Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-22 / 17. szám

A kötelességteljesítésről

cVfúsvét a mäßan

EZ A NAGY ODAADÁSSAL

dolgozó ácsot ábrázoló kép részlet egy hatalmas festményből. A görög származású, krétai születésű, Itáliában tanult és Spanyolországban munkálkodó El Greco (1541—1614) festette. A teljes kép címe: Jézust megfosztják ruháitól.

A kiemelt képrészleten csak egy mellékalakot látunk. Közelebb áll hozzánk, mint a főalak, ezért látszik nagyabbnak. Szakértelemmel, pontosain dolgozik. Csak a feladat precíz megoldása érdekli. Teljes erejével dől a munkába. A teljes képen ábrázolt eseményből kikapcsolódik, annak hátatfordít. Parancsra dolgozik. Kötelességét teljesíti. Lehet, hogy fohászkodott magában, mielőtt beleeresztette fúróját a gerendába; lehet, hogy káromkodott. Mindegy, csak mielőbb készüljön el. A kötelesség kötelesség — ha tetszik, ha nem.

A SZORGALMASAN DOLGOZÓ EMBER látványa azért izgató, azért nyugtalanító ezen a képen, mert tudjuk mi történik a háttérben. Egy embert ütlegelnek, gúnyolnak. Embertelen indulatok örvénylenek körülötte. Rángatják, ruháját tépik le. Halálba gyötrik. A gerendát fúró ember mindebben nem vesz részt. De tényleg nem vesz részt? Vajon sikerül kikapcsolódnia a háttérben folyó eseményből? Vajon nem tudja, hogy milyen célt szolgál munkájával? Vajon nem a felelősség elől menekül?

Nagy történelmi katasztrófái: után, „ítélet idő” alkalmával válik nyilvánvalóvá, hogy hány és hány ember a kötelességteljesítés jelszava mögé bújt, vagy így próbálta megnyugtatni lelkiismeretét: ujjal sem nyúltam senkihez, csak műszaki feladatok, technikai kérdések megoldásában vettem részt. Gondoljunk a második világháború utáni ún. nürnbergi perre. A vádlottak legnagyobb része azzal védekezett, hogy sajnálja a történteket, a haláltáborban meggyötört emberek millióit, a megszállott népek nvomorát. a kifosztott, rommá lőtt, fel- perzselt házakat, városokat — de nem érzi magát bűnösnek, mert ő mindezt nem akarta, parancsszóra cselekedett, kötelességét teljesítette.

TÉRJÜNK VISSZA ÜJRA KÉPÜNKHÖZ, az emberi felelősség elől buzgó munkába és kötelességteljesítésbe menekülő keresztet ácsoló emberhez. Azt mondottuk, hogy képünket annak láthatatlan háttere teszi nyugtalanítóvá. Tegyük még hozzá: nemcsak nyugtalanítóvá, hanem elgon- dolkoztatővá is. A háttérben egy, az embertelenekké vált

emberektől figyelemre nem méltatott, másik esemény is történt. Egy másik kötelességteljesítés — a Jézusé. A kicsúfolt, meggyötört, halálra ítélt férfi tekintetét felemelte az égre. Greco különös figyelmet fordít Jézus magasba emelt tekintetének megfestésére. (Mennyivel mások az ő ecsetje által festett tekintetek, mint a barokk festészet legtöbb kifordított szemmel néző szentjének tekintete!) „Legyen meg a Te akaratod” — ezt mondja Jézus tekintete. Jézus nem beletörődéssel szenved, hanem engedelmességből. Az Ö kötelességteljesítésével magának kárhozatot, nékünk mindnyájunknak üdvösséget szerzett. Az egyetlen üdvözítő kötelességteljesítés: a Jézusé. — Tudjuk, hogy a kereszt ösz- szeácsolása nem vett sok időt ''vénybe. A halálra ítélt férfi* felfeszítik a hozzáértéssel ké szült bitóra. Ott is magasba^ emeli tekintetét. Tekintetében*'

nem valami festett ég, csalfa vak remény tükröződik, hanem az igazi ég, az egek ege, amely ráborul a földre, az az ég, ahonnan a béke örömhírével jöttek angyalok a betlehemi pásztorokhoz, az Atyának az ege, aki megtartani és nem elveszíteni akarja a világot. Az imádkozó Jézus tekintete ez: „Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek." Ezt az imádságot nemcsak a pribékekért, nemcsak a fenevaddá vált emberért, hanem a kö- telességteljesítésében, a felelőssége elől technikai feladatok megoldásába menekülő, gerendát ácsoló emberért is mondta. Amin el kell gondolkodnunk az, hogy ez a menekülő ember nemcsak a felelősség alól, de az Üdvözítő imádságának hatálya alól sem vonhatta. ki magát.

MIT JELENT MINDEZ SZÁMUNKRA? A kötelességteljesítés nemes eszményét, melyet szülők és pedagógus nemzedékek hosszú sora plántált el a telkekbe, fel kell adni, mert úgy sem üdvözít? A lelkiismeretesen, szakértelemmel végzett műszaki munkát nem kell most már nagyra tartani, mert a technika úgy sem hoz megváltást? Nem! ‘ /

Ha Jézus kötelességteljesítésében ismerem fel a világ üdvösségét és a saját üdvösségemet, akkor örömmel teljesítem én is kötelességemet családban, munkahelyen és az egész társadalomban, de soha sem öncélúan, gépiesen, hanem mindig az emberek iránt tanúsított megértéssel, figyelemmel, felelősség-érzettel. Jézust követem ugyanis, aki nem eszmékért, hanem emberekért, az egész emberiségért halt meg.

Ha felismerem, hogy Jézusnak a keresztfán nagy engedelmességgel befejezett munkája hozta el a megváltást a világra, akkor tisztelettel, megbecsüléssel és reménységgel nézek minden emberi tevékenységre, a technikai vívmányokra is, de mindig szem előtt tartom, hogy nem mindent szabad, amit lehet. Lehet valamely munka, emberi teljesítmény műszaki szempontból nagyon jó, sőt káprázatos, ha erkölcsileg rossz (pl. sebesség öncélú fokozása a közlekedésben, atombomba), az emberéletet veszélyezteti — felhagyok vele. nem nyúlok hozzá és a másik ember kezét is lefogom.

Benczúr László

HÜSVÉTRÓL NINCS KÖZVETLEN TAPASZTALATUNK. Nem tehetünk mást, minthogy a bibliai múlthoz fordulunk felvilágosításért. Azokra az emberekre figyelünk, akiknek személyes élményük volt az üres sír, ás találkoztak a feltámadottal. Az ő szemükön, fülükön és hitükön keresztül ismerjük meg húsvétot. Jézus feltámadása csak a róla elhangzó eredeti bizonyságtételekben válik számunkra megközelíthetővé. Húsvétot csak úgy tudunk ünnepelni, ha az első tanúk húsvétját idézzük. Elkísérjük Jánost, Pétert, Magdalai Máriát, a két emmausi tanítványt és a többieket. Ami velük történt, amit ők átéltek, a mi számunkra ablakká válik, amelyen keresztül hitünk szemével megpillantjuk a feltámadt Jézust. Húsvét erre a múltra, az egyszeri üdv- tényre való emlékezés nélkül tartalmatlan és alap nélküli ünnep lenne.

Húsvétnak azután vonatkozása van a jövőre. Jézus feltámadásával szorosan összefügg a halottak végső feltámadása. Noha időben kiszámíthatatlan távolság választja el a kettőt, sőt a halottak feltámadása nem is szorítható bele az idő kategóriájába, a valóságban töretlen vonal köti össze őket Húsvét ünnepléséhez hozzá tartozik a keresztyén reménység átélése: Jézus feltámadásából saját feltámadásunk bizonyossága következik. Krisztus feltámadása megtörte a halál hatalmát és ez mindenekre kihatóan nyilvánvalóvá lesz az utolsó napon. Ebbe a jövőbe tekint bele szemünk húsvét ünnepén és megerősödünk az örök élet hitében.

De húsvét csak a múlté és a jövőé? Csak Jézus feltámadására emlékezés és a halottak feltámadására előretekintés? Szegényes lenne annak a keresztyén embernek húsvét- ja, akinek a mában nincs hús- vétja. Húsvét a mában — ez közelebbről két irányú elmélyedést jelent.

Egyik: az élő Krisztus valóságának bizonyossága és az ebből eredő öröm, békesség, derű. Vaszary János neves, századfordulói festőnek van egy megrendítő képe. „Keresz- tyénség" a címe. A halott Jézus előtt térdre borulnak díszes és egyszerű ruhájú papok, és sok-sok ember. A háttérben templomok, kated- rálisok emelkednek a magasba. Az előtérben a halott fekszik és a halottat imádják. Nem tudom, hogy a festő mit gondolt e kép megfestése közben, de nem kétséges, hogy ez a kép a keresztyénségnek

igaz és találó kritikája. Mit ér az a keresztyénség, amelynek hite középpontjában csak egy régen élt személy áll, még ha ez a személy olyan csodálatos és gazdag hatásokat árasztó is, mint a földön járt Jézus?! Nem, mi nem egy halottat imádunk, hanem az élő, láthatatlanul jelenlévő, velünk maradó Krisztust.

Húsvét a mában gyakorlatilag azt jelenti, hogy az élő Krisztustól veszek naponta bocsánatot és erőt. Az ő közelségétől derűs lesz az arcom és kiegyensúlyozott a lelkem. Tőle árad melegség tekintetembe és szavaimba. Nem egy régen élt példaképet másolok, hanem friss hatásokat szívok magamba Belőle, és ezért telik meg a szívem, az életem nagy szeretettel az emberek iránt.

A másik irányban pedig húsvét értelmet ad minden igaz földi feladatnak. Az örök élet húsvéti reménységén ele perspektívájában nem hiábavaló. élni, dolgozni, fáradni e világi célokért. Húsvétnak ez a végső értelmet adó jelentősége túlnő az egyéni élet dolgain és magába öleli az emberi élet mai nagy ügyeit is. Mondhatnánk olyan általánosan megfogalmazva, mint a szocializmus építése hazánkban, a béke szolgálata és a társadalmi haladás előmozdítása az egész világon. De talán jobb lesz, ha ezeket a széles kiterjedésű feladatokat egyes konkrét pontjain ragadjuk meg, amelyek mostanában különösen is időszerűek.

HAZÁNKBAN EREDMÉNYESEN FOLYIK A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE! Iparunk már régebb óta, mezőgazdaságunk az utóbbi éveikben közös tulajdonként és közös munkával fejlődik. Ezzel le van fektetve a vágány, amelyen gazdasági életünk eredményesen haladhat előre mindnyájunk javára. A fő feladat most e nagyszabású és történelmünk legnagyobb változását hozó átalakulás után, hogy minden egyes ember megtalálja a maga helyén a munkájához való helyes viszonyt. Egészen más az a munka, amelyet kedvvel, sőt lelkesedéssel végzünk, mint amikor csak túl akarunk esni a munkaidőn. Az az egyéni anyagi érdek, ami munkánk mennyiségi és minőségi eredményéhez fűződik, jó mozgató erő, de belső, lelki indítékokkal is ki kell egészülnie.

A keresztyén ember hús- vét felől, vagyis az örökkévalóság látszöge alatt nézi napi munkáját, és azzal a hűséggel, örömmel dolgozik, mint aki tudja, hogy az egyes ember munkájának értéke kihat szélesebb körben népünk jólétére, s ő ezt a feladatot az élő Krisztus szeme előtt teljesíti.

A BÉKE ÜGYÉNEK TERÜLETÉN ma a legidőszerűbb kérdés az atomfegyver- kísérletek megszűntetése. Most éppen húsvét ünnepe körül készülődik az Egyesült Államok és Anglia nagyszabású légköri robbantásra, s ezt a tervet eddig még nem sikerült a világ megmozduló lelkiismeretének leállítani. Nekünk keresztyéneknek most különösen is fájó ez, hiszen az egész egyház húsvétra készülődött, amely az élet ünnepe, a nyugati hatalmak pedig a legiszonyatosabb tömeghalál fegyverét tökéletesítik ezekben a napokban.

Az örök élet látványával szemünkben el kell Ítélnünk a nukleáris kísérleteket, amelyek tömegír- tást készítenek elő, s azt kell óhajtanunk, hogy fogadják el a nyugati hatalmak a Szovjetunió és más országok javaslatát: szakítsák meg az ördögi kört, amely a fegyverkezési versenyben egyre szédületesebben forog.

Húsvét felől közelítjük meg az ezekben a hetekben különösen is égetővé vált ALGÉRIAI BELSŐ HELYZETET. A francia népszavazás elsöprő győzelmet jelentett az eviani egyezmény mellett, tehát támaszkodhat a francia kormány a francia nép legnagyobb részének jóakaratáras hogy végre helyreálljon a belső béke Algériában, s a fegyverszüneti egyezmény meghozza a lakosság békés napi életének lehetőségét, s azt, hogy ebben az országban is végbemenjen a nemzeti fel- szabadulás, megnyíljak g.kapu az arabok társadalmi, gazdasági felemelkedésére, akiknek végeredményben ősi hazájuk sorsáról van szó. Az élő Krisztus, a történelem Ura, az „igazságosság és békesség fejedelme” (amint a virágvasárnapi igehirdetésekben hallottuk) Algériában is. Jó lenne ezt szívére venni az ott élő francia lakosságnak, javarészt megkeresztelt embereknek, akiknek nagyrésze még nem veszi észre a történelem kerekének helyes fordulását.

Igen, húsvét, az élő Krisztus valóságának és az örök élet reménységének ünnepe a máé, a mi napjainkká is.

Ma élő emberek kérdéseihez fordulva

Nagy ünnepeink alkalmából püspökeink körlevélben fordulnak egyházkerületeik lelkészeihez. A körlevelekben a püspökök lelkipásztori módon buzdítják a gyülekezetek lelkészeit a jó ünnepi szolgálatokra, elsősorban is olyan nagyheti és húsvéti igehirdetésekre, melyekben Isten igéje a ma élő emberek kérdéseire felel, mikor feltárja a ma valamennyi törekvése és felelőssége közepette Isten szeretetének és hatalmának gazdagságát.

már mi magunk is, akiktől ez a mai világ a békéltetés és a béke szólgálatát várja?

Sok vággyal és várakozással fordul felénk a figyelem ebben az ünnepszakban is. örök életkérdések, vágy és reménység teszi nyitottá a szíveket az igehirdetés előtt.

Áldott húsvéti ünnepeket

kívánok minden kedves lelkész-testvéremnek és minden gyülekezetünknek. Isten maga tegyen alkalmasakká bennünket arra, hogy a mai embernek jól hirdessük a Jézus Krisztust, »aki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megiga- zulásunkért*> (Róm 4, 25.).”

D. DR. VETŐ LAJOS, AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET PÜSPÖKÉNEK KÖRLEVELÉBŐL

KÁLDY ZOLTÁN, A DÉLI EGYHÁZKERÜLET PÜSPÖKÉNEK KÖRLEVELÉBŐL

„A nagyhét, különösen nagypéntek és húsvét ünnepe nem kis feladat elé állítja minden lelkész-testvéremet, aki igehirdető szolgálatát komolyan veszi. Üdvösségünk testté lett kinyilatkoztatásának, Jézus Krisztus Urunknak legmélyebb titkairól teszünk ilyenkor bizonyságot:

FEEXAKlADOn:

szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról.

Tudunk-e a megváltó kegyelem isteni tényeiről, főleg a feltámadásról a ma emberének hitelesen, érthetően, korszerűen, igeszerűen és egy- háziasan szólni? Fel tudjuk-e jól használni e mostani drága alkalmat is arra, hogy az evangéliumot „tisztán és igazán” hirdessük, tehát valóban örömet hirdessünk nagy és őszinte belső örvendezéssel? Hogyan mondjuk el a saját emberi természete és a mások bűnei miatt szenvedő embertársainknak a Jézus Krisztus meggyötörtetésében rejlő evangéliumot? Hogyan tudunk szólni a halál árnyékában járóknak: a súlyos betegeknek, öregeknek, gyászolóknak a feltámadás örömhíréről? Van-e mondanivalónk arról, hogy am,' or megjelent a feltámadott Jézus Krisztus, mindenekelőtt békességet kívánt szeretteinek? Kaptunk-e ebből a békességből

„Szeretettel gondolok most minden lelkésztestvéremre. Az egyházi esztendő legszebb időszakának, a nagyhétnek küszöbén állunk. Ilyenkor legtöbb a szolgálatunk. Kérem a gazdag Istent, hogy áldja meg gazdagon mindenütt a Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló evangélium hirdetését. Szentleikével gyűjtse össze a hívek seregét, nyissa meg szívüket üzenetének befogadására, táplálja, erősítse mindnyájunk hitét, reménységét és szeretetét megterített asztalánál. Különösképpen kérem mindezt magyarországi evangélikus egyházunk, benne egyházkerületünk és annak minden gyülekezete számára, hogy népünk között a hitben és sze- retetben szolgáló egyház útját járhassuk és kinek-kinek élete áldássá váljék ott, ahová Isten állította: falvainkban s városainkban egyaránt.

A nagyhét és különösen annak két kiemelkedő ünnepe: nagypéntek és húsvét — rendkívül gazdag szép hagyományokban és szokásokban. Becsüljük meg ezeket. De ne feledjük, hogy a szokás köny- nyen válik megszokássá és azt se feledjük, hogy amit Jézus Krisztus tett érettünk, azt soha sem lehet megszokni, mint ahogy soha sem tudjuk eléggé meghálálni. Isten egyszülött szent Fiát, az ö irántunk való kimondhatatlan szeretetét adta nékünk a Golgotán. Soha sem lehet megszokni, hogy Jézus annyit szenvedett értünk, hogy magára vette bűneinket, hogy az egész világért meghalt a kereszten. Ezért nem merülhet ki, nem válhat szegénnyé soha sem mondanivalónk. Isten szeretetének gazdagságáról, hatalmáról, mindeneket átfogó méreteiről sokoldalúan, a ma élő emberek kérdéseihez fordulva, a mának minden gondját, felelősségét igehirdetésünkbe felvéve, világosan és bátran lehet beszélni.’*