Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-29 / 52. szám
Hálaadás HÁROM SZÓ A tragikus véget ért amerikai írónak, Ernest Hemingway- nek egyik legértékesebb és sok tanítást adó regénye: Az öreg halász és a tenger. Arról az öreg halászról ír, aki hosszú éveken át vár a nagy fogásra. & egyszer bekövetkezik a nagy pillanat. Az a pillanat, amikor megfogja a nagy halat A rabulejtett nagy hal napokon át repíti a tengeren a halászcsónakot. Végül is rettenetes erőfeszítések árán az öreg halász megöli a nagy halat. Kedvező szél mellett indul vissza a partok felé. A visszafelé vezető út azonban sokkal nagyobb rémületet jelent, mint a nagy hallal való birkózás hosszú útja. Az öreg halász ugyanis azt látja, hogy a csónak körül egyre véresebb lesz a tenger. A cápák lakmároz- nak a nagy hal húsából. És amire hazaér az öreg halász, csak a nagy hal csontváza marad. Az író az életet írja le ebben a regényében. Az elfáradt, sötéten látó emberek igazat adnak az írónak és így beszélnek: Igaza van Hemingway- nek, ez az élet, ilyen az élet! Esztendő végén hajlamosak vagyunk mi is így gondolkozni, így érezni. Feladatokkal indultunk az elmúlt évben, a nagy halat akartuk kifogni, talán sikerült is. De mire a kikötőbe érkeztünk, melynek a Szilveszter nevet adtuk, csak a hal csontváza maradt! Még egy írót hadd idézzünk. O’Neill drámai önénetrajzot adó egyik legérdekesebb írása: Utazás az éjszakába. Az író könnyel és vérrel írta ezit a művét a szerencsétlen Tyrone családról, melyből az író is származott. A nagy mű egyik főszereplője, Mary, aiki morfinista, elvonókúráról érkezik hasa. A család lélegzetvisszafojtva lesi, hogy visszatalál-e az egészséges életbe. A feszültséget adó nagy kérdés ez: Érdemes-e visszatalálni az életbe? A sötétealátó emberek kérdése Szilveszterkor: Érdemes-e újat kezdeni? Egyáltalában érdemes-e élni!? A sötétenlátó emberek Szilveszterkor valamit a temetők hangulatából élnek át. Szoktuk mondani. Szilveszterkor egy évet temetünk, temetjük a megvénhedett óesztendőt. A sötéten látó ember halotti tornak látja az óév esti hangos kacagással telt ebédlők és éttermek dúsan megterített asztalát. Igaz, még Pál apostol is így kiáltott fel egyszer egy megtett út végén: Elég...! És gondoljunk Isten másik nagy emberére: Illésre, aki szintén úgy látta életének egyik fordulópontján; Elég, ebből elég volt! Esztendő utolsó, vagy éppen első napján, minderre mit mondanak az Istenben hivő emberek? Ezt mondják: igaz, hogy az idő múlandó, az idő siet. Az idő homokóráján lepereg ennek az esztendőnek az utolsó homokszeme is. Igaz, hogy a temetőkben új sírhalmok domborulnak és a kemény, hideg göröngyökre ráhurl szemünkből egy-egy forró könnycsepp, mégis nekünk első dolgunk esztendő utolsó óráiban a hálaadás! Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évben kenyeret, egészséget adott. Hálásak vagyunk neki, hogy a világon a békét fenntartotta, hálát adunk Istennek szép hazánkért, vezetőinkért és a békességben végzett munka boldog öröméért és sikeréért. Az Istenben hivő ember esztendő utolsó napjaiban még sokkal jobban átérzi a felelősség súlyát, mint máskor. Mégpedig az élet felelősségének súlyát. Átérzi, hogy a földön minden nép, minden ember élete drága és megbecsülésre méltó kincs! Ez azt is jelenti, hogy nem lehet a földön felelőtlenül élni. Mi hivő emberek úgyis átéljük ezt a felelősséget, hogy egyszer mindenkinek mindenért felelni kell. Ebből az is következik, hogy az életet hűséges, szorgalmas munkával, tisztes családi élettel becsülhetjük meg a legjobban. Ezek a napok egy kicsit a mérlegkészítés napjai is! Ügy ünnepeljük jól a Szilveszterestet, ha olyan mérleget is készítünk, mely megmutatja, hogy az Úrnak 1963. évében hogyan sáfárkodtunk az idővel és mennyire éreztünk felelősséget mások és önmagunk életének megbecsülésében és megbecs ü Ítélésében. Ismertem egy gazda embert, aki úgy ünnepelte a Szilveszter-estet, hogy a családja előtt elmondta a Tízparancsolatot és minden parancsolat után megállt, nyilván azért, hogy maga is és a család többi tagja is átgondolja, hogy miben vétkeztek Isten ellen? Jézus az idő rendjéről sokszor adott tanítást. Istennek sok olyan igéje van, mely a világfolyamat valamelyik konkrét eseményére vonatkozik. Van az Istennek olyan igéje is, mely a világfolyamat mögött levő törvényszerűségekre utal. Istennek ezen igéi nem egyszer rámutatnak a sokféle szolgálat lehetőségére. Keressük meg a jövő évben ezeket a lehetőségeket és szolgáljunk Istennek, hazánknak és az egész emberiségnek. Isten gyermekei a hit derűjével és dinamikájával nézik az időt, annak múlását és hűségesen végzik jó szolgálataikat. Az Istenben hivő embereknek ez az egyik szemléletük, a másik pedig, hogy ugyancsak a hit örömével várják Jézus visszajövetelét. Látják tehát a jó szolgálatoknak lehetőségeit és ennek végzésére való elkötelezettségeiket az esztendő minden napján átélik. Iwand professzor halála előtt kb egy évvel beszélt arról a nagy isteni kegyelemről, mely az emberek között kivirágzik. És ez a nagy kegyelem arra indítja az embert, hogy a másik embert kisegítse a bajból és szükségből és ezt olyan figyelemmel és barátsággal teszi, mintha a saját szeméről volna szó! Azután így folytatja: „Igen, ha ilyen emberekké válunk, 'akkor megint gyermekeink szüleivé leszünk, feleségünk igazi férjévé, barátunk számára baráttá, társaink számára társsá .. Valahogy így kellene! Mindez^ nem nagyon sikerült az elmúlt évben, próbáljuk meg az újban! Az idő felelősség, lehetőség és dkötelezes!. Szilveszter éjszakáján az éjféli óraütés mindig megállítja az embert. Mintha csak a múlandóság óramutatóinak különös és különleges mondanivalói lennének az emberhez az időről és az életről. Bölcs ember az, aki a Szilveszter-éjszaka éjféli csendjében nemcsak elhallgat, hanem meghallgatja a prédikáló óramutatók beszédét. Szilveszter éjszakáján három szó hallatszik az elkomolyodó ember felé. Az első igy hangzik: — fontos! Igen, fontos az idő, mert alkalom az életre. Alkalom először is az Istennel való találkozásra. Isten azért adta az időt és azért ad időt, hogy az embernek alkalma legyen meglátni, megtalálni és megérkezni Hozzá. Isten azért adta az időt, az élet szép idejét, hogy a hivő ember megteljék atyai szívének napsütésével és legyen ideje Isten szeretetének ölelésében Isten gyermekének lenni. Hivő emberek életében így lesz hálás hitté az Istentől kapott idő. Ezért fontos az élet, mert fontos a felelet, a válasz, a felhasznált alkalom. De fontos az idő, mert alkalom a küldetésemmel való találkozásra. Isten azért adja az időt, hogy megtaláljam a helyemet, a munkámat, a feladatomat a földön. Az idő az ember lehetősége és alkalma arra, hogy megtalálja társát és munkatársát, akivel együtt megvalósíthatja hivatásának gyönyörű életművét. Ezért fontos az élet, mert alkalom az alkotásra. De fontos az idő, mert alkalom az emberekkel való találkozásra. Isten azért adja az időt, hogy megtaláljam a. másik embert, akinek a számára az én szívemben, szavamban, munkámban boldog üzenetet rejtett el az Isten. Az idő alkalom nagy szép és felejthetetlen találkozásokra, amelyeken keresztül boldog és békés holnapokba halad a világ. Ezért fontos az idő, egy esztendő, egy emberi élet Szilveszter éjszakáján van ilyen kérdése az időnek; — fontos volt-e számodra az idő?! A második szó, amelyik megállítja az embert ezen az éjszakán, így