Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-02-25 / 9. szám

S3?.. BfiRM. BP. S3* Fáradhatatlanul a béke szolgálatában TÍZ EVVEL EZELŐTT, amikor egy-két éve már egyházi téren is folyt a békéért vívott küzdelem, egyik külföldi isme­rősöm azt mondotta, hogy őt már az is idegesíti, ha a béke szót egyáltalán hallja. Ma is mondják néha, hogy vajon nem un­juk-e meg szinte minden beszédünkben, cikkünkben, megnyi­latkozásunkban a béke ügyének emlegetését. A Prágai Keresz­tyén Békekonferencia is már közel öt esztendeje végzi mun­káját. Tavaly volt a Keresztyén Békevilágnagygyülés Prágá­ban. Némelyek azt gondolták, hogy ezzel be is fejeződött az egyházak részéről végzendő békemunka. „Az egyház s a ke­resztyének megtették a békéért, amit megtehettek. Ideje, hogy most már mással foglalkozzanak” — vélekedtek némelyek. * Ml IS AZON A VÉLEMÉNYEN VAGYUNK, hogy az egy­háznak nem csupán a béke ügyével kell foglalkoznia. Más fon­tos teendőink is vannak, melyeket hűségesen és lelkiismeretesen el kell végeznünk. Azonban a békemunkát épp úgy nem sza­bad megunni, mint ahogy nem szabad megunni a mindennapi kenyérért mondandó imádságot, vagy azt a hasznos munkát, mely mindennapi kenyerünket van hivatva biztosítani. Ebben is Luther Márton útmutatásához tartsuk magunkat, aki a bé­két a mindennapi kenyér fogalmába sorolta. Krisztus Urunk a béke szeretetére és szolgálatára kötelezi minden korban Isten gyermekeit. Tehát, akt unalmasnak tartja a békét, s unja az érte való fáradozást, az vagy nincs tisztában a béke nélkülöz­hetetlen értékével, vagy pedig gonosz szívének indulatait kö­vetve háborúra spekulál. „Mert a szívből származnak a. gonosz gondolatok (Máté IS, 19), a háborús gondolatok is., A BÉKE ÜGYÉT NAPRÖL-NAPRA világszerte veszélyek fenyegetik. Ezfrt nem szabad megunnunk a békéért folytatott munkát. Inkább keveselnünk kell anno,k mértékét és erejét. Sajnos, a háború még nincs kiküszöbölve az emberiség törté­nelmi lehetőségei közül. Tény, hogy a béke erői rendkívül ha­talmasak, S ilyen tudatosan nem tömörültek, amióta ember él e, földön. Evröl-évré, vapról-nápra féken tartjuk a háborús erőket' Eddig sikerült. Reméljük, ezután is sikerülni fog. Azon­ban a háborús erőket nem szabad lekicsinyelni. A béke és a háború, érői ma még éppen hogy egyensúlyban vannak. Ma csupán ez az egyensúly békénk biztosítéka. Amíg ez így van, napról-napra háborús veszedelemben élünk. Olyan a helyze­tünk, mint azé az édesanyáé, aki nem tudhatja, vajon holnap tud-e kenyeret adni gyermekeinek. Sokkal, de sokkal hatalma­sabbnak, szervezettebbnek kell lennie a béketábornak, hogy azt mondhassuk, most már élég a békeharcból, most már való­ban itt a béke maradandó korszaka, most már nyugodtan néz­hetünk a jövőbe, gyermekeink jövője elé. Valóban nem mond­hatjuk, hogy már elég a békéért folytatott küzdelemből. HA AZT NÉZZÜK, HOGY A KERESZTYÉN EGYHÁZAK­BAN rejlő erkölcsi erőtartalék mennyiben egyesült a békesze- retö emberiség erejének egészével, akkor különösen nem lehe­tünk megelégedettek egyházi békemunkánkkal. A szocializmust építő országokban az egyházak többé-kevésbé mind a béke ol­dalán láthatók. Sok egyházi ember küzd a nem-szocialista ál­lamokban élő egyházak körében is. A Prágai Keresztyén Béke- világkonferencián tavaly sokkal több nyugati testvérünk vett részt, mint amennyire a rendezőség számított. Mégis kevesel­nünk kell az egyházak és a keresztyén emberek erőfeszítését. Az Egyházak Világtanácsa s a különböző nemzetközi egyházi világszervezetek erőfeszítéseivel sem lehetünk maradéktalanul megelégedve. Sajnos, még mindig nem eléggé határozott állás­pontot szoktak kifejezésre juttatni a háború és a béke kérdé­sében. Ezért szükséges és kívánatost hogy egyfelől állandóan ébren tartsuk az egyházak s az egyes keresztyének lelkiisme­retét a háború és a béke kérdésében, másfelől, hogy egyre több keresztyén embert tegyünk a béke tudatos munkálójává. Ezt hivatott előmozdítani a Prágai Keresztyén Békekonferencia. Tehát azt, amit méltán hiányolunk a keresztyének és általában az egyházak békemunkájában. Még átfogóbban kell felszaba­dítanunk a keresztyén emberek százmillióiban szunnyadó bé- keszeretetet. Még több keresztyén testvérünk lelkiismeretét kell felráznunk, hogy lássa a háború veszélyét, s a béke útját. Még bátrabban kell egyesítenünk erkölcsi erőinket á más világ­nézetű embermilliók öntudatos békeszeretetévél. EZEN A HETEN FŐVÁROSUNKBAN ülésezett a Prágai Keresztyén Békekonferencia nemzetközi titkársága és munka­bizottsága, vagyis keresztyén békemunkánk vezérkara. Deák­téri templomunkban imádkoztunk azért, hogy jó munkát vé­gezzenek Most pedig készségesen várjuk útmutatásukat, tájé­koztatásukat. Világosan alcarjuk érteni és látni, mi a legköze­lebbi teendőnk a béke védelméért folytatott munkánkban. Há­lásak vagyunk Istennek azért, hogy a magyarországi protes­táns egyházak, mint vendéglátók is segítségére lehettek a Prá­gai Keresztyén Békekonferencia fontos szolgálatának, örülünk, ha ez az újabb budapesti egyházi békegyűlés megtalálta a mód­ját annak, ahogyan szerte a világon a keresztyén embereket még odaadóbb békeszolgálatra lehet ráébreszteni. HISSZÜK, HOGY MINDEN BÉKÉNK végső isteni ereje és forrása maga is jelen volt és részt vett ezen a békegyűlésen is. Hisszük, hogy Isten sikerrel áldja meg a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkabizottságának és nemzetközi titkársá­gának határozatait, s felhasználja azoliat békénk s az emberi­ség jövendőjének megmentésére. D. <lr. Vető Lajos Az evangélium vándorának három tanítása Az a korszak, amelyben Pál apostol élt — a vándorok kor­szaka volt. Tudósok és tanít­ványok, orvosok és kuruzslók, művészek és mutatványosok, gladiátorok és színészek, köl­tők és filozófusok végelátha­tatlan serege örökös, hullám­zásban mozgott városról vá­rosra. Azok a vándorok, a próza, a vers, a kép, az izom, a játék és a gondolat meste­rei legtöbbször . kicsalták a hiszékenyekből a pénzt és a bort, a babérkoszorút és a tapsot. Eljött az idő, amikor a tömeg, amelynek történel­mi útját mégiscsak a verej­ték jelezte, felismerte a „filo­zófiai igénytelenség” mögött az ürességet, a felelőtlenséget, a lustaságot, az önzést, és — kiábrándult belőlük. L Abban a korszakban élt Päl apostol, — maga is az evangé­lium vándora —, aki hol Efe~ zusban, hol Antiochiában, hol Jeruzsálemben, hol Debrében tűnt fel. Az apostol jól tud­ta miért írta Tessalonikába: „Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terhel­jünk közületek.” (Lásd 1. Thess. 2,0—12.) Nem a másé­ból élt, nem használt ki sen­kit, az evangélium gazdagságát mégcsak havi • fizetésre sem váltotta be, hanem beállt fi­zikai munkásnak, mint sátor- ponyva-készítő és kötél verő. Ugyanazt áz' életformát élte, mint a kicsi szürkék, a min­dennap vándorai. A kisemberek életkérdé­seit elfogadta magáénak, — miközben a megfeszí­tett és feltámadott Jézus Krisztust hirdette. Nem csinált magának és tanít­ványtársainak külön ren­det. Nem mondta: az én világom á teológia vilá­ga, én csak lelki-szellemi kérdésekkel foglalkozom, az én szolgálatom csak a tiszta ige prédikálása. Nem élt, mint a teológia Robinsonja egy elképzelt, a világtól messzefekvő csendes szigeten. Nem ál­lította, hogy mindaz, ami a zsinagógán és templo­mon kívül lüktet, sír, só­hajt, nevet és táncol, az ót nem érdekli. Nem hív­ta ki Isten népét a világ­ból és nem támasztott bennük (gyülöletet vagy félelmet a környezetük iránt, mert elpiszkolódott kezével mindent vállalt, ami az emberek világát jelentette. Azóta sok ilyen példája van az egyháztörténetemnek. Mindegyiknek az a lényege, hogy a világidegen, az élet­idegen, a szektásodó keresz- tyénség és egyház nem azo­nos azzal, amelyet Pál apostol szolgált. Az egyháznak bi­zonyságot kell tennie és ebben nem tagadhatja meg sem Is­tent, mint teremtő, megváltó és megszentelő Urát, sem az embert és világát. Ebben a bizonyságtevésben az egyház Istenhez kötött hite által és az emberekhez kötött szere­tet« által. Z Az apostol második tanítá­sában arról szólt, hogy az ő élete — szent Nem azt akarta kifejezni önmagáról, mintha abszolút tiszta keresztyén éle­tű lett volna, hiszen egy val­lomása szerint a bűnösök kö­zött elsőnek érezte magát. Másról van szó... A Curie-házaspár, amikor a rádium előállításával foglal­kozott, naplót vezetett Annak papírlapjai átitatódtak rá­diummal annyira, hogy 30 év múlva is hatottak a napló kö­zelében fekvő műszerekre. Pedig a napló papirosa — pa­píros maradt. Az ember — ember marad, a bűnös bűnös marad, de a megtérésben a Szentlélek ereje birtokába ve­szi. Nem az ember „szentsége, igazsága és feddhetetlensége” sugároz, hanem Isten szentsé­ge, igazsága és feddhetetlen­sége a neki engedelmeskedő emberen keresztül. így lesz a keresztyén ember megszentelt élete sugárzó, azaz prédikáció, „szentbe­széd”. A keresztyén élet — mindennapos prédikáció. Más szóval: a mások életéért való szolgálat Nem is kell tehát csodálkoznunk azon, hogy pl. az Egyházak Világtanácsa múlt év végi Üj-Delhi-i köz­gyűlésén éppen úgy tanácskoz­tak bibliai-teológiai kérdések­ről, így az egyház bizonyság- tételéről, az egyház egységé­ről és szolgálatáról és általá­ban arról, hogy Jézus a világ világossága, mint ahogyan ta­nácskoztak a német kérdésről, az angolai kérdésről, a hábo­rúról és a leszerelésről. Az egyház élete csak így „szent” és csak így prédikál. A 18. században élt Madame de Marsanról írták: „Benne is meg volt korának gőgje és becsvágya. Gőgje, hogy ne le­gyen senki és becsvágya, hogy mégis mindent ő csináljon.'’ Ettől az ál-alázattól menekül­jön az egyház, nehogy azt higyje, hogy, mint földi szer­vezet mindent meg tudna ol­dani. Legyen só és kovász, semmi más. Életprédikációja „szent”, Szentlélekkel megál- dottan hallható és jócseleke­detei láthatók, 3. A harmadik tanítás így szól: a keresztyén ember Is­tent képviseli a földön. Ez a valóság — nagy kísértés az. egyház számára. Sokan így fogták fel: Isten hatalma a földön — az egyház hatalma. Isten gazdagságát a gazdag földi egyház fejezi ki. Isten dicsősége az egyház dicsőségé­ben ragyog fel. Valamilyen egyház valóban így lett hatal­mas, gazdag, dicsőséges, tró­nokat állító és döngető, de az az egyház nem azonos a sze­gény, az alázatos, sokszor másokkal együtt éhep _ és szomjazó, hajléktalan Jézus Krisztus és tanítványai egy­házával. Ez a kísértés nem egé­szen a múlté. A legna­gyobb aggódással figyel­jük, hogyan szövődik ösz- sze az egyházpolitika és imperializmus, egyházi és kapitalista érdek, hogyan lelkesednek néhányan nyugati teológusok az atomháború lehetőségéért, mint a teljes hataiomra- juiás alkalmáért. Amikor ezt az apostoli ta­nítást halljuk:, járjatok Is­tenhez méltóan, nem kell-e személyesen megalázkodnunk, bűneinket bánnunk és végre eljutnunk arra az istenisme- retre, amelynek alapján egy- házismeretünk is egészen más lenne, de világszerte keresz­tyén szolgálatunk is?! Jézus — Istenhez méltóan járt a földön- Cselekedetei az életet szolgálták, a megbéké­lést Istennel és az emberrel, a tiszta örömöt, a bűnbocsá­natot és a keresztyénségnek ma sem lehet más életformá­ja, mint az, amelyet Urától és Mesterétől lát. Ezért tanít bennünket ma is az a vézna vándor, Pál apostol, arról, hogy a keresz­tyén egyház nem szakadhat el az élettől, hogy az egyház élete szent igehirdetés és má­sokért való szakadatlan szol­gálat és arról, hogy minden­ben mindig Istenre és tanító- mestereire kell figyelnie en­gedelmes szívvel. Várady Lajos ,(Részlet a február 4-i rádiós igehirdetésből.) Értsük jól az Istent! A vasárnapi igék beszélnek arról, hogy mennyire alkal­massá teszi a jól értett isteni szó az embert mindazokra a feladatokra, melyek az örök» élet és a ma dolgában szük­ségesek és halaszthatatlanok. Más szóval: Isten szavának megértése és elfogadása bol­doggá, alázatossá és hasznos­sá formálja a keresztyén em­bert Boldoggá abban a% “érte­lemben, hogy megérti a tit­kát Isten iránta való, de egy­ben minden ember iránti sze­reltének. — Aki jó! “érti az Istent, boldog azért, mert minden vétke ellenére elég­ségesnek és bőségesnek látja a Krisztus érette hozott áldo­zatát az üdvösségre. — Be hallatlanul szélesre tárul az. Istent jól értő ember előtt a rálátás lehetősége arra a kegyelemre, melynek igaz bűn- bánat révén részese, lehet s boldoggá teheti a bűnbocsá­nat megnyert öröme, melyért Dávid is Így tudott imádkozni: add vissza nékem... Isten megértése boldoggá tesz! Alázatossá is formálódik a keresztyén ember, ha becsüli és elfogadja Isten szavát. — Nem abban az értelemben alázatos, mintha Isten részéről elnyomott lenne, és legalább alázatával urát csendesíti, sorsát könnyíti, — hanem ügy,' hogy éppen ezáltal szabadul fel látása önmagáról. Észre­veszi, hogy nemcsak neki ma­ijának van, vágj- lehet terhe, panasza- vétke és mondaniva­lója, hanem a másiknak is. az eddig sehogy, vagy alig észrevett embertársnak. Nem csak a maga, vágj' népe sor­sa aggasztja, vagy örvendez­teti annak sikere, — hanem szolidáris másokkal is a ne­hézségek, veszedelmek meg­látásában, a megoldás kere­sésében és véghezvitelében. Hasznossá is tesz az Isten szavának becsülete és megér­tése. Mindenekelőtt úgy, hogy ki-ki megtudja: a keresztyén életnek ma is konkrét, megha­tározott feladata van s a feladat az övé! Vágj': leg-; alább az övé is! Nem állhat félre akkor, midőn az em­ber élete és biztosága, békéje és fejlődése érdekében egy­más mellett sorakozik keresz­tyén és nem keresztyén, azért, hogy felemelt szóval, az em­ber javát munkáló tettel se­gítse elő és védelmezze em­beri életek békéjét és bizton­ságát. A keresztyén ember ebben az imádságai révén is hasznos. Imádságra igen gyak­ran van és lesz szüksége az emberért való szolgálat köz­ben. De az imádságok nem helyettesíthetik a szükséges és elengedhetetlen cselekvést. Krisztus sem csak imádkozott az ember megváltásáért, üd­vösségéért, hanem áldozatot is hozott érte. A vasárnapi igének egyik követelése* szolgáljun/c Isten­nek neki tetsző módon... — akkor és abban válik valóra, ha értjük az Istent, és az egyházban becsülete lesz a* Ö szavának. * Fodor Ottmár IMÁDKOZZV/NK Máté 13,10—11 Köszönjük Neked, Istenünk, igéd megértésének csodáját. Tudjuk, hogy emberi értelmünkkel nem tudnánk felfogni a Te beszédedet, és nem tudnánk megérteni kinyilatkoztatásodat. De Te Szentielkedet adod nekünk, hogy megnyissa belső szemün­ket a látásra, fiilünket a hallásra. Magasztalunk Téged, hogy a Biblia ősi betűin és az igehirdetések mondatain keresztül láthatjuk fenségedet, hatalmadat, szeretetedet, s hallhatjuk bennünket megszólító, hívogató szavadat. Hálát adtunk Neked, Jézus Krisztusunk, hogy a Te megis­merésed nincs kötve térhez és időhöz. Amikor a Földön jártál, akkor is a hit szemére volt szükség isteni dicsőséged meglátá­sára. S ma, amikor földi szem már nem láthat Téged, a hivő számára- mégis valóság vagy. Boldogan tekinthetünk Rád, Meg­váltónkra és Urunkra. Kérünk Téged, Istenünk, add hogy hálásan fogadjunk min­den megértett igét. Ha valami megvilágosodik előttünk lényed szent titkaiból, örvendezve fogadjuk a felismerést. Cselekedd meg, hogy életünk folyamán egyre több belső világossággal nézhessünk Rád, míg majd odaát eljön az óra, amikor szemtől szemben láthatunk Téged és közvetlenül tapasztalhatjuk való­ságodat. Tedd szemünket és fülünket nyitottá a földi élet dolgai iránt is. Add, hogy lássuk a feladatokat, amelyek ránk várnak életünkben. Add, hogy észrevegyük emberek szeretetünket kérő mozdulatát, tekintetét a közeliinkben. És add, hogy meg­halljuk távoli, az emberibh életért küzdő népek sóhaját. Adj nekünk világos tekintetet a háború szörnyűségének meglátá­sára is és halló fület a béke hangjainak meghallására, Ne en­gedd, hogy becsukjuk szemünket az emberiség' nagy kérdései előtt. Amen. á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents