Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-15 / 16. szám

KP. BERM. BP. «L

0 R S ZAG 0 S EVA N G ÉLI KUS H E T I L A P

XXVII. ÉVFOLYAM, 16. SZÄM 1962. április 15.

ÄRA: 1,40 FORINT

„Készülj, lelkem serényen9 Kísérd el Uradat

1.

Ma már senki sem tudná felidézni az első virágvásárnál élményét, amikor Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Nem tudjuk, mekkora volt a „sokaság”, és nem ismerjük az ujjongó lelkesedés fokát. Nem látjuk a fényesen ragyogó szemeket és nem halljuk a halleluják zengését. Nem tudjuk Jézusról, hogy mosolygott-e, komoly volt-e, integetett-e, áldást osztott-e, vagy csak ült alázatos arccal a szamárhát furcsa „királyi trónusán”? Nincs már szemtanú, aki elmondaná újból és újból színesen, elevenen, magával ragadó sodrással, hogy beleringathatnánk magunkat abba a lelki állapotba, amelyben az akkori emberek, a Krisztus rajongó követői éltek.

A festőművészek megpróbálták ugyan megörökíteni azt a jelenetet számtalanszor, egyik így, másik úgy, de valójában mindegyik a maga képzelete fényénél alkotott s ki tudja eldönteni: melyik áll legközelebb a valósághoz?

2.

Azt az egyet azonban tudjuk — mert erre a Szentírás elegendő anyagot nyújt nekünk is —, hogy az a virágvasárnapi sokaság — tévedésben volt. Elfelejtette Jézus szavait, amelyek az Ö útjáról szóltalc, arról, hogy „fel kell mennie Jeruzsálembe”, hogy papok és írástudók kezébe adatik, hogy mindvégig a halál ígéretét őrizte lelkében, hogy ez a virágillatos út nem az, amely a végtelen szépségei felé vezet, hatalomba és dicsőségbe. Nem ismerte fel Jézus egész földi magatartásában azt az egészen más „királyit”, ami nem hasonlatos a földi királyok életéhez és pompájához. Nem villant fel előtte az sem, hogy Jézusnak akkor nem volt voltaképpen se tekintélye, se gazdagsága, se kardja, csak küldetése, szent rendeltetése. Sőt még inkább úgy tűnik: az a sokaság nem Jézust ünnepelte, az Isten Fiát, hanem saját magát, az embert és a kíséret minden tagja a maga álmát dédelgette, szépítgette és közel érezte a megvalósuláshoz. Azok az emberi gondolatok pedig, jaj, de messze voltak Isten gondolataitól!

Nem is csodálkozunk ezen. Az ember szent környezetben is mindig ember marad és azt hiszi, hogy maga körül forgatja a világot.

De Jézust nem tévesztette meg semmi sem. Se rajongás, se ■halleluja, se hulló virág, se kínálkozó emberi lehetőség, se semmi más. Élete kötve volt annak akaratához, Akitől jött és akinek engedelmeskedett. Az út végén mást látott, mint körülötte az emberek: a sötétséget, a keresztet, de éppen abban a hűségnek azt a dicsőségét, amellyel áldottá lett a megváltásban mindenek számára. i

3.

Vajon megtanulta-e már a keresztyén egyház azt, ami feléje árad a virágvasárnapi bevonulás nagy ellentéteiből?

Nagyon sok történeti tény és lelki jel azt mutatja, hogy ma még mindig igen sokan — mint a mai kor keresztyén tömege — ott vándorolnak Jézus nyomán az emberi szív mámorától megszállottan. Csak azt a rövid utat látják, amelyen éppen járnak, talán csak egy nemzedék korszakát és életét, de nem figyelnek fel az út végére, a megvalósíthatatlan célra. Álmodoznak az egyház evilági hatalmáról, milliós nagyságáról, anyagi erejéről, kulturális és politikai hatásáról, szervezkedésének végtelen és újszerű lehetőségeiről. Közben ki tudja, hogy bárki is milyen „keresztyén-keresztény” gondolatot hordoz és takargat magában?

Ez pedig azt jelenti, hogy az egyház nem látja a keresztet. Krisztus igazi királyi trónusát, se eléggé hatalmasnak, se valóságosnak, se elkerülhetetlennek, se az egyház élete és szolgálata egyetlen erejének. Ezért lesz a keresztről való beszéd ma is sokak számára botrány és bolondság, de legalábbis érthetet- lenség. Istennek pedig úgy tetszik, hogy minden esztendőben rávezessen minket a Krisztus-útra.

Ezen az úton vannak virágok, az igazi virágvasárnap, a Krisztus-követés élő virágai: az alázat, az engedelmesség, a szolgálat, a türelem, a szeretet, a megértés, a megbocsátás, a bűnbánat, de mindenekfelett az isteni kegyelem virága. Ha ezeket a virágokat naponta „elhasználjuk”, átélhetjük na,ponta azt a csodát, hogy éppen ezáltal növekednek, sokasodnak, erősödnek s életet kapnak.

Ahol ez történik, ott nincs helye más „virágoknak”, amelyek az emberi szív bűneiből szívják vérüket: a gyűlöletnek, a gonoszságnak, a hatalmaskodásnak, az önzésnek, a békétlenségnek, a háborúskodásnak, a megtorlásnak s mindenféle rontásnak.

Azért — amikor ki tudja hányadszor, elolvassuk a virágvasárnapi történetet és énekeljük az éneket: „Készülj, lelkem, serényen, kísérd el Uradat...” — szükséges, hogy Istennek élő népe azzal az egyszerű imádsággá,l cselekedje ezt, amely talán így szól: Veled Uram, de a Te akaratod szerint...

Várady Lajos

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••*••••••••••••••••••••«•*••••••

Virágvasárnap,}án less Vson László kelenföldi lelkészi állásba való beiktatása

Mint lapunk legutóbbi számában hírt adtunk róla, az Északi Egyházkerület püspöke Uzon László szolnoki* lelkészt küldte ki a kelenföldi gyülekezet megüresedett lelkészi állásába. Az új lelkész iktatása a ' kelenföldi templomban április hó 15-én, virágvasárnapién délután 6 órai kezdettel történik istentisztelet keretében.

Az iktatást Várady Lajos budai esperes végzi.

A beiktató istentisztelet után az egyházközség ünnepi közgyűlést tart.

Szigorlat a Teológiai Akadémián

Teológiai Akadémiánkon április 6-án volt a tanévközi szigorlat harmadik része dr. Vető Lajos püspök elnökletével. A szigorlatot mindkét

vizsgázó, név szerint Baranyai Kálmán és Grosschmied Iván megállotta. Lelkésszé avatásuk helyét és időpontját idejében közölni fogjuk.

Isten szeretetének mutatója

TANULSÁGOS közelebbről SZEMÜGYRE VENNI az

Üjszövetség tudósításait Jézus haláláról. Ez a tudósítás mindenekelőtt részletes. Az evangéliumokban nagycsütörtök éjszakájának és nagypénteknek leírása hosszíj fejezetekre rúg. Ez annál feltűnőbb, mert egyébként a Jézus életéről szóló beszámolók szűkszavúak. Ha valaiki elolvassa egyvégté- ben bármelyik evangéliumot, magától is észreveheti, hogy a passió leírására rendkívüli nyomaték, hangsúly került. Mintha Jézus életének megelőző 33 esztendeje csak elp- készítése lenne az utolsó, nem is egészén 24 órának. Ahogyan Jézus halálának (és vele együtt elválaszthatatlanul, feltámadásának) jelentősége az Újszövetség többi iratában is előtérbe lép, az mutatja a Biblia íróinak értékelését: Jézus szolgálatának csúcsához érkeztünk itt. Legtömörebben és legmélyebben János evangéliuma fejezi: ki ezt, amikor Jézusnak ezt az utolsó szavát közli: „Elvégeztetett.” Ez nem a lemondás sóhaja, hanem a befejezés vallomása: elvégeztetett a keresztfán a megváltás müve.

AZ EVANGÉLIUMOK PASSI ÓTÖRTÉNETÉNEK MÁSIK VONÄSA a rendkívüli tárgy- szerűség. Nincs bennük semmi színezés, még kevésbé pátosz. Sőt — ami nem mondható el Jézus élettörténetének minden egyes részletéről — nincs. nyoma mítosznak, legendás vonásnak. A mai emberhez különösen is közel áll ez az elbeszélő mód, mert a húszadik század szülöttei nagyon szeretik az egyszerűt, a természetest, óvakodnak minden barokkos íztől, és a valóságot akarják megismerni.

Pedig kézenfekvő lett volna, hogy Jézus halálát szenvedélyesen adjá^ elő. Nem kellett volna sokat erőlködni, hogy a szánalom, borzalom, felháborodás hangját is megszólaltassák a leírások. A keresztre feszítés az ókor legkegyetlenebb és legkínzóbb kivégzési módjaihoz tartozott, és mégis, az evangéliumi tudósítás nem csöpög vértől. Jézus pőre világosan mutatja, hogy ártatlanul ítélték el, s az igazságtalan ítélet, az emberek közé jött szerető Isten kitaszítása is kiválthatott volna szenvedélyes hangot az elbeszélőből. De olyan csendesen, higgadtan beszélnek erről a megrázó eseményről az evangéliumok, hogy ha nem tudnánk, hogy íróik hitének legdrágább tartalmáról van. szó,

azt hihetnénk, hogy hűvösek

és közönyösek.

Ez a tárgyilagos hang azonban mindennél többet ér. -4 szenvedélytől fűtött előadásmód, íróik érzelmeinek kifejezése elterelné figyelmünket a tárgyról, illetve közénk és a tárgy közé tolakodnék. Jézus haláláról szóló evangéliumi tudósítások tárgyszerűsége megbecsülhetetlen érték, mert így minden idők minden embere saját személyében kerülhet a Kereszt hatalmas ténye, Jézus halálának lenyűgöző eseménye elé.

VAN HARMADIK VONÁSA IS EZEKNEK A r'.'UDÖ SÍTÁSOKNAK, s ez az emberközelség. Az evangéliumok írói és olvasói mintegy bele vannak szőve Jézus szenvedésének képébe. Az író a maga sajátos emberi, lelki, gondolati és helyzeti adottságaival jelentkezik az elbeszélésben Ugyanakkor az olvasóira való .tekintet is formálja mondanivalóját. Máté: evangélista például Jézus halálát a legmélyebb emberi elhagyatottság eseményeként írja le. Nála Jézus utolsó szava: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Benne van ebben az a felismerés, hogy Jézus halála nem könnyű látszat-esemény, hanem a halál valóságos átélése, s Ö megkóstolta az emberi élet lehetséges legmélyebb pontját: még az Istentől való elhagyatott- ságot is. Arnikor Máté a szenvedés-történet részleteinél ószövetségi párhuzamokra céloz, és hangsúlyozza, hogy minden azért történt, hogy beteljesed jenek a próféták írásai —, ezzel tulajdonképpen a zsidókból lett keresztyén olvasóihoz fordul, akiknek az ószövetségi' háttér hitük számára alapvető fontosságú.

Más és más jellegzetességeket lehet megfigyelni Márk, Lukács passiótörténetében. Já nos elbeszélésében megint valami új tűnik elénk. Ö a feltámadás fényében nézi Jézus egész életét, mint aki húsvét felől emlékezik vissza az eseményekre. Nála Jézus keresztjének képe fényözönben ragyog. Ügy hirdeti Jézus halála történetét, hogy abból a dicsőséges Űr néz reánk. Pilátus örökre emlékezetes szava, feleségének rémülete, a felirat változatlanul hagyása, a katonák sorsvetése, anyjáról való gondoskodás, a győzelmes „Elvégeztefett!”-kiáltás — mind azt mutatja, hogy

a szenvedéstörténet során

is minden és mindenki

IMÁDKOZZUNK

János 13, 1—17. . •

Nagyhét kezdetén dicsérünk Téged, Jézus Krisztusunk, hogy haláloddal megtisztítottál bennünket. A keresztfán szerzett bűnbocsánatod letöröl rólunk minden vétket, szennyet. Áldunk Téged, hogy Isten irgalmának tisztító ereje ma is árad reánk a szenvedésedről és halálodról szóló igében, s ezen a héten áhítattal vett úrvacsorában.

Köszönjük Neked, hogy a bűnbocsánat nagy ajándéka mellett a szeretet leghétköznapibb cselekedeteivel is szolgáltál a tieidnek.

Azért mostad meg tanítványaid lábát az utolsó vacsorán, hogy ezzel is tanúságot tégy az alázatosan szolgáló szeretet- ről, amellyel Te szerettél és amelyre bennünket Is tanítasz.

Kérünk Téged, áldj meg bennünket, hogy ne csak a bűn- bocsánat erőmében fürödjék lelkünk, hanem vállaljuk a hétköznapok során, az emberek között az értük és nekik végzett szolgálat legegyszerűbb, legalacsonyabbnak tűnő tetteit is. Add, hogy meg ne fáradjunk odahaza a családban egymás segítésében. És add, hogy idegeneknek is megtegyünk minden apró vagy nagy szolgálatot, amellyel jót tehetünk nekik.

így légy a keresztyénekkel, hogy előmozdítsuk embertársaink jólétét a segítő kis tettek sorával és az emberiség nagy ügyeinek szolgálatával egyaránt. Forraszd össze az Urunk szenvedésére emlékeztető nagyhéten lelkűnkben a hitet a szeretettel, hogy ne csak h Más elfogadói legyünk kegyelmednek, hanem köveiéi is szolgáló szerelőiednek. Amen.

Neki engedelmeskedik, Öt szolgálja, az O dicsőségét munkálja.

Lám, Jézus halálának hirdetése elválaszthatatlan a bizonyságtevő személyétől és attól a valóságos gyülekezettől, amelyhez szól. Ma is így van rendjén, s mi, egyház, az idei nagypénteken a mi viszonyaink között, a mában ízig-vérig benne élő embernek szóljuk Jézus halálának történetét.

Az első keresztyén gyülekezetekben Jézus halála történetének részleteivel párhuzamosan futottak az apostolok értelmező igehirdetései és levelei. Ezek mintegy megvilágították a történték értelmét és levonták a hitbeli tanulságokat. Kr. u. 58-ban írta Pál apostol a Római Levelet. Ebből veszünk ki most egy ilyen megvilágító mondatot Jézus haláláról: „Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk”.

NAGYOBB ELEKTROMOS GÉPEKEN ÖRA ALAKÚ MŰSZER szokott lenni, amelynek mutatója jelzi, hogy a gépben van-e és milyen erősségű villanyáram. Krisztus keresztje olyan mint egy ilyen árammérő műszer. Életünk folyamán állandóan hirdeti nekünk Isten szeretetét, mutatja, hogy Isten szívében milyen végtelenül sok szeretet van irántunk, emberek iránt. Erre a mutatóra azért van igen nagy szükségünk, mert bűneink, mulasztásaink sokszor bizonytalanná tesznek abban a tekintetben, hogy szerethet-e egyáltalában bennünket Isten úgy, amint vagyunk. Életünkben, egyéni sorsunkban is mutatkoznak néha olyan nehézségek, személyes csalódások, belső megrendülések,. amelyeket egyénileg úgy magyarázhatunk, hogy talán nem is szeret engem az Isten.

Milyen jó, hogy Jézus szenvedése és halála mindig mutatja nekünk határozottan Isten szeretetének hatalmas áramerősségét, éppen azzal, hogy Krisztus értünk, bűnös, Isten nélküli emberekért adta életét Isten szeretete nem érzelem, vagy csak saját javát szolgáló áldozat, mint sokszor a mi emberiJ szeretetünk. Az ö szeretete örök időkre szóló tett, hozzánk lehajolt és ve lünk maradó, valóban a legnagyobb áldozatot meghozott irgalmas jóság.

A nagypénteki esemény árammutatójára ránézni érdemes, biztató, felemelő, életünk minden napján, különböző helyzeteiben.

MÁRIA

41,9.

MEGHALT

DR. FEKETE ZOLTÁN, AZ AKADÉMIA LEVELEZŐ TAGJA

DR. FEKETE ZOLTÁN, a

Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, nyugalmazott egyetemi tanár, gyémántdiplomás erdőmémök április 4-én, 85 éves korában Sopronban elhunyt. Fekete Zoltán a magyar erdészeti kutatás úttörője és vezető egyénisége volt.

Az elhunytat a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekintette. Április 9-én temették el Sopronban.

Az elhunytban DR. FEKETE ZOLTÁN egyetemi tanár, az Északi Evangélikus Egyház- kerület felügyelője édesapját gyászolja. Evangélikus egyházunk, annak lelkészei és hívei ezúton is őszinte részvétüket fejezik ki. „Aki hisz en bennem, ha meghal is él.”

Ünnepi gondolatok

Jézus áldozati halálával örökre odaállt az ember mellé. Ennek az odaállásnak hagy indokolása az, hogy szerette az embert.

A nagyheti események gyors pergésében minden az emberért történik. A kérdés, hogy győzzön a bűn, a pusztulás, a békétlenség a világban, vagy megtalálja-e helyét, célját és feladatát az ember a földön — még eldöntetlen; de közeledik a döntés órája.

így kerül döntés elé Krisztus. Halálával a legtöbbet adhatja az emberért. A kereszten hozott áldozatával megbékéltetheti a világot Istennel s ez egyben erőforrása a világ békességének is. Nem arra tekint, hogy menynyit és mikor kér majd ebből az áldozatból a világ. Nem mérlegeli, hogy lesz-e értelme a szenvedésnek, a gyalázatnak, mely öt éri. Az az indulat, hogy szerette az embert, és az a tény, hogy veszélyben az élet, az örökkévaló is, meg a földi is, tette Öt késszé és képessé az áldozatra.

Így kerül döntés elé a hivő ember. A keresztyén ember nagyheti magatartásán, de egész életén három látható.

L A sok megbánni való. A szeretetlenség és gyűlölet, a reménytelen kishitűség súlyos terhe kísér. Kísér a némaság is, amikor elmaradt a figyelmeztető kiáltás a világot fenyegető veszedelmek idején. Kísér és kísért a veszedelem, mely fenyegeti a világot, az otthont, a templomot, mely ellen még mindig nem hangzott elég sző és imádság keresztyén emberek ajkán.

2. A sok tennivaló. Isten akarata szerint való magatartás mindig abból fakad, ha a keresztyén ember éppen a Krisztus érette hozott áldozatából élve látja meg feladatát, de a hozzá való erőt is. A keresztyén ember mindig abban az értelemben Isten munkatársa, hogy Isten benne és vele végezteti el mindazt, ami az életre való: a földire is, meg az örökkévalóra is. A tennivalók jó elvégzésének titkát a keresztyén ember Krisztustól vette, midőn megtanulja értékelni az életet, gyűlölni az élet ellenségét, érteni és szeretni az embert, munkálkodni a bűn ütötte sebek gyógyulásán.

3. A még több kegyelem. A nagyhétbe forduló idő kettőre figyelmeztet: súlyosak a mulasztások, de Isten új lehetőséget és alkalmat ad a kegyelem révén az üdvösségre és a szolgálatra. Éppen ezért a keresztyén ember nagyheti magatartása nem a siránkozás vétkei felett, hanem boldog megragadása a Krisztus vérén szerzett kegyelem adta nagy lehetőségeknek, önmaga és a világ számára.

így fakad áldás Krisztus szenvedéséből mindnyájunkra Fodor Ottmár