hangzik: sürgős! Az élet alkalom. De az alkalom mindig olyan, mint az óra: lejár és egyszer megáll. Sietni kell az Isten felé. Nem lehet várni vele öregségre, betegségre, mert fiatal fejfákkal is tele van a temető. Az élet sürgős — sietni kell! Sürgős a munka is és sürgős a jóság is. Sürgős a munka, hogy legyen idő befejezni a megbízatást. Sürgős a tennivaló, mert minden pillanatban elmúlik az idő. Sietni kell jónak lenni, emberekkel kibékülni, megbocsátani és szeretni, mert az időnek van egy utolsó óraütése, ami után már egyetlen ütést sem lehet többé elsimítani, vagy jóvátenni. Sietni kell Istennel és az emberekkel minden ügyet a szeretet szívével bölcsen elintézni, mert múlnak a percek és egyszer a számomra is megáll az idő! Az életnek, minden emberi életnek útlevele van! Meddig érvényes?! Haza kell jutni! Haza, ahol szeretet és üdvösség vár. Sürgős az idő és sürgős az élet! Végül a harmadik szó így hangzik; egyszeri! Igen, egyszeri és visszahoz- hatatlan! Az életünk nem szá- molatlan fehér papír, amit el lehet rontani, összetépni és újat kezdeni. Csak egy lapot kapunk. Ezt írjuk egyfolytában. Jól, vagy rosszul. Végleg és végzetesen. Ez az útlevelünk, vagy a sírfeliratunk. Vádiratunk, vagy szabaduló iratunk. Üdvösségünk, vagy kárhozatunk. ' Egy esztendő milyen hosszú idő. Mennyi alkalom volt örök szavakat írni a papírra. A nevünket áldott történések, munkák és események, gyönyörű óráik, szép pillanatok alá boldogan odaírni. Megtettük?! Örömeink és könnyeink, szeretetünk és imádságunk, hitünk és reménységünk milyen sorokat írt?! Ha egyszer majd felolvassák előttünk mindazt, amit az életünk írt, hogy hallgatjuk majd végig? Fontos, sürgős, egyszeri — ez az idő írása az életünkön. Még van egy óránk, egy esztendőnk, egy darab életünk. Ezt hogy írjuk tovább?! Fiilöp Dezső SOSCf<gOSa^e5CS<*<SOSCÍ<aC)8aKJ3C)SaK§<»2H»OSCK^ Palotay Gyula: TÉLEN Temetve az őszi bánat. Hó lepte be már a tájat. Nincsen határ ég s föld között. Minden fehérbe öltözött. Fehérek a fák, a házak. Fényes égi pihék szállnak. Mindent ezüsttel bevonva, Mintha itt most ünnep volna! Csillognak a kertek, rétek, Elfedezve szenny és vétek. Szántóföldek sötét foltja Magát ünneplőbe vonta. Karácsonyi csend a tájon. Eszembe jut egy szép álom. Óh! Ha egyszer minden ember így erezne a lelkemmel, így vágyna a tisztaságot S levetné a cifraságot! Szíve, lelke megtisztulna. Ha fölfelé nézni tudna. Fehér lenne minden lélek. Zendülne a boldog ének. Ami fájna elfeledve. Bún. kapzsiság eltemetve! Krisztus Urunk, ha leszállón. Meleg otthonra találna. Karácsonyi öröm-ének Lenne minden emberiélek} Sohíjc lenne sírás, bánat. Krisztussal csak béke támad És az örök, nagy szeretet Megszentelné a szíveket! ... Lásd! A tél is erről beszél, , Közeledik már a vezér. Nálad is fog kopogtatni. Akarod-e befogadni? Akkor tiszta legyen lelked. Egész élted, szavad, tetted. Ne legyen külső takaró Beszéded, mint a téli hó. Mely az első napsugártól Szertefoszlik önmagától S kitűnik, mi alatta volt: A szennyes föld, a sáros folt! Vond a lelked hófehérbe. Vesszen minden szennye, vétke. Reggel, délben, nappal, este Krisztus arcát tükröz tesse! Újjáalakult a Református Egyetemes Konvent A Református Egyetemes Konvent 1963. december íl. napjára összehívott ülése során titkos szavazással választották meg a Konvent lelkészi és világi elnökét. Lelkészi elnökké teljes egyhangúsággal DR. BARTHA TIBOR püspököt, világi elnökké ERDEI FERENC főgondnokot választották. A Református Konvent e nagyjelentőségű ülésén egyházunkat D. DR. VETŐ LAJOS, egyházunk lelkészt elnöke képviselte és köszöntötte az egyetemes Konvent újonnan megválasztott lelkészi és világi elnökét. Lapzártakor a konventi ülés még folyik. A legnagyobb ajándék A történet néhány évvel ezelőtt esett meg. A karácsonyesti isten- tisztelet uíau a család * fenyőfa alatt gyülekezett. A fa alatt ott voltak a régen megálmodott és megkívánt ajándékok. Az anya miután minden dobozt felbontott ezt mondta három—tíz, tizenkettő és tizenöt éves — gyermekeinek: „Mindegyiktek válassza ki azt az ajándékot, amit leginkább kíván és legjobban óhajt,’» Csillogó szemmel, sugárzó arccal és leplezetlen örömmel végezték a választást. Utána az anya pattogó és eligazító hangja csattant: „Csomagoljátok új papírba és kössétek át új szalaggal.” Megtették. Majd hangzott a további utasítás is „írjátok a csomagra a legjobb barátaitok nevét és címét. Feladót ne írjatok rá.” A fiúk teljesítették ezt az anyai utasítást Is. »»Reggel pedig vigyétek a postára és adjátok fel a címükre.” A történet a megajándékozottak révén jutott a fülembe. Néhány héttel később találkoztam a legidősebb fiúval. Fölidéztük a karácsony estet. Ezt mondta: „Életem egyik legdrámaibb élménye és tapasztalata volt. Ez az esemény halványan megérttette velem, mit jelentett és mibe került Istennek, hogy nekünk adja az 0 legdrágább ajándékát — Jézus Krisztust.” M. L. FÉLIX TIMM ERMANN S: A menekülés Egyiptomba 2. (Karácsonyi legenda) Még egyszer nekirugaszkodott, behunyta a szemét, hogy újból kukorékoljon egyet, erre azonban már nem volt szükség. Keleten meghasadt az égbolt, hogy csak úgy sziporkázott a sok aranysugár s a sietségtől lihegve leélt fel a nap, hogy megvilágítsa a tájat. Alig tudott szuszogni, hiszen két országot is át kellett ugornia. s ezek persze most sötétben maradtak. Ez bizony nem volt könnyű dolog; majdnem olyan nehéz, mint mikor annak idején Józsue parancsára állva kellett maradnia az égbolton. De hát mit számít mindez, a Jő, hogy Urunknak szolgálatot tehetett! Az emberek persze annál jobban megzavarodtak. „Hát ez meg mi?” — kérdezte a brakenhofi gazda; a kakukkos óra még csak hármat mutatott s máris fényes nappal volt, méghozzá februárban! Persze az órát okolta: biztosan elfelejtették felhúzni. Feltápászkodott és munkához látott. A városi kocsmában még javában iddogáltak a korhelyek s ugyancsak megijedtek, hogy ily gyorsan elillant az éjszaka. A kocsmárosnéval kezdtek el porolni, miért igazította vissza az óramutatókat. Vásárosok, akik hét órakor altattak útrakelni s hat órára állították az ébresztőórát, felébredtek a szokatlan fényre, azután kiugrottak az ágyból, s reggeli nélkül a postakocsihoz siettek. A postakocsi még ott volt. „Úgy látszik elfelejtettem felhúzni az órámat”, vélekedett a postás. Mindenütt nagy volt a zűrzavar, senki sem gondolt azonban arra, hogy a nap lenne a hibás. Mindenki csak az órákat okolta. erodes király udvarában is minden fejetetéjén állott. Legelőbb is - elcsapták a királyi órafelvigyázót. Ez a fickó bizonyosan összeszűrte a levet a három királyokkal. Orrot kapott a kapitány is, hegy miért nem kelt útra már éjnek évadján Bethlehembe a gyermekgyilkosság végrehajtására. Végre fel- kerekedett a csapat. A falut körülfogták s a trombitajelre a katonák éhes farkasokként törtek be a házakba. A kisgyermekeket kiragadták édesanyjuk karjából és kegyetlenül lemészárolták. „Még azt a kis istállót is nézzétek meg!" kiáltotta a kapitány katonáinak. Mekkora volt azonban az ijedtsége, amikor odaérve látta, hogy a házikó összeomlott s egy paraszt a szomszéd házból így szólt: „Az idevalósiak alighanem elmenekültek. Tegnap itt járt náluk a három Napkeleti Király, hogy tisztességet tegyen a kis gyermeknek!” „Hiszen akkor ez a gyermek az új király, akit meg kellett volna ölnünk” — kiáltotta haragtól lángolva a kapitány. „Gyorsan, előre, utói kell őket érnünk!” Egyik szemfüles tisztje felfedezte a puha talajban Mária és József lábnyomait. „Ezt a nyomot kell követnünk! Egy óra alatt a kezünkben vannak. Akkor azután elevenen visszük az új királyt Heródes elébe, hogy sajátkezűleg tekerhesse ki a nyakátr A lovasok elnyargaltak, mindig az áruló lábnyomokat követve. Nem szabad elfelednünk, hogy a már említett őrangyal láthatatlanul kísérte a Szent Családot. Ő gondoskodott világosságról s fogta fel a szelet, vigyázta a felhők járását és időnként a távolba nézett, hogy nem fenye- gel-e valami veszedelem. A lámpásról csak annyit mondhatunk még, hogy amikor felkelt ragyogó fényével a nap, szegyenletében utolsót pislogott. Az Éjszaka pedig gyorsan levetette fekete köntösét, úgy hogy nem volt látható többé. József és Mária gyorsan haladtak az úton. J A gyermeket József vitte az ölében, általában ő vitt mindent, szerszámait és a kis bátyút, a szorongást és a gondokat s Mária az ő vállára támaszkodott. „Olyan fáradt vagyok”, panaszolta. „Mindjárt pihenőt tarturik” nyugtatta meg József. Éppen le akartak ülni egy kidőlt fatörzsre, amikor Máriát hirtelen valami förtelmes hopes ijesztette meg. Ahogy körülnéztek látták, hogy az útmenti réten egy szamár álldogált s olyan hangokat hallatott, mint egy rozsdás szivattyú. „Bárcsak lenne egy szamarunk”, sóhajtotta József. S alighogy ezt kimondta, a szamár átlábolt a patakon, s csakúgy magától odakocogott hozzájuk. Persze, olyan egészen magától ez sem történt. A láthatatlan őrangyal hívta oda a mezőről, miközben ezt súgta hosszú fülébe: „Aztán ne makacskodjál, szürke, hiszen a mi Urunkat viszed majd”; s azután részletesen elbeszélte neki a történteket s arra kérte, hogy viselkedjék rendesen, akkor később a szent könyvekben megemlékeznek majd róla. ,éS akkor olyan szép leszek, mint egy ló?” — kérdezte kíváncsian a szamár. „Nem”, mondta az angyal; „aki aminek született az is marad, azonban híresebb leszel, mint a legszebb ló. Isten lovának fognak hívni.” „A hírnévvel nem sokat törődöm”, — mondta a szamár. „Szívesebben lennék ló hírnév nélkül, mint hírneves szamár. Amit kérsz tőlem, azt szívesen megteszem Isten iránti hálából, s ha úgy sem lehet változtatni rajta, akkor már csak megmaradok közönséges szamárnak, hírnév nélkül.” Az angyal odavezette a szürkét Józsefhez, aki szeretettel megsimogatta a csacsi nagy, kócos fejét. „Derék állaf, mondta. „Óh bárcsak volna egy ilyen hátasunk!” A szamár kíváncsian nézegette a kisgyermeket, aki Mária karjában feküdt, s nefelejcskék szemével visszanevetett rá. ,Ez lenne a mi Urunk, aki a világot is teremtette és most eljött, hogy megváltsa az embereket?’ — gondolta magában kissé csalódottan a szamár. ,Sehogy se értem’ — morfondírozott tovább —, ,mií nem akar még az ember? Hiszen ő az ura a lovaknak és szamaraknak! Nem inkább a szamarakat kellene Urunknak megváltani? Persze én nem értek ezekhez a dolgokhoz, hiszen én csak egy szamár vagyok. Há ló lennék, akkor bizonyosan egyszeriben mindennel tisztában lennék.’ Ezeket gondolta a szamár és még sok .egyebet is. Mivel azonban nem tudott kiokosodni, abbahagyta a töprengést és bogáncs után kezdett kutatni a kidőlt fatörzs mellett. Talált is néitány jó kemény és szúrós bogáncsot és nagy élvezettel rágcsálni kezdte őket. „Jöjj Mária” — mondta aggódva József —, „azt hiszem ideje, hogy tovább menjünk.” Mária felsóhajtott, de azután József karjára támaszkodva elindult vele. így bandukoltak a reggeli nap még kissé hűvös fényében. S lám a szamár követte őket s ott kocogott József oldalán. „Eridj haza, derék állat”, moridta neki az öreg ember, „menj vissza a legelőre, hiszen te nem tartozol hozzánk.” (Folytatjuk) Ford.: Groó Gyula
