Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-22 / 17. szám

Nagyszombatra^ KRISZTUS POKOLJÁRÁSA i . MINDEN ISTENTISZTELE- l TEN ELMONDJUK az Apos­toli Hitvallást s benne e sz vakat is: „meghalt és eltemc tetett, alászállt a poklokra ... Krisztusról valljuk ezt a Hit­vallás ősi szövegében. Vasár­napról vasárnapra elmondjuk s közben lehet, hogy némely hivő keresztyén nem sokat tud kezdeni ezzel a tanítással: Krisztus „alászállt a poklok­ra”. Ugyan mit jelenthet ez a különös kifejezés? Márpedig kell. hogy komoly mondani­valója legyen, különben nem került volna bele legősibb hit­vallásunkba, amely oly szűk­szavúan s mégis oly felséges egyszerűséggel, éppen csak a legfontosabbat elmondva szól a Szentháromság Egv Istenben való hitünk velejéről. A keresztyén anyaszentegy- házban már a legrégibb idők­től fogva találkozunk ezzel a tanítással, amit általában így szoktak említeni: Krisztus po­koljárása. A reformátorok is­merték ezt a tanítást. Luther 1533 húsvétján (április 16 és 17-én) a torgaui vártemplom­ban mondott prédikációjában hosszasan foglalkozott az Apostoli Hitvallásnak ezzel a részéivel. Egyik evangélikus hitvallási iratunk, az Egyez­ségi Irat IX. cikkében szól róla. Méltó hát, hogy minden evangélikus hivő tisztában le­gyen vele: mit akar ez a ta­nítás mondani. Hitünk tartal­mát — már amennyire ez le­hetséges — értelmünkkel is meg kell ragadnunk. Az a szentírásd hely, amely­hez ez a tanítás főképpen fű­ződik, Péter apostol első le­vele harmadik részének né­hány verse (18—20), továbbá ugyané levél negyedik részé­nek hatodik verse. E helyek szerint — a legtöbb bibliama­gyarázó tudós egybehangzó ér­telmezésében — a meghalt, de még fel nem támadott Krisz­tus megjelent „a tömlőében levő telkeknek” és prédikált. Micso^gj^j „tiipaUk” és mi a jelentősége Krisztus ottani prédikálásának? A ‘V.TÖMLÖC” SZÓVAL MAGYAR BIBLIAFORDÍTÁ­SUNK egy olyan kifejezést ad vissza, ami újtestamen- tomi szóhasználat szerint a holtak tartózkodási helyét, pontosabban állapotát jelenti. Nem szerencsésen terjedt el tehát a későbbi egyházi szó- használatban ezzel kapcsolat­ban a „pokol” kifejezés és került bele ez az Apostoli Hitvallásba is (alászállt pok­lokra). Mert sem időben. Elhat a világ­mindenség minden zugá­ba és gyümölcsében része­sülnek minden nemzedé­kek. Azok is, akik Krisz­tus előtt valaha, az évez­redek során éltek. Csodálatos és hatalmas gon­dolat ez. Jézus Krisztus való­ban mindenek üdvözítője, most élőké, minden ezután élő emberé és azoké is, akik valaha a földön éltek. Az ótestamentomi atyák, akik ígé­reteket kaptak az eljövendő Üdvözítőről s akik felőle jö­vendöltek: Ábrahám és Mózes, Dávid és Illés, Esaiás és Iz­rael egész népe, az elérkezett Názáretiben nyerték el az üd­vösséget. És Isten végtelen ir­galmassága bizonnyal talál módot arra, hogy ebbe a min­dent átölelő megváltásba bele­foglalja azokat is, akik soha nem hallhattak még az eljö­vendő Megváltó ígéretéről sem: a pogányokat, az Izrael népén kívüli emberiséget. AZ EGYHÁZMÜVÉSZET SZAMOS ALKOTÁSA, fest­mények, képek igy szokták ábrázolni ezt a jelenetet: Krisztus, testén a megfeszí­tés sebhelyeivel, győzelmének árával, kezében fehér, piros kereszttel ékesített, zászlóval ott áll a holtak birodalmának kapujában. Hatalmas szavára felpattannak a zárak, meg­nyílnak a kapuk. Menekül az ördög és minden sötét serege s ujjongva köszöntik a holtak a hozzájuk is eljött Szabadi- tót. — Luther említett prédi­kációjában rámutat arra: ké­pek ezek az ábrázolások, mert emberi elménkkel másképpen mint képekben nem tudjuk felfogni ezt a hatalmas dol­got. Ezek a képek azonban a valóságot ábrázolják. Krisz­tus diadalát, akit elnyelt a halál, de nem tudta fogva tartani, sőt Ű törte fel a ha­lál zárait s megszabadította annak foglyait. A fent idézetteken kívül számos más igehely is utal Krisztus élőket és holtakat érintő diadalmas megváltói művére. Halála óráján megin­dult a föld, a sírok megnyíl­tak és „sok elhunyt szentnek a teste feltámadt; ezek a sí­rokból kijőve, az ő feltáma­dása után bementek a szent városba és sokaknak megje­lentek” (Máté 27,52—53). Ma­ga Jézus is erre gondolhatott egy titokzatos hasonlatában: csak az foszthatja ki az erős embert, aki előbb behatol an­nak házába és lefegyverzi azt (Márk 3,22-27). Pál apostol is talán erre gondolt, amikor a feltámadott Krisztus élőkön és holtakon való uralkodásá­ról prédikált (Róma 14,91. HATALMAS VIGASZTA­LÁS ÉS MEGSZÍVLELENDŐ TANULSÁG tehát egyházunk­nak ez a tanítása, hitvallá­sunknak ez a talán nehezen érthetőnek látszó szakasza ne­künk, az élőknek. Mert azt jelenti: az elhunytak is — mind­annyian — az érettük is meghalt és feltámadott győzelmes Krisztus hatal­mában vannak. Isten világot üdvözíteni aka­ró szeretete elé semmi sem állíthat korlátot. Valóban sem élet, sem halál, sem sem­mi hatalmasság nem szakít­hat el minket, embereket az Isten szerelmétől (Róma 8,38— 39). Szűkkeblű és szűklátókörű, kicsinyhitű és magába zár­kózó keresztyénségnek hatal­mas ellenszere lehet ez a ta­nítás. Szédítő, lélegzetelállító és éppen ezért szívdobogtató és boldogító mélységébe és magasságába enged bepillan­tani annak a szeretetnek, amely valóban az egész vilá­got akarja üdvözíteni. Milyen mélységes tartalommal telik meg ebben az eget földet, múltat jövendőt, élőket holta­kat átfogó távlatban a sokat idézett és soha eléggé meg nem értett ige: „Ügy sze­rette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta ...” Groó Gyula itit!i!inmi!i!m!iíi;i!ii:iiEi!i!ii<aíinifi(iiii!i[i!Kiaiiiiii!iiiiiu!i»iiíiiüMiMiiiifiinwifimniMiiiMiHiHiiiiiiíi!iitiiiuim!iiiimii![[i!ij Itt nem a kárhozat helyé­ről, illetve állapotáról van szó, hanem az el­hunytak „helyéről”, Hi­szen az utolsó ítélet előtt — és ennek az ítéletnek a meghirdetését éppen Krisztusra bízta az Atya — nem is lehet végleges érvénnyel üdvösségről és kárhozatról beszélni. Persze, amikor így szólunk: elhunytak „helye”, tisztában kell lennünk azzal, hogy em­beri módon beszélünk és gon­dolkodunk. S emberi gondola­taink és szavaink legfeljebb képes formában jelezhetik Is­ten örökkévaló titkait. Istennél igazában nincsen sem hely, sem idő s nem kérdezhetünk így: hol és mikor? Nem „hely” tehát a „tömlöc”, hanem inkább állapot, jelzése, körülírása annak a várakozó állapot­nak, amiben az elhuny­tak vannak. Várakoznak végső és örök sorsukra, ami Isten kezében, irgal­mas és igazságos ítéleté- . nek döntésében van. Á Péter apostol levelében említett „tömlőében levő lel­kek”, vagy 4,6. v. szerint egy­szerűen a „holtak”, nyílván a Krisztus eljövetele előtt valaha élt és meghalt embe­rek. Krisztus megjelenése a hol­tak között azt jelenti: Jézus Krisztus keresztha­lála végleges és teljes győzelem a bűn és halál hatalmasságai felett. S ez a győzelem olyan teljes, hogy átfogja az eget és a földet, a látható és a lát­hatatlan. a kézzelfogható és a szellemi világot. En­nek a győzelemnek nin­csen korlátja sem térben, Feltámadási zsoltár (16. zsolt»-) Dávid költeménye Őrizz meg engem, Istenem: nálad keresek menedéket, így szóltam az ÜRhoz: te vagy Uram, egyedül te vagy minden javam! K A földi „szentekben”, a „felségesekben” semmi örömöm nem lelem. Megszaporodnak azok fájdalmai, akik más isten után futnak — nem áldozok nekik vér-áldozatot, nem veszem ajkamra nevüket. Osztályrészem az ÜR és poharam: te tartod kézben sorsomat. Kedvezett a mérőkötél: ugyan szép örökség jutott nékem. Áldom az ŰRat, aki tanácsolt — még éjjel is oktat engem bensőm. Szemem az ŰRon: előttem áll, jobbomon ő van: meg nem rendülök. Ujjong ezért szívem, lelkem örvendezik, bizton élek én, mert nem vetsz oda engem az alvilágnak, nem hagyod, hogy híved rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, túlárad az öröm, ahol te vagy, jobbodon örök a gyönyörűség. Fordította: Bodrog Miklós Nagy igeliírJelőle Lűsvéti prédikációiból FÖlTÁM ADOTT j* ÉRTÜNK flz élet nevében! A húsvét az élet nagy ün­nepe. A feltámadásé, melynek örömhíre már a kora reggeli órán olyan boldoggá tett ak­kor néhány embert. De egyút­tal a húsvét a halál veresége is. Minden ármánykodásé, minden gyűlöleté, minden ha­misságé. Midőn Jézus győz a halál felett, oda áll azok mel­lé, akiknek számára tragédiá­vá és kárhozattá lehet a ha­misság, a gyűlölet, de nem utolsósorban a saját vétkük. Jézus úgy áll az ezidei hús- vétban is emberek elé, mint akkor: szereti az életet, a má­sokét, amely a bűn miatt sok­kal inkább a halál és kárho­zat várományosa, mint az életé. Gyűlöli ugyanakkor a halált, pusztulást, mindazt, amiért könnyes lesz a ma, fé­lelmetes a holnap, és remény­telen az örökkévalóság. A húsvét éppen ezért lesz úgy az élet napja, hogy benne mindig Jézus halálon vett dia­dala lesz az az erő, amely a földi életben, de az örökké­valóban is megáldja az élet utáni vágyat, felemel az el- esettségből és az élet remény­ségét hinti a halál közvetlen közelében is. Más szóval: A HÜSVÉT AZ ÉLNIAKARÓK NAGY LEHETŐSÉGE, az Is­ten szerint való életnek nagy alkalma. A keresztyén ember számára éppen ezért olyan boldogan várt ünnep, mert al­kalom az életbevetett remény­ségének táplálására, de egy­ben az élet értékelésére, félté­sére, védelmezésére is. A hivő ember nem csak igényli az életet, hanem félti Is azt. Nem csak keresi, hanem meg is tartja. Éppen ezért lesz a húsvét- ban adódó nagy életlehetőség nem az ünnep pillanatnyi ajándékává, hanem a földi életet az üdvösségig kísérő olyan magatartássá, mely bol­dog, és boldogítani tud. Jézus az ÉLET NEVÉBEN töri szét sírjának zárát, szól be Lázár sírkamrájába, állít­ja meg a naini temetési me­netet. Az élet nevében! Ezt csak az tudja így megcsele­kedni, Aki mindvégig szereti az embert és gyűlöli a halált. Aki életét adja váltságul azokért, akiknek nincs remé­nyük a halálból való szabadu­lásra. A keresztyénség még min­dig tanulhat, és igen sokat szerezhet a húsvét ajándéká- kából: a Krisztusnak az EM­BEREKÉRT VALÓ FELTÁ­MADÁSÁBÓL. Mindenekelőtt azt, hogy számára a Krisztus feltámadása nem valami Is- ten-nyújtotta látványosság, hanem alkalom, kötelesség és reménység. A hivő ember mindig annyira él, amennyire éltetni tud másokat. Ameny- nyire megsejteti, vagy éppen megérteti, hogy Jézus feltá­madásának nem csak az örök­kévalósághoz van köze, hanem köze van a jelenvaló világhoz, annak életéhez. Ahhoz, hogy ne csak vegetáljon, hanem él­jen, ne rettegjen az ember emberkéztől, — ahhoz, hogy megteremtődjék az élet egyet­len feltétele: a béke ebben a világban: — S ezért Is, meg az örök­kévalóért is, hadd szóllítson meg, hadd használjon fel a húsvéti igehirdetésekben min­ket a feltámadott Krisztus az élet nevében! Fodor Ottmár CHRYSOSTOMUS (ARANYSZÁJŰ) JÁNOS PÜSPÖK (347—407): Első feltámadásunk a bűn­ből történik, a keresztségben ugyanis együtt halunk meg Krisztussal és vele együtt fel is támadunk. Ez a feltámadás egyúttal szabadulás a bűnből; a másik feltámadás a test fel­támadása. Megadta a nagyob­bat, várhatjuk a kisebbet is! Az első ugyanis sokkal na­gyobb a másodiknál, sokkal nagyobb ugyanis megszabadí­tani a bűntől, mint testet fel­támasztani. A test azért halt meg, mert vétkezett; ha a ha­lál oka a bűn, akkor a feltá­madás oka a bűntől való meg­szabadítás. A nagyobb feltá­madás már mindegyikünkkel megtörtént. Miután levetettük a bűn halálát, levetettük a régi ruhát: ne aggodalmas­kodjunk a második feltámadás miatt sem. AUGUSZTINUSZ PÜSPÖK (354—130): Megjelent Jézus: látták sze­mükkel, és nem ismerték meg. A mester ment velük az úton, és ő maga volt az út, de ők még nem mentek az igaz úton, hanem letértek az útról. Hiszen mikor velük volt szen­vedése előtt, mindent megjö­vendölt: hogy szenvedni fog, meg fog halni, s harmadnap­ra feltámad (Mt 20, 18—19). Mindent megjövendölt, de megfeledkeztek róla, hogy meg fog halni. Annyira meg­zavarodtak, mikor a kereszt­fán látták függni, hogy elfe­ledték tanítását, nem várták feltámadását, nem jegyezték meg ígéretét. Azoknak a tanít­ványoknak nem volt hitük, mikor az Ür beszélt velük, mert nem hitték, hogy feltá­madt, nem is remélték, hogy fel tud támadni. Elvesztették a hitet, elvesztették a re­ményt. Halva mentek az élő­vel, halva mentek magával az élettel együtt. Velük együtt ment az élet, de az ö szívük­ben még nem újult meg az élet. DR. LUTHER MARTON (1483—1546): Győzelmet ünnepiünk ma. E napnak minden ereje és ál­dása attól függ, hogy jól szí­vünkbe véssük és rendületle­nül hisszük, hogy Krisztusban Isten az ördöggel, az igazság a bűnnel, az élet a halállal, a jó a rosszal viaskodott és amazok nyertek győzelmet.' Két képre fordítsuk figyel­münket. Az elsőn, a szenve­dés és a halál képén azt lát­juk, hogyan nehezülnek bű­neink Krisztusra és teszik öt nyomorult és szánalomra mél­tó emberré. Húsvét napján azonban a másik kép tűnik szemünkbe, amelyen sem bűn, sem halál többé nem látszik, hanem csupa élet, kegyelem, üdvösség és Krisztusban való megigazulás. Ez a kép emelje fel a porból szívünket, hiszen azért áll előttünk, azért nyer­tük azt ajándékul, hogy úgy vegyük, mintha bennünket tá­masztott volna fel ma az Is­ten a Krisztussal. Amilyen kevéssé látsz ugyanis a Krisz­tuson bűnt és halált, elhihe­ted, hogy éppoly kevéssé kí­vánja azt Isten a Krisztus érdeméért rajtad is látni, ha főgondodat az ő feltámadásá­ra fordítod, s abban keresed üdvösségedet. Ilyen kegyel­met közöl velünk a hit. A fel­támadás nagy napján többé nemcsak hisszük ezt, hanem látjuk, tapintjuk és érezzük. Mindazonáltal, amíg itt a föl­dön élünk, romlandó testünk­ben tanyát üt a bűn és a ha­lál, a szükség és a fogyatko­zás, mindezeket tűrnünk és hordoznunk kell, de testünk­nél tovább mégsem hatolhat­nak, mert a hit felemel min­ket. Amiképpen ugyanis Krisztus a halálból feltáma­dott és a bűntől, haláltól mentesülten örökéletben jár, ugyanúgy mi is, ha hiszünk Őbenne. Keresztyén remény­ségünk szerint egykor majd testünk is megdicsőül és se halál, se bűn nyomai többé nem látszanak meg rajta. Most éppoly gyarlók és bűnö­sök vagyunk, mint más embe­rek, bar a durva bűnöket ke­rüljük, de ha néha-néha a keresztyén emberen is meg­történik az a szerencsétlenség, hogy ilyen bűnökbe esik, nem marad meg abban, hanem őszinte töredelmesség által igyekszik felkelni abból és így hit által bűneinek bocsánatát nyeri. A tisztátalanság ne ke­serítsen el bennünket, hanem a hitből merítsünk bizodal­mát, hogy a Jézus érdeméért és az ő feltámadásának ere­jénél fogva Isten kegyelmébe fogad, örökéletre hív és meg­hallgat minket. így tehát a Jézusban hit által szentek va­gyunk, noha bűnösöknek kell is magunkat vallanunk, mert tudjuk, bármilyen fogyatko­zás legyen is még bennünk, a mi Urunk, a Jézus halottaiból feltámadott, őrajta nincs töb­bé se bűn, se halál. Véssük jól szívünkbe ezt a vigasztaló és örvendetes húsvéti képet* mert emellett se bűn, se ha­lál nem ijeszthet minket. Ha tehát a bűn miatt félelem száll meg és lelkiismereted szomorít, hogy ezt vagy azt elkövetted, akkor ehhez tartsd magad: igaz, bűnös vágyik, s hitemben gyenge, azt nem ta­gadhatom, de vígasztal az a tudat, hogy Jézus Krisztus bű­nömet magára vette és hor­dozta, húsvét napján feltáma­dott, s ezért immár minden bűn és a bűnnek minden bün­tetése elenyészett. BORNEMISZA PÉTER PÜSPÖK (1535—1584): Az Istennek akaratjának megjelentésére, az elegendő áldozatnak meg léteiére, az bűnnek meg tisztítására, az törvénnyek beteljesítésére, az Istennek meg engesztelésérej az embereket Istennel meg békéltetésére, az ördögnek, ha­lálnak, pokolnak meg rontá­sára, az jó kedvnek, a Szent Léleknek, az életnek, az fel­támadásnak és az üdvösségnek meg adására szükség vala, hogy ő maga személye szerint az Istennek egyetlen egy szü­lötte ide közinkben alá jőnet és itt mindeneket meg szerez­vén, fel menne mennyekben és minket is ő magához vin­ne és ez porból el fel az égbe magasztalna. Amennyire ma­gát meg alázta, nem csak e földre való le szállásával és itt való szolgálatjával, kínjá­val és halálával, hanem még az pokolra való le szállásával is, annyival minket is feljebb el fel emelne és szinte a leg­fölsőbb mennyei tisztességre, dicsőségre és hatalomra fel magasztalna. Kérjük az Istent, becsültesse meg ezeket mi ve­lünk. SZÉKÁCS JÓZSEF PÜSPÖK (1809—1876): Az öröklét nite a kovász, mely áthatja a tészta minden részeit. Minket a lélek ösztön­zése, a kijelentés tényei és a nagy nap emléke az öröklét­hez utalnak. Hogy ily világos­ságban, ily összeköttetésben szemléljük az enyészetet és az öröklétet, ez a te érdemed, Világmegváltó, Világüdvözítő! A feltámadás és öröklét ma­gasztos hitét semmi sem képe­sebb újra meg újra felelevení­teni lelkűnkben, mint a mai nap, a halhatatlanság, a fel­támadás ezen reggele, mely mintha mondaná: Ember láss, nyomozz, eszmélj, és hidd, hogy te örökélet polgára vagy! i 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents