Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-12-02 / 49. szám
ÁBRAHÁM GONDJAI (Advent — ígéret) Céltudatos9 egyenes út A kubai válság tanulságai Ábrahám tovább vonult sátraival, elment és Mamré tölgyesében lakott, amely Hebronban van és ott épített oltárt az Úrnak. I. Mózes 13,13. És tamariszkuszíákat ültetett Beérsebában, és hirdette ott az Úrnak, az Örökkévaló Istennek nevét. I. Mózes 21,33. Azután eltemette Ábrahám feleségét, Sárát. Makpélá mezejének barlangjában, Mamréval szemközt. — Kz Hebrón, Kanaán földjén. Így jutott a mező meg a rajta levő barlang Hét fiaitól Ábrahámnak birtokába sírhelyül. A SÄTOR a honfoglaló ÄBRAHÄM első GONDJA. Ezt a nevet ugyan csak később (17,5) kapja a há- ráni Ábrahám, az ígérettel együtt, hogy népek sokaságának Atyja lesz, ő az aggastyán és magtalan. Az új hazában, Kánaánban, ahová az Ür ígérete és parancsa hívta, és engedelmes bizodalma vitte, most sátrat épít. Mamré tölgyesében, Hebronban — tudósít az ősi híradás. Ez lesz immár állandó lakóhelye a sokat próbált, hányt-vetett vándornak. Itt telepedik le a Biblia Odysszeusza. Ösfák árnyas ligetében áll sátra, ez az egyszerű hajlék. Több annál: otthon. Vele lakik hitvese, sorsának osztályosa, Sára, s a háznépe. Ajtaja tárva áll a vándor előtt — vándor ő maga is —, asztalánál angyalokat vendégel meg egyszer. S ha leszáll az éj, az ég bársonyán tündöklő csillagtábor Ábrahám sátra felett, az ígéretről beszél: „Számláld meg a csillagokat, ha ugyan megszámlálhatod... így lesz a te magod.” Így lesz Kánaán, a megígért föld, Ábrahám hazája. Mert haza nélkül, hazátlanul nem lehet élni embernek a földön. Kell annak édes, szívet melengető tája. S a sátor, az otthon, az ősi hajlék, ahol nemzedékek váltják egymást. Az otthon, amely oltalom és fészek, biztonság és béke. S ahol csak békében lehet élni. Ábrahám kortársai a béke — sálóm — ősi köszöntésével lépték át egymás küszöbét. Béke szálljon e hajlékra — béke az érkezőnek. Nemzedékünk szívében mélységes visszhangot ver e köszöntés. Láttuk elhamvadni a kunyhókat és porrá omlani a palotákat. Láttuk a hontalan embert bo- lyongani feldúlt hajléka omladékáin. S úgy hisszük: mióta Jézus Kristzusról feljegyeztetett, hogy Isten fia emberré lett és közöttünk „sátorozott” (János 1,14), azóta különösképpen is drága, megszentelt és ígéretes minden emberi hajlék. KUTAK ÉS FÁK AZ AB- RAHAm MÁSODIK GONDJA. A nyáját legeltető pásztorember a jövendőre gondol. Ásót fog s feltöri a földet, amely még nem az övé s mégis úgy él rajta, mint aki már hazaérkezett. Az ígéret fényében ültet zsenge palántákat. Mire felnőnek, rég porrá lesz ő maga. Árnyékukban unokája hűsöl majd. De hisz épp őnekik plántál, ültet, épít. Forrást falaz, kútat mélyít, vízgyűjtőt ás a ritka esőnek, az ég áldásának. Mert a víz az élet Kelet népének, s a zöldelő oázis pihenőre hívja a sivatag tikkadt vándorát. Ábrahám tette a reménység és a bizodalom mozdulata. A gondoskodásé és a szolgálaté. Magának, szeretteinek s mindazoknak, akik e tájra vetődnek, éltető s üdítő vizet csör- gedeztet majd a kút, amit Abrahám ásott. S egyszer majd Jákob kútja mellé ül le egy fáradt, de fáradhatatlan vándor, hogy örök életre éltető vizet kínáljon egy sa- máriabeli asszonynak. Kútak és fák: a rendeződő s fejlődő emberi élet jelképei. A természet erőinek mívelése, feltárása s hasznosítása az emberi szellem, a találékonyság és szorgalom műve s egyúttal a művelődés, az emberi szellem pallérozásának elengedhetetlen feltétele is. Ábrahám, a vándor, országot épít övéinek s a jövendő nemzedékeknek. Kánaán nem magától lett tejjel és mézzel folyó földdé. Emberi szorgalom, veríték s lelemény tette azzá. A régészek nemrég tárták fel Salamon király öntöző csatornáinak rendszerét. S a mérnökök megállapították: I. Mózes 23,19—20. ma sem lehetne azokat másként vezetni. Az első kútakat Ábrahám ásta az ígéret földjén (21,30; 26,15) — az ígéret fényében és reménység alatt. Hogyan is mondotta Luther: „Ha úgy tudnám, holnap lesz az utolsó ítélet napja —, ma még elültetnék egy almafát.” A CSALÁDI SÍRHELY ÄBRAHÄM HARMADIK GONDJA. Isten népének első kánaáni telepese tudja, hogy földi vándorútja egyszer véget ér. A kútak és fák túlélik majd, ha földi sátorháza elbomol. Szeme a végső nyughelyét kereste. Művét majd folytatják utódai, az ígéret gyermekei. Nem határtalan a földi lét, ám éppen korlátja éleszti felelősségét s a halandó munkakedvét. „Emlékezzél a halálra!” — intettek az ókor bölcsei. A hivő ezt így érti: felelősséggel s jól használd a sáfárságra kapott időt! Aki Ábrahám hitével gondol a sírra, nem életkedvét veszti, inkább józanul vet számot az idővel s erővel és bölcs szívvel számolja napjait, amiket alkotásra és szolgálatra kapott. Az ősök sírja megszenteli a szülőföldet s példája serkenti az utódokat. Ez a szó gyakran vetődik fel életünkben. Ilyenkor tanácstalanok, tájékozatlanok vagyunk. így kerestem egyszer a na*, város forgatagában azt a helyet, ahova hívtak és vártak. Ismeretlen épületek, idegen emberek között, nem isimert útakon jártam. A cím pontos. Meg kell találnom. Megszólítok néhány embert. Az egyik nem ismeri, a másik ellenkező irányba küld. Idegesen nézek az órámra. Már csak egy félórám van, ha van és még mindig tájékozatlanul ténfergek. Senki sem törődik velem. Végre aztán valaki eligazít, most már tudom az utat, az irányt, ismerem a célt. Boldogan indultam az ismert cél felé. lelkészt — aki nálunk is járt, Magyarországon —, a Franciaországi Protestáns Egyházi Szövetség tiszteletbeli elnökét, az Egyházak Világtanácsa volt társelnökét, 17 szavazattal 11 ellenében, a Francia Akadémia tagjává választották. Ellenjelöltje a francia irodalom-történész, Marquis de Luppe volt. Ábrahám még nem ismerte az evangéliumot. Az igét, mely arról tanúskodik, hogy ha földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben (II. Ko- rinthus 5,1). S az Üjtestamen- tom bizonyságtevője látta őt, a „hit atyját” úgy, mint „aki várta a várost, amelynek erős fundamentoma van, amelynek építője és alkotója az Isten” (Zsidókhoz írt levél 11,10). AZ OLTÁR ABRAHAM NEGYEDIK GONDJA. Az oltár az áldozat helye. Jelképe annak, hogy minden Istené, mert mindent Istentől kaptunk s Ö mindent kérhet tőlünk, a mindent is elkérheti. Ábrahám számára ez az oltár valóság is lett, nemcsak jelkép. Reátette mindazt, ami a múlt, amit Isten szavára hajolva elhagyott, a számító aggódást, a félelmet és kételyt. S reátette — ó mily nehéz lehetett ez — a jövendőt s: Izsákot. Ezért kapott vissza tetézve, gazdagon mindent. Mert az oltár Isten kegyelmes, ajándékozó jelképe is és valósága. Abrahám Isten barátja volt, az ember, akivel az Ür szólt, a vándor, aki Istennel járt s ezért célhoz érkezett. Az Űré a föld s annak teljessége s a miénk is, mert Isten nekünk adta, hogy lakjunk rajta, töltsük be boldog utódokkal, műveljük békében s építsünk rajta virágos kertet. Sőt. Ö maga, az Ür is eljött, hogy velünk lakozzék „minden napon, a világ végezetéig.” Eljöttére s arra, hogy itt van Isten személyben megjelent áldása, emlékeztet Ábrahám, az ígéret vándora által is — Advent. Vége az egyházi esztendőnek. Már az új kezdődik. Rohan az idő, múlnak a napok, múlnak az évek. Itt a földön úton vagyok. Krisztus elhívott az örökéletre. Vajon jó úton járok-e, a cél felé tartok-e? Nem kellene-e irányt változtatnom? Az új egyházi esztendőben maga Jézus jön igéjében és szentségeiben újra és újra felém, nehogy eltévedjek, hogy célba találjak. Merre menjek? Amerre Jézus Krisztus vezet. Ő nemcsak irányt mutat. Mellém áll és életutamon mind a célig végig kísér. Halassy Endre óta az ökumenikus mozgalom egyik vezéregyénisége. A második világháború után azokhoz az egyházi személyiségekhez tartozott, akik elsőként vették fel újra a német protestantizmussal a kapcsolatot. A prágai, a torontói és az edinburgl egyetem tiszteletbeli doktorává választotta. Harmincegy éven át töltötte be a franciaországi Protes- Egyházszövetség elnöki Az emberiség néhány héttel ezelőtt az atomháború szakadékénak a peremén tántorgott. A holnapért aggódó keresztyén hívők, a világ minden táján élő becsületes, jószándékú emberek millióival egyetemben, megrendültén tekintettek Kuba és a kubai események felé. Világos volt mindenki előtt, hogy az USA eljárása: békeidőben, minden nemzetközi jogot semmibe véve, tengeri blokád alkalmazása, magában hordozta a termonukleáris világkatasztrófa veszedelmét. És hogy a jóvátehetetlen szörnyűség mégsem következett be, az elsősorban a szovjet miniszterelnök és kormány bölcs, mértékletes és megfontoltan céltudatos békepolitikájának köszönhető. Ezt ma már egyre szélesebb körben állapítják meg világszerte azok, akik az eseményeket elfogulatlanul szemlélik. A világbékének a kubai válság által szinte órák alatt előállt veszélyeztetettsége ellen valamennyi kontinensen azonnal példa nélküli tiltakozó áradat támadt. Az egész emberiség békéjéért aggódó szorongásnak adott kifejezést Bertrand Russel angol filozófus a válságnak szinte első pillanatában, majd megszólaltak testületek, egyesületek, békeharcosok, békebizottságok, kormányok és felelős államférfiak. Mi, a magyarországi evangélikus egyház hívei, lelkészei és veztősége mélységesen egyetértettünk a magyar kormány nyilatkozatával, melyben síkraszállt Kuba függetlenségéért és szabadságáért. Tettük ezt annál is inkább, mert tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy a Kuba nevéhez fűződő válság békés megoldása — vagy meg nem oldása —, kihat az egész emberiség holnapjára, amelyért keresztyén hitünk felelőssége alapján mi is elkötelezettek vagyunk. Teljes egészében magunkévá tettük a Prágai Keresztyén Békekonferencia nyilatkozatát és megelégedéssel fogadtuk az Egyházak Világtanácsa Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottságának megállapításait, melyek szerint az Egyesült Államoknak „eljárását alá kell vetnie a törvényes szabályoknak, és kerülnie kell az egyoldalú politikai intézkedéseket. Nem szabad elfelejtenie, hogy katonai támaszpontjai vannak külföldi területeken, amelyek sokkal kö- zelobb feküsznek a Szovjetunióhoz, mint Kuba az Egyesült Államokhoz.” Megszólalt a pápa is, és emlékeztetett arra, hogy a mi világunkban a legfőbb jó a békesség. De maguk a józanabb amerikai egyházi körök is elítélték kormányuk jogellenes politikai intézkedéseit és katonai lépéseit. És sorolhatnánk tovább a nem egyházi és egyházi tiltakozásokat. Ehelyett azonban inkább vonjuk le a kubai válság néhány tanulságát. Szükség van erre azért, mert a világ közvéleményének formálásához mi keresztyének is nagymértékben hozzájárulhatunk. A világ közvéleménye pedig egyre inkább lesz a politikát befolyásoló tényezővé. Mi keresztyének is segíthetünk abban, hogy a politika a válság súlyos napjai után Kelet és Nyugat alkotó tárgyalásaihoz vezessen. A kubai válság legfőbb tanulsága az — s ezt egyre többen így ismerik fel Nyugaton is —, hogy ilyen és hasonló veszedelmektől csak egy dolog mentheti meg az emberiséget. Ez pedig az általános és teljes leszerelés. Tudjuk, hogy az út, amely ehhez elvezet, nehéz és rögös, de éppen ezért kell nekünk, keresztyéneknek is imádságainkkal, minden cselekedetünkkel, munkánkkal és egész magatartásunkkal síkraszállnunk azért, hogy a végső cél, a leszerelési szerződés megkötéséig is, minden lépés erre a legnagyobb jóra irányuljon. Ez pedig meghatározza, hogy hol van a helye azoknak, akik az evangéliumból tudják, hogy a mi mennyei Atyánknak drága az ember élete. Azoknak, akik Isten gondviselő és békességszerző munkájában hisznek, s ezért szilárd reménységgel és bizakodással tekintenek előre a leszerelés ügyében is. A keresztyének helye ott van, ahol nemcsak beszélnek, hanem cselekszenek is a béke érdekében. Ez a kubai válság második tanulsága számunkra. A háború megakadályozása, az élet védelme és kiteljesítése az egész Szentírás tanúsága szerint Isten gondviselő akarata, s ha a keresztyének vállalják (ha nem vállalják, nem is keresztyének) Krisztus megbízatását a békességszerzésre, akkor ezt nem tehetik bizonytalankodva és fanyalogva. Csak azzal a bizonyossággal lehet és szabad a Sátán, a bűn és halál ellen (s mind a három ott tobzódik a háborúban, harcbaszállni, hogy a háború legyőzhető, azaz elkerülhető. Ez a kubai válság harmadik tanulsága. A szovjet miniszterelnöknek az amerikai kormányfőhöz intézett levele, majd a szovjet kormány üdvözlésre méltó magatartása és intézkedései azonban nem csupán a kubai válság által előidézett katasztrófa-lehetőségből születtek. A gyökerek sokkal régebbre és mélyebbre nyúlnak vissza. A szovjet békediplomácia Kuba esetében csak újra akcióba lépett. Hamis látás lenne a Szovjetunió magatartását valamiféle amerikai erőfölénynyel magyarázni. A szovjetmagatartás magyarázata az a töretlen és céltudatosan egyenes út, melyre a szovjet-diplomácia 45 évvel ezelőtt lépett, mikor először hangzott el békefelhívása az egész emberiséghez. Ez a kubai válság negyedik tanulsága. Érdemes volna teljes hosz- szában végigmenni ezen az úton, de helyszűke miatt meg kell elégednünk néhány állomásával. Ez is elég azonban annak bemutatására, hogy ez az út milyen céltudatosan visz 45 évvel ezelőtt-től Kubáig, — s arra a reménységre jogosít, hogy Kubától tovább visz az ésszerű tárgyalásokig Kelet és Nyugat között, s végül is megérkezik a leszerelési szerződés megkötéséig. A 20-as és 30-as évek nemzetközi konferenciái Után 1959. szeptember 18-án fontos útmutatóhoz érkezünk ezen az úton. A szovjet miniszterelnök kinyilvánítja az általános és teljes leszerelés tervét, mint a béke megőrzésének legfontosabb garanciáját. Az emberiség szeme elé ekkor odatárul a háború és fegyver nélküli világ gyönyörű és reális perspektívája. Annyira a szívek legigazabb vágyódását fejezi ki, hogy az emberiség nagyobbik és jobbik fele szívből magáévá teszi, s egyre elemen- tárisabb erővel követeli megvalósítását. 1961. szeptember. A közvélemény kényszerítése elől a Nyugat Sem térhet ki. A Szovjetunió és az USA közös nyilatkozatot ad ki, amely alapul szolgál arra, hogy 1961. december 20-án az ENSZ-közgyűlés azt a feladatot adja a leszerelési bizottságnak, hogy különös sürgősséggel jusson el az általános és teljes leszerelés szerződésének elkészítéséig. 1962. március 14. Tizennyolchatalmi leszerelési konferencia ül össze. Itt azonban nyilvánvalóvá lesz, hogy az USA eltér a saját maga által is kinyilvánított alapelvektől és visszakanyarodik az 1960. március 15-én tett régebbi javaslataihoz, melyek nem a leszerelést, hanem a fegyverzet ellenőrzését szolgálják, 1962. április. Az USA „újabb” javaslata nem szavatolja a leszerelés harmadik fázisában sem a magfegyverek eltiltását, s így csak ellenőrzést irányoz elő leszerelés nélkül. A szovjet tervezet szerint azonban nem lehetséges sem leszerelés ellenőrzés nélkül, sem ellenőrzés leszerelés nélkül, a cél érdekében a Szovjetunió újra & újra megkísérli, hogy elébe menjen partnereinek (Kuba esetében is végeredményben ez történt.) Javasolja, hogy a magfegyvereket már a leszerelés első szakaszában semmisítsék meg. Már 1960. szeptember 23-án módosító javaslatot terjeszt elő: javasolja a magfegyverek és rakéták célbajuttató berendezéseinek megsemmisítését. Bár a világ tudósai igazolják, hogy a meglevő nemzeti eszközökkel valamennyi atomrobbantás észlelhető, a nyugati hatalmak ragaszkodnak a helyszínen történő ellenőrzés elvéhez, ugyanakkor törvényesíteni akarják a földalatti atomfegyver-kísérleteket. Csak a Szovjetunió támogatja a nyolc semleges állam memorandumát és pártfogolja azt a javaslatot, melyet az ENSZ tagállamainak egyre nagyobb száma tesz magáévá, hogy a magfegyverkísérleteket legkésőbb 1963. január 1-ig meg kell szüntetni. A nyugati hatalmak e térén az ENSZ-közgyűlés határozatát is semmibe akarják venni, s Anglia éppen most tervez földalatti robbantásokat a nevadái kísérleti telepen. Tekintettel arra, hogy a nyugati hatalmak magatartása következtében a kísérletek megszüntetése tárgyában nem lehetett egységre jutni, s mivel a leszerelési szerződés megkötése tárgyában Genfben eddig alig történt előrehaladás, a Szovjetunió az ENSZ 17-ik közgyűlése elé terjesztett egy tervet, amely tudományos alapossággal tárja fel azokat az egész világra kiható előnyöket, melyet a leszerelés gazdasági vonatkozásban eredményezne. Az általános és teljes leszerelés a világ államait arra képesítené, hogy az emberiség legalapvetőbb szükségleteinek kielégítésére évente mintegy 120 milliárd dollárt tudjon fordítani. Ezt az összeget az államok ez idő szerint katonai célokra költik el. Ez 25 év alatt mintegy 3000 milliárd dollárt tenne ki, vagyis olyan összeget, amely mindazon javak értéke, amelyet az emberi munka mind ez ideig megteremtett. A javaslat ezután tudományos pontossággal tárja fel, hogy ezekkel a hatalmas ösz- szegekkel a Föld valamennyi kontinensén mi mindent lehetne előteremteni. Megcáfolja azt a bizonyos „érvet”, amely szerint a leszerelés következtében megnövekednék a munkanélküliek száma. A leszerelés révén a szerződést kötő államok által megtakarított pénzösszegnek már egy ötödé is 25 év alatt 500 milliárd dollárt tenne ki, amely a fejlődésben levő államok saját anyagi eszközeivel együtt elegendő lenne arra, hogy még a mostani generáció életében felszámolják a gazdasági visszamaradottságot és ismeretlenné tegyék az éhséget és nélkülözést. Ez a békepolitika tudomásul veszi azokat a reális akadályokat, amelyek pillanatnyilag a végső cél, a teljes leszerelés útjában állanak. Ezért nem kicsinyli le a kisebb eredmények elérését sem. Célja, hogy olyan légkört teremtsen, s minden akadályt kitartó, szívós munkával elhárítson, amelyek a véigső cél felé tartva, nehézségekét jelentenek a nemzetközi feszültség enyhítésében. Ezért javasolja a részietintézkedéseket is. (Pl. Bresnyev szovjet államfő Jugoszláviában.) Ilyenek: atomfegyvermentes zónák, a mag- fegyverek további elterjedésének megakadályozása, a háborús propaganda eltiltása, megnemtámadási szerződés a NATO és a varsói szerződés államai között, a külföldi katonai támaszpontok felszámolása stb. Ebbe a vonalba tartozik, és így érthető meg a szovjet miniszterelnök és kormány legutóbbi, a kubai válság viharfelhőinek eloszlatására tett, az egész világ hálájára méltó magatartása és intézkedése is. Kérjük Istent, áldjon meg minden nemes törekvést, mely az emberiség feje felől a fenyegető veszélyt, a háborút akarja elhárítani, — és kérjük, hallgassa meg a keresztyének imádságait a békéért, s adjon az egyházak népének erőt, hogy ne szűnjék meg a békéért könyörögni és fáradozni. Gádor András Groó Gyula Alexius patriarcha kitüntetése Alexiust, Moszkva és egész Oroszország patriarcháját 85. születésnapja alkalmából a Vörös Munkazászló érdemjellel tüntették ki. Merre? Kitüntetés HERNÄD TIBOR lelkészt, a gyenesdiási szeretetotthon igazgatóját, az Országos Béketanács jó békemozgalmi munkájáért a magyar békemozgalom ezüst jelvényével tüntette ki. HERNÁD TIBOR lelkész ezt a kitüntetést most másodízben kapta mcg._ A kitüntetést ünnepélyes keretek körött adta át a Hazafias Népfront megyei titkára és járási titkára. Dezséry László, az Országos Béketanács főtitkára is meglátogatta a lelkészt. A kitüntetés alkalmából meleg hangú levélben köszöntötte a lelkészt Dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspök is. Olvasótáborunk nevében is szívből üdvözöljük HERNÁD TIBOR lelkészt és kívánjuk néki, hogy tovább folytassa szolgálatát a béke érdekében. Isten adjon néki hűséget ebben a munkában. Megemlítjük, hogy HERNÁD TIBOR rendszeres néprajzi munkát is végez. Megírta Gyenesdiás község monográfiáját, mely a közeljövőben megjelenik. December első hetében tartandó országos néprajzi ankéton előadást tart Tüskevárott Nagy segítséget adott Gyenesdiás község vezetőségének a falumúzeum fölállításánál is. Marc Boegner lelkész a Francia Akadémia „halhatatlanjai44 között Párizs. MARC BOEGNER Boegner leikész évtizedek táns tisztét.
