Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-21 / 29. szám

KP. BÉRM. BP. n.

Ügyek és emberek

~Daranyai Bálint aznap kezdte meg a szabadságát. Forró, kánikula volt, ezért elhatározta, hogy ma még otthon marad. Kényelembe tette magát, elővett egy könyvet és élvezte c pihenés örömét.

Néhány oldal után megszólal a telefon. Ismeretlen női hang elnézést kér és kérdezi: — jött-e mostanában új házfelügyelő a házba? Miután megkapja a választ, hogy nem, a következőt kéri:

— Betegen fekszem itthon, a férjem dolgozik, megkérném, keresse meg Somogyi Jenőnét és kérje meg, hogy fontos ügyben látogasson meg. A címét nem tudom, csak a nevét és azt, hogy a Baross utcából most költözött oda házfelügyelőnek az Egyetem melletti kétemeletes házba. Ugye megteszi? Ha megtalálja, legyen szíves ezen és ezen a számon visszahívni.

— Jó — felelte bizonytalanul Baranyai és letette a kagylót.

Egészen furcsán érezte magát. Micsoda furcsa és szokatlan kérés ez! Most szakítsa meg a szabadságát egy idegen ember ügye miatt, öltözzön fel és menjen végig egy hosszú utcán és mindenütt kérdezze meg, hogy hová jött mostanában új házfelügyelő a Baross utcából?' És mi lehet az a fontos ügy?! És egyáltalán lesz-e eredménye ennek a hosszú házalásnak?

Kicsit tűnődött, tépelődött, aztán felöltözött és mégis elindult. Elvégre egy beteg asszony kérése!

Baranyai szembe lakott az Egyetemmel és valóban egy kétemeletes ház volt az első, amelyiknek a kapujában megállóit. 15-ös szám volt a kapu fölött. Pillanatok tétovázása után belépett a kapu alá. Egy asszony vizet vitt éppen a házfelügyelői lakásból. Megszólította.

— Bocsánatot kérek, nem tetszik tudni, nem jött ide valahová a környékre egy új házfelügyelő a Baross utcából? So- inogyi Jenönének hívják.

Az asszony azonnal válaszolt.

— De igen, én vagyok!

— Nos, akkor jó helyen járok — mosolygott Baranyai — a barátnője, Lia kéreti, hogy tessék meglátogatni őt a lakásán. Ez és ez a telefonja.

— Igen, ismerem öt. Tessék csak megmondani neki, hogy él fogok menni hozzá.

Baranyai megköszönte és most fellelkesedve a sikeren ázonnal felhívta a megadott telefonszámot.

— Megtaláltam a barátnőjét! Itt lakik a 15-ösbeni Meg fogja önt látogatni!

— Ó nagyon nagyon köszönöm — hangzott a vonal másik végén. Isten áldja meg a jóságát és a fáradozását.

Aztán köszönetül és magyarázatul elmondta a nagy ügyét.

— Tetszik tudni, nagyon beteg vagyok. Most jöttem haza a kórházból, ahol a keresett asszonykával együtt feküdtünk, ö hamarabb gyógyult és olyan kedves volt hozzám, hogy látogatási napokon mindig felkeresett és kedveskedett valamivel volt beteg társának. Nos én váratlanul jöttem ki a kórházból és magammal hoztam a barátnőm edényeit. Ha ő holnapután újra bemegy és megtudja, hogy én szó nélkül eljöttem és elhoztam az edényeket is, mit fog gondolni rólam?!

De látja, mindenütt jó emberek vannak és így minden elintéződik!

Eddig a történet. Egy kedves ügy és egy jó ember története.

A mikor meghallottam ezt a történetet, elhatároztam, hogy megírom mindnyájunk számára, hogy ahol jó emberek vannak, ott minden elintéződik! Megírom mindnyájunk számára, ezt a szép igazságot, hogy ügyek és emberek összetartoznak! Amikor dolgozunk — bárhol a világon — mi nem egyszerűen egy munkát végzünk, hanem emberi életeket érintünk, mert minden munka mögött emberek állanak. És valahol az ő sorsukba beleszövődik a munkánk. Ezért nem mindegy, hogy hogyan végezzük el a munkánkat. Amikor ügyet intézünk, akkor azt az ügyet nem lehet csak úgy egyszerűen elintézni hidegen és ridegen, közönyösen, vagy fölényesen, mert minden ügy mögött emberek állanak. Emberek öröme, vagy könnye, boldogsága, vagy bánata függ attól, hogy én, akire rábízták azt az ügyet, hogyan intézem. Mennyi érdeklődéssel, mennyi hozzáértéssel és mennyi- szeretettel. Valahányszor elibém kerül emberek ügye, mit látok: csak egy aktát, vagy egy emberarcot.

Lássuk meg minden ügy mögött — az embert!

A kenyér ügye nem egyszerűen valakinek, vagy valakiknek az ügye. Odakünn a határban napbarnította emberek most gyűjtik össze kenyerünk kalászait. Az ügy, amit végeznek, a legszebb és legszentebb mozdulat: nekünk készítik a kenyeret. Minket látnak, mindnyájunkat a végtelen búzamezőkön.

A béke ügye mögött is emberek állanak. Nem egyszerűen ügy, hanem milliók élete, mindnyájunk otthona, munkája, jóléte és reménysége áll a béke ügye mögött. Ezért szép és szent ez a szó, ez az ügy, mert mögötte ott van a bölcsődal békessége, a vidám aratódal és a szép szüreti ének. Mögötte emberek állnak templomokban és otthonokban, műhelyekben és végtelen mezőkön. Ezt az ügyet is úgy kell hordoznom, hogy lássam, emberek állnak mögötte, a Ma és a Holnap népe.

Mindegy, hogy ki vagy, hol vagy és milyen ügy van reád bízva. Az azonban nem mindegy, hogy ezt az ügyet, hogyan intézed, Mennyi szívvel, mennyi szeretettel, mennyi felelősséggel. Mennyire látod minden ügyed mögött a meghúzódó és a te munkádat figyelő csendes emberarcot.

Különösen nem mindegy ez nekünk, keresztyéneknek, mint akik tudjuk, hogy Jézus Krisztus amikor az emberiség ügyét jött elintézni, akkor egyetlen pillanatra sem vette le a szemet rólunk emberekről és az életét is odaadta azért, hogy mindnyájunknak arcán megmaradjon az öröm, a reménység és az üdvösség ragyogása.

Ezt várja tőlünk is, hogy amikor kezünkbe vesszük a munka eszközét, amikor elibénk kerül emberek ügye és sorsa, gondoljunk arra, hogy ügyek és emberek összetartoznak és mindenütt, ahol jó emberek vannak, ott minden elintéződik.

Jó élni egy olyan világban, ahol ügyeink aktája fölött a Szeretet néz az arcunkba.

Friedrich Lajos

Uralkodás vagy szolgálat

a szentírAsból két

IGEHELY kívánkozik ezekhez a fogalmakhoz. Az egyik az Ószövetségben olvasható,

mindjárt a teremtéstörténetben és így hangzik: „Meg- áldá Isten őket és mondá... uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon (I. Mózes 1,28.). A másik az Újszövetségben található, a következőképpen: „De ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen ti szolgátok.” (Máté 20,26.)

Az első idézetnek a hangja jellegzetesen ószövetségi. Isten áldása indítja el az ember első lépéseit és az áldás mellé kapcsolódik az egyetemes nagy igazság, hogy Isten az ember lábai elé vetette a teremtett világot. Az ember tehát méltó a vezetésre és rá lehet bízni a világ arculatának megváltoztatását, ismeretek és rejtett dolgok kutatását, sorsának könnyebbítése érdekében ezer és egy módszer alkalmazását. Az ember a teremtett világ uralkodója lesz. Egy rész a teremtő Istenből, akinek átadni a világ részleges kormányzásának kerekét, Isten jókedvű áldásának hangos jele. Mintha ezt mondta volna: „A Földön te, ember leszel a helyettesem.” Olyan nagy volt a bizalma s ennek következtében olyan nagy hatalom birtokába került az ember, hogy kétségkívül állt rá az: „Isten után az első” kifejezés.

Istennek ez a kijelentése egyetemes volt. Ez annyit jelent, hogy nem tett különbséget ember és ember között, hanem az „embernek” adta a roppant hatalom korlátlan lehetőségét. Nem is lehetne azt mondani, amikor az ember fensőbbségét szemléljük a természeti világ felett, hogy ez Isten ellenes magatartás lenne. Azt sem természetesen, amikor meghódítja a vadont, vagy elrabolja a sivatagtól a terméketlen földet, vagy vé- gigszáguldja a világűrt és mind egyiket, mind másikat erejénél, tudásánál fogva szolgálatába állítja. A természet erői szolgáivá lettek s a föld, az ember lakóhelye, átalakult a kultúra, a civilizáció és a technika műhelyévé, ahol az „uralkodó ember” akaratának gombnyomásra

beállított eszközeivé váltak a dolgok.

DE AZ EMBER „URALKODASÄT” természeténél fogva túlméretezte. Az első pillanattól kezdve — a kőbalta használatának idejétől — kiterjesztette „uralmát” a másik emberre is. Itt következett be az első lázadás, az első olyan lépés, amely a Teremtő jogkörébe avatkozásának tényét hordozta magán. Isten ugyanis erre sem parancsot, sem engedélyt nem adott. Márpedig az ember története, a legrégibb társadalmak történetétől kezdve, éppen a másik emberen uralkodás története. Korok és korszakok véres lapjainak sóhajtól, nyögéstől és jajveszékeléstől terhes oldalain az uralkodó ember uralmáról olvashatunk.

Ennek a nagy átfogó visz- szaélésnek a vetületét még a családon belül is megtaláltuk. A férj és feleség, a szülő és gyermek sok esetben zsarnoki szellemét idézi az uralkodásnak. Át, meg átszőtte a társadalmakat, a munkahelyeket, a közösségeket, az uralkodásnak ez átkos szelleme. Sokszor kipusztíthatat- lan mély gyökereket ereszt- tett és nyomait még ma is alig tudjuk elsimítani. Pedig a mi társadalmunk ezt a kérdést intézményesen megoldotta, miután az embert egymás mellé és nem egymás alá rendelte. De az uralkodó szellem annyira ösztönös és felfeltámadó, hogy mint a darabokra vágott giliszta, újra éled és rágja az egészségesnek szánt társadalom és közösség szellemét.

NEKÜNK, KERESZTYÉNEKNEK különösen szól a figyelmeztetés erről a veszélyről. Nekünk, akiknek tudnunk illene Isten korlátok közé illesztő parancsolatát. Saját hatáskörünket e téren mi is számtalanszor átlépjük és vissza-visszasüllyedünk az ősi, az emberi akarat megromlott állapotába: uralkodni a másikon. És valljuk be, hányszor okozott ez nekünk kielégítő érzést, mert hiszen úgy éreztük, hogy erre „méltók” vagyunk. Isten ítélete egyénen és népeken visszatérő fejezetei a történelemnek; az uralkodás parancsa félremagyarázásának tetem- rehívása. Elnyomott népek és

társadalmak részesülnek Isten akaratából a felszabadulás, vagy más szóval egymás mellé helyezés állapotába. Világrészek lakói, elnyomott, kisemmizett tömegek lesznek szabad emberekké, ahogyan az örök ige mondja: „Megáldó Isten őket—” Oda kerülnek tehát, ahová valók és ahová rendelte Isten: mint emberek az emberek közé,

És boncolgassuk ezt a jellegzetesen újszövetségi igét: „De ne így legyen közöttetek.. Az első gondolatunk nem is az önmagát szinte magyarázó kifejezés felé irányul, hanem arra, aki ezt mondta. Vagyis Jézus Krisztusra gondolunk, Isten Fiára. Az Újszövetség számtalan helyen világít arra, hogy Jézus munkája, a megváltás, leegyszerűsíthető az Ö „szolgálatára”. Isten Fiának legnagyobb szolgálata volt halála az emberért. Arra nézve pedig az evangéliumok egyöntetű tudósítást , nyújtanak, hogy élete mily gazdag volt szolgálatokban. Tehát nemcsak tanított, elveket és eszméket hangoztatott, hanem „megbotránkoztató módon” példát adott. Csalódtak a szolgálatot végző Krisztusban még a legközvetlenebb tanítványok, illetőleg követői is. (Gondoljunk a lábmosás történetére.)

DE JÉZUS ÉLETE ÉS CSELEKEDETE még valamit rejtett magában. Azt ugyanis, hogy alázatos szolgálatával megtörje az uralkodás erejét, hatalmát. Ő „uralkodó létére” mosta sorba a tanítványok lábait. önként mondott le nagyságáról és maga helyett az egyszerű tanítványokat ültette „feljebb”, önként lemondani arról, hogy uralkodjék az ember a másik emberen, amikor ez módjában áll, ez a legnagyobb erkölcsi erő és győzelem.

Egyházunk Isten ismételt figyelmeztetése és tanítása révén lassan felismerte, hogy hol a helye. Örömmel látjuk kibontakozni a szolgáló egyház „programját”. Amikor jelentőssé válik megbízatása az alázatban, hogy: „só és kovász” legyen. Az észrevétlen, de munkájában mégis fontos, a nem gőgösen tüntető, de szerényen a Mester nyomdokain járó hívek ténykedése. Éveknek, évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, míg felismertük ezt az utat.

Uralkodás vagy szolgálat? Egymás mellett vagyunk. Keressük az alkalmat, hogy a másik javára tegyünk valamit. Megsokszorozott erővel fáradozunk a mellettünk levő, ránk szorult emberért, mert érte tenni valamit: szolgálat, öröm és boldogság. Mert a másik javára cselekedni nekem meggazdagodást jelent. Krisztus akkor volt a legnagyobb és a leggazdagabb, amikor mindenkiért meghalt. Legnagyobb és leggazdagabb lehetek, ha egyetlenegy rámbízottal jót teszek.

Népek, társadalmak jövője bontakozik ki szemünk láttára. Van valami felemelő érzés szemlélni azokat az eszméket, amelyek a megvalósulás útjára léptek és amelyek az egyenlőség, testvériség szavait hordozzák zászlóikon. Sík lappá simulnak a társadalmak és közöttük mi magunk is megtaláljuk a tennivalók láncolatát. Szolgálni, szolgálni, mint tet- •te ezt Urunk.

Rédey Pál

JfUfruiutá élei

öt vasárnapon át Isten Igé^ jéről szólt a tanítás templomainkban. Az egyházi esztendő rendje szerint a most következő négy vasárnap igehirdetése a keresztyén ember megújuló életéről beszél.

Természetes tapasztalata az embernek, hogy sokszor vannak olyan pillanatai, amikor elégedetlen önmagávaL Ilyenkor úgy érzi, hogy sok mindent másképp is csinálhatott volna és szeretné újrakezdeni az életét. Általában szeretne jobb, igazabb és boldogabb lenni. Szépek ezek a pillanatok és a hivő ember hálás is értük Istennek. Mert az életünk minden megújulása, haladása, megszépülése ezekből a pillanatokból születik. Hitünk és hivatásunk fényesedik ki ezekben a percekben.

A keresztyén megújulás négy lépcsőjén állunk meg ezen a vasárnapon.

Az első lépcső — a meglátás. Amikor Isten Igéjét hallgatjuk, akkor nemcsak azt érezzük, hogy ez a szeretet személyes szava, amelyik minket megszólít, de érezzük, hogy mindig megvilágítja valamelyik hibánkat, hiányosságunkat, valamelyik bennünk bújkáló bűnünket. Azt a bűnt, amelyik valahol elrontotta Krisztus-arcunkat és amelyik valahol egy másik arcra keserűséget és könnyeket kénysze- rített.

Az én bűnöm, belső bukásom látása az első lépés a megújulásom felé.

A megújulás második lépcsője — a megbánás. Hivő alázattal valljuk, hogy Jézus Krisztus tiszta tekintete előtt jutunk el arra az állapotra, amikor már nemcsak látjuk, de bánjuk is bűneinket. Luther azt mondja erről, hogy bűneink látása összetör, megkeserít. Ez a megkeseredés kí- vántatja meg a bűneinkből való szabadulást, a megújulást, a megtisztulást. A méltatlan magatartásunkból való megújulást.

A megújulás harmadik lépcsője — a megbocsátás. Amilyen nagy szomorúságot és bánatot jelent bűneink látása, olyan nagy örömöt jelent Isten bocsánata, amivel elindítja és megáldja megújulásunkat. Ez az öröm azért is nagy és boldogító, mert Isten nem egy bűnömet bocsátja meg, hanem új szívet ad és új életet. Valami olyan nagyszerű érzés ez, mint amikor az édesanya újra szívére öleli a gyermekét. Hasonlít ahhoz a felszabadult érzéshez, amikor a súlyos beteg meggyógyulva lép ki újra a kórház küszöbén: új életet kezdhet, az életét újra kezdheti.

A negyedik lépcső — a megerősítés. A keresztyén új élethez, az igaz, tiszta és jó úthoz erők kellenek. Isten ezt az erőt adja Szentlel- kében, minden nap megszólaló Igéjében.

Ez az erő sugárzik a meg- újhodott hivő ember életén s teszi tisztává tekintetét. Derűsen dolgozik, őszinte örömmel, kitáguló öleléssel, mint aki most lép át egy új kezdet ka-' Púján. (f).

IMÁDKOZZUNK

János, 3, 5—8.

Megköszönjük Neked, Istenünk, hogy a keresztség ajándékában részesítettél. Atyai szereteted akkor karolt át bennünket egész életünkre szólóan. Hálát adunk Neked szüléink hitéért, akik odavittek minket, és a keresztszülői szeretetért, amelyben részünk volt. Megköszönjük Neked konfirmációnkat, amikor a keresztségtől lélekben és valóságban elvezettél bennünket hitünk megváltásáig, a Hozzád való hűség elhatározásáig, Szentlelked újbóli vételéig és az úrvacsorái oltárig. így munkáltad, s azóta is munkálod újjászületésünket a gyülekezet közösségében, igéddel és szentségeiddel.

Magasztaljuk mindebben Szentlelked titokzatos munkáját. Nem tudjuk megállapítani, hogy a Szentlélek érintése mikor és hogyan megy végbe szívünkben, hiszen „a szél fú, ahova akar”, — de boldogan hihetjük, hogy Lelked dolgozik egyházadban és bennünk.

Küldd el továbbra is Szentlelkedet, Mennyei Atyánk, az egész keresztyénségben és a mi gyülekezetünkben, hogy megadja minél többeknek és nekünk is Jézus Krisztus benső ismeretét, a Benne való hit bizonyosságát, a Tőle kapott szeretet fáradhatatlanságát, és a Te eljövendő országod, az üdvösség boldogító reménységét. Áldd meg azokat mindenütt a világon, akiket megkeresztelnek, hogy legyenek víztől és Szentiélektől született gyermekeid. Adj nekik Lelked által megújúló gyermeki bizodalmát egész életükben, szent Fiad, Jézus Krisztus halálára és feltámadására támaszkodva.

Tedd a megkeresztelt és Szentlelked által hitre jutott embereket szerte a földön más emberek segítőjévé, családjuk, embertársaik, népük és az egész emberiség szolgálatának hűséges végzőivé. Mutasd meg nekik minduntalan, hogy a keresztség és a hit nem emel ki a többi ember közül, sőt inkább összeforraszt mindenekkel a szolidáris és szolgáló szeretet által. Amen.