Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-07-07 / 27. szám
KP. BÉRM. BP. TC. Keresztyén munkaszeretet II. Thess. 3,5—10 nál apostol arra a forrásra műtőst, amelyből a keresztyén élet minden ereje árad: Isten szeretetére. Most már arra van szükség, hogy a thessalonikaiak megmaradjanak abban, amit felismertek. Éljék azt, amit vallanak. Ezért hangzik Pál biztatása: „Az Űr igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetve, és Krisztus iránt való állhatatosságra.” Isten szeretetét megtapasztalni, és Krisztusban hinni azt jelenti, hogy követjük az ő akaratát. A hitet nem kell külön kiegészíteni jócselekedetekkel, mert a hitben magában mozog, él, izzik az az egész isteni erő, amely életünket belülről alakítja át. Pál apostol tanítását hűen fejezte ki Luther, amikor azt mondta: „A hit csodálatosan hatalmas, munkás, tevékeny valami, úgyhogy nem is kérdi, kell-e jót cselekedni, hanem mielőtt kérdezné, már meg is cselekedte.” Pál apostol a maga életpéldáján keresztül bizonyította be, hogy a munkában való hűség és az emberek javával törődés elsőrendű területe a keresztyén hit gyümölcstermésének. Mikor Pál apostol azt írja: „Magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek”, akkor ezzel azt akarja, hogy minden idők keresztyénéi elválaszthatatlannak találják egymástól a keresztyén hit és élet alapvető tanítását: hinni Jézus Krisztusban, aki út, igazság, élet — és ugyanakkor a hitből fakadó hálás szeretet cselekedeteit napról napra megteremni az embertársak körében, a munkában, a tevékeny, szorgalmas és hűséges kötelességteljesítésben. Pál apostol egyenesen Jézus Krisztus nevében lép fel azokkal szemben, akik rendetlenül élnek, és nem akarnak hűségesen munkálkodni. Pál apostol szava Jézus Krisztus Hegyi Beszédére épül: i,Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem, azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszik az én mennyei Atyám akaratát.” Ezeket a gyümölcsöket, Isten akaratának cselekvését, kéri számon Pál apostol azoktól, akik meglankadtak a hitben, s ezért meglankadtak a cselekedetekben is. Mert amikor a keresztyén ember hitből és keresztyén reménysége alapján szolgál hivatásában, küzd a nyomorúság ellen és fárad az emberi közösség javáért, ezzel ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy az evangéliumban, Isten megváltó szeretetében, mekkora erőforrást talált. A mikor Pál apostol az Ószövetségre utalva írja: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”, a munka egyetemes kötelezéséről tesz bizonyságot. A dologkerülő éppen ezzel az egyetemes törvénnyel száll szembe. Isten akarata az, hogy szoros összefüggés legyen a munka és a jólét között. A keresztyén ember úgy tekinthet a világbeli munkájára, hogy az parányi része Isten világ fenntartó munkájának. Minden jól végzett munka egymagában is részese Isten gondviselő munkájának, mert részt vesz Isten munkára küldő parancsa teljesítésében. Mi keresztyének természetszerűleg tartozunk bele a széles emberi szolidaritásba, a dolgozók és a jót akarók világot átfogó táborába. Jézus Krisztus iránti hálából szolgáljuk felebarátainkat ebben a hazában és az egész világon. Megigazulásunk és üdvösségünk természetesen nem cselekedeteken múlik. Ez ellent mondana egyházunk Szentíráson alapuló legfőbb tanításának, a hit által való megigazulásnak. Jézus Krisztus érdeméért, ingyen, kegyelemből, hit által nyerjük üdvösségünket. Ez az evangéliumi hit azonban nem zárja ki, hanem éppen magában foglalja az életnek azt a területét is, amelyen a keresztyén ember végzi mindennapi munkáját. 'p'vangélikus egyházunk négyszázéves jó hagyományai közé tartozik a keresztyén ember munkaszeretete és hivatáshűsége. A Szentírás tanításának szerzett érvényt Luther Márton akkor, amikor harcot indított a kolostori élet világtól való elvonulása ellen. A Nagykátéban, egyházunk egyik hitvallási iratában Luther írja, hogy ha a munkának az értékét világosan hirdetnék, akkor bármelyik egyszerű szorgalmas lány megelőzné a zsolozsmázó apácákat. A negyedik parancsolat magyarázata során érezhető Luther szavain az igazságot először kimondó ember szent hevülete, amikor ezt írja: „Ha ezt a szívekbe bele lehetne vésni, akkor az egyszerű lány is felugorhatna örömében, s Istent dicsérné és hálát adna neki, hogy rendes, tiszta munkájával oly kincsre tesz szert, amilyenre még a legszentebb hírben állók sem. Nem nagyszerű és dicső dolog azt tudni és mondhatni: ha elvégzed napi munkádat, az többet ér, mint az összes barátok szenteskedése és szigorú élete?” A reformáció kora óta evangélikus egyházunk tanítása mindig kiemeli Istennek az élet rendes viszonyai között való szolgálatát. A lutheri erkölcsiségnek ha nem is kizárólagos, de fő megnyilvánulási területe a családi élet és a hivatásszerű munka köre. A családiassággal együtt a hivatáshűség a lutheri erkölcsiségnek egyik lenjellemzőbb vonása. Ezért van a keresz- tyénség lutheri típusának bizonyos józan, egészséges, munkaszerető jellege. Nem véletlen, hogy éppen Pál apostol, a hit által való meg- igazulás evangéliumának nagy hirdetője, inti igénkben a thes- salonikabelieket a hétköznapokban való hűséges, becsületes keresztyén magatartásra. Nem véletlen, hogy evangélikus egyházunk, amely a Szentírásból különös erővel emeli ki Istennek a hitben adott megigazító kegyelmét, erősen hangsúlyozza a munkaerkölcs és hivatáshűség elmélyítését. Isten iránti szeretetünk abban tükröződik, ahogyan felebarátainkat szeretjük, ahogyan népünket, hazánkat és az egész emberiséget szolgáljuk. Luther szerint: „Valóságos imádság, ha valaki hűségesen munkálkodik.” Töltse hát be szívünket a mai ige mondanivalója, tegye életfolytatásunkat Isten akarata szerintivé. „Az Űr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.” Részleteik DR. OTTLYK ERNŐ június 23.-i rádiós igehirdetéséből Dr. Kádár Imrét beiktatták főgondnoki tisztségébe A Dunántúli Református Egyházkerület június 22-én Veszprémben rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen ünnepélyesen beiktatták tisztébe az egyházkerület új főgondnokát: dr. Kádár Imrét, teológiai professzort, a „Theo- lógiai Szemle” felelős szerkesztőjét. A református egyház püspökein és más vezető személyiségein kívül részt vettek az ünnepélyes alkalmon a magyarországi protestáns egyházak képviselői is. Egyházunkat Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke képviselte. Az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében jelen volt Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, és Grnák Károly főosztályvezető-helyettes. DR. KÄDÄR IMRE SZÉKFOGLALÓJA behatóan foglalkozott a főgondnoki tisztség tartalmával, az érvényben levő református egyház alkotmány tükrében. Történelmi áttekintése után arról szólott, hogy különböző, változatos, olykor nem éppen barátságos teológiai irányzatok hatoltak be gondolkodásunkba és igehirdetéseinkbe. A hidegháború fegyvertárába tartozó, egyházhoz, teológiához méltatlan közlemények, cikkek, sőt külsőségeikben tudományos jellegbe öltöztetett nyugati-külföldi könyvek szaporodása figyelhető meg, amelyek teljesen valótlan állításokat ismételgetnek sűrűn és határozottan felőlünk. Az egyházunk elleni hidegháború fő fegyvere ma a rágalom. Különösen is felhívta a figyelmet azokra a teológiai művekre, amelyek tudományos fejtegetések formájában a tőkés társadalom ideológiai tantételeit igyekeznek közöttünk propagálni. Feladatunk — mondotta —, hogy az igazságot kövessük szeretetben, de a szeretet nevében se engedjük magunkat hamis tanítások által félre vezetni. Változatlanul elsőszámú, fő- gondunk marad hazai és ökumenikus munkánkban a békéért folyó élet-halál küzdelem. Értékelte azt a szolgálatot, amelyet e téren XXIII. János bóke-enciklikája tett a béke érdekében. „Egyes katolikus körökben nyomban XXIII. János halála után hangoztatni kezdték, hogy a pápáknak politikai kérdésekben tett nyilatkozataik nem bírnak kötelező erővel a hivőkre.” Szeretném — jelentette ki dr. Kádár Imre —, ha az új pápával, VI. Pállal az élén, a római egyház továbbra is részt venne a békéért folyó küzdelem nemes versengésében az egyházak között, és igazán nem neheztelnénk, ha fej-fej mellett futna mellettünk, amíg csak elérjük az áldott békét. FELSZÓLALÁSOK A Református Zsinat, a Konvent és a Tiszántúli Egyházkerület nevében dr. Bartha Tibor püspök, a Tiszáninneni Kerület nevében dr. Dienes István, a Dunamelléki Kerület nevében Radics József köszöntötte az új főgondnokot. Ezután Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese szólalt fel. Meleg szavakkal köszöntötte dr. Kádár Imrét főgondmoki tisztébe való beiktatása alkalmából és tolmácsolta az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének személyes jókívánságait. Az állam és egyház viszonyáról szólva Miklós Imre elnökhelyettes többek között megállapította: „ .. .a Magyar- országi Református Egyház, valamint a Magyar Népköztársaság állama között őszinte jó viszony van. Jól mennek a dolgok, őszintébbek lettünk egymáshoz, megtanultuk egymást megbecsülni, tiszteletben tartani és naponta gazdagodnak eredményeink. Ilyenkor kell nagyon vigyázni, nehogy a hosszú évek során kimunkált eredmények elbizakodottá tegyenek bennünket. Nagyon sok, igazán jót akaró ember erőfeszítéseinek eredményeit élvezzük, s ilyenkor az elbizakodottság igen nagy veszélyt jelent. Ma a legfontosabb a helyes arányok megtalálása. A valóban jó és a valóban rossz felismerése. Az értékes, hasznos jó továbbfejlesztése, és a sokszor látványos jónak látszó, de valójában káros, szubjektív magatartás és tevékenység elleni, olykor népszerűtlen fellépés.” Ezután Miklós Imre elnök- helyettes rámutatott arra, hogy az általános helyzetkép egész országunkban igen kedvező. Széles körű demokratizmus érvényesül, és a lüktető tempójú munkának sok-sok eredménye van. A szocializmus alapjainak történelmi tettet jelentő lerakása után, egész dolgozó népünk szorgalmas munkájának eredményeképpen a mutatkozó nehézségek és fellelhető hibák ellenére, széles néprétegek életszínvonala napról napra emelkedik. E sikerek és eredmények fő forrása a dolgozó magyar nép becsületes munkája, az ország vezetése és a dolgozó emberek millióinak jó viszonya. A nemzeti összefogás gondolata olyan embereket is tömegesen tud mozgósítani, akik eddig valamilyen oknál fogva visszahúzódtak és elzárkóztak. Megteremtődtek a szocialista nemzeti egység feltételei, és a nagyszerű nemzeti feladatok megoldásában, mint egy nagy család közössége, kommunisták és vallásos emberek milliói együttmunkálkodnak. Ezután az amnesztiáról szólva, amely egyházi személyeket is érintett, a következőket mondotta: „Az amnesztia: közkegyelem és nem rehabilitáció, mint ahogyan azt egyesek külföldön és idehaza egvaránt igyekeznek kiforgatni. Kegyelem és lehetőség olyan emberek számára. akik jóvá akarják tenni elkövetett hibáikat. Mindez nem jelenti azt, hogy megbékélünk azzal az egyre szűkülő, de még jelentkező reakciós tevékenységgel, amely a legváltozatosabb formában jelentkezik napjainkban is. A szocialista törvényesség betartásához az is hozzátartozik, hogy következetesen harcolunk az egyházi területen is jelentkező reakciós kísérletekkel szemben.” Mint ismeretes, Nyikodim érsek, a moszkvai patriarchátus külügyi hivatalának elnöke, az elmúlt év decemberében látogatást tett Francia- országban, a protestáns egyházak vendégeként. Most a Franciaországi Protestáns Egy. házak Szövetségét hívták meg a látogatás visszaadására. A francia delegáció június 11— 22-ig tartózkodott a Szovjetunióban. Elkísérte a delegációt Majd megállapította, hogy az elmúlt évek tanúsága szerint, a református egyház is megtalálta helyét társadalmi rendszerünkben. „Jó keret volt az együttműködéshez — mondotta —t az állam és a református egyház vezetői között létrejött megegyezés. A református egyház vezetői, papjai és hívei egyre nagyobb politikai érettségről tesznek tanúságot, s egyre következetesebben érvényesül azért az elvért való harc, hogy hazánkban minden, ami történik, a dolgozó népért van. Ezárt lehetséges, hogy a református egyház papjai és gyülekezeti tagjai, más világnézetű és más felekezetű emberekkel együtt, egyre eredményesebben veszik ki részüket új társadalmunkat építő terveink megvalósításából.” Népünk jövendő terveiről és nagyszerű programjáról szólva, figyelmeztetett arra, hogy mindez nem magától és nem harc nélkül teremtődik meg. „Ebben a munkában valamennyiünknek össze kell fogni, és így továbbra is szükség van a református egyház papjainak, munkásainak aktív munkájára, a közös jövőért, boldogságért való együttműködésre.” Emlékeztetve arra, hogy népünk és az-emberiség boldog jövendőjéhez elsősorban béke kell, megállapította, hogy a magyarországi protestáns egyházak a békére fordított közös erőfeszítésekből áldozatos munkával vették ki részüket. A szocialista világrendszer jelentőségének tényeit felsorolva és a feladatok között népünk hozzájárulását is megjelölve, megállapította: „Szükség van a magyarországi református egyházhoz tartozó valamennyi állampolgár őszinte, becsületes munkájára. Az egyház vezetőinek, papjainak és minden tagjának éreznie kell saját felelősségét, és az igaz ügy szolgálatába kell állítani minden erejét.” Az egyházi vezetők és vezetettek kölcsönös felelősségéről megemlékezve, kifejezte: „Ügy kell vezetni és 'úgy kell vezettetni, hogy közben erősödjék a kölcsönös bizalom, az egész társadalom javát szolgáló tevékenység. A lelkipásztori tanításnak, a helyes politikai magatartásnak és állásfoglalásnak is csak akkor van kellő hitele, ha a lelkiekkel és az anyagiakkal is egyaránt jól gazdálkodnak, ha a szavak és a tettek egysége biztosítva van.” Végül kifejezte azt a meggyőződését, hogy az új főgondnok beiktatásával, a dunántúli egyházkerület további szolgálatával, erősödni fog az a jó viszony, amely államunk és a református egyház között fennáll. Evangélikus egyházunk nevében Káldy Zoltán püspök köszöntötte dr. Kádár Imre főgondnokot. A közgyűlés Békefi Benő püspök áldásmondásával fejeződött be. a Franciaországi Protestáns Szövetség elnöke, Westphal lelkész is. A delegáció tagjai voltak: P. Bourge lelkész, A. Appel, a Protestáns Szövetség főtitkára, dr. F. Trentz és E. Warnery. A Franciaországi Protestáns Egyházak képviselői Moszkvában a patriarchátus képviselőivel találkoztak, majd több orosz ortodox gyülekezetei és intézményt látogattak meg. líüída sxá Az elmúlt vasárnap tanításé elmondta, hogy a Szentírás szavai tele vannak Isten hívásával, Krisztus kereső szavával. A mai vasárnap Igéi viszont arról beszélnek, hogy Jézus Krisztus valahányszor magához hívja a tanítványokat, mindannyiszor visszaküldi őket a világukba. Megajándékozza őket Magával, Szentlel- kével, erejével és áldásával, hogy azután az így meggazdagodott életek visszatérvén az Ö küldöttei, követei legyenek mindabban a jóban, igazban és szépben, amivel Ö magához hívta őket. így lesz igazzá az, hogy az igazi keresztyénség nem a magány merev mozdulatlansága, nem hangulatok ábrándja és álmodozása, hanem küldetés a hivatásunk helyére! Krisztus kereső szavából így lesz küldő szó: „Menjetek!” — „Cselekedjetek!” , A küldő szó először is hivatásunkhoz hív! — Oda küld, ahhoz a munkához, ahol Isten kijelölte a helyemet. És ebben a mondatban az én helyemről van szó. Ne kívánjam, nézegessem, irigyeljem a másik munkáját, hanem a magam helyén legyek Istennek oda küldött gyermeke, aki a Krisztustól tanult tisztasággal, törekvéssel és buzgósággal igyekezzem betölteni a „tisztemet”. Isten minden Igéje a helyemre hív munkálkodni, szolgálni, elvégezni mindazt, ami reám bízatott. Az a hely, ahol én állok, Isten szemében szent hely; és az a munka, amit elvégzek, akármilyen kicsinek látszik is, szent munka. A hivatásom szent megbízatás, kitüntető küldetés! Isten szeme mindig ott keres meg engem, ahol mindennap élek, ahol dolgozom, ahol embereket és feladatokat hoz elém, hogy itt kiderüljön, hogy hal- lotíam-e, jól hallottam-e és mit valósítottam meg abból a Krisztusi jóságból, amit nékem az Ige csendes perceiben mondott. A küldő szó azután hűségre hív! — Valaki egyszer ezt így fejezte ki: — a keresztyén küldetés halogatás nélküli helytállás! Szüntelenül hallgatni kell az Igére, a „jó szóra” és szüntelenül tenni kell a jót és szüntelenül jól kell tenni a jót! — Milyen szépen mondta el mindezt Luther egyszer ugyanezen a vasárnapon, amikor ezt prédikálta a gyülekezetnek: „A hit és szeretet teszi a keresztyén embert. A hit elfogad, a szeretet ad. A hit Istenhez vonja az embert, a szeretet odaviszi őt az emberekhez.” így küld az Ige engem is a munkámhoz, a másik emberhez, a mindnyájunk sorsához. Egy távoli világítótorony kőfalára ezt írták: — Világítani és életet menteni! Világítani és mindeneket megőrizni az Életnek — ez van a mi szívünkre is írva! Hivatásunk helyére szeretni és szolgálni küldött minket az Isten! Francia protestáns delegáció Moszkvában (f.)
