Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-05-06 / 19. szám

Még egyszer a leszerelésről ban, mint a „Pál utcai fiúk” Vogel professzor 60 HETEK ÓTA ÜLÉSEZIK GENEBEN a tizennyolchatal-' mi leszerelési konferencia. Nem mondhatjuk azt, hogy eredménytelenül. Noha még mindig sok az ellentétes nézet és elv, lassan úgy érezzük, összesimulnak, mint a bejá­ratos motor szerkezete. A tét roppant nagy. Ezt mindenki tudja és azt is, hogy a fele­lősség még nagyobb. Mi úgy látjuk, pusztán az a tény is már siker, hogy egy viszony­lagosan feszült nemzetközi légkörben a Szovjetunió ja­vaslatára mégiscsak tárgyaló- asztal mellé ültek a világ há­rom típusú államainak képvi­selői. (Szocialista, kapitalista és el nem kötelezett álla­mok.) Vitathatatlanul nagy szerepe van a semleges ál­lamok képviselőinek. Ök a mérleg nyelve, ahogyan mon­danánk. Valahányszor meg­merevednek az álláspontok, egészséges kompromisszumos javaslattal lendítik ki a si­kertelenség iránytűjét veszé­lyes helyzetéből. A „bandungi szellem” most érezteti a gya­korlatban hatását. Egy másik érdekes jelenség, hogy a világ lelkiismerete ezekben a hetekben érzéke­nyen megmozdult. Alig isme­rünk olyan társadalmi szer­vezetet, amely nem juttatott volna ed üzenetet, kérést vagy követelést Genfbe. Ott látjuk az egyházak nevében az Egy­házak Világtanácsa, a Prágai Keresztyén Békemozgalom ké­rését csakúgy, mint a Béke Vüágtanács, a szakszerveze­tek stb. követeléseit. Sőt, a húsvétkor meg-megismétlődő és hatalmas méretekben ki­bontakozó „húsvéti tüntetése­ket”, amelyek a nyugati or­szágokban, mint apró erecs- kék futnak össze a „genfi óhaj”-ba: leszerelni! Ennyi akarat, ennyi vágy, ennyi millió emberi óhaj “közepette kell Genfben döntenie a le­szerelési konferenciának. Mi van a leszerelés sür­gető szükségszerűsége mö­gött? Van-e értelme annak, hogy a világ ennyi energiát tékozol egyetlen ilyen kérdés­re? — Mielőtt kimondanánk a végső szót, állítsunk ide néhány adatot: A STATISZTIKA SZERINT ma több, mint 60 millió em­ber van állig fegyverben. Ka­tona és a termelő munkában nem vesz részt. A katonai költségvetés óvatos becslés szerint a világon ugyancsak meghaladja az évi 100 mil­liárd. dollárt. Az atomtudósok megállapítása szerint á négy atomhatalom (Szovjetunió, USA, Franciaország, Anglia) pusztító energiakészlete négy- ötszöröse annak a mennyiség­nek, amely szükséges ahhoz, hogy egész földünket levegő­be röpítsék. (Tegyük fel a naiv kérdést: nem lenne elég egyszer megsemmisülnünk?) Íme, néhány adat, amely elég ahhoz, hogy a mai nem­zedéknek nyugtalan legyen az álma, reménytelennek lássa a holnapját, féljen a jövőjétől és féltse gyermekeit. De bont­suk fel ezeket a számokat, hogy életközeibe kerüljenek hozzánk! öveges József, az ismert fizikus kiszámította, hogy a második világháborúban egyet­len halott többe került, mint amely összegen (1,5 millió dol­lár) 300 kétszobás családi há­zat lehetett volna építeni, minden komfortjával együtt Ugyancsak, hogy fogalmunk legyen arról, mennyi a világ egyévi fegyverkezési kiadása, vagyis a fentebb említett, 100 milliárd dollár, gondoljuk el a következőket: Hazánk föld­területe, házai, bányái, ipar­telepei, közlekedési eszközei, útvonalai, a magántulajdon­ban levő összes ingatlan és ingóság, amely a nemzet va­gyonát képezi, csak ötödré­szét teszi ki ennek az összeg­nek. Tehát az emberiség egy év alatt ötször akkora össze­get költ fegyverkezésre, mint hazánk teljes nemzeti vagyo­na. Más adat is rendelkezé­sünkre áll: 20 millió kétszo­bás modem lakást lehetne eb­ből az összegből évente épí­teni, vagyis kb. 80 millió em­bert lehetne évente fedél alá juttatni. És ezt az összeget tovább bonthatnánk, de ez már csak osztási művelet lenne. Azonban sokkal veszélye­sebb az a tény, hogy a fegy­verkezés kihívás, fenyegetés, amely elemi szükségszerűség­gel vonja maga után a másik fél védekezését. Ezek szerint fenyegetés és védekezés egyen­lő lesz a fegyverkezési ver­sennyel, amely egyrészt rop­pant nagy energiát, jólétet von ed a dolgozó tömegektől, másrészt korlátlan és végnél­küli. Gondolhatunk arra, hogy bizonyos fegyverek elavulnak, a modern fegyverek kiszorít­ják a régieiket ésatöbbi. De a hallatlan kockázat abban a tényben rejlik, hogy a gyújtó- zsinórt valahol meggyújthat­ják és akkor olyan árat kell fizetnünk, amilyet ma még ki­számítani sem próbált senki. Akkor igazán nem lesz szük­ség már a számokra és a sta­tisztikákra. HA AZONBAN ÍGY LAT­JUK, márpedig jóvalta súlyo­sabb ez a kérdés, mint azt eddig- vázlatosan ismertettük, akkor megadhatjuk a felele­tet is: érdemes, nagyonis ér­demes energiát pazarolni a le­szerelés kérdésére! Sőt, ez az egyetlen megoldási lehetőség, ami Genfben folyik, a lesze­relés! Ez az egyetlen módja annak, hogy segítsünk az em­beriségen, megoldjuk a gazda­sági kérdéseit, jobbá tegyük az életkörülményeit stb. Ez lesz az egyetlen útja annak, hogy koegzisztenciában élje­nek a világ népei egymással. Kelet és Nyugat, ha mindjárt más is a politikai nézete vagy felfogása. A koegzisztencia a bizalom magas, fejlett foka. Bizalmat pedig sem fegyver­rel, sem hadsereggel nem le­het támasztani, de megőrizni sem. A genfi külügyminiszteri konferencia, amely magát le­szerelési konferenciának ne­vezi, a bizalom útján az első lépés. Amikor e sorok szület­nek, még sok minden nem tisztázott. Még sok kiélezett kérdés van, de a felelős veze­tők nyilatkozataiból lehet né­mi optimizmusra okunk. Fel szoktuk tenni a kérdést, hogy mi köze az egyháznak az ilyen kérdésekhez, főleg mi köze az egyszerű hivő ember­nek hozzá. „Majd elintézik a nagyok.” Különben is háború mindig volt. Most is vagy lesz, vagy nem lesz. Ez a szokásos gondolkodás. Lám, Isten sokféleképpen megmu­tatta és megtanított bennün­ket arra, hogy ez a kérdés nem idegen tőlünk. A máso­dik világháború óta az egyház sem nézi tétlenül ezt a prob­lémát. A nagy ökumenikus szervezetünk, az Egyházak Vi­lágtanácsa eljuttatta üzenetét Genfbe. Ugyancsak ott látjuk a leszerelés sürgetői között a Prágai Keresztyén Békemoz­galom híveit, mert az egyhá­zaknak sem lehet közömbös, hogy híveik az atombomba, vagy más pusztító fegyverek áldozatai lesznek. Mert ha mi imádkozunk a betegeinkért az elhagyottakért, özvegyekért és árvákért, akkor van értelme a milliókat özveggyé, árvákká és nincstelenné tevő háború ellen fáradnunk. Van értelme energiát pazarolni azért, hogy el ne pusztuljon minden em­ber, vagyis, hogy megmarad­jon az emberi élet. Tehát van közünk ehhez a kérdéshez, mert a leszerelés kérdése az élet kérdése. A MÁSODIK VILÁGHÁ­BORÚ, amelyről ma már úgy beszélnek a harmadik világ­háború lehetőségének árnyéké­harcáról, vagyis egy jelenték­telen „helyi háborúról” mégis, milyen roppant áldozatokat szedett csupán tőlünk. A mint­egy 500 templomunkból több, mint 200 súlyosan megsérült, vagy elpusztult és mintegy 100 paplakunk vált lakhatatlanná. A nyáj szétszóródott, a sebe­ket hosszú időn keresztül kel­lett gyógyítanunk. A lelki károkról külön is szólni kel­lene. Amíg nincs leszerelés, fennáll annak a veszélye, hogy mind az 500 templo­munk porrá válik. És fennáll annak a veszélye is, hogy örö­kös félelemben, rettegésben kell élnünk. • A fegyverkezés hidegháború. A hidegháború a lelket öli. Genf a hideghá­ború fegyverszünete. Ezért va­gyunk tele reménységgel, ezért várjuk az eredményeket! Még­pedig a leszerelés terén vég­zett eredményeket. Nem sza­vakat! Hanem megfogható, számokban kifejezhető ered­ményeket! Bizakodásunkat azonban nagymértékben zavarja az el­múlt hetekben kapott hír, hogy Amerika felújítja a Ka­rácsony-szigeteken a légköri atomkísérleteket. (Azóta, áp­rilis 25-én Kennedy elnök utasítására az első légköri robbantást el is végezték. — Szerk.) Az egyszerű ember szavával kérdezzük: „nem volt elég ezekből a kísérle­tekből?” Mi tudjuk, hogy megvannak ezek a gyilkos fegyverek. Tudjuk azt is, hogy milyen pusztító energia rej­lik bennük. Tapasztaltuk, hogy emberben, anyagban mit képes megsemmisíteni. Előt­tünk áll a történelemmé vált Hirosima-katasztrófa, vagy a Bikini-kísérlet. Valóban elég volt! A kísérlet fenyegetés, a fenyegetés védekezést von maga után. Ilyen gesztussal a forgó kereket nem lehet megállítani. Márpedig mi úgy szeretnénk Genfre . tekinteni, hogy a fegyverkezés szédüle­tesen forgó kerekét itt meg­állítják. És ha egyszer áll, talán mindörökre kitörölhet­jük az emberiség tudatából ezt a mindeneket elgázolás- sal fenyegető végzetes kere­HŰSVÉT UTÁN VÁ­GTUNK. Krisztus, aki feltá­madott, él és új élettel aján­dékozza meg az övéit. Sőt, egészen speciális megbízatást ad az övéinek: a másikért való felelősséget. Többé híved nem önmaguknak élnek, ha­nem Krisztusnak és egymás­nak. A felelősségnek ezek a hullámai mindig erősek ma­gunk és családunk felé. Egy­re kisebbek szoktak lenni má­sok, idegenek felé. És ha egy távoli földrész, vagy ország lakódról beszélünk, akkor alig- alig rezsdü! meg egy húr szí­vünkben. A krisztusi fele­lősség nem így .gyűrűzik, ha­nem átcsap minden gáton, ha a másikról van szó. Ezért tud a keresztyén ember felelősen nézni Genfre, mert ott má­sokról van szó, mégpedig azokról a milliónyi „másikak­ról”, akik benne lélegzenek, éreznek, aggódnak és remény­kednek a hárommilliárdnyi emberiségben, velünk együtt. Rédey Pál Dr. Heinrich Vogel, a ber­lini Humboldt egyetem hittu­dományi karának rendszeres teológiai professzora április 9-én töltötte be 60. életévét. Vogel professzor a Prágai Ke­resztyén Békekonferencia ma­gyarországi ülései alkalmával többször járt Magyarországon, templomainkban több alka­lommal prédikált s így hí­veink széles rétege előtt is közismert. Több jelentős teológiai és irodalmi alkotás szerzője. Ezek közül is kiemelkedő „Chris- tológia”-ja (1949). Dogmatikája. „Isten Krisztusban” (1951), „A teológia tanulmányozásának alapjai (1957), prédikációs kö­tetei „isten ünnepi éve”, „Is­ten nagyobb” és „Szeret min­Tanulj meg mosolyogni! Félreértés ne essék: nem arc- i zomg yakoriatokról van szó, hanem magatartásról. Arról, hogy lényünk derűt árasszon, hogy ne legyen fárasztó ránk­nézni, hanem életenergiát nyerjen az, aki velünk szóba- áll, aki életünknek tanúja. Vannak, akiknek közelében még a légy is lehull, olyan kriptalevegő árad egész lé-' nyűkből. Hidd el, más is tud­na egysizuszra félóráig panasz­kodni, ami különben igazán nein nagy művészet — talán még le is főzne téged. De nemcsak az itt a lényeg, hogy aki sportot csinál a siránko­zásból, az előbb-utőbb elvisel­hetetlenné lesz embertársai számára, hanem inkább az, hogy a jókedvet akarni is kell. Nem sztnészkedéssel, nem öncsalással, hanem úgy, hogy így szólsz magadhoz: Lehetet­len alak vagyok, már megint a magam nyavalygásával trak­tál tam ezt a szerencsétlen munkatársamat, pedig már az első percben észrevehettem, hogy halálosan unja sirámai­mat! Igazán megérdemeltem volna, hogy „az semmi!” fel­kiáltással ráduplázzon teljesít­ményemre! De ennek mostan­tól fogva másképp kell len­nie. Amikor legközelebb kol­légámmal találkozom, még ha netalán rossz hangulatom vol­na is, nem fogom hagyni, hogy ecetgyári reklámnak nézze az ábrázatomat. Hogyis­ne! Arra gondolok, hogy ő munka közben is jól akarja érezni magát, nem robotolni akar, hanem kedvvel dolgoz­ni, mert a jószíwel végzett munkában elfáradni is öröm. Ha tehát borús a kedvem, nem magamra gondolok, ha­nem a másik emberre. Éppen ezért azzal törődöm, hogyan vidíthatnám fel. Mert ha nem is lehet foglalkozásszerűen optimistának lenni, de buson- gásból kivitelre dolgozni kész vétek. Lesz hát hozzá kedé­lyes, jő szavam, mert ha rá- mosolygok, még a bosszúsága is emberibb lesz. Ha tehát valami fáj, be­széld meg egy-két jóbaráttal, két”. A teológián kívül költej menyei, szépirodalmi alkotá­sai is sokoldalú tevékenységét és tehetségét hirdetik. Kiváló muzsikus is. Barmen óta Heinrich Vogel állandóan arra figyelmezteti egyházát, vegye komolyan po­litikai felelősségét és szálljon síkra az emberért, akit Isten szeret. Teológiája a békeszer­zést szolgálja. „Isten békéje ajánlat mindenki számára, mégpedig úgy, hogy Isten sza­va, minket arra akar meg­nyerni, hogy legyünk készek a békeszerzésre.” És mert Is­ten nemcsak a kegyesekért, hanem áz egész világért meg- feszíttetett, Isten békéje uni­verzális felajánlás mindenki nalj vándorkiállítást á sebeid­ből! Legyen annyi erőd, hogy kudarcaidat is tudd némi hu­morral fogadni, s akkor félig már győztél. Nagyon fontos, hogy ez elsősorban fegyelem dolga, ami pedig nem valami katonás vasaltság és muszáj- haptákolás — a fegyelem a szívünk rendezettsége, állan­dó emberi távolság az esemé­nyek és öomiaigunk között, | éves számára, aki az ember nevet viseli. Ebből fakad Vogel ál­landó figyelmeztetése, hogy „a kegyes” istentelenek ne tö­rekedjenek frontalkotásra az „atheista” isten-nélküliek el­len. De ebből fakad szenvedé- yes kiállása a tömegpusztító egyverek ellen, ezt képviseli egyháza hivatalos gyűlésein és különösképpen a Prágai Ke­resztyén Békekonferencián, melynek indulásától kezdve lelkes munkatársa. Mi, magyarországi barátai és tisztelői csatlakozunk azok­hoz, akik 60. születésnapja al­kalmából Istentől jó erőt, egészséget kívánnak neki, áld­ja meg Isten a békéért vég­zett keresztyén szolgálatát. hogy azok magukkal ne ránt­sanak. A fegyelem szolgálatra rendeltségünk szüntelen tu­data és érvényesítése, a Krisz­tus iránti engedelmesség d&- rűs készsége. A mosoly az ember belső energiáinak diadala. Győzzél mosollyal. Hidd el, sokan várnak arra, hogy tőled ta­nuljanak meg mosolyogni. Bodrog Miklós Garai Gábor: PARAINÉZIS Mást ne vádolj, s magad ellen se lázadj azért, hogy megrokkantál kisfiam, kétévesen, még kín- és öröm-tudatlan, s bicegni lógsz már bizonnyal halálig... ...Emlékszem, a Séd-partra igyekeztünk kacsákat nézni, mellettem tipegtél előbb, aztán kérted, hogy vegyelek föl, s mikor megint letettelek a földre, összerogytál, már nem tartott a lábad; rémülten fogtam tüzes Homlokod, te sírtál, émelyegtél —, s én motyogtam: jaj, ha utolért az a béna-kórság! ...Nem idézem tovább a szörnyű emlék részleteit, elég, hogy így esett; te sínyled azt, hogy van némely dolog, miben a sors kifog az emberen még. Ezt tudd — de soha ne nyugodj bele! S bár futni nem fogsz a többi gyerekkel, s a táncolókat te csak bámulod majd, ne csüggedj, emlékezz mindig szavamra; ép jobblábat én, hiába, tenéked nem adhatok — de szárnyakat igen: alkoss jót s jól szeress, szeresd e népet! S nem sántikálni fogsz, de szállni szépen a fenntartó' közösség közegében. KANTÁTA István vértanú haláláról Sztravinszkij zenéi hitvallása Igor Sztravinszkij, aki az egyidős Kodállyal együtt ko­runk legnagyobb élő zeneköltője, nyolcvanéves. Tiszteletére saját, ritkábban hallött műveiből összeállított műsorral, ün­nepi hangversenyt adott a bázeli kamarazenekar és Paul Sacher vezényletével bemutatta egy éve Hollywoodban befe­jezett, mélyen vallásos ihletésű újtestamentumi kantátáját. A 16 perces időtartamú, három önálló tételből álló mester­mű megrendítő hatást gyakorolt a hallgatóságra. Elhangzása után meg kellett az egész művet ismételni. Az alt- és tenorszólóra, vegyeskarra, zenekarra és egy beszélőre kom­ponált kantáta egy tizenegy taktusos zenekari előjátékkal kezdődik. Az első tétel címe: „Beszéd”, Pál apostol levelei­ből válogatott prédikációs szöveg, amelyet szűkszavú tömör­séggel, meggyőzően a vegyeskar és a két szóló tolmácsok A középső tétel a mű gerince, a címe: „Elbeszélés” és az Apostolok Cselekedeteinek 6. és 7. fejezetét ismerteti, zene­kari aláfestéssel, a két szóló, meg az Elbeszélő. A kórusnak itt nincsen szerepe. A befejező tétel az „Ima”. A szólókkal együtt harsan fel ismét a kórus: letérdepeltető vezekléssel könyörögve a feloldozásért. Sztravinszkij, minden korábbi művében is, a szerkesztés utolérhetetlen mesterének bizo­nyult. Itt még önmagát is felülmúlta összeszedettségben és a 12 fokú skála következetesen első ízben végiggondolt al­kalmazásában. Témájának szigorú merevsége és bonyolult­sága ellenére is szabadutat nyer természetes dallaminven­ciója s akként melegíti fel a komor gondolataiba süppedt bűnbánó lelket, mint egy keskeny résen beszivárgó napsu­gár a homályos zugot. Jobbat nem kívánhatunk magunknak, minthogy mielőbb módunk legyen hallhatnunk nekünk is ezt a zenei kinyilatkoztatást. H. G. Magyarországon is így kezdődött A Mett-i (Svájc) evangélikus lelkészek néhány év óta meghonosít.itták azt a szo­kást, hogy konfirmandusaikkal felkeresik a Biel-i zsinagógát, hogy a konfirmandusok megismerhessék az ólestamentomi Isten-né­pe istentiszteletét, és kifejezésre juttassák a keresztyén gyülekezetnek a zsidósággal való szolidaritását. Az idei látogatások meg­kezdésekor a zsinagóga bejáratánál gyüle­kező konfirmandusok és a lelkészek megüt­közve látták, hogy éjjel valaki horogkeresz­tet mázolt az ajtóra. Miért tették? Talán valaki ezzel akarja kifejezni nemtetszését az éppen műsoron levő film a „Nürnbergi ítélet” felett? Vagy talán valamelyik kizárt konfirmandus bosszúból? Vagy talán meg­gondolatlan csínytevés az egész? Minden­esetre a lelkészek és a konfirmandusok mé­lyen megütköztek. Egyik lelkész haladékta­lanul kifejezte mély sajnálkozását a rabbi­nak és az izraelita hitközség egyik éppen jelenlevő elöljárójának. A lelkészi hivatal újság-cikket jelentetett meg, melyben töb­bek között ez olvasható; „A kézenfekvő az lenne, hogy az ügy felett mint éretlen gyer­mekcsíny felett napirendre térjünk. Ez eset­ben nem érdemelne meg egy újságcikket.” Mélyen megrendített azonban bennünket amit a rabbi mondott: „így kezdődött ez nálunk Magyarországon is és a vége az lett, hogy engem és velem együtt sokan máso­kat koncentrációs táborba hurcoltak”. A meíti lelkész! hivatalnak a bieli rabbikhoz intézett levelében ez áll: „Mi metti lelké­szek mindketten és velünk együtt a gyüle­kezet elnöke is szeretnénk önöknek sajnál­kozásunkat kifejezni és szomorúságukban együttérzésünknek hangot adni. Szeretnénk biztosítani önöket, hogy ahol csak lehető­ségét látjuk, nyomatékosan meg fogjuk bé­lyegezni ezeket a szörnyűségeket és az Önök iránti testvériességünket fogjuk nyilvání­tani. Á brit egyházak is tiltakoznak A Brit Egyházak Tanácsa, amelyben he­lyet foglal minden nagyobb angliai feleke­zet, határozatot juttatott el Macmillan mi­niszterelnökhöz. A határozatban az egyhá­zak nyugtalanságuknak adnak kifejezést a brit és amerikai kormány légköri alomkí­sérletei miatt. Az ellenszavazat nélkül hozott határozat kimondja, hogy az atomkísérleteket megtiltó nemzetközi szerződés • megkötésének sürgős­ségéről az egyháztanács jobban megvan győződve, mint bármikor. 30 emlékkönyv Ä hűborús sírok gondozására alakult né­met-alföldi egyesület vezetőnője H. G. VAN ANROOY-DE KEMPENAER, a Jeruzsálem­től nyugatra fekvő „YÁD VASJEM”-ben a a háborús dokumentáció izraeli intézményé* ben ünnepélyesen átadott 30 emlékkönyvei 102.000 holland zsidó nevével, akiket a má­sodik világháború alatt a nácik meggyil­koltak és sírjuk ismeretlen, ősi zsidó bit szerint a név jelenléte szimbolikusan a név viselőjének ottlétét te jelenti t Gyakorlati emberszeretet de az ég szerelmére, ne esi­t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents