Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-23 / 52. szám

Az egyháztörténetből: SZERETETET KÍVÁNOK Az evangélikus jobbágy sorsa A JOBBÁGYSÁG TELJE­SEN VÉDTELEN VOLT a rajta átgázoló földesúri jog vallási kényuralmával szem­ben. A katolikus földesúr, kü­lönösen, ha klerikus volt, föl­desúri birtokjogát látta meg­támadva abban, hogy paraszt­jai más hitet követnek, mint ő. A földesúri jog alapján egymás után veszik el ebben az időben a Dunántúlon és a Felvidéken a falusi templo­mokat, még a Carolina Reso­lutio előtt. Élen jártak az apátsági és püspöki földes­urak. Jellemző, hogy Pátyon (Pest m.) a földesúr katonák­kal ostromolta a református templomot és vette el a nép­től. Másutt erőszakkal vitet­ték el a harangokat, vagy pe­dig kiszedették a harangok nyelvét. Egyik adat szerint III. Károly uralkodásának el­ső évtizedében száznegyven templomot vettek el ily mó­don a protestánsoktól. i Jellemző az egri püspök testvérének, gróf Erdiídy Györgynek az eljárása. A pro­testáns Thurzók birtokában levő Galgóczot annak idején evangélikus jobbágylakosSá- gával együtt megszerezte a levert Rákóczi-féle szabadság- harc után. Az evangélikus jobbágyokat nem volt hajlan­dó tűrni birtokain. 1723. hús­vét j át tűzte ki az áttérés utolsó időpontjául. Azt sem engedte meg, hogy a jobbá­gyok eladják házaikat és más vidékre költözzenek. Miután a jobbágyok nem engedelmes­kedtek a földesúri erőszak­nak, kijelentette, hogy aki az újabb határidőig nem tér át, annak minden vagyonát el­kobozza, s el kell hagynia az ő birtokterületét. Az ellensze­gülők vezetőit katonák vitték a vár tömlöcébe, másokat kínzás és botozás bírt az át­térésre, a vegyes házaspárok esetében az evangélikus fél­nek azonnal el kellett költöz­nie. E sok erőszakosságra így pusztult ki ennék a falunak és vidéknek az evangélikus- eága. HASONLÓ VOLT A HELY­ZET OTT, AHOL A FÖLDES­ÜK anyagi előnyök miatt át­tért a katolikus hitre; ugyan­akkor jobbágyainak is át kellett térniük. Így történt Pest megyében, Rád község­ben Vay Ádám földesúr ese­tében, aki áttérése után fő­papokkal és nagy papi segéd­lettel jelent meg birtokán, ahol elvették a szegény job­bágyok által épített templo­mot, a papot megkínozták, az ellenállással próbálkozó pres­biterekre 12 botot csaptak, S később az ittas Vay a kálvi­nista és lutheránus parasztok­ra, akik továbbra tó vonakod­tak a teplom átadásához se­gédkezet nyújtani, 100—100 botütést parancsolt, ami kö­zelállt a halálos büntetéshez. Mikor pedig a hozzátartozók jajveszékeltek a földesúr előtt, akkor a földesúr szol­gái fegyverrel rohantak az asszonyokra, gyermekekre, öregekre és szétverték őket. Azután pedig megparancsol­ta, hogy az elűzött prédiká­torhoz senki ne merészeljen csatlakozni, mert „mindnyá­ját addig veretem, míg a hús csontjáról le nem szakado­zik”. ALTHAN VÁCI PÜSPÖK JÁRT ELÖL a protestáns nép üldözésében. Cegléden ellen­álltak az evangélikusok, s így büntetésképpen vehették el templomukat. Sáros megye 172 evangélikus templomából III. Károly halálakor csak 13 volt meg, de Mária Terézia alatt is 92 templom került katolikus kézre. Ugyanakkor azokon a he­lyeken, ahol nem volt lelkész és tanító, tehát a nem-artiku- láris helyeken, a plébános r gondviselése alá tartoztak a jobbágyok. A plébánost tehát sok faluban a protestáns hí­vek tartották el, éppen úgy, mint a koldusbotra juttatott ír nép a királytól támogatott anglikán papokat. A plébános á stólával igyekezett zsarolni a protestánsokat. Az evangé­likus Rudnai Lászlót Cinko- tán saját papja temette, mégis 1724-bén 103 Ft stólát szedett a plébános, ami meg­felelt egy évi protestáns papi készpénzfizetésnek. Előfor­dult, hogy nehéz beteg, aki régóta könyörgött a plébá­nosnak, hogy engedje hozzá a szomszéd faluban lakó pap­ját, hogy Űrvacsorát vehes­sen, miután nem kapta meg erre a papi engedélyt, lefizet­te a stólát a plébánosnak és szekéren vitette magát a pré­dikátorhoz. Útközben azonban meghalt, mielőtt papjához el­juthatott volna. UGYANAKKOR MINDE­NÜTT MEGINDULT A KA­TOLIKUS PAPOK TÉRÍTÉSI TÖREKVÉSE, amely olykor olyan méreteket öltött, hogy Hódmezővásárhelyen egy ki­végzésre vitt rab lerúgta a szekérről a mellette levő ba­rátot, mert „négy nap gyö­törte a pápista hittel”. III. Károly tömeges nemesítésé­ből is hiányoznak a protes­tánsok, noha nyomban ne­mességet kap az, akit a ka­tolikus püspök ajánl, aki ka­tolikus hitre tért, aki a Rá- kóczi-szabadságharc ellen küz­dött. Ekkor kezd a magyar nemesség eljogászosodni. Má­ria Terézia korában a vár­megyék legfőbb tevékenysége a vallásügyi igazgatás. Veszp­rém és Baranya megyékben a katolikus püspök volt egy­úttal a főispán is. Kíméletlen volt a protes­táns jobbágyságnak a sorsa. Ez világlik ki a híres vados- fai perből. VADOSFA ARTIKULÁRIS HELY VOLT, papja Fábry Gergely szuperintendens. 1751-ben egy Kisfaludi Balázs nevű, más' községben lakó ka­tolikus nemes provokatív szándékkal Vadosfán, a Radó család földesúri birtokterüle­tén, egyik zálogos birtokré­szen katolikus kápolnát épített és azt Szent István napján akarta felszenteltetni. A föl­desúri jog alapján a birtoko­sok tiltakoztak ez ellen, de sem a vármegyénél, sem a helytartótanácsnál nem kap­tak meghallgatást. Az evan­gélikusok között elterjedt a hír, hogy a kápolnaszentelés' ürügyén a vadosfai evangé­likus templomot is el akarják venni. A környező falvakból sereglettek a katolikusok Va- dosfára, noha az utakat a va- dosjaiak eltorlaszolták trá- gyás szekerekkel. Fábry Ger­gely szuperintendens kérte a faluban megjelent megyei fő­szolgabírókat, hogy halasszák el az ünneptartást, mert félő, hogy tetlegességgé fajul a do­log. Ez meg is történt, ami­kor a katolikus körmenet megállt a Radó- család kert­jénél, ott oltárt építettek és a plébános misézni kezdett. A Radó fiú kérte a plébánost, hogy a földesúri jog alapján szertartást az ő telkükön ne végezen. Ekkor azonban a ka­tolikusok őt megrohanták, mire a vadosfaiak is rátámad­tak a katolikusokra és nagy­arányú verekedés tört ki, melynek egy halálos áldozata volt. A vadosfai verekedésért 42 jobbágyot vasra verve vit­tek herceg Eszterházy várai­ba, a nemeseket perbe fog­ták, a két Radó nagy pénz­bírságot és 1-2 évig terjedő börtönbüntetést kapott, más nemesek 400 Ft pénzbünte­tést kaptak, a jobbágyok kö­zül többet várfogsággal, a többieket 50—200 botütéssel sújtották, amit a vadosfai ka­tolikus kápolna előtt, nagy­pénteken hajtottak végre. Fábryt elmozdították Szuper- intendensi tisztségéből és lel- készi állásából és kitiltották Vadosfa területéről. A befolyt büntetéspénzeket a kápolna javára fordították, ahová káplánt rendeltek ki, aki min­den István napján, ünnepi körmenetet vezetett végig a falun. A vallási viszálynak legnagyobb áldozatai ismét a jobbágyok voltak, Dr. Ottlyk Ernő Az ótestámentum egyik nagy prófétájánál: Hoseásnál olvas­suk ezt az igét: Szeretetet kí­vánok és nem áldozatot. A próféta akkor mondta ezt az igét, amikor az ótestámentomi vallást rendkívüli módon fe­nyegette az a veszély, hogy a sok szertartás cifra részletei között elvész a lényeg! Abban az időben már annyi előírt ima, ceremónia, böjt terhelte le a zsidó embert, hogy nem ért rá a szeretetet gyakorolni. Azt jelenti ez a tanítás a mostani karácsonyi ünnepek alkalmával, hogy az ünnepek nem is annyira arra valók, hogy megtanuljunk ünnepelni, hanem, hogy a szeretet gya korlátában megmaradjunk. A karácsony ünnepe sem arra való, hogy a szeretet hangu­latában megfürödjünk egypár napra, azután visszatérjünk a szeretetnélküliség állapotába. Nagy a hajlandóságunk arra. hogy elgyönyörködjünk a ra­gyogó karácsonyi díszekben, az égő gyertyák mellett gyer­mekkorunkra gondoljunk és elfelejtsük a lényeget. A kará­csony a szeretet állandó gya­korlatához akar bennünket el­vezetni. Isten nagy tanítása karácsonykor ez: a földre jött Jézus szeretetet hozott az emberiség számára. Az újszövetség döntően fon­tos alaptétele így hangzik: Az Isten szeretet! És ennek a fontos alaptételnek a folyta­tását így fogalmazták meg a szentírók: És aki a szeretet- ben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne. Bibliatudósok szerint abban a korban, melyben Hoseás élt, a nép szorgalmasan és hűsé­gesen áldozott az Istennek, csak a szeretetet nem gyako­rolta. A nép szeretet helyett, a szeretet gyakorlása helyett, mutatta be az áldozatot. Az áldozatot bemutatók ki akar­ták fizetni az Istent azzal az áldozattal, melyet bemutattak Ügy gondolkoztak, hogy ők rendezik az Istennel való vi­szonyukat, megadják az Isten­nek, ami neki jár és ezért az Isten tartozik nékik. Tartozik azzal, hogy őket megáldja, né­kik egészséget adjon. Mindennek az előrebocsátá­sa után értjük meg jól és vi­lágosan, hogy a prófétai igén keresztül Isten valami ilyet mondott a népnek: Mit ér az egész szövevényes áldozati rendszeriek, ha a szívetek jég­hideg, ha a szívetek kihűlt? És mindebből valamilyen fény derül a mi ünneplésünk­re is. Mit használ, ha csodá­latosan szép karácsonyfát ál­lítunk és a fa alját megrakjuk ajándékokkal, ha a szívünk december 27-re éppolyan hi­deg lesz, mint amilyen volt azelőtt. Mit használ a temp- lombajárásunk, az ünnepi hangulatunk, a meghatódott- ságunk, ha nem marad állan­dó életünkben a szeretet gya­korlása. Karácsony utánra gyakran kihűl a szívünk. És újra az ol­csó megoldások emberei le­szünk. Inkább hozunk áldoza­tot, mint szeretünk. Az ember azt hinné, hogy az áldozat ne­hezebb, mint a szeretet. Pedig fordítva van. Karácsonykor értjük meg, hogy Isten arra tanít minket, hogy nemcsak a pénztárcánkig szeressünk, hanem egészen a szívünk mélyéig! És ne csak „szívünk mélyéig”, de pénz­tárcánkig is! Amikor ajándékozunk, te­gyük fel magunknak a kér­dést, vajon nem a szeretet he­lyett ajándékozunk-e? Vajon a kicsiny, vagy nagy ajándék egyben jeladás-e a szívünk mély és igaz szeretetéről? Karácsonykor sok templom szószékéről hangzik majd az ige: Isten legyen hatékonnyá a szívünkben. Ez azt jelenti, hogy Istennek a szeretete le­gyen hatékony rajtunk keresz­tül az emberek között. Külsőségekben nem lesz hi­ba! Isten minket úgy akar meg­áldani, arra készítget, hogy karácsonykor telítődjünk meg sok-sok szeretettel és ezzel a szeretettel közelítsünk a má­sik emberhez! Ha ezt megért­jük és gyakoroljuk is, akkor igazán boldog karácsonyunk lesz. Fülöp Dezső Az Ünnep arca A világban az a karácsony, hogy túl minden élet-maráson bensők oltárán tűz ég, emberség, jóság, hűség, s testvérre törni nem ereszt a béke karja, a kereszt. A családban az a karácsony: túl italon, s túl a kalácson áldássá érik a szád, érted a más panaszát, s mindazzal, mi még a tied, bcpólyálsz néhány tört szívet. S te-magadban az a karácsony ahogy a való győz Tamáson; győz, mint a fény az éjen! A szem kitárul mélyen, lát... s nem nézi most: mi [milyen? — Jézusa párnáin pihen. Esti Gyula A kondorosi gyülekezet ünnepe A KONDOROSI SZÉP, NEOGÓT TEMPLOM magas­ba szökő tornya alatt, ahol a tág belső tér ölelve karolja át a népes gyülekezetét, van egy különös, nálunk szokatlan ol­tárt tartozék, a kép alatt, szinte oltárszélességben el­nyúló színes, mély faragott relief vonzza magához a te­kintetet s kelt áhítatot; az úrvacsorái asztal körül ülő tanítványi sereg, középen Jézussal. Nemrég még nagyon árva volt ez a félig szobor, félig kép. Még akkor is árva volt, ha körültérdelték. A szívek távolodtak el tőle, amikor meghasonlás és viszály hatal­masodott el a lelkeken. Pedig ez a nép meleg családi össze­fogás szeretetében érett egy­kor szerencsét próbáló telepe­sekből, uradalmi zsellérekből, Körös-árja űzte hontalanokból erős gyülekezetté. A település történetét ha gyorsított filmen látnánk, úgy tűnnék, mintha a szétszórt tanyák összefutná­nak apró csibékként a kotlós: a legendás kondorosi csárda köré. A pusztában kiáltó szó, amire az ősi Szarvas híres papja, Achim Ádám felfigyelt, fájdalomból jajdult fel s Petőfi Sándor öccsének, Ist­vánnak ajkán fakadt, ö ke­reste fel a tekintélyes espe­rest s panaszolta el neki, hogy kint a pusztán kolera pusz­tít, arat a halál s a családok szenteletlen temetőben hántol­ják el szeretteiket a csákói uradalom mellett. Jönne ki az esperes és szentelné fel ezt a szomorú földet. 1873-ban történt ez s Áchim Ádám a halál kiáltásából az élet vajúdó szavát hallotta meg. Felfigyelt a kondorosi csárda vidékén lakó, küsz­ködő evangélikusságra. A Bolza-uradalomból kimért ház­helyeken nőttek a kis ottho­nok s 1875-ben községgé szer­vezkedtek. Két év múlva a mai templom helyén torony nélküli imaházat emeltek. Ekkor már Reviczky László szarvasi segédlelkész gyűjtö­gette a híveket. Ebben az ima­házban, amelyet 1887. nov. 6-án szenteltek fel, a hívek leánygyülekezetté szerveződ­tek Szarvas szárnyai alatt s kilenc év múlva anyásodtak, Keviczky Lászlót tartván meg lelkészüknek. A GYÜLEKEZETTÉ SZER­VEZŐDÉS, az első imaház felszentelése s az első lelkész működése megindulásának hármas ünnepén tekintett most vissza a népes kondo­rosi gyülekezet a 75 éves múltba hálaadással s a tanul­ságokban érlelődő reménység­gel. Az ünnepi istentiszteleten Koren Emil püspökhelyettes prédikált. A közgyűlésen meg­emlékeztek az egyházközség történetéről s leleplezték a to­rony alatt azt az emléktáblát^ amely szerényen és kevés szó­val sokat mond: „Isten iránti hálából, az egyházközség meg­alakulása 75. évfordulójának emlékére. 1887—1962. Hű a2 Isten...” Keviczky László 47 évi szol­gálata alatt nőtt naggyá a gyülekezet. A maguk erejéből indultak s amikor már talpon álltak; jött az erősítő segítés, Áchim Ádám hagyatékából mind az egyházközség, mind pedig parcellázás révén a hí­vek földiekben is gyarapod­tak, 1900-ban új paróchiát, 1904-ben új templomot épí­tettek. Krisztus teste volt az egyház s Keviczky László élete is azt mutatta, hogy: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” Ami­kor sírba hanyatlott, vele egy sajátos, ízes, markáns vo­nalú papi típus lett múlttá, Róla, mint egyháztörtémeti karakterisztikumról, csendes emlékezések óráján ízes tör­téneteket szokott mondani a falu szülötte, Vető Lajos püspök. A MEGNÖVEKEDETT, ERŐS GYÜLEKEZETÉT utóbb megtépte a külső és belső vi­har. A két világháború mil­lió könnyét és keservét két rideg vonal markánsan mutat­ja: a születések és halálozá­sok statisztikai vonala. A má­sodik világháború utáni, pa­pok miatt vívott belső harcok pedig hűtötték a Krisztus teste melegét a szívekben s míg hangzott Róla a szó, Ö maga kívül maradt. Az emlékezés e szép ünne­pén azonban már ismét egy szívvel és bizalommal fog ke­zet mostani papjával a gyüle­kezet s Táborszky László az­zal a reménységgel prédikál s a hívek azzal a buzgalom­mal hallgatják, amit ünnepi nyilatkozatuk egy mondata így fejez ki: „a tisztán és iga­zán hirdetett evangélium, meg- termi a maga gyümölcseit: hitet, szeretetet, reménységet és békességet”. Körülöttük a korszerűen, közösen művelt föld bőven adja gyümölcseit. Az egyház­ban is a korszerűen, közösen járt úton reménységgel zeng a gyülekezet éneke. Koren Emil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents