Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-01 / 14. szám

bcrbl bp.

APRILIS 4

1945. APRILIS 4. — Ez a dátum magyar történelmünk, s egyben a mi életünk legnagyobb jelentőségű eseményére utal Életünket és jövőnket határozza meg a legdöntőbben, legmesz- szemenöbben. Aki ennek jelentőségét nem látja helyesen, az álomvilágban él. Az evangélikus keresztyén ' ember azonban nem élhet álomvilágban! Istennek ad hálát mindazért a jóért, amivel megajándékozza lelkiekben, s mindazért a jóért, amivel megajándékozza az élet külső, világi dolgaiban. Ezért mi evangélikusok ezen a napon egész népünkkel egységben ünnepiünk. Ünneplésünk mindenekelőtt hálaadás Istennek a szabadságért, azért a felemelkedésért és egyre inkább valósuló szép jövendőért, amelyre 1945. április 4. nyitott kaput és nyújtott ígéretet.

A történelmi április 4-e kaput nyitott és ígéretet nyújtott mindannak együttes megvalósításához, amiért magyar népünk legjobb fiai történelmünk során küzdöttek, amiért Zászlót bontott 1848-ban a magyar szabadságharc, amit nagyszerű erőfeszítéssel kezdett megvalósítani az első Magyar Tanácsköztársaság. Bár sokszor már úgy látszott, hogy a belső ármány és külső erőszak végleges győzelmet arat, a magyar szabadságharc és a Magyar Tanácsköztársaság eszméi ott izzóitok továbbra is ölthatatlanul milliók szívében, s új hévvel lángoltak fel akkor, amikor a második világháború sok szenve- dése után a szovjet hadsereg döntő győzelme lehetővé tette, hogy szinte egycsapásra, ugrásszerűen eljusson népünk arra a felemelkedésre, amelyhez egyébként évszázadok kellettek tolna.

Április 4-e végét jelentette számunkra annak a temérdek szenvedésnek, amelyet a Hitler-fasizmus zúdított a világra, s amelyből a ránk kényszerített bűnös háborúban való részvételünk miatt mérték nélkül népünknek is kijutott.

Április 4-e az a nap, amelyen a háború zaja hazánkban Végleg elhalt, s megnyitotta szemünket annak látására, hogy a háború nem megoldási lehetőség többé a népek és az emberiség nagy kérdéseinek elintézésére és aki hideg fejjel mégis háborúval kalkulál, az kívülesik az emberség fogalmán.

Egyszer, egy téli estén, a harmincas évek közepén, a Nemzeti Színházba mentem. Puhán, illatosán és elegánsan érkezett a közönség a színház jól fűtött halijába, miközben a be- Afftló fűtőtestéhez néhány rongyokba burkolózott alak tapadt... Félájult munkanélküliek, akiket nem győzött elzavarni a közrendészet...

Fegyvemeken elszédüttek a gyermekek az iskolában az éhségtől. „Béke” volt, s egy korszak számiáltatott meg akkor, és híjával találtatott.

HAZÁNK. AKKORI, nemcsak gazdasági, de társadalmi, politikai nyomorúsága is több százéves múltra tekintett vissza. Az ausztriai háztól való függőségünk következtében, mint a Nyugat „védőpajzsa” vérezhettünk századokon át, védelem és ellenszolgáltatás nélkül A kifejlődő tőkés gazdálkodás idején országunk félgyarmati hátterül szolgált mások számára. Reformkorszakunk legjobbjai őrületbe és számkivetésbe kergetve, hazánk megújulása a Bach-korszak reménytelenségébe fulladt. Végül, mint félig nyugati, félig keleti egzotikum, négymillió koldtissal érkeztünk a modem korba. Iparosításunk, úthálózatunk, energiagazdálkodásunk kifejlesztéséhez hiányzott a tőkénk. Falukutató, földreformról ábrándozó fiataljaink terveihez hiányzott a reális cselekvési lehetőség. Az általános pangáson csak a katasztrófát előkészítő háborús konjunktúra enyhített némileg. A politikai és társadalmi elnyomáson nem enyhített semmi.

A négyszáz éves felgyülemlett problématömegnek csak a rettenetes véres háborús katasztrófára pontot tevő nagy nap: április 4-e vetett véget. Ezzel új világ kezdődött és ma hazánk földjén ez az új világ épül.

A koldusok milliója eltűnt, viszont a felsőbb iskolát végzettek száma megsokszorozódott, s a végzettek álláshoz is jutnak. És hol vannak ma már azok a munkanélküliek, a múlt rongyosai? Itt dolgoznak közöttünk. Építik azt a szocialista államot, amely szélesre tárja az ajtót mindenki előtt, aki dolgozni akar a máért, építeni akarja a jövendőt, amely hazánk földjén is egyre szegényebb lesz — az anyagi ellentétek után — politikai ellentétekben is, de egyre gazdagabb lesz emberségben.

AMIKOR EZEKET a sorokat írom, Evianban már megkötötték a fegyverszünetet. De a fegyverszünet ellenére Algériában tovább robbannak a bombák. A műveltség, az ízlés, a „gloire” letéteményesei, az „emberi jogok” népe cselekszi ezeket? íme, hová vezet az anyagi önzés, a nacionalizmus és a fajgyűlölet. Hova vezet a fasizmus? Mi ismerjük ezeket a „legényeket” és nem szeretnénk, hogy a fiaink ilyenekké legyenek! Nem kétséges, ki képviseli a francia népet és mi a jövendő útja. Ezt az utat a népek barátsága az elmaradt népek fejlődése, az elnyomott népek felszabadulása szegélyezheti csak.

Mi a keresztyén ember kötelessége ezek előtt a tények előtt? Vajon a valóság iránti engedelmességben lehet-e más, mint folytatni azt, ami annyi áldozat árán elindult április 4-én és egyre inkább megvalósul? Lehet-e más, mint minden erővel — az egyház népének az imádság erejével is — küzdeni a háború ellen, becsületes és jó munkával, küzdeni a népek barátságáért minden ember emberi, jobb életéért.

Hálát adunk Istennek, hogy egyházunk itt hazánkban benne él ebben a szolgálatban, hogy a hivő evangélikus keresztyén ember népünk minden hű fiával együtt fárad, dolgozik, épít a hétköznapok folyásában és ma — április 4-én — ‘együtt ünnepel

Uzon László

Lilje püspök a nyugat-német politikai revansizmus szolgálatában

A kisebbségi egyházak nem tarthatják konferenciájukat Szlovákiában

Hírt adtunk lapunkban arról, hogy a Lutheránus Világszövetség titkársága — a kisebbségi egyházak osztálya — az európai evangélikus kisebbségi egyházak legközelebbi konferenciáját a Csehszlovákiai Szlovák Evangélikus Egyház területén tervezte megrendezni. A szlovák evangélikus egyház Egyetemes Tanácsa határozatot hozott, mely szerint nem járul hozzá sem ebben az évben, sem a közeli jövőben ahhoz, hogy a konferenciát a szlovák egyház területén tartsák meg. A határozatot eljuttatták Genfbe, a Lutheránus Világszövetség központjába. Az alábbiakban szószerint közöljük a csehszlovákiai szlovák evangélikus egyház Egyetemes Tanácsának határozatát: /

LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG!

Genf

A csehszlovákiai szlovák evangélikus egyház Egyetemes Tanácsának álláspontja az evangélikus kisebbségi egyházak konferenciájának Csehszlovákiában való megtartása dolgában kezdettől fogva pozitív volt. Mégis a Lutheránus Világszövetségen belül az utóbbi időben jelentkezett tények alapos megfontolása után, amelyekről a következőkben szó lesz, az Egyetemes Tanács egyhangúlag arra az elhatározásra jutott, hogy a kisebbségi egyházak konferenciájának országunkban történő megrendezése sem ebben az évben, sem a közeli jövőben nem lehetséges.

Egyházunk a Lutheránus Világszövetségnek alapítása óta tagegyháza. Szívélyes köszönettel vagyunk azért a testvéri fogadtatásért, melyben a Lutheránus Világszövetség hivatalviselői a különböző ökumenikus gyűlések alkalmából bennünket részesítettek, hogy ők egyházunk munkáját pozitiven értékelik s hogy javaslatainkat* sürgős mai problémáink megoldására figyelmesen tekintetbe vették.

Annál inkább sajnáljuk, hogy a Lutheránus Világszövetség egyik vezető tisztségviselője, a Világszövetség egykori elnöke és jelenleg végrehajtó tagja, a VELKD (németországi Evangélikus Egyház. Szerk.) elnöke, a hannoveri tartományi egyház püspöke, D. D. Hans Lilje püspök úr, nemcsak hogy semmi érdeklődést és megértést nem mutat egyházunk munkája iránt, hanem ellenkezőleg cikkeiben és megnyilatkozásaiban különösen az utóbbi időben bizonyságát adta annak, hogy a szocialista országok evangélikus egyházaival való közös munkában semmi érdeke sincs és hogy nyilvános és egyházi tevékenységével közvetlenül a hidegháború szolgálatába lépett az egyházak közötti és nemzetközi kapcsolatok területén.

1961. július 28-án adott televíziós interjúban azt fejtegette Hans Lilje tartományi püspök úr, hogy a keletnémetországi híveknek joguk van arra, hogy államuknak aktívan ellene szegüljenek. Ezzel a fejtegetéssel végeredményben az NDK polgárait polgárháborúra uszította, olyan polgárháborúra, melyből egészen könnyen világégés származhatna. Ezzel a felelőtlen nyilatkozatával Hans Lilje tartományi püspök úr azonosította magát D. Otto Di- belius püspök helytelen felfogásával, ahogyan az ismeretes írásból, az „Uber die Obrigkeit”- ből kitűnik, és amelyet nem csupán a mi egyházunk teológusai, hanem a világprotestantizmus neves teológusai is joggal elítéltek.

Egy interjúban, mélyet Hans Lilje tartományi püspök úr 1961. októberében a „Der Spiegel” c. folyóirat néhány szerkesztőjének adott, a csehszlovákiai keresztyén egyházak minden lelkészét és egyházi tisztségviselőjét sértő formában kollaboránsnak minősítette. Ez a megnyilatkozás nemcsak az egyházi tisztségviselőket támadja, és sérti hazánk népét és társadalmi rendünket, hanem tipikus példája is az evangélikus püspöki hivatallal való visszaélésnek, valamint azon egyház, melynek élén áll, gyűlölködő és keresztyénieden céljainak.

A „Sonntagsblatt” c. folyóirat melynek Lilje püspök a kiadója, 1961 októberi külön száma, amelyet a III. nagygyűlésen Üj-Delhiben_a résztvevők között szétosztottak, tele van gyűlölködéssel a szocialista orszgok népei és keresztyénéi iránt, bizonyíték a hidegháború céljaira az egyházzal való visszaélés szempontjából. Ugyanebben a számban világosan dokumentálja Lilje tartományi püspök úr a „Die geteilte Kirche” című cikkében, hogy őt nem Krisztus szeretedének és megbékélésének lelke vezeti, vagyis az igazi ökumenicitás lelke, hanem a nyugatnémet politikai revansizmus.

Tudjuk, hogy a megosztott Németország a német nép és a német evangélikus egyház számára is fájdalmas tény. De azt is tudjuk, hogy Németország megosztottságáért azok a militarista és revansista erők a felelősek, melyek a második világháború félelmetes világkatasztrófáját okozták és most megint lázasan azon vannak, hogy egy új katasztrófát készítsenek elő. Nincs mit titkolni azon, hogy Hans Lilje tartományi püspök úr szíwel-lélekkel az ő oldalukon álL Nem látja sem a két német állam realitását, és nem érzi a két német állammal való békeszerződés Európa és az egész világ békéje érdekében történő megkötésének sürgető szükségességét.

Nem akarjuk a Lutheránus Világszövetség vezetőségét D. D. Hans Lilje püspökkel azonosítani. A felelős képviselők tudják, hogy közülük sokakat egyházunkban és gyülekezeteinkben szeretettel és barátsággal köszöntöttünk és fogadtunk. Az a tény azonban, hogy a Lutheránus Világszövetség Lilje helytelen felfogásától és sértő megnyilatkozásaitól semmi módon nem határolta el magát, sem azokat el nem ítélte, sem meg nem kísérelte azokat valamilyen lépéssel jóvátenni, mindez azt a nem alaptalan gyanút ébresztette bennünk, hogy a Lutheránus Világszövetség vezetősége mindezekkel egyetért. Ez a tény természetesen oly mértékben károsítja meg egyházunknak a Lutheránus Világszövetséggel való közös munkáját, hogy ilyen körülmények között az evangélikus kisebbségi egyházi konferenciának a megrendezése egyházunk területén lehetetlen dolog.

Kérjük, hogy ezt a közlésünket ugyanazon őszinte megértéssel fogadni szíveskedjenek, mint amellyel azt mi nyiltan és becsületesen elmondottuk.

Mint a Lutheránus Világszövetség állandó tagegyháza, szerény jogunkat igénybe véve, sürgősen kívánjuk, hogy a Lutheránus Világszövetség vezetősége Lilje tartományi püspök úr idézett megnyilatkozásait alapos vizsgálatnak és objektív megítélésnek alávetni szíveskedjék.

Olyan időben, amikor az emberiség léte felől — vagy békében élni, vagy egy világkatasztrófában elpusztulni —, történik döntés, az evangélikus keresztyénségnek kötelessége, hogy mindent — mégha püspökökről van is szó — elítéljen, ami a hidegháborúhoz hozzásegít, a melegháborút pedig előkészíti.

Itt az ideje, hogy minden keresztyén, különösen pedig a mi lutheránus egyházunk szere- tetben és egyetértő békességben a béke Fejedelmének szolgálatába álljon.

Az egyház Ura vezesse leikével az evangélikus egyház nagy családját, hogy a Lutheránus Világszövetség az egyházak és népek békés együttélésében valóban igazi ökumenikus közösség eszközévé váljék.

Testvéri szeretetben összekapcsolódva

A csehszlovákiai szlovák evangélikus egyház Egyetemes Tanácsa

ANDREJ ZlAK Dr. JÄN CHABADA egyetemes felügyelő egyetemes püspök

A Csehszlovákiai Evangélikus Egyház elnöksége a fenti iratot megküldte egyházunk elnökségének is. A Magyarországi Evangélikus Egyház is kisebbségi egyház s egyházunk képviselői szintén résztvettek

I volna a szlovák evangélikus egyház területén tervezett konferencián. Egyházunk vezetősége a Csehszlovákiai Evangélikus Egyház Egyetemes Tanácsának határozatát a legteljesebb egyetértéssel fogadta. A határozatban foglaltak ugyanis teljes mértékben megfelelnek annak a megítélésnek, melynek a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége a közelmúltban is, egyházi sajtónk hasábjain i* nem egyszer hangot adott.

Közösség

Az úrvacsora szentsége a hálaadás pohara. E szentséggel való élés a Jézus Krisztussal való legteljesebb és legbensőbb közösséget jelenti. Ezért elmondhatatlanul nagy dolog az úrvacsora. Az úrvacsora szentségében bűnbocsánatot és kegyelmet ad a világ Megváltója.

Az úrvacsora szentsége tehát azt jelenti, hogy lehet részesedni a váltság ajándékában.

Ez a szentség alázatosságra tanít. Még mindig akadnak olyan hívők, akik azzal a gőgös lelkülettcl mennek templomba, hogy most megtisztelik az Istent. És Isten vegye egy kicsit kitüntetésnek, hogy ők most ott vannak a templomban. Az ilyen típusú embereknek az alaplelkülcte az. hogy ők rendkívül jó emberek, nem vétkeznek, vallásosak és tisztességesek.

Az úrvacsora szentsége feltételezi a hitet. Aki az úrvacsora szentségével él, annak a szive mélyén ott kell lenni annak a meggyőződésnek, hogy én hiszek Jézus Krisztus váltságművében.

Az úrvacsora szentségében Jézus győzelme ábrázolódik ki. Mert Jézus győzött az aljasság, árulás, tisztátalanság felett.

Az úrvacsora szentsége azt jelenti, hogy közösségben vagyunk Jézussal és közösségben vagyunk egymással. Még közelebbről: hogy közünk van egymáshoz! Nem vagyunk idegenek. Nem mindegy, hogy a másik ember hol lakik, milyen az élete, hogyan ruházkodik és van-e tisztességes kenyere?

Ha közösségünk «Jézussal valódi, akkor nekünk nem mindegy, hogy mi van általában az emberiséggel, mi van a jelennel és a holnappal. Mi van a békével, mi van az áldozatos szeretettel, melyről annyi szép szót mondunk a szószéken és egymás között is!

Ha bensőséges közösségben vagyunk Jézussal, akkor vannak közös dolgaink is. Ha Istenre nézünk, akkor közös ügyünk: az üdvösségünk. Ha embertársainkra nézünk, akkor közös dolgunk, közös ügyünk az egész emberiség szép és boldog élete. Mindezért küzdeni és harcolni az ember legszebb és legnemesebb feladata.

A közösségnek összetartó erőre van szüksége. Ez az ösz- szetartó erő a szeretet, még ; pedig nem a beszédben megnyilvánuló szeretet, hanem a szolgáló szeretet.

A másik összetartó erő: a segítés! Persze nem az a segítés, mely csak szándék marad, hanem a cselekedetekben megnyilvánuló segítés.

A harmadik összetartó er& a közös reménység. Az a reménység, mely hisz az emberiség boldog jövendőjében« még akkor is, ha bűn van a világon.

Fülöp Dezső