Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-11-18 / 47. szám

Mária és az egyház „GYÓGYULJATOK KI » NEM VÉLETLENÜL FOG­LALKOZUNK éppen a refor­máció emlékünnepének köze­lében Mária személyével. A reformációnak köszönhetjük, hogy „Jézus Krisztus kedves édesanyját” (Luther nevezte '•ágy) világosabban, helyeseb­ben láthatjuk. A reformáció­nak köszönhetjük, hogy Mária alakja kiszabadult a legendák és emberi kitalálások festék­rétege alól, és képe a bibliai üdeségében, eredetiségében állhat előttünk. Amilyen ká­rosan hatott a keresztyénség- re, hogy Máriából közbenjárót formáltak és oltárra állítot­ták, hogy cégérül használták az eretneküldözéshez, hogy a pápaság hatalmi igényének eszközévé tették és ezért királynőként égbe emelték —, olyan hasznossá, jóhatásúvá vált őt eredeti bibliai kereté­ben viszontlátni, vele mint „az Ür szolgálóleányával”, ismét megismerkedni. AZ ÚJSZÖVETSÉG VI­SZONYLAG KEVESET FOG­LALKOZIK MARIÁVAL, de világosan mutatja meg helyét Isten üdvtervében, összefog­lalóan ezt mondhatjuk: Mária sajátos példa arról, hogy ki­csoda számunkra Jézus Krisz­tus, kik vagyunk mi, emberek, mit jelent hitre jutni és hit­ben élni; mi a keresztyén ember és mi a keresztyén egyház rendeltetése a földön; milyen kísértéseket, nehézsé­geket kell legyőzni ahhoz, hogy rendeltetésünk betöltes­sék. Sajátos példa, mert Má­riának sajátos körülmények között, sajátos szolgálatot vállalva kellett hinnie. Egye­dül neki jutott a szerep, hogy mint Jézus Krisztus édes­anyja, higgyen a Megváltó­ban. De neki is ugyanazzal a hittel kellett hinnie, mint közülünk bárkinek; hite ugyanúgy nem emberi képességeinek megnyilat­kozása volt, mint ahogyan a mi hitünk sem az, ha­nem a Szentlélek Isten munkája és ajándéka éle­tünkben. Egy bizonyos megkülönbözte­tést jelentett . számára, hogy Jézus anyja lehetett, de egy­ben kísértéseket és nehézsé­geket is. Ezek felett éppúgy győznie kellett hite által, mint ahogy nekünk is a ma­gunk kísértései felett. Mária tehát egy Isten által sajátos szolgálatra behívott ember, de ember, Ádámnak és Évának gyermeke éppúgy, mint mi, és éppen ezért, mert ember, példa arra, hogy lehet hinni, lehet Jézus Krisztust követni, lehet Isten szeretetét megismerni és boldogan ma­gasztalni. Ennek a „lehet”-nek a forrása azonban —■ és itt a döntő eltérés nemcsak a kö­zépkori, hanem éppen a mo­dern katolicizmustól, nem Máriában, nem bennünk, em­berekben, hanem rajta és raj­tunk kívül van, Istennek hoz­zánk lehajtó irgalmasságá­ban. Ingyen, kegyelemből, egyedül hit által — ezt ta­nulta a reformáció Mária pél-- dájából, és ezt tanulhatjuk Máriától mi is, ha nem az oltáron, nem a holdsarlón, csillagok koszorújában, ha­nem az evangélumokban ke­ressük fel őt, mint az' Űr egyszerű szolgálóleányát, mint Jézus Krisztus kedves édes­anyját. A mai egyház és a ma élő keresztyén ember számára a Biblia éppen Mária példá­ján teszi nagyon kézzel fog­hatóvá, hogy mit jelent hit­ben élni. Három bibliai tör­ténetet vegyünk szemügyre: 1; A KÁNAI MENYEGZŐ­RŐL szóló történetben Mária olyan kísértéssel került szem­be, amely sokszor környékez bennünket is. A hamis ön­tudat, az elbizakodottság kí­sértése ez. Rendszerint akkor ütközünk belé, amikor komo­lyan szeretnénk keresztyének lenni. — Kánában a lakodal­mi öröm kellős közepén kí­nos probléma támadt. Elfo­gyott a bor, Mária úgy érez­te, hogy a váratlanul fellépő baj szinte kapóra jött. Itt az alkalom, be lehet bizonyítani, hogy kicsoda Jézus. Ügy vél­te, Jézus segítségével ő hoz majd megoldást. A legtisz­tább szándékkal, csupa jó­akaratból —, de eszközként akarta használni Jézust. Mégis Jézus ítélete alá került anyás­kodó igyekezetével. „Asz- szony! mi dolgom van nekem veled? Nem jött még el az én órám.” Mária elfogadta Jézus iítéletét és szerényen, feltűnést nem. keresve, háttérbe húzód­va figyelt Jézus órájára. Így vált hitelessé, bizonyságtétellé a felszolgáló személyzethez intézett szava. „Bár mit mond, tegyétek meg!” — Hitben él­ni, számunkra is azt jelenti: nagyot-akarásunkkal Jézus ítélő szava alá kerülünk, sze­rénnyé, engedelmessé válni. Hitben élni — szabadulás gör­csös igyekezetünkből, mintha nekünk, keresztyéneknek kel­lene megajándékoznunk a vi­lágot Jézussal. Isten adja Jézus Krisztust a világnak, nem Mária, nem az egyház, nem már­tírok és kiemelkedő ke­resztyének. Jézus viszont minket ad oda az embe­reknek ajándékul, mint szerény embereket. Csak a szerény és engedelmes egyház, a szerény és en­gedelmes keresztyén em­ber szava válik érvé­nyessé, bizonyságtétellé az emberek között. — Vajon csupán a római ka­tolikusoknak kell szerénységet és engedelmességet tanulniok Mária példáján? 2. AZ APOSTOLOK CSE­LEKEDETEIRŐL ÍROTT KÖNYV ELSŐ FEJEZETE el­mondja, hogy Jézus mennybe­menetele után az apostolok Jeruzsálemben egy szíwel- lélekkel imádkoztak és várták Jézus ígéretének beteljesedé­sét, a Szentlélek kitöltését. Közöttük / volt Jézus anyja. Mária is. Pünkösdöt nem egy egy­házi akció teremtette meg, hanem pünkösd te­remtette meg az egyhá­zat. — Hitben élni azt is jelenti, hogy reménységben élni, ma­gunkat Isten ígéreteihez tar­tani, türelmesen, állhatatosan imádkozni. Csak az Isteniránt türelmes, vagyis reménykedő, kétségeit legyőzőt egyház és ke­resztyén ember tud türelmet tanúsítani az emberek iránt is. A keresztyének feleke­zeti, nemzeti, faj!, vagy világnézeti türelmetlen­sége, erőszakoskodása, ön­magukat igazoló heves­sége, „akciónak” nevezett sürgés-forgása mögött az Isten iránti türelmetlen­ség, az imádságban való meglankadás, sok leple­zett kétség rejlik. Az Apostolok Cselekedetei­ről írott könyv nagyon keve­set, mindössze egy közbe szúrt mondatot mond Máriára. De ebből az egy mondatból nem úgy ismerjük meg őt, mint valami Jézus érdekében foly­tatott akció védőszentjét, ha­nem mint Jézus Krisztus ked­ves édesanyját, aki az aposto­lokkal együtt egy szívvel- lélekkel imádkozott, állhata­tosan és türelmesen. — Vajon csak a római katolikus ke­resztyéneknek kell-e állhata­tosságot és türelmességet ta­nulniok Mária példáján? 3. VÉGÜL LUKACS EVAN­GÉLIUMÁNAK ELSŐ RÉSZÉ­BŐL az ún. angyali üdvözletei említsük meg. „Íme az Űr szolgálóleánya! Legyen velem a te beszéded szerint.” Az Isten beszéde iránti bizalom és engedelmes szolgálatkész­ség — ez Mária válasza, örül, boldog. Dicséretet énekel: „Magasztalja az én lelkem az Urat...” Mária magasztalja az Urat, mert Isten rátekin­tett az ő megalázott állapotá­ra, mert kegyelmébe fogadta, mert Istennél semmi sem le­hetetlen. Mária magasztalja az Istent és örömmel szolgál — mert hisz. Milyen nagy a különbség az Or szolgálóleányának biblikus képe és a hódító, uralkodó egyház szűz­máriás lobogói között! A hivő egyház és a hivő ke­resztyén ember nem hódít és nem uralkodik, hanem magasztalja Istent és szol­gáló életet folytat. — Vajon csak a római kato­likus keresztyénségnek van szüksége arra, hogy a szolgáló egyház útját járja Mária pél­dája nyomán? Aki a Szentírás fényében nézi és nem valamely „szent kút” víztükrében akarja po- gányos vallási rémülettel megpillantani Mária alakját, az az ő példája nyomán sze­rényen és engedelmesen, áll­hatatos türelemben, Istent magasztalva és az emberek között szolgálva követi Jézust. Az nem hozzá könyörög, ha­nem vele imádkozik; „magasz­talja az én lelkem az Urait...” Benczúr László AMÍG A BÉCSI UDVAR KÜLÖNFÉLE MESTERKE­DÉSEKKEL , húzta az időt, hogy ne kelljen állást foglal­nia a vallásügyi kérdésekben, azalatt az ország minden te­rületén tovább folyt a protes­táns templomok elvétele, a katolikus földesurak elkerget­ték protestáns jobbágyaikat, akik kóborlásaik során mocsa­rakban, erdőkben húzták meg magukat, és tartott általában a XVII. századihoz képest vértelen, de vele egyenlően következetes elnyomás, akár társadalmi, akár vallási tekin­tetben. 1730-ban bécsi miniszteri ér­tekezlet ült össze, hogy elő­készítse a vallásügyek meg­oldásának tervezetét. Az érte­kezlet a híres törökverő gene­rálisnak, herceg Savoyai Eugénnek az elnöklete alatt ült össze. A miniszteri érte­kezlet a következőkben kör­vonalazta a vallásügyi javas­latait: Fenntartják a különbséget a nyilvános és a magánvallás- gyakorlat között. Az artikulá- ris helyek lelkészei nem tá­vozhatnak el filiáikba szolgá­latra, de a nép felkeresheti őket. A nem artikuláris he­lyeken lakóknak csak magán vallásgyakorlatuk lehet, a ka­tolikus plébános gyakorolja felettük az egyházi iurisdic- tiót, annak tartoznak tizedet és munkaszolgálmányt telje­síteni és stólát fizetni. A pro­testáns szuperintendens hatás­köre csak az alája tartozó lelkészekre terjed ki. Vegyes­házasságot csak a plébános előtt lehet kötni: házassági ügyekben csak a katolikus szentszék bíráskodik, bár tisz­ta protestáns feleknél ezek vallási elveire is tekintettel kell lenni. Szigorúan kell bün­tetni azt, aki katolikus hitről protestánsra akar áttérni. Pro­testánsok csak alsóbb iskolá­kat tarthatnak, a magasabb kollégiumokat meg kell szün­tetni. Katolikus ünnepet a protestánsoknak is meg kell tartaniok. Országos hivatalok­ba protestánst nem lehet ki­nevezni. A protestáns nemes nem artikuláris helyen is épít­het imaházat, de oda sem a falu népe, sem lelkész nem léphet be. A legreakciósabb azonban az a pont, amely ki­mondja, hogy a földesúri jog nemcsak a testi-anyagi szolgálmá- nyokra vonatkozik, hanem a lelkiismereti ügyekre is. Mivel a földbirtokos területének igazi tulajdo­nosa, ezért az ő földjén élő jobbágy is csak utána igazodhat. Mivel a föld- birtokosoknak is legfőbb uruk a király, ugyanak­kor a vallás legfőbb vé­dője is, ezért javasolja a miniszteri értekezlet, hogy a földesurak jelentsék a királynak, ha jobbágyaik lelki ügyeiben nagyobb szabású beavatkozásra kényszerülnek. ILYEN ELŐZMÉNYEK UTÁN JELENT MEG 1731- BEN III. KAROLY VALLÁS­ÜGYI RENDELETE, A CA­ROLINA RESOLUTIO. Ennek lényege a bécsi miniszteri ér­tekezlet javaslatainak szente­sítése. Kijelenti, hogy az 1681. és 1687, évi vallásügyi tör­vények egyedül illetékes ki­rályi magyarázata az Expla­natio Leopoldina. Ez azt je­lenti, hogy továbbra is a val­lásszabadság ellen foglal ál­lást a bécsi udvar. A minisz­teri értekezlet és a Carolina Resolutio megállapításai kö­zött az eltérések a következők: kimaradt a Carolina Resolu- tióból, hogy a protestánsok magasabb iskolákat nem tart­hatnak fenn, és az is, hogy csak katolikusokat lehet ki­nevezni a magasabb hivata­lokba. Ha nem is mondták ezt ki rendeletileg, de a valóság­ban így történt. Viszont szi­gorúbb a Carolina Resolutio a katolikus ünnepek megtartásá­nál, ahol a céhbeli iparosok a körmenetekben is kötelesek részt venni, és legsúlyosabb a megszorítás ott, ahol a protes­táns lelkészeket aláveti a ka­tolikus főpapok egyházlátoga­tásának, abban a vonatkozás­ban, hogy a keresztség he­lyes kiszolgáltatását és az artikuláris hely bizonyítható­ságát felülvizsgálják. A legtöbb nehézséget jelen­tette annak a bizonyítása, hogy 1681-ben volt-e ténylege­sen vallásgyakorlat az egyes helyeken, amit a háborús idők zavarai miatt ötven év 'táv­latából rendszerint igen kö­rülményes dolog volt bebizo­nyítani. Űj helyzetben állot­tak azok a vidékek, amelyek a töröktől újabban szabadul­tak fel, és ahol a földesurak­tól függött, hogy megtűrik-e birtokukon a protestánsokat vagy nem. Rendszerint az motiválta a földesurak csele­kedeteit, hogy égető szüksé­gük volt-e a dolgos kezekre az újonnan telepített és török­től visszafoglalt területeken, vagy sem, de ha tehették, kü­lönösen az új, császárhű bir­tokosok, elkergették protes­táns jobbágyaikat és helyük­re sváb katolikusokat telepi- tettek JELLEMZŐ GRŐF ALTHAN FRIGYES MIHÁLY, VÁCI BÍBOROS PÜSPÖK, volt ná­polyi alkirály állásfoglalása, aki éles hangon kelt ki a Carolina Resolutio ellen, mert szerinte a rendelet csak arra jó, hogy a protestáns tévtan tovább terjeszkedjék. Szerinte a püspöki méltóságot sérti ez a pont, hogy a katolikus sze­mélyek protestáns házassági felek ügyeit protestáns elvek szerint ítéljék meg. Kifogásol­ta azt is, hogy a rendelet a katolikusból protestáns hitre áttérőket világi birósággal büntetteti és nem sokkal el­fogultabb kánoni bírósággal. Pest vármegye gyűléséhez in­tézett iratában tiltakozott a Carolina Resolutio ellen és azt a pápához fellebbezte meg. Althan eljárását Eécs is meg­sokallta, püspöki jövedelmei­től eltiltották, tiltakozását ün­nepélyesen széttépték, habár fél év múlva újra visszakerült a a a javadalmába. De nemcsak Althan, hanem más katolikus főpap is hasonló véleményen volt. Erdődy egri püspök azt vallotta: „Inkább legyen az or­szág puszta, mintsem eretne­kek lakják.” Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, a katolikus térítés nagy baj­noka, Győrött megjelent köny­vében élesen támadja a val­lásszabadságot és a régi ke­gyetlen törvényeket azzal ma­gyarázza, hogy a büntetést a bűn nagyságához kell mérni, így csak dicséret illeti azokat a keresztyén fejedelmeket, akik Magyarországon' máglyát rendeltek a lutheránusokra. „Gyógyuljatok ki az eretnek­ség bűnéből és nem kell pa­naszkodnotok a büntetés miatt.” A püspökök legna­gyobbrészt arisztokraták. Ma­ga Pálffy kancellár fakadt ki a püspökök ellen, hogy el­adósodásukat mi okozta; „A fényűzés és pompa-e, vagy a méltóságokkal járó dísz. Az a baj, hogy nincs semmi ellen­őrzés arra nézve, vajon az egyház és a nép javára for­dítják-e gazdagságukat.” Mi­kor azonban a nép körében élő nyomorgó alsópapság jö­vedelmének emberivé tétele érdekében a király kénytelen felszólítani a püspököket, hogy létesítsenek egyházi köz­pénztárt, akkor az egri, nyit- rai, veszprémi püspökök hosz- szú időn át nem válaszolnak, a váci, pécsi püspök kitérő választ ad, a zágrábi pedig 100 forintot. Ülést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa- A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA november 17-én, szombaton kibővített ülést tar­tott a Református Teológiai Akadémia dísztermében. Dr. Berki Feriz ortodox adminiszt­rátor esperes megnyitó áhí­tata után D. dr. Vető Lajos püspök ügyvezető elnök nyi­totta meg a kibővített közgyű­lést D. dr. Bartha Tibor püspök, elnök „Egyházaink ökumeni­kus szolgálata a jelenlegi nem­zetközi helyzetben” címen tar­tott előadása után a közgyű­lés Békefi Benő püspök elő­terjesztése alapján határozati javaslatot fogadott el. A közgyűlés tiszteletbeli el­nökévé választotta Dr. Be­A Nyugdíjosztály tanácsülése A Magyarországi Evangé­likus Egyházegyetem Nyug­díjosztálya folyó évi novem­ber hó 8-án tartotta meg ren­des őszi tanácsülését. A ta­nácsülésen D. dr. Vető Lajos püspök elnökölt. Az ülés meg­emlékezett az elhunyt lelké­szekről, lelkészözvegyekről és kegyelettel búcsúzott tőlük. Az ügyvivő bejelentette, hogy lelkésszé avatásuk 50. évfordulóját megérték: Mezei József, Peér Sándor, Büki Jenő nyugalmazott lelkészek. Az egyházkerületek püspökei szeretettel üdvözölték a jubi- lálókat és az Egyetemes Egy­ház rendkívüli segélyt folyó­sított számukra. A nyugdíjas lelkészek, lel­készözvegyek és -árvák részé­re tartott offertóriumból — az ügyvivő jelentése szerint — a folyó évben befolyt 22 755,— Ft. Az offertórium­ból az Egyetemes Egyház ál­tal megállapított kulcs sze­rint részesednek: a gyenes- diási nyugdíjas lelkészek ott­hona, a zuglói otthon, a silói öregek otthona, a kistarcsai papnék otthona és az ottho­nokban nem levő nyugalma­zott lelkészek és lelkészözve­reczky Albert nyugalmazott re­formátus püspököt. A tiszte­letbeli elnököt ez alkalomból Káldy Zoltán evangélikus püs­pök köszöntötte. Káldy Zoltán püspök beszá­molót adott a Magyarországi ökumenikus Tanácsban folyó teológiai-tanulmányi munká­ról, amely egyházaink hozzá­járulása akar lenni a Prágai Keresztyén Békekonferenciá­nak az emberiség békéjéért folytatott munkájához. Tárgyalta a közgyűlés az 1963. évi költségvetést és más időszerű kérdéseket. A Ma­gyarországi Egyházak ökume­nikus Tanácsának közgyűlési eseményeiről lapunk legköze­lebbi Számában részletesebb tájékoztatást is adunk. gyek. A Nyugdíjosztály taná­csa hálás szívvel gondol az adakozókra és Isten áldását kéri életükre. Tárgyalta a tanácsülés a 60 éves korhatárt elért és azt meghaladott lelkészek nyug­díjazásának, illetve szolgálat­ban hagyásának ügyét. Az egyházkerületek püspökei sen­kit sem javasoltak nyugdíja­zásra, hanem szolgálatukat további öt évre meghosszab­bították. A tanács — saját kérelmükre — nyugdíjazta: Harmati Béla ősagárdi, Szlo­vák Pál makói, Kiss Ferenc felsőnánai lelkészeket. A tanács a továbbiakban tárgyalta az 1963. évi költség- vetést, az azzal kapcsolatos előterjesztéseket, az Egyház­egyetem tanácsa elé terjesz­tendő határozati javaslatot, valamint megállapította és jóváhagyta az Intézőszerv ál­tal előterjesztett lelkész- özvegyi nyugdíjak folyósítá­sát. Az ülés hálát adott Isten­nek, hogy a Nyugdíjosztály eddig is eleget tehetett hiva­tásának az egyházközségek hűséges áldozatkészsége foly­tán és reménységgel tekint elkövetkezendő feladatai elé. Dr. Ottlyk Ernő A csavargó a halálra gondol Uram, a tél bevert a templomodba, álltam vaspántos portádon belül s ámulva néztem botra-font kezemre sugárban omló fényességedet. Térdelt a nép, én álltam egyedül, úgy hallgattam, amit beszélt papod: „Ez világot szívedben megutáljad és úgy menj ki belőle meztelen —•” Uram, te ezt így nem akarhatod. Tudom, hogy földed nagy területéből egyetlen barlangod jutott nekem, s megreng az is, ha viharod zenéje végigrobajlik fenn a tölgyeken. De ha tavaszod jő, enyém az erdő, és jó hozzám az erdő: ennem ad, rigószavaddal kelt a kora-reggel s odvamba surran este sünfiad. Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel új őszig minden gondot eltemet: s verőfényed füröszti mellemet S ha kóborolni küld a nyugtalanság s nótázva fut mellettem patakod, kurjantással köszöntőm kék lakásod, s fütyörészem s Uram, te hallgatod. Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel, otthon-kínáló tűz nem int felém, de mondd, volt-e valaha szép világod valakié úgy, ahogy az enyém? Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat egy rándítással elhullathatom,, saruim szíja sem marad velem. Uram, utálni nem tudom világod, de indulhatok, amikor kívánod, igéd szerint: egészen meztelen. Aprily Lajos QENERALJAVÍTAS! A műszaki nyelvből került át mindennapi szóhasznála­tunkba. Sokan így képzelik el Isten munkáját is. Amikor már végleg elromlott minden, akkor jöjjön Isten, és hozza rendbe elromlott életemet! Mondja ki a feketére, hogy fehér és esz- tergályozza át a berozsdásodott felületeket tükörfényessé, ra­gyogóvá! ... Javíthatatlan optimisták! Mások letargiába süllyednek megfeneklett, „nincs tovább"- életük zűrzavarában és a napfényben is az „árnyékot” keresik. Az az életelemük, ha belemerülhetnek a — szenvedésbe ... Javíthatatlan pesszimisták! A keresztyén hit, reális hit! Sem nem optimizmus, sem nem pesszimizmus. Nem alkuszik le egy mákszemnyit sem a fény­ből, hogy ezáltal nagyobb legyen az — árnyék, és nem növeli az árnyékot — mesterségesen — a fény rovására. Ez a reális hit így hangzik: Isten nem generáloz! Isten újat tere rítt! És itt nem az a döntő, „mennyiből” és „mi­lyenből”? Nem döntő az anyagkészlet „minősége". Amit a bűn elrontott, nem csiszolgatja, nem fényesíti. Egy a döntő: Vá­gyódunk-e megújulás után? A megújulás után vágyódó lélek­ben teremthet újat az Isten! A mai vasárnap üzenetében nincs semmi hamis vigaszta­lás. Nem azt mondja, hogy a bűn okozta könny, szenvedés, fáj- dalom és kétségeskedés az élet természetes „velejárója”, és mindez csak a halállal szűnik meg. A Biblia sehol nem mond­ja, hogy „bele kell törődnünk” elrontott életünkbe, mert —; — „de jó dolgunk lesz 50 év múlva!” Éppen ellenkezőleg: Évek milliói sem tudják megváltoztatni Isten újjáteremtő akaratát, ö, Aki a kezdet és a vég, aki le tud hajolni minden „szomjú- hozóhoz”, nem is volna a szeretet Istene, ha másodszor is kt nem mondaná a teremtés hajnalán elhangzott megelevenítő igét: „Legyen!” Legyen újjá minden! Ami az életre rendelte­tett, legyen — élet! És ebbe a „minden”-be, beletartozik az én parányi életem is! Nemcsak tündöklő égitestek és fénytelen, vak bolygók, nemcsak kontinensek és eltemetett kultúrák emlékei, hanem az én „tegnapom” és percről-percre múlttá változó „jele­nem” is.,. Mert e mindent ujjáteremtő isteni szándék mögött az örötíf Szeretet fénye ragyog! Zoltai Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents