Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-10-27 / 43. szám
KP. BÉRW. BP. «. A reformáció kincsei ELÉVÜLHETETLENEK a reformáció kincsei, mert az Isten igéjére épültek. A reformáció nem is akart mást, mint a Szentírásnak az érvényesítését. Fundamentuma ezért biztos és szilárd. Erre az alapra Isten drága értékeket helyezett. Ezek az evangélikus egyház kincsei. Kijejezetten ránk bízta. De nemcsak, azt várja, hogy megőrizzük, hanem azt is, hogy éljünk ezekből, s keresztyén hitünk és életünk hajtóerejévé valjanak. Melyek ezek a kincsek? A HIT ÁLTÁL VALÓ MEGIGAZULAS bibliai tanítását különös erővel emelte ki Luther, s ennek nyomán az evangélikus egyház. Ez azt jelenti, hogy isten ingyen, Kegyelemből, egyedül a Jézus Krisziusban való hit áltál ajunuekoz meg minket bünbocsánattal, új élettel, üdvösseggel. A Szentirásnak a lutheri reformáció áltál oly, megbecsült üzenete draga kincset jelent számunkra: Jézus Krisztus érettünk ontott verevel megváltott minket a bűntől és a haláltól. Ez a hit bizonyosság fényesíti át az evangélikus kegyességet, ad gyermeki bizodalmát és örömöt. Hogyne örülnénK amikor Krisztuson Keresztül bizonyosak lehetünk Isten üdvösségünket akaró szándékában! Ezért öleljük oly melegen szivünkre az Újszövetséget és ezért tartjuk az Ószövetségben is a kegyelmes Istenről szóló örömhírt a legfontosabbnak. AZ IGE ÉS A SZENTSÉGEK jelentőségének felismerése egyházunk másik drága kincse. Luther tanítása nyomán a iSzentirás keresztyén hitünk és életünk zsinórmértéke, amelyhez mindent mérünk és viszonyítunk. Keresztségünk egész életünkre kiható erőt jelent, általa hívott el Isten gyermekének. Az úrvacsorában Jézus Krisztus valóságos testét és vérét vesszük, hogy életünk legyen Őbenne. Az evangélikus istentisztelet gazdagságát ez a hitbeli meggyőződés hatja át: „Itt az Isten köztünk”. Hozzá fordulunk imádságunkkal, hitvallásunkkal, énekünkkel. Az evangélikus templom is fez igének és a szentségeknek a felszentelt hajléka. AZ EGYHÁZRÓL SZÓLÓ TANÍTÁSUNK is úgy, amint fezt az Ágostai Hitvallás kiemeli, az ige és a szentségek köré gyülekezett hívek közösségét jelenti. Nem tartjuk egyházunkat •egyedül üdvözítőnek. Krisztus egyháza nem zsugorítható bele egyik feíekezetbe sem, hanem ott valósul meg, ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki. Ez a döntő kérdése az egyháznak, ehhez képest másodlagos a szertartásnak, az egyházszervezettnek az ügye. Az ezékben való egység nem feltétele Krisztus egyháza egységének. Az egyházról szóló tanításunk tesz alkalmassá minket az ökumenikus kapcsolatok ápolására. HITVALLÁSAINK MEGBECSÜLÉSE alapvető jellemvonása az evangélikus egyháznak. Hitvallási iratainkban nem- jcsupán az első századok, vagy a 16. század egyházi életének megnyilvánulását látjuk, amely csak a maga korában volt érvényes, s amellyel a ma embere már nem tud mit kezdeni, hanem a Szentírás tanításának eddig leghűségesebb összefoglalását látjuk bennük, s ezért mindig aktuálisnak, elevennek, hitet építőnek tartjuk hitvallási iratainkat, mert ha nem ezt lennénk, magát Isten igéjét vetnénk meg, amely egyedüli alapja és forrása hitvallási iratainknak. A világ valamennyi evangélikus egyháza drága kincsként becsüli meg a hitvallásokat. Minden vasárnapi istentiszteleten az Apostoli Hitvallás szavaival teszünk bizonyságot hitünkről. Luther Márton Kiskátéja mindenütt ott van a világon, ahol evangélikus gyermekeket tanítanak atyáik hitére. Az Ágostai Hitvallás mindenütt kiemelkedő tekintélyű hitvallási irat az evangélikus egyházakban. A magyarországi evangélikus egyház törvényeinek elején kijelenti, hogy Isten igéjének és a vele megegyező hitvallásoknak az alapján áll és szolgál. Ezekre a hitvallásokra tesznek esküt lelkészeink is. A TÖRTÉNELMI ÉRZÉK ugyancsak a reformáció kincseihez tartozik. A lutheri reformáció nem vetette meg mindazt, 'amit Isten az egyháztörténelem folyamán cselekedett, ezért átmentett az egyház múltjából minden igazi értéket, csak azt reformálta meg, ami a Bibliával ellentétes elemet jelentett. Ez tükröződik egyházunk tanításában, istentiszteleti rendjében, 'énekkincsében is. A magyarországi evangélikus egyház életében a történelmi érzék azt jelenti, hogy megbecsüljük mindazt, amire Isten múltunk során elvezetett minket. A magyarországi reformáció képviselői kimagasló szolgálatot végeztek hazánk javára is. Evangélikus eleink a hazaszeretetnek, a népünket 'előrevivő társadalmi törekvéseknek öntudatos szolgálattevői voltak. Közismert, hogy a nép felemelkedéséért, a nemzeti függetlenségért folytatott szabadságharcokban jelentős szerepük volt a protestánsoknak. Különösen példamutató volt ezek sorában, ahogyan az 1848-as szabadságharcot támogatta egyházunk. Ezeknek a haladó hagyományoknak a nyomdokán járunk ma is, amikor részt veszünk népünk élete felvirágoztatásának munkájában. A VILÁGBAN VALÓ EVANGÉLIKUS MAGATARTÁS 'körvonalai is a reformáció kincseihez tartoznak. Luther adott példát arra, hogy a keresztyén ember elveti a világtól elzárkózó magatartást, ott hagyta a kolostort, s kiemelte a földi hivatás fontosságát a keresztyén ember életében. A munkaszeretet és hivatáshűség a lutheri erkölcs legfontosabb jellemvonásai sorába tartozik. Az evangélikus ember hite tükröződik abban, ahogyan mindennapi munkája becsületességével helytáll. A lutheri erkölcsre sohasem jellemző az egyéni érdek hajszolása, hanem mindig az a közösségi magatartás, amely a maga munkáját mások javának és előmenetelének, az egész nép és az 'egész világ fejlődésének szolgálatába állítja. A REFORMÁCIÓ KINCSEI így válnak ma is mozgató erővé, élő és ható tényezővé, mert ezek a kincsek Isten igéjéből valók, bennük és általuk maga az élő Isten cselekszik és Suralkodik. Mi az ünnep a reformációban? SOVÄNY ÜNNEP AZ, ami csak abból áll, hogy nem dolgozunk. Ez jó és szükséges dolog ugyan, de ez ünnep több ennél: valami, ami szebb és jobb a szokványosnál. A keresztyén ember számára az ünnep — ha valóban az — a paradicsomnak egy darabja: mintha annak szabadsága és öröme térne vissza, ha fogyatékosán is. A hétköznapi az, ami belőlünk minden további nélkül kitelik, az ünnepi pedig az, ami Krisztusból eljut< az életünkbe, hogy abban megvalósuljon, kézzelfoghatóvá, „le- olvashatóvá” legyen. Istennek a műve az életünkön, hogy azt „ünnepivé” alakítsa visz- sza, hogy a Krisztus arcát ábrázolja ki rajtunk. Ez a „vissza-alakítás”, reformáció („visszaformálás”) Isten naponként megújuló irgalmas tevékenysége az életünkön. Szüntelen visszaigazo- dás Őhozzá, az eredeti isten- kepűség keresése és újra-fel- öltése, bár korántsem maradéktalanul, újra-odafigyelés Rá: tulajdonképpen a reformáció sem volt más, Nem „hitújítás”, mintha valami so- se-voltat találtak volna ki a reformátorok, kegyes szenzációt, teljesen újsütetű vallásosságot. Az eredeti „restaurálása” volt a reformáció, s ma csak akkor vagyunk igazán keresztyének, ha naponta engedjük és akarjuk, hogy a mi egyetlen avatott Restaurátorunk lefejtse rólunk, eltávolítsa belőlünk azt, ami nem belőle és általa ivódott belénk, rakódott reánk, ami csak elfedi és torzítja azt az arcot, amelyet ő akar létrehívni, mint a megújult hit engedelmes krisztuskövetésben, cselekvő erőben gazdag, hiteles arculatát. EZÉRT VOET IGAZAN ÜNNEP a reformáció annak idején azoknak, akik benne Isten helyreállító kegyelmének nyitották meg a szívüket, s ezért ünnep ma azoknak, akik hasonlóképpen szüntelen nyitottak Uruk „reformáló”, önmagához visszaigazító-térítő, átalakító ereje számára. A reformációra való puszta visszaemlékezés amolyan múzeum szagú próbálkozás — mintha valami szellemi emlékmű megkoszorúzása lenne, aminek az élet valóságához vajmi kevés köze — amellyel a mai ember, még ha hithű protestánsnak vallja is magát, bajosan tud mit kezdeni s egy kissé únja is. Az igazi reformáció azonban mindig folyamatos, és tulajdonképpen nem más, mint a Krisztusban testté lett Ünnep beleszabadulása hétköznapjainkba, mikor is csodálatosan kiderül, hogy neki az égvilágon mindenhez köze van, neki semmi sem közömbös, hiszen életünknek nem csupán a vallásos „szektorát” akarja itt-ott módosítani, átfényezni, hanem annak egészét tölti be az egyetlen igaz és maradandó tartalommal: önmagával, s természetesen ennek ezernyi következményével. Luther Márton prédikál a wittenbergi vártemplomban 1964-re is változatlan az egyházunknak nyújtott államsegély összege PRANTNER JÖZSEF, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke október 18-án tájékoztatta a magyarországi protestáns egyházak vezetőit arról, hogy a protestáns egyházaknak nyújtott államsegély összege az 1964-ik évben azonos összegű lesz az 1963-ban folyósított államsegély összegével. Püspökeink ezirá- nyú kérése tehát Népköztársaságunk Kormányánál meghallgatásra talált s tekintettel arra a jó viszonyra, amely államunk és egyházaink kapcsolatát jellemzi, Népköztársaságunk Kormánya 1964-ben is rendkívüli államsegéllyel egészíti ki az Egyezmény értelmében egyházainknak juttatandó államsegélyt az 1963-ban nyújtott államsegély mértékéig. Egyházunk vezetői kifejezték köszönetüket, Prantner Józsefnek, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének és rajta keresztül Népköztársaságunk kormányának. Egyházunk népe, elsősorban lelkészei, is köszönettel fogadják államunk ismét megnyilatkozó segítő támogatását és még fokozottabb hűséggel folytatják szolgálatukat Isten dicsőségére, népünk és az emberiség javára. IMÁDKOZZUNK Lukács 12,1—10 Anyaszentcgyház üra, Jézus Krisztus, magasztalunk Téged a reformációért. Újra napfényre hoztad drága evangéliumodat, Istenünk szeretetének jóhírét, ingyen kegyelmének bizonyosságát. Köszönjük Neked evangélikus atyáinkat, a reformáció végrehajtóit, elsősorban Luther Mártont, akit a Szentírásai világosítottál meg irgalmad nagyságáról. Amit csendes kolostori cellában leikébe súgtál, hangosan hirdette mindenkinek. Általa szólaltattad meg feledésbe ment szavadat az örök élet elnyerésének egyetlen útjáról, a Benned vetett hitről, és a nyomában fakadó munkálkodó szerétéiről. Köszönjük Neked, hogy a reformátorok által felszabadítottad..a hivőket az egyházi hatalom rabságából és beállítottad a világba szolgálatra. Kérünk, add meg nekünk ma is a yallástétel örömét és készségét. Indíts bizonyságtételre a Te megváltó szeretetedről, amellyel az egész emberiséget átfogod. Indíts szereteteddel egyetemes szeretetre mindenki iránt a földön, hogy segítsük az emberiséget jó megoldások felé vezető útján. NINCS HÉTKÖZNAPIBB DOLOG, mint egy lapos, tartalmatlan ünnep, amely élettelen és illattalan, akár a préselt virág. De Krisztus, aki maga az Ünnep, kész „betörni” hétköznapjainkba is, hogy hatalmas jelenlétével cselekvő hitű ünnepléssé szentelje, hétköznap fölöttivé tegye életünket. Ne engedd, Urunk, hogy bármikor elcsüggedjünk. Add, hogy mindig Benned bízzunk. Te gondot viselsz rólunk, egyenként is, egyházunkról is. Számon tartod minden gondunkat és örömünket. Nem feledkezel meg rólunk életünk során, hanem kísérsz őrködő irgalmaddal. Nem feledkezel meg egyházadról sem, és munkálod, hogy a mai világban megtalálja útját, és reménységgel, szolgálattal haladjon a jövő felé. Áldd meg az elkövetkező nemzedékeket is, hogy békességben élhessenek a földön, megőrizzék elődeik hitét, és mindenkor vallást tegyenek Rólad, értünk meghalt és feltámadott Jézusunk, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz vagy. Ámen. A cefaimáciá tiíUcé&ett A reformáció napja egyik legnagyobb ünnepünk. Nemcsak történelem, nemcsak emlékezés, hanem csendes, komoly alkalom, amire Isten Igéje megállít. Valaki egyszer így mondotta: — a reformáció ünnepén tükröt tart elénk az Isten. Tükröt, amiben az Ö arca látszik. A reformáció tükrében annak az Istennek arca látszik, Aki jót teremtett, jót akar és Aki örökké a jót mondja a Szentírás szavaiban éppen úgy, mint emberré született szavában, a Jézus Krisztusban. Isten szereti a világot és szereti az embert és számunkra a jót akarja. Luthernek a reformációban éppen az voü a nagy „felfedezése”, „vidám világossága”, hogy Isten a mindennap megszólaló Igében jót mond az embereknek, A reformáció a hivő ember számára ma is ez: mindennapi megmérése, felmérése és az Igéhez való hozzámérése annak, hogy az élete, útja, munkája, bite és szolgálata megfelel-e Isten jót akaró szavának, az evangéliumnak. Ez a hivó ember örök reformációja, mindennapi megújulása, a jót akaró Isten feléje hangzó szava szerint. Méltó reformációi mozdulat ez: gyermeki szívvel hallgatni és meghallgatni fatea atyai szívének szeretetni szóló szavait. A reformáció tükrében annak az Istennek az arca látszik, Aki jó az emberekhez. Jó úgy, hogy Jézus Krisztus érdeméért bűnbocsánatot ad a hitben való megújulásra, a hivő ember mindennapi és mindennap újra kezdődő reformációjához. Reformáció ünnepén hálás hivök vallják boldogan, hogy a jó Isten bünbo- csánata az életük reformációjának kezdete, küszöbe és kapuja. Végül a reformáció tükrében annak az Istennek az arca látszik, Aki nemcsak maga a jó, hanem engem is jóvá akar tenni. Nemcsak akarata és parancsa jó, de erőt is ad a jó cselekvésére. Szerctetével szeret és megszentel. Átölel és előre segít, hogy megmaradjak az én reformációmban: megújult jó utamon. Milyen jó a reformáció tükrében úgy nézni Isten atyai arcára, mint Aki velem van végig az úton, kísérőmnek Krisztust küldi hozzám és megáldja minden mozdulatomat, amivel a jóság útját járom emberek között a világban. Milyen jó a reformáció tükrében úgy látni Isten atyai arcát, mint Aki velem valósítja meg a jót, amit szerető szívvel az embereknek szánt: Milyen jó, hogy én is lehetek az ö akaratából a jóság követe. így lesz számomra a reformáció sokszor csak hangulatos ünnepéből hétköznap is áldás: szép, megszentelt hétköznapok Istent dicsérő, emberek javát szolgáló igazi is^ tenti sztelete. Db. Ottlyk Ernő Bodrog Miklós
