Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-08 / 15. szám

fcP. BÉRM. BP. TB.

Jésus szenvedésedről...

,JÉZUS SZENVEDÉSEDBŐL mostan elmélkednem, erőt, áldást mennyekből Lelked adjon nekem ..181. sz. kedves böjti énekünknek e kezdő sora mintha irányt akarna szabni böjti gondolatainknak. Valóban, az egyházi esztendőnek ebben az Időszakában kiváltképpen az érettünk szenvedést, keresztet Is vállalt Jézusra kell gondolnunk. Minden aeon fordul meg azonban, hogy helyesen tesszük-e ezt. Ha igen, sok áldást nyerhetünk. Ha nem, Zsákutcába kerülhet keresztyén® égünk.

Jézus szenvedéséről való helyes elmélkedésben nagy segítségünkre lehet Luthernek egyik kis írása. 1519. márciusában, tehát éppen 443 esztendővel qEelőtt; böjti időben írta e könyvecskéjét s az mindjárt a következő hónapban, április 5-én meg is jelent. Azóta több mint húsz kiadást ért" meg. Ez is jelzi, milyen becses tanítást nyert benne az evangélikus keresz- tyénség. Telepedjünk le mi ís a reformátor lábához s tanuljunk tőle helyesen elmélkedni „KRISZTUS SZENT

Szenvedésének szemléletéről”. — Ez a könyvecske címe.

A régi — római — egyház »fcféle módon gondoskodott árról, hogy a hívők szeme síé kerüljön Jézus szenvedése .©rténete. A falvak végén, útkereszteződéseken ott állottak a feszületek; a kálváriadombok stációi Jézus szenvedése útjának egyes állomásait szemléltették. Minden templom oltárán a feszület és sok oltárkép is Jézus kereszthalálára, érettünk viselt szenvedésére emlékeztetett. Csak az a kérdés, hogy a keresztyének helyesen elmélkedtek-e az emlékeztető jelek és képek láttán Urunk szenvedéséről? Luther úgy látta, hogy _ itt sok helyreigazítani való van, ezért ragadott tollat.

MINDENEKELŐTT ARRA FIGYELMEZTET, hogy helytelenül elmélkedik Jézus szenvedéséről az, akit ez a „gonosz zsidók”, vagy az „áruló Júdás” iránti haragra gerjeszt Jellegzetes és helytelen emberi szokás ez: mások gonoszságán sopánkodni, másokat hibáztatni s megítélni. S ez éppen a kegyes emberekre jellemző néha.

Nem kevésbé helytelen — mondja Luther —, ha részvéttel sajnálkozunk az ártatlanul szenvedő Jézus felett Egyik-másik böjti énekünk is megüt efféle harfgot: „Jézus, Istennek báránya, kínai- dat ég s föld szánja...” (180. é. 1. verse), vagy: „Szerelmes Jézus, vajon mit vétettél? Ily ítéletet mivel érdemeltél? Megostoroz és gúnnyal ékesít fel bősz ellenséged — bíborral s tövissel...” (182. é. 1—2. verse). Ez utóbbi énekünk azonban — igen helyesen — így folytatja az elmélkedést: „Én vagyok oka e nagy büntetésnek... amit, Uram, te szenvedtél helyettem, én érdemeltem”.

Az a helyes szemlélete Jézus szenvedésének, amire Luther el akar vezetni bennünket. — Emlékeztet Jézus saját szavaira, aki áz őt sirató je- ruzsálemi asszonyokhoe e szavakkal fordult: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat.. ’ (Lk. 23,27). A lelkiismeretünknek kell megszólalni, arra kell ráeszmélnünk, hogy nekem személy szerint van közöm Jézus szenvedéséhez Az én vétkem az oka az ő szenvedésének. Miattam, helyettem és érettem szenved Jázus a

kereszten. Bár kétezer esztendő széles árka választ el attól az eseménytől, mégis meg kell látnom: ami ott történt, az miattam történt. Amikor Ésaiás próféta az Űr szenvedő szolgájáról jövendölve így vallott: „Megsebesít- tetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért.” (Ézs. 53,5), akkor ebben a vallomásban én is benne vagyok.

HA ELJUTUNK ERRE A LÁTÁSRA, mondja Luther, akkor kezdődik csak el a helyes elmélkedésünk Jézus szenvedésének értelméről. Mert akkor kettős tükörré válik az számunkra. Egyfelől megismertet önmagunkkal. Ráeszméltet bűnünkre. Mekkora az én vétkem, hogy ilyen árat kellett érte Istennek fizetni? így jutunk el igaz bűnbánatra. Ha nem döbbensz meg önmagad felett, nem jutottál még el Jézus szenvedése helyes szemléletére, tanítja a reformátor.

Ugyanennek a versnek következő szavai azonban már tovább is vezethetnek bennünket Aizt vallja ugyanis Jézus szenvedéséről: „célja üdvösségem”. Valóban, nagy hiba volna, ha megrekednénk a bűnbánatban s önmagunk felett való megdöbbenésben. Hiszen Jézus szenvedésének nem ez a végső célja! Csak első fele a felismerésnek, ha meglátjuk: Miattam és helyettem szenvedett Isten ártatlan Báránya. A döntő a második fele: Érettem szenvedett Vagyis ami ott a kereszten történt, az nekem javamra szolgál. Pál apostol ezt így mondja: Isten „azt aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. Isten csak azért rettentette meg az imént lelkiismeretűnket — tanít Luther —, hogy most annál gazdagabban megvigasztalja. Bátran, sőt merészen kell hinnünk, hogy Krisztus magára vette és élhordozta vétkeinket. Feltámadása a pecsét győzelmén: bizonyos számunkra Isten bűnbocsánata.

így válik — bármily különösen hangozzék is — Jézus szenvedése számunkra nagy öröm forrásává. Hiszen Isten végtelen szeretetéről beszél. Megédesedik a szívünk s megtelik bizodalomal Isten iránt, vallja a reformátor. Bepillanthatunk Isten atyai szívébe: „Úgy szerette Isten a világot ...” Igen, valóban így szerette!

S PERSZE EZ A HIT MEGTERMI majd életünkben a felebarát szereteténak jó gyümölcseit is. E ponton bízvást megtoldhatjuk Luther tanítását azzal, amit Isten a mi nemzetünkkel megtaníttatott. Jézus szenvedése valamiképpen mindenféle emberi szenvedésre emlékeztet. Az embernek, az emberi testnek és életnek hallatlan meggya- lázása, megsemmisítése, aminek korunkban tanúi voltunk — Auschwitz, Varsó, Hirosima, hogy csak e neveket idézzük! — Jézus Urunk újra meg újra való megfeszítése. Nem oktalanul ábrázolta egy modern egyházművész Jézust atomrobbanás gombafelhőjére feszítve. Krisztus szenvedése békét teremtett Isten és ember között. Megteremtette az ember és ember közötti béke minden feltételét is. Az Ö tanítványainak ezen a földi, emberi békén való munkálkodásukkal is meg kell mutatniok, hogy megértették, amit meg kellett érteniök Jézus Urunk szenvedésének szemléletéből.

Groó Gyula

Urunk követése nem lehetséges

emberszeretet nélkül

Részletek D. Dr. Vető Lajos püspök tájékoztatójából

Az Északi Egyházkerület Tanácsa április 2-án ülést tartott az Egyetemes Székház tanácstermében. Az ülés napirendjén az egyházmegyei és egyházkerületi zárszámadások (1961) és a folyó (1962) évi költségelőirányzatok megtárgyalása szerepeit.

Bevezetőül az egyházkerület püspöke, D. Dr. VETŐ LAJOS nyújtott tájékoztatót a tanácstagoknak, s ebben méltatta ÁPRILIS 4-ét, mint nemzeti történelmünk nagy ünnepét. Többek között ezeket mondotta:

„Gondolataink ezekben a napokban felidézik a 17 évvel ezelőtti nagy esemény emlékét, amikor a diadalmas szovjet hadsereg elűzte hazánk területéről az utolsó fasiszta csapatokat is s így lehetővé vált népünk és hazánk életének a demokrácia és a szocializmus elveinek megfelelő elrendezése.

Az elmúlt 17 évet számunkra három fődolog jellemzi: Az első az ország újjáépítése, amiben óriásit alkotott máris népünk, s amivel nagyrészt lerakta a szocialista társadalmi gazdasági rend alapjait.

A második az, hogy az elmúlt 17 évben sikerült az egyre erősödő béketábornak — élén a Szovjetunióval — megakadályozni az újabb világháborút. Ez a tábor céltudatosan küzd a világ békéjéért, ami a mi hazánkban is fiz. országépítés munkájának és külső jólétünknek nélkülözhetetlen feltétele.

A harmadik pedig az, hogy evangélikus egyházunk szép fejlődést tett abban az irányban, hogy az épülő új társadalmi és gazdasági rendben megtalálja helyét, s végezhesse áldásos szolgálatát. Bízunk abban, hogy az elkövetkező években a békés építés tovább fog folyni, hogy a különösen Nyugat-Németországban ismét veszedelmesen éledő fasizmust a békeszerető emberiségnek sikerül megfékeznie, s hogy at elkövetkező évek egyre jobbá, szebbé teszik az ember, a népek, népünk és az egész emberiség életét a munka és a tudás nagyszerű eredményeivel. És bízunk igen erősen abban is, hogy egyházunk az új társadalmi rendben Isten kegyelméből továbbra is talál magának lehetőséget a szolgálatra és az életre. Lehetetlennek tűnik fel ugyanis előttünk, hogy szabadságszerető egyházunk, amelynek népe az elmúlt évszázadokban a klerikális és feudális elnyomás és üldöztetés próbáit kiállotta, éppen a szabadság új, nagy korszakában ne tudná hivatását megfelelően betölteni. Én ilyen hittel néztem egyházunk jövőjét 17 évvel ezelőtt s nézem azóta is azokkal szemben, akik azt vélték, hogy a keresztyénségnek csak a mammonimádó, s a népet szellemi és anyagi rabságban senyvesztö kapitalista- feudális világban van létjogosultsága.

Az elmúlt másfél évtized főtanulsága éppen az, hogy egyházunk és szocializmust építő népköz- társaságunk közt elsősorban azért alakulhatott ki jó viszony, mert megtaláltuk azt a közös területet, amelyen együtt fáradoztunk, ez pedig népünk java, hazánk és az emberiség békéje. Ezen a téren egyházunk igen megbecsült szolgálatot végezhetett, s azon leszünk, hogy ebben a jó szolgálatban — egyházunk lényegével tökétcles összhangban

— továbbra is megmaradhassunk. Ez magától értetődő kötelessége egyházunk vezetőinek minden szinten.

Hiszen egyházunk népe is teljes egészében a szocializmus építésével van elfoglalva. Ezt egyházunknak tudomásul vennie, s szolgálatát ennek tudatában végeznie természetes feladata, joga és kötelessége.

A békés jó viszony államunk és egyházunk közt sok jóval jár. Evangélikus egyházunk bibliája, hitvallásai változatlanul érvényesek és szentek előttünk, mégis éppen a hozzájuk való hűség az épülő új társadalmi rendben élő magyarországi evangélikusokat, a lelkészek túlnyomó többségét is jó irányban átformálta.

A magába zárkózó és felelőtlenül önmagával bíbelődő kegyeskedő evangélikusok helyett ma a népükért s az egész bckesze- rető emberiségért felelősséget érző és vállaló hittestvéreinkkel találkozunk mindenütt, falun és városon egyaránt, akik hiszik és vallják, hogy Krisztus Urunk követése nem lehetséges emberszeretet nélkül, s ezt az embersze- retetet gyakorolják minden napon, minden munkájukban.

Ebben a felelősségben, szolgálatban, emberszeretetben erősödni evangéliumi keresztyéni hitünk magától értetődő velejárója és következménye. És hogy egyházunk népéről és lelkészeiről ezt Isten iránti hálával ma már bízvást elmondhatjuk, ahhoz a kiindulást történelmi síkban 1945. április 4, hazánk felszabadulása adta meg.”

Tájékoztatója további során a püspök EGYHÁZUNK ANYAGI HELYZETÉT ismertette, s megállapította, hogy „egyházunk anyagi helyzete jónak mondható”.

„Egy pillanatra sem szabad azonban felednünk, amikor egyházunk anyagi helyzetéről van szó — mondotta a püspök hogy mit köszönhetünk ezen a téren is annak a valóban kézzelfogható segítségnek, amelyben egyházunkat a szocializmust építő népköztársaságunk kormánya

a forradalmi munkás-paraszt kormány részesíti

__ kormány

unk megértő intézkedése az egyházegyetem elnökségének kérésére a folyó évben is az 1961 évivel azonos mértékű rendkívüli államsegélyt ad egyházunknak.”

A püspöki tájékoztató ezután ismertette a Tanáccsal a TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNAK KÖZPONTI SZÉKHAZUNKBA VALÓ ÁTKÖLTÖZÉSÉT:

„Amikor tíz éve Sopronból Budapestre költöztettük Hittudományi Főiskolánkat, akkor a Teológus-Otthon Buda külső perifériájára, Hűvösvölgybe került, maga a Főiskola pedig Pestre. A hallgatóknak naponta általában kétszer kellett a hosszú utat megtenni. A helyzet sokat javult, amikor az Otthont behoíztuk a Központi Székházba. A távolság Akadémiánk és az Otthon között így lényegesen megrövidült ugyan, de még mindig jelentős maradt, s évek óta Akadémiánk egy állami tulajdonban levő épületben volt elhelyezve, amelyet nem oktatási célokra építettek, aminek a fenntartása és fűtése igen költségesnek bizonyult

Elhatároztuk tehát hogy Akadémiánkat ís betelepítjük Központi Székházunkba.

Így a Teológus-Otthon és az Akadémia egy épületben lesz, s itt lesz egész központi könyvtárunk és a teológusmenza is. Mindez érthetően könnyítést jelent teológus ifjúságunknak és javára lesz lelkészképízésünknek.

E helyütt is köszönetét mondunk államunknak az e téren azzal is nyújtott nagy segítségéért, hogy az átköltöztetés költségeit fedezi.

Ilyenformán végre megnyugtató megoldáshoz jut Akadémiánk és Teológus-Otthonunk ügye, s központi könyvtáraink régóta sürgető egyesítési terve is megvalósul.”

Tájékoztatója befejezéséül a püspök A HÓNAP NAGY KERESZTYÉN ÜNNEPEIRE virágvasárnap, nagypéntek, husvét — irányította a tanácstagok figyelmét. Ezeken az ünnepeken erőteljesen hangzik egyházunkban, istentiszteleteinken a megfeszített, de feltámadott Krisztusról szóló örömhír evangélium. „Ez atz örömhír ad erőt arra, hogy emberszeretetben éljünk és járjunk itt a földön, népünk körében is és végezzük hűséggel szolgálatunkat egyházunkban és hazánkban, amíg Isten éltet.,, — fejezte be tájékoztatóját D. Dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke.

Békegyűlés Hannoverben

— Nemzetközi békegyűlést tartottak mintegy hatszáz résztvevővel Hannoverben. Szót emeltek a fegyverkezés azonnali leállítása, a német kérdés békés rendezése és mindkét német államban az atomfegyverek megsemmisítése érdekében. Levélbeli üzenetet küldtek a genfi leszerelési konferenciának, amelyet csaknem valamennyi résztvevő aláírt.

A gyűlésen többek között felszólalt Kock osztrák lelkész — (akivel Prágában az Első Keresztyén Béke-Világ- gyűlésen is találkoztunk) — és elmondta, hogy Ausztria szomszédja, Nyugat-Németország azzal, hogy atomfegyvereket követel hazájában, Ausztriában nagy aggodalmakat idéz elő. „Azzal sem értünk egyet — mondta Kock, lelkész, hogy Nyugat-Németországban olyan emberek ülnek magas pozíciókban, akik valamikor eltörölték Ausztria nevét, akik koncentrációs táborokat és háborút hoztak Ausztriába. Ilyen emberekre gondolok, mint Globke és bizonyos Hitler-tábornokok, akik olyan helyeken ülnek ma, ahová nem valók. Békében akarunk élni a költők és gondolkodók Németországával, de nem a gyilkosok és hóhérok Németországával”.

V

Segíthet

Ez a szó mai igénkből való. Azt olvassuk a Zsidókhoz irt levél második fejezetének tizennyolcadik versében: segíthet azokon, akik megkí- sértetnek. -A Főpap, Jézus Krisztus segíthet és segít a bűnbe jutott embereken.

A Főpap szinte „lefokozta” önmagát — mondta valaki — szolgai formát vett fel, hozzánk hasonlóvá lett, hogy közöttünk, velünk legyen, értse életünket és szolgálva segítsen.

Mindezt döntő módon az üdvösségünkért tette. Azért, hogy Isten országában ő alatta éljünk és az üdvösség jóízét már a földön is hordozzuk.

Hogyan tapasztalhatjuk meg am üdvösség jó ízét már a földön?

Ügy, ha mi, mint hívő emberek életünk döntő kérdéseit Isten felól gondoljuk végig. Meg kelF tanulni jól genr dplkoziii áz élet felől! És h' Isten felöl gondoljuk végif az életet, csak segítő emb\( rek lehetünk! Isten nem akarja, hogy a szertartások szépségeiben elakadjunk, vagy é dogmák hangoztatásában meg: rekedjünk, hanem a Szentlélek által serkent a szolgáló segítésre. Ez a jó szempont, mely a társadalmi és emberi élet vonalán is helyesen igazít el bennünket:

Ha mint hivő emberek engedelmes gyermekei leszünk Istennek! Vannak a Szent- írásnak olyan tanításai, melyek világosan elmondják, hogy Isten jobban szereti az engedelmességet, mint azokat, akik szép szavakat mondanak előtte! Micsoda keresztyén az, aki nagyon szépén tud imádkozni, de felebarátját kegyetlenül gyűlöli;

ha fiatalosan lüktető, hol- dog, egészséges szeretettel vi- szonylunk az élet minden kérdéséhez és a földön élő mindenféle és mindenfajta emberhez;

ha megértjük, hogy Isten Szentlelke újfajta keresztyén- séget akar termteni. Olyan új keresztyénséget, mely szentnek és kívánatosnak tartja az üdvösséget' is, de jól gondolja át a földi élet égető problémáit is. Nem lehet azt mondani, hogv ez nem fontos, amikor a földön — hogy csak egv példát említsünk — több százmillió azoknak a kis gyermekeknek a száma, akik soha nem látnak tejet.

Mindezeknek a hangoztatásával egy pillanatra sem gondoljuk, hogy a keresztyénség egyenlő valamiféle erkölcsi megváltozással, a megjavulás- nak valami új szintjével: Tudniillik sokkalta mélyebb és szentebb folyamatról van szó. Arról van szó, hogy Isten az 6 igéjével és Szentleikével behatol az életünkbe és az elfogadott igét és Szentlelket olyan magától értetődően követi a szolgáló segítés, mint a napfényt a meleg.

Isten támasszon bennünk szomjúságot az üdvösség után és engedje, hogy földi életünkben sok segítő szolgálatot végezzünk.

Fülöp Dezső

*

«

*