Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-01 / 27. szám

KP. B£RM. BP. 72.

A tulajdon és a szeretet

ISTENTŐL ERED a tulajdon és a szeretet összefüggése. Ez már a teremtésben megnyilvánult abban, hogy Isten megalkotta a világot és azt átadta az embernek: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá” (1. Móz 1,28). Az az Isten, akié a föld és annak teljessége (Zsolt 24,1), kitárta az ember előtt a maga tulajdonát és odaadta azt az ember javára és felelősségére. Istennek ez a világot átadó gesztusa az aldpja a tulajdon és szeretet összefüggésének. Nem azt jelenti ez, mintha Isten kivonult volna a világból s nem törődne azzal, hiszen ez ellent mondana atyai gondviselésének é& világot fenntartó mindenhatóságának, hanem azt jelenti, hogy Isten visszavárja, az embertől az ajándékozott szeretetet, úgy kell annak gazdálkodnia a föld javaival, hogy abban tükröződjék a valódi ember szer etet, a javak test- téri megosztása és egymást gazdagító felhasználása.

A TERMÉSZET KINCSEI közösek minden ember számára. Isten nem teremtett másodosztályú gyermekeket, néki nincsenek mostoha gyermekei sem, akiket eleve kizárt volna ft tulajdon birtoklásából. Hiszen ő az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette (Ap. Csel. 17,26), tehát egymás között egyenlőnek teremtette. Az emberek egymás közötti egyenlősége a tulajdon vonalán azt jelenti, hogy Isten akaratára nem vezethető vissza az, hogy az egyiknek nagy mennyiségű tulajdona halmozódjék fel, a másiknak viszont semmi se fusson azért, mert a törtetők és kapzsiak elharácsolták előle a lehetőségeket. Ez ellent mondana a tulajdon és szeretet Isten nkarta összefüggésének.

NEM VALÓSULHATOTT MEG olyan történelmi korokban a tulajdon és a szeretet összefüggésének teljessége, amelyekben olyan volt a társadalmi rendszer, hogy kevés dúsgazdag és erőszakos ember kihasználta a nagyszámú elnyomottat és dolgoztatott velük a maga hasznára. Ebben az esetben ami ez egyiknek bővölködés, az a másiknak nyomor. Ami az egyiknek felemelkedés, az a másiknak lesüllyedés. A többiek becsapása, kihasználása árán meggazdagodni: erkölcsileg feltétlenül elítélendő magatartás. Ez a szeretet hiányát jelenti, amelyben az ember nem törődik másokkal, csak a maga hasznával. A £ egyik vugyonosodásának a többiek elnyomorodása adja meg az árát. Nyilvánvaló ennek az embertelen jellege. Isten iránti hálával mondhatjuk, hogy egyre inkább háttérbe szorul éz az igazságtalan társadalmi állapot az emberiség életében.

az evangélikus egyház tanítása szerint a tulajdon és a szeretet szorosan összefügg egymással. Luther Márton egyházunk egyik hitvallási iratában, a Kis Kátéban arra tanít, hogy a keresztyén ember nemcsak nem károsíthatja meg felebarátját javai elvételével, sem hamis áruval, sem más ravaszkodással, hanem segítenie kell őt abban, hogy javait megőrizze, sőt megélhetését javíthassa. Ebben is tükröződik az a B lutheri felfogás, hogy a keresztyén ember a felebaráti szere- I tetben hálálja meg Istennek mindazt a sok jót, amit Jézus Krisztus érdeméért, a benne való hit által nyer. Ez az alapvető magatartás tölti el szeretettel az ember szívét és teszi készségessé a felebarát támogatásában. Hiszen Isten nem vár semmit cserébe azért a sok ajándékért, amiben az embert részesíti, és nem is adhatnánk néki semmit, hiszen minden az övé. „Mid van ugyan is, amit nem kaptál volna?” (1 Kor 4,7) A megajándékozott szív viszont Isten iránti háláját az emberek felé fordítja, az embervilág az a terület, ahol a keresztyén ember Isten iránti köszönetét cselekedettel és valósággal kifejezheti.

EGYMÁST SEGÍTVE, támogatva és vállvetve dolgozik a keresztyén ember a felebarátok összességének, a közösségnek a javán. A tulajdon és szeretet összefüggése itt azt jelenti, hogy a közös javakat gyarapítjuk, amit azért kaptunk Istentől, hogy abból minden embernek legyen megélhetése. A szeretet ad erőt a közösség szolgálatára, a közös tulajdon növelésére. Bár tud a Szentírás kemény hangon is beszélni arról, hogy kiki becsülettel dolgozzék, s „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2 Tessz 3,10), Isten igéje tehát a törvény parancsával is kötelességünkké teszi az emberek javára szolgáló munkát. De a törvény követelését Isten azzal teszi köny- nyen teljesíthetővé, hogy a Jézus Krisztusban való hit által erőt is ad hozzá. A szeretet az az erő, amely könnyűvé teszi a közös feladatok végzését a felebarátok javára. Aki Istent igazán szereti, az nem járhat más úton, csak az emberszeretet útján. „Mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát. Az a parancsolatunk is van Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is” (1 Ján 4.20—21).

KÖZÖSSÉGI TULAJDON és a szeretet összefüggése azt jelenti, hogy a keresztyén ember szereti a felebarátok összességének a javát, közös értékét, közös tulajdonát. Mégpedig úgy védelmezi, gondozza, gyarapítja, mint szívügyét. Hiszen Isten azért adott az embernek annyi természeti értéket, ügyességet, tudást, felfedezést, munkaerői, hogy azt maradéktalanul közkinccsé tegye, annak gyarapításában mindnyájan részt vegyünk. Keresztyén emberszeretetünk, tehát az Isten színe előtti magatartásunk nyilatkozik meg abban is, ahogyan részt veszünk a közös vagyon, a társadalmi• tulajdon fejlesztésében. „Fiacskáim^ ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” — írja János apostol (1 Ján 3,18). A szeretet konkrét cselekedeteinek döntő területe tárul ki ott, ahol a felebarátok összességén lehet segíteni az egész nép, a társadalom — azaz mindnyájunk — tulajdonának gyarapítása útján. Ez történik mindenütt, ahol kiki elvégzi becsülettel feladatát és kötelességét.

így válik szeretetünk a közösséget, az embertársakat gazdagító erővé. '

■ Dr. Ottlyk Ernő

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus fanácsának nyilatkozata

a moszkvai leszerelési és békevilágkongresszussal kapcsolatban

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa június 25-én tartotta évi közgyűlését a Református Egyetemes Konvent székhazában. A Magyarországi Ökumené családja ez alkalommal kibővült, felvette tagjai sorába a Magyar Orthodox Egyházat. A Magyar Orthodox Egyház eddig is testvéri kapcsolatokat tartott fenn a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával és résztvett annak békemunkájában. A június 25-i közgyűlésen a Magyar Orthodox Egyház formálisan is csatlakozott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsához. A közgyűlés eseményeire lapunkban még visszatérünk, az alábbiakban azt a nyilatkozatot ismertetjük, melyet D. DR. VETŐ LAJOS, az Ökumenikus Tanács ügyvezető elnöke terjesztett a közgyűlés elé és amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a magáévá tett.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának 1962 június 25-j közgyűlése rendkívüli érdeklődéssel és remény- teljes várakozással fordul a küszöbön álló moszkvai leszerelési és békevilágkongresszus felé, s jó eredményeket és sok áldást kíván történelmi jelentőségű munkájára.

Fokozott érdeklődésre készteti a magyarországi keresztyén egyházakat és híveket már az is, hogy egyházaink küldötteik révén kezdettől fogva (Párizs 1949), teljes erejük- <kel és erkölcsi tekintélyükkel támogatják a Békevilágtanács irányította békemozgalmat hazánk határain belül és kívül egyaránt, számos fontos lépést tettek a békéért az elmúlt másfél évtized alatt a nemzetközi egyházi világszervezetek fórumain és a külföldi evangéliumi egyházaié körében. Ez a szerény, s mégis jó eredményeket mutató békemunkánk egyházainkban fokozza a felelősségérzetet a népek békéjének fenntartása, megszilárdítása és elmélyítése iránt. Sokat nyertünk lelkiekben is a békéért folytatott munkánk során. A béke-világmo-zgalom- ban való pozitív, részvételünk fejlesztette ki egyházaink s híveink érzékét és felelősségét a nagy erkölcsi feladat: az emberiség békéjéért való fáradhatatlan küzdelem iránt.

Nagyon jó tapasztalataink vannak a béke-világmozgalorh- mal kapcsolatban abban a tekintetben is, hogy az világnézeti, faji, nemzetiségi, vallási és politikai különbségeikre vajó hátrányos tekintet nél- . kül wckszik az emberiség aktuális békefeladataira koncentrálni a világ békeszerető erőit. Egyházaink békemunkájukban nem<*ak, hogy hűek maradhattak'dogmatikai alapelveikhez és sajátosságaikhoz, hanem ugyanakkor elmélyült és erősödött a békéltetés szolgálatában (II. Kor. 5, 19.) megjelölt bibliai gyökerű hivatástudatjuk is, mint e világi ténykedésük egyik legfőbb ágáé. Tehát keresztyén hitünkhöz híven, a felebaráti szeretet krisztusi parancsának készségesen engedelmeskedve az emberiségért érzett felelősségünktől indíttatva, támogatjuk szívvel-lélekkel a béke-világ- mozgalmat, s reménykedünk annak .teljes sikerében. Elmondhatjuk, hogy a jószándékú ökumenikus törekvések terén is komoly indításokat és tartalmi segítséget kaptunk az emberiség békéjéért vívott céltudatos világméretű küzdelemből. Ennek jelentős bizonysága a Prágai Keresztyén Békekonferencia, melyben Kelet és Nyugat egyházi békeerői tömörülnek az emberiség békéjének védelmére.

Bizakodó reménységünket hatalmasan erősíti az a történeti tény is, hogy a béke- világmozgalom erőfeszítéseinek mindenki előtt nyilvánvaló komoly eredményei születtek a II. világháborút követő, s háborúval fenyegető, vagy már egyenesen nyílt háborúskodássá fajúló konfliktusok leküzdésében, s egyik legfőbb tényezőjévé lett annak, hogy a második évtizede tartó hidegháborús nemzetközi feszültség nem változott át meleg háborúvá. Ezeknek az eredményeknek az elismerésében nem akadályoz minket az a kétségtelen igazság sem, hogy a béke-világmozga- lom eddigi eredményei emtoeIgy és ilyen reményteljes várakozással nézünk mi, magyarországi keresztyének a moszkvai leszerelési és békevilágkongresszus elé. Ez a forró reménységünk indít arra, hogy gyülekezeteinkben imádkozzunk is buzgón érte a békesség mindenható Istenéhez; hogy jó szóval és jó példával buzdítsunk is minden keresztyént itthon is és szerte az egész földkerekségen, az emberiség békéjének odaadó sze- retetére és előmozdítására, s a

rileg elsősorban a szocializmust építő államok határozott békeakaratának s az éhhez szükséges erőnek köszönhetők. Két világháború minket is sújtott borzalmai után örömmel látjuk a szocialista gazdasági és társadalmi rend erősödését, amelynek a lényegéből nem következhetik más, mint a népek és az egész emberiség békéjéért folytatott lankadatlan és bizakodó küzdelem. Ez a látásunk hozzátartozik békéltető szolgálatunkhoz, mely ilyen értelemben is komolyan veszi a különböző politikai rendszerek békés koegziszten- ciájának annyira lényeges követelményét. Ezt a látásunkat ma különösen alátámasztja az az örvendetes körülmény is, hogy a béke-világmozgalom mostani nagy eseménye, a leszerelési és béke-világkongresszus színhelye éppen Moszkva, a szocializmust építő emberiség szellemi és politikai központja lesz.

Mindezek alapján azt várjuk a moszkvai leszerelési és béke-világkongresszustól, hogy

háború fúriáinak megfékezésére. Ilyen reménységgel veszünk részt lélekben mindnyájan, s küldötteink révén láthatóan is a béke-világ- mozgalomnak ezen az ígéretes nagy történeti eseményén annak szent nevében, akiről mai hitünk is vallja a régi bizonyságtétel igéit, hogy Ö „nem a visszavonásnak (rendetlenségnek, diszharmóniának, békétlenségnek), hanem a békességnek Istene” (I. Kor. 14, 3.).

IMÁDKOZZUNK

Máté 23,37—39.

. Dicsérlek téged, Istenem, hogy az embert életre teremtetted és nem pusztulásra és minden ember felé kijelentetted jóakaratodat.

Köszönöm, hogy gyermekségemtől fogva engem is mindennel elláttál, sokféle módon neveltél, hogy az élet ösvényére rátaláljak; ítéletedet fejem felől sokszor ehárítottad és életre hívó szavadat nekem is kijelentetted a Jézus Krisztusban. Köszönöm, hogy általa elhívtál, hogy gyermeked legyek és benne megláttalak téged, Atyámat és megmutattad az embereket, mint testvéreimet.

Köszönöm, hogy szeretted és elhívtad az egyházat és önmagadat adtad érte, hogy tisztává tedd, hogy legyen mécses és só. Bocsásd meg nekünk, hogy nem olyan fényes, mint amilyenné te tetted, inkább tűzből kiragadott üszögnek látszik, s hogy így van, abban benne van az én bűnöm is.

Megrendülök arra a gondolatra, hogy hívásodra mily kevéssé hallgattam, nem jártam utadon és helyemet, ahová állítottál, könnyen elhagytam és szívesebben törődtem, magammal, mint a küldetéssel, amellyel te bíztál meg, s hívásodat sokszor hiábavalóvá tettem.

Add nekem Szent Lelkedet, hogy hívásodat ne .tegyem hiábavalóvá, szívem meg ne keményítsem, és ítéletedet masamra ne vonjam, hanem minden lelki és világi dologban hallgassak szavadra és igaz gyermeked lehessek a Jézus Krisztus által. Ámen.

az hathatós lépésekkel viszi közelebb a megvalósuláshoz az általános és teljes (ellenőrzött) leszerelést;

a II. világháború káros maradványainak felszámolását, elsősorban a berlini s általában a német kérdés megoldását;

a nukleáris energia kizárólag békés célokra való hasznosítását;

tehát a bármily hadászati jellegű (magaslégköri, szaharai, csendes-óceáni, földalatti stb.) kísérleti nukleáris robbantásoknak — melyek veszélyeztetik és félelemmel töltik el a közvetlenül, vagy közvetve érintett népeket — haladéktalan

beszüntetését;

a gazdaságilag és kulturális szempontból fejletlen és elmaradott népek hathatós támogatását;

a gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolását;

tehát világosan meg fogja jelölni a békemozgalom legaktuálisabb feladatait;

mozgósít minden létező jó erőt azok megvalósítására;

egyáltalán az egész emberiség, minden nép, minden faj, minden család s minden békeszerető ember jobb és boldogabb életét fogja előmozdítani.

Falra hányt borsé ?

Szülőknek, lelkipásztoroknak, nevelőknek és vezetőknek fájdalmas tapasztalása, hogy gyakran a legjobb szándékú figyelmeztetés lepereg a rájuk bízottak leikéről, mint a falra hányt borsó. Sokszor ki teheti valaki a szívét, ékes szavakba öntheti lelke féltó szeretetét, eredmény mégsem születik. Azt érezzük mi yis, amit Jézus érzett, amikor így kiáltott: „Jeruzsálem!... hányszor akartam összegyűjteni a te fiaidat... és te nem akartad!” (Mt. 23,37.)

Istenünk felénk hangzó hívó szava engedelmes fülek készséges hallására vár. Velünk való szándéka, amely Igéjéből csendül, javunkat, üdvösségünket akarja és mint szerető szülői intés, sohasem önző, hanem érettünk való. Isten szól, mert ritkán vesszük észre, hogy veszedelem fenyeget bennünket s az út, amelyen haladunk, zsákutcába vezet - Ö tudja, hogy ami kívánatosnak tűnik, veszedelmes, mert romlásba visz. Meg akar óvni bennünket öncélú életünk szomorú magáramaradásától, a saját kárán okuló ember keserű tapasztalásaitól.

Szeretetének és jóakaratának kézzel fogható jelét adta azzal, hogy Jézus Krisztussal hidalta át a szakadékot, amely . mi közöttünk és Ö közötte van. Nem rettegést keltő fenségének félelmetes jeleiben mutatta meg magát Krisztusban, hanem a megbocsátásra és áldozatra kész Atya arcával tekint reánk, hogy bizalom ébredjen bennünk, és megérezzük munkálkodásának értünkvalóságát. (Zsid. 12,18— 24.) Szeretetének feltárásában nyilvánvaló szándéka a viszontszeretet felkeltése, hogy a szeretet cselekvésében visszhangozzuk hívó szavát.

Életünk nem légüres térben lebeg. Amit Isten szavára válaszként adunk, azt a föld színéről kell elkiáltanunk Istenünk felé. Nekünk ebben a hazában és ebben a társadalmi rendben kell bizonyságát adnunk, hogy nemcsak meghallottuk Isten üzenetét, hanem ez az isteni üzenet alakítja minden munkánkat és befolyásolja minden cselekedetünket.

A munka terhét hordozva, a nyár hőségét szenvedve is, szükségünk van az éltető Igére, belső emberünk erősítésére. Különösen könnyen elveszítjük ítélőképességünket erkölcsi életünk vonalán és hamarosan visszájára fordul erkölcsi látásunk. (Ezs. 5,20— 24.) Csak önös célokért küzdünk s feledjük azt, hogy vannak mások is, kiknek sorsával és boldogságával kapcsolatban nekünk is vannak feladataink. (Zsid. 12,15.)

Amikor Isten szól, üdvösségünkről van szó; életről és halálról. Földi életünk boldogságáról, lelki kiegyensúlyozottságáról, de örökéletünk mikéntjéről is.

Meg ne vessük a hozzánk szóló Istent, ne legyen szava falra hányt borsó, mely lelkünk kemény faláról a föld porába hullik.

I Kühn Ernő

r