Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-01-07 / 2. szám
kp, «enat. w*. tfc ÄRA: 1,40 FORINT XXVIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1962. január 7. Megbízatás, fegyelem, eredmény A% offe nbachi fáklyák ■ 196L december 9-én tartotta V. kongresszusát a hesseni tekemozgalom Offenbachban, Frankfurt mellett. A kongresz- tzuson a külföldi vendégeken kívül mintegy kétszázötven hazai képviselő vett részt, közöttük szép számmal lelkészek, újságírók, értelmiségiek, munkások és munkáltatók, felekezeti és pártkülönbség nélkül. Olyan emberek gyülekezete volt együtt, akiknek szent és drága a béke ügye ott, ahol a hivatalos kor- tnányzat füti a revans szenvedélyét, ahol a propaganda minden eszközt igénybe vesz, hogy mélyítse a szakadékot a békés dgymas mellett élés egyetlen járható útja ellen. Az offeríbachi kongresszus jelkép a németek életében. Jeliép először abban, hogy a mozgalom kicsi. Kevés azoknak a száma, akik ma tisztán látják Németország jövőjét és felelősségét az európai népek családjában. A tömegek politikai tájékozottsága egyoldalú. Az egyoldalú tájékoztatásról gondoskodik az a kormány, amely felszínen maradását a NATO-fegyve- íektöl és, a NATO-politikától várja. Az adenaueri politika te nyugati világ tömörülését munkálja a keleti világgal szemben. mindenáron. Ez a „mindenáron” kelti ma az első bizal- biatlansági hullámot. „Minden áron”, vagyis abból a hamis alapból kiindulva, hogy Kelet támadó szándékkal áll Nyugattal szemben. Ezért van szükség Bundeswehrre, ezért van szükség rakétatámasz- jpontokra, a hadsereg felszerelésére atomfegyverzettel, légvédelmi pincék készítésére stb., stb. Az egyszerű emberek, akik te propagandától nem ittasodtak meg teljesen, csak most kezűének gondolkodni, hová vezetett ez a politika. Hogy egy tragikusan elveszített háború után gyermekeik újra katonaruhában vannak, volt hitlerista tábornokok vezetésével, hogy városaik határában az amerikaiak felépítik a rakétatámasz- pontokat (világos, hogy nem otthon, mert a támaszpontok egyszerre célpontok is!), a gépkocsijaik, amelyeket olyan keservesen megspóroltak, sorozásra kerülnek és légvédelmi pin- béket és bunkereket kell építeniük. Most már jobbról-balról elhangzik a kérdés: „Szükség volt krre?”, „Ilyen komoly a helyzet?”, „Valóban elkerülhetetlen la. konfliktus?”. És a hályog kezd lekerülni a szemekről. A múlt béres valósága egyre mezítelenebb formában áll az emberek 'elé. Az afrikai visszavonulás, a sivatag perzselő homokjából paid menekülés, az orosz télből való hazavánszorgás és üldö- Zóttség és a megvetettség mindenütt, ahol, mint betolakodó fnegszáttók szerepeltek. . , i Kell-e, érderries-e kockáztatni mindazt, ami van, az ismeretlen, bizonytalan, kockázatos vállalkozásért? Egyre mélyebbtől jön a kérdés; Tényleg ellenség-e a KeletT r Ott álltam, mint „Keletről” jött evangélikus lelkész a kongresszus mikrofonja előtt és arról beszéltem, hogy mi nem akutunk háborút, hogy mi idehaza évek, évtizedek óta fáradhatatlanul küzdünk a békéért, hogy ez nemcsak egy ember véleménye, ez népünk törvénye és ez mindnyájunk létkérdése és hhogy ők nevezik: „Kelet” hivatalos programja. Az offenbachi kongresszus jelkép volt abban is, hogy a yémetség egyetlen járható útját fogalmazta meg. Az előadásokat és a hozzá csatlakozó vitatkozást egyetlen mondatban ígtf fogalmazhatnánk meg: „Németország semleges és békepoliti- Sfát folytasson, koegzisztenciában éljen a többi európai néppel.” Van-e Németországnak számonkérni valója? Akár a francia, akár a belga, akár a magyar vendég hozzászólását vették figyelembe — de a hiányzó népek képviselői is mind egytől- egyig csak arról szólhatlak volna —, hogy a második világháborúban elszenvedett borzalmas pusztításokért és szenvedésekért. volna számonkérni valónk! A német „Wirtschafts- Wunder”-nek, a mi. keserves nélkülözésünk, szegénységünk, újjáépítésünk az ára. És mi arra az útra léptünk, hogy megbocsátunk és akarjuk a békés együttélést. Nem félelemből, ha- iiem a józan ész diktálta felelősségből. 7 A kongresszus prof etikus hangon adott annak kifejezést, pogy a népek még nem felejtették el azt, amit Németország pkozott a világnak az elmúlt háborúk során. És hogy Németország csak úgy találhatja meg helyét az európai népek családjában, ha a revans militarista útról letér, kiválik a NATO kötelékéből és a béke útjára tér. A kongresszus résztvevői este Offenbach (kb. 50 ezer lakosú ipari város) utcáin fáklyás tüntetést rendeztek. Néma csendben, a világító fáklyák fényében olvashatta a város azokat a jelszavakat, amelyek harmadszor váltak jelképeivé a népiét népnek: „Soha testvérháborút!”, „Semlegességet Németországnak!”, „Atommentes életet Németországnak!”, „A ko- cgzisztencia a legbiztosabb óvóhely!”, „Leszerelés = Béke?' Ilyen megdöbbentő világossággal fejezte ki a hesseni béke- rnozgalom követelését. Ilyen pozitív és emberséges programja lehetne/a. nemet jövőnek. És ha belegondolunk, mindezt üldözi és elnyomja a hivatalos kormány. Mit akarnak ezek az emberek? Újra vérfürdőt rendezni Európában vagy az egész világon? Szivünk minden melegével, józan eszünkre hallgatva együtt érzünk azokkal, akik-Németországban ezt az új utat járják és akik roppant nehézségekkel küzdve mint a pislákoló offenbachi fáklyák világítják meg népük útját, amely a borzalmas pusztító sötétségből az életet jelentő nappalra, világosságra vezetik. Szeretnénk kifejezni azt, hogy nincsenek egyedül és az igazság oldalán sokkol többen állnak, mint azon a másikon, a mindent kockára tevő pusztító erők oldalán. Rédey Pál Lelkészek „őrségen“ a vÜágbékéért Az Egyetemes Elnökséget és a kerületek püspökeit köszönti egyházunk ‘ Tizenöt órán keresztül állt egy téren Glasgow-ban a skóciai egyházak — a skót szabad egyház, a baptista, a íkongregacionalista és az epis- ikapal-egyház — 34 lelkésze ..őrséget a világbékéért”. Miután a lelkészek felváltva felolvastak a bibliából és imádságokat mondtak a békéért, sokak által figyelemmel kísért tüntetésük befejezéseként istentiszteletet tartottak. Kedves alkalom, de egyben már régi szokás is, hogy egyházunk lelkészei és presbiterei újév alkalmával megjelennek püspökük előtt, hogy kifejezést adjanak tiszteletüknek, őszinte szeretetüknek s Isten áldását kérjék reá, hogy az új esztendőben is megújult erővel és egészséggel láthassa el főpásztori teendőit — így kezdte üdvözlő szavait Göll- ner Gusztáv, a Déli Egyház- kerület ügyésze, amikor január 1-én a Puskin utcai püspöki hivatalban mintegy hetven lelkész és presbiter élén köszöntötte Káldy Zoltán püspököt. A köszöntéshez Harkányi László egyetemes főtitkár is kapcsolódott az Istennek, népünknek és a békének szolgáló bizonyságtétellel. Káldy Zoltán püspök a köszöntésekre hálás szavakkal válaszolt s a többi között a következőket mondotta: Jólesett kezet szorítani az esztendő első napján lelkészekkel és presbiterekkel. Ennek a kézszorításnak a melege benne marad a kezünkben. Biztatást és erőt ad, mert arra mutat, hogy az egyház vezetőségének szolgálata nem légüres térben és nem egyéni erőfeszítésként folyik, hanem sokak egyetértésével és támogatásával tágul közös szolgálattá. Régi újévi köszöntő alkalmakra visszagondolva,' ma örömmel szólhatunk arról, hogy a presbiterek általában felnövekedtek a helyes, jól irányzott szolgálathoz. Ma reggel így köszöntünk egymásnak: boldog új évet Ehhez most egy másik „boldog”-köszöntést teszek: boldogok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét. Az egyház népének az igehallgatás boldogságát s az igemegtartás boldogságát kívánom. Tegyen mindnyájunkat boldoggá annak az igének hallása amely életújító és szolgálata indító ige. De ezzel együtt át kell élnünk az igemegtartás boldogságát. Mégpedig a hit a szeretet és a reménység /igéje megtartásának boldogságát. Hitünk Krisztusban drága kincs. Hogy ne lennénk boldogok vele! A szeretet boldogságának karácsonykor különös ízét éreztük meg. Nem az volt a nagy öröm, hogy minket körülfogott az ajándékozó szeretet, hanem az, hogy mi magunk szerethettünk. Ez a boldogság sugárzódjék ki az egész évre. Szeretetet adni — ez az igazi boldogság. Ez is benne rejlik az ige megtartásának boldogságában. Krisztusban reménykedni is boldogság. De mi tőle vettük ajándékul az emberi dolgokba vetett reménység boldogságát is. A jobb életbe, a fejlődésbe, munkánk eredményébe, a békébe, gyarmati népek felszabadulásába, a leszerelésbe vetett reménység ' boldogságát. Töltsön be mindnyájunkat egyházban, hazában, .a viláe- ban ez a reménység. És szolgáljuk ezt a reménységet a hétköznapokban is. Krisztus Urunk, amikor megmosta tanítványai lábát, ezt mondotta: ha ti is ezt cse- lekszitek, boldogok lesztek. Az igét megtartó ember megismeri a szolgálat boldogságát is. A szolgálat összefüggései pedig messzeágazók. Ne higy- gyük, hogy szolgálatunkkal nem befolyásolhatjuk tár- "valóasztalok munkáját s a világméretű ügyeket. Bizony gyűrűzhet a szolgálatunk odáig s ez is a szolgálat boldogságához tartozik. Ma a legnagyobb ügy a béke ügye. Fennáll a veszélye annak, hogy felelőtlen emberek felgyújtják a világot. De a gyújtogatok kezét ma már le tudjuk fogni s ebben a lefogó erőben és mozdulatban ott van a mi egyházunk is. Végül külföldi útjainak néhány tapasztalatáról szólt a püspök. Különösen New Delhivel kapcsolatban beszélt arról, hogy ott igazán megérezték, mennyire bealkonyodott annak a „steril” igehirdetésnek, amelyik elfüggönyzött ablakok mögötti elmélkedésből, teologizálásból fakad s nincs tekintettel a mindennapi való életre, politikára is. Prédikálni csak az egész embernek s mindig az adott helyzetében lehet és érdemes. Elmondotta még, hogy minél több helyen fordul meg külföldön az ember, annál jobban tudja értékelni és becsülni azt, ami itthon van, annál jobban erősödik benne a haza szerété te. Hasson át mindnyájunkat mai magyar hazánk szere- tetének boldogsága is. * Az egyetemes egyház elnökségét január 2-án, kedden köszöntötték budapesti lelkészek és egyházi munkások az újesztendő alkalmából. A köszöntő beszédeket, amelyekben hálás szeretettel tértek ki Mihályíi Ernő egyetemes felügyelő tízesztendős szolgálatára, Káldy Zoltán püspök, dr. Ottlyk Ernő dékán és Harkányi László egyetemes főtitkár mondották. A köszöntésekre D. dr. Vető Lajos püspök válaszolt. Amikor Jézus nevében kezdjük el ezt az új esztendőt — mondotta a többi között —, akkor bátran gondolhatunk mint egyházi emberek is arra a nyilván sok meglepetésre és eredményre, mely ebben az új esztendőben vár az emberiségre. Ilyenkor a jövőbe szoktunk nézni. Fürkésszük, hogy mit hoz az új esztendő. Nem mondunk újat és rendkívülit, ha az a látásunk, hogy mind hazánkban, mind az egész földkerekségen a szocializmus és a vele szövetségben levő béketábor erősödött, a tudomány, az emberi jólét terjedését, fokozódását és növekedését, s ugyanakkor azoknak a történelmi tényezőknek a meghátrálását és gyöngülését, amelyek az emberi haladással szemben állanak, várjuk. Mi ezzel a látással kezdjük Jézus nevében az új esztendőt s örülünk annak, hogy ezen az úton járunk Jézussal egyházunkban szinte a felszabadulás óta, mindenesetre a legutóbbi tíz esztendőben. Jézus nevében léptünk erre az útra akkor, amikor tíz évvel ezelőtt zsinatunkon mai helyzetünknek és látásunknak megfelelő Fenti mondat szerepel a brémai evangélikus egyház „Nyilvánosság-szolgálati Hivatala” legutóbb kibocsátott meghívóján. A brémai egyház elsőízben tartott ilyenfajta eszmecseréjén számtalan véleményt és felfogást fejtettek ki a meghívottak az egyház hivatalos képviselői előtt. A felszólalók közül a legtöbben azonban mégis azt az állástörvényeket hoztunk, s többek között egyházunknak új területi beosztást adtunk, megalkottuk a két egyházkerületet, s a tizenhat egyházmegyét, Budapestet tettük mindkét kerület püspökének székhelyévé és a fővárosba telepítettük át a lelkészképzés műhelyét, Teológiai Akadémiánkat és a teológiai hallgatók otthonát. Ennél a határkőnél megállva különösképpen is érezzük és látjuk, hogy az egyház Ura mennyire velünk volt nagy döntéseinkben s azóta is, az elmúlt tíz esztendő alatt. Korunk a tudományos, technikai és szociális előrehaladás terén bámulatos gyorsasággal rohan élőre. Arra gondolok, hogy az elmúlt években csak az űrkutatás terén micsoda eredmények születtek meg. Eszembe jut egy tréfás, de sokatmondó felirat, amely valamilyen kisipari műhelynek a falát ékesítette. A felirat emlékezetem szerint körülbelül így hangzott: „A lehetetlent azonnal megcsináljuk, a csodára kicsit várni kell”. Ezt a feliratot lehetne ma az emberiség történetének épületére elhelyezni, vagy akár magára az. egész földgolyóra rászögezni. Vajon ebben a világban hol a helye az egyháznak és mi a mondanivalója? Ez az a kérdés, amely bennünket, magyarországi evangélikusokat élénken foglalkoztat a felszabadulás óta. Istennek adunk hálát azért, hogy erre a kérdésre sok más kelet-európai egyházzal és egyházi férfiúval együtt sok jó választ és megoldást találtunk. Nagyon örvendetes, hogy ebben a tekintetben együtt tudtunk dolgozni és szót tudtunk érteni az ökumenikus mozgalom keretén belül és még inkább, a béke világ-mozgalom egyházi sodrában különböző keleteurópai és még ázsiai keresztyénnel is és hogy már szervezetten, a Prágai Keresztyén Békekonferencia irányításával is ki tudjuk fejezni látásainkat és akaratunkat. Hálásak vagyunk Istennek azért is, hogy a nagy egyházi világ- szervezetekben. amilyen az Egyházak' Világtanács.a és a Lutheránus Világszövetség, bizonyságtételünk az egyház jövendő útjárór egyre inkább. megszívlelésre talál. Meleg szavakkal köszöntötte Vető Lajos püspök is Mihályíi Ernő egyetemes felügyelőt, megköszönve a tíz év alatt együtt végzett munka lehetőségét s kérte, hogy továbbra is egyházunk népe iránti sze- retetével és politikai bölcsességével legyen segítségünkre evangélikus egyházunk vezetésében. X Mindkét esztendőt köszöntő alkalom szívélyes beszélgetéssel ért véget. pontot és magatartást kifogásolták, amelyet az Egyház Nyugaton az atomfegyverkezés, a háborús katonai szolgálat és a katona-lelkészség kérdésében képvisel és tanúsít. Ugyancsak komoly bírálatban részesítették az egyházat a szociális és politikai kérdésekben tanúsított helytelen állásfoglalásai miatt. Az elmúlt szép ünnepek, karácsony és vízkereszt, » keresztyen embert Isten igéjének világosságával vették körül. Az igehirdetések* imádságok és énekek fénye azonban nem korlátozható csupán az ünnepnapok idejére. Sugaraikból jut egész további életünkre is. Ez a fény átjárja bensőnket is, jókedvre derít, biztatást és erőt ad hétköznapjainkban. Jézus tanítványait nemcsak, fénnyel veszi körül, hanen* fényforrássá is teszi okéi, mert így szól: Ti vagytok a világ világossága. Egyszerű kijelentése megbízatás számunkra. Milyen nagyszerű dolog, hogy Jézus tanítványait az élet nélkülözhetetlen feltételével, a világossággal ajándékozza meg. Nem titkos földalatti munkát bíz rájuk, hanem azt akarja, hogy szüntelenül ott legyenek a világ szeme előtt világosságukkal, Nem fontos, hogy ez a világosság mekkora méretű. Nem az a lényeges, hogy reflektorfény vagy gyertyaláng-e, csupán az, hogy fényeskedjék. A megbízatás erre szól, s ilyenformán jelöli meg a keresztyén ember helyét a világban. Aki e megbízatás szerint jár el ne várja, hogy díszes és előkelő helyre jut vele, de vállalja azt. hogy minden körülmények között világosság maradjon. Jézus. tanítványai között fegyelmet is.tart, mert megköveteli, hogy minden erejüket e világosság fenntartására fordítsák. A gyertya, miközben világít, tehát feladatát teljesíti, önmaga elfogy, elég. A keresztyén embernek is így kell teljesítenie azt a megbízatást, melyet Jézustól kapott. Képességeit, erejét a világosság terjesztésére kel! fordítania. És ebben a vonatkozásban ezt az egész hasonlatot meg kell értenünk. Jézus megbízatása bennünket az emberiség javának szolgálatára kötelez el. Az embereknek látniók kell a mi jó cselekedeteinket, azaz sohasem szabad kétséget támasztanunk bennük az iránt, hogy valóban javukat akarjuk. Világosságunk akkor terjed, ha az emberekben bizalmat tudunk ébreszteni magatartásunkkal. ha bajaikban segítséget jelentünk nekik, há örömeikben osztozunk. Jéziu ezzel méri le életünk értékét E szép feladat betöltésére ad" juk oda magunkat. ' Megbízatásunk teljesítésére tehát erőnket kell használj mink. Tudatos pontossággá] kell csoportosítanunk képes] ségeinket arra, hogy embertársaink számára a jót meg- i alősítsuk. Ezért a munkáért és fáradozásért külön jutalmat azonban ne várjunk. A jutalom az az eredmény, ami! keresztyén magatartásunkká’ az emberek között elértünk. Az a tudat, hogy munkánka! elvégeztük és az emberei: hasznunkat vették, mindet jutalmazásnál többet jelen! számunkra. A gyümölcsf: miközben feladatát teljesíti érett, élvezhető gyümölcsöké hoz, önmaga is megnő, megerősödik. terebélyesedik. Miközben minden ereje a termést szolgálja, ö maga is nyer vele. Pál apostol e hasonlat alapján mondja: „A világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van.” Ezekért a gyümölcsökért és eredményért valóban érdemes minden erőnket, képességünket, életfeladatunk teljesítésére fordítani. Muncz Frigyes „Mi nem illik szerintem az egyházhoz? — Mondja meg a véleményét!“ » \
