Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-03-04 / 10. szám

EQELŐZŐ SZERETET Hittel olvassuk a bibliát Mit érzékelünk e cím mö­gött? Betegeket, magatehe­tetlen öregeket, idióta gyer­mekeket, éhező, rongyoskodó embereket. Otthont, ahol őket ápolják... Konyhát, ahol az éhezőket megelégítik... * Orvos! Mellette beteget, rendelőt, kórházat, műtőt stb.-t látunk. Helyes is ez a látásunk, de nagy hiba, ha csak ezt látjuk! Az orvosnak nem az az elsőrendű fel­adata, hogy megmentse és kezelje a betegeket. Elsőd­leges feladat mindig a beteg­ség megelőzése. Van helye az orvosoknak az egészséges emberek között is! Mennyivel kevesebb lenne a beteg, ha ott láthatnánk őket még többször a pódiu­mokon, ahol oktatják népün­ket az egészséges életmódra. Ha ott láthatnánk őket azok táborában, ahol a szociális fejlődésért munkálkodnak. Helyes, hogy tüdőszanatóriu­mokat építünk s bővítjük kórházainkat, de nem ez az elsőrendű feladatunk. Ki kell építenünk azt a szocialista világot, amelyben nem lak­nak emberek penészes, arasz­nyi ablakú, sárbaragadt vis­kókban. Emberré kell ten­nünk az embert. Az ember­hez méltó környezet megte­remtése kell, hogy érdekel­je az orvost! * Szép feladat szeretetszolgá­latban élni és égni... El­késtem azonban, ha már se­bet ejtett a gyilkos tőr. Le­maradtam, ha már kisiklott a vonat s a roncsok közül szedem az áldozatokat... Mulasztást követtem, ha csak a válóper után keresem a szétszéledteket... Ott kell futnom a Budapest—Szom­bathelyi vonal töltésén, hogy integetésemmel megállítsam a közeledő személyvonatot, hogy össze ne ütközzék a szembejövő tehervonattal. Át heti másznom törött bordák­kal a teherkocsikon a bobai töltésen, hogy idejében ér­jem el a fékezőkocsit s 30 méterre a személyvonat előtt megállítsam a szerelvényt! Meg kell ereznem a kihűlő szeretet első fagyos lehelle­tét. Forró szeretetemmel össze kell forrasztanom a már-már széthulló házasok életét! Még mielőtt megfázna, rá kell terítenem kabátomat a didergőre... Még mielőtt éhen halna, meg kell oszta­nom kenyeremet az éhező­vel ...! Igen! Még mielőtt... * Nagy hiba, amikor elfe­ledkezünk Istenről, de az is végzetes hiba, ha elfelejtjük a sátánt és munkáját. 1944 nyarán fóti káplán voltam s egy vasárnap reggel Mogyo­ródra a filiába igyekeztem gyalogosan, istentiszteletet tartani. A 3 km-es út dere­kán szomorú menettel talál­koztam. Nyilaskeresztes kar­szalagos „embertelen embe­rek”, zsidókat kísértek. Kb. 300-an lehettek. Három cso­portban vonszolták magukat. Minden szakasz végén buk­dácsolva vitte egyik a mási­kat. Anyák és apák gyerme­keiket, vagy öreg szüléiket. Egy 25 év körüli fiatal lányt, vagy asszonyt nem tudok fe­lejteni, aki meg-megroggyanó térdekkel cipelte aszott cson- tú nagyapját. Sokáig néztem utánuk elszorult szívvel s imádságos ajakkal. Eltűntek a kanyarban s engem tovább vitt a kötelesség. Egyszer­esek megtorpantam és meg­borzongtam ... Vér... vér... vér! Jobbra az árokban lá­tok négy tarkónlőtt embert... Embert, aki nem bírt már talán továbbmenni. Vagy az emberség címén lcönyörgölt talán egy kis pihenőért... A néma ajkak nem mondhat­ták el panaszaikat. Rám bíz­ták, hogy kürtöljem szét a jajjukat! Legyetek emberek, óh emberek! S emlékezzetek! * Emlékezem ... Véres, em­bertelen, romokkal teli sötét múlt ködlött fel bennem, amikor a napokban elolvas­tam a Népszabadság hasáb­jain Radnótiné emlékezéseit. Egy koncentrációs tábor mű zeumában borzalommal látta egy vallatógép testén a réz­táblát, mely hirdeti, hogy melyik német cég gyártotta sorozatban. Igen... sorozat­ban.,, • A szökőár következtében feldúlt Hamburg képeit né­zem. A televízió hírmagya­rázója mondja: „a háború­dúlta Hamburgra emlékez­Napilapjainkból már érte­sülhettünk arról, hogy a VIII. Világifjúsági Találkozót jú­lius 28 és augusztus 5 között rendezik meg Finnország fő­városában. Helsinkiben. Ezek­nek a Világifjúsági Találko­zóknak az a célja, hogy a vi­lág minden részéből összese- reglő ifjúság megismerje egymást, közelebb kerülje­nek egymáshoz és ennek ré­vén elősegítsék a népek meg­értését, békés egymás mel­lett élését és a békés jö­vendő kialakítását. A nemzet­közi előkészítő bizottság már megkezdte munkáját. Meg­alakult a Világifjúsági Talál­kozó magyar előkészítő bi­zottsága is. Az alakuló ülést febr. 23-án tartották a Par­fét?lek ezek a képek...” Bár­csak. ők is emlékeznének !!! * Megelőző szeretet! Egyhá­zunk szolgálatának szerves része! Emlékezzünk! Ott a he­lyünk azok között, akik le­hetetlenné akarnak tenni minden kaini mozdulatot... „Embernek fia! örállóul ad­talak én téged Izrael házá­ba, hogyha szót hallasz szám­ból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálá­val halsz meg s te őt meg nem inted és nem szólasz. hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen; az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vé­rét a te kezedtől kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent, és ö meg nem tért hitetlenségéből és go­nosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmen­tetted a te lelkedet’ (Ez. 3, 17—19.) * Felelős vagy! Nemcsak a betegért, akinek sebére ola­jat kell töltened, hanem elsősorban a betegség okáért. Riadjon fel a lelkiismereted és tedd fel a kérdést, nem vagy-e felelős azért, akit a szirénázó mentőautó kórház­ba szállít. Nem terhel-e mu­lasztás, amikor felsikolt a tűzoltó szirénája a lángba- borult kedves családi fésze­kért? Ábelek vérétől terhes ez a föld! Emlékezzetek...! * Igen, ott kezdődik a meg­előző szeretet, amikor és ahol ki merem mondani bátran: Békét az emberiségnek! Egész­séges, új lakásokat, munka.- helyeket! Eletet s emberséget az embernek! Hernád Tibor lament Vadász-termében. Az előkészítő bizottság munká­jában résztvesznek politikai, kulturális, gazdasági és sportéletünk, továbbá az egy­házak képviselői is. A ren­dező bizottság evangélikus egyházunk részéről KÁLDY ZOLTÁN püspököt kérte fel az ^előkészítő bizottságban való részvételre. Az alakuló ülésen Káldy Zoltán püspök felszólalásában többek között azt mondotta, hogy a népek egymáshoz való közelebb ke­rülése, kulturális kincseiknek kicserélése és a békés jöven­dő munkálása olyan nagy em­beri ügyek, hogy ezeknek megvalósításában világnézeti különbség nélkül részt kell vennie minden jóakaratú em­bernek. Mindazon túl, amit eddig a bibliaolvasásról elmond­tunk, a leglényegesebb, hogy hittel olvassuk. A hitről annyit kell tud­nunk, hogy ezt a drága ajándékot a Szentlélek által az igehirdetés útján kapjuk. Ingyen kapjuk és nem is tudunk érte semmiféle ellen­értéket adni! Hittel valljuk, hogy az a Jézus Krisztus, akiről a bib­liában olvasunk, valóságos Isten, aki az Atyától öröktől fogva született és valóságos ember, aki Szűz Máriától szü­letett. Ö az a Jézus Krisztus, aki „engem elveszett és megítélt embert megváltott, vagyis minden bűntől, a ha­láltól és az ördög hatalmától megszabadított és magáévá tett, nem arannyal, sem ezüst­tel, hanem szent és drága vérével...” (A Hiszekegy II. hitágazata magyarázatából.) Aki hittel olvassa a bib­liát, az hisz Jézus Krisztus váltsághalálának hatalmában. Két fiatal, diplomás művé­szünk orgonahangversenyére érdemes emlékeznünk. Nem is oly rég lehettünk tanúi diplomahangversenyük szárny­bontogatásának s ma már mű­vészi továbbfejlődésükről, ér- lelődésükről adtak számot. Peskó György önállóan adott teljes estét ki­töltő hangversenyt a Zene- akadémián, január 22-én. A művészi érlelődés igen magas fokáról tett bizonyságot. Mű­vészi tevékenységének észre­vehető fokozatai vannak. Előbb megharcol a hangszer­rel. Küzd vele, leigázza, bir­tokba veszi. Pedig az orgona nem adja meg egykönnyen magát. Aztán eggyé forr a hangszerrel. Nem billentyűket mozgat, hanem ujjain és lá­bán át idegszálai a sípokig s a hangszíníg nyúlnak. Ök ketten együtt kezdenek élni. A csillárfénynek ki kell alud­nia s háta mögött a közönség a végtelenbe távolodhat. Nincs más, csak a hang. S akkor élni kezd a mű. Az előadó­művészet magas fokát járja, mert a tolmácsolás alázatát adja. Bach szólal meg. Nem róla beszél, még csak nem is egyszerűen a művét játsza, hanem őt hirdeti. Így lesz az előadóművész továbbadó mű­vésszé. Mert lobban a szikra a hangszerrel, művel, művész­szel és szerzővel együtt él a közönség is. Annyira, hogy már nem is közönség, hanem gyülekezet. Hisz abban, hogy ott a ke­resztfán nem egyszerűen egy ártatlan embernek a kivég­zése történt — első pillanat­ra úgy látszik — hanem, hogy ott a kereszten Jézus győzelme ábrázolódott ki. A kereszten Jézus győzött a bűn felett. Aki hittel olvassa a bibliát, az tudja, hogy Jézus győzött a halál felett is! A kereszt­től nyílegyenes út vezet a nyitott sírhoz. És azóta ettől a sírtól a szeretet és önfel­áldozás győzelmes életstílusa árad szét a világra. Isten igéjének hittel való olvasása a kereszt és a fel­támadás diadalmas állomá­sain túl arra is utal, hogy itt a földi életben lehet bűn­bocsánatot kapni. Lehet a Szentiélektől erőt kapni a tiszta és áldozatos életre. Az új Konfirmációi Káté egyik kérdése így hangzik: „Mit jelent bűnbocsánatból élni?” Felelet: „Bűnbocsánat- I ból élni azt jelenti, hogy j Szak-kritikusa így írt róla: „Peskó György életútja szilár­dan ível felfelé, az előadó­művészet legmagasabb csúcsai felé.” Trajtler Gábor a másik művész, aki február 21-én adott Máté Jánossal közösen hangversenyt, ugyan­csak a Zeneakadémián. Azt az élményt éltük át, amikor percek alatt szemünk előtt készül egy komplikált, lehelet­finom csipke. A csendes, halk hangulatok pontos átélése és interpretálása volt benne a lenyűgöző. Felszántotta, fino­man elsimította a szív talaját s . biztos mozdulattal beleírt egy koráll-dallamot, egy-egy melódiát. Ezt tette hallgatósá­gával s ez bizonysátétel volt hűségről, átélésről, mondani­valóról — s arról, hogy dip­lomahangversenye óta is mi­lyen szívósan, állhatatosan dolgozott. Különösen ott, ahol Az indonéziai Keresztyé­nek Tanácsa felszólította mind az indonéziai, mind a holland egyházakat, hogy a „békéltetés szolgálatát” végez­zék a Nyugat-Iriánért folyó küzdelemben. A Tanács elis­meri, hegy az Indonéz Köz­társaság igénye Nyugat-Irián- ra „legitim”. Természetesnek bűnösnek vallom magamat de bízom Isten bűnbocsátó kegyelmében és cselekszem akaratát.” Vagyis nem elég örülni a bűnbocsánatnak, ha­nem teljesíteni kell az Isten akaratát. Nem elégséges sokszor el­mondani: Uram, Uram, haj- nem tenni kell, amit Jézus nekünk parancsol. Hittel olvasni a bibliát je­lenti: keresni állandóan Jé­zus igenjét. És engedni bol­dogan, hogy Jézus igenje tündököljék át rajtunk a csa­ládi életünkben, munkánkban* szolgálatunkban. örömeink­ben és küzdelmeinkben egy­aránt! Isten akaratát pedig azérí cselekesszük, mert hálásak vagyunk bűnbocsátó kegyel­méért. Hittel olvasni a bibliát je­lenti: bízom abban, hogy munkás, imádkozó életem vé­geztével Isten a Jézus Krisz­tusért nekem örökéletet ad. Fülöp Dezső hangjegyek nélkül játszott, at erő, a számyrakapott ihlet sodró erejét éreztük. Az egyes darabokról szán­dékosan nem szóltunk. De nem hagyhatjuk említés nél­kül a bemutatóként elhang­zott Gárdonyi Zoltán két pre­lúdiumát s az előzőn elhang­zott, ugyancsak tőle való Jászói legendát. Ezekben a művekben a rezdülásszerű melodikus finomságoktól a hangulat-indító erőteljes tónu­sig nagyon sok szépet, fel­emelőt kaptunk s egy csen­des-szép melengető érzéstí azt szólaltatta meg, ami a miénk. Vagy talán így: abban volt művészi a rnű s az elő­adás is, hogy megszólaltatott valamit, ami ott él mindnyá­junk szívében, kifejezetien szunnyadással. Koren Emil találja, hogy Nyugat-Irián népének az a legjobb, ha a vallási, földrajzi, történeti és kulturális helyzet alapján az Indonéz Köztársaság részévé válik. A Tanács támogatja az Indonéz Köztársaságnak azt az ígéretét, hogy Nyugat- Irián védelméért vállalja a felelősséget és elősegíti Nyu- gat-Irián fejlődését. Káldy Zoltán püspök a Yilágifjúsági Találkozó magyar előkészítő bizottságában Két orgonahangverseny Indonéziai egyházak hékeakciója Augusztus 13 és a német evangélikus egyház Előadás az Evangélikus Teológiai Akadémián Lapunk más helyén hírt adtunk arról, hogy a Prá­gai Keresztyén Békekonferencia nemzetközi titkár­sága és munkabizottsága Budapesten ülésezett. Ebből az alkalomból neves külföldi professzorok és vezető egyházi emberek tartózkodtak egy hétig Budapesten, akik fölkeresték Teológiai Akadémiánkat is és elő­adásokat tartottak hallgatóink részére. fgy BASSARAK GERHARD berlini lelkész február 22-én délelőtt tartott nagy érdeklődéssel kísért elő­adást „Augusztus 13 és a német evangélikus egyház” címen, február 23-án délelőtt pedig DR. WERNER SCHMAUCH greifswaldi teológiai professzor „A he­gyi beszed értelme és jelentősége”, KAREV, a szov- jetunióbeli szabadegyházak szövetségének a főtitkára pedig „A Szovjetunió egyházainak rövid története” címen tartotta meg előadását. Ez alkalommal BASSARAK lelkésznek, a Prágai Keresztyén Békekonferencia nemzetközi titkárának az előadását ismertetjük lapunk hasábjain. A másik kettőre lapunk következő számaiban térünk vissza. Bassarák lelkész abból a tényből indult ki előadásában hogy az evangélikus egyház küldetése és feladata az evan­gélium hirdetése szempontjából nincsen kötve úgynevezett történeti dátumokhoz és mérföldkövekhez. Krisztus pa­rancsa az evangélium hirdetésére és megvallására vonatko­zólag minden korra és minden történelmi helyzetre nézve egyformán érvényes: „Menjetek el és tegyetek tanítványok­ká minden népet...” Magának az egyháznak a léte, jelene és a jövője sem attól függ, hogy milyen történelmi kor­szakban és milyen társadalmi rendszerben végzi a maga küldetését, hanem attól, hogy a reá bízott apostoli munkát becsületesen, hűségesen és valóban Krisztus követésében végzi-e, vagy sem! Ez a felismerés adja meg ma a mi mun­kánknak az értelmét, és célját.. Amikor azonban hangsúlyozzuk, hogy az evangélium üzenete nincs kötve semmiféle történeti eseményhez és dá­tumhoz, tehát ebben az esetben 1961. augusztus 13-ához, ugyanakkor halljuk Krisztus Urunknak a parancsát is, amellyel a világba, a mindennapi életbe küld bennünket. Mert bizony a missziói parancs nem azt jelenti, hogy valami egé­szen titokzatos és a világ előtt rejtett feladatra hív el bennünket az Isten, hanem „csupán” azt kívánja tőlünk, hogy abban a hazában, abban a társadalmi rendben, abban az új életet megteremteni akaró és arra képes népidemokráciában álljuk meg a helyün­ket mint keresztyének! Itt, ennél a kérdésnél ugyanis nagyon komolyan kell vennünk azt is, hogy az egy­ház Ura az egyházai a világba, a Megváltó Krisztus a keresztyén embert a mindennapi életbe küldte el. Ez közelebbről azt jelenti, hogy minden keresetvén ember és minden egyház a maga küldetését a saját hazájában van hivatva betölteni. A Német Demokratikus Köztársaság tartományi egyhá­zainak és az egyes keresztyéneknek is azt a feladatot adta minden egyháztörténeti és világtörténeti eseménytől függet­lenül az egyház Ura, hogy a maguk problémáit maguk old­ják meg, az új történelmi helyzettel maguk birkózzanak meg és az új társadalmi helyzetben maguk találják meg a maguk helyét. Mi történt ezzel szemben az NDK-ban augusztus 13-ig? Ha az egyház mai küldetéséről volt szó, akkor mindenki a nyugati polgári társadalom kérdésein próbált eligazodni. Ha a szolgálat kérdése vetődött föl a keletnémet tartományi egyházakban, akkor a polgári társa­dalom keretei között végzendő diakónia kellékei képződtek meg a vezetők lelki szemei előtt. Ha a felsőbbségi kérdés­ről volt szó, akkor megszólalt Dibelius püspök és minden szavával izgatott a Német Demokratikus Köztársaság társa­dalmi és államrendje ellen. Ha arról volt szó, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaságban élő keresztyén ember hazájnak tekintheti-e az NDK-t, akkor megszólalt Lilje püspök a nyugatnémet televízióban és kijelentette, hogy az NDK nem lehet hazája az ott lakó keresztyéneknek. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy a Berlin-Brandenburgi tartományi egyház zsinata még jóval augusztus 13-a előtt hozott egy határozatot arra az esetre, ha a két Berlin között a köz­vetlen kapcsolat megszűnik. Amikor azonban tényleg bekö­vetkezett ez a helyzet, a határozatot nem hajtották végre s ebből látszik, hogy még ennek a komoly testületnek a ha­tározatát is csak propaganda fogásnak szánták. De nemcsak szellemi téren traktálták a nyugati evan­gélikus vezetők az NDK egyházait álproblémákkal, hanem anyagi vonatozásban is arra törekedtek, hogy az NDK tartományi egyházai ne is akarjanak a maguk lábán megállni. Augusztus 13-a előtt a hivatalos, félhivatalos és ille­gális pénz garmadával folyt be a tartományi egyhá­zak kasszájába, elsősorban a Berlin-Brandenburgi Tartományi Egyházéba, amelynek a költségvetését 60 százalékig nyugati pénzekkel fedezték. Augusztus 13-a felkészületlenül érte az NDK tartományi egyházait. Pedig semmi más nem történt, mint hogy szilárd államhatárrá lett az, ami szellemileg, lelkileg, politikailag, gazdaságilag és társadalmilag eddig is két részre osztotta, két álammá tette Németország keleti és nyugati felét. Bas- sarak lelkész két példával illusztrálta a halármegvonás szük­ségességét. Főleg Berlint olyan társbérlethez hason­lította, amelyben az egyik lakó robbanó anyagokat halmoz fel a szobájában és állandó rettegésben tartja kísérleteivel, robbogatásával a társbérlőjét. Ennek a vége csak az lehet, hogy a saját létét biztosítani akaró fél az illetékesekkel összefogva (jelen esetben az NDK a varsói szerződés álla­maival!) kitessékeli a „robbogató felet” a lakásból és házból. De hasonlítható az augusztus 13-a előtti helyzet olyan két gazdasági udvarhoz is, amelyet elválaszt ugyan egymástól egy kőfal, de olyan nagy lyukak és repedések vannak rajta, hogy a tyúkok át tudnak járni egyik udvar­ból a másikba és a gazdájuk eleségét eszik ugyan, de a másik udvarban tojnak. Ezt a falat most kijavították és mindenki ott dolgozik, ott építi hazáját, ahol a kenyerét kapja. Az NDK egyházának most végre a saját lábára kell áll­nia és az Isten által feladott problémákat magának kell megoldani. Bassarak lelkész véleménye szerint tudatosan is el kell szakadniok a népegyházi gondolkodástól és az egy­ház életének a színterét a gyülekezetekben kell felismer- niök. Nagyon mélyen kell visszanyúlniok Krisztus evangé- liomához és azon tájékozódva megtalálniok helyüket hazá­jukban, az NDK-ban, és az új világban. Ezen a téren min­den bizonnyal nagy segítséget kaphatnak a magyarországi egyházaktól, amelyek már maguk mögött tudhatják azokat az időket, amelyekbe ők most léptek bele. Megnehezíti a kibontakozást az a körülmény, hogy a német evangélikus egyház többségi egyház és sokkal több és mélyebben gyöke­rező polgári megköttségeklcel kell megbirkózniok, mint a szórvány, illetve kisebbségi egyházaknak. Anyagi vonatko­zásban is újra kell szervezniük mindent, mert például a Berlin-Brandenburgi Tartományi Egyház csak ez év március 31-ig tudja fedezni kiadásait. Biztató jelnek kell tekintenünk, hogy sok lelkész és egy­házi munkás látja így a kérdéseket és az a hit, amely Krisz­tus evangéliumából él és táplálkozik, sokra lesz képes a Német Demokratikus Köztársaság evangélikus egyházában is* Dr. Pálfy Miklós i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents