Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-06-24 / 26. szám

Figyelj a hívó a%óra Róma 10, 12—17. 1. Az egész Szentírás azt tanúsítja, hogy Istenünk beszélő Isten. Nem szigeteli el magát kiismerhetetlen, rejtelmes néma­ságba, hanem szól. Nem arra vár, hogy akad-e valaki, aki ki tudja feszegetni az Ű titkainak a zárját, hanem szavában Ö maga tárja fel, mi lakik szivében. Mennyire más Ö, mint a vágyálom-istenek. Egy misszionárius írja le, micsoda meg­döbbentő élményben volt része egy indiai bálványtemplomban. A sejtelmes félhomályban tompán ragyogott az emberfeletti méretű, aranyozott isten-szobor. Előtte arcra borulva egy férfi verte a fejét a kőpadlóhoz, és közben velőt rázó kiáltásokkal szólongatta az istenséget. A válasz azonban csak ércbefagyott zzobor-vigyor volt. Minden kiáltás, minden kétségbeesett ke­resés visszaverődött róla. — Az igaz Isten beszélő Isten. Eszedbe jutott-e már, hogy megköszönd, hogy van szava hozzánk? 2. Szava belejátszik az életünkbe. Azért beszél, hogy a maga megismerésére hívjon fel bennünket Tehát nem érdekes titkokat közöl, amelyek felcsigázzák az ember fantáziáját ha­nem azt mondja el, mit tett értünk és mit tesz velünk. Értünk beszél az Isten. Hogv ezt még jobban érezzük, nem elégedett meg sem a kőtáblák hideg betűivel, sem az írás fekete sorai­val, hanem a szavát emberekre bízta, sőt testbe is öltöztette. Eszedbe jutott-e már, hogy ezt is megköszönd Istennek? Hiszen ez nem szolgáinak a méltóságát húzza alá, hanem Isten irgal­mát és hatalmát szemlélteti: ennyire közel akar lenni minden emberhez és ennyire biztos szava erejében, hogy azt még a Szolgáinak a sok bűne, erőtlensége sem tudja erőtlenné tenni. Emberre bízta a szavát, de nem szolgáltatta ki az embereknek, ínért szolgái szájában is Ö marad a szava gazdája. Ezért nem kerülheti meg senki, aki Istenre akar figyelni, az igehirdetés Szavát. Vagy ebből hallja meg a hívó szót. vagy sehonnan. 3. Az Isten azért szól, hogy az ember válaszoljon. Az Isten fezért hív, hogy az ember mozduljon a hívásra. Ezt a válaszo­lást és mozdulást foglaljuk össze a hit szavában. Ahogyan az Isten beszédében is az ö magatartása, cselekvése lesz nyilván­valóvá, úgy a mi válaszunk, a hitünk sem maradhat meg a szó Vonalán. Az igazi hit is magatartás. Bizalom Isten iránt: igaz, amit mond, boldogságomért és üdvösségemért mondja, amit mond. Rábízhatom az életemet, üdvösségemet bátran. Nem 6sap be. Olyan válasz ez, amely az egész életet formálja: szája ftyílik a hitnek, hogy vallja és imádja az irgalmas és hatalmas istent, keze nő, hogy emberek között, emberséges cselekedetek­kel hálálja azt, amit Istennek nem tud meghálálni. Lába nő, hogy hálából melléje álljon az embertestvérének, mert Isten 6 szavában mellénk állt 4. isten irgalmas szava, amivel Magához hív, és a rá adott Válasz kapcsol össze bennünket mindazokkal, „akik az Ö nevét Segítségül hívják”. Nem az a kérdés, hogy személyileg szimpa- fikus-e nekünk valaki a gyülekezetben, hanem az a fontos, hogy neki is szól. az Isten, és az enyémmel együtt az ő vála­szát is várja. Nekünk keresztyéneknek a hívé szóra adott magatartásbeli Válaszunkkal kell vitán felülivé tenni azt a csodálatos, és kü­lönben hihetetlen eseményt, hogy az Isten szóba állt velünk. Fehér Károly HÍREK. — Szentháromság ünnep» utáni 1. vasárnapon az oltár­terítő színe zöld. A vasárnap oltári igéje: Jn 5, 45—47; szó­széki igéje: Rm 10, 12—17. Dél­utáni ige szabadon választott. — BALASSAGYARMAT. Pünkösd vasárnapján felavat­ták KARDOS GYULA püspök síremlékét. A szép síremléket az Északi Egyházkerület segít­ségével a balassagyarmati egy­házmegye gyülekezetei állítot­ták. +- A PEST MEGYEI EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége 1962. június 13-án tartotta gyűlését Budapesten. Ürvacsörai szolgálatot Pohán­ka Ödön csővári, igehirdetési előkészítést Lucsán Márton csomádi lelkész végzett; Az új énekekből tanultak Marschal- kó Gyula vezetésével. Majd Bogya Géza aszódi és Tóth Károly pilisi lelkészeknek az Efezusi levél 2. részéhez írt magyarázatát hallgatták meg. A békemunka legújabb ered­ményeit Dedinszky Gyula al- bertii, a csömöri egyház törté­netét pedig Solymár János csömöri lelkész ismertette. Ké­vé Lajos ikladi lelkész beszá­molt a Hazafias Népfront ál­tal rendezett 1962. június 5-i gyűlés előadásáról. Majd espe­res beszámolójával és imádsá­gával fejezték be a gyűlést.- A HAZAFIAS NÉPFRONT Pest megyei bizottsága 1962. június 5-én tartott gyűlést a Pest megyei protestáns lelké­szek részére. MATOLCSI KÁ­ROLY újságíró tartott érdek­lődéssel hallgatott előadást a leszerelés és atomeltiltás kér­déséről. A bőséges történelmi adat és nagy távlatokat feltá­ró előadás nagy segítséget je­lenthet a béke ügyéért való szolgálatunknak. — ARANYLAKODALOM. Kovács János és neje Gősy Eszter, Kovács Géza győri lel­kész szülei, pünkösd második ünnepnapján ünnepelték há­zasságkötésük 50. évfordulóját. A bensőséges családi ünnepen Baráth József mérgesi lelkész végezte az egyházi szolgálatot. «- LELKÉSZBEIKTAT AS. A szolnoki evangélikus egyház- község megüresedett lelkészi állásába egyhangúlag Fodor Ottmár szeghalmi lelkészt hív­ta meg. A meghívott lelkész beiktatása június hó 24-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz istentisztelet és ünnepi közgyűlés keretében Bártfai Lajos espereshelyettes szolgá­latával. + A LELKÉSZI MUNKAKÖ­ZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A hajdú-szabolcsi egyházmegye lelkészi munkaközössége folyó hó 26-án munkaülést tart Nyíregyházán, az alábbi tárgy- sorozattal: úrvacsorái isten- tisztelet (Megyer Lajos), elő­készítő a következő vasárnapi szolgálatra (Szabó Gyula), elő­adás: Róma az igaz keresz- tyénség ellen (Benkóczy Dá­niel), Jézus élete-kutatás mai állása (Zsigmondy Árpád). Sajtótájékoztató (Joób Olivér és Tarján Béla). Időszerű kér­dések: (Megyer Lajos). Záró­áhítat, (Smid Lehel). +- A KELET-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége június 22-én Békés­csabán tartotta ez évi VI. szá­mú munkaülését. +- PÁVLIK FERENC komlói hittestvérünk június 20-án töl­tötte be 90. életévét. Pávlik Ferencnek, lapunk hűséges ol­vasójának jó egészséget és Is- tes gazdag áldását kívánjuk további életérei +- HALÁLOZÁS. Büki Jerrő- né, született Becht Erzsébet, életének 69, boldog házassá­gának 43. esztendejében, türe­lemmel viselt hosszú betegség után, június 13-án elhunyt. Jú­nius 15-én Mekényesen temet­ték el. Az elhunytban Büki Jenő mekényesi lelkész felesé­gét gyászolja. „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javukra van” (Rm, 8, 28.) HÉTRŐE—HÉTRE Képviseltek engem! Lu kács t0, 16. Jézus Krisztus azonosítja magát a tanítványaival Elmentek és prédikáltok. Tudjátok meg: aki titeket haU* gat engem hallgat. És fordítva is: aki titeket megvet, engem vet meg... Biztosak lehetünk, hogy Krisztus ezt nagyon komolyan veszi és úgy is fogja venni. De mi!? Keresztyén életünknek a szolgálata egyházban és világ­ban azért olyan gyenge sokszor. mert nem nagyon vesszük ko­molyan Krisztus szavát. Aki hallgatod az igét, tudod-e úgy hallgatni, hogy hozzád a Krisztus beszél? Aki hirdeted az igét, tudod-e úgy hirdetni, hogy általad a Krisztus akar beszélni? Gyülekezetben tudsz-e úgy élni, hogy mindenki megérzi: benned a Krisztus van? Pedig látod, Krisztus ezt így szeretné. És milyen sok és milyen fontos a feladatunk a világban. Dolgozni kell mindenkinek. Talán éppen a ml szolgálatunkon és munkánkon múlik nagyon sok minden. Tudsz-e úgy dol­gozni, mintha Krisztus állna abban a munkában? Egyáltalán tudod-e, hogy ő hogyan végezné azt a munkát? Nagyon lé­nyeges, hogyan tudsz belekapcsolódni a társadalom közössé­gébe. Hogyan viszonyulsz embertársaidhoz, a nagy döntő kér­désekhez? Tudod-e mit mondana, mit tenne, hogyan élne Krisztus a te helyeden? Mert az igéből azt kell kiolvasnunk, hogy te az ö tanítványa vagy: akkor neked öt kell mindenütt és mindenben képviselned. De akarok-e? Ezt a kérdést veti fel igénk. És arra sze­retne biztatni: Élj Krisztus akarata szerint Mindenütt és mindig úgy, mint Ö! K. E. NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: I. SÁM. 17, 38; I. TIM. 6, 12. — Zakari* azért ad hálát, mert Isten meglátogatta népét Az egyházban ezzel a bizalommal tölthetjük be a reánk bízott szolgálatot Lk. 1, 57—68; I. Kor. 12, 27—31. HÉTFŐ: AGG. 2, 9; AP. CSEL. W, 36. — Isten békessége szándékának legfőbb bizonyítéka Jézus. Az Isten embere kerül mindent, ami Istennek ezt a szándékát akadályozná és szerei tettel megtesz mindent azért, hogy megvalósuljon. L Tim. 6« 11— 16; I. Kor. 13, 1—7. KEDD: ÉZS. 60, 20; JEL. 22, 5. — A meghalás nyereség ez földi fülek számára mindig érthetetlen, aki messzebb lát az leli meg benne a megváltást, az élet beteljesülését. FÜL % 12— 21; I. Kor. 13, 8—13. SZERDA: ÉZS. 8, 23; JN. 21, 7. — Isten a mi erős bízódat műnk. Isten könyörül rajtunk. A szomorúságot örömmé vak toztatja. Mily nagy dolog a könyörülő Istent hirdetni mások épülésére. Fii. 2, 19—30; I. Kor. 14, 1—5. CSÜTÖRTÖK: HŐS. 14, 3; LK. 15, 10. — Isten szívesei megbocsát. A Magasságos örül, ha hozzá kiáltunk. Igyekezz zünk, hogy senki se mondhassa: én erről nem tudtam. Igye­kezzünk erről érthető emberi nyelven beszélni. Ap. csel. la, 1—7; I. Kor. 14, 6—12. PÉNTEK: I. SÄM. 16, 7; JN. 1, 48. — Az Or számára mins den nyilvánvaló. Múlt és jövő. Az Ő kezén halad át min derű Tudja azt is, hogy miképpen kell bölcsességgel felruházni szobi gáit, hogy szóljanak értelemmel. Lk. 12, 49—53; I. Kor. S4£ 13— 19. SZOMBAT: ÉZS. 40, 27; JN. 13. 7. — Lehetséges vajon-, hogy Isten elfeledkezik rólam? Csupán nem értjük szándékát? Igyekezzünk Jézus kinyilatkoztatásában megismerni. És ennek hirdetése már nem üres beszéd. Fii. 3, 4/b—11; I. Kor. 14? 20—25. Kari Béla VIHAR Kis Tóth István nem szerette a vihart Gyermekkorában egyszer a Nagytó partján libalegeltetés közben a kavicsdobálásba any- Myira belefelejtkezett, hogy észre sem vette a sötét fellegeket, amint ráültek a határra. Az első dörrenésre figyelt csak föl, de akkor már késő volt, A közelében kétszer is becsa­pott a villám a tó tükrébe. Azóta kerüli a vihart. Különben az életben sem szereti a vi­haros helyzeteket. Eddig sikerült is minden nagyobb vihar nélkül élnie. Az általános iskola után nem hagyta ott az alföldi kisvárost, hanem beállt a Népboltba tanulónak. Tanulóideje is prob­lémamentes volt. Mint kezdő segéd hamaro­san nemcsak főnökei bizalmát és szeretetét érdemelte ki, hanem a vásárlókét is. Kedves, szimpatikus fiúnak ismerte a városkában mindenki. özvegy édesanyjával lakott a városka szé­lén. Apja ott maradt a háborúban, amikor ő mindössze hatéves volt. Nem is nagyon em­lékszik már apja vonásaira. Csak annyi ma­radt meg benne, hogy egyszer egy nagy- bajuszú ember, akinek szúrós ruhája volt, a magasba emelte s ő mesebeli kincsnek vélte ti zubbony sárgaréz gombjait. Ennyi maradt meg számára az édesapából. Azóta együtt él tinyjával a kis pirostetős házban. Jól megfér­nek egymás mellett. Az asszony főz, mos rá, (5 pedig igyekszik jó fiú maradni. Ha valaki megkérdezné Kis Tóth Istvánt, 'mi minden történt eddig az életében, akkor ő egy szóval tudna erre felelni: semmi. Igen, semmi! Hétköznapjai munkában teltek, vasár­nap délelőtt elment a templomba és a kóru­son teli torokkall fújta az éneket. A Főtéren álló templomot nagyon szerette. Falai között konfirmálkodott. Ö mondta a köszöntést. Még ma is emlékszik arra az órára. Majdnem rosszul lett a félelemtől. A Nagytó partján abban a viharban sem dobogott annyira a szíve, mint akkor. A lelkésszel is sokszor elbeszélgetett, bár nem mindenben értettek egyet. Valahogy se- hogysem tudta megérteni az öreg tisztelendő merev álláspontját, amikor az életről, az egy­házról vagy éppen a fiatalokról esett szó. Ide­jétmúltnak érezte az öreg pap gondolkodás- módját ezekben a kérdésekben. Ennek elle­nére Kis Tóth István templombajáró evan­gélikus volt. Volt egy határozott elve, amely a lelkésszel szemben is befolyásolta maga­tartását: nem a lelkész személye a döntő té­nyező a templomban, hanem Isten igéje. És azért szerette nagyon a vallását, mert itt mindent megértett, mindennek tudta az ér­telmét, semmi sem folyt szét a templomi szer­tartásban a semmit jelentő titokzatosság felé. Evangélikus volt minden porcikájában! Vasárnap délelőtt templom, délután egy kis séta a barátokkal, este tánc a Kultúrházban. Hétfő reggel aztán kezdődött minden elölről. Ősszel favágás, tavasszal a kerti munka je­lentett ebben az egyhangúságban valami vál­tozatosságot. így teltek az évek Kis Tóth Ist­ván életében. Ebben a lágyan hömpölygő életben csak a katonaság hozott kisebb hullámverést. Mégis, mikor hazajött, úgy állt a pult mögé, mintha csak tegnap délután ö húzta volna le a re­dőnyt. Ismét nyugalom vette körül. Sűrű és mégis biztonságot adó nyugalom. Nem törte­tett jobb beosztás felé, de azért nagyon meg­örült, amikor az év elején közölték vele, hogy hamarosan előlép, mert Boros bácsi, a vezető, nyugdíjba készül. Éttől kezdve esténként a tervezgetés láza festette arcát pirosra. így telt el január és február. Aztán eljött a nagy nap, és március elsejével új festésű tábla ke­rült az üzletajtó mellé: Boltvezető: Kis Tóth István. Nem megérdemelt jutalomnak, hanem ki­tüntetésnek vette ezt is. Büszke volt rá. De ezt a hullámverést is hamarosan elcsendesí­tette szívében és élete ismét nem változott sokat. Talán csak annyit, hogy még jobban szerette a kis üzletet a vajszagával és a pap­rika csípősségével. Ez volt az élete, ez az üzlet. Húsvétkoz kitört a vihar. Amikor hazaért a templomból, édesanyja már kitálalta az ebé­det. Tejfeles becsinált leves volt. Az ö ked­ves levese. Amikor néhány kanállal eloltotta a gyomrát húzó éhséget, elmondta az anyjá­nak a prédikációt. A sült húsnál már a lel­kész feleségének az ősz hajánál időztek, az­tán hamarosan sor került a szomszédasszony új fejkendőjére. A házilag sütött krémes pe­dig végképp elszakította őket a prédikációtól. Ebéd végén váratlanul megszólalt az asszony: — Fiam, meg kéne nősülnöd. Most már van jó fizetésed is és mellém is elkéne egy se­gítség. — Megnősülni? — kérdezte a fiú hirtelen. Már régóta várt erre a szóra. Mindennap leste, mikor fogja már anyja kimondani. Mert Ö az elmúlt hetekben már sokat for- málgatta magában ezt a dolgot. A tengeren apró hullámok indultak el, hogy a parton belevesszenek a szárazföld mohó éhségébe. — Megnősülni? — kérdezte újból, de most már csendesebben. — Aztán kit kéne elven­nem, anyám? Az asszony elhallgatott — minek is mondja meg, hogy tud a dologról. Inkább fordított egyet a témán. — Nézd csak, fiam, mit csináltattam? — kelt fel az asztaltól és máris nyitja a sublót fiókját. Egy fényképet húz ki. A fiú arca vörösre gyűlt. ■— Hát maga tud róla? — Tudok. fiam. Azért mentem, fényképet csináltatni. Látni akartam, ő csinálta. Félve kezdte el. Felt ettől ez érzéstöL Ez « lány egészen másként hatott rá, mint a többi, akikkel eddig dolga volt. Ez több volt, ez szebb volt, ez lángolt, ez perzselt Amikor boltvezető lett, a lány akkor került ide a városba a fényképészhez segédnek. Már az első vasárnap este találkoztak a táncban. Attól kezdve gyakori vendég lett a boltban is Kis Tóth István saját magának is szégyelte bevallani, de szerelmes lett. És Kovács Erzsiké is úgy érezte, nem tudná az életét mással el­képzelni, csak Pistával. Egy ideig még mindketten magukban hord­ták a nagy titkot, míg egyszer feltört a mély­ből, mint lefolytott földgáz, széttörve vasat és betont, szégyenkezést és a szív titkát. Ettől az estétől kezdve már a jövőről beszélgettek. Mindez húsvét előtt történt. Ügy gondolták, hogy kettőjükön kívül senki sem tud a város­ban erről a titokról, pedig ekkor már a hír be fészkelődön özvegy Kis Tóth lstvénné szi­vébe is. Az asszony húsvéti szavai a fiú számára bodogságot jelentettek. Mindig félt a számon­kéréstől, s most anyja ismét megkímélte né­hány kellemetlen perctől. Drága egy asszony, az 6 édesanyja! Május elején már az esküvőről beszélgettek. Tervezgettek és számoltak. Megbeszélték, hogy hol fognak lakni, ki fogja a háztartást vezetni, a kertbe milyen virágokat ültetnek. Szóval mindenről szó esett: az esküvői ruháról és a lakodalomról. — Erzsikém, itt a városban fogunk majd esküdni, a mi templomunkban. Jó lesz? —• kérdezte a tervezgetés közben a lány. — Jó. Hiszen kettőnk közül csak te jársz templomba. Ha te úgy látod jónak, hogy templomban esküdjünk, akkor az evangélikus templomban fogunk. — egyeztek meg ebben a kérdésben is. Pista nagyon boldog volt. Ha már evangélikus lányt nem talált, hát leg­alább a gyerekek legyenek az ö vallásán. Pünkösdre tűzték ki az esküvőt. Erzsi május közepén hazautazott szüleihez falura, megbe­szélni a részleteket, és szóban is bejelenteni a nagy boldogságot. Mindkettőjük számára örökkévalóságnak tűnt az a két nap. A távol­iét még jobban elmélyítette szerelmüket. Másnap Pista boldogan várta Erzsit. De ezen a napon valahogy nagyon akadozott a beszéd. Végre Erzsi megszólalt: — Pista, akarok valamit mondani. — Mondjad, szívem. — Nem esküdhetünk az evangélikus temp­lomban. — Miért nem? — kérdezte megrémülve a fiú. — Tudod, most, hogy otthon voltam, éppen, meglátogatta anyámékat a plébános és é mondta. — Mit mondott? — kérdezte most már tü­relmetlenül a fiú. Azzal sohasem törődött, hogy Erzsi jár-e templomba vagy sem. Ezt még Erzsi esetében is magánügynek tekinteti te. De most mégis megemelte hangját. — Azt mondta, hogy neked úgyis mindegyt melyik templomban esküszöl, de nekem nemz Mert ha nálatok esküszöm, akkor engem meg­büntet az Isten. Anyám még sírt is. Meg azt is mondta, hogy... — Mit mondott még? — vágott szavába Pista. — Valami olyant mondott, hogy a ti vallási tok úgyis meg fog szűnni, mert hamarosan mindenki katolikus lesz. Ti is azok lesztek meg, hogy nem is érvényes Isten előtt az a házasság, amit nálatok, a ti templomotokban kötnénk. Azt mondta, hogy ír majd ide, az itteni plébánosnak, aki majd veled is fog bei szélni. — Velem ugyan nem, de még veled sem! — Miért nem? Ma délelőtt már járt is ná­lam. Filmet hozott előhivatni. Közben meg­kérdezte, hogy mikor lesz az esküvőnk. Mert már tud róla. Azt mondta, hogy veled együtt menjünk el ma este hozzá. És nem mentek. Legalább is Pista nem. Hiába beszélt a lánynak, hogy mindez nem igaz, és miért enged az ilyen beszédnek, a lány nem hallgatott már rá. Haraggal váltak el. Másnap Pista is fekereste papját. Amikor kilépett a parochia kapuján tisztán és világo­san látott mindent. A lelkét akarták megsze­rezni, egy számot az anyakönyvben. És arról az egységről más az igazság, mint ahogy azt Erzsi mondta. A következő vasárnap Erzsi már gyónt és áldozott. Kezdetben még mindketten megpró­bálták a másikat meggyőzni. Erzsi szülei aka­ratára, a plébános szavára hivatkozott, a fiú az adott szó törvényét, a lelkiismeret döntésé­nek a jogát és a becsületességet emlegette. Íme, Isten nevében emberek mélyítették a szakadékot. És pünkösdkor az esküvő elma­radt. Pista a délelőtti istentiszteleten csend­ben énekelt. Mély hangját még a szomszédja sem nagyon értette. A lelkész a Lélekben való egységről prédikált. Ö fájdalmasan gondolt arra az egységre, amely szétválaszt és bom­laszt. Megfertőz és boldogtalanná tesz embe­reket. Nem, ez nem lehet az Isten akarata szerint való egység! A vihar szétválasztott két fiatalt. Pedig Kis Tóth István nem szerette a vihart. Félt tőiéi mert a vihar fákat tép ki és nyíló virágokat tesz tönkre. Csendes életeket korbácsol felit ahonnét az eget ostromolják a szívettépő kér­dések: miért Uram? Miért Uram? Karner Ágoston

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents