Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-08 / 15. szám

FÚJNAK A BÖJTI SZELEK... HŰSVÉT ELŐTT FÚJNAK A BÖJTI SZE­LEK. Megcibálják az ember haját, kabátját, ruháját s be­lecsimpaszkodnak nyaksálunk­ba, gondolatainkba, — nem­egyszer — idegeinkbe. A szilajkedvű szelek nél­kül is, tőlük függetlenül is, — már hetekkel ezelőtt — megérkeztek a böjti napok, ránkköszöntött a böjti idő­szak. Életünkben nem elő­ször és — minden reménysé­günk szerint — nem is utol­jára. Az egyházban hosszú tör­ténete, sőt még hosszabb előz­ménye van a néhány böjti hétnek, az egyházi esztendő ezen különös és elgondolkoz­tató szakaszának. Ügy is mondhatnék, hogy ezeket a napokat ott vették először nagyon komolyan, ahol ilyen - időtájt egészen más, meleg szelek simogeiják a Jordán menti olajligetek fáit s a Li­banon hegység karcsú cédru­sainak örökzölt tűleveleit. Vagy más szavakkal; ott, ab­ban a világban találkozunk először az igazi böjt gyakor­latával, ahonnan olyan sok kedves, drága ajándékot, igét kapunk még ma is; az Ótes­tamentum távoli világában. ITT, EBBEN A KÖRNYE­ZETBEN a böjt eredetileg a számvetés, a számadás, — bibliai szóval élve — a bűn­bánat alkalma volt és míg jól s helyesen értették a mú­ló évszázadok során, az is maradt: Elsőnek a számvetést em­lítettük. Azt az örök emberi magatartást, amely megállás­ra készteti azt, aki értékelni akarja, tudja életének közeli és távoli múltját, elmúlt nap­jait S arra a magatartásra gondolunk, amely éppen ez­zel a számvetéssel akarja jö­vendő életútját a helyes, igaz cél felé elindítani, tovább­folytatni; Valljuk be, hogy ez a szok­ványos matematika nélküli számvetés, ez a hol tétova, hol meg még bizonytalanabb „mozdulat” sohasem volt va­lami könnyű feladat Isten né­pe, a mindenkori gyülekezet számára; Nem volt könnyű, mert az egyes istenfélő em­ber életében éppúgy, mint a közösség. életében, mindig volt valami, ami rontotta hitének hitelét, megsilányította Isten­ről hirdetett szavainak való­ságos becsértékét. Hogy ho­gyan és miképpen történt mindez? Ó, ennek — sajnos — ezer útja és módja volt, van s még senkinek, egyet­len kor gyülekezetének sem sikerült valamennyit kikerül­ni; S mindezért — egyáltalá­ban nem csoda — a számve­tési „egyenleg” tartozik olda­la nemhogy kisebb lett vol­na mint a másik — ami a hi­vő ember „becsületét” jelen­tené ember és Isten előtt —, hanem méginkább felemész­tette, amit egyáltalában a mentségére felhozhatott vol­na. Mert az önzés, a mások­kal való nem törődés, a má­sok javának semmibevétele, a közösség kárára való élős- ködés, annak megkárosítása, a szeretetlenség; mindezek s még hasonlók együttesen, sú­lyosabban esnek latba, mint ezernyi szép szó, ezernyi ke­gyes óhaj, megvalósulatlan szándék. MIVEL PEDIG A HIVŐ EMBER mindennel — min­den gondolatával, szavával, cselekedetével — Istennek tartozik elszámolni, soha, sen- kisem állhatott meg az egy­szerű „mérlegkészítésnél”. Nem állhatott meg, mert — akarva, akaratlanul is — be kellett mutatnia rosszulvég­ződött számadásait Ö előtte. S mikor ezt tette, akkor nem cselekedhetett másképp, mint őszinte bűnbánattal, hittel. S ez — csakis ez — volt a ré­giek előtt a böjt lényeges tartalma. Így is olvassuk ezt, többek között 1 Sámuel 7,6-ban „ .;. böjtölének azon a na­pon és így szálának ott: Vét­keztünk az Ür ellen.” HOGY MENNYIRE EZ és nem a külsőleges böjt a helyes, arra Ézsaiás tanít, amikor így hirdeti az igét: „Imé, böjtöléstek napján kedvtelés- teket űzitek és minden robo- tosaitokat szorongatjátok. íme perrel és versengéssel böjtöl­tök ... ezt nevezed é böjt­nek és az Ür előtt kedves napnak? Nem az-é, a böjt, hogy az éhezőnek meg­szegd kenyeredet és a sze­gény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz felruházzad .:. ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek és az elepedt lelkűt megvi­gasztalod ... akkor gyönyörű­séged lesz az Úrban.” (Ézsaiás NAGYON JÓL TÜDŐM, hogy az előbbi szavak szó- szerint értve nem illenek ránk, a mi viszonyainkra, merthát hol kóborolnak már azok a szelek, amelyek az egykori böjti napok porát szórták a világ mind a négy tája felé .és hol van már az az ember, akit Ézsaiás kor­társai meggyötörtek s má­sok meg házaikba befogad­tak? Mégis azt mondom, hogy van valami köze, mégpedig abban, hogy nekünk is szá­„Legelső kívánságom.. Az első konfirmációs óra házifeladata: „Gyerekek, kö­vetkező órára írjátok le há­rom kívánságotokat! Mit sze­retnétek legeslegjobban, mit másodszor és mit harmad­szor.” \ Nehezebb a feladat, mint­sem gondolnák. Hiszen a gyermekeknél is úgy van, mint a felnőtteknél: sok kívánság tör az első helyre. A tavalyi konfirmandusok között volt olyan, aki háromszor tépte ki a füzete lapját, mert köz­ben másik „legelső” kívánság jutott eszébe. A második órán a különbö­ző kívánságok, mint kulcs­lyukon a szoba, bepillantást engedtek a tanítványok lei­kébe; „Legelső kívánságom — val­lott magáról S. Zoli —, hogy béke legyen a földön.” A beszélgetés során kide­rült, hogy ez a kívánság ná­la nem felnőttektől átvett szólam, „öreges” frázis, ha­nem személyes komoly óhaja, mert mint mondotta, ez a feltétele annak, hogy a többi kívánsága, jó tanulás, jó mun­ka teljesülhessen. De más lenne az élet, a politika, a leszerelési tanács­kozás, ha a háborús készü­lődésből jelenleg hasznot hú­zók, hidegháborús politikusok, fegyvergyárosok, mind így tudnának vallani: „Legelső kí­vánságom, hogy béke legyen a földön í” if j. Harmati Béla IMÁDKOZZUNK János 2, 13—22. Jézus Krisztusunk!, Te mindig meg akarod tisztítani a tem­plomot és a kegyességet az üzleti szellemtől. Ezért űzted ki hajdan az áldozati árúsokat a jeruzsálemi templom elő­csarnokából. Ezért adtad az egyház megtisztítására a refor­mációt, amely a bűnbocsátó cédulák árulása miatt indult el útjára. Köszönjük, hogy nem engeded: bármivel is megfizes­sük az Isten kegyelmét, sem áldozattal, sem érdemmel. Kérünk, tisztítsd meg ma is mindenütt a keresztyén bitet, hogy egyedül a Te érdemedben bizakodva kérjék a keresz­tyének Atyád irgalmát. Ezt hirdettesd a szószéken, ezt erő­sítsd az úrvacsorái oltároknál, hogy a keresztyén templomok Istenünk ingyen kegyelmének lehessenek osztogatói a hívek számára. Magasztalással áldunk, hogy életedet nem kímélted, ha­nem halálra adtad értünk. És dicsőítünk feltámadásodért. Köszönjük élő jelenléted láthatatlan templomát. Valahol csak ketten-hárman egybegyülekeznek a Te nevedben, jelen vagy és Veled együtt ott van a mindenható Isten, mennynek és földnek ura. Áldd meg a kegyelmes jelenlétedben részesedőket, hogy meglássék életünkön lényednek hatása a munkában, ember­társainkhoz való viszonyunkban, lelkünk békességében. Küldd el a tieidet a Veled való találkozásokból az emberek szol­gálatára, hogy szeretetben égjünk el, önfeláldozó életet él­jünk másokért. Ámen. mot kell vetnünk, számot kell adnunk, komoly önvizsgálatot kell tartanunk — pontosan ak­kor, amikor Nagypéntekre, Húsvétra készülődünk —: va­jon nem cselekedtünk úgy — ha más formában, más kö­rülmények között is —, mint ahogyan ezt a régiek tették? Nem voltunk-e önzők, szere­tetlenek? Megtettünk-e min­dent, amit felebarátaink, em­bertársaink, népünk javára meg kellett volna cseleked­nünk? — Mert csak akkor lesz igazi böjtünk, akkor lesz „gyönyörűségünk az Úrban”, ha ebben a vonatkozásban is megteszünk mindent, ami hi­tünkből telik. Vámos József A reformáció a „böjtöt” protestánsok részére a Pas­sió idejére keresztelte át. Ez­zel a testi felkészülés szép külső rendje helyébe odake­rült az elmélyülés Krisztus szenvedésébe. Legtöbb gyüle­kezetünkben ma is tartanak böjti áhítatokat. Ezek nem­csak arra valók, hogy Krisztus szenvedése útjának jelentő­sebb állomásait fokozatosan ráhúzzuk egy folyamatos ige­szolgálat selyemfonalára. Sőt nem is csak arról van szó, hogy ' ezévben is megmutat­juk híveinknek Kajafás go­noszságát, Heródes aljassá­gát, Pilátus gyávaságát és Péter hűtlenségét. „Csak ak­kor emlékezel helyesen Krisz­Isten előtt kedves munka ez AZ EGYHÁZNAK NEM KÖZÖMBÖSEK azok a feladatok, amelyeket az általános emberi jólét emelkedő követelménye állít az állam és a társadalom elé. Ezért nem idegen hitünk­től, ha most egyházi szemmel pillantást vetünk ezeknek a hó­napoknak és a legközelebbi jövőnek egyik legfontosabb gaz­dasági feladatára, amely csak a dolgozó emberek közös erő­feszítésével oldható meg. A mezőgazdaság korszerű fejlesz­téséről van szó. Az élenjáró szocialista ország értékes útmutatással szolgál nekünk. A szovjet kormányfő március közepén nagyhatású beszédben vázolta fel azt a mezőgazdasági programot, amelyet azután a Szovjetunió illetékes szervei elfogadtak és megvaló­sításához hozzákezdtek. „A mezőgazdaság egész termelő mun­kánk egyik fő része” — mondotta. „Nem lehet felépíteni a kommunizmust hatalmas, jól fejlett, korszerű ipar nélkül. De nem lehet a kommunizmust felépíteni általánosan fejlett me­zőgazdaság nélkül sem”. Megállapította, hogy a népjólét fo­kozására tett intézkedések fokozták a lakosságnak a'z élelmi­szerek iránt megnyilvánuló keresletét. S bár a szovjet mező- gazdaság az elmúlt nyolc év alatt a hús mennyiségét két és félszeresére, a tej és tejtermékek előállítását ötszörösére nö­velte, az állati zsiradék, a tojás és cukor hozamát kétszeresére emelte, az igények növekedésével még ez a termelési többlet sem tudott lépést tartani. TALÁLÓ VOLT AZ AZ ÖSSZEHASONLÍTÁSA, hogy ilyen esetben tőkés államokban nagymérvű áremelkedés következ­nék be. és az emberek milliói nem tudnák megvásárolni a szükséges termékeket. „Sok olyan országot ismerünk, ahol az üzletek roskadoznak az áruktól, de az emberek éheznek, ron­gyosak. ruhátlanok.” A jelenlegi meződazdasági termelési szinten csak azért nincsen árufeleslege a szovjet piacnak, mert — amint hozzáfűzte — különösen is a kisfizetésű munkás- és alkalmazotti kategóriáknak reáljövedelmét növelik állandóan úgy, hogy a lakosság vásárló ereje egyre nő. Kijelentette, min­den lehetősége megvan a szovjet mezőgazdaságnak, hogy je­lentékenyen emelje a termelést és lényegesen javítsa az el­látást állattenyésztési termékekkel. HAZÁNKBAN IS MEGFIGYELHETJÜK azt a folyamatot, hogy a lakosság igényei növekednek, és a megnövekedett igé­nyeket mind teljesebben akarja államunk kielégíteni. Az 5 éves tervben tovább javul a táplálkozás. A felszabadulás előtti évtizedekben Magyarország élelmezési helyzete igen kedvezőt­len volt. Az 1930-1934-es években az európai államok közül Magyarországon fogyasztották egy lakosra számítva a legke­vesebb húst és tojást. A táplálkozás a második világháború után természetesen csak lassan változhatott. Érezhető fejlődés a táplálkozás minőségi összetételében körülbelül 1955 óta ta­pasztalható a hivatalos felmérések szerint. A kalóriafogyasz­tás elérte a legfejlettebb államok szintjét, de a lakosság fe­hérje ellátása — elsősorban állati eredetű fehérjéből — csak az utóbbi években emelkedett. Az 5 éves tervben leggyorsab­ban a tej, tejtermék és a zöldségfogyasztás növekszik. Hús­félékből is igen jelentős emelést ér el élelmiszertermelésünk, de ez még nem elégíti ki teljesen a megnövekedett igényeket. 1934—38-ban 33,2 kg, 1950—54-ben 33,3-ban 1960-ban 45,2 kiló hús jutott egy főre hazánkban, 1965-re az átlagfogyasztás eléri az 53,2 kilogramot. A tél végén az újságokban érdeklődéssel olvastuk a terme­lőszövetkezeti zárszámadások eredményét, hiszen ezeken olyan kérdésekről volt szó, amelyek közvetlenül érintik az ország népének élelmiszer-ellátását és az életszínvonal alakulását. A fejlettebb szövetkezetek a tavalyi aszály ellenére is szép ered­ménnyel zárták az évet. FIGYELMÜNK EZEKBEN A HETEKBEN újra a falu felé fordul. A március végébe belenyúló tél, a késői tavaszodás nagyon gondos felkészülést követel a mezőgazdaságtól. Jelen­tős erőfeszítést kívánó hónapok következnek, hogy még több élelmiszer kerülhessen népünk asztalára. A közös és háztáji gazdaság munkáinak egyaránt időben, gondosan történő el­végzése, a háztáji gazdaságok fokozott árutermelése a piacra, a gazdálkodásban a tudomány mai eredményeinek és az adott technikai lehetőségeknek felhasználása, a jó munkaszervezés — mindez együttvéve járulhat hozzá a mezőgazdaság fokozot­tabb árutermeléséhez. Az ipar mellett pedig a mezőgazdasági termelés fejlettségének színvonala az egyik legfőbb meghatá­rozója a népjólét alakulásának. Miért írtuk le mindezt itt, egyházi lapban? Elsősorban is azért, hogy hálát adjunk a gondviselő Iste­nünknek az elért eredményekért és a fokozott célokért. Isten örül a szebb, gazdagabb emberi életnek. A jólét az Ő szíve szerint való. A fokozott mezőgazdasági program legyen az ö kezében eszköz arra, hogy boldogabb földi életben, nagyobb megelégedettségben részesítsen sokakat, milliókat, akiknek azelőtt éhezés és nélkülözés volt az osztályrészük. Ö nemcsak „kenyeret” akar adni az embereknek, a „kalács” kedvesebb ajándéka. Másodszor azért irtuk le mindezeket, mert híveink jelentős része közvetlenül a mezőgazdasági munkában dolgozik, bizo­nyos része pedig közvetve járul hozzá a mezőgazdaság fejlesz­téséhez. Jó, ha felfigyelnek hitükből folyó kötelességükre, amely országunk népének ellátását szolgálja. Ráébredhetnek arra is, hogy munkájuk a teremtő és gondviselő Isten munká­jának része, hiszen Annak eszközei, aki érleli a búzatáblákat és megitatja a mező állatait. Szeretnénk megerősíteni a ke­resztyén hit és szeretet erőivel is azoknak kezét, akik a föl­deken és istállókban végzik mindennapi munkájukat: Isten előtt kedves munka ez, s mi, embertársaik, is megbecsüléssel fordulunk feléjük. ­Harmadszor pedig azért írtunk erről, mert templom és élet összetartoznak. Ilyenkor, tavasz kezdetén, templomaink abla­kain betekintenek a távoli rónák a zsendülő vetéssel, s jö­vendő aratás ígéretével integetnek felénk. De besugároz temp­lomainkba az az emberi derű és bizakodás is, amely szebb em­beri élet megteremtéséért vív a templomon kívül eredményes küzdelmet. Templomaink nem akarnak bezárkózó helyek lenni ebben az erőfeszítésbey, hanem Istent dicsérő, munkára és re­ménységre serkentő kis rugók. tus szenvedéséről, ha szünte­len szem előtt tartod és nem kételkedsz benne, hogy Te vagy az, aki Krisztust így gyötri”. (Luther). A húsvét előtti idő és az ekkor tartott áhítatok értel­me abban van, hogy Krisztus szenvedésének minket terhe­lő részét szemmel tartsuk. De itt még nincs megállás. Ezt a mi vétkünket nemcsak fel kell ismerni, de meg is kell vallanunk a „fájdalmak em­bere” előtt, hogy elnyerjük bűnbocsánatát. Saját vétkünk üdvös felis­meréséhez elsegít nemcsak a tulajdonképpeni szenvedéstör­ténet, hanem az egyes böjti vasárnapok üzenete is, ha nem is szól kifejezetten Jé­zus elfogatásáról, kihallgatá­sáról, elítéltetéséről, szenve­déséről és felfeszítéséről. Mert alapjában Jézus egész élete, tanítása és cselekvése a ke­reszt felé tart és onnan kap­ja meghatározottságát. Jézus passiója Bethlehemben kez­dődik. A kereszt csupán vég­érvényes világossággal leple­zi le mind az Isten, mind az ember lényét. Isten szerete- tének bizonysága, hogy Fiát érettünk nem kíméli meg e csúfos haláltól. Krisztus meg­halt minden emberért. Azo­kért Is, akiket ő „legkisebb atyámfiainak” nevez; Kik ezek? Hirosima és az egész világ nyomorultjai. Chile, Hamburg és az egész világ hajléktalanjai; Algéria és az egész világ megkínzott Ü9 megölt emberei. Dél-Afrika és az egész világ jogfosztott emberei. És azok, akik éhen halnak, mert míg mások mil­liós vagyonokat gyűjtenek^ számukra nem jut kenyér. Lehet-e a nyomor világkiál­lításának tárgyilagos megte­kintése után azt mondani, hogy mi mindebben ártatla­nok vagyunk? Mi a teendő? Jézus gyüle­kezete készséggel és zúgoló­dás nélkül kövesse Urát, ön­ként és testvéri együttérzés­sel álljon az elnyomottak mel­lé. A helyesen felfogott és átélt böjti időszak nem elfor­dulás a világtól böjtöléssel, hanem odafordulás a világ­hoz a jó cselekvésében. Be­szélni kell ott, ahol fontos dolgot el akarnak hallgatni. Nevén kell nevezni a gyerme­ket, mikor az egész emberi­ség életét és jövendőjét em­bertelen fegyverek fenyege­tik. Kiáltani kell a megné- multak helyett. Meg kell osz­tani a kenyeret az éhezőkkel. És be kell lépnünk állhata­tosan közbenjáró imádságunk­kal, hogy e világ szenvedését, mely egymagában is kiált Is­tenhez, a gyülekezet imádsá­gával ezerszeresére felerősít­ve Isten színe elé vigyük. Az a gyülekezet, mely így „böjtöl” húsvét előtt és így emlékezik Krisztus szenvedé­séről, mindenki és mindenek javára és áldására lesz. Weltler Rezső Az Egyházak Világtanácsa a genfi leszerelési konferenciához Az Egyházak Világtanácsa Nemzetközi Ügyekkel Foglal­kozó Bizottsága levélben kereste fel a genfi leszerelési kon­ferencia 17 államának képviselőit. A levél annak a sürgető kívánságának ad hangot, hogy a leszerelési konferencia járuljon hozzá a fegyverkezési verseny- futás befejezéséhez és szabadítsa meg az emberiséget egy megsemmisítő háború fenyegetéseitől. „A világ népei — mondja a levél — a XX. század folyamán sok csalódást szen­vedtek el a leszerelés kérdésében. Mégis megragadják azt a reménységet, hogy elérhető a megegyezés egy megfelelő mér­téke, mielőtt még túl késő. A népek, tekintettel a leszerelés kérdésében elszenvedett sok kudarcra, illúziók nélkül, de mégis várakozással tekintenek a genfi leszerelési tárgyalásokra. Sőt” mi több, imádkozni fognak annak sikeréért.” A levél a nagyhatalmak különös felelősségét hangsúlyozza a tárgyalások előrehaladásáért és kifejezi azt a kívánságot, hogy a leszerelés kérdésében, amilyen hamar csak lehet, haté­kony lépéseket tegyenek... Ezenkívül arra buzdít, hogy min­denképpen érvényesüljenek azok a leszerelési alapelvek, ame­lyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok tűztek ki és ame­lyek az Egyesült Nemzetek Szervezetében elfogadást nyertek. A levél befejezésül ismerteti a leszerelési konferencia résztvevőivel az Egyházak Világtanácsának a kormányokhoz és népekhez intézett — New Delhiben hozott — felhívását, amelyben az egyházak az általános és teljes leszerelést mint kényszerítő szükségességet jelölték meg és amelyben arra szó­lítanak fel, hogy vissza kell térni a béke ösvényére. LELKÉSZKÜLDÉS Az áthelyezés következtében megüresedett Budapest— kelenföldi lelkészt állásra, miután az egyházközség lelkész­választási jogáról lemondott, az északi egyházkerület püspöke UZON LÁSZLÓ szolnoki lelkészt, a csongrád—szolnoki egy­házmegye espereshelyettesét küldte ki. Az új kelenföldi lelkész beiktatásának időpontját lapunk legközelebbi számában kö­zöljük. Visszatekint és zsoltárt mond egy jövő századi keresztyén Midőn a századik űrhajó a földre visszatért, ezüstös köpenyéről a Jupiter villámliott szét a szemekbe, remegő fény-gyűrűi a Szaturnusz jegyesének mutatták, orrára volt írva, hogy a Göncölön kocsikázott, s a gyerekek azt lesték, nem hozta-e magával a Mars két holdját, hiszen „olyan kicsik”. Salamon temploma s galaktikák fényévnyi bazilikái be nem fogadhatnak Téged, s tejútrendszerekig kinyújtott kezünk görcsös vágyakozásából kisiklasz. hogy elénk jöjj az igében s magadévá szólíts — így, miután beláthatatlan távolokat fedeztünk föl magunknak, talán magunkat is fölfedezzük számodra, Urunk, , hiszen a végtelenség hordozóivá akarsz avatni, s nélküled csupán a bolygó sóvárgás végtelen. Őrizz meg minket magadnak, őrizz meg embertársainknak, hogy ne helyetted s ne egymás ellen ismerjünk meg nap­rendszereket. Dicsőítünk, hogy rajtunk kezded az újjáteremtést — Iáng-ujjad formáljon naponta. Hozd el a teljességet, s tisztíts addig is: írd föl nevedet ránk, kormos csillagaidra. Bodrog Miklós * «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents