Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-02 / 49. szám

KP. BÉRM. BP. 72. INDEX 25211

ÄDVGNr

I. VA5AR.NAP

OUwri ige: Márk, 1, 1—5. Szószéki ige: Ézsaiás, SS, 6—7.

Oltárterítő színe: lila.

Ezzel a vasárnappal kezdődik az egyházi esztendő és az ádventi idő. Esztendőről esztendőre ezzel az időszakkal nyílik meg a menny ajtaja Isten népe előtt, hogy feltáruljon előtte az igehirdetésben, mit tett a világért Isten: a Kezdet és a Vég Ura elküldte és elküldi Egyszülött Fiát, a Krisztust, hogy bűnbocsánatot adjon a Hozzátérőknek.

Ezért foglalható a magyar igehirdetési rend szószéki igéjéből szóló üzenet ebbe a mondatba: „Közel az Ür, térjünk Hozzá.”

Válaszoljunk Isten felhívására kedves ádventi énekünkkel:

Jöjj népek Megváltója!

Így kér a föld lakója,

Jöjj lelkünk drága fénye,

Szívünk édes reménye! (Dt. ék. 105. 1. v.)

Szeplőtelen fogantatás

„És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll tereád és a Magasságosndk ereje árnyéhoz meg téged”... Lk 1, 35.

Gyümölcsoltó, gyönyörű reggel Názáreth ébred Gábriellel.

Szellő seper előtte fényport.

Szépül cédrus és házárnyékfolt. Örömhír csattan angyalszárnyon. Remeg a Szűz: a Magasságos ereje jáspishúron játszik.

Arany méh zsong, friss fűz barkázik: „Ne félj! A sugár, akit fogsz, az Űré, újszövetségi posta.

.Jézus’: Fiú, fiad, királyod.

Ion, ki ront, teremt világot.

Él és hal érted, kínzott Bárány.

S ibolyántúli titkok táján tévelygőt vonz biztos síkokra... Váltság-halál, bűn, vaksors ellen. Minden népet tápláló Szellem:

Csodákkal piros, nemtilos Fa!

Sántha György

IMÁDKOZZUNK

Hálát adok, mennyei Atyám, az új ádventért, amely közeledésedet hirdeti nekem. Köszönöm, hogy életutamon — járjak télben, vagy tavaszban — Te közeledsz felém és életemet örök kegyelmed reménysége alatt élhetem.

Köszönöm, hogy ebbe a világba, amelyben születtem és élek, eljöttél egyszer és építed közöttünk országodat; hogy megváltó szereteted most is közel van, jelenvaló és hívogató; hogy lehet figyelni szavadra, lehet imádkozni Hozzád és lehet szeretni világodban az embert.

Áldalak Istenem, hogy személyes életem számára is van ígéreted, és arra rendeltél, hogy világod örvendező polgára és örök országod boldog gyermeke lehessek. Taníts meg feltétel nélkül fogadni Téged, mikor közeledsz felém. Segíts meg, hogy képes legyek őszinte és mély bűnbánatra mindazért, ami szívemet megkötözve tartja és képes legyek arra, hogy hívásodat meghalljam, igaz ítéleteidet elfogadjam, és az emberekhez, akikhez küldesz, békés, szeretetteljes, hűséges és igazságos tudjak lenni. Ámen.

Krisztus -Atya1. Jn. 2,22-25.

Az ősgyülekezetben szoros kapcsolatban volt egymással a tanítás és az élet. Döntés nélkül nem tudták elképzelni a bizonyságtételt Krisztus mellett, de a bizonyságtételt sem a való keresztyén élet gyakorlása nélkül! Ma ezt sokan el tudják képzelni, sőt gyakorolják is! Nemcsak a langymeleg keresztyének között, hanem az állítólagos „hivő” keresztyének között! Nem a szószék alatt, hanem még a szószéken is! Aki ugyanis nem vallja Krisztus gyülekezetében, hogy Jézus a Krisztus, az még mindig vár a világ megváltására. Aki Krisztus gyülekezetében Krisztus megváltó művét csak á maga kis körére és nem az egész kozmoszra vonatkoztatja, az nemcsak a hitében té- velyeg, hanem a cselekedeteiben is. Az ilyen ember nem hiszi, vagy nem akarja hinni és ezért nem is vallja, hogy neki az élet minden fontosabb kérdésében döntenie kell, mert ezekből a döntésekből születnek meg az életet formáló cselekedetek!

A döntés tartalma pedig az, hogy az a palesztiniai názáreti Jézus „akiben mint emberben testet öltött az isteni teljesség, Isten szeretetének a nagyszerűsége, az nem több és nem kevesebb mint a Krisztus. Ennek az embernek a születésekor nyíltak meg az egek és az angyalok éneke hangzott az emberek felé: „Békesség a földön és az emberekhez jóakarat!” , Ez a Krisztus egészen a testvérünkké, fegészen a felebarátunkká lett. De ez a Krisztus ugyanakkor a követésére hívta föl az embereket, templomot épített magának, amelynek a neve: Jézus Krisztus gyülekezete! Felállítja itt a földön oltárát, ahová hívogat bennünket, bűnösöket, hogy részesei legyünk megváltó kegyelmének és megbocsátó szeretetének. Aki pedig ajándékul kapja bűnei bocsánatát, az nem késlekedik a bizonyságtétellel sem, hogy Jézus a Krisztus! A mennyei Atya éppen benne keresett és vigasztalt meg bennünket: a názáreti Jézusban! Ez az Ember-Jézus a Krisztus, a Megváltó!

A döntésnek azonban van egy másik oldala is! Nemcsak az igaz, hogy Jézus a Krisztus, hanem ugyanígy igaz az is, hogy Jézus a Krisztus! Az ember Jézust a gyülekezet urává rendelte az Isten. Sántít a keresztyén bizonyság- tétel, ha hiányzik belőle ez a tétel, hogy Jézus Krisztus a megdicsőült Űr! övéi vagyunk prédikációinkkal és lelkipásztori munkánkkal, éneklésünkkel és imádságunkkal! Jaj nekem, ha nem hirdetem ezt a Krisztust, akiben komolyan vesz bennünket az Isten!

Bizonyságtételünk hitele nagyrészt azon mülik, hogy az egyház és a gyülekezet tudna k-e meggyőzően és hitelesen bizonyságot tenni az életükkel (tehát nemcsak a tanításukkal!) és egész keresztyén magatartásukkal tanúskodni erről a Krisztusról. Hogy mi keresztyének valóban hiszünk- e Krisztusban? Hogy mi keresztyének magasztalj uk-e benne a Megváltónkat? Hogy mi keresztyének engedelmeskedünk-e üdvösségünkre való parancsolatainak? Hogy mi

keresztyének tudjuk-e úgy félni és szeretni Öt, hogy nem élünk vissza a kegyességünkkel? Tudunk-e úgy hinni ebben a Krisztusban, hogy benne fölismerjük a mennyei Atyát és ez a hit elvezet-e bennünket odáig, hogy Krisztusban fölismerjük az Atya Emberbe öltözött szeretetét? Aki megtagadja a Fiút, az Atyát sem mondhatja magáénak!

Minden keresztyénség alaptétele ez! Sokan mondják erre ú. n. keresztyének: Nem tagadjuk meg az Atyát! Sőt az Atya felségéért lelkesedünk, hogy el ne homályosítsa azt a názáreti Jézus „emberi” képe! János apostol és vele együtt mi mai keresztyének azonban világosan valljuk: Krisztus nélkül nincs meny- nyei Atya! Istent, az Ötestá- mentom és Űjtestamentom Istenét, csak azért mondhatjuk Atyának, mert Krisztus ember lett, a testvérünkké lett.

Aki azonban vallást tesz a Fiúról, azé az Atya is! Krisztus tanítványa és tanúja tudja, hogy Jézus Krisztusban lettek igenné és ámenné az Ó- és Űjtestámentom Ígéretei. És az az ígéret, amit Krisztus ígért tanítványainak: az örök élet! És ez az örök életre vonatkozó ígéret nincsen távol tőlünk, nem megfoghatatlan, nem elérhetetlen. Nem több és nem kevesebb, mint Krisztus elfogadása és követése már most, itt a földön. Hiszen Ö maga mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit el- küldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn. 17, 3.).

Dr. Pálfy Miklós

TOVÁBB A JÓ ÚTON

A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. Kongresszusa iránt egyházunk népe körében is nagy érdeklődést lehetett észlelni. Ez természetes is. Hiszen a kongresszuson nemcsak a párttagok, hanem a pártankívüliek számára is életfontosságú megállapítások, nyilatkozatok és határozatok hangzottak el. Mindnyájunkra nézve nagy jelentőségű az a megállapítás, hogy hazánkban a szocializmus alapjainak lerakása megtörtént, a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött és hogy most már ezeken az alapokon a szocializmus teljes felépítése felé haladunk társadalmi, gazdasági, tudományos téren, falun és városban egyaránt. Ezt mi evangélikus keresztyények is örömmel vesszük tudomásul, örülünk annak, hogy nálunk nemcsak beszélnek szociális reformok szükségességéről, mint ahogyan az régen történt, hanem valóban elkezdődött parasztságunk felemelése is, életszintjének a városi lakossághoz való hangolása, örülünk azért is, mert a szocializmus alapjainak lerakásához munkánkkal számunkhoz és erőnkhöz képest mi evangélikusok is hozzájárultunk. De a jövőbe is nézünk. Igyekszünk további magatartásunkra, feladatainkra és teendőinkre nézve a megfelelő következtetéseket levonni. Látván a jó vezetés és a jó munka eredményeit, gyülekezeteink és lelkészeink a szocializnust építő Magyar Népköztársaságban hűségesen, szeretettel folytatják népünk javára szolgálatukat.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy igehirdetéseink és ’ imádságaink, minden egyházi

ténykedésünk sugározza az igazi emberszeretetet, mely elvi alapja a más vallású és más világnézetű polgártársainkkal való jó együttmun- kálkodásunfcnak. A békesség szolgálata befelé és kifelé, itthoni és nemzetközi tekintetben legalább olyan fontos lesz ezután is, mint amilyen eddig volt. A kongresz- szuson elhangzott az a bibliánkban is olvasható megállapítás, hogy „aki nincs ellenünk, mellettünk van” (Márk 9,40.), ami nagyon helyes alapja a jó együttműködésnek. Ezt a jelszót mi is mint evangélikusok és mint magyarok nemzeti egységünk fokozódó erősödése feltételének tekintjük. A kongresszussal egyidőben vettük a híreket a kubai válság és a kínai-indiai háborúskodás szűnéséről. Magyarországi protestáns egyházaink Ökumenikus Tanácsa ebben a kérdésben igyekezett egyházunk nevében is a békeszerető emberiség segítségére sietni a világbékét veszélyeztető események felszámolása érdekében. Imádsággal és cselekedettel, szóval és tettel a jövőben is azon leszünk, hogy az emberiség és benne népünk

bókén és nyugodtan haladhasson a különb, emberségesebb élet felé. Befelé és kifelé egyaránt a régi jelszó: Imádkozzál és dolgozzál! vezet bennünket azzal a tartalommal telítve, hogy imádkozzunk a békéért és munkálkodjunk okosan és tervszerűen embertársaink és magunk javára. A kongresszuson elhangzott nyilatkozatok közül nagy megnyugvással fogadtuk azt is, amelyik arról szól, hogy a magasabb iskolákba való felvételnél ezután még kevésbé szabad érvényesülnie a protekciónak és a származásnak, hanem a szorgalom és a képesség legyen a döntő. Nemzeti egységünk erősödésének ez a fontos jele és előmozdítója szintén annak a következménye, hogy már jócskán előre jutottunk a szocializmus útján.

Az egyházi esztendő végén, ádvent küszöbén e világban folyó életünk fontos jó eseményeiért mindenek fölött Istennek vagyunk hálásak. Öt kérjük, áldja meg népünk munkáját, szép terveinek és célkitűzéseinek maradéktalan megvalósulásával.

Dr. Vető Lajos

Ti mindnyájan a világosság fiai vagytok és a nappal fiai. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert az alvók éjjel alusznak, és a részegek éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, magunkra véve a hit és szeretet páncélját, és sisak gyanánt az üdvösség reménységét. Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem hogy üdvösséget nyerjünk a mi Űrünk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigyázzatok és építsétek egymást, amint cselekszitek is.

í. Thess. 5, 5—42.

*

Adulti Uözeiséfr

Advent első vasárnapjával új egyházi esztendő kezdődik és ilyenkor az új kezdet ünnepi öröme ezt a mondatot írja a keresztyének figyelme elé: — Karácsony közeledik és benne Krisztus közelíti meg a Reá váró embert.

Krisztus közeledő lépései az az ádventi közelség, amelyik nem múlik el nyomtalanul a hivő emberek életéből.

Az ádventi közelség először is az élet felfrissítését jelenti. A karácsony közeledése, a szeretet szép találkozásai* mindig megdobogtatják az ember szívét. Soha annyi jóság, soha annyi öröm nem mosolyog rajtunk és rólunk, mint éppen ezeken a találkozókon, a karácsony küszöbén, vagy egy pillanatra megállva és a szeretteink szemébe nézve.

Az ádventi közelségben felfrissül a hitünk és a hivatásunk, az örömünk és a jóságunk.

Jó újra kezdeni az életünket. Jó remélni és hinni, hogy ebben az egyházi esztendőben, amelyik most kezdődik, Isten szeretetéből, Krisztus arcvonásaiból, még több öröm kerül az életünkbe és még több örömöt tükrözhet tovább az életünk. — Az ádventi közelség felfrissülés!

De az ádventi közelség f e - gyelmezés is!

Krisztus közelsége, a karácsony fénye még erősebben világítja meg az életünket. A nagyobb fényben mindig nagyobbak az árnyak. A karácsonyi Krisztus-közelségben, az ádventi közelségben még jobban meglátszanak, „előjönnek” a hibáink és a tévedéseink, a bűneink és a mulasztásaink. Ebben a fényben „kitűnik” minden gyarlóságunk és minden gyengeségünk, Istennel és emberekkel szemben való minden adósságunk.

így lesz az ádventi közelség fegyelmezés. Rendezése az életünknek, amelyik tudja, hogy minden magatartása megvilágított.

Fényben forog és pereg le az élet. Isten és az emberek szeme, tekintete világítja és vigyázza szavaimat és szívemet.

Végül az ádventi közelség az élet felemelése!

Krisztus közelsége nemcsak felfrissít, örömmel tölt el, nemcsak fegyelmez és elrendez, hanem felemel és megerősít.

Ő közel van és lát engem.

Látja, amikor jót akarok és amikor a jót akarom. Látja a szívem tisztaságát és szándékát. Látja hűségemet Hozzá és szeretetemet, szolgálatomat, amikor ezzel másokat, mindeneket ölelek át.

De látja, ha elfáradok, ha elgyöngül a kezem, vagy el- szendereg a hitem.

És ilyenkor mindig megszólal.

— Én veled vagyok! És ilyenkor ez az ádventi szó, ez az ádventi közelség, ez az élet faeleme lése!

ff.)

V