Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-12-02 / 49. szám
cA szamasi ^iLLekzzei lUUltfLC. NOVEMBER Hö 4-ÉN HÁLAÜNNEPET tartott a szarvasi újtemplomi evangélikus egyház a szúvasödás folytán elkorhadt, összeroskadás- sal fenyegető templomtető ge- rendázatának rendbehozása alkalmával. Az ország egyik legszebb evangélikus templomát a gyülekezet adakozásból és' segélyből hozta rendbe. Ez alkalommal meglátogatta a gyülkezetet Káldy Zoltán püspök és Koszorús Oszkár esperes is. Káldy Zoltán püspök a délelőtti főistentiszteleten hirdette az igét: Ef. 2, 14—20 alapján. Igehirdetésében többek között ezeket mondotta: „E szép templom megerősítése buzdítson titeket a ti belső emberetek megerősítésére, az új ember kialakítására. Szükség van erre, mert a mi belsőemberünk az idők viharában gyakran elgyengül. A Szentlélek Isten azonban segít. Aki ma Sem gyengébb, mint volt a templomépítő ősök idejében. Csak kérni kell: Jövel és erősíts meg. És ö megteszi! — Mindnyájunknak állandóan erősödnünk kell. AZ APOSTOL FIGYELMEZTET: hogy Krisztus a szívünkben lakozzék a hit által. — Nagy kitüntetés ez, hogy a királyok királya elfogadja a szívünket lakhelyül. Elfogadja, mert belsőleg át akar formálni minket olyannyira, hogy mások is lássák: ebben az emberben Krisztus él! Krisztus forradalmat akar bennünk teremteni, hogy egészen újjá lehessünk. Milyen jó isi volna, ha itt is, a ti gyülekezetetekben ilyen megújulás történnék s az emberek meg tudnának egymásnak bocsátani, szeretni tudnák azokat is, akik nem hivők, nem evangélikusok, mint ahogy Jézus is tette, aki nem válogatott az emberek között, csak szerette őket. Így kell átformálódnia mindnyájunknak. Aki a szívébe Krisztust befogadja, annak az életében elrendeződik minden. Elrendeződik a gyermekek— szülők—házastársak meglazult viszonya. Amikor az ember a golgotái kereszt alatt rádöbben Isten irántunk való nagy szeretetére, aki megbocsát, üdvösséget ad, akkor mondja boldogan Pál apostollal: Meghajtom térdeimet a dicsőség Királya előtt.” Az ünnepi istentisztelet végeztével Káldy Zoltán püspök előbb az egyház nagyszámú presbitereinek adott tájékoztatót egyházunk időszerű kérdéseiről, majd a helyi lelkészeikkel tartott megbeszélést. Pálfy István A ZSINATI ATYÁK HITVALLÁSA Világszerte a reménység és aggodalom érzéseivel kísérik figyelemmel a keresztyének a II. Vatikáni Zsinat eseményeit. A biztató jelenségek mellett szomorúságot, csodálkozást, sőt megütközést váltott ki az az eskü, illetve hitvallás, melyet a zsinati atyáknak 1408. óta el kell mondaniok. Ez előfeltétele a zsinat munkájában való részvételnek. A szöveg az úgynevezett Professio fidei Tri- dentina (Tridenti hitvallás), amelyet a Codex Juris Canonici minden kiadása mellé hozzányomatnak. Ebben a formájában ezt a hitvallást első ízben az I. Vatikáni Zsinat alkalmából kellett letenni. A Professio fidei Tridentina szövege a következő: „Én, N. hiszem és szilárd hittel vallom együtt és részeiben mindazt, ami a hitvallásban foglaltatik, amit a szent római egyház szükségesnek tart. Mégpedig: Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, a menny és föld, minden látható és láthatatlan teremtőjében. És az egy Ürban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, ö minden idő előtt az Atyától született: Isten az Istenből. Fény a Fényből, az igaz Istentől való igaz Isten, fogantatott, nem teremtetett, egy lényegű az Atyával. Minden általa teremtetett. Értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért szállt alá a mennyekből. Testet öltött magára a Szent Lélek által Máriából, a Szűzből, és emberré lett. Értünk Pilátus alatt megfeszít- tetett, szenvedett és eltemette- tett. Harmadnapon feltámadott az Írás szerint. Felment a mennybe és ül az Atya jobbján. Visszajön majd dicsőségben, hogy ítéletet tartson élők és holtak felett, és az ő országának nem lesz vége. Hiszek a Szent Lélekben, az Úrban és életajándékozóban, Ö az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és dicsőítendő. Ö szólott a próféták által. Hiszem az egy, szent, katolikus, apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az életet az eljövendő világkorszakban. Amen. Határozottan elfogadom és magaménak vallom az apostoli és egyházi hagyományokat és az egyház egyéb szokásait és szabályait Hasonlóképpen elismerem a Szent Írást abban az értelemben, ahogyan a szent Anya, az egyház, tartotta azt és tartja. Reá tartozik a valódi értelem megítélése és a Szent Írás magyarázása. Sohasem fogom azokat másként érteni és magyarázni, mint csakis az Atyák egyhangú felfogása szerint. Arról is hitet teszek, hogy igaz és sajátos értelemben az Új Szövetségnek hét szentsége van. amelyeket Jézus Krisztus, a mi Urunk szerzett és szükségesek az emberi nem üdvösségéhez, ha nem is valameny- nyi minden egyes számára, vagyis: keresztség, bérmálás, oltári szentség, bűnbánat, utolsó kenet, papszentelés, házasság. Azokat a szokásokat is, amelyeket az egyház a fent nevezett szentségek ünnepélyes kiszolgáltatásánál helyesnek tart, elfogadom és helyesnek tartom. Mindazt egyetemlegesen és részleteiben, amit a tridenti szent egyházi zsinaton az eredendő bűnről és a megigazu- lásról határoztak és kinyilvánítottak, egészében elfogadom. Vallást teszek továbbá arról, hogy Isten a misében valóságos, egyedülálló és engesztelő áldozatként felajánl- tatik élőkért és holtakért, hogy az eucharistia szent szentségében igazán, valóságosan és lényege szerint egyszerre jelenvaló a test és vér a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Leikével és istenségével, hogy az egész kenyérsubstanciának testté és az egész borsubstanciának vérré változása megy végbe. Ezt az átváltozást a katolikus egyház transsubstanció-nak (lényege szerint átváltozásnak) nevezi. Vallást teszek továbbá arról, hogy csak egy szín alatt is az egész csorbítatlan Krisztust és a valóságos szentséget élvezik. Állhatatosan, szilárdan azt tartom, hogy van egy tisztítóhely, és az ott fogvatartott lelkek a hivők könyörgő imádsága révén segítséget találnak. Ugyancsak, hogy az embereknek a szenteket, akik Krisztussal együtt uralkodnak, tisztelni és felkérni kell; hogy ők értünk Istenhez odaviszik imádságainkat; hogy ereklyéiket tiszteletben kell részesíteni. Határozottan állítom, Krisztust, a minden időkben szűz Istenanyát csakúgy, mint a többi szenteket, eszményképnek kell tartani és megőrizni; hogy köteles tiszteletet és megbecsülést kell irányukban mutatni. Vallom azt is, hogy Krisztus az egyházra hagyta a búcsú feletti teljhatalmat és hogy az azzal való élés a keresztyén nép számára nagy áldást hoz. A szent katolikus és apostoli római egyház-at ismerem el minden egyház anyjának és tanítójának, igaz engedelmességet fogadok és esküszöm a római pápának, szent Péter utódjának, az apostolfejedelemnek, és Jézus Krisztus helytartójának. Éppígy kétség nélkül magamévá teszek és vallók minden egyebet, amit a szent, törvényes és egyetemes egyházi zsinatok, mindenekelőtt a tridenti szent zsinat és a vatikáni egyetemes zsinat hagyományozott és kijelentett, különösképpen a római püspök elsőségéről és az ö csaUitkozhatatlan tanítói tisztéről. És hasonlóképpen: Mindazt, ami ezzel ellentétben áll, és minden tévtanítást, amit az egyház elítélt, elvetett és átok alá helyezett, elítélek, elvetek és átok alá helyezek én is. Ezt az igaz katolikus hitet, amelyen kívül senki sem üd- vözülhet. amelyet itt én szabadon vallók és amelyet hűen megtartok, ezt akarom csorbítatlanul és tisztán életem végső leheletéig Isten segítségével állhatatosan megőrizni és vallani; és gondoskodni fogok arról, — amennyire rajtam áll, hogy azt az alám rendeltek vagy azok, akik tisztemnél fogva gondjaimra bízattak, megőrizzék, tanítsák és prédikálják. Ezt fogadom, szentül ígérem, erre esküszöm. Ügy se- géljen engem Isten és Isten eme szent Evangéliuma.” • A fenti hitvallással kapcsolatos álláspontunkat legközelebbi számunkban ismertetjük. fl hit munkája, a szeretet fáradozása, a reménység türelme PÁL APOSTOL LEVELEIBEN sokszor csendül fel, mint valami hatalmas orgonaműben ez a három hang: „Hit, szeretet, reménység.” Amikor az apostol a keresztyén élet lényegét akarja megragadni és megmutatni, mindig visszatér ide: hit, szeretet, reménység. A korinthusi levél 13. fejezetét így zárja: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” Igénkben e három főhang mellett azonban mintegy alá- hangzás képpen megszólal másik hang is. Pál beszél a hit munkájáról, a szeretet fáradozásáról és a reménység állhatatosságáról. Tehát a hit, a szeretet és a reménység uralkodó hangja mellett felcsendül a munka, a fáradozás és az állhatatosság színező hangja is, és ezzel érthetőbbé, színesebbé és gazdagabbá lesz a három főmotívum. A három kísérő hang nem engedi, hogy elábrándozzunk a hatalmas mű hallgatása közben a hit, a szeretet és a reménység szívet melegítő és kissé a hétköznapi valóságos élet fölé emelő hangjain, hanem a munka, a fáradozás -és az állhatosság idézése közben visszavisz bennünket ez a három kísérő hang a mindennapi életbe: oda, ahol éljük családi életünket, végezzük munkánkat és ahol meg kell mutatnunk, hogy mit is jelent számunkra a hit, a szeretet és a reménység. A munka ugyanis a hitnek, a fáradozás a szeretetnek és az állhatatosság a reménységnek a valódiságát igazolja. Azt bizonyítja, hogy a hit kipróbált, a szeretet hazugság- nélküli és a reménység élő. AMIKOR PÁL APOSTOL A HIT MUNKÁJÁRÓL, a szeretet fáradozásáról és a reménység állhatatosságáról, vagy még inkább türelméről beszél, úgy mutatja meg a keresztyén életet, mint tevé— 1. Thess. 1, 2-3. — kenységet, buzgóságot és se- rénységet. Igen, a keresztyén- ség nem a hangulatlámpa szobasarkoknak és valami elábrándozó, a hétköznapi életből kivonuló és afölé emelkedő életnek a formája, hanem cselekvő életforma, amelyben folyik a szeretet fáradozása, a türelem gyakorlása és a hit jócselekedeteinek munkálása. Ahol ez nem így van, ott megüresedik a keresztyénség és hiába szól, akár angyalok nyelvén a hitről, a szeretetről és a reménységről „olyanná lett, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom”. Pál apostol azonban éppen arról tesz bizonyságot, hogy nem kell zengő érccé és pengő cimbalommá vállnia a keresztyénség- nek, amely csupán ajkán hordozza a hit, a szeretet és reménység szép hangjait, hanem lehet olyan erővé, amely segít, előrelendít, meggazdagít és jót munkál. Az apostol nem könyörög Istenhez a Thessalonikabeli gyülekezet számára hitért, szeretetért és reménységért, hanem hálát ad azért, hogy ebben a gyülekezetben láthatóvá lett a hit munkája, a szeretet fáradozása és a reménység türelme. Vannak keresztyének, akik, amikor az emberek számon- kérik tőlük szeretetük fáradozását, vagy reménységük türelmét és ebben a számonkérésben elmarasztaló szó hangzik felettük, azzal szoktak védekezni, hogy hitüket, szerete- tüket és reménységüket Isten látja, ha az emberek nem is veszik észre. Ezzel szemben a Thessalonikabeliek hite, szere- tete és reménysége láthatóvá lett Pál előtt! Űgyannyira, hogy hálát adott érte az Isten előtt. A ma élő keresztyénség sem rejtőzhetik el szerete- tével, hitével és reménységével, hanem oda kell élnie aiz emberek elé azokat úgy, amint Jézus mondotta a Hegyi Beszédben: „Ügy tündököljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” PÁL APOSTOL ELŐSZÖR IS A HIT MUNKÁJÁÉRT AD HÁLÁT. Istennek drága ajándéka a hit, mely által a keresztyén ember megragadja azt, amit Isten tett érte: Fiát halálra adta bűneiért és feltámasztotta megigazulására, vagyis a hitnek jellemző tulajdonsága az, hogy elfordítja tekintetünket önmagunktól, a saját tetteinktől és ráirányítja szemeinket arra, amit Isten tett értünk. Egyben e hit által nemcsak nézzük, amit Isten cselekedett értünk, hanem el is nyerjük azt, mint drága ajándékot. Elnyerjük bűneink bocsánatát, az ebből fakadó új életet és az üdvösséget. De amikor, hit által elnyerjük Isten kegyelmét, ez az elnyert kegyelem munkálkodik bennünk és rajtunk keresztül, nem enged pihenni, hanem hajt a hit munkájára. A hit munkája pedig elsősorban az, hogy újjáformál bennünket. Behatol értelmi, érzelmi és akarati világunkba. Megváltoztatja gondolkodásunkat, kiforgat önző és csak magunknak kedvező életformánkból, megszabadít minden reménytelenségből és sötétenlátásból. Új szívet és új lelket teremt. Istennek a hiten keresztül folyó újjáteremtő munkája ma sem szünetel. Hirdetteti evangéliumát és a belőle támadt hiten keresztül folytatja a gyülekezetekben a hit munkáját. Gyülekezeteinknek és gyülekezeti tagjainknak igen nagy szükségük van arra, hogy végbemenjen közöttük és bennük a hitnek ez az újjáteremtő munkája. Ez szabadítja meg a gyülekezeteket attól, hogy a múlton merengjenek és bizonytalankodva lépjenek a jövő felé. Ez szabadítja fel őket arra, hogy Isten iránti teljes bizalommal megtalálják helyüket az új világban és áldássá tudjanak lenni abban. Ez lendíti a gyülekezeteket arra, hogy ne csak a maguk biztosításával foglalkozzanak, hanem a nyert új szívvel kitekintsenek a környező világra, amelyben élnek, amelynek egy részét alkotják és amelyben való szolgálatra hívattak el. Arra, hogy ebben a világban teremjék a hit jóízű gyümölcseit: a békességet, az örömöt* szívességeit, jóságot és mértékletességet. (Folytatjuk) Káldy Zoltán LENGYEL ÖKUMENIKUS SZEMLE A lengyelországi nem katolikus egyházak ökumenikus tanácsa „Lengyel ökumenikus Szemlét” ad ki. Nemrég jelent meg a Szemle első száma német és angol nyelven. Az első szám így körvonalazza a Szemle feladatait: „Lengyelországnak az egész nép és az állam által vállalt újjáépítése, az egyház akot- mányszer'űen bizosított joga vallásos életének gyakorlására és a fefékezetek valóságos egyenjogúsága, csakúgy, mint az ökumenében helyet foglaló lengyel egyházak szociális magatartása adják az indítást az egyház, a nép és az állam javát szolgáló konstruktív munkában való részvételre.” A Szemle teológiai, különösen is egyháztörténeti cikkeket, továbbá a népi Lengyelország ökumenikus tanácsának jelenlegi életéről szóló tájékoztatásokat tartalmaz. SERGIUST NEVEZTÉK KI BERLIN ÉS KÖZÉP-EURÓFA ÉRSEKÉVÉ A moszkvai patriarchátus Sergiust nevezte ki Berlin és Közép-Európa érsekévé. Sergius érsek hivatalának elfoglalására már meg is érkezett Berlinbe. Fogadásakor, az üdvözlésekre adott válaszában Sergius érsek többek között kijelentette, hogy különösképpen is a béke gondolatát kívánja szolgálni, az egyháznak adatott eszközökkel. Az 54 éves Sergius érsek jelenlegi tisztében loann Wendland utóda, akit — mint már arról hírt adtunk ■— Észak- és Dél-Amerika exar- chájává neveztek ki. Székhelyét már elfoglalta New Yorkban. És mikor azt látta... Idős, kékhályogban szenvedő 80 éves dédapa utazik velem a 66-os villamoson. Összebarátkozunk. Meggyfabotjával majdnem kiböki a villamos ablakát. Amikor mutatja a Zsigmond téren játszó sok-sok gyermeket. Nyár vége van és jó nagyokat játszanak a gyermekek. Nagyon szeretem a gyermekeket, mondja idős útitársam. Nekem is van bárom unokám, a vegyészmérnök asszonylányom gyermekei. A vöm meghalt, három gyermekem még a második világháborúban pusztult el. Tessék elhinni nekem, hogy aki háborút akar, az nem látja ezt a sok játszó gyermeket! Á Szépvölgyi útnál útitársam leszállt a villamosról, én pedig tovább elmélkedtem. Nem tudom hogyan, de az irgalmas samaritánus történetéből a fenti ige jutott eszembe. „És mikor azt látta, könyörü- letességre indult.” Áz irgalmas samaritánus látta, sőt meglátta szenvedő embertársát. Vagyis látni kétféleképpen lehet. Lehet hideg szemmel! Lehet úgy, hogy csak a profitra nézek és nem látom a gyermekeket. Lehet úgy, hogy csak a háborúra gondolok és nem érdekel, hogy esetleg ezer város és többszázmillió ember elpusztul! Az irgalmas samaritánus és a másik két ember (a pap cs a lévita) viselkedése között hatalmas különbség van. A másik kettő, a pap és a lévita is, látták a bajbajutott embert, de messzire elkerülték. A samaritánusnak különös szeme, látásra, meglátásra alkalmas szeme volt. Volt a nézésében valami melegség, emberiesség. A másik kettőnek hideg, száraz, nem emberséges látása volt. Valaki azt írta az irgalmas samaritánusról, hogy miközben ment a szerencsétlenül járt emberen segíteni, látta annak a családját. Arra gondolt, hogy ezt a szerencsétlen, kifosztott embert is várja otthon a családja, a gyermekei, várják otthon a kapu előtt, hogy mikor érkezik haza, mit hoz. Mindenesetre, az irgalmas samaritánus látásában együttérzés volt. Helyes, ha ebből a szóból kihalljuk, hogy az egész világ abban az elesett állapotban van, hogy rajta csak az emberek együttérző szeretete segíthet! A napokban a Corvin Áruházban találkoztam szovjetunióbeli és franciaországi turistákkal, akik a barátkozás után az étteremben sörrel köszöntötték egymást. Mint együttérző barátok váltak el egymástól! Benső, emberi, együttérző tekintetet várnak az emberek egymástól. A csüggedező hitre és a nagy-nagy árvaságra ez az egyik legfontosabb földi orvosság. Emberi látással nézni kicsit és nagyot az utcán, a munkahelyünkön, a villamoson, a szomszédban és mindenütt, ahol csak járunk! Emberi látással nézni a nyugati és a keleti térfélen lakó embereket! Emberi látással nézni a fehér, fekete, vagy sárga embert. Emberi látással nézni azt az embert, aki nem úgy gondolkozik, mint mi! Az első keresztyéneket különösen az jellemezte, hogy nagyon szerették egymást és minden más embert. Valamelyik római városban pestis ütött ki és nem merték a halottakat eltemetni. Ekkor jöttek az erdők mélyéről a keresztyének és imádság és énekszó kíséretében temették a halottakat. A pogány rómaiak azt mondták: a keresztyének nemcsak a halot- tainkat látják, hanem minket is nagyon szeretnek! Van egy régi imádság: Uram Jézusom, jelentsd ki újra a te szeretetedet, hozzám való jóságodat és melegítsd fel az én hideg szívemet, hogy lássam az én felebarátaimat és tudjak másokért valami jót tenni! Bárcsak kezdenénk el hasonlítani az első keresztyénekhez, akik szerették egymást. Pedig ők nemcsak egymást szerették, hanem a többieket is, másokat is! Fülöp Dezső 4