Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-04-15 / 16. szám
AZ ÜJ FALU SÄRSZENTLÖRINC NAGY PAPJA FALUN JÁRTAM A MINAP és arról szeretnék írni most, amit láttam és amire közben gondoltam. Az új faluról, ami még nem valóság, de már épülőben van, már bontakoznak körvonalai s már látni a születő jövőt. Még együtt van a régi és az új, s ez az izgalmas és néha nem könnyű. De nem állapot ez pusztán és nem sors, amit hordozni kell, hanem feladat, lecke, ami megoldható és amit szép férfimunkával lebírni gyönyörűség is lehet. A falu, „valahol Magyarországon”, amint mondani szokás, kissé „Isten hátamögött” fekszik. Pedig nincsen messze a fővárostól, hatvanvalahány kilométerre, gépjárművel egy óra alatt elérhető lenne — ha nem volna az országút utolsó szakasza elképzelhetetlenül rossz. Gödreiben nyögve bukdácsol az autó, — pedig van itt forgalom, féltucat autóbusz is szalad velünk szembe egymás után; a faluból a fiatalok egy része Pestre jár munkára, hetenként vagy naponként is. A gödrös út a régi képe, de íme már épül az új, széles íveléssel ölelve át a dombsorokat. Az ország egyik legszebb tája ez, a hajtűkanyar magasából a Duna ezüst szalagja fénylik, a partján patinás városka játékházai, tornyok és kupolák és este a távolban a főváros fénykoré sugárzik. Idegenforgalmi látványosság is lehet, majd ha az út megépül. De addig ideutazni merész vállalkozás. A falu a magyar felsővidék dombhajlatai között búvik meg, „mint kalapban a krajcár", — Petőfi Rozsnyóról mondta ezt, de ide is illik. A házak szétszórtan állnak, mint játékos kedvvel odavetett építőkockák. Az utcák közöttük bizony eső után feneketlenül sárosak; de már új, frissen ásott nyílegyenes mederben szalad a falut átszelő kis patak, nagy halomban a kő, amivel medrét kikövezik s jut belőle az utakra is. Jövőre már nem önti el tavaszi árvíz az utcákat s száraz lábbal lehet eljutni mindenhová. A HÁZAKON ÜJ PIROS CSERÉPTETŐ VIRÍT. Egy mohától kizöldült szalmatetős ház áll csak a többi közt szégyenkezve. A múlt itt felejtett emléke, tető-kontyát csáléra nyomta az állandó széljárás. Szemben vele a posta, előtte élénksárga telefonfülke. „Itt. a faluban telefonfülke” — ál- mélkodom? — „Hová lehet innen telefonálni?’’ — „Mindenhová!” — hangzik az önérzetes felelat. Villanyfény, telefon, rádió magátólértetődő dolgok * pár házon már a modern i&ólyafészek”, a televíziós antenna terpeszkedik. S a dombháton túl a falu vadonatúj része: a bányásztelep, új fris- senmeszelt házak tizesével. Meri bánya is van itt s a lakosok egy része odajár munkára. A többi termelőszövetkezetekben van. Alig egy éve alakult csak s tele még a kezdet nehézségeivel. Az emberekben a régi birkózik az újjal, a megszokotthoz való ragaszkodás s bizalmatlanság az ismeretlen iránt. Még nem tudnak egész szívvel, jó reménységgel járni az új úton s ebben kell és lehet is nekik nagyon sokat segíteni. HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉP EZ s ebben nem is volna hiba; csak a hagyományok között válogatni kell. A szőr- kucsmás férfiak Esze Tamás kuruc seregébe is beillenének, oldalukra képzelem a görbe szablyát s gondolom, őseik ott is küzdöttek a talpasok között a szabadságért és „szegény kis Magyarországért”. Most azt kell megérteniök, hogy a kuruc virtfust az újért és jobbért való bátor elhatározásokban és nemlankadó fáradozásában kell gyakorolni. A káláris- mosolyú menyecskéken a sokszoknyás, festői népviselet, — mindegyik egy-egy Glatz-kép -— modern kardigán s a csuklójukon karóra. S a földes szobákban is — akad még néhány — a legújabb típusú rádió, a kerítéshez csillogó Pannóniák támaszkodnak. Szép szőttes az ágyakon és villanycsillár a mennyezeten — így keveredik a szép és megtartásra méltó régi és hasznos új s így kell ennek lenni mindenben. A dombtetőn nem a templom áll, mint némely faluban fes az szerényen húzódik meg , a házak között —, hanem a kastély, az egykori földesúr fényes hajléka. S ez volt a jellemző igen sok magyar falura a múltban: a viskók fölött kastély terpeszkedett s a, falu népe zsellér volt és az volt valójában a pap is, mert az egyház is egészen a patronus uraság kegyéből élt. A kastély most megyei gyermek- otthon. Porcelánkandallós termeiben sok kis fehér ágy, színes függöny, hótiszta duny- hácskák. Másik szobában apró asztalkákon vacsorára terítve — minden csöppnyi itt és Hófehérke hét törpéjének hajlékát idézi. S csakugyan: a hatalmas parkban, sudár fenyők, nyírek, tiszafák, tölgyek alatt három meseházacsky, tarka mézeskalács-tetővel, tornyán vaskakassal, tornáccal, ablakán zsaluval — az intézet igazgatónőjének tündéri ötlete. Hetven gyermek él itt boldog, gondtalan életet, hetven gyermek, akiknek valami okból nem adatott meg a családi otthon s a szülői szeretet. A társadalom nagy családja pótolja most ebből azt, ami emberileg pótolható s ez nagy dolog. Ez is az új falu képéhez tartozik már. AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOM SZÁZHETVEN ESZTENDŐS, vastagfalú, zömök épület, közvetlen a Türelmi Rendelet után épült, de már van tornya is, igaz nem magas, tetején csillaggal, ami inkább kuruc buzogányt formáz. Az egyház a születő új faluban: ez az izgalmas téma és a feladott lecke papnak és gyülekezetnek egyaránt. Az örök evangéliumot a mában megszólaltatni — e sokszor han- goztatott célkitűzés elcsépeltnek tűnhet, pedig nem lesz azzá, ha a mindenno.pi kérdések nagyon is kézzelfogható feladványaiban váltódik aprópénzzé. Hogy csak egy ilyen kérdést említsünk: a fiatalok jó része eljár a faluból dolgozni, Pestre is, mint említettük, a szövetkezetben csak az idősebb emberek maradnak. S ez bizonyára nem jól van így. A falu fiataljainak is itt kell megtalálniuk jövőjüket, életük értelmét, szépségét: a faluban, amely bizonnyal egyre vonzóbb lesz majd számukra. Mert a nagy átalakulás értelme többek közt ez is: egyre inkább elmosódik a falu és a város között a különbség éppen azokban a dolgokban, amik azelőtt a falusi életet nehézzé tették. Az új falu nem a múlt elmaradott „sárfészke” lesz immár, a városi szükségletek kiszolgálója, gyarmat az országon belül, ahol számkivetettnek érezte magát, akit sorsa ide lökött. Az új falu. sajátos települési forma lesz a tájban s ezért és ebben más csak mint a város. De az emberi életet könnyebbé tevő kényelemben s megszépítő és gazdagító kultúrában bizony- nyál nem kevesebbet nyújtó, mint a város. A falusi életforma nem alacsonyabbrendű a városinál. A nagyüzemi gazdálkodás iparággá teszi a mezőgazdaságot, értékben, fontosságban és szépségben egyenrangúvá a termelés egyéb ágaival. Az út idáig persze még néhol hosszú és nem egészen könnyű. Ezen az úton járni segítheti a falu népét a jól megértett evangéliumból táplálkozó s a szokások hagyományos kegyességét élő ke- resztyénségre felváltó gyülekezet. Ez lehet az egyház szolgálata az új, pontosabban az újat építő faluban. A .... -i templom tornya — mint minden templomtorony — felfelé mutat, ahonnan — képié sen szólva — száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. A templomajtóból pedig ellátni a falura, a patakra, a »kanyargó országúira, a tsz irodájára — egykori urasági magtár —, ahol többek között a papné is dolgozik, s a bányára, ahol épül már az üzemi rendelő, lesz orvosa is a falunak. Mert most még nincsen orvos a faluban és még sok minden hiányzik, ami azonban bizonyosan meglesz holnap, holnapután. Ezzel a reménykedő, bátor és széles kitekintéssel kell nézni a templomajtóból — s nemcsak nézni, de segíteni is, őszinte szívvel, okos szóval az új falut. Groó Gyula Niemöller Helsinkibe megy Dr. Martin Niemöller, a hessen-naesaui egyház elnöke, meglátogatja a VIT-et Helsinkiben. Látogatása alkalmával, mely július 29-től augusztus 3-ig tart, beszélni akar az ifjú keresztyének egy találkozóján. A szent nyelv Akik abban reménykedtek, ■hogy a küszöbön álló II. Vatikáni Zsinat megtöri majd a latin nyelv egyeduralmát a katolikus egyházban és több jelentőséget és szerepet szán majd az egyes országok saját nyelvének az egyházi életben, főleg a liturgiában, azok most ebben a kérdésben is nagyot csalódtak. A Vatikánban éppen kiadott apostoli alkotmány, a „Veterum Sapientia” (Ősök bölcsessége) röviden és velősen kimondja: A latin nyelv az Apostoli Szék nyelve. „Nem különös isteni gondviselés nélkül” kap ezen a réven egészen rendkívüli méltóságot. Minthogy pedig az isteni gondviselés ellen semmit sem lehet tenni, azt az utasítást kapják az alkotmányban a katolikus püspökök, őrködjenek afelett, hogy senki se foglaljon állást a latin nyelv használata ellen a szemináriumi oktatásban és a liturgiában. Az egyházi hatóságok, mondja az alkotmány, pontosan a pápai rendelkezésekhez tartsák magukat és engedelmességet tanúsítsanak a Szent Székkel szemben. A latin nyelv „az egyház élő nyelve” az alkotmány szerint. Ezért a teológiai oktatást is mindenütt latin nyelven és latin nyelvű tankönyvek alapján kell végezni. Az egyes országok felelős helyei tehetnek ugyan javaslatokat — mondja a rendelkezés — a latin nyelv tanulmányi rendjére vonatkozólag, de „ennek a tanulmányi rendnek a lényegét vagy célkitűzését nem szabad ellaposíta- niok vagy megváltoztatniok”. Római megfigyelők véleménye szerint eleve lehetetlenné vált minden vitatkozás a népnyelv bevezetéséről a liturgiábanA Diakoniai Osztály Tanácsa április 5-én tartotta ülését. Az ülésen D. DR. VETŐ LAJOS püspök elnökölt. Az elmúlt esztendő diakoniai munkájáról tett jelentést MUNCZ FRIGYES megbízott ügyvivő-lelkész. Beszámolt egyházunk tizenkét intézményének életéről s azokról a kérdésekről, melyek az intézményeket foglalkoztatják. „Isten iránt hálával emlékezhetünk meg az elmúlt évről — mondotta többek között — mert szeretetotthonainkban zavartalanul folyt az élet s a gondjainkra bízott öregek és beteg gyermekek részére minden tekintetben kielégítő körülményeket tudtunk biztosítani." A jelentés érdekes része volt az, melyben a szellemifogyatékos gyermekek foglalkoztatása érdekében kifejtett gyógypedagógiai munkáról számolt be. „Otthonainkban Krisztus parancsa szerint igyekszünk folytatni a munkát s arra törekszünk, hogy az evangélium hassa át a gondozókat és gondozottakat" — fejezte be jelentését Muncz Frigyes megbízott ügyvivő-lelkész. A szeretetotthonok és a Diakoniai Osztály 1961. évi zárszámadását RUZICSKA LÁSZLÓ lelkész-gondnok ismertette. D. Dr. Vető Lajos püspök bejelentette, hogy SZTEHLO GÁBOR ügyvivő-lelkész súlyos betegségére hivatkozással tisztségéről lemondott. Meleg szavakkal emlékezett mag arról a munkáról, melyet Sztehlo Gábor a diakónia megszervezése körül folytatott és betegségéből teljes felépülést kívánt neki. A Tanács ülése a püspök imádságával ért véget SÄRSZENTLÖRINC TEKINTÉLYES KÖZSÉG Tolnában, a Sió-csatorna partján. Már a középkorban is település volt ezen a helyen. A törökök azonban teljesen kipusztították. 1722-ben Szenicei Bárány György nyolc magyar evangélikus családdal ideköltözött Györkönyből, gyülekezetei és községet alapított. Bárány György munkásságát részletesen ismerhetjük meg Schmidt János volt györkönyi lelkész százoldalas tanulmányából. Sárszentlőrinc nevének hallatára legelőször talán Petőfi neve jut. eszünkbe, aki a később Bonyhádra költözött sár- szentlőrinci evangélikus' gimnáziumban is tanult. Ezt a hatosztályos gimnáziumot a gyülekezet nagy papja, Nagy István alapította. Április elsején emlékezett meg ünnepélyes keretek között a sár- szentlőrinci egyházközség, halálának 150 éves évfordulójáról. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELETEN KÁLDY ZOLTÁN püspök hirdette az igét. Szükséges, hogy eleinkre hálásan gondoljunk vissza; kövessük példájukat és kövessük Jézus Krisztust — mondotta többek között. Nem puszta múltba- merengés ez, hanem megerősödés, megfrissülés a hitben és a szeretetben. Igehirdetését így fejezte be: „A világ nagy változásokban él. Rakétát lőnek ki a Holdba. Ember száll a csillagok között. A jövendőt nem ismerjük, de a jövendőben is ott az Isten és a jövendőben is szeret az Isten. Nagy István halálának 150 éves évfordulójára akkor emlékezünk helyesen, ha azt mondjuk: én is szeretlek téged, Uram, én erősségem.” Az istentisztelet után tartott közgyűlésen Somogyi István másodfelügyelő üdvözölte a gyülekezetét és a püspököt. Csepregi Béla lelkész javaslatára jegyzőkönyvben emlékeztek meg az évfordulóról. A megemlékezés így szól: „ A sárszentlörinci evangélikus gyülekezet hálával és tisztelettel emlékezik nevet papjára, Nagy István püspökre, és halálának 150. évfordulóján megörökíti múlhatatlan emlékét. NAGY ISTVÁN 1728, ÁPRILIS 23-ÁN SZÜLETETT BE- ZIBEN. Teológiai tanulmányait Wittenbergben végeztet 1753. november 22-én szentelték lelkésszé Modorban. Nagy- alásony és Várpalota után Sárszentlprincen 1765-től 1812- ig töltött be lelkészi tisztet. Töretlen továbbviselöje volt nagy elődei: Szenicei Bárány i György, a gyülekezet és a tolnai esperesség alapítója és első I esperese, valamint Perlaki Gábor, a későbbi dunántúli püspök munkájának, ö szerzett be először orgonát a sár- szentlőrinci templomba 1768- ban, ő építette a mostani szép templomot 1775-ben, szervezte és létesítette a sárszentlörinci gimnáziumot 1806-ban. • A sárszentlörinci gyülekezet megbecsülését és hírnevét azzal is emelte, hogy 1768-tól alesperes, 1775-től esperes és 1796-tól dunántúli püspök volt. Ezzel a félreeső kis falusi gyülekezetét jelentőségében az egyházkerület élvonalába emelte. Nagy István írta az első igazi evangélikus konfirmációi kátét 1800-ban, amelyet megjelenése után 128 évvel is újra kiadtak. Lefordította és saját költségén kinyomatta 1790-ben Rambach János Jakab teológiai tanár és püspök Jézus szenvedéstöriéne- téről szóló elmélkedéseit, amely 1500 oldalas nagy mű azóta is páratlanul áll a maga nemében a magyar áhítatos irodalomban. Szorgalmas munkában és fáradhatatlan egyházépítésben telő munkanapja kivételesen hosszúra nyúlt. 57 évi lelkészi, ebben 21 évi esperesi és 16 évi püspöki szolgálat után 82 éves korában, 1812. február 3-án tette le lelkészi és püspöki tisztét, s amint Zakariás papról van megírva, „mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza” (Lk 1, 23). Lemondása után néhány hónappal, április 19-én hazatért Urához. Mint hű magyar, fáradhatatlan lelkipásztor, bölcs egyházkormányzó és alázatos keresztyén beírta nevét a magyar protestantizmus történetébe. Emléke ott él a mostani gyülekezet szívében is és hisaszük, hogy életpéldája még sokakat indít követésre. Áldja meg Isten gyülekezetünket, egyházunkat és magyar hazánkat hozzá hasonló jellemű fiákkal és munkásokkal.” A közgyűlésen, melyen az egész templomi gyülekezet részt vett, Káldy Zoltán püspök előadást tartott egyházunk mai szolgálatáról. A G YÜLEKEZETI TEREMBEN KIÁLLÍTÁST rendeztek. A régi oltárterítőket, templomi edényeket, anyakönyveket, énekeskönyveket és a gyülekezeti tagok birtokában lévő több érdekes emléktárgyat lehetett itt látni. A nagy búbos kerríiemcére kiterítettek egy gyönyörű nagy fehér subát, a gimnázium egyik alapítványtevőjének subáját. Az alapítvány egy tanári állás fenntartását biztosította hosszú időn át, egészen az első világháborúig, amikor az infláció idején elévült. Egy régi kard is függött a falon. Ez a Fördős-csa- lád tulajdona. 1842-ben a pécsi katolikus püspök a vármegye hajdúival és egy sereg plébánossal járta végig gyülekezeteinket Tolnában. A sárszentlőrinciek méltó fogadtatásra készültek. A templomot bezárták, kulcsát elrejtették. A férfinép a templom köré sorakozott. Két Fördős karddal állt a templom kapujába. Az assszony- nép pedig fülsiketítő lármával és szitokkal fogadta az érkezőket. A benyomástkeltő fellépés nem maradt hatástalan. A kiállítás megtekintése után, délután a püspök Ten- gelicre ment, hogy meglátogassa Fábián Imre volt sár- szentlőrinci lelkészt. A 80. évhez közelítő lelkész, tolnabaranyai esperesi tisztségben Káldy Zoltán püspök elődje volt. Fiatalokat megszégyenítő hűséggel gondozza mint nyugdíjas, a tengeleci gyülekezetét. Még kerékpárra is száll, hogy ellátogasson 7 kilométerre levő egyik szórványába, Jánosmajorba. Benczúr László Evangélikus lelkészek levele Genf be A Német Demokratikus Köztársaság evangélikus lelkészei szövetségének elnöksége az alábbi levelet intézte a genfi leszerelési konferencia két állandó elnökéhez: „A genfi leszerelési konferencia tárgyalásait a legnagyobb figyelemmel kísérjük. Az a meggyőződésünk, hogy az ott össze gyülekezett államférfiak felelőssége nagyobb mint bármikor.... Nem gondoljuk, hogy bármi politikai javaslatot nyújthatnánk, éppen ezért engedtessék meg nekünk, hogy megmondjuk Önöknek, hogy egy olyan megegyezés a teljes és általános leszerelésről, amilyet a szovjet javaslat terjeszt elő, a legteljesebb rokonszenvünkkel találkozik. Egy ilyen szerződés számol legjobban az emberek békevágyával. A politikusok feladata, kidolgozva azokat a módozatokat, melyek által a teljes leszerelés megvalósítása elérhető és biztosítható. Ügy véljük, hogy a kölcsönös érdekek jóakara- tú figyelembevételével a feladói megoldása lehetséges.” Könyvismertetés „Es kommt ein Stern gezogen” címmel az Union Verlag, Berlin (NDK) pompás novellás kötetet adott ki 1961 karácsonyára, amelyet kitűnő versek és a modem grafika elsőrendű képei is díszítenek. Az írók közül csak az ismertebbeket, említjük, közöttük Rudolf Alexander Schröder, Albrecht Goes, Manfred Hausmann, Annaliese Probst, Karl Hüllweck, Francois Mauria«, Arnold Zweig, Hughes Langston nevét. Az írók legtöbbje az élő nemzedékhez tartozik. Képviselve van mindkét Németország, Lengyelország, Amerika, Franciaország, Jugoszlávia, Anglia és — örömünkre a magyar protestáns írókat Szamosközy István és Z&y László jelzik. A könyv tartálr mát röviden így léhet összefoglalni: advent—karácsony — és az emberek mai hétköznapi élete. Dicsérhetjük a művészi válogatást, a nívós kiállítást és azt a gondolatot, hogy az élet eseményei prédikálják a karácsonyi evangéliumot. A magyar írókra téx-ve Szamosközy István novellájában (Der Gang nach Bethlehem) a falusi ember lelkivilága tárul fel egyszerűségében és mélységében, Zay Lászlóéban pedig (Der Weihnachtsbaum Kains) egy keményszívű autóbuszsofőr fantasztikus látomásai. Utóbbi megjelent lapunk 19601 évi karácsonyi számában. V. L. QONDOLATOK HA HIBÁDAT ismered, az valami, ha beismered, az már több, s ha nem akarod ismerni többé, az az eredmény. Ám ha egyiket sem teszed, lelked rajta! A REND az időnyerés művészete. A TAPINTAT: úgy viselkedni, mintha nem tudnánk azt, ami a másiknak kínos. IGAZ ESZKÖZÖK sohasem vezetnek rossz célhoz. BARÁTOD az, aki jól ismer, és mégis kitart melletted. MINDIG LEGYEN annyi időm és erőm a mások megértésére, mint amennyi a magam megértetésére. AZ ÖNBIZALOM terem- tettségi adottságaink és szerzett képességeink hálás ko- molyanvétele. A HÁZASSÁGOT AZOKNAK „találták ki”, akik boldoggá akarnák tenni valakit. . A REMÉNYSÉG meglátja a sötétben a gyertyafényt, a kétségbeesés pedig el akarja fújni azt. Érdekes sorok LONDONBAN egy dúsgazdag bankár előszobájában megjelent egy kopottas öreg pap. Biztosan koldulni jön, gondolta bosszúsan a bankár, és hogy kifogjon a türelmén, egész délelőtt az előszobában várakoztatta. De az öreg lelkész nyugodtan kivárta. Mikor aztán mégis a bankár elé került, kopott kabátja belső zsebéből kihúzott egy csomó bankjegyet s így szólt: „Elhoztam ezt az 50 000 shillinget. Valaki önt ezzel az ősz- szeggel megkárosította s magángyónásban bevallotta nekem s megkért átadására • A dicsekvés a hazugság unokatestvére. • Valamennyien üvegházban lakunk, ne dobáljuk egymást kővei. SWIFT pszichológus mondja, hogy van olyan pesszimista, aki akkor is panaszkodnék, ha a sült galamb a szájába repülne; akkor azon panaszkodnék, hogy miért nem repült a szájába felszeletelve. — Olyan szerencsétlen vagyok, mondja Moliér egyik pesszimista alakja, hogy ha kitanulnám a kalaposmesterséget, azontúl az emberek biztosan fej nélkül születnének. • LAOCSE, a kínai bölcs mondotta: „Minden fáj nekem, ami meg van kötözve, akár ember, akár virág, okát kutya... Ugyanő mondotta egy asz- szonynak, aki Isten iránti hálából templomot akart építtetni: „Ne építs templomot, nevelj fel inkább három gyermeket,* 4
