Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-03-25 / 13. szám

Szeressétek egymást, gyerekek!

NÉGYSZER MONDTA KI A MONDATOT. Először nem figyeltek reá. Azután bosz- szankodtak rajta. Később bolondnak tartották érte. Végül mégis átvették tőle.

így volt.

Fáradt nehéz léptekkel ment a szerelvény felé. Nem a csomag volt nehéz. Nem is a két gyermek. A szíve volt nehéz.

Az esti pályaudvaroknak különös hangulata van. Lépked az ember az elfutó sínek között. Az ívlámpa roppant magasan leng s gyéren világítja meg a salakba ágyazott vágányokat. A talpfák között itt-ott tócsa csillog, de a vágánypárok mezőnyeiben a sötét salak beissza a téli esőt. Recseg rajta minden lépés, amint az ember igyekszik a vonat eleje felé. Ha volna ideje és figyelme észre venni a halk neszeket, hallaná, hogy a lépés recsegése itt a szerelvény mellett élesebb, mert visszaverik a sötét kocsifalak.

Második —í második — olvassa halkan az osztályjel- zö számokat, — aztán egy kocsiköz lépcsőkkel, nyitott peronnal, billenő vasrúd-ajtó- val, ütköző, fölötte átfektetett vaslemez-palló, — majd újra: második —■ második — és így tovább.

Lépked az ember a szerelvény mellett. Balkarján a kis Zsuzsika. Még nincs négy éves. Elernyedt, mély gyermekalvással nyugtatja fejét apja vállán. Álla alatt megkötött sapkája félrecsúszva keretezi pufók kis arcát:

Jobbjával Kati kezét fogja, de ugyanazzal a kézzel tartja a táskát is. Két gyermek, meg a táska — nehéz ez egy férfiembernek. Látszik, hogy nem szokott hozzá.

Szótlanul igyekezték. Kati már kérdezte volna, hogy meddig még, miért nem szállnak fel, de apja komor arcát látva nem mert szólni. Végre a férfi előretolta egy lépcsőnél, karjával megemelte kissé s halkan noszogatta:

— No, Katikám...

Nem lehetett volna megállapítani, hogy biztatólag hang- Zott-e, vagy csak sóhajtott.

Uggyel-bajjal felkerültek * be a gyéren világított kocsiba. Szinte minden hely foglalt volt, s inkább testgőz, dohányfüst s az ázott gyapjú szaga töltötte be a levegőt, semmint meleg.

— Majd ide — szolt s megállt egy üres padszéli helynél.

— Szabad? — s már tette is le óvatosqn Zsuzsit, hogy a táskát feltehesse a csomagokhoz. Persze annak még kevésbé volt helye fent a kosarak, táskák, kéziszatyrok között, mint lent a pádon az embernek. Valahogy mégis Elrendezte, de közben Katiba akadt a lába, Zsuzsi pedig álmában eldőlt a pádon s majdnem leesett.

— Vigyázz mán leiköm a húgocskádra — szólt rá Katira az ablak mellől egy termetes asszonyság s már lendült is sonkányi karja segítésre, de a mozdulatban az is benne volt, hogy úgy sem áll fel. Csak épp mutatja, hogy kész volna segíteni, de reméli nem kell.

Nem is kellett, mert az ember végzett a csomaggal s ölbe vette Zsuzsikát. Óvatosan ereszkedett le az üres félhelyre. A másik felét ugyanis a szomszéd foglalta el, aki másfél helyen terpeszkedett. Városias külsejű de kopottas kabátban, szétterpesztett lábbal ült. Könyöke a térdén, kezében kiterítve tartotta az újságot s böngészte a gyér világnál. Fel sem emelte a fejét s beljebb nem húzta volna a lábát, pedig a mi emberünk óvatosan nyomott is egyet rajta. De hogy amaz nem mozdult, inkább a félhelyre szorult. Jobb lába a padok között, ezen tartotta Zsuzsikát. Bal lába a keresztúton.

ÜJABB UTASOK SZÁLLTAK FEL, mentek át a kocsi belseje felé s mind az ő lábát lökdöste. Kényelmetlen volt ez Katiinak is, aki apja két térde között állt s bizonytalan félelemmel te- kintgetett körül.

Ittas ember kalimpált át a Ikocsin s majdnem elesett.

Ingadozva állt meg s visszaszólt;

— Hé, apám, húzza be a lábát, mert ez közlekedési útvonal, nem magánterületi — s réveteg mozdulattal ingott tovább.

Kati riadtan tekintett apjára, de az mintha észre sem venné a részeget, nyugtató- lag szólt a kislányhoz:

— Ti csak szeressétek egymást gyerekek — s lágyan végigsímitott a szöszke }e- jecskén.

Nem egészen kapcsolódott a nyugtatás a részeg méltatlankodásához, de ez most senkinek sem tűnt fel. Nem figyeltek reá.

Kati is megnyugodott. Kintről tompán beszűrődött egy- egy „beszállni!” kiáltás, mintha továbbdobnák a szót egymásnak a kalauzok.

A vonat megrándult. Kát: elvesztette egyensúlyát, s az újságosnak esett. Ijedten kapott apja felé, de Zsuzsit rántotta meg s a kicsi felsírt.

■— Nem tudsz fogózni? — mordult rá az újságos s méltatlankodva zörgött a papírral. Most se jutott eszébe, hogy a lábát beljebb húzza. Katinak legörbült a szája, de ismét végigsímitott fején az apai kéz:

— Ti csak szeressétek egymást, gyerekek!

Szemben az újságossal markáns arcú férfi ült. Fejét hátra hajtotta, szeme le volt hányva. Látszott rajta, hogy próbál aludni, de nem tud. Ruhája után ítélve pálya-, munkás lehetett: kissé gyűrött, sötét egyenszabású öltönyt viselt. Gallérján a paroli új korában bizonnyal zöld volt. Az ember másodszor ismétlődő szavára felemelte tekintetét s szemügyre vette a hallgatag, láthatóan nagyon fáradt férfit, aki csak maga elé meredt s ernyedt karokkal tartatta a kicsit s támogatta az egyre türelmetlenebbül álló Katit.

VÉGTELENÜL LASSÚ ES UNALMAS AZ UTAZÁS ÉJSZAKA. A gondolatok fáradtan köröznek egy téma körül, mint ahogy monoton egyhangúsággal zökkennek a kerekek a vágánycsatlakozásokon. Fáradt melódiája van ennek a zakatolásnak. Olykor szavakat kezd ismételgetni a kerekek ütemes zökkenése s az utas nem tud kiszakadni a félálomban hallani vélt szavakból. Teste ernyedten ló- bálózik, néha álomba hajolva csuklik előre, hogy a következő pillanatban ijedten riadjon fel s tekintsen óvatosan körül, nem látták-e mások is. De nem, más is ugyanúgy bóbiskol, némelyik horkant is hozzá. Az újságos még kezében kinyitva tartotta a lapot, de feje már úgy ingott fölötte ráhajolva, mintha nyaka volna az inga szára s feje a nagy réztányér. Mindenki magába roskadva ült. Hátuk mögött egy fiatalember széttárt, pad alá nyújtott lábbal engedte el magát s félig nyílt szájjal nagyokat horkolt.

Csak Kati állt fáradtan, pedig nagyon szeretett volna aludni. Eszébe jutott otthoni kis ágya s ez a fehér kis ágy egyre élesebb’en rajzolódott ki képzeletében. Anyja arcát látta, amint őt takargatva föléje hajol —, s már-már elsírta magát.

A VONAT MONOTON ZAKATOLÁSSAL HALADT s a mozdony nagyokat szuszogott. A fűtő megkaparta a kazán parazsát s ettől sűrű szikrafelhőt fújt a masina. A szikrák millió csillagként száguldottak el az ablak előtt s ez a látvány Katit kizökkentette gondolataiból. Le nem tudta venni szemét az ablakról. Oda szeretne menni, de ott leng az újságos feje a szétterpesztett lába fölött kiterített újságon, mint az óra ingája s szinte ketyeg, amint a haja súrolja a papírt.

A kislány jobb karjával odakapott az apja felé s felnyafogott:

T— Apuul Nézd! Az ablakhoz akarok menni!

Közben nem az apját, hanem ismét Zsuzsit érte s a kicsi most már hangos sírásban tört ki. Mindenki felébredt.

— Ti csaik szeressétek egymást, gyerekek! — csitította őket az apjuk.

A másik ablaknál egy gö- csörtös orrú öreg szüle mérges lett, amiért felriasztották s méltatlankodva szóáradatba kezdett:

— Szeressétök ... szeressétek ... no szép egy férfiem- bör, hogy nem tuggya mög- nevelni a gyerökit! Fenyétse mög, oszt máj eehaagat. Itt csak főriaszti a népöket.

A pályamunkás ingerülten fordította felé a fejét s felelni akart, de amint ránézett, legyintve vette le róla a tekintetét. Mozdulata ezt mondta: unalom még rádnézni is.

Hátuk mögött a fiatalember ki se nyitotta a szemét s elnyújtva szólt, mint ahogy elnyúlt a teste is.

— No, öreganyám, maga mára öleget beszélt. Mög- szünhet.

A SZÜLE MÁR VETTE A LÉLEGZETET, hogy felvéve az eldobott kesztyűt, újabb szóáradatot indítson, amikor nyílt az ajtó s a kalauz hangos „jóestét”-tel belépett. Mindenki előkotorászta a jegyét, ö pedig hóna alá fogott lámpával végezte lyukasztó munkáját. (Mindig csodáltam, hogy milyen ügyesen tudják alsó karjukkal derekukhoz szorítani a lámpát. Mindkét kezükkel forgatják-lyukasztják a jegyet s a lámpa mindig éppen oda világít.)

Zsuzsi figyelmét az új esemény elterelte. Abbahagyta a sírást. De nyűgös volt a fáradságtól s amint a kalauz ingó kattogással engedte maga mögött becsapódni az ajtót újra rázendített.

A szikrák eltűntek a sötétben s az ablak fekete kockája nem varázsolt Kati elé rohanó csillagvilágot. Újra eszébe jutott a kiságy s az édesanyja. Menthetetlenül le- görbült a szája és zokogva hajolt apja másik vállára.

— Ti csak szeressétek egymást, gyerekek! — hangzott az egyetlen mondat, amit az embertől az úton hallani lehetett. Az utasok elgondolkozva néztek rá. A szüle szólni már nem mert, de egy tétova mozdulattal az arca előtt jelezte, hogy mit tart róla. Valami baj van ott belül.

Soká tartott amig Zsuzsika hüppögve újra elaludt. Katit pedig a pályamunkás csalogatta magához s ölbe vette. Ernyedten simult hozzá a kislány s ismét nem hallatt- szott más, mint a kerekek zakatolása, a termetes asz- szonyság szuszogása, a fiatalember horkolása s az újságos hajának ütemes zizegése a papíron. A szüle nem is moccant. Mintha megfogadta volna az intést: megszűnt.

Pedig aludni nem tudott senki. A fülekbe s az egyte- kervényekbe beleírták a kerekek monoton zakatolással: szeressétek... egymást. .. gyerekek... szeressétek ... egymást... gyerekek...

Közben meg-megálltak s újra indultak. Üjak szállták fel s mentek tovább befelé a kocsiba. Az utasok indulatmentesen összerázódtak s a vonat zakatolt... Elhagyták Kengyelt s Martfűt is, amikor ismét bejött a kalauz. Körülnézett, megállt a mi emberünk előtt s csendesen megkérdezte:

■— Maga szállítja a koporsóval a halottat hátul a teherkocsiban3

e- Igen.

— Akkor jöjjön velem a paklikocsiba. Elintézzük a papírokat, hogy időben lekapcsolhassák.

A lélegzet is megállt a kocsiban. Az ember felállt, óvatosan letette Zsuzsikát a pádra (— az újságos most húzta be a lábát —) s megindult. Az ajtóból szomorú szemmel visszanézett s inkább magának mondta, mint magyarázatul:

— A feleségem... a kórházból visszük... haza... Földvárra.

Szavai úgy hullottak a szívekre, mint amikor nyárvégi éjszakák csendjében hullanak le az érett gyümölcsök. Amikor kilépett az ajtón, Kati felébredt s felsírt. S akkor a pályamester szólalt meg:

— Ti csak szeressétek egymást. gyerekek!

Koren Emil

és emberi kötelesség

Keresztyén

Szófia. Kyrill, a Bulgáriai Ortodox Egyház patriarchá- ja nemrégiben sajtóinterjúban nyilatkozott a német kérdés békés megoldásának szükségességéről és a bulgáriai ortodox egyház részvételéről a békéért vívott küzdelemben. Kyrill patriarcha nyilatkozatában az alábbiakat mondta: , „Az elmúlt hónapokban ismételten volt alkalmam ezekről a kérdésekről a külföldi sajtó képviselőinek nyilatkozni. Köztudomású, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet nagyon feszült, ami mindenekelőtt arra a körülményre vezethető visz- sza, hogy a német kérdés még mindig megoldatlan, amennyiben nincs megkötve a békeszerződés a ténylegesen létező két német állam között, valamint hogy Nyugat-Berlin nem lett szabad, demilitarizált várossá, ami pedig Közép-Európá- ban hozzájárulhatna a béke garantálásához. A német kérdés komplikáltsága, és speciálisan a Nyugat-Ber- * lin-kérdés, a nemzetközi feszültséget tovább, egész a végsőkig, növelheti. Nyu- gat-Németország felfegyverzése, különösen a Bundeswehr magfegyverekkel való felszerelése, végzetes kihatással lehet az európai- és a világbékére.

Minél hamarabb jön tehát létre a békeszerződés a két német állam között, annál nagyobb lehetőség nyílik a német nép békés egyesülésére, amely nem történhet másként, mint a létező két német állam megértése útján, éspedig demokratikus alapon.”

*

Ezután arról nyilatkozott a patriarcha, hogy milyen részt vállal a bolgár ortodox egyház a bolgár népnek a béke és az emberségesség világáért vívott küzdelméből. Ezt mondta:

„A bolgár orthodox egyház nagyon aktívan kiveszi részét a népek békéjéért, barátságáért, együttmunkál- kodásáért, és testvériségért vívott küzdelemből.

Valamennyi munkása teljes meggyőződéssel vesz

részt a béke megvédésének nemzeti mozgalmában s támogatja annak minden, — a béke megvédésére irányuló — kezdeményezését. A bolgár egyház részt vesz a béke megvédésének világ mozgalmában is. Képviselteti magát a különböző békekonferenciákon, mint pl. az elmúlt nyáron Prágában az Első Keresztyén Béke- Világgyűlésen, 1961. novemberében Görlitzben a keresztyén munkakör konferenciáján, a békét támogató és a magfegyverek alkalmazása elleni gyűlésen, amelyet áz elmúlt nyáron Tokióban tartottak. Mindenkor támogatni fogunk minden békés intézkedést, mert meggyőződésünk, hogy ezzel legfőbb kötelességünket teljesítjük, mint keresztyének és mint emberek.” Végül a Rhodos szigetén tartott pán-ortodox zsinatról nyilatkozott a patriarcha:

„A Rhodos-szigeti pán- ortodox zsinat értekezlete elsősorban a regionális ortodox egyházak belső ügye volt olyan kérdések megoldására, amelyek ezen egyházak számára közös érdekűek. Ennek a tárgyalásnak a jelentősége rendkívül nagy, mivel jó kezdet volt a regionális ortodox egyházak közötti további együttműködés számára a nagyobb egység elérése tekintetében, éspedi < az istentisztelet tisztán égi házi-vallási kérdéseiben csakúgy, mint a keresztyén testvérszeretet területén, tehát olyan problémákat illetően, amelyek a világ minden emberének békéjére és sorsára vonatkoznak.” — fejezte be nyilatkozatát a bolgár ortodox egyház feje, Kyrill patriarcha.

Gyakorlati emberszeretet

egy olyan kollektíva, amely-1 munkájának együttes jeliében törődnek egymással, mint I gét mellékes véletlennek lát* egy olyan csoport, amely | ja. B. M.

*

ícszit is slátytcÍMkis uitáia

„Dehát hogyan szeressem az embereket a gyakorlatban?” — ezt kérdezted, kedves testvér, s teljesen érthető, hogy ez probléma, mert mi sem könnyebb, mint a jóakaratból visszazökkenni a nemtörődömségbe, hétközna- piságba.

Most hát engedd meg, hogy szinte tételesen rendszerezzem és részletezzem, miként lehet és kell felvennünk a harcot lelki elkényelmesedésünk ellen. Hiszen tudjuk, hogy a keresztyén szeretet nem valami bizonytalan érzelem-féle hanem a megszentelt akarat eltökélt törekvése, amellyel mintegy kiválasztja a felebarátot szerető cselekvésének célpontjául. De megígértem, hogy gyakorlati leszek — tehát íme az első tétel:

Ne élj minden korholási alkalommal. Ha beosztottad munkatársad, vagy családod tagja tudja, hogy észrevetted a hibát, valószínűleg restellni fogja a dolgot és néma hálával nyugtázza majd, hogy nem kerekítettél kiselőadást az ügyből. Vagy ha már szólsz, egy finom utalás (de nem szurkálás!) többet ér minden kirohanásnál, különösen, ha derűvel teszed, s nem is úgy, mint aki hasonló hibát véletlenül sem követhetne el. Személyes vallomásként hozzáfűzhetem, hogy különböző főnökeim ilyen nagyvonalúsága engem egyrészt megbecsülésükre, másrészt jobb munkára ösztönzött.

Ehhez persze párhuzamos ellentétel is járul: Bátran nyisd ki a szád, ha okot látsz a dicséretre, különösen, ha bukdácsoló kezdővel van dolgod. Az ilyennek szárnyakat adhat a szívből jövő dicséret. A jó munka egyik nélkülözhetetlen „alapanyaga” az önbizalom, s ha ezzel megajándékozhatsz valakit, sokat tettél érte. Rossz tanulók, hanyag munkások életében fordulópontot jelenthet az, ha valaki elismerő szavaival fölkelti önbcsülésüket. Persze mentsen az ég a gépies, vagy elvtelen és oktalan dicsérge- téstől.

Vegye észre embertársad, hogy érdekel a sorsa. Lehet, hogy ez nem megy könnyen, de ha kell, önmegtagadással neveld rá magad erre. Állj lélekben Isten elé és mond el magadnak: „Mégiscsak

gyalázat, hogy ennek az embernek a dolga engem csak úgy egyszerűen hidegen hagyjon!” Aztán menj oda hozzá és tapintatosan érdeklődjél problémái felől. Sok emberen már az is segít, ha végre akad, aki beszélteti. Ne is akard belefojtani a szót, hadd beszélje ki magát. Aztán ha valamiben segíthetsz is neki, ne mulaszd el megtenni.

Akár le is lehet fogadni, hogy sokkal jobban dolgozik

EPD. Az angol BBC televíziós műsora érdekes beszélgetést közvetített. A partnerek D. dr. Coggan yorki érsek és Adam Faith (Terence Ned- ham) voltak. Dr. Coggan nemrégiben olyan kijelentést tett, hogy Faith rossz irányba befolyásolja a vele egykorú fiatalokat, amikor énekeiben azt mondja nekik, hogy az élet nem más, mint „szex” (nemiség). A 21 éves Adam Faith, aki évi 140 000 dollárt keres, azzal utasította ezt el, hogy a fiatalok gondolkodásában manapság kisebb szerepet játszik a „szex”, mint a felnőttekében Faith kifejezte azt a kívánsái- gát, hogy szeretne találkozni az érsekkel. Az érsek ehhez hozzájárult. A találkozás megtörtént.

A találkozón a televízióban elhangzottakat vitatták meg:

Faith kijelentette: soha nem azonosította a szexet az élet lényegével. Majd azt mondta: „A fiatalok életében a szerelem a legfontosabb és róla szól legtöbb énekem, — A fiatalok szerelme valami nagyon szép, finom és ártatlan dolog. Nos, — az egyház kijelenti, hogy istentelenek vagyunk, mert nem látogatjuk az istentiszteleteket. Hát én azt hiszem, hogy fordítva van a dolog: az egyház nem jön hozzánk, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem vagyunk vallásosak.”

Dr. Coggan azt felelte, hogy a vallás nem csupán személyes ügy, hanem a családnak is ügye: „Nagyon silány véleményem lenne róla, ha nem látnám a fiatalokat a családi asztal körül.” Faith rögtön kész volt az ellenvetéssel: „Éppen ez az — a családi kör légköre barátságos és a szeretet nyomja arra bélyegét. Ennek azonban Ön semmi nyomát nem találja az egyházban. Minden esetre a fiatalok nem képesek megérteni egy olyan nyelvezetet, melyet 2000 évvel ezelőtt írtak le. A modern slágerokat megértik, mert ezeket olyan nyelven írták, amellyel az ember közösségbe juthat másokkal is.” Válaszul dr. Coggan az Üjtes- tamentum új angol fordításáAZ ÖLBEHULLOTT JÓLÉT, gazdagság és munkanélküli élet elpuhítja az embert, sivárrá teszi szívét, megrontja erkölcsi felfogását, el- bizakodottá és a társadalomra káros piperkőccé teszi.

Nem a pénz, vagy állás az, amely az emberiség legmagasabb rangját nyújtja, amely as emberiség hajtóereje, hanak nyelvezetére hivatkozott Kijelentette, hogy az modern. Faith azonban rendületlenül mondta tovább: „Az egyház nem érti meg sem a munkást sem a világ szociális problémáit, noha kétezer évvel ezelőtt az egyház jól értette ezer két a problémákat, mert hiszen éppen akkoriban keletkezett. És mit szól az egyház az atomháborúhoz?”

Dr. Coggan erre azt felete, hogy az atomháborúval kapcsolatban az egyháznak nincs egységes szava.(!) Mire Faith így felelt: „Én tagja vagyok az anglikán egyháznak és hiszek Istenben, de mindezek a különbségek, katolikusok, zsidók és így tovább ellentmondanak Isten alaptörvényének! Szeresd felebarátodat!”

Az érsek ezzel zárta a vitát: „Az számít azonban, hiszi-e ön, hogy Jézus Krisztus Isten legfőbb kinyilatkoztatása volt az embervilágban? Az igazság, az, ami számít!” '

•

A „British Weekly” című angol hetilap megjegyzi a vitával kapcsolatban, hogy dr. Coggan annak ecsetelésével, hogy mit tesz az ő egyháza Anglia bizonyos munkásközpontjaiban, semmi benyomást nem gyakorolt erre a munkásfiúra. A British Weekly összehasonlítja ezt a beszélgetést egy másik ugyancsak a BBC televízió adása során lefolyt beszélgetéssel, melynek egyik szereplője a metho- dlsta dr. D. Soper volt. Soper a nekiszegzett érveket ebben a vitában nagyon hatásosan válaszolta meg. Például arta a kérdésre, mi a keresztyének álláspontja az atomháborúve! kapcsolatban, Soper habozás nélkül kijelentette:

Az egyház számára csakis egy megoldás lehetséges ebben a kérdésben: a nukleáris fegyverek visz- szautasítása!

A „Listener” televízió-kritikusa szerint a Faith és Coggan közötti eszmecsere „termékeny” volt és az érsek megvizsgálhatná mit tanulhat vitapartnerétől!

nem a tudás, az erkölcsi felfogás és a munka,

*

A GAZDAGLELKÜ SZEGÉNY mindenképpen felette áll a szegénylelkű gazdagnak. Pál apostol szavaival — az előbbi olyan, mint aki semmivel sem bír, mégis mindene megvan — míg az utóbbinak, noha mindent bír, valójában semmije sincs.

k