Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-02-25 / 9. szám

Üj-Delhi-ben voltunk HÁROM HETET TÖLTÖT­TÜNK a „fények és árnyékok országáéban: Indiában. Igye­keztünk szolgálatunkat elvé­gezni a harmadik Nagygyűlé­sen. Többször szólaltunk fel és fejtettük ki magyarországi protestáns egyházaink állás­pontját a fennforgó kéx’dések- ben. Magunk is sokat tanul­tunk. Közben azonban állan­dóan hazagondoltunk: az itt­honmaradt családjainkra, ba­rátainkra és gyülekezeteinkre. Kicsit már hosszúnak éreztük a távollétet. Ezért nagyon bol­dogok voltunk, amikor decem­ber 14-én este egy francia repülőgépen elindulhattunk í hazafelé. A repülőgépről Űj- Delhi lámpáinak fényéből egy­re kevesebbet láttunk, ugyan­akkor lelki szemeinkkel már a Duna két partjának villany­lámpáit néztük. Mert mindig érdekesek a külföldi utak és hasznos a konferenciákon való részvétel, de mégis mindig legjobb hazajönni... Ezen az útvonalon jöttünk: Uj-Delhi — Teherán — Isz- tanbul — Róma — Bécs — Bu­dapest. Mivel éjszaka repül­tünk Teheránból és Isztaribul- ból csak a csillogó fényeket láttuk a repülőgépről. Bár mindkét helyen leszállt a gé­pünk, csak arra volt időnk, hogy egy-egy üdvözlő lapot küldjünk haza. December 15- én hajnalban érkeztünk meg Rómába, ahol 3 napot töltöt­tünk. NAGY VÁRAKOZÁSSAL tekintettünk a római napok felé, de a legelső benyomá­saink nem voltak jók. A re­pülőtér nagy modern épületé­ben szinte elsőnek pillantot­tuk meg ezt a felírást: „A Szentlélek bankja".. Visszás érzést váltott ki belőlünk, hogy a Szentlélek nevét hasz­nálják fel Rómában a pénz és valuta ügyek intézésére. Aztán az is zavart bennünket, hogy olyan sok pénzt kértek a hordárok és olyan nagyon drága volt a menetjegy az autóbuszon, amely a repülő­térről a városba szállított ben­nünket. HOSSZÜ VOLT AZ ÜT a repülőtérről a szállodáig. Mi­közben autóbuszunkkal köze­ledtünk a ragyogóan kivilágí­tott „örök város” felé, csak úgy rajzottak a gondolatok és a nevek bennem Itáliával és Rómával kapcsolatban. Diák­köri latinórák jutottak eszem­be, melyeken olvastunk Romzc- lusról és Remusról, Róma mon­dabeli két alapítójáról. A mon­da szerint a Tiberis partjára kitett ikreket anyafarkas táp­lálta. Majd, amikor felnöve­kedtek a Palatinus-hegy táján város alapítottak. Ez lett a későbbi Róma. — Aztán hir­telen Augustus római császár neve jutott eszembe, aki Jézus születése idején — Lukács evangéliuma szerint — „pa­rancsot adott ki, hogy mind az egész föld összelrattassék.” Augustussal együtt a római császárok egész sora merült fel emlékezetemben: Néró, Vespasianus, Titus, Decius, Diocletianus, és Konstan- tinus. Közülük nem egynek a neve belekerült a ke­resztyén egyháztörténetbe is! Szinte mindegyikük neve újabb megpróbáltatást jelen­tett az első keresztyének szá­mára. Csak Nagy Konstanti- nusszal kezdődött el más világ a keresztyén egyház számára. — De járt itt Itáliában és Ró­mában Pál apostol is, aki 58. tavaszán érkezett ide és szál­lásán, amelyet maga számára bérelt, prédikálta a megfeszí­tett és feltámadott Jézus r s Útban hazafelé Krisztus evangéliumát. Az is valószínű, hogy Péter apostol is szolgált ezen a területen. Éppen Péter apostolra való emlékezés közben szövődtek tovább gondolataim a keresz­tyén egyház megromlása és a pápaság intézményének a ki­alakulása felé. Róma és a Va­tikán neve összetartozik. Sajnos akik magukat „Pé­ter apostol utódai”-nak, „Krisztus földi helytar­tói”-nak mondották, igen sokszor hamisították meg az evangéliumot. A pápa­ság története egyben a szolgálat és a hatalom fel­cserélésének a története is. Az egyszerű halásznak, Péter apostolnak „utódai” világi hatalomra törtek és nem jártait annak a Jé­zusnak nyomában, Aki azt mondotta: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgálja­nak, hanem, hogy ő szol­gáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mk 10, 45) Az egyháztörténet folyamán mennyi áldozata lett ennek a hatalmaskodásnak és a vele együtt járó fanatizmus­nak. Hirtelen csalt két nevet említek: Savonarola Jeromos domokos-rendi szerzetes és Giordano Bruno nevét. Mind a kettőnek itt Itália földjén kellett elpusztulnia. Az előbbit „eretnek tanításai” miatt a római egyházi törvényszék 1498. május 23-án Firenzében felakasztatta, majd holttestét elégettette, az utóbbit pedig szabad gondolkodása és a pá­paság megítélése miatt előbb hét évig fogva tartották, majd máglyán égették el. RÓMA NEVE AZONBAN nemcsak a pápaság intézmé­nyével nőtt össze, hanem az egyetemes emberi kultúra nagy művelőinek nevével is. Itália földje és Róma városa olyan emberekkel ajándékozta meg az egész emberiséget, akik előbbre vitték az emberi­séget a művészetekben és az emberi kultúra felvirágoztatá­sában. Ezekre a nevekre is gondoltam, amikor autóbu­szunk haladt Róma felé. Olyan írók neve jutott eszem­be, mint Dante, Petrarca, Bo- caccio, olyan festőké, mint Leonardo da Vinci, Rafael, Michelangelo, Tizián és zené­szek, mint Palestrina, Scar­latti, Corelli, Paganini, Ros­sini, Verdi, Leoncavallo és Puccini. Műveiket olvasva, hallgatva, vagy látva elámul az ember azon, hogy milyen hatalmas dolgokra képes az emberi szív és értelem! Amit ők alkottak, az nemcsak Itá- liáé, hanem az egész emberi­ség közös kincse, amely ösz- szeköti a különböző fajú, vi­lágnézetű és nyelvű embere­ket. A három római napot igye­keztünk hasznosan eltölteni: lehetőleg sokat látni és sokat hallani. Ennek a cikknek ke­retébe nem férnek bele az él­mények. Ezért csak éppen érintjük a látottakat és hallot­takat. RÓMÁBAN CSODÁLATO­SAN ÖLELKEZIK a múlt és a jelen. Az ember úgy jár az új paloták és templomok kö­zött, hogy közben állandóan találkozik több mint kétezer éves múlttal. Mivel mindent nem nézhettünk meg 3 nap alatt, inkább a régi Róma em­lékeit kerestük fel. Legna­gyobb élményt a régi köztér, a Forum Romanum megma­radt emlékei jelentették. A megmaradt épületek, oszlopok, szobrok, valami csodálatos arányérzékről és harmóniáról beszélnek. Külön is feltűnt Trajanus, Titus és Septimus Severus diadal-íve, amelyek alatt győzelmes csatákról ha­zatérve vonultak be ezek a császárok Róma városába. Kü­lönösen Titus diadalkapujánál időztünk hosszabban, mert ő volt az a császár, aki által be­teljesedett Jézus jövendölése: ,,Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és meg­kövezed azokat, akik tehozzád küldettek ... ímé pusztán ha- gyatik a ti házatok’’ (Mt 23, 37—38). Ezenkívül emlékezetes marad számunkra Saturnus temploma, Vesta temploma, Konstantinus bazilikája, Mar­cus Aurelius emlékoszlopa, melynek talpazatán Pál apos­tol szobra áll. Különös érzés­sel álltunk meg Julius Ceaser Fórumán. Lenyűgöző látványt nyújt a Kolosseum, amelyet még Ves­pasianus császár kezdett épí­teni, de csak Titus fejezett be. A művelt ókor legnagyobb épülete volt, ahol egy-egy nemzeti ünnep befejezésekép­pen sok ember szórakozott a gladiátorok küzdelmén és a vadállatok viadalán. A csá­szárság korában hadifoglyo­kat és halálra-ítélteket állítot­tak be halálos küzdelemre az állatokkal. Voltak köztük ke­resztyének is. A császárok ezekkel a játékokkal akarták politikailag közönbösíteni a tömeget. így akarták levezetni az indulatokat. Jártunk a Szent Péter téren, a Szent Péter templomban és a Vatikán több termében is. A Szent Péter tér kétsorban álló, sok száz oszlopa, szökő- kútja szép látványt nyújt. Ma­ga a Szent Péter templom nem annyira stílusával, mint inkább óriási méreteivel, ha­talmas kupolájával ragadja meg az embert A Vatikán, a pápa palotája ugyancsak ha­talmas építmény, de látszik rajta, hogy sok építész eltérő felfogásokkal építette évszá­zadokon keresztül. Érdeklő­déssel figyeltük a San Gio­vanni in Laterano templom északi oldalán azt a 28 már­ványlépcsőt, amelyet Ilona császárnő a jeruzsálemi Pilá­tus palotából hozatott. Ez az a „szent lépcső”, amelyen an­nakidején Luther is térden- csúszva ment fel lelki békes­ségét keresve. Külön kellene írni a különböző termekben látott Rafael festményekről, továbbá Michelangelo, Canova és Thorwaldsen szobrokról. Erre azonban nincs időnk. Sétáltunk a Tiberis partján is, nézegettük a régi és új villákat és megálltunk a Piaz­za Navona híres kútja előtt, melyet Bemini készített. Eu­rópa négy nagy folyóját áb­rázolva. Az utolsó nap estéjén részt- vettünk egy vaidens istentisz­teleten, melyen tisztán csen­dült fel Róma városában Jé­zus Krisztus evangéliuma. Róma és Bécs között felejt­hetetlen. látványt nyújtott a behavazott Apennini hegység és az Alpok. A legszebb azon­ban njégiscsak az volt, ami­kor Budapest fölé érve, meg­pillantottuk a Dunát és bol­dogan kiálthattunk fel: itthon vagyunk! Káldy Zoltán Tégy gyermekeddé Uram, add, hogy ma ké­zenfogva járjak Veled, szó­fogadón és mégis szabadon, teljes odaadással, vissza nem riadva az új úttól, amelyen vezetsz. Tégy egészen engedelmessé és egészen szabaddá, hogy egészen tőled függjek s mégis egészen a magam lá­bán járjak, alázatosan és teljes felelősséggel. Hadd kövesselek úgy, hogy egyben utat is készí­tek Neked. Legyek egészen hívó sza­vadra hangzó felelet, hála­telt, bátor és józan szívvel. Uram, tégy gyermekeddé engem! Róma, Forum Romanum A Prágai Keresztyén Békekonferencia és a német kérdés A Prágai Keresztyén Békekonferencia nem­zetközi titkársága és munkabizottsága ma­gyarországi ülésezése alkalmából lapunk mun­katársa felkereste BASSARAK GERHAR- DOT, a nemzetközi titkárság tagját. Kérdést intézett hozzá: Milyen szerepet kap a német kérdés a Prágai Keresztény Békekonferencia munkájában? Bassarak válaszát az aláb­biakban ismertetjük. Bassarak Gerhard berlini lelkész. Vezetője a kelet-németországi evangélikus lelkészek továbbképzésével foglalkozó berlini Teológiai Akadémiának. A Prágai Keresztyén Béke- konferencia nemzetközi titkárságának tagja. Ismert egyházi újságíró, írásaiban elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkozik, hogyan találhatja meg és töltheti be jó szolgálatát az egyház az épülő szocialista társadalomban. Kelet-Németországban Bassarak Gerhard ah­hoz a szellemi körhöz tartozik, mely Nyugat- Németországban NIEMÖLLER köré csoporto­sul, s Niemöller lapjában, a Stimme der Ge- meindeében is számtalan figyelemreméltó cikke olvasható. Szívesen teszek eleget an­nak a felkérésnek hogy ma­gyarországi tartózkodásom al­kalmával mint a Prágai Bé­kekonferencia német részről dolgozó nemzetközi titkára, néhány szót szóljak a német kérdésről. A Prágai Békekon­ferencia nagy figyelmet szen­tel a német kérdésnek. A múlt év júniusában tartott Első Keresztyén Béke-Világgyűlé- sen külön munkacsoport fog­lalkozott ezzel a témával: A béke és a német kérdés. A Prágai Keresztyén Békekon­ferencia munkabizottsága és nemzetközi titkársága többek között az állandó bizottságok összetételét is meg fogja tár­gyalni azokon az üléseken, amelyekre február 19 és 22-én kerül sor Budapesten. A meg­alakítandó bizottságok közül az egyik újból azt a feladatot fogja kapni, hogy a német kérdéssel foglalkozzék. Az el­ső keresztyén Béke-Világgyű­lésnek az Üzenete, amely ma­gában foglalja a megelőző há­rom békekonferencia elgondo­lásait és felismeréseit, a kö­vetkezőt mondja problémánk­ról; „Németország megoldat­lan kérdése veszedelmes seb Európa testén. Ezért azzal a kéréssel fordulunk mindkét német állam egy­házaihoz és keresztyénéi­hez, kormányához és né­péhez, ismerjék fel a fegy­verkezés minden formá­jában, különösen az atom- felfegyverkezésben rejlő különleges német kísér­tést és tevékenyen járul­janak hozzá Európa és a világ békéjéhez azzal, hogy lemondanak a fegy­veres erőkbe vetett biza­kodásukról.’' Ez az Üzenet hónapokig tartó alapos kollektív munká­nak az eredménye. Egyes részleteiben ma már nem'ál­lapítható meg, hogy ez vagy az a megfogalmazás kitől származik. Arra azonban pon­tosan emlékezem, hogy az első mondatot egy magyar részt­vevő fogalmazta meg. — A gondosan megfogalmazott szö­vegben sokkal több rejlik, HA EGÉSZ NAP a tegna­pot siratod, hdtnap majd a mán kesereghetsz. TARTÓS BOSSZÚSÁGOT a legjobban úgy biztosítha­tunk magunknak, ha a ne­hézségeknek nem a felszá­molására, hanem megkerü­lésére törekszünk. AKINEK semmi se jó, az semmire se jó. A LEGJOBB SZÓNOK az, aki a fülből szemet csi­nál. OLYAN VILÁG, amely­ben minden csöndesen foly- dogál, talán kedves kis gye­rekszoba lenne, de nem ko­moly emberek műhelye. NEM TUDNI, melyik szá- nandóbb: a gondolkozásra képtelen ifjú, vagy az az agg, aki elfelejtette a mo- 1 solygást. mint amennyit az első gyors olvasásra felfedezhetünk ben­ne. Mire is gondolt a Prágai Keresztyén Békekonferencia a fenti Üzenetnél: 1. Bizonyos tartózkodás fe­dezhető fel benne, mert úgy­gondolja, hogy a politikai dön­téseket nem a Prágai Konfe­renciának kell meghoznia. Azt is tudja, hogy a politikában nincsenek szabvány megoldá­sok és a józan, mindegyik fél részéről elfogadható megoldá­sokért a politikusok a felelő­sek. Azt is látja azonban, hogy az egész népre támasz­kodó demokrácia korszaká­ban a politikusoknak tekintet­tel kell lenniök a nép töme­gekre. A világbéke szempontjá­ból jobb döntéseket tud­nak hozni a politikusok, ha a mögöttük álló nép­tömegekben a béke szel­leme uralkodik, nem pe­dig a háborús hisztéria és a revánsvágy. 2. A Prágai Keresztyén Bé­kekonferencia nagyon jól tud­ja, hogy elmúltak azok az idők, amikor az egyházak ha­tározták meg a tömegek han­gulatát. Világosan látja, hogy Nyugat-Németországban is az egyházaknak csak látszólag van nagy befolyásuk a nyilvá­nos életre s csak azokra a ke­resztyénekre, akik alkalmaz­kodnak a nyugati politikához. Az evangélium azonban nem akar alkalmazkodni, hanem minden társadalmi rendben el akarja végezni a maga külde­tését. Ezért fordul a Prágai Keresztyén Békekonferencia elsősorban a német egyházak­hoz és keresztyénekhez. És azoknak a felelősségét ébreszt- geti. 3. Az Első Keresztyén Bé- ke-Világgyűlés Üzenete arra kéri a németeket, hogy „is­merjék fel a különleges né­met kísértést’’. Azóta, hogy a Szövetségi Kormány elhatá­rozta az újra felfegyverkezést, Barth Károly és az egyházi testvéri közösségek nem győ­zik eléggé figyelmeztetni az embereket erre a különleges német kísértésre. Hruscsov mondotta, hogy a népek elhibázhatják történeti fel­adatukat A német nép har­madszor kerül bele ebben az évszázadban abba a veszélyes helyzetbe, hogy nagy munka­erejét a béke jó ügye helyett a háború gonosz szellemének szentelje. 4. Amikor a Prágai Ke- reszytén Békekonferencia — mint nemzetközi és ökume­nikus mozgalom — a német kérdéssel foglalkozik, akkor arra is rámutat hogy a német kérdésnek nemzetközi vonat­kozása van. De, éppen nem a második világháború győztes hatalmaihoz fordul, amelyeket egyedül szeretnének felelőssé tenni a német kérdés megol­dásáért bizonyos német körök, hanem magukhoz a németek­hez fordul, azokat akarja fel­rázni közömbösségükből és csüggedtségükből. Figyelmez­teti őket, hogy elsősorban ők felelősek Németország sor­sáért 5. Az első Keresztyén Béke- Világgyűlés üzenete nem tar­talmaz maximális programot a német kérdés megoldásáról. (A német kérdés tanulmányo­zására összeállított bizottság kongrétabban foglalkozott a problémákkal. Jelentésének azonban nincs hivatalos jelle­ge, mert a bizottsági jelenté­sek nem azonosak a konfe­rencia határozataival.) Mini­málisan arra kéri a némete­ket, hogy mondjanak le aa atomfegyverkezésről. Ezen túl­menően más pozitív követelé­se nincsen. Vajon teljesíthe­tetlen követelményt jelent ez a német nép számára? 6. Az Üzenet bizonyos té­nyekre emlékezteti a némete­ket. Óvni akarja őket a gon­dolkodásukban még ma is meglevő veszélyes vágyaktól,' Ilyen a birodalomról való áb­rándozás, s az a nyugat-német reménység, hogy az újra­egyesülés nem reális körülmé­nyek között jöhet létre. Min­den gondolkodó német embert arra emlékeztet ezzel, hogy; Európában nyugalom uralkod­nék, ha a némétek csak ma­gukkal törődnének, de azon­nal veszélybe kerül mindig a béke, amint Németország az európai kérdésekkel foglalko­zik. 7. Amikor arra figyelmez­teti a németeket, hogy ők is felelősek Európa és az egész világ békéjéért, akkor azt a végzetes félreértést akarja ki­küszöbölni, mintha Németor­szág volna a világ közepe. Arra tanítja a németeket, hogy saját problémájukat a világ egyik problémájának te­kintsék a sok közül. A világ békéje előbbre való a német kérdésnél. A nyugatnémet nemzeti érdekeknek háttérbe kell szorulniok, amikor az egész világ békéje forog ve­szélyben. Ez a szempont New- Deihiben is szerepeit A nyugatnémet egyházi vezetők heves tiltakozása mutatja, hogy a restaurá­ciónak és keresztyén jel­szavakkal feldíszített na­cionalizmusnak a rossz szelleme még egyáltalában nem szűnt meg. A Prágai Keresztyén Béke­konferenciának még sokat kell tennie azért, hogy a krisztusi megbékélés szelleme' meghall­gatásra találjon Németország keresztyénéi között a politikai kérdésekben is. ‘8. Még ha tisztában va­gyunk is azzal, hogy a keresz­tyének és a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia hatása a világpolitikára nem túloz­ható ei, minden ember fel­adata ma a béke megtartása, megőrzése. Konkrétan Német­országra nézve, ez azt jelenti, hogy meg kell kötni a béke- szerződést 17 esztendővel a háború befejezése után. Ha helyes az a tétel, hogy az esz­mék kézzelfogható erővé vál­nak, ha áthatják a tömegeket, akkor az egyházaknak és ke­resztyéneknek az a fel­adatuk, hogy terjesszék és megéljék a béke és kien- gesztelődés eszméjét. A Prágai Keresztyén Béke- konferencia egyik leglényege­sebb feladata lesz a jövőben is, hogy ezt a tényt a német kérdéssel Icapcsolatban is újra meg újra hangoztassa. Bassarak Gerhard berlini lelkésís é

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents