Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-08 / 36. szám

ítélő és kegyelmező Úr Ezékiel 18, 1—9. Isten igazságos és kegyelmes Űr! Igazsága megítél, kegyel­me megtart. Emberségünkből adódik az a gyarlóság, hogy sze­retjük a hibákat másra hárítani. Különös „érzékszervünk” van a másik ember szemében szálka meglátására, de kellőképpen távoltartjuk magunktól azt az őszinteséget, amely megláttatná a mi szemünkben lévő gerendát. Talán más megfogalmazás­ban, de nagyon szívesen szoktuk idézni a régi közmondást: Az atyák ették az egrest és a fiák foga vásott meg bele. Isten igazságosan ítél. Kinek-kinek bűnei miatt. Igénkben ezt így olvashatjuk: „amely lélek vétkezik, annak kell meghal­ni”. Nem mások bűnéért ér minket a büntetés, hanem saját vétkeinkért. Embereket talán lehet „becsapni”, de Istent so­sem. Ű mindig tudja és ismeri a mi nyomorúságunkat és éppen igazsága az, amellyel jogosan büntet bennünket. Isten ítélete nem az ártatlanokat és a bűnteleneket sújtja, hanem a bűnö­söket. És ezt nekünk, keresztyéneknek világosan látnunk és tudnunk kell. Nem mások bűnéért, de nem is Isten igazságta­lanságáért ér bennünket az ő büntetése. Megítél, hogy tanít­son, vezessen és tisztítson. Isten kijelentette akaratát. A keresztyén ember nem vezető nélküli, eltévedt ember, aki magára van hagyatva. Nem kell tétován bolyonganunk az élet útvesztői között. Isten azért adta a parancsolatait, hogy aszerint éljünk. Mértéket állított elénk, hogy életfolytatásunk helyességét nap mint nap lemérhessük. Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus nem eltörölte a törvényt, hanem betöltötte. És az ószövetségi törvények betölthetetlen szigorát Jézus Krisztus feloldotta, a hit ajándékával, ember­mentő szeretetével, lelkületének nekünk ajándékozásával. És ha valaki Jézusnak a követője, annak számára a prófétai igé­ben felsorolt egyéni és közösségi bűnöktől való szabadulás már nem megoldhatatlan feladat. Isten megkegyelmez! Ö nem halálban gyönyörködik (32. vers). 0 az életnek Ura, aki adja, vezeti, tisztítja és megtartja az életet. Fiát sem ázért küldte a világra, hogy megítélje a világot, hanem, hpgy megtartsa. Büntetése is tanítani akar bennünket, hogy annál nagyobbra tudjuk értékelni, és annál erősebben tudjunk könyörögni kegyelméért, amely megbocsát és éltet. __„ ___ HÍ REK — Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: LR. 13, 33—31; szószéki igéje: Ez. 18, 1—9. Délután szabadon választott ige. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 8-án, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet Karner Ágoston rákosszent- mihályi lelkész. — A VESZPRÉMI ' EGY­HÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE szep­tember 4-én és 5-én kétnapos munkaülést tartott Gyenes- diáson. Nagy Gyula, Horváth József, Mohácsi László, Sza­káll Árpád és az esperes szol­gálatával. Érdeklődéssel fo­gadta a munkaközösség Sikos Lajos lelkész előadását: Jere­miás szolgálata Isten népéért. — HALÁLOZÁS. A vecsési evangélikus egyházközség pres­bitériuma megrendült szívvel tudatja, hogy az egyházközség tiszteletbeli felügyelője: Ben­der Mihály nyug. bírósági fő­tiszt. aki a vecsési egyházköz­ségben évtizedeken át gondno­ki, majd felügyelői tisztéget viselve, az egyházközség éle­tében odaadó hűséges szolgá­latot végzett, életének 79. esztendejében hosszas szenve­dés után augusztus 24-én el­hunyt. Augusztus 31-én temet­ték el a vecsési községi teme­tőben. „Boldogok a halottak, akik az Űrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert meg- nyugosznak fáradságuktól és cselekedeteik követik őket.” . / ■ — DR. VETŐ LAJOS PÜS­PÖK LÁTOGATÁSA A KIS- TARCSAI ÖZVEGY PAPNÉK OTTHONÁBAN. Augusztus 30-án dr. Vető Lajos püspök, Muncz Frigyes diakóniai ügyvivő lelkész, Benczúr László püspöki titkár és Gádor András szerkesztő­lelkész kíséretében részt vett a kéthetes kántorképző tan- ■ folyam záróalkalmán Foton. Budapestre visszatérőben rö­vid látogatást tettek egyhá­zunk egyik szeretet-intézmé- nyében, a Kistarcsai özvegy Papnék Otthonában. Az otthonnak 17 szobája van a gondozottak befogadására, több kétágyas szoba is, úgy­hogy a befogadó képessége 24 személy. Jelenleg 20 gondo­zottja van az otthonnak. A püspök megtekintette kísére­tével az intézményt, több öz­vegyet felkeresett szobájában és szívélyesen elbeszélgetett velük. Egyházunknak ezt az intéz­ményét Kendeh György lel­kész vezeti.. — EGYHÁZMEGYEI TA­NÁCSÜLÉS. A veszprémi evangélikus egyházmegye ta­nácsa szeptember 4-én, szer­dán este 10 órakor ülésezett Veszprémben. — ÁLLAST KERES, esetleg át- képzést 59 éves, 4 középiskolát végzett asszony. Irattárban, papír, könyv vagy más munkakörben. Hittestvéri segítséget köszönettel fogad. Cím a kiadóban: HÉTRŐL—HÉTRE A hit gyümölcsei Máté 25, 40 Isten kegyelmes Isten. De a biblia nemcsak azt tanítja, hogy Isten a Jézus Krisztus által kegyelmébe fogadja a bű« nős embert, hanem figyelmeztet arra is, hogy Isten számon kéri a hit gyümölcseit. Heti igénk ezt a figyelmeztetést húzza alá, amikor Jézus szavait tolmácsolja: „... amennyiben megcselckedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtetek meg...!” Pál apostol szerint baj az, ha a kegyelem hiábavaló, pon­tosabb fordítással: üres, üres járatú! Vannak emberek, kiknél a kegyelem csak arra való, hogy az illető maga legyen „szent”. A kegyelem arra való itt a földi életben, hogy teremjük a hit gyümölcseit, odaát pedig, hogy miénk legyen az üdvösség. A hit gyümölcsei ilyenek: segítsünk másokon, jót tegyünk min­denkivel, tiszteljük atyánkat, anyánkat, munkánkat hűséggel végezzük stb.! A kegyelem munkába állít. Ha nem teremjük a hit jó gyümölcseit, a kegyelem csak „önáltatás”! A kegye­lem bennünk mindig úgy munkálkodik, hogy megragad és megszólít: Menj, tedd, áldozz, segíts! Aki úgy akar „szentté” lenni, hogy semmit nem tesz egész életében, nem az Isten gyermeke! A hivő ember nem önma­gát szemléli, hanem mások felé nyújtja ki segítő kezét. A ke­gyelem akkor nem hiábavaló, ha dolgozó, cselekvő keresztyé­nek vagyunk. Az a keresztyén, aki egy életen át csak önmagával foglal­kozik, nem él Isten jótetszésére. Heti igénk szerint Jézusnak szerzünk ürömöt, ha mások­kal jót teszünk! Hogy valaki kegyelemben él-e, lemérhető szolgáló életéről. Fülöp Dezső ELSŐ OSZTÁLYOSOK Nincs nehezebb foglalkozás a világon, mint az általános iskola első osztályos tanuló­jává lenni. Pataki Zoli mindjárt az el­ső napon kijelenti, hogy sok­kal jobb volt az óvodában, mint itt. Kocsis Marci, mivel a ta­nító néni • valami miatt rászól — a pad alá bújik. Az egész délelőttöt ott tölti. Szabó Ica azért zokog, mert anyukája hazament és őt itt hagyta. Varró Ági a tanító néni legszebb meséje közben, már kilenc óra előtt, maga elé ve­szi a tízóraiját és jóízűen fa­latozni kezd. Mialatt a tanító néni a tíz­óraizás szabályait magyaráz­za, Tömösi Gyuszi az iránt ér­deklődik, hogy mikor lehet már hazamenni. ... Tornaóra következik. Ki­vonulnak a közeli sportpá­lyára. A fiúk labdát kapnak. Pataki Zoli a kapus. Kocsis Marci a hátvéd. Tömösi Gyu­szi a középcsatár. A lányok „Kinn a bárány, benn a farkas”-t játszanak. A tanító néni a bárány, Szabó Ica a farkas. A szívük mélyé­ről tör fel a kacagás, amikor a farkasnak sikerül megfogni a bárányt. Vidáman igyekeznek vissza Valamennyien az iskolába. A tanító nénit egy szülő ál­lítja meg az iskola folyosóján. Amikor belép az osztályba, nagy beszélgetésben találja a lurkókat. Tanító néni, tetszik; tudni, hogy miről beszélget­tünk!? Arról — folytatja Pi- • roska —, hogy maga nagyon tetszik nekünk. Holnap is el-j jövünk. A tanító néni megbeszéli a' gyerekekkel, hogy ő is eljön, mert ő is nagyon szereti a gyermekeket, őket. Olvasni, írni, sőt még számolni is \ megtanítja valamennyiüket. Fel is rajzol a táblára egy- ] két vonalat, no meg az „öregapám kampósbotját”, s ( kéri a gyerekeket, hogy ők is rajzolják be ezeket most a1 füzetükbe. Nem megy könnyen a mes-' térség. Az a fránya ceruza, hol megszalad a papíron, hol pedig a papirost szakítja ki, hol meg a hegye törik ki. Csupa baj! A legnagyobb baj azonban az, hogy „öregapám kampós- botja” sehogysem akar sike­rülni. Szöllösi Kálmán morogva ki is jelenti a mellette ülő Ősz Attilának: „Bizony én nem is rajzolom. le, mert az én öregapámnak nincs is kampósbotja”. A tanító néni sorra nézi a „művészek” füzeteit. „Öreg­apám kampósbotjá”-ból mu­tatóba néhányat ő rajzol be a NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 66, 16; CSELEKEDETEK 4, 20. — A megtelt pohár kicsordul, ha még töltenek bele. Mindenki arról beszél, amivel megtelik a szíve. Gál. 3, 15—22: Zsoltárok 73. HÉTFŐ: ÉZSAIÁS 66, 19; CSELEKEDETEK 22, 21. — Aki­nek Isten szeretetével telik meg a szíve, az nem tudja azt ma­gában tartani, az „közkinccsé” teszi azt. Jakab 2, 1—13; I. Mózes 41, 37—57. (Máté 20, 16.) KEDD: ZSOLTÁROK 36, 8; ZSIDÓK 6, 18. Isten szeretete ' nem érzelem hanem értelmünkre is kiterjed, mert meggyőz ar- 1 ról, hogy kegyelmes az Isten, s szárnyai árnyékába menekül­őt hetünk. Máté 10, 40—42; I. Mózes 42, 1—28. (Zsidók 6, 9.) SZERDA: I. SÁMUEL 10, 7; CSELEKEDETEK 19, 11. —* Sokszor egy befejezett munka után látjuk, hogy mennyire erőnk felett való tettet vittünk végbe. Ezekből a jelekből láthatjuk —• velünk az Isten! Zakariás 7, 8—14; I. Mózes 43, 1—17. 26—34. (Jakab 1, 12.) CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 34, 15; MÁTÉ 5, 9. — Isten szeretete nem hagyja, hogy pihenjünk és gyönyörködjünk a megtett útban, eredményeinkben, hanem napról-napra újabb feladatok elvégzésére serkent. II. Mózes 22, 20—26; I. Mózes 44, 1—18. 30—34. (Zsidók 12, 11.) PÉNTEK: JOEL 2, 32; CSELEKEDETEK 4, 12. — Kerüljük a rosszat, cselekedjük a jót, keressük a békességet és kövessük azt. Ez mindig a napi parancs. A napi feladatokat csak úgy vé­gezhetjük el maradék nélkül, ha az Űr nevét hívjuk segítségül. Zsidók 2, 11—18; I. Mózes 45, 1—24. (Máté 18, 21—22.) SZOMBAT: PÉLD. 1, 8; LUKÁCS 2. 51. — Ahhoz, hogy megmaradjunk az igazság útján, meg kell tanulnunk engedel­meskedni. A szülő azért figyelmezteti gyermekét, mert jót, gyermeke javát akarja. Isten útbaigazító szavára ne ellenállás legyen feleletünk, hanem az engedelmesség. Jeremiás 22, 13— 19; I. Mózes 45, 25—46, 7. 28—34. (Fii. 3,13/b—14.) Káposzta Lajos füzetekbe. Szükség szerint a tanító néni és a füzettulajdo­nos közös erővel fogják a ce­ruzát. Végre csöngetnek. Vége a tanításnak! Holnapra „öregapám kam- pósbotjá”-ból mindenki írjon négy sort — mondja a tanító néni. „Hű, a fene egye meg — nyilatkozik meg Varró Ági —, akkor mikor fogok játszani!?” A tanító néni újra magya­ráz. A gyermekek hazamennek. Másnap a tanító néni szá­mon veszi a leckét. Varró Ágié a legszebb. Pie­ros ötöst ír a tanító néni Ági füzetébe. Ági büszkén, boldogan megy a helyére. Társai ámulva né­zik a piros ötöst. Ági arcáról sugárzik a bol­dogság: „Tanító néni, én hol­nap is eljövök az iskolába.” Én is eljövök — jelentik tó o többiek is. Ott is vannak valameny- nyien. Tanítás kezdete előtt elébe jönnek a tanító, néninek, — segítik vinni a táskáját. Németh Géza Ut s Balatonhoz - az emberi szivekhez ALIG HISZEM, HOGY AKI CSAK EGY­SZER IS végigment a balatoni, 7-es számú országúton, ne örülne annak a hírnek, mely a napokban látott napvilágot a lapokban: megkezdődött egy új balatoni műút építése. S ezzel olyan út építése kezdődött el, mely már születése pillanatában eddig csak álmo­dott magyar autósztrádák megvalósulásának a közelében van s eleve sok „emberi” ténye­ző birtoklására hivatott: nagyobb sebességgel közelebb hozni egymáshoz embereket és sor­sokat, gyorsabbá tenni ügyek elintézését, a gyorsaság mellett óvni az emberi életet s ki­terjeszteni az országok és népek közötti érint­kezést, európai és szocialista kultúrát terem­teni gondolkodásban, magatartásban és a for­galomban is. Mert aki csak egyszer is végigment a bala­toni országúton, nemcsak az emberi szolgá­latok követségében, hanem a nyári meleg­ben a Balaton hús hullámait remélvén, az láthatta, hogy mily embertelenül tudnak nemcsak emberek, hanem utak is viselkedni. Országutakon közlekedni én elég fiatalon kezdtem. Kerékpároztam hosszú kiránduláso­kon, motoroztam szolgálatban és szórakozás­ból, s autóztam sofőrként és a magam kocsi­ján. És sok borzalmas és furcsa esetet láttam. Még a harmincas évek végéről maradt emlé­kezetemben a gödöllői „halálkanyarban” — mely azóta szintén kiegyenesedett már — fel­borult két autó, a kerepest lejtőben kifordult belsejével, karambolt szenvedett ló, a szécsé- nyi úton éjféltájban szekér alá csúszott mo­torbicikli s a sötétben mellette haldokló gaz­dája. Az utak porába hullajtó borzalmakat sokáig lehetne sorolni, mint bizonyítékait an­nak, hogy nemcsak az ember tud kulturá.lat- lanul és technikátlarftil viselkedni, hanem maga az út is... S ilyenkor az út az élet meggyorsítása helyett a halál szellőivel hű­síti és legyezgeti meg a jó tempóban arcun­kat. DE NEMCSAK SZERENCSÉT,LENÜL JÁRT EMBERI ÉLETEK és szerkezetek jelzik utak és gondolkodások helytelen irányait, őrzik a jó utak szép emberségét a jó emlékek is. Minden bosszúság mellett és ellenére is nem a közösségek és települések, falvak és váro­sok jelzőtáblája jelzi nekem sok úton a meg­valósult emberi- közösségnek az egy időre or­szágúira telepedett valóságát, hanem egy-egy kanyar, vagy a lepsényi vasúti felüljáró, vagy egy autóbuszmegálló, ahol