Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-22 / 51. szám

Az elfelejtett ember

SZÜLETÉSÉT ANGYALOK ADTÁK HÍRÜL a pásztorok- nak. Augusztus császár rendeletére pedig a szülők, József és Mária, Názáretből Bethle- hembe mentek, hogy az adóösszeíráskor az illetőségi helyükön legyenek. Itt voltak tehát a szülök és az újszülött, a kisded Jézus. Tudtak róla a vendégfogadóban, ahol csak az istállóban jutott hely a szülőknek, tudtak róla a pásztorok, tudtak róla a keleti bölcsek. Sőt megtudta Heródes is a titokzatos „király” születését. talán még Róma is, meri hiszen az összeíráskor már világon volt.

Tudtak róla, vagy legalábbis sejtették Bethlehem anyái, akiknek két éven aluli gyermekük volt. Hiszen a féltékeny király, Róma kegyence, Heródes, Bethlehemben a gyermekeken tombolta ki dühödt félelmét, ha netán köztük lesz az á gyermek, aki esetleg egykor a féltett trón- rói letaszítja a zsarnokot. A beuhlehemi asszonyok t szíve összetört a fájdalom alatt. Könnyük is elapadt. Eltemették a kicsinyeket, akiknek szája szögletében az anyatej együtt csordogált vérükkel.

Világeseménynek indult tehát a történet. József, az egyszerű ácsmester és Mária, a boldog anya, viharos dráma előjátékának szereplőivé váltak akaratlanul. A gondtalannak látszó, nyugodt falusi életet most felváltja egy ismeretlen érzés. A lélek csendes vizét felkorbácsolja egy titokzatos kéz. Aa eddig önmaguk sorsát intéző emberek játékszerei és bábui lesznek az „isteni színjátéknak”. Olyan útra tévednek akaratuktól függetlenül, amelyen veszély és kockázat minden lépés, és belekóstolnak abba az életbe, amelynek szálait a Gondviselés szövi és minden tarka mintáiból az ő atyai szeretet® ábrázolódik ki. Így válnak akaratának csendes eszközeivé.

Mindez pedig bonyolódik egy gyermek élete körül, akit Mária, az anya sajátjának érez, hiszen szíve alatt hordta, és akit József, éppen jegyese iránt érzett szerotete alapján, szívébe fogad és mindkettőért felelősséget érez. De a gyermek első pillanattól kezdve kizökkenti a rendes kerékvágásból a család életét. Minden, ami vele kapcsolatos, rendkívüli, megfoghatatlan, ismeretlen.

Minden gyermek csoda. Az élet csodája. De ez a gyermek egyszerre a „csodák csodája” lesz.

VIHAROS DRÁMÁVAL INDUL tehát az élete. A jámbor ácsmester és szelíd jegyese alig várják, hogy az események pergőtüzéből kikeveredjenek. Hogy újra meghúzódjanak a csendes kisfalu hétköznapi eseménytelenségében, ahol a munkából élet, az életből pedig hűség és szeretet fakad, ahol a gyermek a többi kis mezítlábas poronttyal együtt játszadozik és ahol az anyai szeretet óvja, védi a reá leselkedő ezer veszélytől. Bethlehem az egyszerű család számára a bajok forrása, a viharok szülőanyja. A kitaszítottság és egyedüllét találkozása a boldogsággal és körül- vétetettséggel. az öröm kereszteződése a félelemmel és bizonytalansággal. Határtalan végletek tobzódása számukra Bethlehem. Egyetlen vágy ömlik el bennük, hazamenni a kicsiny faluba, ahol a jóemberek között szerényen meghúzódhatna!;, mint eddig.

De az ismeretlen Erő más sorsot ír elő ennek a családnak. József, aki eddig tán még a faluját sem hagyta el, most egyetlen segítőtársára, szürke kis négylábú jószágára ülteti feleségét, Máriát és

a kisdedet és a következőkben olyan úton kell végigporosz- kálniok, amilyent még álmában sem látott. Az, aki e gyámoltalan embernek a sorsát most kormányozza, Egyiptomba vezeti, ahol egykor az ősök kemény rabszolgamunkát végeztek. Szabad-e félni a menekülés izgalmas pillanataiban? Iilik-e feltenni Istennek a bizalmatlan kérdést: „mi vár rájuk ezután?” József hallgat, Mária is néma. Csak a kisded sír fel olykor, de ha megszoptatják, édesdeden alszik. A szamár pedig egykedvűen baktat.

És amilyen hatásos, erős és drámai vonásokkal indul el a történet ama bizonyos éjszakától, úgy vesznek el a hangok és események, de a nyomok is Judea, Edom és Sűr pusztáiban. Egyiptom lesz a megmenekülés és az élet, a megmaradás és az új haza. Egyiptom lesz a feledés. Amíg Bethlehem mezeje hangos volt az angyali szózattól és a pásztorok örömétől, s amíg Heródes palotája zengett a féltékenységtől és dühtől, és amíg Bethlehem házainak falai az anyák jajveszékelését visszhangozták, addig az afrikai

homok elnyelt és betemetett minden titkot. Egyiptom néma volt, mint a sír. S az a család, amelyik lopva jött ebbe az idegen országba, elkeveredett az emberek között a kisdeddel, aki csendben alud- ta álmát anyja ölén. Itt semmi sem emlékeztetett Bethlehem- re, és egyetlen egy hang sem zavarta a gyermek nyugalmát. Elfelejtett emberek lettek.

EVEK TELTEK EL. József is, Mária is, de különösen a gyermek ismeretlen volt Egyiptomban. Szürke vándorok, akiknek gondterhelt homloka mögött a hontalanság, a menekülés lázas bánata honolt. És mire hazavergődtek és rendbehozták újra a názáreti portát, bizonyos tekintetben már otthon is elfelejtettek lettek. Újra kellett gyökeret ereszteniük. Különösképpen a gyermeknek. A gyermeknek, akinek születését angyal és csillag adta hírül, de akit nem tudott felismerni Heródes. Ismeretlen ember lett. Egy a milliók közül, Galilea falvacs- kájában, Názáretben.

De Isten, aki általa akarta megváltani a világot, ismertté tette őt. Nem véletlenül helyezte a gyermeket egy dráma középpontjába már születésekor. Igaz, Heródes már régen nem élt Azt sem tudjuk, hogy a keleti bölcsek hol kutatták tovább az ég titkait. A pásztorok tílinkóhangjái is elnyelték a sűrű judeai éjszakák s annak a különös éjszakának az emlékeit elmosták az új és hűvös hajnalok. Rákhel leányainak, a bethlehemi asszonyoknak sebeit is bekötözte az idő. Rég elfelej tettek azt az élményt, azt a bosszút és azt a fájdalmat Legalábbis az előjáték szereplői.

De az új szereplők az elfelejtett emberben Isten fiát ismerték fel. S az elfelejtett ember nem a gyűlölet, bosszú szavával lépett fel, hanem a szelídség és irgalmasság érzésével. Senkinek nem okozott fájdalmat hanem gyógyulást és vigasztalást vitt mindenüvé. Az elfelejtett ember azután király is lett. Igaz ugyan, hogy nem Heródes trónján, hanem egy másikon, a Gol- gothán. És végül ennek az elfelejtett embernek a neve ismertté lett az egész világon. És ma, akik hisznek benne, nem felejtik el őt segítségül hívni. SÖt ha valahol kibugy- gyan az emberi szívből a szeretet és felismerhetővé válik a jóság, vagy békességszerzés történik, kilép a feledékeny- ségből és mintha újra születne „az elfelejtett ember”.

Rédey Pál

Karácsonyi csend

Sándor arca lángolni kezdett. Ránézett Ágira. Aztán letette a csokrot.. «.Odament a gyerekhez. Átölelte ...

És egy csepp a szemüveg alól sebesevégigfutott arcán és odahullott a hidegtől megdermedt virágcsokorra. Egy másik a kis bundán pihent meg.

— Ne haragudj, Ágikám! — csak ennyit tudott mondani.

Hazafelé egyikük sem szólt egy szót sem. Hallgattak. A lélek csendje volt ez. Ági gondolatai Édesnél jártak, aki tavaly karácsonykor olyan sok ajándékkal lepte meg őt. Még ma is emlékszik, hogy tavaly ilyenkor Édessel együtt sétálni voltak s mire hazaértek, addigra ott állt a díszes ia az ő szobájában, alatta rengeteg játékkal. Vajon az idén mi lesz? És Édes miért halt meg?

Sándort nagyon bántotta az eset. De valahogy ma olyan furcsa minden. Az első karácsony Anni nélkül. Egyedül a gyerekkel. Es vajon estére rendben lesz-e minden? Ezzel a délutánnal nem rontott-e el mindent? És meg lesz-e elégedve azokkal az ajándékokkal, amelyeket vett neki? Talán jobb is lett volna elfogadni az igazgató meghívását. Zavaros gondolatainak légiója versenyt futott a taxi sebességmérőjének mutatójával.

Amikor hazaértek már égték az utcai lámpák. Beesteledett. Ágit otthagyta a házmestereknél, hogy nézze meg az aranyhalakat. Ezt kétszer sem kellett Áginak mondani. Ö pedig felszaladt és a fürdőszobából előhozta a feldíszített fát Tavalyról maradt néhány dísz, azt tette rá. Vett is valami lamettát. Vattát is talált. Meg volt elégedve munkájával, amikor végignézett a kopár, fehérbe öltöztetett fán. Csak a szaloncukrok hiányoztak, de azokat nem tudta felkötni. Úgy dobozostul odarakta a fa alá. Aztán elővette a játékokat is és odatette Ági ágyára. Volt ott minden. AlvoSbaba és szivacsbaba. Minden, amiről valaha is álmodozott a kis Ágika. Meséskönyv és társasjáték. És odatette a kü ágyra a magának vásárolt nyakkendőt is.

Meggyújtotta a gyertyákat és leszaladt. Ágiért. Izgatott volt. Jobban izgult, mint a gyerek. Vajon sikerülni fog-e?

Beléptek. Ági meglátta a szobájából kiszűrődő fényt. Berontott. Csodálkozó szemmel megállt az gjtóban. Aztán odarohant a kis agyhoz és egyenként kézbevette az ajándékokat. Felvette őket és visszarakta helyükre. Sándor visszafojtott lélegzettel figyelte. A gyerek szeme ekkor megakadt a nyakkendőn.

— És Édes nem kapott semmit? — kérdezte nagy r any ill

szemmel.

Sándor kifordult a szobából. Ügy éreztp vége mindennek.

Csöngettek. Kovácsné. jött a IV. emeletről. Ági barátnőjének a mamája.

Meghívta őket, menjenek fel. Sándor most már nem tudott nemet mondani.

— Ágikám! — szólt be a szobában esetlenül mozgó lányának. — Gyere, felmegyünk Krisztiékhez. Jó?

— Juj, de jó, apucikám! Legalább játszunk Krisztivel — ujjongott. Sándor úgy érezte, hogy a gyerek menekülni szeretne az ajándékkal teli szobából.

Kovácsék már várták őket. Ott állt a család a karácsonyfa mellett és énekeltek. Áginak ismeretlen volt ez az ének. Most hallotta először.

„Csendes éj, szcnlséges éj, mindenek nyugta mély...”

Sándorék megálltak az ajtóban és megvárták míg a család

befejezi az énekel.

— Tessék beljebb jönni — fogadta őket Kovácsné. — Gyere csak ide Ágikám — hívta magához a kislányt, aki félve bújt apjához. — Nézd mit hozott neked a Jézuska!

És odahúzta a karácsonyfa alá. A sok játék között volt ott egy kis doboz. Felírás is volt rajta. Ági megpróbálta ki- betűzni.

„Á-gi-é!”

— Ez a tied! Ezt neked hozta a Jézuska! — mondta az

asszony és a csomagot odaadta a kislánynak.

Kiss ujjal alig tudták a papírt Lefejteni a dobozról. Végre sikerült. Egy olcsó rongybaba esett lábai elé.

— Nézd, apucikám. mi van nekem — rohant- oda a csillagszórók ragyogásába Tévedt apjához. De az nem hallotta. Nézte a szerteszét pattogó szikrákat. És mintha egy letört krizanlénum bomlott iiplna széjjel ezernyi tűzgolyóvá.

Ági magához szorította új babáját és odament a: asszonyhoz. Odabújt hozzá és kis karjával átölelje. Fejét beletúrta a kötény fodraiba és sírva fakadt.

— Köszönöm, Édes — rebegte zokogva.

Kis szívéből eltűnt most minden. Karácsonyfa, új baba, Kriszti, Kovács néni, apuka. Minden és mindenki. Most csak ketten voltak a nagy mindenségben. Édes és ő. Édes a lágy simogatásával. kötényének ünnepi illatával és szívének minden megbocsájtó melegéivel.

Nem! Nem taxizni a legjobb, hanem Ebessel együtt lenni. Ez a legjobb a világon!

Fényforrás és fénykúp

TTarácsony a keresztyén egyháznak olyan ünnepe, amely kilépett a templomból és az emberek közkincse lett. A keresztyénség régi kultúrterületein a karácsony minden embernek ünnepe, természetesen nem vallási értelemben. A szeretet általános emberi ünnepévé vált, amely meleg hangulatot áraszt és az életnek ünnepi óráit hozza el, amikor a szeretet és az öröm összekapcsolja az embereket.

Karácsonynak erre az általános emberi ünneppé átalakulására nem nézhetünk rossz szemmel. Lehetne-e az egyháznak közömbösen vagy esetleg ellenérzéssel fogadnia azt, hogy van egy estéje az esztendőnek, amikor az emberek lelkében gyermekkori boldog emlékek és meghitt érzések támadnak, egymásnak örömöt szereznek, s a békességnek levegője árad szét az otthQnokban?! Mondhatná-e az egyház, hogy ez nem jó, mert karácsonyt csak hivő emberek ünnepelhetik, éspedig Isten igéjéből kiindulóan?! Nem lenne-e végtelen önzés, szűk- keblűség, szeretetlenség éppen Jézus születése ünnepén a hivő keresztyének részéről, ha ki akarnák sajátítani maguknak ezt a napot, s bántaná őket, hogy ezen az ünnepen Jézus Krisztustól függetlenül, mérhetetlenül sok ember örül a szeretetnek, amely ad és kap, s megújítja szülők, gyermekek, testvérek, barátok, összetartozó szívek kapcsolatát?!

Jó lenne, ha a kivilágított templomokból karácsony estéjén boldogan néznének az egyház tagjai a falvak és városok százezer és százezer gyertyafényben úszó otthonára, s Isten kicsiny népe szívből osztoznék mások, a többi ember nemhivő, de mély emberi ünnepében: a szeretet, öröm, békesség érzéseiben.

Amikor azonban örülünk az általános emberivé és pro- vrx fanná, világivá lett karácsonynak, magunk felé annál inkább szükséges, hogy tisztázzuk az ünnepünknek keresztyén tartalmát. Nem természetes ugyanis, ha a keresztyének számára nem megy túl ez a nap az ünnep széles körű emberi tartalmán. Jól tesszük tehát, ha most — e sorok írása és olvasása közben —• próbáljuk megkeresni karácsony keresztyén magját. Ez a keresésünk tulajdonképpen egy nagy leegyszerűsítést jelent, az ünneppel kapcsolatos szokásoknak, gondolatoknak lefejtését karácsony lényegéről. Gyertyafényes, csillogó fenyőfa, ajándékok, a család békés, boldog együttléte — ez mind lehull, mint járulék vagy következmény arról at egyetlen dologról, ami karácsony igazi tartalmát alkotja.

Nem, nem a karácsonyi történetre gondolok: a betlehemi istállóban Máriára, Józsefre, a jászolban fekvő Gyermekre^ akinek születése felett dicséretet zengenek a mezőn az angyalok, és aki előtt hódolnak egyszerű pásztorok. Nem ez a bibliai elbeszélés az ünnep legmélyebb tartalma. Már csak két okból sem lehet az a modern gondolkodású keresztyén ember számára. Tudjuk, hogy december 24-nek éjszakája nem Jézus születésének történeti évfordulója,mi nt egy születésnap évenkénti visszatérése. A karácsonyi ünnepek idejét az egyház később határozta meg. Alkalmasnak találta, hogy Jézus születésének egyébként ismeretlen napját régi pogány ünnep helyére tegye. Egyszerűen azért, mert a téli nap-éj-egyenlő- ség után következő napok jók arra, hogy szimbolikusan hirdessék a Jézus Krisztusban megjelent világosság erejét.

Azután azért sem lehet a karácsonyi bibliai elbeszélést venni az ünnep végső lényegeként, mert annak egyes vonásai nem. helyszíni beszámolót tartalmaznak, hanem karácsony tényének értelmezését sugározzák. Az angyalok kara a mezőn nem. egyszerűen történeti tudósítás, .mint inkább Jézus születése jelentőségének felvillanása: annak megmutatása dra- matikus leírás formájában, hogy Krisztus földre érkezése Isten dicsőségét és jóakaratát, meg az üdvösség békességét hirdeti.

Jazzel már el is érkeztünk karácsony legszűkebb tartalmához, legbensőbb mivoltához. Ahhoz, amit ez az ünnep a hagyományos polgári szokásokon, sőt, magának a bibliai elbeszélésnek kelléktárán túl, igazában tartalmaz. S ez nem több, de nem is kevesebb, mint — Jézus Krisztus. Ezen az ünnepen a hivő keresztyénség azt a tényt ünnepli, hogy Isten elküldte Fiát erre a világra, a földi életbe. Hogyan és miként szúletett Jézus — végső soron nem. érdekes. Kinek milyen közöttünk a karácsony estéje — sok emberi boldogsággal teljes, vagy egyéni szomorúságoktól fátyolozott —, ez ünnepünk alapvető örömét nem döntheti el. Karácsonya annak van közülünk keresztény értelemben, aki hisz abban, hogy Jézus elhozta nekünk Isten örök, mindeneket átfogó, de ugyanakkor egészen egyéni, személyes szeretetét.

Karácsonynak ez a végső, egyetlen tartalma nemcsak hitünket gazdagítja, hanem átragyog mindent az életünkben. Karácsonyi napjaink örömét még fényesebbé teszi annak tudata, hogy Megváltónk van. S ha valakinek fáj valami ezekben a napokban, egyedülléte, csalódásai, életsorsa, a szeretel- hiány annak részéről, akit pedig ő szeret, vagy a temetőben domboruló friss sírhant — karácsony mégis ünneppé lehel számára, a békesség és öröm napjává, az Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretete által. Ez teszi karácsony karácsonnyá.

A jánlom minden keresztyénnek karácsony ünnepének ezt *-*• a végső leegyszerűsítését, a lényegre koncentrálását. S amikor valaki engedi, hogy lelkében karácsony leszűküljön erre a döntő eseményre, utána átéli karácsony végtelen kitágulását. Isten szeretetének fényforrásából olyan sugárnyalábok indulnak el, amelyek nagy körben vetik fénykúpjukat. Ebben a fénykúpban megjelennek előttünk — most már nemcsak a maguk emberi alakjában, hanem Isten szeretetének rájuk ve- títődő csillogásában — szeretteink és haragosaink, barátaink és versenytársaink, kedves és kellemetlen ismerőseink. Sőt a fénykúp tovább tágul, s átfogja Isten kegyelmének, Jézus Krisztus megváltó szeretetének sugárzásával a népeket és a Földön élő egész emberiséget, annak minden mai gondjával és reménységével, ellentétével és összefogásával. S ebben a nagyra tágult fénykörben, abból a karácsonyi fényforrásból kiinduló sugárzás a szeretet nagy áramlását mozgatja, tőlünk másokig és másoktól hozzánk. Ez az áramlás ott fut minden karácsonyfa körül az ajándékozó és meghitt emberi szeretet- ben is.

rrmlékszem a szarvasi gyülekezetünk szülöttének, Ru- ■*-* zicskay György egyik legjelentősebb mai festőművészünknek, régebbi karácsonyi rajzára. Az előtérben, háttal a nézőnek, emberek állanak, férfiak, nők, gyermekek, felfelé fordított arccal. Ez a félkör kétoldalt a háttérbe nyúlik, s az emberek sokasága beleolvad városok és falvak elmosódó képébe. Középen, fentről egy óriási tenyér nyúlik le, amelyben egy kitárult karú gyermek látható, sugárkoronával feje körül. Nincs ezen a képen semmi „karácsonyias”. És mégis ez a rajz mindennél jobban kifejezi a karácsony tartalmát. Isten szerető keze odanyújtotta Fiát mindnyájunknak, az egész világnak. A képen Isten tenyere mellett sugarak hullanak, amelyeknek szórása átfogja a látóhatárt. Kívánom minden olvasónknak, hogy átélje karácsonyt: Isten szeretetének fényforrását Jézus Krisztusban, s azt is, ahogyan az innen vetítődö fénykúp ráhull egész életünkre, Közeli és távoli emberekre, jelenünkre és jövőnkre.

Veöreös Imre