Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-28 / 30. szám

KP. BÉRM. BP. H.

titcavatá

Hivő emberek életéhez hozzátartozik, hogy valahányszor szeretteik, vagy hozzátartozóik elindulnak kisebb vagy nagyobb útra, egy darabon még elkísérik őket. Nemcsak a tekintetükkel, megdobbanó szívükkel, hanem az imádságaikkal is. Krisztustól tanulták ezt igy. Aki Simon Péternek ezeket a szavakat mondotta: „Simon, én imádkoztam érted!

Benne van ebben az imádságban az — hitünk szerint —, hogy akit az imádságunk kísér el útjára, annak életét, munkáját Isten gondviselő kezére bíztuk, őt magát pedig Krisztus közelébe kísértük, hogy Ö adjon neki Szentlel- ket és erőt, békességet és bölcsességet.

Benne min az imádságban az a kérés, hogy Isten áldása tegye tisztává tekintetét, gondolatait és tetteit. Hogy munkája, aminek végzésére indul, engedelmes eszköz legyen Isten keiben és áldás legyen az emberek életén.

Most evangélikus egyházunk követei és küldöttei indulnak útnak Finnország fővárosa, Helsinki felé. Amikor elindulnak, vegyék át tőlünk, az ország minden gyülekezetétől és minden evangélikus hivő embertől ezt az életüket csendesen elkísérő imádságot.

Az imádságot, amelyik azt kéri. hogy Isten áldása úgy kísérje munkájukat, magatartásukat, ottani forgolódásukat, hogy ettől a szolgálattól, Krisztussal való találkozásuktól legyen minél tisztább, szebb és szentebb a Krisztusarc minden evangélikus ember arcán szerte a világon. Hadd szülessék hit, szeretet és békesség Krisztuskereső egyházak életében. Hadd legyen igazabb, teljesebb és tökéletesebb az egyház szolgálata mindenütt, ahol üdvösséget keresnek emberek és gyülekezetek.

Aztán az az imádságunk második kérése, hogy amikor ott Krisztus arcába néznek, nézzenek a mi arcunkba is. Lássanak meg minden otthont, templomot, műhelyt és mezőt, minden népet és minden embert és soha ne felejtsék el, hogy mi mindnyájan, az örök élet felé tartó emberek. itt ezen a földön is életet. kenyeret és békességet akarunk. Igaz és igazságos emberi életet.

Azért imádkozunk, hogy munkásságuk szolgálja az egész emberiség, az egész világmindenség ügyét, sorsát és jövőjét, örömét és békéjét. Az emberek boldogságát és boldogulását.

Egy békében élő és békét kívánó nép követeit kíséri el az imádságunk.

Szeretnénk, hogy amikor majd hazatérnek, úgy köszönthessük őket gyülekezeteinkben. hogy velük együtt hálás imádságban köszönhessük meg munkájukat békés esztendők csendes istentiszteletein, hogy láthatóvá legyen közelben és távolban szerte a világon minden nép között: Isten megáldotta imádságainkat és a követek munkáját.

<f.)

Így gondolkodunk Helsinkiről

A világ 72,5 millió evangélikussága július 29.—augusztus 11. között Helsinkire néz. Itt folyik le ezekben a napokban a Lutheránus Világszövetség IV. Nagygyűlése, amelyen az öt világrész evangélikussága adott testvéri találkozót egymásnak.

Nagyon jelentős ez a találkozás, elsősorban magukra az evangélikus egyházakra nézve. Az evangélikusok összesereg- lésére is vonatkoztatható a zsoltáríró szava: „Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak.” Jó lesz az öt világrészben élő evangélikus egyházaknak, illetőleg azok képviselőinek Helsinkiben „egymás hite által” gazdagodni és az Egyház Urától kapott szolgálatban megerősödni.

Természetesen, tudjuk azt, hogy bár az öt földrészen élő evangélikusok egyetértenek Istennek „a jelen és jövendő világra vonatkozó í@éretei”-nek megértésében, — mégis vannak bizonyos különbségek az egyes evangélikus egyházak között, amelyek egyfelől azokból a földrajzi és történelmi helyzetekből adódnak, ahogyan az egyes evangélikus egyházak éltek és élnek, másfelől különböző teológiai fejlődésből. Helsinkiben az „együtt- lakozás” nagyszerű alkalmat ad testvéri beszélgetésekre — amit Luther olyan nagyra becsült! —, és ennek nyomán egymás igazabb megismerésére, a testvériség elmélyítésére, végül a fennálló különbözőségek tiszteletben tartására is. Minél közelebb tudunk majd lépni a testvéri beszélgetésekben nemcsak egymáshoz, hanem még inkább Krisztushoz, annál inkább jutunk előbbre a hit és a szeretet egységében és egyben annál inkább tanuljuk meg becsülni „Krisztus sok tagjá”-nak különbözőségeit is. Ezek a különbözőségek a világ evangélikusságának nem szegénységéről, hanem gazdagságáról tanúskodnak. Isten ugyanis gazdag Isten és ajándékai is sokfélék. A szocialista országokból érkező evangélikus egyházaknak, illetőleg azok képviselőinek is Isten nagyon sokat juttatott ajándékaiból, amelyek több vonatkozásban mások, mint a Nyugaton élő testvérek ugyancsak Istentől kapott karizmái. Mi, a nekünk adatott karizmákkal nem akarunk Helsinkiben „büszkélkedni” — hiszen ajándékok azok! —, de valami hamis „egység” érdekében azokat nem is akarjuk feláldozni. Ha ezt tennénk, egyfelől lebecsülnénk a sokféle ajándé- kot-adó Isten akaratát, másfelől megszegényítenénk a világ evangélikusságát. Mi szeretnénk hálát adni a másoknak juttatott kegyelmi ajándékokért is és egyben hívjuk nyugati testvéreinket arra, hogy velünk együtt örvendezzenek a nekünk adott isteni ajándékoknak. Ha ezzel az indulattal és látással tudunk majd együtt lenni, akkor a Nyugatról érkező testvérek nem fogják a maguk, Nyugaton kialakult egyházi életformáját olyan normának tekinteni, amelyen le kell mérniük minden más egyház életét és szolgálatát és ettől megóvat- nak a szocialista országokból érkező kiküldöttek is más vonatkozásban.

Mindenesetre a magyarországi evangélikus egyház delegációja fel van készülve arra, hogy a teológiai eszmecserékben kamatoztassa annak a teológiai munkának az eredményeit, amelyet idehaza a legutolsó másfél évtizedben végeztünk. Ehhez Helsinkiben is hűek akarunk

maradni, azzal a hozzátétellel, hogy nyitottak vagyunk a tanulásra is.

(

A magyarországi evangélikus egyház és a Lutheránus Világszövetség kapcsolatai az elmúlt másfél évtizedben nem voltak mindig zavartalanok. Több elvi és személyi pröblét- ma adódott, amelyek nemegyszer feszültséget okoztak. Mi többször úgy éreztük, hogy a Lutheránus Világszövetség, illetőleg annak egyes képviselői nem mutattak mindig kellő megértést az új gazdasági, társadalmi és politikai rendben helyét és szolgálatát kereső magyarországi evangélikus egyház és annak képviselőivel szemben. Néha bizonyos fölényeskedést, máskor meg nem értésről tanúskodó kritikát tapasztaltunk. Ismét máskor nem megfelelő módon avatkozott bele a Lutheránus Világszövetség egyházunk bel- ügyeibe. Az elmúlt öt évben előbb normalizálódott, majd szívélyessé vált a viszony. Több megértést, megbecsülést és elismerést tapasztaltunk. A Lutheránus Világszövetség képviselőivel a beszélgetések nyíltak és előbbrevivők voltak. Bízunk benne, hogy Helsinkiben ez a kialakult jó viszony megerősödik. A Lutheránus Világszövetségnek is tudnia kell, hogy 6 év telt el Minneapolis óta és ez idő alatt nemcsak a nemzetközi helyzet változott meg, hanem az egyházközi helyzet is. Vannak olyan elvi és személyi dolgok, amelyek ma már a múlté és ha nem hátra akarunk menni, hanem előre, akkor több problémát, ami még a múltból adódik, fel kell számolni. A magyarországi evangélikus egyház anélkül, hogy büszkélkedA prágai Comenius fakultás díszdoktorságot adományozott Nyikodim érseknek és Klop- penburg egyházfőtanácsosnak. Ünnepélyes külsőségek között lett a Comenius fakultás díszdoktora az orosz orthodox egyház érseke és a dortmundi

ne munkájával és szolgálatával, Isten iránti hálával mer odaállni a nyugati testvérek mellé összehasonlításra is. Természetesen a szekularizáció nálunk is hódit, de gyülekezeti és benne istentiszteleti életünk nem gyengébb, mint bármelyik nyugati országban. Ez évben kiadott új egyetemes Agenda bizonyítja a magyarországi evangélikus egyház munkaerejét és Krisztushoz való hűségét. Az a tanulmány, amit a helsinki főtémával kapcsolatban delegációnk készített, máris igen komoly visszhangot kapott világszerte. Ismerjük gyengeségeinket és bűneinket is, de ismerjük Isten megújító hatalmát is. Ebben is egyek vagyunk nyugati testvéreinkkel. Ügy akarunk Helsinkiben jelen lenni, mint akik egyenlő jogúnak tekintik magukat a többi tagegyházzal és mint akik arányszámunkon felül akarnak részt vállalni a mai evangélikus egyházakra háruló kötelességek teljesítésében.

Arra is gondolunk Helsinkivel kapcsolatban, hogy az oda összesereglő evangélikus egyházak képviselői nem foglalkozhatnak csupán evangélikus „belterjes” kérdésekkel. Nem- azért jövünk össze, hogy napokon keresztül elvi tázzunk a „megigazulás” kérdéséről, mint valami önmagáért való problémáról. Még csak azért sem seregiünk össze, hogy a tagegyházak egyes belső problémáit megbeszéljük és segítséget nyújtsunk egymásnak a megoldásban. Természetesen minderre is szükség van. De ennél tovább kell Helsinkiben lépnünk.

Rá kell nyitnunk szemünket az egész teremtett világ mai nagy problémáira, vajúdó kérdéseire, megoldásokat kereső vágyaira és munkájára és úgy kell tanácskoznunk akár a „megegyházfőtanácsos. A díszdoktorságot ökumenikus munkásságukért, valamint a békéért kifejtett tevékenységükért nyerték el. Nyikodim érsek és Kloppenburg egyházfőtanácsos alelnöke a Prágai Keresztyén Békekonferenciának is.

igazulás” kérdéséről, akár más teológiai kérdésről, hogy nem emeljük ki magunkat ebből a világból, hanem éppen erre a világra nézve vetjük fel a teológiai kérdéseinket is.

i

Az Egyházak Világtanácsa etekintetben már sokat lépett előre. Két évvel ezelőtt Új- Delhiben nyilvánvalóvá lett az egész világért a felelősség kötelessége. A felekezeti világ- szövetségeknél, így a Lutheránus Világszövetségnél is, o je- lek szerint, lassúbb ez a fejlődés és gyakran túlzott óvatosságot érzünk a népek mai kérdéseiben való állásfoglalást illetően. Mintha valami „semlegesség” jobban igazolható volna a Szentírásból és a Hitvallási Iratainkból, mint egy bátor kiállás a béke és a háború kérdésében, a gazdasági- laa elmaradott országok felemelése érdekében és a népék együttélése szolgálatában. Pedig a 72,5 millió evangélikus- ság jelenléte a mai világban nem kicsinyelhető le és

ennyi ember bátor állás- foglalása a béke és az élet mellett az öt világrészben feltétlenül éreztetné hatását.

Többfelé beszélnek „lutheránus konzervativizmusáról. Ezt sokan úgy értik, hogy az evangélikus egyházak nagyobb része kicsit fölötte szeretne maradni a népek mai nagy kérdéseinek és valami semleges — egyesek szerint „igazi evangéliumi” — alapállásból szeretnének tanácsokat adni a megoldásokra ahelyett, hogy teljes erejét belevetnék a népek megbékélése munkálásba és a béke megszilárdítása szolgálatába. Helsinkiben a IV. nagygyűlésnek nem szabad bizonyítványt kiadni arról, hogy ez az elképzelés a világ evan- gélikusságáról igaz. Ennek ellenkezőjét kell ott egyértelműen és világosan bebizonyítani.

Maga a fő téma: „Krisztus ma”, nagyon alkalmas arra, hogy ne csak szemlélődjünk Helsinkiben Krisztus szépségén, hanem erőt is nyerjünk Tőle olyan döntésekhez és olyan munkához, amely az egész emberiség számára áldást jelent.

örülünk annak, hogy a nagygyűlés Helsinkiben lesz. Elsősorban azért, mert a finn népet kétszeresen testvéreknek tekintjük: népeink és Krisztusban való rokonságunk alapján. A közöttük levő időzésünk bizonyára gazdagodást fog jelenteni számunkra és lehetőséget ad finn testvéreinknek az új úton járó magyarországi evangélikus egyház munkájának és képviselőinek igazabb megismerésére. De örülünk azért is, mert Helsinki nyugat és kelet határán fekszik. Olyan város, amely alkalmas arra, hogy a Nyugatról és Keletről jövő delegátusokat magához ölelje és olyan légkört teremtsen számukra, amelyben van lehetőség a testvéri párbeszédre és Nyugat- Kelet nagy problémáinak jó megismerésére.

Örömmel indulunk hát Helsinkibe! Hisszük, hogy meggazdagodva térünk vissza és ebből a gazdagságból aztán osztogathatunk majd lelkészeinknek és gyülekezeteinknek is. Gyülekezeteink addig is emlékezzenek meg rólunk imádságaikban.

Káldy Zoltán 1

Elutazott a magyar küldöttség a Lutheránus Világszövetség IV. világgyűlésére Helsinkibe

Amint arról lapunk olvasóinak már tudomása van, a Lutheránus Világszövetség július 29-től augusztus 11-ig tartja a IV. világgyűlését Helsinkiben. A világgyűlésen a magyar- országi evangélikus egyházat püspökeink részvételével népes delegáció képviseli. Július 25-én D. DR. VETŐ LAJOS és KALDY ZOLTÁN püspökök vezetésével DR. OTTLYK ERNŐ, DR. PÁLFY MIKLÓS és PRŐHLE KÁROLY teológiai tanárok, DETRE LÁSZLÓ és KRÄHLING DÁNIEL esperesek és GÁDOR ANDRÁS, mint az Evangélikus Élet szerkesztője elutaztak Helsinkibe. A delegáció szinte valamennyi tagja feleségét is magával vitte.

Isten áldását kérjük delegációnk minden tagjának munkásságára, és kívánjuk, hogy jó szolgálatot végezzenek a világgyűlésen.

IMÁDKOZZUNK

Á világgyűlés előkészítő bizottságának felhívására világszerte így Imádkoznak az evangélikusok:

„Urunk Istenünk, minden jó és tökéletes ajándék forrása: add Szentlelkedet mindazoknak, akik Helsinkiben a Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésére egybegyülekeznek, hogy istentiszteleteik, tanácskozásaik és határozataik a Te neved dicsőségét szolgálják, s belőlük toldás származzék nemcsak az evangélikus egyházra, hanem az egész keresztyénségre és az egész emberiségre a földön, az Ür Jézus Krisztus által. Ámen.”

A Comenius fakultás díszdoktorai

INGYEN

Életünk rendjéhez tartozik, hogy mindenért, amire szükségünk van, fizetni kell. Pénzzel és verítékkel, munkával és áldozattal szerezhetjük meg- a mindennapi kenyeret, aá otthon biztonságát, és mindent, ami az élet megelégedettségét jelenti. Istenünk rendelkezése és az emberi együttélés rendje ez.

Az örökké való élet üdvösségéért azonban nem lehet fizetni. Minden emberi erőfeszítésünk és anyagi javaink teljes feláldozása is csekély ellenszolgáltatás lenne érette. Ha az üdvösségért fizetni akarunk, mindig kiderül, hogy koldusok vagyunk.

Az örökélet mégsem marad elérhetetlen cél. Ajándékba lehet kapni Istentől. És csakis ajándékképpen. Ingyen. Mint a. kegyelem drága koronáját, úgy adja nékünk Isten.

Az örökéletnek mégis ára van. De ezt az árat nem mi fizettük ki. Isten fizetett .érette, szent Fiának, Jézus Krisztusnak ártatlan szenvedésével és halálával. Az örökélet értékét ez az Istentől megszabott és kifizetett nagy ár adja.

Az örökélet bűneink miatt lett elérhetetlen és a bűnbocsánatban vált elérhetővé. Az őszinte bűnbánat, az élet tisztasága és békessége utáni vágy kapja meg feleletül Istentől az örökélet ígéretét. Aki örökké adósnak érzi magát Istennel szemben és vallja előtté lelkiekben koldus voltát, az nyerheti meg Istentől az örökélet gazdag ajándékát.

Az ingyen kapott nagy ajándék, ajándékozó szívet teremt. A meg nem érdemelt és mégis ingyen megkapott örökélet arra ösztönöz, hogy az ellenszolgáltatás várása nélkül cselekedjünk jót mindenekkel. Szívesen dolgozzunk és hozzunk áldozatot családunk, népünk és minden embertársunk boldog, megelégedett, békés életéért.

Az ember alaptermészeté szerint szeretne megdolgozni-, megfizetni mindazért, amií kap, vagy amihez hozzájut, így neveljük szorgalmas, munkában tevékenykedő polgároknak gyermekeinket. így válhat az ember hasznos tagjává a társadalomnak.

De van a mi hivő életünknek egy „másik síkja” is. A mennyei sík, amelyet örök- éietnek, üdvösségnek mond a Szentírás és amely hitünk célja. Ez a sík nem keresztezheti az evilági életünket, sőt gazdagíthatja, ha helyesen látjuk és értelmezzük. Nem lesz tehát ellentmondó az életünk, de feltétlenül bővebb és nyitottabb. És mint általában á megajándékozott ember örömben, boldogságban túláradó, így a keresztyén ember is.

Adjunk hálát Istennek, hogy olyan bő a szeretete, hogy abból ilyen nagy ajándékra tellik: örökéletet ad nekünk. Köszönjük meg, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül, ingyen adja. És kérjük, adjoú erőt a reményteljes, bizodaF- mas életfolytatásra.

(VK)