Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-18 / 33. szám
Az igaz ember pedig hitből él Hab. 2,1—4 Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi mindenből élnek az emberek. Legtöbbje a tisztességes kenyérkereső munka ezernyi lehetőségének valamelyikéből, de vannak olyanok is, akik alamizsnából élnek. Vannak életművészek, akik szinte a semmiből élnek, de spekulánsok is, akik nyerészkedésből, a másik ember hiszékenységéből. Van, aki azt állítja, hogy ráfizetésből él, de olyanok is sokan vannak, akik az’emlékeikből élnek. Isten igéje pedig azt mondja: lehet élni hitből is! Példa rá Habakuk próféta. Igazán nem irigylésre méltó az a helyzet, amiben Istennek ez a cséndes embere él. Népét a Káldeusok szorongatják „a kegyetlen és vakmerő nemzet.” „Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad! inog a törvény és nem érvényesül az igaz ítélet; gonosz hálózza be az igazat” — írja le a helyzetet ő maga. És minden jel arra vall, hogy ez a helyzet nem is fog egyhamar megváltozni. Honfitársai mindezt látva, nem várnak már többé csodákat, hanem egymás után adják fel a várat. Magára marad őrhelyén. Bár őrhelye nem valami védett, magas helyen fekvő erős vár, büszke őrtorony, amelyiken még a szabadság lobogóját lengeti a szél, hanem egy sötét börtöncella. Mégis, itt is, ilyen helyzetben is azt tudja mondani: „őrhelyemre állok és megállók a bástyán és vigyázok.” Mert szívében ott van Isten legdrágább ajándéka a hit és az élteti Egyháztörténetünk lapjairól pedig Lutherünk példája int felénk. Öt is a hite tette diadalmas őrállóvá a bástyán. Nem íz érdemszerző jócselekedetekért, — hirdette a középkori egyház ellenében — hanem kegyelemből, hit által üdvözölünk. Még pedig a szeretetben munkálkodó hit által, amelyik „nem is kérdi, kell-e jót cselekednie, hanem mielőtt kérdezné, már meg is cselekedte”. Erre a hitre támaszkodva mondta, hogy itt állok, másként nem tehetek... és reformáció született szavai nyomán. Ezek a példák nemcsak azt mutatják, hogy tényleg lehet élni hitből is, hánem azt is, hogy hitből érdemes élni. Imádkozzunk hát Istennek ezért a drága ajándékáért. A hitből élő emberek nem tehertételei a társadalomnak, hanem a jótevői. Legyünk igen hálásak érte, mert bűnbocsánatot, életet és üdvösséget jelent a hit. Kutas Elek aiiiiiiiii!i!iiiiiüJiiiniiiii!i:iiiiiiJ!iii!iii;iiiiiuiiímiiiii[iniiiHiiiiiiauiiii[iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiimmiiniiinniiiiiiimiii[iiiiiiiiin!iii!iii;M ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1963. augusztus 18-án Deák tér (je. 9 (úrv) Hafenscher Károly de. 11 (úrv) Káldy Zoltán du. 6 Trajtler Gábor Fasor de. 11 Koren Emil du. 6 Koren Emil Dózsa György út de. fél 10. Korén Emil Üllői út 24. de. fél 11. Rutt- kai Levente Karácsony Sándor u. de. 9. Ruttkai Levente Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Ruttkai Levente Thaly Kálmán u. de. 11. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Káposzta Lajos Frangepán u. de fél 9. Újpest de. 10 Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. SoroKsárújtelep de. léi 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rákospalota Tagytemplom de. 8. Rákospalota Nagytemplom 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Várady Lajos de. 10 (német, i}rv) Várady Lajos de. 11. Schreiner Vilmos du. 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de. fél 9. Schreiner Vilmos Öbuda 10. (úrv) Fül'öp Dezső du. 5. Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Filippinyi János de. 11. Filippi- nyi János du. fél 7. Ruttkay Elemér Pesthidegkút de. fél 11. Rutt- 1 kay Elemér Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. (úrv) Uzon László Németvölgyi út de. 9. Uzon László Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. Nagy István. szentháromság ünnepe UTÁNI 10. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Ján. 9, 24—38, szószéki igéje: Hab. 2, 1—4. Délután szabadon választott ige. * KITÜNTETÉS. Tátrai Ká- rolyné, a csorvási lelkész neje, a csorvási egyházközség kántora, nyugalmazott tanítónő, a népoktatás terén 43 éven át történt eredményes munkásságáért aranydiploma kitüntetést kapott. A diplomát a Békés megyei tanács művelődési osztályának vezetője nyújtotta át. DR. MIHÄLY SÁNDOR, a vasi egyházmegye felügyelője 1963. augusztus 2-án elhunyt Dr. Mihály Sándor* fiatalon kezdte egyházi munkáját. Már 1934-ben a veszprémi egyházmegye jegyzője, majd törvényszéki jegyzője, később törvényszéki bírája. Körmendre kerülése alkalmával az ottani, gyülekezet felügyelője lesz és mint a körmendi gyülekezet felügyelőjét, kétszer is teljes egyhangúsággal választják meg egyházmegyei felügyelőnek. Egyházmegyei felügyelői munkáját élete végéig hűséggel boldogan és a hit alázatosságával végezte. Az egyházmegye gyülekezetei szerették őt és hálásan fogadták szolgálatait. Istennel járó ember volt. Hitével Isten kezét fogta, aki teremt, pályát rajzol ki és hazahív. Dr. Mihály Sándor utolsó pillanataiban is a keresztet látta és hitt a feltámadásban. Legyen az ő hite szerint! NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: JÓB 42, 2; LUKACS 19, 42. — A hosszantűrő és kegyelmes Isten mindenkitől igaz istenfélelmet és bizodalmát kíván. A keresztyén ember naponként tapasztalja életében Isten kegyelmét. I. Kor. 12, 1—11; Zsoltárok 55, 1—17. • HÉTFŐ: ÉZSAIAS 54, 10; JANOS 14, 1. — A nyugtalan- I kodás, aggódás nem jellemzője a hivő ember életének. A ke- I resztyén ember tudja azt, hogy Isten szeretete minden emberi várakozást felülmúl, sőt ismeri Istennek azt az Igéjét: „az én irgalmasságom tőled el nem távozik és békességem szövetsége meg nem rendül.” I. Tim. 2, 1—7; Róma 15, 22—23. KEDD: ÉZSAIAS 55, 8—9; JANOS 16, 5-V7. — Mennyi szomorúság és félelem lakozik az ember szívében. Isten azt akarja, hogy gyermekei gazdagodjanak hitükben, s ezáltal mindenki „növekedjék Krisztusban”. Krisztus az, áld száműzi minden nap szomorúságát és félelmét. Nehémiás 4, 1—15; Róma 16, 1—16. SZERDA: ZSOLTÁROK 33, 4; MARK 16, 20. — A keresztyén embernek Istentől kapott megbízása van: hirdetni akaratát és mindenekelőtt cselekedni azt. L Péter 2, 13—17. Róma 16, 17—27. CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 37, 8; MÁTÉ 5, 5. — A legnagyszerűbb dolog a csüggedőket vigasztalni és a gyengéket bátorítani. Róma 13, 1—7; I. Mózes 24, 1—33. (I. Péter 5, 7.) PÉNTEK: ZSOLTÁROK 144, 15; JELENÉSEK 4, 11. — „Légy bátor és erős. Ne félj, ne rettegj.” A keresztyén embernek nincs biztosabb menedéke, mint Isten hatalmas karja. Jeremiás 18, 1—6; I. Mózes 24, 34—67. (Ef. 5, 28.) SZOMBAT: PÉLD. 10, ZSIDÓK 13, 7. — Sokszor érthetetlen Isten akarata: miért hajol le a bűnöshöz? Aki megismeri Isten örök lényegét — szeretetét, az látja, hogy Jézus Krisztust ez a Szeretet ajándékozta. Róma 9, 1—5; L Mózes 25, 24—34. (Zsidó 12, 15—16.) Káposzta Lajos HÉTRŐt—HÉTRE Járjunk igazságban Péld. 14, 34. Isten az embert vele közösségben élőnek teremtette. Szeretete teremtette, s azt akarta, hogy szeretetét vissza is tükrözze az ember. Szeretete Isten felé nem félelemből fakadtt hanem gyermeki bizodalomból. Engedelmes volt Istenének, de ez nem rabszolgái engedelmesség volt, hanem a gyermek engedelmessége Atyjának. Ahogyan az Istenhez való viszonyát a szeretet határozta meg, ugyanúgy szeretet töltötte el a másik ember felé is. Munkálkodott nem önző érdekhajhászással, hanem szeretettel szolgálta a másik javát. Nem a nyerészkedési vágy fűtötte, hanem az önzetlen szeretet. Nem a másik leigázása és elnyomása volt élete célja, hanem annak támogatása és javát munkálása. Erre a magatartásra mondotta Isten: „látta, amit teremtett, jó”. Isten dicsőségét szolgálta az ember. Azután közbe jött a bűn. A szeretet, igazságosság, élet és jóság, türelem és irgalmasság, szolgálat és megsértés helyett az ember szívébe költözött a bűn. Nem szerette Istent és nem engedelmeskedett Alkotójának. Nem követte akaratát, hanem a bűnre hallgatott. Megváltozott a magatartása a másik em« bér felé is. Nem védte az életét, hanem életére tört Az embet szívének gyalázatos indulatát tanúsítja Kain botjának suho« gása, fegyverek által kiontott emberek millióinak Vére, faji gyűlöletből megölt gyermekeknek és felnőtteknek gázkamrákban és más úton elpusztított élete. Életet romboló bűnéneié gyalázata az égre kiált! önző lett és harácsoló. A munkásoknak visszatartott bére, az éhenhalt emberek, gyermekek ezreinek teteme beszél az emberi önzés gyalázatos bűnéről. Haragot tartott és gyűlölt. Nem szolgált, hanem uralkodott a másik felet és elnyomta cpt. A gyarmati iga jármát hordozók verejtéke és könnye beszél az „uralkodni” akaró ember gyalázatos bűnéről. Erre a magatartásra nem lehetett más az Isten ítélete mint ez: „megbántam, hogy embert teremtettem „Gyalázatomra és önmagának gyalázatára lett.” Isten azonban nem hagyta ezen az úton járni az embert; Jézus Krisztust és Lelkét adta. Jézust,.aki az igazság, s Lelkét, aki megtanít arra, „hogy éltünkben e földön járjunk igazságban”. Üjjáteremt és bűnbocsánatot ad. A bűnbocsánat azt jelenti, hogy lehetőséget kaptam egy új viszonyra, a Jézussal való azonosíttatásra. Isten mássá tesz azáltal, hogy új adottságot, indulatot helyez belém: Jézus Krisztus indulatát: A szív megtelik Isten felé újra szeretettel és engedelmességé gél. Ennek feltétlen velejárója, hogy megtelik a szíve a máé sik ember felé is szeretettel. Ez az új viszony Istennel abbari nyilvánul meg, hogy élete útján sugározza a szeretetet. Nagy István Nyugdíjas, varrni tudó asz- szonyt, háztartásba 4 személyhez, azonnal felvennék. Szkopobi Róbertné, Érd, Parkváros, Tornyos-villa. HARANGOK újraöntését, harangkoronák, harangállványok készítését, átalakítását újrendszerűre vállalja DU SÄE 1ST VÁJT harangöntő őrszentmiklós, Dózsa György út 26. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság . Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—123 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Hőfizetési ára egy évre 60.— FI Csekkszámla: 20412.—VTH. Árusítja a Magyar Fosta 10 000 példányban nyomatott INDEX 25211 63.3830/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató ÉS VÉGÜL A GYEREK.— Kisasszony, nem tudna egy kissé sietni Uzzal a kávéval? — keretezte indignálódvá a kávéfőzőnőt. Az órájára pillantott: fél hat múlt négy pereset. Ügy érezte elkésett. Pedig idejében indult a Balatonról. Alighogy a postás beadta a táviratot, kikötötte a csónakot, átöltözött és máris indult. A kocsira sem lehet panasza. Nyolcvan volt az átlag eddig, Fehérvárig. De most már sietne. Csak gyorsabb lenne a kiszolgálás! Valahányszor Székesfehérváron utazott keresztül, mindig megálltak egy kávéra. És eddig még egyszer sem vette észre, hogy lassú a kiszolgálás■ De ma valahogy minden olyan lassú és vontatott. Pedig de sietne már! Végre készen a fekete. A forró kávé égette a torkát,, de most ezt sem érezte. Sietett. És ekícor .valaki megszólította.» — Péter! Te vagy? Ijedten fordult hátra. Félt, hogy olyan valaki szólította meg, akivel beszélgetnie kell. Most azonban nem volt kedve senkivel sem szóbaállni. Különösképpen nem itt, ebben a fülledt presszóban, amikor Pesten Anita szenved. Zoltán állt előtte. Zoltán, akit már tizenöt éve nem látott. Valamikor a kollégiumban közös szobában laktak. Akkor testi-lelki jóbarátok voltak. A társaik „ikreknek” hívták őket, mert mindig együtt jártak. — Zolikám Igaz ez? Te vagy az? Mi van veled? Beszélj! Az emlékezés és a közös múlt kissé lelassította az idő múlását. Jó lett volna visszaemlékezni azokra az időkre, amikor mindketten télé voltak tervekkel és célokkal. A válaszokat azonban nem ért rá meghallgatni. Ismét az órájára nézett: fel hat múlt tíz perccel. Már menni kell. — Jaj, de múlik az idő. Te hová utazol? — kérdezte barátjától. — Pestre megyek. — Kocsival? — Igen. Az orvosunk volt kedves magával hozni. így nem kell egész éjjel utaznom. — Nagyszerű — ölelte karon Zoltánt. — Én is Pestre igyekszem, méghozzá nagyon gyorsan. Gyere ülj át hozzám. Egyedül vagyok. Majd az úton elbeszélgetünk. Es néhány perc múlva már együtt robogtak a pesti úton. A beszélgetés csak akkor indult meg közöttük, amikor kiértek a városból. — MA lett belőled, Zoltán? — kérdezte ismét barátját. — Vidéken dolgozom — válaszolta az és megnevezett egy dunántúli kisvárost, — Nagyon jól vagyok. Ügy érzem sseaefimek és uteap&csültyifc. tSsß ejusA áöfög — Es család? Megnősültél? Ha jól emlékszem már akkor udvaroltál valakinek. A sebességmérő a kilencven körül vibrált. A nap melegen sütött be a kocsiba. — Oh, már régen. Nézd itt a szent család — mondta nevetve és egy fényképet vett elő. Odatartotta Péter elé. A fényképről Zoltán nézett rá, kissé kopaszon, széles mosollyal. Mellett egy asszony, a feleség. — „Anita milyen kislányos még ehhez az asszonyhoz képest!” — Mögöttük egy copfos kislány és egy nagyobbacska fiú. — Talán csak nem a te gyerekeid? — kérdezte nevetve Péter. — Hát kié lenne? A fiam már tizenhárom éves — válaszolta Zoltán kellő büszkeséggel. — A lányom most megy elsőbe. — Bizony lassan megöregszünk, Péter. És te, hogy élsz? Azt hallottam, hogy valami nagy ember lett belőled? — Dehogyis lett — válaszolta nevetve Péter. — Mindössze annyi igaz ebből a meséből, hogy sikerült ahhoz a vállalathoz kerülnöm, ahová szerettem volna. A többi már nem érdekes,. Tizennégy év alatt viheti az ember valamire, nem igaz? — Es a család? Fiúk, lányok? — Egyik sem. Vagy ki tudja.' A gázpedál elérte a gumipadlót. Zoltán félve pillantott a sebességmérőre. Nincs ilyen sebességhez szokva. Az ő Csepelje már az ötvenet sem bírja. — Most várjuk a trónörököst — fejezte be a mondatot Péter, miután elkerült egy hazafelé igyekvő Moszkvicsot. — Nem lesz az későn? — kérdezte a vott barát. — Tudod — kezdte Péter —, eddig nem lehetett. Feleségem nagyon bájos asszonyka, mérnök egy gyárban. Kutató. Amikor összekerültünk nem volt lakásunk. Arra kellett a pénz. Végre hosszú küszködés után sikerült e$y öröklakást összekuporgatnunk. Aztán be kellett rendezni. El tudod te képzelni, hogy milyen sokba kerül az élet Pesten? A társaság, meg minden. De jó is nektek ott vidéken .:. Lábát nem vette le a gázpedálról. A motor egyenletesen húzott. Ügy érezték mindketten, hogy már nem is a balatoni úton hajtanak, hanem repülnek. Előre az ismeretlen felé. Zoltán előtt lassan ismertté lett minden. A külföldi túrák, a villa Szabadiban, a vitorlás és ez a kocsi. S míg a kocsi robogott velük, úgy érezte, hogy 6 messze elmaradt Pétertől. Pedig valamikor megboldogult pro- fűsssozuk ueki jósolta a nagyobb jövőt. De E úgy látszik lemaradt. Sem kocsi, sem villa, a lakás is csak egyszerű bútorokkal van tele. A falakon eredeti képek helyett reprodukciók. Külföldi utak helyett egy jutalomüdülés Zakopánéban. Semmi több. Csak eny- nyi. És ehhez még plusz jön a két gyerek. Ö csak ennyit tud felmutatni Péternek. — És gyerek nem hiányzott a szép lakásból? — kérdezte a motor zúgása közben. Péter hallgatott. Mintha nem hallotta volna a kérdést. Figyelmét látszólag teljesen lekötötte az út. Aztán beszélni kezdett. Zoltán nem szakította meg. — Már többször lett volna. De a lakás, a telek és az építkezés, majd az utazás miatt nem lehetett. „Pedig nagyon szerettek volna!” Amikor megvették a kocsit, akkor is „úgy” volt az asszony. Tizenkét esztendei házasság alatt immár ötödször. De a kocsit ki kellett használni. És ö nem szívesen utazott volna egyedül a balatoni villába. És Anita feláldozta magát. — De most aztán biztosan fiam lesz — áradt kissé lecsillapulva Péterből a szó. — Milyen boldog is lesz annak a kölyöknek az élete. Nem úgy, mint az enyém. Már hintát is csináltattam neki. Éppen tegnap lett kész. Mit gondolsz, jövő nyáron már tud hintázni. — Egészen biztos — válaszolta Zoltán, de valami mást szeretett volna kérdezni. Aztán mégsem szólalt meg. — Mert tudod, nekünk eddig mindig minden sikerült ■*— mondta tovább a magáét Péter. — lg az, mindenért keményen meg kellett küzdenünk, de sikerült. Ez is sikerülni fog. Fiú lesz. Anita, a feleségem, táviratozott ma délután, hogy rosszul lett és bement a kórházba. Pedig csak a jövő héten lett volna esedékes. Biztosan siet a kis lurkó. Közben megérkeztek Budára. A körtéren Zoltán kiszállt. Péter odaadta telefonszámát, lakásának címét leírta egy szelet papírra. Zoltán szavát kérte, hogy amikor legközelebb Pesten fog járni okvetlenül felhívja őket. Aztán egymásnak búcsút intve, elköszöntek. Péter a kórház felé sietett. Az Alkotás utcában megállt egy virágkereskedés előtt. Egy csokor sárga rózsát vett. Ez volt Anita kedves virága. Amikor kilépett a kórház előtt a kocsiból, akkor lett ideges. Vajon mi lehet Anitával? Sokat szenvedett? Vagy már túl van mindenen? De rögtön meg is vigasztalódott. — Anita mindig nagyon bátor volt és olyan erős. Tizennégy éve vagyunk házasok, de Anita még nem volt beteg. Most se lehet „semmi baja”. A borítékot még a lépcsőa jobb külső zsebébe tette. Az indítókulcs meUé. Pénz volt benne. Különleges szeretet, különleges bánásmód: ezt akarta véle biztosítani feleségének. Minden áron. ... Vajon minek van a kórházi folyosón telefon? Mert csak ezt látta. A mellette ide- oda szaladgáló, apró emberpalántákat cipelő nővérkékből semmit sem látott. A csendet megtörő gyereksírást sem hallotta. Csak a telefont nézte és a főnővér szavait hallotta: — Sajnos a kicsi halva született. Fiú volt. A felesége azonban jól van. Hogyan alkalmazhatnak ilyen durva munkaerőt egy kórházban — süvített végig rajta a felháborodás. Szinte kéjjel ejtette ki ezt a szót: azonban... Aztán már a mérge is elszállt. Csak nézte a telefont és mintha a néma készülék megszólalt volna: fiú volt, de nem él. Nem ül abba a hintába jövőre senki, melynek az alapját ő is segített betonba ágyazni. A nővér érintése térítette magához. — Menjen be a feleségéhez. De legyen erős, mert nagyon legyengült. ... Anita egy hét múlva hazamehetett. Megszépült és megfiatalodott. A gazdagon berendezett lakásba ismét visszatért az élet. Egyikük sem említette többé a „kisfiút”. Zoltán tapintatból és fájdalomból. Anita pedig, mert tudta, hogy miért nem lett és miért nem lehet annak a balatoni hintának kis lakója. Pedig de sokszor álmodott azokkal a szivekkel, amelyek ott kezdtek dobogni az ő szíve alatt, akik miatt ez a hatodik szív soha nem tudott életté lenné... ... Zoltán csak idén nyáron jutott fel Pestre. A levéltárcájában egy papírcsíkot talált: Péter telefonszámával és lakcímével. A Nemzeti mellől felhívta. Női hang jelentkezett. — Dr. Kovács Péter már nem lakik itt. Nem tudom az új lakása címét. Tessék talán a hivatalában felhívni. Diktálom a telefonszámát ... Az Erkel cukrászdában találkoztak. Zoltánnak úgy tűnt, Péter nagyon megöregedett az eltelt esztendő alatt. És mintha magabiztosságát is elvesztette volna. Különösen akkor, amikor Zoltán a fia után érdeklődött. — Elváltunk. Neki soha nem lehet már gyereke. És én nem tudok gyerek nélkül élni. A lakás az övé lett, enyém a szabadi villa. A kocsi ráment az osztoszkodásra.. ■ Kávéja már régen kihűlt, de ő csak beszélt. Anitáról és arról, hogy újra nősül. Mert gyerek nélkül nem tud élni... Es záróra után a két régi barát döcögő villamoson hazafelé indult. Zoltán a megkezdett életet folytatta tovább és azon gondolkodott a pesti éjszakában, hogy vajon Zolikának jó lesz-e az öltöny, amely már becsomagolva várja az indulást. Péter pedig eürtdült megkeresni a kései boldogságot. \Sagon megtalálja,-e? Karner Ágoston