Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-30 / 53. szám

INDEX 35211 XXVII. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM 1962. december 30. Ára: 1,40 forint I reménység türelmessé gével AZ ÜJ ESZTENDŐ ELSŐ NAPJAIBAN mindenki előre néz a holnap, a jövendő felé. Jó és szükséges is ez az előre- nézés. Az előre nézés mindig a fiatalságnak és ezzel együtt a frisseségnek a jele. Ezzel szemben a hátra nézés inkább az öregségnek a sajátossága. Jó, hogy maga az Újév ténye min­denkit rákényszerít arra, hogy ne hátra tekintgessen, hanem előre. Nekünk, keresztyén embereknek az előre tekintés nem­csak az új esztendő küszöbén kötelező, hanem az esztendő minden napján is. Számunkra ugyanis a holnap, a jövendő, nemcsak a következő napot, hetet, vagy hónapot jelenti, ha­nem egyben azt a „jövendő”-t is, amelyet Isten ígért azoknak, akik hisznek Benne és szeretik Őt. Ez a jövendő az Istennek színről-színre való meglátását, Vele való örök és zavartalan közösséget, tehát magát a teljes üdvösséget jelenti. Amikor mi Újévkor előre nézünk, nemcsak arra nézünk, ami holnap, vagy holnapután történik, hanem erre a „jövendő”-re is. ERRE A „JÖVENDŐ”-RE NEM BIZONYTALANKODVA, hanem reménységgel tekintünk. Hisszük, hogy Istennek erre vonatkozó ígéretei beteljesednek és amit most remélünk, azt látni fogjuk. Reménységünk tehát „élő” reménység. Addig is ez a reménység átöleli egész földi életünket, szép eélt ad annak és átszínezi és melegíti életünk minden sza­kaszát. Az előttünk álló esztendőre is ennek a végső remény­ségnek a fényében nézünk. Ez tesz bennünket elsősorban biza­kodóvá és derűssé a holnap felé. Ez a végső reménység azonban nem tesz bennünket „ámok- futók”-ká, akik rászegezik tekintetüket az örök élet eljövendő szépségére és közben elfeledkeznek a máról, az élet valóságos gondjairól, a napi feladatokról és a földi reménységekről. Ne­künk úgy kell a nagy „Holnap”-ra néznünk, hogy közben két lábbal szilárdan állunk a földön, valóságosan benne élünk a mában, és elvégezzük azokat a feladatokat, amelyeket Isten ebben a földi életben a családban, az egyházban, a hazában és az emberi közösségben ránk bízott. Ügy nézünk tehát a jövendőbe, hogy éles szemmel látjuk azt, ami közvetlenül előttünk van és azon nem akarunk rajongó módon, fölényesen „átnézni”. Tudjuk azt, hogy a távoli szép „jövendő” részesei csak. akkor lehetünk, ha jó értelemben kihasználjuk a mát, megragadjuk az abban rejlő szolgálatokat és földi vonatko­zásban is nekifeszülünk a mai és a holnapi feladatoknak. Ezeket a feladatokat nemcsak nekifeszüléssel, hanem a reménység „türelmesség”-ével kell elvégeznünk az új esztendő­ben is. Pál apostol többször is beszél arról, hogy a jövendő szép reménysége türelmessé teszi a hívő embert a mában. Mi­vel a hívő ember biztos a Holnap felől, azért idegeskedés, nyugtalankodás és kapkodás nélkül végzi a napi munkáját. A REMÉNYSÉGNEK EZ A TÜRELMESSÉGE teszi teher­bíróvá a napi feladatok között a keresztyén embert. Magától értetődően a hétköznapi feladatok végzése között terheket kell viselnünk. A munka terhét. A. megoldások általában nem szok­tak az „ölünkbe hullani”, hanem azokért „meg kell dolgoz­nunk”. Sokszor nagyon is fáradságos munkával tudjuk a fel­adatokat elvégezni. A feladatok és a munka terhét azonban nem panaszkodva és nehézségeket emlegetve kell hordoznunk, hanem a reménységből született türelmességgel. A reménységnek ezt a türelmességét kell gyakorolnunk azon az új úton is, amelyen magyarországi evangélikus egy­házunk jár. Ezen az új úton sok olyan kérdés és probléma adódik, amelyeket nem lehet semmiféle „séma”, vagy „recept” szerint megválaszolni, hanem a megoldásokat türelmesen kell megkeresnünk. Ha egy-egy jónak látszó megoldás a valóság­ban mégsem bizonyul helyesnek és eredményesnek, türelmesen elölről kell kezdenünk a jobb megoldás megkeresését. Sajnos, sok keresztyén emberben még fel-fel tűnik az egyházi soviniz­mus, amely türelmetlenségre indít a világgal szemben és olyan fölényeskedést szül, amely nehezíti és leterheli egyházunk jó szolgálatának a betöltését. Azonban a világgal szemben fölé­nyeskedő és a világi reménységeket lenéző keresztyén embe­rek ideje lejárt és csak azoknak van itt az ideje, akik türel­mesen keresik meg az egyház útját, türelmesen járnak azon és a türelmes szeretetet gyakorolják minden ember felé. ABBAN IS SEGÍTENÜNK KELL, hogy drága magyar né­pünk is meg tudja oldani az új esztendőben ráváró feladato­kat. Ezek a feladatok sem könnyűek. Igen sok munkát és erő­feszítést igényelnek. Arról van szó, hogy népünk jóléte tovább növekedjék és egész életünk minden vonatkozásban tovább fejlődjék. Az elmúlt másfél évtizedben csodával határos ered­ményeket ért el népünk, mégis vannak közöttünk még olyanok — az egyház területén is —, akik lekicsinylik az eredménye­ket és máról-holnapra szeretnének minden kérdést 'megoldani. Meg kell tanulnunk e tekintetben is türelmességet gyakorolni és a földi reménységek megvalósításában is türelemmel előre nézni. Erre a türelmességre van szükség népek és népek között is. Egyetlen türelmetlen lépéssel lángba lehet ma borítani az egész világot, ugyanakkor egy-egy türelmes cselekedettel és a türelmesség folyamatos gyakorlásával segíteni lehet a békés holnap kialakítását. A keresztyén reménység fényében ebben az esztendőben is járjunk elöl a türelmességben, a megoldások megkeresésé­ben, az emberek és a népek barátságának munkálásában. Káldy Zoltán OLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK KEDVES OLVASÓINKNAK FELADATOK ELŐTT Az 1963. esztendő harma­dik egyetemes feladata a gyarmati felszabadítás teljes keresztülvitele. Ez más és más követelményt kíván az érintett népek jelenlegi hely­zete szerint. Van, ahol a leg­sürgősebb a még hiányzó po­litikai függetlenség kimon­dása és az önálló nemzeti lét( megalkotása. Ide tartoznak a' még mindig gyarmati sors alá vetett területek. Vannak azonban országok, ahol a füg­getlenség kivívása már meg­történt, viszont az önálló gazdasági fejlődés elől kell elhárítani a szegénység vagy külső beavatkozás akadályait. Az erősebb államoknak fel­tételekhez nem kötött jelen­tős anyagi segítséggel kell a gazdaságilag gyengén fejlett országok támogatására siet­nie, hogy azok áz arányta­lanságok, amelyek világvi­szonylatban fennállanak az elmaradt népek életszínvona­lának kárára, mielőbb eltűn­jenek. Az újonnan keletkezett afrikai és ázsiai államok erő­teljes és testvéries megsegí­tését kívánja a kor parancsa. A KERESZTYÉNSÉG AZ EMBERISÉGNEK EZEKET A KÜSZÖBÖNÁLLÓ FEL­ADATAIT A MAGÁÉNAK VALLJA ÉS SZORGAL­MAZZA. Nem mintha az egész keresztyénség máris egységes lenne ezeknek az időszerű igazságoknak hang- súlyozásában. De meg lehet figyelnünk, hogy egyre töb­ben ismerik fel ezeknek a fel­adatoknak szükségességét a különböző keresztyén egyhá­zakban és nemzetközi ke­resztyén mozgalmakban. A ke­resztyén egyházak nemzetkö­zi felelősségének útján to­vább lépni, és ennek az új esztendőnek nagy ökumeni­kus találkozóit felhasználni az emberiség . konkrét kérdé­seinek számbavételére és meg­oldásuk elősegítésére, ez a mi hazai egyházunk egyre jobban kristályosodó meg­győződése. Ezzel a tág látókörrel né­zünk előre az új esztendőre. Készakarva nem érintettük most sajátos belső egyházi feladatainkat, amelyek külön­leges megbízatásunkból, az evangélium hirdetéséből foly­nak. Valahogyan az az érzé­sünk, hogy az egyháznak nem kell félnie a minden ember­rel való hasonulástól, amely- lyel a hivő emberek és más meggyőződésűek közös ügyét ragadja meg. Csak ha ezt tesszük, akkor nem lesz a mi külön ügyünk „egyéni játék­ká”. A más emberekkel közös1 feladatok vállalása, ez a vi­lágméretű szolidaritás adja meg nekünk a belső jogot, hogy közben a magunk kü­lön feladatát gyakoroljuk. Azzal a meggyőződéssel vé­gezzük Isten szeretetének hir­detését szóban, betűvel, tett­ben, hogy ez mindeneknek ideig és örökkétartó javára szolgál, mert karácsonykor „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”. Ennek a kegyelemnek bi­zonyosságában ragadjuk meg minden téren a feladatokat, amelyeket az új esztendő — és azon keresztül az élő Isten, a történelem Ura, a mi sze­rető mennyei Atyánk —elénk hoz. Vcöreös Imre Az dm ií^ís Űj esztendő első napján az első lépés izgalma áramlik át sok ember szívén. Ilyenkor a holnap ködbe takart tájék és az ember kérdésekkel küz- küdik a küszöbön. Vajon mi lesz holnap? Hova és merre visznek és vezetnek az utak? Ha befordulnak a kanyarok* öröm vagy bánat, boldogság vagy boldogtalanság várako­zik ott majd reám? Az ismeretlen holnap arcá­ba néző embereknek így szól az első újévi tanítás: Isten mindig a mát adja mine­künk. Ez az első lépés bátorítása, boldog bíztatása. A tegnap már elbúcsúzott tőlünk, a hol­nap még nem érkezett meg. De a ma a miénk! Ne sírj te­hát a tegnapon és ne gyötörd magad a holnappal. Légy gaz­da a mának a földjén! Légy munkás a ma műhelyében és légy hívő a ma templomában! Siess elvégezni a munkádat, hogy ne .maradjon utánad tennivaló és javítanivaló. Vé­gezd el becsülettel a ma mun­káját, feladatát! Ma szeresd az Istent. Ma keresd meg. Siess imádkozni, szavát meghallani, gyermeké­nek lenni. Bűneidet és min­den ügyedet vele elintézni. Ma szeresd az embereket is! Ha valakit meg akarsz si­mogatni, ma menj el hozzá. Ha valakit megbántottál, ma kérj tőle bocsánatot. Ha tele van a szíved, vagy a kezed ajándékkal, ma add oda. Ugye milyen szép az első lépés: — végigvezet egy egész nap végtelenjén. A második mondanivalója Istennek az első lépés ünne­pén az, hogy Ö a megér­kezést adja ajándékba '% meginduláshoz. Szabadon és szépen neki­lendülő életünknek friss a mozdulata, a kedve, remény­sége. És a hívő emberek tud­ják, hogy minden útuhk Is­tenhez vezet. : Ö van velünk nappal és éj­szaka. otthon és távol. Mun­kában és pihenésben. Ünnep pen és hétköznapon. Ködben és kanyarban, napfényben és egyenesben. Végül még annyit, hogy az első lépésen sem vagyunk egyedül. Krisztusban társat kaptunk az életünk útjá­hoz az első lépéstől az utolsó lépésig. így lesz az első lépés ün­nepnap; a Krisztussal való kézfogás szép és szent ünne­pe. Aztán neki indulunk! Ho­gyan? Gondoljunk csak vissza az első gyermcklépéseinkre. Ott álltunk a szoba közepén gyön­gén és tehetetlenül. Az a ki­csi út, az egyik széktől a má­sikig, milyen messzinek lát­szott és milyen nehéznek. De valaki, aki nagyon szeretett, az édesanyánk, vagy az édes­apánk ott állt mögöttünk és különös szeretettel kinyújtotta a karjait... Üj esztendő első napján így indulunk el mi is, az első lé­pés gyermekei, de Isten áldó keze ki van nyújtva felénk ... Legyen áldott az Isten ezért az áldásért! (f.) RÉGEBBEN SZOKÁSOS VOLT ILYEN TÁJBAN fel­tenni a kérdést: mit hoz az új esztendő? Újévi nyilatko­zatok, cikkek, beszédek fog­lalkoztak ennek boncolgatá­sával. Manapság már nem találkozunk hasonló kérdés­sel az éveleji megnyilatkozá­sokban. Valahogy kikopott a köztudatból és a használat­ból. De ez érthető is, mert ellenkezik a mai gondolko­zással. A ma embere éretteb­ben néz a jövőre. Tudja, hogy feleslegesek a jósolga- tások. A jövendőt inkább a feladatok felől kell megköze­lítenünk. Ma az a kérdés egy új esztendő kezdetén, hogy milyen tennivalók várnak reánk, amelyeknek megoldá­sától sokban függ az eszten­dő alakulása egyéni életünk, népünk és az emberiség bol­dogulására. Jól tesszük tehát, ha mi most, mint egyház, számba vesszük az 1963. esztendő máris kibontakozó feladatait azokbán az emberi közössé­gekben, amelyekbe bele­ágyazva fut a mi életünk is. HAZÁNKBAN A VIII. PÁRTKONGRESSZUS MEG­ERŐSÍTETTE az . államveze­tésnek egyre jobban kibonta­kozó demokratizmusát és hu­manizmusát, ugyanakkor hangsúlyozva az ideológiai vonal változatlan határozott­ságát. Mi keresztyén embe­rek hitünkkel ebbe a hely­zetbe kapcsolódunk bele. S ez azt jelenti, hogy hálásak vagyunk minden megbecsü­lésért, amellyel népünk fe­lelős irányítói elfogadják a mi részvételünket az állami és társadalmi feladatok tel­jesítésében anélkül, hogy keresztyén hitünket felad­nánk. Mindjárt az év elejére gondolva: állampolgári hű­séggel veszünk részt a? új esztendőre kitűzött képviselő és tanácstag választáson, s közben örülünk annak, hogy a jelöltek listája széleskörű nemzeti összefogást fog tük­rözni, mint valóra váltását a kongresszus elvi határoza tainak. Híveink meg akarják álla ni helyüket mindennapi munkájukban, az új észtén dőre kitűzött népgazdasági tervek teljesítésében, mert világos előttünk az az össze­függés, hogy csak mindenki részéről jól végzett munka javíthatja tovább az életkö­rülményeinket. A keresztyén embernek nincs valami külön program­ja az államunkban, hanem az a dolga, mint mindenki­nek, de ezt ő nemcsak em­beri érdekből teszi, hanem „Isten előtt állva”, vagyis mint aki tudja, hogy közre­működését a dolgok előmoz­dításában Isten is figyeli és számon kéri. Amikor ilyen szemlélet- móddal kapcsolódunk bele népünk életébe, az a felis­merés vezet, hogy az egyház nem lehet sem kerékkötője, sem semleges szemlélője a körülötte folyó erőfeszítések­nek. Negatív magatartás so­hasem lehet jellemzője azok­nak az embereknek, akik Mesterüktől, Jézus Krisztus­tól a szolgálat útját kapták életfeladatul. Nekünk, ke­resztyéneknek nem egy el­képzelt helyzetet kell gondo­latban ■ kialakítanunk. és ah­hoz ' szabnunk. feladat-teljesí­tésünket, hanem az adott valóságos helyzetben kell a jó munkálását vállalnunk belső meggyőződésből. AZ EMBERISÉG ELŐTT AZ ÚJ ESZTENDŐBEN ko­moly megvalósítandó felada­tok állnak. Ezek közül az első a béke megőrzése. A Karib tenger térségében ki­alakult válság megoldása, amely a Szovjetunió önfe­gyelmét és békés zeretetét ta­núsítja, jó kezdet lehet ah­hoz, hogy az új esztendőben felszámoltassanak a legtöbb feszültséggel rendelkező gyúj­tópontok a világon, mint pél­dául a német- és ezzel együtt a berlini kérdés. Az érdekelt országok kölcsönös belátásán és fáradozásán fordul meg, hogy az adódó tűzfészkek lángot ne vethessenek. Ezeken a „helyi kezelése­ken” túlmenően azonban eb­ben az esztendőben mindent meg kell tenni az atomfegy­ver-kísérletek megszüntetésé­ért és a leszerelésért. A né­pek részéről ma. mór meg­érett óhaj és követelés a fegyvermentes világ megva­lósítása. IMÁDKOZZUNK Máté 7,24—27. Istenem, ismét elszállt egy év, mint röpke pillanat. Közi lebb kerültem a múló időben az örök partokhoz, s idők hat; rán érezem, hogy megméretik ítéleted mérlegén az életem. Mégis hálát adok neked, mert kegyelmed hordozott és bí neimmel együtt jóságosán elhordozott. Amit vétettem, megb; csátottad Fiadért, amit elrontottam, kegyelmesen jóra ford toltad, s én új év és új reménység küszöbén állhatok mi előtted, új lehetőségek előtt. Magasztallak, hogy az új év homlokán neved áll s az új é meg nem fáradó új kegyelmet jelent. Hálát adok minden j: téteményedért, mely az elmúlt évben enyém volt, s köszönő kegyelmed minden ígéretét az eljövendő évre. Köszönöm, hói rendezett és gondoskodó világban lakhattam, hogy békébe élhettem az elmúlt évben, s az új év felé is reménységg tekinthetek. Irgalmas oltalmadba ajánlom, Istenem, életünk« minden jó és igaz törekvést a világon, hogy életünk békés nyugodalmas legyen. Könyörgök népemért, kormányunkéi adj a világ vezetőinek jó belátást, hogy békében, igazság] vezethessék a világ életét. Segíts meg engemet, hogy életem tisztán állíthassam szolgálatodba, hogy ne kelljen ítélő széki előtt bánkódnom, mint aki homokra épített. Űj életünk alapja, múló idők felett való kőszikla, er várunk, reád bízzuk életünket. Legyen szent nevednek dics ség az időben és az örökké valóságban. Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents