Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-18 / 33. szám
Ä x fife zu si Levéli Az egyház egysége a szolgálatban és a szeretetben Qtj kenyér A ma gyermeke, különösen a városi, nem ismeri azt az áhítatos örömöt, amivel valamikor a magyar ember az új kenyeret minden évben, a kezébe vette. Nagyon is tudta, mennyi törődés és aggódás kísérte, míg az asztalra került. A nagyarányú fejlődés hozta magával, hogy ma készen kapott, mindig rendelkezésre álló; annyi van belőle, amennyi kell, akár jó termés van, akár gyenge. Ki gondol arra, hogy a föld népeinek még mindig fő gondja a kenyér? A trópusi Afrika képtelen elegendő fehérjét és szemet termelni. Az elmaradt ázsiai országokban sohasem laknak jól milliók és milliók. Nálunk a kenyér természetes, sőt gyakran kritizált termék és nem érzik sokan, hogy meg kellene köszönni valakinek is. Ki gondol arra a törődésre és felelősségre, amely a munkásra és a szakemberre nehezedik, akinek ma sokkal kisebb vetésterületen sokkal fejlettebb munkával és felkészültséggel kell az ország kenyerét előteremteni, hiszen a fejlődő városok és az igények megkövetelte ipari növények roppant területeket vontak el a búzatermeléstől. És mily nehéz megértetni a gyermekkel, aki csak a bőséget látja és akinek természetes, hogy mindig minden mennyiségben rendelkezésre áll, hogy egy néha pattanásig feszültségekkel teli világban hálát érez- zen azért, hogy „vetés és aratás meg nem szűnnek”, hogy a kenyérhez vaj is kerül, hogy olyan országban élhet, ahol kivétel nélkül mindenkinek jut belőle. Hogy vannak emberek, akik vállalják a munlca fáradságát és gondját a tűző napon, az áldott mezőkön. Hogy a mindenkire kiterjedő törvényszabályozta gondoskodás hazánkban kifejlődőben és növekvőben van. A kenyér bolti áru lett, mi pedig jóléti állam lettünk. Ez ne akadályozzon meg minket abban, hogy észrevegyük az égi ajándékok sokaságát, mindazt a társadalmi és erkölcsi értéket, ami minden darab kenyérben benne rejlik. Minden falatjában szeretet, munka, ész, értelem és akarat halmaza rejtezik. A kenyér megbecsülése a benne testet öltött ajándékok és értékek megbecsülése. Mikor kezembe veszem az új kenyeret, köszönetét mondok a költő szavaival: „számban nevednek jó íze van, Istenem, Istenem." S ebben a „köszö- nöm”-ben benne van, hogy az élet jó és szép. Érdemes rmegbecsülni, hittel és bizalommal végigélni. Érdemes munkát vállalni, tanulni, hogy még szebb legyen a föld. A régi magyar szólás a kedves barátot „kenyeres" pajtásnak” nevezte. Mert kevés dolog köt úgy össze, mint a közös kenyér. A kenyér megbecsülésében benne van mindazok megbecsülése, akik azért fáradtak. Hogy itt eszem kenyeret, az összeköt azzal az új társadalommal, amelyben élek és kenyeret eszem, s minden kötelezettséget, amely kapcsolatot teremt vele, erkölcsi kötelező erővel von be. Köszönöm, hangzik a rend felé, amelyben a kenyér megtermeléséért való küzdelem folyik. A régi magyar szólás tudott „kenyéradó gazdáról”, dé tudott arról is, hegy valaki a „maga kenyerét eszi”. Ez utóbbira törekedett mindenki. Olyan államban élünk, amelyben a gazda a nép, s fejlődő és mindig teljesebb mértékben az. EZ öntudatossá kell, hogy tegyen mindenkit, aki az új kenyérhez nyúl, hűségessé minden munkájában, és a köszönetnek itt arra kell törekednie, hogy aki d maga gazdája lett, jó gazdája legyen a magáénak. A kenyér nemcsak a sorsközösség jelképe, hanem a béke jelképe is. Amikor a kenyeret megköszönjük, megköszönjük a békét is. Az elmúlt év megmutatta, hogy ez mennyire nem természetes. Hányszor kellett okossággal és türelemmel védeni és harcolni érte. Leborulunk Isten előtt és köszönjük néki a kenyeret éi a békét. És hálónak vagyunk azoknak az államférfiaknak — éppen ezen a héten, az „atomcsend-egyezmények” aláírásának hetében — akik ebben közreműködtek, elsősorban á Szovjetunió vezetőjének. Az új kenyér emlékeztet az élet és a munka szüntelen megújulására és ismétlődésére. Megköszönjük Istennek, hogp reménységben ehetünk kenyeret. És a kenyér emlékeztet minket keresztyéneket minden napon Krisztus testére, aki azt mondta magáról: „én vagyok az életnek a kenyere”, s egyszer kenyeret nyújtott a tanítványoknak ezekkel a szavakkal: „ez az én testem, amely ti érettetek adatik”. Mint ahogy a búzaszeméket összegyűjtik a széles mezőkön, össze akar gyűjteni minket, hogy legyünk mi is tápláló kenyérré. Minden falat kenyér egyesülés Vele és arra kötelezi a hivőt, hogy öltözze fel Öt. Az Ö áldozatával szeressük egymást, embertársainkat, s vegyünk részt abban a munkában, amely ennek a világnak, minden embernele, a legkisebbnek is kenyeret ad. TJzon László A Hit- és Egyházszervezet világgyűlése „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség köteléke által” (Olvasd: 4,1—16). AZ EFEZUSI LEVÉL soron következő szakasza alapvető problémával, az egyház egységének kérdésével foglalkozik. A bibliaolvasó ember ismeri Isten igéjének azt a rendjét, — mely az apostoli levelekben érvényesül —, hogy először Isten kegyelméről, cselekedetéről és ajándékairól esik benne szó. De azután rögtön következnek a felhívások, hogy éljünk a nekünk adott kegyelemmel. A kegyelem tényeit erkölcsi parancsok követik. így van ez az „egységgel” is, melyet Isten Jézus Krisztusban adott ennek a világnak. Az első fejezetben először Isten kegyelmi döntéséről hallunk. „Megismertette velünk az ő akaratának titkát... hogy mindent egybefoglal a Krisztusban, mind amik a mennyben vannak, mind, amik a földön vannak.” De az egységnek ezt az isteni művét és ajándékát hamarosan erkölcsi parancsok követik: „Kérlek tehát titeket... járjatok ahhoz az el- hivatáshoz méltóan, amellyel elhivattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, szenvedjétek él egymást szeretetben, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség köteléke által.” E felhívást megelőzi a kegyelem hirdetése és ajándéka, ezért, egyedül csak ezért valósulhat meg a jó erkölcs. JÁRJUNK EGYSÉGBEN a többféleség közepette. Az egyház új közösségként jelentkezett ebben a világban. A biblia bizonysága szerint az első pünkösdkor legalább 14-féle népből, fajból és nyelvből álló sokaság vált eggyé Isten Igéjének megértésben. De ami ennél fontosabb az, hogy az így támadt ‘gyülekezet mindennap együtt volt és áldotta Istent. Ez az egyház útjának kezdete. Ennek az útnak végéről a Jelenések könyvében olvashatunk. „Azután láttam és íme nagy sokaság jött, amelyet senki meg nem számolhatott, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve.” Ez az egyház útjának vége. Mi a kezdet és a vég között vagyunk. Többféleségünk. sokszínűségünk és különbözőségünk ellenére is az egyház egysége ma is adva van az alapban, a Jézus Krisztusban, aki minden hívőnek Megváltója, aki mindenkinek ugyanazt az Örökéletet adja és mindenütt mindenkinek ugyanazt a kegyelmet nyújtja. Ezt az egységet a Szentlélek teremti meg és élteti, aki minden különbözőség ellenére mindenkit egybefoglal. Mint, ahogy az egy magból kinőtt fa minden ágában, levelében és gyökerében ugyanaz az élet kering, úgy árad szívről szívre, emberről emberre az egyetlen Krisztusnak mindenkiben Lelke és ereje ma is, hogy megvalósítsa közöttünk az apostol szavát: „Nincs zsidó, nincs görög, sem szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert mindannyian egyek vagytok a Jézus Krisztusban.” Minél jobban kitárja szívét a ma keresztyénsége a Szentlélek előtt, minél engedelmesebben vezetteti magát a szolgálat útján, annál inkább megvalósul és nyilvánvalóvá lesz a sokféleség ellenére is az anyaszentegyház egysége. AZ EGYHÁZ EGYSÉGE a szolgálatban valósul meg. Mindannyian egyformán kaptuk és kapjuk a kegyelmet, de a kegyelmi adományok különbözőek. A kegyelmi adományok különböző feladatok és szolgálatok betöltésére készítenek fel bennünket az egyházban. A gyülekezőiben a kegyelmi adományok révén minden tagnak megvan a szolgálata, ha másut nem, a családjában, A lelkészek fő dolga a kegyelem hirdetése. A modem ember élete árnyalt, sokrétű és bonyolult, nem tehetik a lelkészek még bonyolultabbá a2 életet. Az élet bonyolultságában az eligazító evangéliumot kell hirdetnünk és a bűnbocsánat felszabadító kegyelmét. Menynyi embert riaszt el Krisztustól az, aki a kegyelem eszközeivel rosszul sáfárkodik. A kegyelmi adományok különbözőek, de egy célra, az építés és javítás szolgálatára kaptuk és azért, hogy általa az emberek a hit nagykorúságára jussanak. Aki nem épít, az rombol, aki nem javít, az ront, aki nem akarja a hit nagykorúságát, az kiskorúságban marad. Akik karizmájukkal visszaélve rosszul szolgálnak és rombolnak, azok számára nincs munkalehetőség az anyaszentegyházban. Az egyházban mindenki kap szolgálatra karizmát, de senki sem kapja az összes kegyelmi ajándékot. Ezért az egyházban mindenki rászorul a másikra és mindenki tartozik karizmá-. jával a másiknak. AZ EGYHÁZ FIGYELMÉT azonban nem foglalhatják le életének belső ügyei, hanem mindig tudnia kell: mire akarja felhasználni Ura ebben a világban. Amint annak idején, Jézus földönjárta napjaiban, testében járt mindenüvé, ahol segítségét a szükség várta, úgy kell az egyháznak is késznek lenni arra, hogy általa Krisztus segítő és megtartó szeretete eljusson mindenhová, ahol áldásként és jótéteményként érvényesülhet ebben a világban. A keresztyén ember nem szolgálhat úgy az egyházban, hogy ne vegyen tudomást arról, mi történik körülötte a világban. Nem mondhatja, hogy én csak az Istennel és a gyülekezettel törődöm, mert Isten nemcsak az egyház közösségébe állította őt. hanem egy nagyobb és tágabb közösségbe, a nép és a társadalom közösségébe is. Éppen ezért a keresztyén ember nemcsak azért felelős, mi történik az egyházban, hanem azért is, hogyan alakul társadalmának helyzete. Ml, magyarországi keresztyének nem nézhetjük közömbösen azt, ami népünk és társadalmunk körében végbemegy. Nemcsak arról van szó, hogy őszinte szívvel örülünk minden építésnek és gyarapodásnak, ami országunkban történik és népünk jólétét és életszínvonalát fokozza, hanem arról is, hogy ebből az építő munkából, nekünk is ki kell venni a részünket. Mert népünk boldogulása a keresztyének boldogulását is jelenti. Egyek vagyunk abban mindnyájan, hogy társadalmunk felemelkedését és népünk boldogabb jövőjét szolgáljuk. Egyek vagyunk azzal a néppel a szolgálatban mely alkotmányának első pontja a békét hirdeti meg és minden pontja az ember jólétét szolgálja. És egyek vagyunk az emberiség nagy kérdéseinek szolgálatában is. VÉGÜL, AZ EGYHÁZ egysége a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. A szeretet elkopott szó, s félő, hogy éppen az egyház életében elmosódó fogalommá válik. Sokat vétkeztünk ellene és visszaéltünk vele. Jó, hogy a szeretet nem emberi eredetű, mert különben elveszne. Az apostol azt mondja: „gyakoroljátok, járjatok benne”. A szeretet testvéries, tehát türelmes, szelíd, megértő, békés és a másikat a maga adottságaiban elviseli. Nincs gyülekezet ez ilyen szeretet nélkül és nincsen ilyen szeretet élő gyülekezet nélkül. A gyülekezetben is vannak különböző csoportok, kegyességi formák, amelyek sokszor szembenállnak egymással. A különböző csoportoknak azonban el kell hordozniok egymást szeretetben. Minél jobban érvényesül ez a gyülekezet életében, annál inkább megvalósul annak egysége. Nekünk magyarországi* evangélikusoknak az egymást elhordozó szeretet hídverőivé kell lennünk a külföldön élő evangélikus testvérek felé. Ennek aktualitását a Helsinkiben megtartott világgyűlés adja meg. Egymás szeretőiben való elhordozása azt jelenti, hogy örülünk annak, hogy a „másik is van”. S végül ezzel a szeretettel és nyitott szívvel vagyunk a többi felekezet félé is, hogy ami rajtunk áll, megtegyük, s a sokféleség és különbözőség ellenére megvalósuljon a szolgálat és szeretet által az egyház egysége. Matúz László NÉBÁNI SORBAN... Ünnepélyes istentisztelettel kezdődött a helsinki Dómtemplomban július 30-án este a Lutheránus Világszövetség nagygyűlése. Az istentiszteletet Salomies érsek végezte. Az istentiszteleten részt vett Kek- konen, a finn köztársaság elnöke is. A LVSZ Világgyűlése -megnyitó istentiszteletének offer- tóriumát a jugoszláviai Skopje földrengés-sújtottá lakosai részére tartották'meg. Határozatot hoztak, hogy az összeget a legsürgősebben juttassák el Jugoszláviának. * A Lutheránus Világszövetség nagygyűlésének résztvevőit július 30-án fogadta a finn köztársaság elnöke, Kek- konen. Hangsúlyozta, hogy a külföldi vendégeket, mint barátokat fogadták az országban. * Űj tagegyházakkal bővült a Lutheránus Világszövetség. A nagygyűlés július 31-i plenáris ülésén 11 új tagegyházat, általánosságban nagy ’ többségben felvételre megszavazott. Az új tagegyházak egy része a Szovjetunióból, többsége pedig Afrikából kérte felvételét. A tagegyházak száma 63-ról 74-re növekedett. Első eset, hogy római katolikus megfigyelők vesznek részt a Világszövetség nagygyűlésén. A megfigyelőket hivatalosan küldte ki Róma és a július 31-i plenáris ülésen üdvözölték őket. Róma most egyúttal első alkalommal küldött protestáns hitvallású világszervezethez megfigyelőket. • Kekkonen elnök a július 31-i plenáris ülésen beszédet mondott a résztvevők előtt. Hangoztatta annak szükségességét, hogy az emberiségnek egységben kell lennie. Az elhunyt XXIII. János pápa a jóakaratot hangoztatta és ezt meg is tartotta. „Meg vagyok győződve — mondotta az államelnök —, hogy a világszövetség negyedik nagygyűlése jelentősen hozzájárul az egyházak közös munkásságához... Az emberiségnek meg kell tanulnia másként kezelni egymást mint ellenséget, és meg kell tennie mindent egy mindeneket elpusztító atomháború veszélyével szemben.” Kekkonen elnök minden népet függetlenül fajtájától, Vallásától, világnézetétől egyenlőnek ismer el és hozzáfűzte, ezt az álláspontot az evangéliumból le lehet vezetni. • A Lutheránus Világszövetség nagy aggodalommal szemléli a dél-afrikai kormányzat faji politikáját. A Stavangeri (Norvégia) LVSZ világmisz- sziói bizottsága kifejezésre juttatta, hogy nem osztozik a Dél-afrikai Unió faji megkülönböztető politikájával. A bizottság eltökélt szándéka ennek a kérdésnek további vizsgálata és hathatós lépések előkészítése. * Dr. Ilmari Salomies (Turku), a finn evangélikus egyház érseke július 17-én 70. születésnapját tartotta. A finn érsek a világ valamennyi tájáról szerencse- és áldás-kívánságokat kapott. * Az osztrák evangélikus püspök, D.‘ Gerhard May (Bécs) az LVSZ negyedik nagygyűlésével kapcsolatban sajtókonferenciát tartott. A konferencián a „Krisztus ma” főtémát, mint a lutheranizmus központi kérdését fejtegette. A megigazulás-tan és annak tolmácsolása a mai ember felé vizsga elé állítja az evangélikus egyházat a világban — állapította meg a püspök. Mindamellett ez a kérdés bele fog áramlani az ökumenikus mozgalomba is. Ha nem is azzal a szándékkal vesszük elő a kérdést, hogy a vatikáni zsinattal elsősorban vitázzunk, a kérdés lényege mégiscsak az lesz, hogy határozott álláspontot kell elfoglalnunk hitvallásunkkal kapcsolatban, amely megkülönböztet bennünket a római egyháztól. D. Dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspökök képét hozza a Kotima című finn újság. Az újság egyúttal a magyar püspökök interjúját is közli. A kanadai Montrealban július 12—26-ig tartotta negyedik világkonferenciáját a Hit- és Egyházszervezet nevű ökumenikus mozgalom. A világgyűlés központi témája: „Miért vannak megosztva a keresztyén egyházak?” Megvitatták még a továbbiakban azt a kérdést is, hogy a megosztottság mennyire gyökerezik a történelemben és a tanításban és milyen irányban lehetne az egyházaknak leküzdeni a megosztottságukat. Az előadásokat neves professzorok és püspökök tartották, közöttük Borojov professzor, az ortodox egyház külügyi hivatalának vezetője. Két világzsinat között A lundi első (Svédország, 1947), a hannoweri második (Németország, 1952) és a minneapolisi harmadik (USA, 1957) világgyűlés után idén július 30-tól augusztus 11-ig a Lutheránus Világszövetség delegátusai Helsinkiben jöttek össze. Olvasóinkat tájékoztattuk már arról, hogy a finn lutheránus népegyházhoz a lakosság 92,5%-a tartozik, amely valamivel több, min 4 millió., A finn egyházi életről is adtunk már vázlatos tudósítást. Most két dátumra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Az egyik az egyházak ökumenikus tanácsának Üj Delhi-i világgyűlése (1961), a másik pedig a Vatikáni Zsinat. A Lutheránus Világszövetség naggyűlése a Vatikáni Zsinat két ülése közti szünetben van. Természetesen annak, hogy épp a szünetre esik a gyűlés, semmi jelentősége nincs, miután a Világszövetség már regen megállapította a helsinki dátumot, vagyis mielőtt a zsinat az első ülésszakát berekesztette volna. De a dolog lényegét illetően mégis érdekes lesz a helsinkii világgyűlés, miután itt a központi téma a reformáció tanának felvetése, nevezetesen, hogy mit tett Isten azáltal, hogy Krisztust értünk adta, és hogy a bűnös ember egyedül csak hit által igazulhat meg a törvény cselekedetei nélkül. És ezzel Rómával kapcsolatban a párbeszéd azonnal adva van, annál is inkább (amint erről már értesülésünk van), mivel Róma képviselteti magát megfigyelőkkel Helsinkiben. Minden bizonnyal Helsinkiben világossá fog válni, miért vagyunk mi evangélikusok és milyen drága örökséget kaptunk Istentől és milyen lehetőségünk van a megigazuláshoz. A másik dátum — az Űj Delhi-i —, a Világszövetség nagygyűlését egy széles ökumenikus útra állítja, amely úton most már nemcsak a reformáció egyházai találtatnak, hanem az anglikán egyház, sőt az ortodox egyházak is. A helsinkii főtéma: „Krisztus ma”, amely négy főelőadásban kerül előterjesztésre („A világnak ajándékozott kegyelem”, „Hit cselekedetek nélkül?” „A megosztott világ — egység Krisztusban” „Az új dicsérőének”), hozzájárulás lesz a lutheránus egyházak részéről az ökumenikus munkához, mégpedig abból az alapállásból, amely egyedül a Szentírásból, Isten szavából akarja az igazságot meríteni. A tulajdonképpeni probléma, amely a helsinkii világ- gyűlés számára fennáll abban van, hogy fel tudja-e oldani a kérdést, a reformáció központi tanítását a bűnös ember meg- igazulásáról. Vagyis az „egyedüli hit által, Jézus Krisztus kegyelméből”, szóló tanítást hogyan tudja a mai ember számára megszólaltatni és mint üdvösségszerző üzenetet eljuttatni, úgy, hogy az hatóképes legyen. Itt a munkabizottságnak rendkívül fontos teendője van. Meggyőződésünk, hogy a naponkénti biblia-munkában, amely az efézusi levél alapján folyik, sok kedvező eredményre jutnak. A főtémán és a bibliatanulmányon kívül a Világszövetség különböző munkaterületek teológiai munkásságát is felméri, a világmissziót, a Lutheránus Világszövetség ökumenikus dialcóniáját, a Latin-Amerikában folytatandó egyházi tevékenységet stb. A világ valamennyi kontinenséről összesereg- lett delegátusok jó munlcájára Isten áldását kérjük. é