Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-25 / 34. szám

KP. BÉRM. BP, 72,

Krisztus evangéliuma jövendőnk

és reméiiv'ségünk alapja

Az egyik legelterjedtebb finn egyházi hetilap, a Koíi- maa, augusztus 2-i száma a Lutheránus Világszövetség Helsinkiben tartott nagygyűlése alkalmából hosszabb nyilatkozatot közöl D. Dr. Vető Lajos, valamint Káldy Zoltán püspöktől. Közzéteszi a két püspök arcképét is és megemlíti, hogy Káldy Zoltán püspök most harmadízben jár Finnországban. Vető Lajos püspöknek viszont ez az első látogatása.

A püspökök nyilatkozata kiindulásában a nagygyűlés fő témájával, a megigazulásról szóló bibliai és reformatori tanítással foglalkozik. „A meg- Igazulásfan mindig időszerű. Manapság olyan jelentős, hogy ezt a lutheri tanítást az egész emberiség tulajdonának lehet mondani. Hisszük, hogy a helsinki-gyűlésnek, jobban, mint eddig bármelyik világgyű’és- nek, a legjobb lehetőségei vannak megnyugtatóan dönteni a központi kérdésekben.”

„Egybegyülekezve a világ lutheránus keresztyénéi — így folytatódik a nyilatkozat — egymást testvéreknek tekintik. Mint magyar keresztyének közöttük megértést várunk. Természetesen nehéz kérdések Is előkerülnek, de mi arra törekszünk, hogy azokat a szeretet leikével döntsük el. Ha nem bízunk a gyümölcstermésben, munkánk hiábavaló s a világnak adott bizonyságtétel semmivé lesz.”

Egyházunk mai életéről és szolgálatáról a következőket mondották: „Keresztyén voltunk Magyarországon Krisztushoz, az egyház Urához való hűséget jelent. Az egyház helyzete jó, ami által jó lehetőségeink vannak szolgálni népünknek. Természetesen nem titok, hogy a magyar állam az ateizmus alapjain áll. Tekintet nélkül azonban erre, az állam nagy bizalommal van az egyház iránt és biztosítja a vallásszabadságot.”

Az állam és az egyház viszonyának jellemzése után példaképpen a konfirmáció kérdésével foglalkozott püspökeink nyilatkozata, majd a jövő felé tekintett. „Az egyház jövendője — mondották — természetesen a hit kérdése. Krisztus evangéliuma jövendőnk és reménységünk alapja. Minden attól függ, meri-e az egyház tisztán hirdetni az evangéliumot és végezni szolgálatát, hűségesnek maradva elhivatásá- hoz.”

Az új tagegyházak felvételével foglalkozva kifejezték azt az azóta be is teljesedett reménységüket, hogy Észtország és Lettország evangélikus egyházai is felvétetnek a Lutheránus Világszövetség tagegyházai sorába.

„Örülünk, hogy Finnországban lehettünk. Ebben az évben a finnek és magyarok látogatá- 'sai megélénkültek.” Hazánkban járt nemrégiben Lehtinen püspök. Auranen prépost és hazánk vendége volt Kekko- nen elnök is. Hisszük, hogy Helsinkiben, mind egyházi, mind népi kapcsolataink meg- ezilárdulnak — fejezték be a , nagygyűlés kezdetén tett nyilatkozatukat püspökeink.

A keresztyénség a vallás

Az idei bázeli árumintavásár alkalmával 300 Svájcban tanuló, nemeurópai diákot hívott meg vendégül Bázel városa. A diákok mintegy 70 különböző nép ésj>emzet fiai voltak. Családoknál helyezték el őket. A bázeli egyetem fogadást adott számukra. Az egyetem három professzora — köztük a nemrégen nyugdíjbavonul Barth Károly — külön előadást tartott. Barth Károly, egv ma a teológusokat is sokat foglalkoztató kérdéssel, a vallásnak, mint egyetemes emberi jelenségnek teológiai értékelésével foglalkozott „A kereszténység és a vallás” cimen. Előadását fordításban az alábbiakban közöljük.

BEMUTATKOZÁSKOR azt

mondtam, hogy teológus vagyok, vagyis egy olyan, tudományt képviseltek, amelyet hallgatóim közül legtöbben hírből sem ismernek. Vannak országok, ahol nem adják elő az egyetemeken. Itt Bázelban, de általában Svájcban, sőt Európa többi részén is, külsőleg nagyon szerény szerepet játszik. Tudnunk kell, hogy volt idő, amikor Nyugaton az _ akadémiai kutatás és oktatás munkájában középpontként uralkodott. Félreértés következtében történt így és maga a teológia sem kívánja vissza ezt az időt. Ha valamely tudománynak mind külső, mind belső szempontjából az a szándéka, hogy szolgáljon, akkor a teológiáról azt kell mondanunk, hogy nem lehet más szándéka. Tanulmánya tárgyának* rejtett ragyogásából él, nem e tárggyal kapcsolatban kifejtett tevékenységének dicsőségéből.

A rendelkezésünkre álló rövid negyedóra keretében nem szeretnék túlságosan sok időt szentelni a teológiának, helyette inkább megkísérlem érzékeltetni önökkel, mi az a sajátos tárgy, amely ezt a sajátos tudományt életre hívta.

Itt Bázelben, de másutt is Európában találkoztak többek között annak a különös valaminek az életjelenségeivel, amit keresztyénségnek szoktak nevezni: egyházi épületekkel és berendezésekkel, hatóságokkal és egyesületekkel, intézményekkel és kiadványokkal és magukat keresztyéneknek mondó .emberekkel. Ezzel a többé-kevésbé látható keresz- tyénséggel foglalkozik a teológia. De ha nem sajnálják a fáradságot, ha ezen a ponton is helyes látásra és megértésre akarnak jutni, akkor legyenek elővigyázatosak! Feltehető, hogy a „keresztyénség” kifejezés azonnal felidézte önökben a „vallás" általános fogalmát. Tehát a - keresztyénség esetében is ama bizonyos bátor, de kissé kétértelmű és borzongató emberi vállalkozásról van szó, amelynek a segítségével érzelmi, gondolati, vagy gyakorlati eljárás útján megpróbálja birtokába venni az ember az istenséget, a saját természetén és történelmén túli, sőt magán a fizikai és szellemi kozmoszon túli világot. Nem tévedett Marx Karoly, amikor a vallást azok közé az emberi vállalkozások közé sorolta, amelyek segítségével az ember önmaga és társadalmi életének megalapozása és fenntartása érdekében „ideológiai felépítményt” létesít. A keresztyén- séget azonban mindig alapjában értették félre, amikot ilyen vállalkozásnak, vagy felépítménynek, tehát vallásnak tekintették, vagy mikor saját magát tartotta annak s így próbálta önmagát megértetni. A keresztyénség nem vallás. Ami benne emberi: a valláshoz hasonló életmegnyilvánulások csak visszhangjai, reflexei egy nem az embertől kiinduló, egy nem általa „teljesített, hanem az emberrel csak megeső, általa megválaszolandó, de egészen más személy cselekvésének. A keresztyénség magánosán áll a vallások között és lényegében minden emberi kísérleten és felépítményen túl, egyedül ő utal csak — miközben visszafelé vagy

előre, de minden esetben felfelé mutat — ennek az egészen más személynek a vallásokkal éppen ellentétes irányban ható cselekedetére.

HA A KERESZTYÉNSÉGET

alaposan akarjuk megismerni, — közbevetőleg megjegyezve, ez éppen a teológia feladata — ha történeti forrásai, eredetének az Ó és Újszövetségben fellelhető okmányai alapján kívánunk foglalkozni vele, akkor lehetetlen észre nem vennünk, hogy a vallásoktól különbözően, sőt azokkal ellentétesen itt nem az ember tör magának utat Istenhez, hanem Isten tör utat magának az emberhez. Az említett okmányokban ugyanis egyetlen ember sem található, aki emberi képességeit megfeszítve arra törekednék, hogy érzései, gondolatai, akarata és teljesítőereje segítségével egy túlvi- lági legfőbb lény nyomára akadjon és hozzá való viszonyát itt finomabb, amott durvább elképzelésekben, itt inkább kultikus jellegű, amott morális formájú istentisztelettel alakítsa ki. Ezekben az okiratokban olyan emberekkel találkozunk, akiket teljes mértékben lenyűgözött az a tény, hogy ún. túlvilág szemük láttára, fülük hallatára az egész világ és saját maguk javára evilágivá vált. Az egyedüli, az igazi, az élő Isten, — az a bizonyos egészen más személy

— minden erejét latba vetette az emberért, még mielőtt az ember gondolt volna rá, vagy kereste volna és anélkül, hogy az ember őt erre bármivel is kötelezte volna. A szabad Isten azért munkálkodott, munkálkodik és fog munkálkodni

— azért beszélt, beszél és fog beszélni, hogy az ember ügyét felkarolja, saját kezébe vegye és célhoz juttassa. Mindezt a szabad, de szabadságában kegyelmes Isten teszi. Az az Isten, aki annak az embernek evilági, földi történetében él, akiről a keresztyénség nevét vette. Aki létét egyedül és kizárólag az ember Jézus Krisztusban — és kívüle senki másban sem — bizonyítja be. K'e- resztyénség kezdettől fogva mindmáig csak ott létezik, ahol az embereket ez az Isten hívja, ez az Isten vezeti és teszi képessé hitre, reménységre és szeretetre, ahol az emberek ennek az Istennek engedelmeskednek. A keresztyénHazaérkezett a helsinki delegáció

Közel háromhetes finnországi tartózkodás után. hazaérkezett az a delegáció, amely evangélikus egyházunkat képviselte a Helsinkiben tartott Lutheránus Világszövetség negyedik nagygyűlésén. Az egyházi küldöttséget D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspökök vezették. A küldöttség tagjai dr. OHlyk Ernő, dr. Pálfy Miklós és Prőhle Károly teológiai tanárok, Detre László és Krähling Dániel esperesek és Gádor András, mint az Evangélikus Élet szerkesztője voltak. A küldöttséget a Nyugati pályaudvaron számos budapesti lelkész nagy szeretettel fogadta. Delegációnk szinte valamennyi tagja feleségét is magával vitte, fogadásukra családtagjaik is megjelentek.

Bereezky Albert kitüntetése

A Miagyair Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bereezky Albert nyugalmazott püspöknek az állam és a református egyház jó viszonyának kialakításában végzett jelentős munkásságáért. valamint a nemzetközi és a hazai békemunkában végzett tevékenységéért,

70. születsénapja alkalmával a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta.

A kitüntetést Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen voltak a református egyház püspökei és főgondnokai.

IMÁDKOZZUNK

Lukács 17,7—W

Jézusunk, nekünk soha nem lehet Veled szemben követelésünk. Ha bármennyit teljesítünk is akaratodból, ez nem emel ki bennünket alapvető helyzetünkből: Te vagy az Ür, mi érdemtelen szolgáid; Te vagy a Megváltó, mi megkegyelmezett bűnösök.

Ne engedd, hogy hitünk, egyházközségünk, mások javára és a Te ügyedért végzett cselekedeteink érdemekké váljanak szemünkben, s így elveszítsük annak tudatát, hogy mindig kegyelemre szorulunk. Inkább add, hogy a mi Istenünk irgalma maradjon előttünk mindig nagy. S ha valamit tehetünk Érted az emberszeretetben és egyházad szolgálatában, ne önmagunk teljesítményére tekintő büszkeség, hanem a Neked való hálaadás töltse meg szívünket.

Hálát adunk most is Néked, Urunk, Krisztusunk, hogy elfogadod töredékes szolgálatunkat. Nem a végrehajtás hiányait nézed, hanem a jószándékot. Elfeded jócselekvésünknek tökéletlenségeit és sokszor vétkes rugóit. Felhasználod kegyelmesen a mi hozzájárulásunkat is az emberek, népek és az emberiség iránt gyakorolt gondviselésedben, s anyaszentegyházad éltetésében.

Ajándékozz meg minket hűséggel mindennapi fáradozásainkban. Hadd tegyük mindazt, ami feladatunk az életkörünkben, Reád tekintő hittel, akaratodat teljesítő engedelmességgel. Áldd meg szolgálatunkat a családban, munkahelyen, népünk között. Cselekedd, hogy a saját helyünkön és a magunk lehetőségeivel mi is segítsük előre az emberiség jó ügyeit.

Légy áldott azért a legnagyobb szolgálatért, amelyet Te végeztél el minden emberért földi életeddel, haláloddal és feltámadásoddal. Ámen.

ség lényegében abból áll, — vagy inkább akkor megy végbe, akkor történik, amikor emberek tevékeny figyelemmel fordulnak ennek az Istennek a tettei és szavai felé. Azzal kezdődik, hogy a vallás véget ér, hogy a vallás gyökerében szűnik meg. A teológia legnyomorúságosabb bűnét akkor követte el —, hogy futólag ezt is megemlítsük —, amikor önmagát „vallástudománynak” tartotta és kellette.

MOST ITT TARTÓZKODNAK önök a mi öreg Európánkban. Európa hagyományairól, civilizációjáról és kultúrájáról a mi jó Bázelünk egyetemével és árumintavásárával szemléletes képet nyújthat. Sajátítsanak el a mi tudományunkból és technikánkból, művészetünkből és politikánkból annyit, ameny- nyit csak tudnak és hasznosítsák odahaza mindazt, amit jónak látnak és amit lehet. Ilyen módon szemükbe fog ötleni az is, amit keresztyénségnek nevezünk. Bárcsak az igazi keresztyénség igazi jeleivel találkoznának! Bárcsak ne tévesztenék össze ezeket a mi vallásunk jeleivel. Mi ugyanis valamennyien, amellett, hogy keresztyének vagyunk, s magunkat keresztyéneknek nevezzük, nagyon, —■ mondhatnám —, olykor szörnyűségesen vallásosak vagyunk. Vannak tudománnyá, művészetté, politikává, technikává, sporttá és divattá álcázott vallások. A hivalkodó világosság kérge alatt nagyon serény kísérletek folynak azonban, hogy behatoljanak, beleépítkezzenek valamiféle túlvilágba, hogy különféle isteneket és istenségeket tisztelhessenek. A rejtezve lappangó, de nagyon I reális istenségek között legha- I talmasabb a Mammon, a pénz! ' Ne hagyják, hogy íbárki is elhitesse önökkel, hogy itt valamiféle keresztyén hagyomány, civilizáció, kultúra területén, „a keresztyén Nyugat” talaján állnak! „Keresztyén” — ha ezt a szót lényege szerint értjük — az, amit a Jézus Krisztusról szóló üzenet, az emberi nemzetséghez kegyelmesen közelítő Isten ismerete határoz meg. Ez az ismeret azonban mindig esemény és nem valamiféle állapot, intézmény, vagy valamely emberi képződményt díszítő és kitüntető jelző. Ez az esemény nem határozza meg, legföljebb távolról érinti csak meg itt életünket.

JÉZUS KRISZTUSSAL önök is szembetalálkoztak, mindegy, hogy tudják, vagy nem tudják, hogy milyen nyilvános, vagy megbújó valláshoz tartoznak, hogy mi az életmódjuk és felfogásuk. Jézus Krisztus minden emberért meghalt és él mindén emberért. Ez a lényege szerint való keresztyénség mindnyájunk horizontja és reménységgé. Könnyen megeshet, hogy egy szép napon Ázsiában és Afrikában sokkal jobban megértik és megélik, mint nálunk az öreg Európában. Kíséreljék meg egyelőre ne tőlünk, hanem velünk együtt megtanulni, hogy mindnyájunk számára érvényes ez a horizont és remény: Isten értünk! Isten velünk! A keresztyénségben minden vallás visszájára fordul és megszűnik! Az a csipetnyi teológia, amit most előadtam önöknek, adjon indítást

erre- V«

JüWí ***•**• ' í-%

Cél és lehetőség

Luther egyik igehirdetésében azt mondotta: „Az a keresztyén .hit: tudni azt, hogy mit kell tenned és mi az, ami neked adatott.” Más szóval ez annyit jelent, hogy a keresztyén ember élete nem lehet cél nélküli, szétfolyó élet, hanem határozott, célra törő, a valóságos helyzetet jól felmérő hivő élet.

Mindazok, akik. e földön az emberiség életének előbbre- vivői voltak, határozottan tudták, hogy mit akarnak elérni. Mózes, Pál apostol, Luther« mint a hit emberei, világos célkitűzéssel haladtak előre, s attól nem engedték magukat eltántorítani. Látták az emberi élet célját e földön és azon túl is. Milyen szépen fogalmazza meg ezt Pál apostol, amikor azt mondja: „... egyet cselekszem, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről jövő felhívása jutalmára.” (FÜ. 3—14). Pál apostol valóban céltudatosan küzdött, hogy az életformáló evangélium továbbadása által szolgálhasson mindenkinek, hogy minél szélesebb körben tehessen bizonyságot, Istennek a Krisztusban megjelent kegyelméről. Tusa- kodott azért, hogy a rabszolga- társadalom nagy válaszfalain és a nemzeti gyűlölködések korlátain felülemelkedő testvériséget formáljon az élő evangélium által.

A ma élő keresztyének sem tölthetik be Istentől kapott feladatukat anélkül, hogy ne tudnák, miért küzdenek. Semmiképpen sem lehet úgy elképzelni a dolgot, hogy a világtól elzárkózva élhetünk keresztyén életet. Az ilyen irányú „keresztyénség” a történelem folyamán többszörösen megítéltetett. Helyünk itt ván a földön, itt kell Istentől ■ kapott küldetésünket betölte- nünk. Küldetésünk pedig szolgálat. Nem öncélú, hanem másokért való élet. Szolgálatunk mértéke pedig igen magas. Jézus mondja: „Ha mindazokat megcselekedtétek, amik nékték parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt csele- kedtük.” (Lk. 17,10.)

Persze, ha ilyen magas a szolgálatunk mértéke, akkor dicsekvésre sincs lehetőségünk. Nem büszkélkedhetünk sem képességeinkkel, sem eredményeinkkel, sem erkölcsi, sem anyagi értékeinkkel. Sőt, minél hűségesebben töltjük be a szolgálatunkat, annál inkább érezzük gyengeségünket és erőtlenségünket, annál jobban látjuk a hiányosságokat, a mulasztásainkat. Rádöbbenünk arra, hogy nem a mi erőfeszítésünk érdeme szolgálatunk sikere és eredménye, hanem Isten kegyelmének életünkbe áradása teszi áldottá a szolgálatunkat. így lesz minden egyéni értékünk öncélú dicsekvés helyett áldott eszközzé szolga» latunk betöltéséhez. £'