hiába vártak néhá- nyan az autóbuszra, menetrend szerint, éppen karácsonyest délutánján. Ezek az emlékek örök rezervátumai azoknak az események­nek, amikor az ember a jól kiszámított élet­ütemekben egy-egy disszonáns akkordot volt kénytelen meghallani, amikor nem közleke­dése közben, hanem számításába csúszott be egy karambol, s melynek utána megjelent éppen ezen útszéli disszonanciákban a gon­dolat mindenkor legmodernebb (bár sokszor nem remélt) mentőautója és segítsége: a spon­tán jóakarat és emberség, amely felpumpált egy kilyukadt kereket, megigazított egy elál­lítódott gyújtást a motorban, vagy néhány fa­luval odébb szállította a maga emberi közös­ségébe kívánkozót. Mondom, az utak azért minden szerencsétlenségek mellett a modern samaritánus irgalmáról is tudnak prédikálni. DE PERSZE NEM ELSŐSORBAN AZ UTAK A KEGYETLENEK ÉS IRGALMASOK. Ha­nem a rajta közlekedő emberek. Akik a ma­guk sok ezer esztendős tapasztalatai alapján tanultak meg utat építeni s akik önmagukat is a maguk tapasztalatainak útjain ismerték meg. így ma már nemcsak a rómaiak hadi útjai nem jók számunkra, de nem jók egy-két korábbi évtizedünk nagy útjai sem. Újak kel­lenek. Nekünk, akik hadi utak helyett szíve­sebben járjuk a békés fürdőzés üdítő útjait s Mars tábora helyett inkább vonulunk a bala­toni camping-táborokba, hosszú karavánok közepette, jó tempóval és kedvvel. Közben legfeljebb arra kell figyelnünk, hogy kultú­ráltan és technikásán viselkedjünk. Kultú­ráltan: tudjuk, hogy fait kíván és mit bír az ember, ^technikásán: legyünk tisztában azzal, hogy mit tud és meddig megbízható az esz­köz, amelyre rábízzuk életünket. Mert azt is láthattuk már, hogy a ló leveti lovasát, az autó önállóvá válik s hiába van előtte út, két lámpaszemével és nagy dübörgéssel még jó, ha csak a semmibe, s nem emberi életekbe rohan. S az utak és körülmények reális fel­mérése talán már némi erkölcsöt is teremt s talán szabályt is ad arra nézve, hogyan köz­lekedjünk? Mikor szabad előzni s hogyan; hogy a másikat — ki előttünk jár — lassítás­ra ne kényszerítsük, mert különben magunk hiába vágunk az élre, előbbre mégsem ju­tunk ... S HA KÖZBEN A MOTOROK FENNSÖBB- SEGET IS MUTATJA egy-egy karambol, az nemcsak ilyen pogány fennsőbbségről beszél, hanem az emberi egyéni logika pillanatnyi csődjéről, helytelen szemléletről és helyzet- felmérésről, pillanatnyi „kihagyásról” is, amelynek következtébén azután egy élet hagy ki örökre s nem dobban többé a szív. S ezért jó a jó út, sőt egy út jósága és embersége abban mérhető meg, hogy a különböző szem­léletek, helyzetfelmérések és hitek ellenére is minden baj elkerülhető, ha jól van megépítve ■ és egyenes az út! A jó öreg balatoni út, amelyen eddig vé­gigmentem motorral és autóval legalább két- százszor, sok örömet és bosszúságot okozott már. Mégis életem egy darabjává vált, amely — megvallom — kritikus időkben is megfon­tolásra késztetett s hűségre <kényszerített. S ha egyszer új úton repülhetünk majd a Balaton hüs hullámai felé s a régi út emlékei meg­mosolyogtatnak majd, akkor is előttem marad; hogy sokat kellett kanyarognia a réginek és sok bajt okoznia, hogy a Balaton s körülötte életünk új útja lendületessé és egyenessé vál­jék. S én embereknek és Istennek hálát adoK érte. Csengődy László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents