Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-21 / 29. szám

As Efésűsi Levéli HALÁLBÓL ÉLETRE „Titeket is megelevenített... a Krisztussal együtt...» (Olvasd: Z. 1—10) A KERESZTYÉN EMBER tegnapját és holnapját mutat­ja fel az efezusi levélnek ez a szakasza úgy, hogy közben be­leállít a mába. „Egykor” — így is lehetne címkézni életünknek azt a múltbeli szakaszát, amiről el­ső renden szól az apostol. Na­gyon kemény szavakkal és fé­lelmetes képekkel szemlélteti és jellemzi életünknek ezt a — hála Istennek — már mögöt­tünk levő szakaszát. Halottak voltatok vétkeitekben és bűnei­tekben, — írja az efezusbeliek- nek Pál apostol. Talán nagyon is eleven benyomást keltette­tek, talán élénk és mozgalmas gyülekezeti élet zajlott ott Efezusban, nagy volt a sürgés­forgás, nyüzsgés és lázas tevé­kenység — mégis mindez nem az élet jele volt, hanem a dol­gok mögé mélyebben bepillan­tó szem számára a halálé. S bibliai szóhasználat szerint ez azt jelenti: elszakadtatok Is­ten szeretetétől. Engedetlenség Isten iránt, kiszolgáltatottság az indulatok­nak és ösztönöknek, hajlamok­nak és szenvedélyeknek — so­rolja tovább Pál ennek az ál­lapotnak a jellemzőit. Olyan­nak látja olvasói életét, mint valami viharos tengeren há­nyódó, kormányvesztett hajót. A „test” kívánságait és a „test” hajlamait emlegeti, itt azonban ismét ügyelnünk kell a bibliai szóhasználatra. Mert a Szentírás szóhasználata sze­rint a „test” mindig azt jelen­ti: az egész ember, úgy aho­gyan van és él, testestül-lel- kestül. Sem értelme, sem ér­zelmei nem érintetlenek az embernek attól a romlástól, ami az apostol szerint egész Valóját jellemzi. Egy utolsó mozdulattal fel­lebbenti a fátylat az apostol ennek az állapotnak a titkos rugóiról is. Megmutatja azokat a sötét hatalmakat, amelyek kezükben tartják a bűnös em­bert. A levegőben uralkodó fe­jedelemnek nevezi ezt a sötét hatalmasságot, az engedetlen­ség fiaiban működő szellem­nek. Korabeli képek és kifeje­zések ezek, amelyek eléggé idegenek a ma embere számá­ra. Megérthetjük azonban Pál mondanivalójának a velejét, ha azt vesszük tudomásul, hogy az ember sohasem marad gazdátlanul. Amikor kiesik Is­ten kezéből — helyesebben szólva, kiszakítja magát onnan —, akkor már kinyúlik érte egy kéz és rabul ejti. NE VÉLJE AZONBAN SENKI, hogy ezzel menteget­heti magát: nem tehetek vét­keimről, nálam erősebb hata­lom vett erőt rajtam, ezért cselekszem a gonoszt. Isten az embert vonja felelősségre s az embert ítéli el — hiába akarja a kísértére hárítani vétkét. Ezért mondja Pál, hogy a ha­rag fiai voltunk: Isten harag­ja sötét fellegként ült rajtunk. Mindez azonban — ez az egész borús és sötét képe a bűnös embernek — a múlté. „De”, így kezdi az új szakaszt Pál apostol. Halottak voltatok, de Isten megelevenített. Ha az immár lezárt múltat a halál félelmes képével szemlélteti, akkor az új állapotot a feltá­madáséval. Akkora a változás a régihez képest, olyan gyöke­res a fordulat, hogy nem is le­het másnak nevezni, mint új életre keltésnek, feltámasztás­nak. Figyeljük meg: hányféle jel­zővel, fordulattal, szinte ki­fogyhatatlan leleménnyel és változatossággal mondja el Pál apostol azt az egy tényt, hogy életünknek ez a nagy válto­zása Isten műve. „Az irgalom­ban gazdag Isten, az ő nagy szeretetéből — Krisztussal együtt megelevenített — ... vele együtt támasztott fel..., helyezett a mennyek­be a Krisztus által..., hogy megmutassa az ő kegyelmének túláradó gazdagságát..., mert kegyelemből tartattatok meg ..., Isten ajándéka ez.” _ Hogyan lehetne mindezt egé­szen egyszerűen összefoglalni? Talán így: Isten kinyújtotta utánunk a kezét, leoldotta ró­lunk a bűn bilincseit, szabad­dá tett és a szívére vont min­ket. S mindezt szeretetből tet­te. És amikor Isten szeret, az mindig kegyelem: mert mél­tatlanokat szeret. És irgalom is: mert az ő felséges és szent­séges magasságából hozzánk való leereszkedés. MINDEZT ISTEN ÜGY CSELEKEDTE, hogy minket megelevenített „a Krisztussal együtt — helyezett a meny- nyekbe »a Krisztus Jézus ál­tal« ... — megmutatta jóságát a »-Jézus Krisztusban«”. Vagy­is: Isten felénk kinyújtott ke­ze: Jézus Krisztus. Amikor Isten szeretetére, irgalmára, kegyelmére gondolunk, akkor megjelenik előttünk egy em­beri arc: a Jézusé. Isten megmentett, feltámasz­tott, a mennyekbe helyezett — ezek a kifejezések nemcsak életünk nagy fordulatát jelzik, hanem a jövendőbe is bepil­lantást engednek. Isten szere- tete magához öleli az övéit, az „eljövendő világban” — a föl­di történet korszakain, évszá­zadain és évezredein át —, beleöleli az örökkévalóságba. Semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől — vallja egy má­sik levelében Pál apostol. Ugyanezt mondja itt más sza­vakkal. A múltat legyőzte Isten sze- retete — előttünk kitárul az örökkévalóság jövője. A kettő, múlt és jövő között a felada­tokkal terhes- jelen. Az új élet, amelybe Isten elhívott. Ebben az új életben lépten - nyomon tapasztaljuk Isten ke­gyelmének túláradó gazdagsá­gát, irántunk való jóságát. A hétköznapok kis csodái — ha van szemünk meglátásukra — úgy mosolyognak reánk, mint vándorra az útszéli virágok. Isten oltalmazó keze van ki­terjesztve családi hajlékunk — és népek, földrészek, orszá­gok, a világmindenség felett egyaránt. Hit által tartattatok meg és ez Isten ajándéka — int az apostol. Bizalommal ra­gadjuk meg a felénk kinyúj­tott atyai kezet — de ezt a bizalmat ő maga, az Atya kelti a szívünkben. AZ ÜJ ÉLET: ELKÖTELE- ZÉS ÉS FELADAT, küldetés és szolgálat. Isten amikor újjá teremtett bennünket, egyben el is indított egy úton, ahol várnak már az előre elkészí­tett jó cselekedetek. Vagyis a jó cselekvésének az alkalmai. Melyek ezek? Aligha lehetne őket listába szedni, hisz az élet maga hozza őket elénk s az élet változatos és gazdag. Meg kell látnunk őket. De any- nyi bizonyos, hogy a minket új életre támasztó Isten ve­lünk is az élet oltalmát, épí­tését és szépítését akarja mun­káltatni. Figyeljünk Jézusra; őbenne teremtett minket újjá Isten, őbenne készítette el a jó cselekedeteket, amiket tő­lünk vár. Ez azt is jelenti: jézusi cselekedeteket vár tő­lünk. A mi nemzedékünkben az oly annyira veszélyeztetett s éppen ezért oly drágának megismert emberi élet védel­mére hívattunk el. Groó Gyula Kislexikon as Ezer tő országáról TAVAS. MOCSARAS, bel­vizes ország, innen kapta köl­tői nevét: Ezer tó országa. Te­rülete négyszer akkora, mint hazánké, de lakóinak száma nem üti meg a felét sem. Északra szakadt testvéreink, akikkel a rokonságot a nyel­vészek és történészek sok ol­dalról levezették, de akikkel ma már nem értjük meg egy­mást, mivel nyelvünk egészen más fejlődési irányt vett. Mégis melegen ápoljuk a ro­konság-tudatot, hiszen Euró­pában nincsen más nép, mely- lyel együtt indultunk el hazát keresni és érkeztünk volna az új és végleges hazába. Ök messze északon keresték a boldogulást, mi pedig itt, Kö- zép-Európában. Történelmünkben van azon­ban párhuzam, mint ahogyan a kis népek történetében min­dig akad. Finnország is ütköző­pontja lett a nagyhatalmi tö­rekvéseknek hosszú százado­kon keresztül — a középkor­tól századunk elejéig —, nem­különben jellemző ez a mi tör­ténelmünkre is. A svéd ter­jeszkedésnek éppen úgy ál­dozatul esett, mint a cári Oroszország beolvasztó politi­kájának, akárcsak mi a törö­köknek, vagy a Habsburg- németeknek. Véres küzdel­mek, szabadságharcok, fel­kelések színtere hazájuk, ép­pen úgy, mint a mienk. Talán a rokonságunk így még mé­lyebb és bensőségesebb, mivel a sorsunk a múltban közös volt. A Világkonventtől a Világszövetségig 40 éve ülésezett a Lutheránus Világkonvent AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚT KŐVETŐ időszakban a világ protestáns egyházait az a tö­rekvés jellemzi, hogy keresik a kapcsolatot egymással, igye­keznek azt kiépíteni, megszi­lárdítani és sokoldalúvá tenni. Egyházainknak ez a törekvése és munkája jellegzetesen szí­nezi e korszak egész egyházi életét. Ha majd megfelelő tör­ténelmi távlatba kerül e kor­szak, s a történetírás értékelni fogja az eseményeket, ezek a törekvések, célok és a meg­valósult eredmények bizonyá­ra előkelő helyet foglalnak majd el az egyháztörténet lap­jain. A protestáns egyházakon be­lül, evangélikus-lutheri egyhá­zunkat is áthatotta az egymást keresés, a Föld különböző pontján élő testvéregyházak­kal való kapcsolatok kiépíté­sének a vágya. Sőt a lutherá­nus egyházak e törekvése nemcsak a XX. évszázadban született meg, hanem közel százesztendős múltra tekint­het vissza. Már 1842-ben Han­noverben, s a következő évben Lipcsében tartottak konferen­ciát a németországi lutheránus egyházak egyesülése érdeké­ben. 1868-ban az „Egyetemes Evangélikus-lutheri Konferen­ciák” címen szervezett formát ölt az egyesülés törekvése. Ha­tása átnyúlik a német határo­kon s észak evangélikusságá- val, valamint az amerikai Egyesült Államok evangélikus egyházaival is megtalálja a kapcsolatokat. 1901-ben, 1911- ben, majd 1925-ben Európa különböző városaiban tartott gyűlések már a világ lutherá­nus egyházainak nagy sereg­szemléi. Az első világháború után egyházainkban elmélyül a múlt ez öröksége és eleveneb­bé válik a kapcsolatok keresé­se. A háború pusztítását kö­vető végtelen emberi nyomo­rúság nyilvánvalóvá teszi a tényt, hogy egymásra vagyunk utalva s testvéri segítséget kell kérni és adni. Az egymá­son való segítésnek szilárd alapja pedig a közös hit, mely a Szentírásból és a közös örök­ségből: a hitvallási iratokból és Luther írásaiból veszi tar­tóerejét. AZ EGYHAZAKBAN FEL­ÉBRED a felelősség mind­azért, ami történt. A testvér- gyilkos háború miatti bűntu­dat is kényszeríti az egyháza­kat arra, hogy helyes kapcso­latokat keressenek és találja­nak meg egymással a szeretet- ben. A felelősséget a jövőért is hordozni kell s éppen a test­véri kapcsolatok szeretetben történő kialakítása a biztosí­ték a békés jövendőre. A nemzeti határok között élő lutheránus egyházak sok nehézségüket küzdötték le, ahhoz, hogy megértő, baráti és testvéri szellemben ülhessenek le egymás mellé a tárgyaló- asztalhoz. Évszázados tradí­ciók által kialakított egyház­formák, különböző kegyességi típusok még a lutheránus egy­házak között is nagy eltérése­ket jelentettek. Minden nehéz­ség háttérbe szorult azonban, mert a testvér megtalálása mindennél fontosabb volt. Ilyen körülmények között ült össze 1923-ban, tehát negy­ven éve, a németországi Eise­nach városban az első „Luthe­ránus Világkonvent”, mely ne­vében méltán hivatkozik a vi­lágra. E gyűlésen ugyanis 30 különböző nemzet evangélikus egyházának 150 képviselője találkozott. A gyűlés vezér­alakja dr. Ihmels szász püs­pök és dr. J. A. Morehead New York-i teológiai tanár volt. Magyarországi egyházunk képviseletéiben dr. Raffay Sán­dor püspök jelent meg. Raffay püspök augusztus 21-én a Szent György temp­lomban igehirdetéssel szolgált. Alapigéje a Római levél 8, 18— 22. verse volt. Igehirdetésében az egyház bókéért való mun­kájáról szólott, amelyet a vi­lág joggal várhat el az egyház minden egyes tagjától. A VILÁGKONVENT ÜN­NEPÉLYES HANGÚ határo­zataiban a Bibliához és a hit­vallási iratokhoz való ragasz­kodást fejez ki, s felszólít minden tagegyházat: „ne fá­radjon el egyik sem a testvéri szeretetben mindaddig, míg az Űr véget nem vet minden nyo­morúságnak”. A testvéri segítés céljából megszervezi a Lutheránus Se­gélyakciót zürichi központtal. A Világkonvent továbbélése és megerősítése érdekében a különböző ügyekkel foglalkozó bizottságokat szervez. Az eisenachi lutheránus Vi­lágikon vent munkájával rész­ben megszilárdította a lutheri egyházak egységének régebbi tradícióit, részben pedig to­vább fejlesztette azokat. Még két ízben ülésezett: 1929-ben Koppenhágában és 1935-ben Párizsban. Ezeken a találkozó­kon egyre világosabbá vált a szervezetileg is szükséges együttműködés, a különböző országokban élő evangélikus egyházak között. Ilyenformán lett a Lutheránus Világkon­vent az 1947-ben Lundban megalakult Lutheránus Világ- szövetség szervezetének alap­jává. A Lutheránus Világszövet­ség ma a világ evangélikus egyházainak összefogása. A statisztika szerint 57 tagegyhá­zat számlál soraiban a Világ- szövetség, amely a világ luthé- ránusságának túlnyomó több­ségét, kb. 75 millió tagot je­lent. A többi 32 lutheránus egyház nem vesz részt a Vi­lágszövetség munkájában. A Világszövetség ez évben Helsinkiben tartja ülését. Ez a visszapillantás híveinek fi­gyelmét e gyűlésre szeretné felhívni azzal a kéréssel, hogy gondoljanak imádsággal a Vi­lágszövetség munkájára. Kér­jük Istent, hogy a Helsinkiben történő találkozásból legyen sok haszna egyházainknak és szolgáljon hasznára az egész emberiség jó kapcsolatainak, mely a béke alapja. Muncz Frigyes 70 millió facsemetét Algériának Amint az köztudomású, a függetlenné vált Algériában súlyos gazdasági nehézségek támadtak a franciák kivonulá­sa alkalmából. Az ökume­nikus Tanács genfi irodája utolsó összejövetele alkalmá­ból a következő ajánlatot tet­te: 70 millió facsemetét ajánl­jon fel az Egyházak Világta­nácsa Algéria részére. 17 egy­ház és egyházi szervezet csat­lakozott fel erre a felhívásra, közöttük a Lutheránus Világ- szövetség is. Ez ideig már 1 200 000 facsemetét ültettek el. Mintegy 27 helyen történt a telepítés. Meg kell jegyeznünk, hogy ez az akció igen szép példája a keresztyén segítségnyújtás­nak. A facsemeték, amelyek a világ legkülönbözőbb faisko­láiban növekednek, jelentős gazdasági segítséget fognak nyújtani Algéria részére. Az orosz és francia egyházak kapcsolatairól Tovább mélyülnek a kapcso­latok az orosz pravoszláv egy­ház és a francia protestánság között. Nyikodim érseknek, a moszkvai patriarchátus kül­ügyi osztálya vezetőjének, aki az elmúlt év decemberé­ben egyházi delegációt veze­tett Franciaországba, június hó folyamán a francia refor­mátus egyház visszaadta a lá­togatást. A meghívást az orosz orthodox egyház adta. Olaszország Velence elővárosában, Vit­torio Venetóból egy nem használt zsinagógát Izraelbe fognak szállítani és az új mú­zeum mellé állítják fel Jeru­zsálemben, amelyet ezután fognak megépíteni. A későb­biek során a zsinagógát isten- tiszteleti helyiségül akarják alkalmazni. A közel 4,5 milliónyi lakos­ság felekezetileg azonban ko­rántsem annyira osztott, mint a mienk. Lakosai majdnem ki­zárólag evangélikusok (93,7%), akik a reformáció idején csat­lakoztak a lutheri tanításhoz. 1536—1539-ig tanult Agricola Mihály Witten bergben, aki hazájába visszatérve szorgal­mazta a reformáció felvételét. Mintegy tíz esztendővel később került így a reformáció a messze északra, mert ezidő- ben nálunk már kiváló hirde­tői akadtak. De ugyanakkor Finnország „végállomást” is jelentett a reformációnak, mert keletebbre nem terjedt. Agricola nevéhez fűződik az Űjtestamentom finnre fordí­tása is. A finn Űjszövetség 1548-ban jelenik meg, meg­tartva a közel egy évtizedes distanciát, mert nálunk Erdősi Szilveszter 1541-ben jelenteti meg. Észak reformációja azon­ban nyugodt léptekben halad­hatott előre, nem zavarták kezdeti lépéseit sem az ellen- reformáció, sem a megosztott­ság súlyos megpróbáltatásai. Finnország a XVIII. század­ban lesz a svéd—orosz ellen­tét küzdőtere. Ez, valamint a következő század váltakozó si­kerű háborúi megtizedelik a finn lakosságot és keserves sorsot szánnak az egyszerű finn embereknek. 1809-től vég­leg orosz megszállás alá kerül és csak a lenini-elveknek meg­felelően, 1917-ben nyeri el függetlenségét. A svéd meg­szállás legalább olyan kemény és hosszas volt (1157—1808), mint amilyen szigorú és rövid a cári Oroszországé (1808— 1917). A XVI. SZAZADBAN meg­gyökerezett reformáció állam­egyházban szerveződött meg s napjainkig tartja ezt a formá­ját. A felvilágosodás ideje, mely különösebb jelentőséggel nem bírt Finnország életében, csak tovább erősítette az ál­lamegyházat. A XVIII. század­ban inog csupán meg az egysé­ges államegyház a pietizmus hatására. Különböző kegyes­ségi irányzatok küzdőterévé válik az egyház. A XIX. szá­zadban éli át a finn egyház a sokat emlegetett „ébredési” szakaszát. (Különbséget tesz­nek a „gondnélküli” és „fel­ébredt” keresztyének között.) Fő képviselője és vezetője a paraszti származású Routsalai- nen Pál, aki a század derekán halt meg. Az ő mozgalma, va­lamint az egyéb kegyességi mozgalmak (lástadiánusok-, imádkozok mozgalma) nagy kezdeti lendület után megbon­tották az addig egységes luthe­ránus egyházat. A cári Oroszország elnyo­matásának éveiben, 1869-ben kedvező vallásügyi törvény lá­tott napvilágot, mindenki sza­badon gyakorolhatta vallását. Sőt az egyház nemzeti zsinatot is összehívhatott. De csak 1923­ban született meg az a tör» vény, amely nem marasztalja el a felekezeten-kívülieket, vagyis ezt a törvényt mond­hatjuk modem értelemben a teljes vallásszabadság törvé­nyének. 1917 óta, tehát Finnország függetlensége ideje óta igen változatos képet mutat a finn történelem. A második világ« háborúban, a német befolyás következtében, háborúba sod­ródik a Szovjetunióval. (Ennek következtében az 1944-es fegy­verszüneti tárgyalások 300 mii« lió dollár jóvátétel fizetésére kötelezték.) Csak 1948 óta nor« realizálódott a finn politikai élet, ez Finnország új politikai irányát jelenti. Ez időtől kezd-, ve a szocialista államokkal ta» núsított barátságos magatar» tása példája lesz a nem szo­cialista és szocialista államok közötti kapcsolatnak. (Urho Kekkonen, a másodszor meg­választott köztársasági elnök, pl. a Finn—Szovjet Baráti Társaság elnökségi tagja.) A HÉT PÜSPÖKSÉG (egy­házkerület) az egész ország te­rületére kiterjed. A finn érsek (székhelye Turku Abo) csupán „első az egyenlőek között”. Fő kormányzati szervük az öt­évenként ülésező zsinat és az évenként ülésező kibővített püspökkarxferencia. Az egy­házi élet egyebekben a szoká­sos formákban zajlik, noha megvannak a régebbi idők ha­gyományai (pl. a vasárnapi­iskolák). A már említett ébre- dési mozgalmak lassan bele­simultak az egyházi életbe é* elősegítik a felelős egyházi te­vékenységet. A hivatalos egy­házi alkalmakon kívül tarta­nak még összejöveteleket, de közöttük már az egyháztól en­gedélyt nyert lelkészek és lai­kusok végeznek szolgálatot. Ez a munkájuk azonban egyre sa­játosabb lesz, miután a nagy­városok és a falusi gyülekeze­tek társadalma felbomlóban* illetőleg átalakulóban van. A finn egyház — ha a ha­zánkban ráruházott mitológiá­tól megszabadítjuk — hasonló kérdésekkel találja magát szemközt, mint a mienk. Az új, modem világ a maga tár­sadalmi, szociális, morális kérdéseivel feleletadásra kény­szeríti a finn egyházat is. De az emberiség és a világ olda­láról is hasonló szövevényes kérdések elé kényszerülnek. A megváltozott világban egyre nagyobb tusakodással kell köl­csönösen keresnünk a választ* hitünk egyetlen zsinórmérté­kéből, a Szentírásból. Finnország érdeklődésünk homlokterébe került. Néhány nap múlva egyházunk népes delegációja látogat a finn fő­városba: Helsinkibe, ahol a Lutheránus Világszövetség tartja világgyűlését. R. P. KIS TÜKÖR ' Az apostolok névsorában olvassuk Júdás nevét is. Júdástő1 azt tanuljuk meg, hogy mi a hálátlanság. Hálátlan ember az, aki szerétéiért árulással fizet. Simon fia, Iskariotes Júdás is ezt tette. A bibliában sok tragikus sorsú emberről van szó. Ismerjük Lót felesége történetét, aki Sodomával együtt pusztult el. Tud­juk ki volt Sámson, akit a filiszteusok vakítanak meg. Sala­mon sorsa is szomorú, mert öreg napjaiban bálványimádó lesz. De mindezeken túl Júdás élete a legtragikusabb, hiszen ö az, aki Urát és Mesterét 30 ezüst pénzért elárulja. Jézus azt mondja róla: „Jobb lett volna annak az ember­nek, ha nem született volna’’! Vannak, akik azt állítják, hogy Jézus azért hívta el tanít­ványának. hogy legyen, aki elárulja. Ez az elmélet azonban képtelenség. Júdás elhívása ellen senki nem tiltakozott. Minden való­színűség szerint kegyes, komoly, buzgó ember volt ő is az el­hívás idején, mint társai. Életét azonban tönkre tette a pénz szerelme. Később lett „kétszívű” emberré. A szentírás tanítása szerint igen veszedelmes a „kétszívű” ember útja. Gon­doljunk Jakab 1, 8-ra, mely a kétszívű, minden útjában állha­tatlan ember útjáról szól. A pénz szerelme fonta be lassan, de mindig erősebben Júdás lelkét. Az árulás elkövetésében csak segítette a feltételezett tü­relmetlen „hazafisága”. Eszerint Jézustól valami mást várt. A saját szájíze és elképzelése szerinti messiási birodalmat várta. A biblia csak a fentebb említett jellemvonását említi azt tudniillik, hogy nagyon szerette a pénzt. János 12, 6-ban arról olvasunk, hogy „tolvaj volt és nála volt az erszény”. Ha teljesen igaz volna az az elmélet, hogy az ember olyan­ná lesz, amilyen a környezete akkor Júdás szent emberré lett volna. A helyzeti előny senkit nem tesz szentté! Júdás bűne naponként ismétlődik! Hány ember életét teszi tönkre hazánkban és mindenfelé a pénz imádata?! Júdás története óvjon minket a pénz imádatától. A pénz eszköz, melyért hűségesen dolgozni kell. A jó mun­kával szerzett pénzen van az Isten áldása. Fülöp Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents