Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-21 / 29. szám

Részletek a Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsának nyilatkozatából a náci bűnösök pereihez Az egyháztörténetből: A PESTI ZSINAT ÉS KORA i. a szövetségi köztár­saságban ÉS NYUGAT- BERLINBEN hónapok óta fo­kozott mértékben folytak bíró­sági eljárások, amelyekben a náci időkben elkövetett bűnö­ket ítélték el. Ez olyan ese­mény, amely, úgy látszik, ed­dig jobban izgatta a külföldet, mint saját népünket. Ezekben a pejgkben — amelyek között az Auschwitz-i per a legfonto­sabb — azok a borzalmas bű­nök elevenednek meg újra, amelyeket német emberek előttünk követtek el zsidók és más népcsoportok milliói, fér­fiak, nők és gyermekek ellen —, óriási méretekben és teljes brutalitással. Ezáltal elutasít- hatatlam, hogy szót ejtsünk népünk náci múltjával kap­csolatban. Ezt eddig elmulasz­tottuk, vagy túl könnyen vet­tük ... Ez elsősorban bíróságainkat állítja hallatlanul nagy és ne­héz feladat elé. Az igazságta­lanságnak és embertelenség­nek olyan feneketlen mélysé­geibe kell betekinteniök, ame­lyek túlhaladják a normális képzelő- és felfogóképesség határát... Minden közösség­ben a maga érdekében az Igazságtalanságot megvetendő- nek kell bélyegezni és meg kell büntetni... NEM AKARJUK ELHALL­GATNI, hogy visszatekintve néhány már lezárt eljárásra — az utóbbi időkben a börtö­nökben végzett lelkigondozás­ban, de gyülekezeteinkben is —, találkozunk azzal a kérdés­iéi, hogy nem áll-e fenn aránytalanság a náci idők- beli bűnök ítélete és a nap­jainkban elkövetett bűnök ítélete között. Ha egy több­szörös gyermekgyilkost 17 év titán elfognak, akkor a bíró­ság, amely a gyilkost elítéli, 6 nép megértő helyeslésével találkozik. Ez az oka annak, amiért nem engedhetjük, hogy bíróságaink ezt a félelmetes felelősséglet egyedül viseljék ... II. VÉGÜL EGYHÁZUNK MIN­DEN TAGJÁHOZ és az egész német néphez fordulunk, mert ezek a perek mindnyá­junkat érdekelnek. Emlékez­tetnek újra bennünket arra a feladatra, hogy saját múl­tunkat tisztítsuk meg. Tud­juk, hogy mai ifjúságunk a történelemnek ezt az elmúlt szakaszát illetően, más hely­zetben van és a dolgokat másképp látja, mint az a ORSZÁGOS HlRÜ HELY Makó, mezőgazdaságunk éle­tében igen előkelő helyet biz­tosított magának hagymáján keresztül. Azt mondják, idén is jó termés ígérkezik, és ez a makói parasztság életében igen kedvező jelenség lesz. Nagy kiterjedésű határa végig szépen művelt és sokat ígérő. Június 30-án, a makói temp­lomba gyülekeztek a hívek, ahol a forró nyári napon dél­után 5 órakor iktatták új szol­gálati helyére Komoly Sámuel lelkészt. A templom maga nemrég ünnepelte 50. évfordulóját és most orgonáján a szórvány­hívek ajkával együtt felcsen­dült az ünnepi ének. BÄRTFAI LAJOS esperes beiktató igehirdetésében II. Tim. 2,1—6. alapján szólt az új pásztorhoz és a gyülekezet­hez. Beszélt arról, hogy ez az örömünnep maradandó legyen akkor is, amikor a hétköznap gondjai jönnek. Igét hirdetni nehéz feladat. De szép feladata a mai lelkésznek, mert a ma emberéhez, mai nyelven kell szólni Isten szavával. Az új lelkész legyen mindig készen a pásztorolásra és a gyüleke­zet legyen mindig kész segíteni az új pásztort. Nem kitaposott úton halad a mai evangélikus generáció, amelyik a nemzeti szocializmus idejét átélte és amelyik részben felelős is ér­te. Kérjük azonban ezeket a fiatalembereket, értsék meg, hogy múltunknak ez a kri­tikus vizsgálata nemcsak a múltra vonatkozik. Az is cél­ja, hogy egészséges alapokat teremtsen az egész németség életének újraépítésére min­den vonatkozásban és minde­nütt, tehát a saját jövőjükről is van szó. Nékünk, az idősebb generá­ciónak, kell újra szembenéz­nünk a kérdéssel, vajon vég­re felismerjük-e ezeket a tö­meg-bűnöket, amelyeket né­met emberek terveztek, ren­deltek el és vittek véghez leírhatatlan kegyetlenséggel a nemzeti szocialista állam rendszerében. Szembenézünk-e ezzel a múlttal, vagy inkább megkíséreljük elfelejteni és visszautasítani az ezért való felelősségünket? ... Még azok a polgárok is, akik nem keveredtek bű­nökbe és nem tudnak azokról semmit, felelősek mégis azokért, mert tétlenek maradtak olyan brutalitások­kal szemben, amelyek min­den etikai és jogi normát fel­rúgtak hazánkban. Nem von­hatjuk ki magunkat és egy­házunkat sem ez alól a bún alól. Ugyanis az lett volna a kötelessége minden keresz­tyénnek, hogy a ránk bízott Ige alapján egyesüljenek és nyilvánosan vallják meg Isten Több százezer példányszámú röpiratot bocsátottak ki pro­testáns és római katolikus megállapodás alapján e hó­napban a bajor egyházak. A röpiratban, amely ezt a címet hordozza: „Szavak keresztyé­nekhez”, szóról szóra a követ­kezők állnak: „Minden ember­rel, aki lelkiismeretünket ko­molyan veszi és döntőnek tartja, tudunk beszélgetéseket folytatni. Sajnos azonban, új­ra meg újra bebizonyosodott, hogy a Jehova tanúival a be­szélgetés lehetősége ki van zárva. Vezetőiktől visszatar­tatnak, mindenkit arra kény­szerítenek, hogy belépjenek szektájukba. Az embereket kényszerítik és megfélemlítik. Nem veszik tekintetbe hitün­ket, hanem harcolnak ellene. Ennek következtében megtá­madják családjaink békességét. Ameddig ők ezt csinálják, nem ige nyomán találja meg a ma járható utat. KOMOLY SÁMUEL, a 143. Zsoltár 10. verse alapján szólt a gyülekezethez. Nagy út előtt mindig terveket szokott készí­teni az ember — mondotta az új lelkész. Isten legyen az, aki akaratát megmutatva, biztos vezető az élet szövevényes út­ján. Fontos, hogy megtanuljuk Isten akaratát cselekedni. Istent szeretni és ugyanakkor szeretni az embert, ez lesz az én feladatom. Kémünk kell Istent, hogy egyenes úton ve­zesse a gyülekezetét és a lelké­szét egyaránt. Ez a kis történet akkor ját­szódott, amikor Amerikában a prohibíció (az alkoholos ita­lok tiltása) igen szigorú volt. Uncle Sam fináncai rendkívül lelkiismeretesen működtek. Egyik napon az ismert humo­rista, Mark Twain kofferjá­ból kivettek egy üveget. „Mit tartalmaz az üveg” — kérdez­te a vámőr és szigorúan a humorista szeme közé nézett visszavonhatatlan Űr voltát az élet minden területén és így a rendszernek áldozatait védhették volna, különösen a köztünk élő zsidók életét. Bi­zony nagyon kevesen akad­tak, akik így látták a dolgo­kat és mertek ellenállni.;. A BÜNBÄNAT AZ, amely nem tagadja a sötét múltat, hanem szembenéz azzal — azért, hogy túljusson rajta —, lehetséges és szükséges is né­pünk számára, saját jövője érdekében ... Csák erre az út­ra való téréssel érünk el meg­értést és tudunk együttmun- kálkodni másokkal abban, hogy ellent álljunk az em­beri élet megvetésének és a terrorista módszereknek és hogy elérjük a rendezett, bé­kés életet egyének és nem­zetek között. Testvériségben Krisztus egyházával szerte a világon és minden akadályt lerombolva, igazi szeretettel, állhatatosan kell keresnünk az új kapcsolatokat népekkel és nemzetekkel, különösen azokkal, akiket mi, németek olyan keserűen ellenségeinkké tettünk és meg kell kísérel­nünk, hogy jóvá tegyük az el­követett rosszakat, amennyire ez módunkban áll. Ha készek vagyunk igy cselekedni és ha rábízzuk magunkat Isten kegyelmére és megbízunk népünk felett való ítéletében, akkor ö az átkot áldássá fordítja és sza­baddá tesz bennünket, hogy mára és holnapra új életet kezdjünk. tekinthetjük őket lakásaink vendégének.” A röpiratot azután egyházi vezetők írták alá. Az evangélikus egyházak Tanganyikában unióra léptek Hét evangélikus egyházi csoportosulás a tanganyikai „evangélikus-lutheri” egyház­zá tömörült, amely ezáltal a legnagyobb protestáns hitval­lási közössége lett az ország­nak. Több mint 350 ezer meg­keresztelt híve van. öt éve dolgoztak együtt a partnerek az evangélikus egyházi szövet­ségben itt Tanganyikában. Ez a szövetség az unió életbe lé­pésével feloszlott. AZ ŰJ LELKÉSZT szeretet­tel köszöntötte a gyülekezet, annak volt lelkésze, valamint az egyházmegyéből megjelent lelkészek, nemkülönben pedig a Bács-Kiskun egyházmegye képviselője. A Csomgrád-szolnoki egyház­megye, amelyet úgy szoktunk nevezni, hogy szóryány-egy- házmegye, új lelkészt kapott. Makó maga is szórvány egy­házközség. Űj munkás áll a szórvány egyházközség mun­kájába, akinek lelkészi szolgá­latára Isten áldását kívánjuk. J. T. — szalmiákszesz.” „Majd meg­látjuk” volt az elutasító vála­sza a fináncnak. És egy hir­telen mozdulattal kivette a dugót és az orrához tartotta az üveget, mélyet lélegezve belőle. Mark Twain ártatlan arcot vágott a dologhoz, csak a terem emberei kaptak ne­vetőgörcsöt attól, ami történt. A vámőr fuldokolt, és szemé­ből patakzott a könny, s mi­közben szűnni nem akaró hahotázás rázkódtatta a ter­met, Mark Twain ártatlanul mondta: „Az üveg válóban szalmiákszeszt tartalmaz.” AMÍG IL JÓZSEF ÉS II. LIPÓT némi teret engedtek a felvilágosodás szellemének ér­vényesüléséhez, addig hatal­mas események rázkódtatták meg a feudalists Francia- országot. A Bastille bevétele, XVI. Lajos, a francia feudális uralkodó osztály és a francia klérus bukása hatalmas fi­gyelmeztetés volt a Habsburg- és katolikus uralom számára. 1790-ben megmozdult a pa­rasztság Magyarországon. Sza­bolcsban, Zemplénben, Bihar­ban, Borsodban, Abaújban az a hír terjedt el, hogy II. Jó­zsef jobbágyvédő intézkedéseit el akarják törölni, a nemesek ki akarják használni a II. Lipót által történt uralkodói változást. Megindult ekkor a köz­nemesség és a polgárság ha­ladó rétege is a francia példa nyomán. Bár ekkor hiányoztak a polgári átalakulás társadal­mi feltételei, a haladó értelmi­ség egy kis csoportja, amely­nek vezetői Martinovics Ignác, Folyf-af-ódik a II. Szeptember 29-én, vasárnap nyílik meg újra a II. Vatikáni ökumenikus Zsinat. Ez a köz­lemény VI. Pál pápától hiva­talosan is megerősítést nyert. A jelenlegi pápa, aki mint Montini milánói kardinális, tagja volt a külügyi bizottság­nak, az utolsó napokban egy tanulmányt készített el a Hajnóczy József, Laczkovics János és Szentmarjay Ferenc voltak, a francia forradalom mintájára akarták Magyar- országon is megdönteni a feu­dális társadalmi rendet. A Martinovics-féle összeesküvés­nek el kellett buknia, mert nem támaszkodott polgári tö­megekre, mivel ilyenek akkor nem voltak. De a francia for­radalom eszméinek Magyar- országon való elterjedése nagy mementót jelentett a feudaliz­musra, a Habsburg-klerikális reakcióra egyaránt. A SZABADABB SZELLEM érvényesülésének tudható be, hogy a protestánsok számára engedélyezték a zsinat tartá- sát. A reformátusok Budán, az evangélikusok Pesten 100—100 tagból álló zsinatot hívhattak össze 1791-ben. Ezek voltak az első országos jellegű zsinatok, a reformáció korabeli territo­riális zsinatok és az ellen- reformáció gyúléstilalmi kor­szaka után. A zsinat főtárgya az egyház kormányzása volt. Vaükáni Zsinaf Zsinat munkamenetéről és megbeszélést folytatott a ko­rábbi zsinatatyákkal. Amint azt a hivatalos kato­likus hírszolgálat állítja, a Zsinat az új pápa vezetésével „Roncali-vonalon” fog tovább haladni. A Zsinat második szakaszára 12 tervet nyomtat­tak ki, amelyet elküldték a püspököknek. Azonban a belső nehézségek nagyban hátráltatták az ered-, ményes munkát. Már a zsinat­kérés is a szuperintendenciák és egyházközségek hozzájá­rulása nélkül történt az egy­ház feudális urai részéről. így azután a széthúzás, versengés jegyében teltek a zsinati na­pok. Különösen a reformátu­sok budai zsinatán éleződött ki a helyzet a hierarchiai (papuralmi) és a küriarchiai (úr-uralmi) párt között. Nyil­vánvaló volt érmék a feudális háttere. A papok pártja fel­vette a harcot a feudális föl­desurakkal szemben, Sinai Miklós debreceni teológiai ta­nár, megválasztott püspök ve­zetésével, akit azonban a feu­dálisok nem engedtek püspöki hatalmába lépni, sőt egyes fő­urak katolikus hitre téréssel fenyegetőztek. Volt olyan is* aki megfenyegette, hogy maga fogja kirántani alóla a széket Az urak helyette ellenpüspö­köt választottak és közben­járásukra sikerült is II. Lipót- tal az urak püspökének a ki­rályi megerősítést elnyernie. A papi párt vezérét, Sinait, el­mozdították nemcsak püspöki* hanem teológiai tanári állásá­ból is. A feudális urak a pa­pokat szolgáiknak tekintették, s mivel az erő és a hatalom kezükben volt, sikerült győzel­met aratniuk a zsinaton; azon­ban a királyhoz panasszal for­duló pap« párt mégis elérte, hogy a zsinat kánonait a ki­rály nem hagyta jóvá A bécsi udvarnak kapóra jött az egyenetlenség és vetélkedés, s alaposan ki is használta. AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZ pesti zsinatán nem ke­rült annyira előtérbe a feuda­lizmus elleni harc kérdése, noha a világi elnökök csak akkor adták áit az elnöklést a püspököknek, amikor dogma­tikai kérdések kerültek eldön­tésre. Az evangélikus zsinat különösen a hitvallási kérdé­sekkel vívódott sokat, amikor az egyházi tisztviselők esküjé­vel foglalkozott. A hitvalláso­sak pártja az eskümintában valamennyi hitvallási irat megemlítését kívánta, míg az „antiszimbolikusok” pártja a1 Szentírást és az Ágostai Hit­vallást kívánta bevenni az eskümintába, az egyházi tiszt­viselők beiktatásakor. A fel­világosodás hatása alatt állók, világiak és részben a fiatalabb lelkésznemzedék akarta a hit­vallások jelentőségét csökken­teni, míg az idősebb lelkész­nemzedék az orthodoxia állás­pontján volt. A megoldás az lett, hogy a püspökök és lel­készek a saját kerületükben szokásos esküminta szerint, a világiak pedig a Szentírás és az Ágostai Hitvallás említésé­vel tették le a hivatali esküt. Feudalizmus-ellenes vonás a paritásnak az érvényesítése és a zsinat-presbiteri elvnek a fokozatos bevezetése. Az egy­ház önrendelkezési jogát a gyülekezetekre bízza ugyan, de a gyülekezet tagjainak nem egyenlő súlyú a véleményük, hanem a patronus vezetése alatt állnak. A zsinat másik fontos eredménye volt a két protestáns felekezet közötti testvéri együttműködés, amely­nek gyümölcse a két egyház fölött álló „egyetemes kon- vent”, amelynek az a rendel­tetése, hogy képviselje a pro­testantizmust az állam felé. A pesti zsinat egyházkormány- zati kánonai nem nyertek ugyan királyi megerőstést, azonban mégis hosszú időre iránymutatóak maradtak az evangélikus egyház életében. A PESTI ZSINAT a lelké­szekről való szociális gondos­kodás terén is eredményes volt, ti. az evangélikusok közpénztár alapításának gondolatát vetet­ték fel. Prónay László zsinati elnök ehhez sajátjából adomá­nyozott 5000 Ft-ot, amit az­után a hívek egészítettek ki. A világi urak vagyonuk elle­nére — tisztelet a kivételnek — inkább a gyülekezetekre hárították a teherviselést, amikor az Úrvacsora kiszol­gáltatása alkalmával kitett persely-adományt szánták ar­ra a célra, hogy abból kerül­jön ki a közigazgatási pénztár alapja. Az elaggott lelkészek, tanítók ezek özvegyei és árvái számára megindult a gyám­intézet megalapításának mun­kája. Dr. Ottlyk Ernő lelkész és nem a népszerűséget kell keresnie. Az ige legyen a "kalauz és a lelkipásztor az „mondja meg az igazat, de a való, tiszta igazat!” „Az üveg, az üveg tartal­ma — dadogta Marik Twain Lelkésziktatás volt a makói gyülekezetben Röpirat a Jehova tanúi“ szekta ellen IQAZAT MONDOTT számadás AZ ELMÜLT HETEKBEN a nógrádi hegyele közt kanyar­góit a vonatunk. Közel Drégely vára. Romja régi idők küz­delméről regél. Arany János szavai csengenek fülembe: „Felhőbe haw'/atlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Te­tején lobogós hadi kopja...” A vonaton fiatal fiúk és leányok boldog szívvel beszélgettek. Az elmúlt tanévről, az izgalmas órákról, vizsgákról és tanárok munkájáról. Ugyanakkor már a holnap tervét, a jövő építését is szívükben hordozták. — Ballagok ajkáról hangzott az ősi ének: „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek __” A sajtó tájékoztatott arról, hogy 148 000 tanuló végezte el az ált. iskola nyolcadik osztályát, 8 000-rel több, mint 1962- ben. A középiskolákban 71 000, a szakmunkásképzésben 55 000 fiatal tanulhat tovább. A gimnáziumokban 24 000 diák mondott búcsút és indulhat az egyetem felé. Most visszatekintünk a megtett útra, mint a vándor, ami­kor elérkezik útjának egyik állomásához. Megpihen, hálát ad és reménységgel folytatja útját. A tanév vége mindig a számadás ideje. A diák tanulását jegyekben értékelik, neve­lők, tanárok munkáját tanévzáró értekezleteken beszélték meg. Mindnyájan hálát adunk az Űrnak, aki megajándékozott egészséggel, erővel és szorgalommal. — Ki tudná felsorolni mind az ö ajándékait? Ki tudná kiilön-külön megköszönni? Mást nem tehetünk, mint a zsoltárossal szívünk mélyéből zengjük: „Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az ö szent nevét.” Zsolt. 103,1 AZOK, AKIK BEFEJEZTÉK gimnáziumi tanulmányaikat, terveznek. Örök kérdése marad az ifjúságnak: merre? Döntés előtt állnak, mint mi álltunk 10, 20 vagy 30 évvel ezelőtt. A pályaválasztás kérdése mindig nehéz. — Vannak, akik elindul­nak Jézus Krisztus hívó szavára, hogy mint ifjú „Timótheu- sok” készüljenek a lelkészi szolgálatra. Hirdetni az örök igét minden embernek ma és szolgálni fáradhatatlanul mindhalálig. — Sokan vállalják a mentő, segítő kéz és gyógyító kés hiva­tását. Kórházak, laboratóriumok, vidéki körzetek várják az új orvosokat. — Mások a mérnöki pályát választják. Gyárak, gépek és bányák lesznek azok a munkaterületek, ahol szívvel- lélekkel dolgozhatnak, alkothatnak. Ahány szív, annyi új terv, út munka és hivatás. Az élet titkos „műhelyéből” felénk csendül ez a szó: tovább! — Tanulni, készülni új feladatra, hivatásra. A KERESZTYÉN EMBER ÉLETE IS szüntelen „tanulás.” Luther így mondta: „Az igazi egyház megismerésének csak egyetlen megbízható zsinórmértéke és próbaköve van, és ez Krisztus igéje, annak hirdetése, hallgatása és megtartása.” Az örök „Tanító”, Jézus szüntelenül tanított és tanít ma is. Nem tehetünk mást, mint a tanítványok. Engedelmes szívvel figyel­ték Uruk szavát és cselekedték akaratát. — Egyszer számunkra is befejeződik a „tanév”. Tovább kell mennünk. Búcsúznunk kell mindenkitől és mindentől. Elérkezik a mi életünkben is a számadás ideje! Számot kell adnunk minden szavunkról, cselekedetünkről, bűneinkről. Pál apostol is figyelmeztette övéit. II. Kor. 5,10.— Isten minket is figyelmeztet! A nagy napon az lesz a kérdés, mit végeztem a magam helyén? Hűsé­gesen szolgáltam-e az Urat? Felebarátaimhoz mindig, irgalmas voltam? Munkáltam-e az egységet és a békességet családom­ban és gyülekezetemben? Hazámban; népek között. — A pél­dázatbeli gazda nem egyformán osztotta ki talentumait szol­gáinak. Ö tudta legjobban, melyiküknek a kezére, szívére mennyit bízhat. A gazda szeme meglátta különböző eredmé­nyek mögött is a hűséget. NEM JUTALOMÉRT KELL Istent szolgálnunk, hanem hálából. A hűség jutalma is egyszer bekövetkezik életünkben: a kevesebbről a „többre” való megbízatás és Urunk öröme. Boldog az a szív, amely mindig kész a hazatérésre, szám­adásra, aki mindig tanul. Figyeli az igének útmutatását ma, és cselekszi azt a szürke munkanapok sodrában. Vajha egyszer Urunk így szólítana meg mindnyájunkat a vándorút végén: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen vol­tál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe.” Mt. 25,21. Záborszky Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents