Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-03-25 / 13. szám

\ URÁT KÖVETŐ EGYHÁZ ÁLTALÁNOS emberi TULAJDONSÁG, hogy job­ban szeretünk parancsolgatni, mint engedelmeskedni. Szíve­sebben uralkodunk, mint szolgálunk. Pedig sok baj gyökerét 'éppen ebben az uralkodni vágyásban kell ke­resnünk. E kísértés alól, sajnos, Isten gyermekei és az egyház sem kivétel. Amikor Krisztus Urunk Jeruzsálembe készült, hogy ott életét adja az em­berek üdvösségéért, a tanít­ványok azon ábrándoztak, milyen jó lesz, ha eljön Is­ten országa, ahol Jézussal együtt uralkodhatnak egész Izrael felett. Ennek a vágy­nak adott kifejezést Jakab és János édesanyja, aki leborult Jézus előtt és azt kérte, hogy fiai Jézus balján és jobbján üljenek, azaz az első helyet töltsék be Isten országában. Jézus erre azt felelte, hogy Isten országában nem az az első, aki parancsol és ural­kodik, hanem aki szolgál, hi­szen ő sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért. JÉZUSNAK EBBŐL A FE­LELETÉBŐL nyilvánvaló, hogy a keresztyén embernek és a keresztyén egyháznak az a feladata, hogy szol­gáljon ebben a világban. A keresztyén egyházra és hí­veire éppen ez a jellemző, hogy mindenütt ott vannak, ahol segítségre van szükség, ahol sebeket kell kötözni, könnyeket kell törölni és ön­zetlenül szolgálni Isten di­csőségére. Az egyház mindig nyitott szívvel fordul oda az em­beriség nagy kérdései és problémái felé, s min­dent megtesz, hogy ezek a kérdések az emberiség javára oldódjanak meg, S mivel jól tudja, hogy az emberiség haladásának, fejlődésének legnagyobb akadálya a bűn, legfőbb törekvése a bűn legyőzésé­re irányul. S ezt a szol- , »onoilár incniiTi m m­gálatát úgy végzi, hogy Isten igéjével felfedi a bűnt, bűnbánatra, megté­résre hívja a bűnösöket, s hirdeti Isten bűnbocsátó kegyelmét és az új élet lehetőségét. Emellett rámutat arra is, mi Isten akarata. És ahol Isten akaratát, a jót, az igazságot megvalósul­ni látja, teljes igyekeze­tével és minden erejé­vel támogatja azt. Ezért támogatja egyházunk a szocializmust, az embereket, a kizsákmányolástól megsza­badító igazságosabb társadal­mi rendet. Ezért érez együtt a szabadságukért és függet­lenségükért harcoló gyarmati népekkel. Ezért vesz részt a jó akaratú embereknek a bé­ke megvédéséért és a lesze­relésért folytatott harcában, még akkor is, ha azok más világnézeti alapon állnak. S meg van győződve, hogy mi­közben ezt a szolgálatát vég­zi, nemcsak az emberek ja­vát szolgálja, hanem Tsten dicsőségét is felragyogtatja ebben a világban; a tanítványok pél­dája arra figyelmezteti Is­ten népét, hogy Isten színe előtt állandóan tartson önvizs­gálatot, nem engedett-e az uralkodni vágyás kísértésének. Hiszen az egyház története is arról tanúskodik, hogy az egyház igen sokszor feledkezett meg küldeté­séről, s szolgáló egyház helyett uralkodó egyház­zá lett. Amióta Nagy Konstantinus államvallássá tette a keresjz- tyénséget, azóta az egyház szolgáló jellege mindinkább háttérbe szorult, s előtérbe lépett az uralkodó egyház ideálja. A pápaságnak a vi­lági hatalomért folytatott év­százados harca szomorú pél­dája ennek. Krisztus Urunk az egyhá­zat nem a hitetlenek elleni harcra, hanem az emberiség szolgálatára rendelte. Nyuga­ton még mindig sokszor kísért az uralkodó egyház veszedel­me. Azok, akik az egyház köz­életi tekintélyét siratják, akik még ma is gazdag, gondtalan egyházról álmodoznak, s visz- szasírják azokat az időket, amikor az egyház hatalmi szó­val szólt bele az emberek legbensőbb ügyeibe is, az uralkodó egyház evangélium ellenes ábrándját kergetik, E hamis ábrándok helyett Isten iránti hálával kell elfogadnunk minden lehe­tőséget és alkalmat, ahol az emberek javát, üdvös­ségét szolgálhatjuk. AZ EGYHÁZ EZT AZ IS­TENTŐL RÁBÍZOTT FEL­ADATAT csak úgy tudja el­végezni, ha állandóan szolgáló Urára, Jézus Krisztusra néz s az ő szolgálatából merít erőt a szolgálathoz. Hiszen ezt a szolgálatot csak önmagunk megtagadásával lehet végez­ni. Erre pedig csak Attól kap­hatunk erőt, aki úgy meg tudta tagadni önmagát, hogy még az életét is oda áldozta az emberekért. Amíg a tanít­ványok nem értették meg a nagypénteki eseményeket, ad­dig nem tudtak szabadulni az uralkodni vágyás kísérté­sétől; Csak húsvét és pünkösd után, amikor a Szentlélek világossá tette előttük Krisztus kereszthalálának és szolgálatának értelmét tudtak az önmegtagadás és az igazi szolgálat út­jára lépni. Most böjt idején, amikor Krisztus Urunk szenvedésére emlékezünk, könyörögjünk a Szentlélek megvilágosító ere­jéért^ hogy minél többünk számára tegye életté Krisztus Urunk halálának szent szol­gálatát, hogy az iránta való hálából minél többen tudjuk vállalni az önmegtagadó szol­gálat útját, s ez által a mi egyházunk ne uralkodó egy­ház, hanem Jézus akarata szerint az emberek javát, bol­dogságát és üdvösségét szol­gáló egyház legyen! Sclmeczi János Óvjátok meg lányaitokat! Megrendítő vád a romlott bonni társadalom ellen MM HAMBURGI „Óvjátok meg lányaitokat!” — címmel a nyugatnémet „BILD-Z EI- TUNG” (képes újság) folytatá­sos cikkekben foglalkozik azokkal a „veszélyekkel, me­lyek az if jóságot fenyegetik?’. Jellemző azonban, hogy a „témát” csak szenzációként tálalja, és nem pellengérezi ki azt a rendszert, mely bű­nös> a nyugatnémet ifjúság fertőbe kerüléséért. „13—17 éves fiatal lányok élnek manapság olyan fertő­ben, hogy a szülők még csak nem is álmodják. Szükséges, hogy erről végre nyíltan be­széljünk” » csigázza fel az érdeklődést a cikksorozat in­dulása. Majd leleplező ada­tokat közöl a nyugatnémet megrendítő erkölcsi állapo­tokról: Lányok százai — 14 éves kortól — szórakoznak Pfalz megszállási központ­jaiban az amerikai katonák­kal. Nyáron a Lüb e cki Qb öl-ben 280 11—14 év kö­zötti leányt szedtek össze a hatóságok, akik fiatalokkal vagy idősebb férfiakkal kó­száltak. A rendőrség sátrák- x bői, vikkendházakból és szál­lodai szobákból vitte el őket. Egyik duisburgi szakiskolá­ban az állapotos lányok szá­mára külön osztályt kellett létesíteni, mert ezer diák­lányból negyven lett állapotos. Egyre több az olyan lány a 16 évesek között, aki autó- ■ tulajdonos akar lenni és Nit- ribit-et akarja utánozni. So­kan — különösen farsangidő­ben — a szomszéd városok­ba utaznak, és a testükkel „fizetnek”. Sok felnőtt már a gyerme­kek számára is a romlás út­ját egyengeti ebben a romlott társadalomban. 1959-ben a Szövetségi Köztársaságban 139 576 gyermek kiskorú szü­lőktől, illetve kiskorú anyátó1 született, s ebből 28 315 há­zasságon kívül. Statisztikák tanúsítják, mi­lyen brutálisan kezeli a „ke­resztyén” nyugati társadalom a fiatalságot, s mint öli ki belőle az erkölcs fogalmát. Egy klubban, ahol minden társadalmi réteg és hivatás képviselve volt, megkérdez­ték a tagokat, s kitűnt, hogy a megkérdezettek 50%-ának. egyáltalán semmi példa- (esz­mény) képe nincs, nagyon so­kan pedig film- és plakáthő­sökért rajongnak. „A mi fia­taljaink bizalmatlanok a fel­nőttek ideáljaival szemben. A felnőttek minden ideáljaik el­lenére készek voltak arra, hogy a fél világot szétrombol­ják és emberek millióit le­gyilkolják” — írja a „BILD- ZEITUNG”. Majd ezt mond­ja: „A pszichológusok ezt mondják: Az ifjúság manap­ság cél nélkül ténfereg, nincs eszményképe, nincsenek az emberi nagyságnak olyan iga­zi alakjai, amelyekre felte­kinthetne. A hamis ideálok kábult hajszolása az 1945-ig terjedő években és az össze­omlás az értékek és az ideá- I lók kiárusításához vezettek!” Hromádka professzor nyilatkozata a ..Réforme“-ban Br. Hromádka professzor, a Prágai Comenius fakultás dékánja, Párizsban tartózko­dása alkalmával legutóbb in­terjút adott a „Réforme” pá­rizsi hetilapnak. Interjújá­ban hangsúlyozta, hogy a szo­cializmusban a keresztyénség főkérdése: ,.bizonyságot. nyúj­tani arról, hogy nemcsak a letűnt társadalmi rendben le­hetséges keresztyénnelf lenni, hanem a szocialista, vagy kommunista társadalmi rend­ben is.” Roppant igény, ez, amit „azonban örömmel és bizalommal vállalunk”. A francia protestáns heti­lapnak arra a kérdésére „Me­lyek azok a veszélyek, ame­lyekkel az Egyházak Világta­nácsa új szakaszában szem­betalálhatja magát”, Hromád­ka professzor azt felelte: 7 ,,Vonakodom attól, hogy veszélyekről beszéljek, azonban hiszem, hogy azt a nagy munkát, amely a Világ­tanácsra vár, nem szabad el­bagatellizálni. A valóság az, hogy a történelem folyamán az ortodox egyházak elsőiz- ben kerülnek ily szoros vi­szonyba azokkal az egyházak­kal, melyeket a reformáció hívott életre. A nagy nehéz­ség számunkra az lesz, hogy a szoros érintkezést teqlógihi álláspontból „megemésszük”. Az ortodox egyház ugyanis a maga struktúrájában tel­jességgel különbözik a protes­tantizmustól. Hogyan fogunk tehát hatékonyan együttmű­ködni most, amikor többé nincs közöttünk elkülönülés? O A második feladat, amely _ az Egyházak Világtanácsa előtt áll, hogy tudatában le­gyen annak, miként érheti el, hogy az emberiség jólété­re irányuló kulturális, gaz­dasági és politikai tervekhez hozzájáruljon... Q A harmadik kérdés, amely az Egyházak Világ­tanácsa előtt áll: az ifjú egy­házak jelene. Most, amikor ezek saját lábukra állnak, felmerül a kérdés: milyen intézkedésekkel tud a Világ­tanács nekik segítséget nyúj­tani és viszont hogyan tud­ják ezek az Ifjú egyházak a maguk önállóságát erősíteni és azokat a teremtő erőket kifejteni, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a ma­guk kontinensén az evangé­lium-hirdetéssel elérjék az emberek szívét”? /7 Végül Hromádka profesz- szór az Egyházak Világ­tanácsa és a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia egy­máshoz való viszonyára vo­natkozó kérdésekre azt vá­laszolta, hogy legfontosabb­nak most a kettő közötti ta­lálkozást tartja. Továbbiak­ban aláhúzta annak a tény­nek jelentőségét, hogy a Prá­gai Keresztyén Békekonferen­cia főtitkárát, Ondra lelkészt, meghívták Uj-Delhibe és hogy a két grémium vezető szemé­lyiségeinek találkozására a legközelebbi hónapokban kilá­tás van. Három eset a soh hősül Lapunk legutóbbi számában egyik cikkünk (Miért nem hangzott el Üj-Delhiben hivatalos nyilatkozat Rómával kapcsolatban?) a vegyesházasság kérdésével foglalkozott. A cikk nyomán számos levél érkezett szerkesztőségünkbe, bizonyságául annak, hogy a kér­dés nálunk is közérdekű és hogy a római katolikus REVERZALIS-KÉNYSZER a maga agresszivitásával milyen keresztyénietlen és mennyi bajnak, lelki vívó­dásnak, békétlenségnek, boldogtalanságnak szítója és melegágya. Ezeket a leveleket lelkészek és hívek — evangélikusok és katolikusok küldték hozzánk. Az alábbi kivonatok e levelekből valók. Egy lelkészünk írja: Az Evangélikus Élet cikke számtalan, a reverzáüssal kapcsolatos esetet kavart fel bennem. Hosszú lelkészi szol­gálatom alatt de sok keserű órát okozott számomra a lelki kalmárkodásnak ez a hol saj­nálatos, hol szégyenletes, de minden esetben Krisztus Egy­házához méltatlan, gyalázatos gyakorlata! Bizonyára min­den lelkésztársamnak meg­vannak ezzel kapcsolatban a keserű tapasztalatai. A sok­sok esetből hadd említsek meg hármat: Nem mintha ezek lennének a legjellem­zőbbek, de mindhárom a leg­utóbbi hetekben történt, il­letve a harmadik most jutott tudomásomra. AZ ELSŐ ESET: Két fiatal ül velem szem­ben a hivatalomban. Jegye­sek. A vőlegény evangélikus — egyik presbiterem öccse—, a lány római katolikus. Szé­pek, fiatalok. Nagyon szere­tik egymást. Most is kéz a kézben ülnek. A vőlegény te­kintete csupa bizalom és úgy érzem — biztatás és segítség­kérés. Látom, megszorítja, s másik kezével nyugtatóan megveregeti a lány reszkető kezét. A menyasszony tekin­tete bánatos ... Félénk és riadt. Alig-alig bírható szó­lásra. Lehajtja a fejét és úgy bólintgat kérdéseimre. — Igen — nem. A fiú beszél mindket­tőjük nevében! Egy üzemben dolgoznak. Szerelmesek let­tek. Jegy ességük nagyon bol­dog. Mindketten jól keresnek. A menyasszony szüleinek nagy lakása van, jól elférnek ott, ha megházasodnak. Há­zasságukra Isten áldását akarják kérni. S most jön a baj. De melyik templomban? És megtudom a menyasszony riadtságának félénkségének okát. Most jönnek a plébá­niáról. A katolikus pap rever- zálist követel. Különben nem „esket’. Ha pedig az evangé­likusokhoz mennének el a templomba, nem házastársak, hanem csak szeretői egymás­nak: ágyasok — gyermekeik pedig „törvénytelen” gyerme­kek lesznek. A katolikus fél nem járulhat a szentségek­hez. — Hiszen az evangélikus templomba menni már önma­gában is bűn. Isten szeretetéről beszélek nekik. Arról, hogy Istennek nincsenek édes- és mostoha- gyermekei. Mi nem is kérünk reverzálist, Istenre bízzuk a gyermekáldást, fiút ad-e vagy lányt. Jézus Krisztus nem a katolikusokért, vagy az evan­gélikusokért halt meg a ke­reszten, hanem az emberért. Minden emberért. Áldása és szeretete nincs templomhoz kötve. A reverzális nem Isten rendelése. Hanem Isten szere- tetét megcsúfoló emberi ren­delkezés. — A vőlegény felszabadul­tan és bátran közbeszól: Na, látod! — Bizonyára elmondta már előbb a menyasszonyá­nak, hogy nálunk megértés, szeretet, megoldás vár a prob­lémájukra. Ezt jelenthette ez a: Na, látod — rendben lesz minden. — Tévedett! A meny­asszony az evangélikus temp­lomot így sem vállalta. Nem vállalta azt sem, hogy a templomon kívül a lelkészi hivatalban, vagy otthonukban mondjunk egy imádságot Isten áldásáért. Sőt azt sem vál­lalta, hogy jöjjön el majd csak a vőlegény egyedül, hogy együtt imádkozzék lel­készével és kérje házasságuk­ra lsen áldását. A lehajtott fej egyre csak bólint, nemet bólint — nem — nem — nem. És a két, eddig nagyon bol­dog fiatal — „hála a római katolikus plébános reverzális védelmében tartott lelki atyai” tanácsainak, nagyon boldogtalanul hagyta el a2f irodámat. Azóta megházasod­tak. —• De házasságukat — ők maguk mondták — egyre gyakrabban sötétíti a római egyház felől rávetítődő ár­nyék: a reverzális. A MÁSIK ESET: Ez a maga mindennapiságá- ban megszokottabb, egysze­rűbb: Reggel fél hétkor riaszta­nak. Egy feketeruhás asszony keres — jelenti az egyházfi, bizonyára temetést akar be­jelenteni valaki. Hát ha nem is szó szerint, valóban teme­tést. Fiatalok szereteíének, boldogságának megmérgezé- sét — talán temetését.. Szikár, aszott teremtés volt az a feketeruhás asszony. Amint megláttam, Isten bocsa’ — az volt az érzésem, hogy olyan mint... de végig sem gondolhattam, már kérte X. Y. keresztlevelét. Mert, hát hogy ő vidékről utazott fel hajnalban ezért a kereszt- levélért. — Minek ez magának, néni­kém, hiszen . hivatalos hasz­nálatra nem keresztlevél kell, hanem a tanácstól születési anyakönyvi kivonat. Talán esküvőhöz kéri a plébános? Mert arra nem adunk. Nem segítjük elő az állami intéz­kedések kijátszását, sem a reverzálist. * — S most élesen, szinte ká­rogva visította — igen, olyan, mint egy fekete varjú —: igenis házassághoz kell, s ha nem adja, hát semmi sem lesz ebből a házasságbóL Akkor ez az eretnek közénk nem jöhet, mert mi hivő ke­resztény vagyunk! A fiam majd talál magának mást! — D6, néni, a fia bizonyára azért akarja elvenni ezt a lányt, mert szereti. — Persze hogy szereti, de vagy katolikus lesz, vagy fel is út, le is út. Ha meg mégis elveszi evangélikusán, akkor nem a fiam többé — fel is út, le is út, neki is! — De hát maga anya, nem akarhatja a saját gyermeke boldogtalanságát! — Inkább legyen boldogta­lan, mint hogy ilyen szégyent hozzon a fejünkre. Jobb bol­dogtalannak lenni, mint po­kolba kerülni — mondta a plébános úr is. A keresztlevelet nem ad­tam ki. Nem tudom, hogy alakult az életük tovább — de nem hiszem, hogy a fiatalok, akik szeretik egymást, kerül­nének a pokolba. A HARMADIK ESET: Itt is válaszút elé állították a fiatalokat. Vagy reverzális, vagy nincs házasság. Mert a fiú szülei csak katolikus uno­kát vállalnak el unokául. Lé­lekmérgező, gyilkos gyötrődé­sek után engedett az evangé­likus menyasszony. Lett re- verzális, lett házasság. De IS év után sem lett unoka. „És nem is lesz, ez az én vála­szom!” — mondja. a valamikor boldogságot sóvárgó boldog­talan asszony. Vegyesháxsasok leveleiből EGY KATOLIKUS FÉL: Szerelmesek lettünk. Évekig udvaroltam, úgy láttam, ez a lány a nekem való. Sohasem kérdeztük egymástól: milyen vallású vagy. őszintén szólva ez minket nem is érdekelt. Anyám se járt templomba, de mikor megtudta, hogy nősü­lök, egyszerre nagy katolikus lett. És mikor megtudta, hogy a lány evangélikus, gyötörni kezdett, majd a papot is a nyakamra hozta. Ketten gyúr­tak ettől kezdve. A vége: a lánnyal, akit mindenkinél jobban szeretek, összevesz­tünk, szakítottunk. De most, ha még kellek neki, vissza­megyek hozzá és elveszem. Senkinek sem engedek bele­szólást, magamnak nősülök! EGY EVANGÉLIKUS FÉL: Nagyon szeretem a meny­asszonyomat, A szülei előhoz­ták, az esküvő dolgát, meg a reverzálist. Azt mondtam, hogy ezt a menyasszonyom­mal fogom megbeszélni. Meg­beszéltük. Megkérdeztem, sze­ret-e annyira, mint én szere­tem őt? Azt mondta: igen. — Kíván-e tőlem nagyobb ál­dozatot, mint amekkorát ő tud hozni értem? — Válasz: nem! Megegyeztünk: ő sem kér. én sem kérek reverzálist. Ügyünket nem a papokra, és nem a bigott szülőkre bízzuk, hanem Istenre. MÉG EGY EVANGÉLIKUS FÉL’V Az államunk tiltja a fele­kezeti, vallási türelmetlensé­get. Nincs olyan hivatalos hely, ahol az embert vallása felől megkérdeznék, nincs olyan hivatalos irat, amin a vallást feltűntetnék. Az al­kotmány biztosítja a vallás- szabadságot. Szerintem a re­verzális nemcsak sok erkölcsi nyomorúság, boldogtalanság oka, de alkotmányellenes, val­lásszabadság-ellenes is. (Igém alkotmányellenes, titokban —» sekrestye-reverzális — csinál­ják a plébániákon. Az ilyen papok inkább hűek a Codex Juris Canonici-hqz, mint ha­zájuk törvényeihez. Szerk.) VÉGÜL MÉG EGY KATOLIKUS FÉL: Hogyan beszélhet az egyház békéről, mikor ő maga annyi családba hinti el a békétlen­ség magvait. Megdöbbentő ez. Meri minden esetben (hiszen minden vegyesházasságban, amit katolikussal kötnek, az egyik fél katolikus) saját hí­veit is zaklatja a római kato­likus egyház és sokat közü­lük boldogtalanná tesz, fenye­geti lelki békességüket, pe­dig enélkül nincs boldog há­zasság. Ez nemcsak vallási ügy. Társadalmi ügy is. Meg- kéne akadályozni, hogy a mi országunkban a mi társadal­munkban éppen az idézhes­sen elő békétlenséget és szét­húzást, akinek a békességet kéne szolgálnia: az egyház! ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1962. március 25-én Deák tér de. 9. (urv) Hafenscher Károly de. 11. (urv) Káldy Zoltán du. 6. dr. Kékén András Fasor de. fél 10. Blázy Lajos de. 11 du. 6. Dózsa György út 7. de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 10. Fodor Ottmár de. 11. (urv) Fodor Ottmár Karácsony Sándor u. de. 10 Grün- valszky Károly du. 5 Vallásos dél­után Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 3/4 12. Grünvalszky Károly Thaly Kálmán u. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. Rédey Pál du. 6. Szeretet- vendégség: teológusok. Kőbánya de. 10. Takács József Utász u. de. 9. Takács József Vajda Péter u. de. fél 12. Takács József Zugló de. 11. Szabó István Rákos­falva de. 8. Szabó István Gyar­mat u. de. fél 10. Szabó István Fóti út de. 11. Gádor András Váci út de. 8. Gádor András Frangepán u. de. fél 9. Nagy István Újpest de. 10. Pest­erzsébet de. 10. Kiszely Sán­dor Soroksár Újtelep de. fél 9. Kiszely Sándor Rákospalota Mávtelep de; 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10 Rákos- kereszúr de. fél Ul. du. fél 3. Pestújhely de. 10. Kürtösy Kál­mán Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákosszentmihály de* fél 11. Karner Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 Várady Lajos du. fél 5. szeretetvendégség Toroczkó tér de. fél < 9. Bárdosy Tibor Óbuda de. 9. Csákó Gyula de. 10. (urv) Csákó Gyula du. 5. Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Szelényi Zoltán de. 11. Sze- lényi Zoltán este fél 7. Károlyi Erzsébet Pesthidegkút de. fél Ili Zoltai Gyula Diana út délelőtt fél 9. Zoltai Gyula Kelenföld de. 8. (urv) Fülöp Dezső de. 11. (urv) Fülöp Dezső du. 6. Vámos József Németvölgyi út de. 9. Vá­mos József' Nagytétény de. 8. Kelenvölgy de. 9. Visontai. Ró­bert Budafok de. 11. Visontai. Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. du. 0. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents