Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-05-13 / 20. szám

KP. BÉRM. BP. 72. XXVII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1962. május 13. ORSZÁG E VANG £ L I KUS HÉT Ára: 1.40 Forint Válasz egy levélre Karlovy Vary előtt A PRÁGAI KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA 100 tagú Tanácsa május 15—18 között ülésezik a csehszlovákiai Karlovy Varyban. Az ülésen DR. J. L. HROMADKA profesz- szor tart bevezető előadást, melynek címe: „A KERESZTYÉ­NEK FELELŐSSÉGE A MAI NEMZETKÖZI FESZÜLTSÉ­GEK KÖZÖTT”. A tanácskozásokon részt vesznek magyar- országi protestáns egyházaink küldöttei is, hogy segítsék azt a nagy jelentőségű munkát, melyet a Prágai Keresztyén Béke- konferencia évek óta nagyon eredményesen végez. A konferenciára való készülődés közben nagyon messziről jött levelet kaptam. New Zelandból érkezett a levél. Nem em­lékszem rá, hogy Írójával valaha is találkoztam volna. Ügy látszik, valamelyik névtárban írta ki címemet. A levél szö­vege ez: „Magyar barátaim! A Prágában 1960 szeptemberében tartott Keresztyén Békekonferencia dokumentum-gyűjtemé­nyét megkaptam és azt rokonszenvvel s érdeklődéssel ol­vastam végig. Mégis azt vallom, hogy Jézus Krisztusnak ‘— a jövendő világ Urának — a mennyből való visszatérése hozza majd el a mi földünkre a békét és a szeretetet, mint árva van: „Meghatározott egy napot, amelyen meg fogja ítélni a föld kerekségét igazságosan egy férfiú által, akit erre rendelt”. Jézus Krisztus szolgálatában sok áldást és minden jót kíván: FRANK WILLLIMENT”, AKI EZT A LEVELET ÍRTA, kétségtelenül jószándékú ember. Bizonyára ő is nagyon szeretné, ha béke lenne az egész Világon. Ezért olvasta „rokonszenvvel és érdeklődéssel” azokat ttz előadásokat, melyeket neki Prágából a Békekonferencia rendezősége megküldött. Az is jó, hogy beszél arról a világ­ról, melybe „Jézus Krisztus békét és szeretetet hoz”. Mégis levélének irányvonala olyan, amivel nem érthetünk egyet, mert lényegében azt vallja, hogy nem sok eredményre számít­hatunk a jóakaraté embereknek a békéért való munkájában. A békét majd a dicsőségesen visszatérő Jézus Krisztus való­sítja meg. Mi is valljuk, hogy Jézus Krisztus „új eget és új földet” teremt, melyen a béke uralkodik. De mi lesz addig? Addig hiábavaló és kilátástalan minden emberi erőfeszítés a háború ördögének megfékezésére? Addig nem tehetünk mást, mint egyre ijedtebb tekintettel nézzük a halál és pusztítás erőinek növekedését és várjuk egyre nyugtalanabbul „Jézus Krisztus Visszatérés”-ét? Addig, fogalmazzunk teológiai tételeket a f,világ gonoszsága”-ról, a „bűn hatalmá”-ról és ismételgessük — akár bibliai helyekre hivatkozva —, hogy „mindig lesznek háborúk”? Addig, „keresztyén emberhez ülő megadással” készüljünk az atomhalálra? Addig, szemforgatva kegyesked­jünk, hogy a „hivő embernek az atom sem árthat”? Addig Vigasztaljon bennünket az „utolsó cél”: Jézus Krisztus eljöve­tele és a Vele való békés jövendő szépsége? Addig hagyjunk mindenféle gazt teremni szántóföldjeinken, azon a címen, hogy „úgyis új ég és új föld lesz”? Addig, az anyák ne vigyék Orvoshoz beteg gyermekeiket, mert a visszatérő Jézus Krisztus dicsőséges uralma alatt úgysem lesz JzaláL, gyász, kiáltás és fájdalom”? Nem és nemi Áz ilyen és ezekhez hasonló „teológiai okos- kodások”-at nem fogadhatjuk el. Ezek ellenkeznek Isten aka­ratával és a rajongás világába tartoznak. Ha ezek igazak vol­todnak, az egész teológia képmutatássá lenne, amely annak a ^papnak és levitának” magatartását igazolná, akik otthagyták <a jerikói országúton a kifosztott embert. Hát lehetséges az, hogy annak a békének a nevében, amelyet a visszatérő Jézus Krisztus teremt meg, lekicsinyeljünk minden erőfeszítést, amelyet jószándékú emberek tesznek a világ rendjéért és bé­kéjéért? És lehetséges az, hogy a végső nagy reménység nevé­ben reménytelenségbe süllyesszünk minden emberi remény­iéget, amely a népek megbékélésére és együttműködésére vo­natkozik? Jézus békéjének reménysége megbéníthatja az ér­telmünket, a szívünket, az akaratunkat, amikor arról van szó, hogy meg kell fékezni a háború fenevadját? És csak azért, 'mert „Jézus béké"-je nem azonos a „politikai értelemben vett bőké”-vei, már azt értéktelennek és semminek tekinthetjük? JÉZUS KRISZTUS MINDENESETRE HOMLOKEGYE­NEST MÁSKÉPPEN GONDOLKODOTT. Ha valaki, akkor éppen ö tudta, hogy mit tartalmaz az Isten országának békéje, áz a béke, amit Ö ad. Azt is tudta, hogy a feltámadott test ‘más, mint a halandó test és azt is, hogy más a „lelki eledel” és más a „testi eledel”. Mégis meggyógyította a betegeket, kenyeret adott az éhezőknek, feltámasztotta Jairus leányát, a naini özvegy fiát és Lázárt? Vajon miért? Csupán azért, hogy hatalmát megmutassa? Ezért is. De még inkább azért, mert Szerette az embert. A szeretet hajtotta a segítésre, a köríyö- rületre és az ember földi szükségleteinek kielégítésére. Nem becsülte le az ember hétköznapi szükségleteit, kenyerét, földi Otthonát, egészségét és e világban váló békéjét. AZ EVANGÉLIUM NÉPÉNEK EGYSZER MÁR TUDO­MÁSUL KELLENE VENNIE, hogy a földi békéért való erő­feszítéseket nem a „Végváradalom”-mal kell összefüggésbe hozni, hanem a szeretettel. Azért kell a békét munkálnunk, mert Isten a szeretet gyakorlására küldött bennünket és a sze­retetnek a megélésébe beletartozik a másik ember életének a védelme, az emberek és népek közötti béke előmozdítása. A szeretet tüzét pedig nem olthatjuk meg semmiféle „vég- váradalommal”, sőt Jézus Krisztustól nyert békességünk és ■Isten országa békéjének reménysége lendít bennünket a sze­retet legtágabb körben való gyakorlására. Arról sem feledkez­hetünk el, hogy a bűnt a világban sem nézhetjük önmagában, hanem csak úgy, mint amit Jézus Krisztus felvitt a kereszt­fára és legyőzött a húsvéti sírban. Nem reménytelen a bűn elleni küzdelmünk a világban, mert a feltámadott Jézus Krisztus együttmunkálkodik velünk. Űjra és újra számolnunk kell Isten gondviselő munkájával is, aki hatalmával képes határt szabni a káosznak és a háború erőinek. A kormányo­kat is erre rendelte. Éppen ezért a kormányok békéért váló fáradozását nem becsülhetjük le, mert akkor Isten hatalmát DOBI ISTVÁN KITÜNTETÉSE Május elsején, a munka ta­vaszi ünnepén lett köztudo­másúvá, hogy Népköztársasá­gunk Elnöki Tanácsának el­nöke, DOBI ISTVÁN nagyon magas külföldi kitüntetésben részesült: a világ békéje ér­dekében kifejtett fáradozá­saiért megkapta a LENINRŐL ELNEVEZETT BÉKEDÍJAT. Ez a hír minket, evangé­likusokat is mélyen megör­vendeztet. Amikor közölték vele a jó hírt, Dobi István szinte meg­rendülve kérdezte: megér- demli-e ő ezt a kitüntetést, nincs enek-e sokan olyanok ebben az országban, akik job­ban rászolgáltak volna... A kitüntetett Dobi István né­pünk javáért öntudatosan fáradozva, éppen ezzel a ter­mészetes szerénységével vív­ta ki sokunk megbecsülését s azokét is, akik országunk ha­tárain kívül ismerik őt és munkáiét. Jó tudnunk, hogy népköztársaságunk elnöki ta­nácsának elnöki székében ilyen férfiú ül: egy a sok millió magyar dolgozó közül a dolgozók államában, aki magas tisztségében is a dol­gozók államát képviseli egy­szerűen, szerényen, mégis fe­lelőssége teljes méltóságával. Felszabadulásunk nemzeti ünnepén az Országházban le^ folyt fogadáson az idén is ő köszöntötte a fényárban úszó kupolacsarnok bejáratánál az érkező vendégeket. A velem együtt bevonuló egyik vendég az suttogta azután, hogy ke­zet fogtunk vele és feleségé­vel: micsoda egyszerű, szerény ember ez a Dobi István, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácséinak elnöke! Valóban így is van, aminek nagyszerű tanújele az is, hogy Dobi István úgy fogadta ma­gas kitüntetését, hogy az az 6 személyében egész békesze- retö népünket illeti. Mi evan­gélikusok, békeszerető né­pünk öntudatos részének vall­juk magunkat. Ezért örülünk népünkkel együtt Dobi István kitüntetésének. Az idők örvendetes jele, hogy ma már a béke érde­kében kifejtett munka jutal­ma a legmagasabb kitüntetés­nek számit. A békéért vívott másfél évtizedes küzdelemnek ebben döntő szerepe van. Az emberiség két világháború szörnyűségei után, rettentő fegyverek birtokában, megta­nulta gyűlölni a háborút, sze­retni a békét s megbecsülni azokat, akik különösen sokai tesznek a béke megszilárdítá­sáért. Hiszen nem is olyan ré­gen ez még nem így volt. Isko­láinkban arra tanítottak, hogy az emberiség történetében a háborúk voltak a legfőbb ese­mények, a legkiválóbb embe­rek pedig azok, akik a csa­tákban a legjobban kitűntek. Még a vallásórákon is azzal lelkesítetted bennünket, hogy például a nagyerejű Sámson egy' nyers szamárállcsonttal ezer filiszteust vert agyon (Bírák könyve 15, 15)! Ma már lelkészeink is a béke sze- retetére nevelik népünket, egyházunk a béke egyháza, hazánk a béke országa. Örü­lünk tehát, hogy népünk bé- keszeretete Népköztársasá­gunk Elnöki Tanácsának el­nöke révén az egész embe­riség előtt elismerésben ré­szesült. Lenin-békedíjban már több egyházi személyiség is része­sült, többek közt Ragnar For- becíc norvég evangélikus lel­kész, és Hromádka József teo­lógiai tanár, a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia elnöke. Buzdítás ez is arra, hogy a bé­kéért folytatott munka fajra, nemzetiségre, vallási felfogás­ra való tekintet nélkül min­den ember és minden nép összefogását igényli és teszi lehetővé. Amikor először ré­szesült magyar ember ebben a magas kitüntetésben, mi magyarod és evangélikusok még jobban tömörülünk a béketáborban, hogy továbbra is sikeresen védhessük a bé­két, mindennapi kenyerünk egyik legfontosabb alkotó­elemét De. Vető Lajos A szeretetheti teljesedik ki az élei lemet a tűzre adnám is. < I. Péter 1,17—19). AZ IGE AZT KÍVÁNJA, hogy télből tavaszra járó éle­tünket az Isten mértéke alá helyezve mi is megújuljunk a felénk hajló megváltó sze­retet által. Amikor ezt a kifejezést ol­vassuk: „hiábavaló élet” sok minden az eszünkbe jut. Eszünkbe jutnak nyomorban elmúlt, magukat szüntelenül a holnap reménységével bízta­tó, de soha ahhoz el nem ér­kezett milliók, akiknek sem örömmel, sem sikeres küzde­lemmel nem volt megáldva az életük... Vagy a színes föld­részek számolatlan tömegei, névtelen, porszem-életek, akik sohasem tudtak a tengődésnél feljebb emelkedni... Vagy a másik oldalon eszünkbe jutnak olyanok — sokszor a fiatalok közül is —, akiknek éppen ellenkező­leg, mindent megadott az élet, vagy szüleik és a társadalom gondoskodása, amit csak kí­vántak. Akik élik is az életü­ket, amennyire csak tőlük te­lik és az a véleményük, hogy elveszett minden óra, amikor nem él az ember olyan köny- nyen, ahogy csak teheti és nem szórakozik annyit, amennyit csak lehet. És a kí­vül álló, az utókor, vagy a nevelő mégis ezt mondja ró­la: hiábavaló élet. ISTEN IGÉJE AZT AZ ÉLETET nevezi hiábavaló életnek, amely elfelejtett a világot átfogó nagy szeretet eszköze lenni! „Ha ember­nek, vagy angyaloknak nyel­vén szólanék is — mondja az apostol — ha minden tit­kot ismernék is... ha tes­szeretet pedig nincsen énben- nem, semmi vagyok,” Jézusnak az élete emberi­leg, külsőleg egyszerű élet volt. Koldúsokkal többször volt együtt, mint fejedelmek­kel. A vak Bartimeus miatt mentében megállt, de Heródes fejedelemnek nem felelt. Mi­kor tanítványai azt ajánlot­ták, hogy meneküljön Júdeá- ból, mert már felmagaslott mögötte a kereszt árnyéka, s ő mégis elment Jeruzsá­lembe; mikor a tanítványok elfutottak vagy elárulták és ő egyedül sóhajtotta: Én Iste­nem, miért hagytál el enge- met: mi maradt meg életé­nek értelméből? Az, amiről világra szóló bizonyságot ten­ni jött: a mindvégig hűséges és mindvégig értünk élő sze­retet. Ez a kijelentett szere­tet megvette a szívünket. Pé­ter és János visszajöttek és azt mondották: én . Uram és Mesterem! És elkötelezték magukat erre a szeretette és a Szentlélek békéje és bocsá­nata szállt a szívükbe. Visz- szahívta őket az önmagukba zárt életből, hogy legyen ez­után nyitva az emberek fe­lé. Való igaz, hogy egy ember élete jelenték­telennek látszhatik, de a szeretetben mindig értel­met nyer. A végtelen élet értelmét nem ismerjük. — A Szentírás sza­vai szerint „még nem jelen­tette ki, hogy mivé leszünk” — de azt bizonyosan tudja az ember, hogy földi életünk az ember­szeretet ben kibontakozik és válik emberibb és tel­jesebb életté. (Folytatás a 2. oldalon.) IMÁDKOZZUNK Lukács 15, 1—7. Jézus Krisztusunk, ujjongó örömmel magasztaljuk bűnö­sökhöz lehajló szeretetedet. Köszönjük, hogy Te nem az igazak társaságát kerested, hanem a bűnösökkel vállaltad a közössé­get. Ezért lehet nekünk is reménységünk, hogy letelepedsz életünk asztalánál, és nem riaszt vissza közelségünkből sok vétkünk, hitetlenségünk. Fogadj magadhoz bennünket úgy, amint vagyunk, és ajándékozz meg bűneink bocsánatával, jelenléted békességével és a Te hűséges, elfedező szercteteddel. Add, hogy mindennek öröme kicsorduljon lelkűnkből és ott ragyogjon tekintetünk derűjében, arcunk mosolyában, lép­teink nyugalmában. Tégy bennünket a Te követőiddé ebben a megértő szere­tetben, és szabadíts meg mások megvetésétől, lenézésétől, az erkölcsi gőgtől és a Szeretetlen ítélkezéstől. Adj nekünk test­véri rokonszenvet, benső szolidaritást minden ember iránt. Ments meg bennünket attól a hamis keresztyén magatartástól, amely csak hivő emberek társaságát keresi és elzárkózik má­soktól, akiket pedig Te kereső szeretettel ölelsz magadhoz. Áldd meg egyházadat az egész világon, hogy lehessen az elnyomottak, kizsákmányoltak, éhezők és megvetettek barátja. Add, hogy a faji és társadalmi kérdésben megtalálják ezt az utat a Nyugaton élő egyházak is, sok ember boldogságára és a Te örömödre. Amen. J Derű, hála, béke Jubilate vasárnapjára ren­delt igék derűről, háláról és békéről beszélnek. „Legyetek mindig derűsek.” „Adjatok hálát mindenért.” „A békes­ség Istene szenteljen meg ti­teket teljesen.” A szentírásnak van két ér­dekes szava! Az egyik így hangzik: értünk, a másik szó pedig ez: tehát. Isten értünk küldte el egy­szülött Fiát, a Jézus Krisz­tust. Értünk tűrte el á nagy­pénteket, a tömeg sok gúnyos szavát. Értünk adta a feltár madást, értünk adta az örök­életet. Mindezt boldogan szok­tuk elszámolni, a templom­ban is örömmel hallgatjuk az erről szóló prédikációkat. El­lenben nem szeretjük azt* ami ebből következik. Mert mindebből az következik» hogy legyünk hálásak és bé­keszeretők! Lényünkből sugározzák a derű. Az ideges feszültsége* önmagunkban is oldjuk fel» de segítsük másban is fel­oldani. Villamosok és buszok ideges hangulatát a derű szol­gálatával igyekezzünk átfor­málni békés megértéssé. Sa- gározzék ez az örvendező derű belőlünk az irodában a mun­kahelyen, akár kapálás, vagy kaszálás közben is. Családi életünk is legyen boldogan derűs. Isten megbizonyította a szívében értünk hordott sze­retetet. Még a természet vi­lága is értünk szép, a meny- asszony-csokrú cseresznye» barackfa szinte megszólal* Emberek, legyetek derűsek! Legyünk hálásak! Hálásak Istennek minden szépért, min­den jóért. Legyünk hálásak szüléinknek, hazánknak, fe!- sőbbségünknek. A pedagógu­soknak, akik minket is ne­veltek és gyermekeinket is tanítják hűséggel és szorga­lommal. A hálásszívű ember nem irigykedik, hanem inkább örül hogy a másik embernek és mindenkinek megvan a ke­nyere, ruhája és hisszük, hogy nemsokára mindenkinek meg­lesz a szép lakása is! A békesség Istene pedig szenteljen meg bennünket. Isten a békesség Istene. Elő­ször úgy, bogy Fia halálával megbékéltette önmagát as emberekkel. De Isten a bé­kesség Istene úgy is, hogy békét akar látni a földön és a kozmoszban egyaránt. Isten biztosan nem gyönyörködik az atombombák robbanásá­ban, akárhol robbantják is azokat. De örül a gyárak épí­tésének, a békés és eredmé­nyes munkának. A békesség Istene örül a parkok játszóterein futkoző és vidáman labdázó gyermekek­nek. De örül a békében él® derűs, háláslelkű felnőttek­nek is. Fülöp Dezső becsülnénk le, aki — hitünk szerint — „javunkra” rendelte a világi felsőbbséget. Meg vagyuhk győződve, hogy sok keresztyén egyháznak és az egyes keresztyén embereknek az az összefogása, amely a Prágai Keresztyén Konferenciában öltött testet, „nem. hiába­való az Urban”. A gondviselő Isten eszközeként ez a Béke­konferencia már eddig is szép és gyümölcsöző szolgálatot vég- zett. A Karlovy Varyban tartandó tanácskozásokon is árrá fogunk törekedni, hogy a további feladatokat felmérjük, szol- gálatunkat elmélyítsük és kiszélesítsük és így segítsük a béke erőit az egész miágon ez emberiség szép holnapjának forrná* lásában, Káidy Zoltán * •i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents