Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-10-14 / 42. szám

100 éves a gyomai templom

A GYOMAI GYÜLEKEZET szeptember 23-án ünnepelte temploma építésének 100. év- fordulóját. Az évfordulóra belülről teljesen tatarozták a 100 éves templomot. Nagyon időszerű volt már a belső tatarozás, hiszen legidősebb testvéreink sem emlékeztek arra, hogy mikor tatarozták utoljára. Aktuálissá tette ezt a közelgő évforduló; a villanyberendezés korszerűsítése, a vezetékeknek csőbe, falba helyezése.

Az ünnepi istentisztelet szolgálatát Mekis Adám keletbékési egyházmegye esperese látta el s adta át a megszépült templomot rendeltetésének. Az egyházmegye felügyelője, dr. Péterfy Gábor is meglátogatta ez alkalommal a gyülekezetét s az istentiszteletet követő díszközgyűlésen további hűségre, egyházszere- tetre buzdította a gyomai hittestvéreket.

A közgyűlésen Sáfár Lajos helyi lelkész ismertette a 100 éves templom történetét és beszámolt a renoválás lefolyásáról. A 100 éves templom története elválaszthatatlan a gyülekezet történetétől. Gyomára az evangélikusok az 1830-as évek elején települtek. Az első anyakönyv 1835- ből való. 1854-ben épít a gyülekezet először templomot vályogból. Ez a templom nemsokára szűknek bizonyult s elhatározza a gyülekezet egy ,,tornyos templom” építését téglából. Ehhez az építkezéshez minden család évente 1000 db téglát adományozott mindaddig, amíg a szükséges mennyiség összejött. Az építés költségeihez szükséges pénzt szintén a hívek adták össze. Isten megáldotta a gyülekezet jószándékú terveit: 1862-re elkészült a mostmár tornyos templom. Ez az aránylag rövid idő alatti építkezés annál is inkább figyelemre méltó, mert hiszen a gyomai telepes gyülekezet nem egy- helyről. hanem három helyről tevődött össze, úm. Mezőbe- rény, Szemlak és Soltvadkert- ről.

A RÉGI IRATOKBÓL nem tűnik ki, hogy mi okból építette újjá templomát a gyomai gyülekezet az 1887. évben. Amikor a templom már teljesen kész volt, de még nem szentelték fel, ismeretlen

okokból kigyulladt a toronytető. A tűz oltására hiába sietett a falu népe s az akkor a Körös gátakat építő ezer főnyi földmunkás, a tüzet megfékezni nem tudták. Szörnyű látvány volt, mondta el a szemtanú, id. Wolf Mihály. Az égő torony rázuhant a templom tetőzetére, az is kigyulladt és borzalmas robajjal égve-ropogva szakadt be a templom belsejébe az égő tetőzet s kiégette a templom teljes belső berendezését, az oltárral és a nyolc változatú orgonával együtt. Tüzes lángnyelvek csapdostak ki az ablaknyílásokon mind addig, amíg mindent elhamvasztott a tűz. A harangok is leestek, a nagyobbik megrepedt, a kisebbik még tíz napig fel volt állítva a papiak udvarán, aztán az is megrepedt és elnémult. A sok-sok áldozat árán megépült templom három és fél óra alatt megsemmisült, csak a csupasz üszkös falak maradtak meg.

A templomtűz nem hamvasztotta el azonban a gyomai hívek hitét és Istenbe vetett bizodalmát. A gyülekezeten kívül az égész megye felfigyelt a katasztrófára s a megye minden gyülekezete eljuttatta Gyomára adományát,

hogy minél hamarabb újra felépülhessen a templom. Fel is épült. Egy év múlva ugyanolyan oltárral, orgonával, mint a tűzvész előtt. 1888 decemberében szentelték fel.

18S2. és 1888., e két évszám van a templom homlokzatán, illetve toronysisakján. E két évszám hirdeti ma is őseink hitét és nagy áldozatkészségét. Elődeink példás egyház- szeretete buzdított most is arra, hogy mire elkövetkezik a templomépítés 100. évfordulója, belülről megújított, megszépült templomban gyülekezhettek össze a hívek a hálaadásra.

ISTENNEK HALA, HOGY BÉKE VAN s nyugodt, békés körülmények között végezhette a gyülekezet a tatarozás munkáját.

Sokan tekintélyes anyagi áldozatot hoztak, mások pedig természetbeni munkával segítettek. Főleg az asszonyok vették ki részüket a tatarozás utáni takarítás, csinosítás mbnkájában.

Áldjuk Istent azárt, hogy a megújított templombawünne- pelhettünk és könyöröghettünk Hozzá, hogy minél többször imádhassuk Öt. örömben, boldogságban, békességben.

Sáfár Lajos

Mii prédiliálaisilt ?

May püspök

a hamis ökuménikus vágyakról

Egyik dán hetilap, a „Kris- teligt Dagbladet”, szeptember második felében több cikket jelentetett meg a küszöbön álló II. vatikáni zsinattal kapcsolatban. A cikkeket protestáns, anglikán és orthodox egyházi vezetők írták, közöttük Anders Nygren svéd evangélikus püspök, Wand londoni anglikán püspök, Hamilcar Alivisatos athéni orthodox professzor. D. Gerhard May bécsi evangélikus püspök „A vatikáni zsinat és a kisebbségi protestáns egyházak” címen írt cikkében határozott hangon utasította el a hamis önkuménikus elképzeléseket. Látása szerint ilyen hamis elképzelések és vágyak inkább laikus körökben terjednek, mégpedig két okból. Az egyik az, hogy

ma az emberek széles köre tájékozatlan az egyház története, tanítása és jogi berendezkedése tekintetében. Ezért nagyon

egyszerűnek képzelik el az egyesülést. Az egység utáni hamis vágy másik forrása teljesen politikai jellegű és nem sok köze van a valláshoz, eszerint a pápa útmutatása mellett szervezeti és eszmei egységben kellene tömöríteni a hívőket a hitetlenség ellen.

May püspök nézete szerint ezek a hamis elképzelések mindenütt zavart idéznek elő. Nem lehet tudni, hogy vajon ezeket az elképzeléseket „a Vatikán egyszerűen nem képes megakadályozni, vagy jóváhagyólag veszi tudomásul, vagy ha nem is közvetlenül, de bizonyos körök útján maga szítja őket”. Gyakorta úgy tűnik, mintha a nem katolikus néprétegeket szívós és ravasz propaganda útján, a tömeghatás jólkezelt eszközeivel kívánnák befolyásolni és a visszatérésre lélektanilag előkészíteni. A zsinat pompát és

TELJESEN MÁS!

Egy legenda szerint két ember sokat vitatkozott a másvilágról. Megállapodtak abban, hogy amelyikük előbb hal meg, megjelenik a másiknak álmában és elmondja, hogy milyen a másvilág. Ha úgy van ott, mint ahogyan általában mindketten gondolták, akkor csak annyit mondjon: „Taliter” („olyan”). Ha másként van, akkor csak any- nyit mondjon: „aliter” (másként).

Tényleg meghalt az egyik és hosszú idő után megjelent a másiknak álmában. Ez volt a felelete: „totaliter, aliter” (teljesein másként van”).

Javított kiadás

Franklin Benjámin (1706— 1790) amerikai államférfi, fizikus és író, aki háromszor is Pennsylvánia elnöke volt, maga készitette el sírjának feliratát, amely így szólt:

„Itt nyugszik Franklin Benjámin nyomdász teste, férgek tápláléka, amely hasonlít egy

olyan öreg könyv fedeléhez, amelynek kitépték a belsejét, kirabolták belőle az aranyozott betűket. Egyszer azonban ismét megjelenik ez könyv, új és szebb kiadásban, helyesbítve és kijavítva az örök Szerző keze által.”

hatalmat tükröző ceremóniáiról ugyanilyen propagandisz- tikus célkitűzéssel fognak majd beszámolni.

A Rómát el nem ismerő egyházak magatartására vonatkozóan a következőket írta a püspök:

Az elszakadt testvéreket az atyai házba visszatérésre hívó felszólításokat azért nem fogadhatjuk el, mert mi magunkat nem idegenben tengődő tékozló fiáknak, hanem az c.tyai házban élő, kegyelmet talált bűnösöknek tartjuk. A visszatérésünket szorgalmazó hívás tulajdonképpen behó- dolást kíván. Visszatérésről már csak azért sem lehet szó, mert mi nem léptünk ki az egyházból, Róma zárt ki minket. 1910 óta, amikor Edin- burgban az ökumenikus mozgalom megindult, nem érezzük nyugodtnak lelkiismeretünket a felekezetekre szalcadt egyházban, de a Róma által hirdetett egység nem azonos azzal az egységgel, amelyért Jézus imádkozott Jn. 17. sze rint főpapi imádságában."

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit várunk mi protes táns keresztyének a vatikáni zsinattól, rámutat May püspök, hogy mennyire elengedhetetlenné vált mértékadó római katolikus helyről nyilatkozni a vallásszabadság, az egyházak közötti türelem és egyenjogúság kérdésében, továbbá a vegyesházasságokkal kapcsolatos római katolikus jogszabályok megváltoztatásánál. „Ezen a ponton dől el, hogy a Vatikán valóban óhajtja-e a felekezeti békét és az egyházak közeledését.” Befejezésül arra hívta fel a figyelmet, hogy a vatikáni zsinat a protestáns keresz- tyénséget önvizsgálódásra és eszmélődésre hívja, mert csak ilyen módon teljesíthetjük az egész keresztyónség iránti felelősségünket

b.

EGYHAZUNK AZ IGE

EGYHÁZA. Tény az, hogy a reformáció az Isten igéjére való eszmélődésből nőtt ki. Luther az ige teológusa volt és reformátori magatartását az a végső szempont határozta^ meg, hogy az ige az a zsi- nói'mérték, ami után igazodni kell.

Az egyházat Isten hirdetett igéje teremti meg és az egyház Krisztus teste, ezért az egyházat ugyanez az ige tartja is fenn és kormányozza. Fontos tudni, hogy szolgálatát miképpen tölti be bármikor, de kiváltképp a mi nemzedékünk életében is az egyház. Reformáció ünnepének közelségében jó elővenni lelki örökségünk alapigazságait és azokat mai szolgálatunk javára is haszonnal gyümölcsöz- tetni. Egyház ott van, — mondja az Ágostai Hitvallás —, ahol Isten igéjét tisztán és igazán hirdetik és a szentségeket Jézus Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki.

Ez magyarázza meg Luther rendíthetetlen bátorságát

Wormsban, midőn azt mondja: „Hacsak az Írásból, vagy más nyilvános észokokkal meg nem győznek, semmit vissza nem vonok." Ez ad neki bátorságot arra, hogy VIII. Henriknek is így írjon: „így tesz az én királyom is, egyetlen szócskát sem idéz az írásból, amire támaszkodnék, hogy engem megdöntsön, holott pedig én az írásban állok és maradok.”

Ebből a reformátori alapfelismerésből semmit sem enged. Az ő igéhez kötött lelki- ismerete sohasem kerekedhetik az ige fölé, hanem annak mindig alá van rendelve. „Ebben állok és maradok és büszkén vallom, hogy az ige nekem mindenek fölött való.”

Már a reformáció idején tiszta és világos volt és ma fokozott mértékben is fennáll, hogy sem a pápa, sem valamely püspök, vagy zsinat sem sajátíthatja ki magának az írást. Luther mondja: „Annak az evangéliumnak, amit én hirdettem, kénytelenek tágítani és kénytelenek meghó- dolni pápák, püspökök', papok, ebben nem segíti őket semmi sem. A keresztyén egyháznak nincs semmi más tana, mint Isten igéje, amely pedig emberi tant állít fel kötelező erővel, az nem egyház.”

Már Luther is küzdött az ellen, hogy valamely szektás közösség, mely a Szentlélek kizárólagos birtokosának vallja magát, sajátíthassa ki ki zárólagos joggal magának a Szentírást. „Az összes eretnekségek nem az írásnak egy szerű szavaiból származtak, hanem abból, hogy világos kijelentéseit semmibe sem vették, saját agyukból pedig sajátos magyarázatokat költőt tek.”

Luther ez fokozottabb nehézséget és kísértést jelentett. Lehet és kell is színessé tenni szolgálatún Írnak ezt a formáját, de sohasem szabad csupán emberi, de igei alappal nem bíró bölcsességet, érzelmet, lírát úgy kihangsúlyoz- hogy szavaink burkában elvesszen a lényeg. A Szent- ' -ás az a pólya, az a bölcső, melyben Krisztus fekszik. Az emberi burok sohasem, takarhatja azt el, ami az isteni mag.

Ezt kell a reformáció szellemében való mai igehirdetésnek is követnie.

A HITVALLASOSSÄGHOZ VALÓ RAGASZKODÁSNAK

z evangélikus egyházban sajátos hangsúlya van. A hitvallás jó arra, hogy megőrizze az egyházat a tévtanításoktól, segíti abban, hogy megmaradjon a Jézus Krisztusban kijelentett isteni igazság melleit, de azért a hitvallásból sohasem lehet bálvány. Semmilyen hitvallás nem lehet olyan bírámk, mint a Biblia. A hitvallás értelmezi a Szent- rást, de nem áll fölötte. Elképzelhető, hogy az egyház juthat olyan helyzetbe, hogy adott esetben ki kell javítania azt, ami a hitvallásában van, vagy új hitvallást kell alkotnia bizonyos történelmi helyzetekben a meglévőkön kívül.

Ha a tiszta igét hirdeti az egyház, akkor sohasem esik

LUTHERT NEM TEHET JŰK AZ ÍRÁS FÖLÉ, még ha

akarnánk sem, mert ennek egész lénye, tanításának Szentírásban gyökerező volta ellene mondana. Nem engedi a Krisztushoz kötött lelkiismeret, hogy bármely vallásos zseni, vagy olyan egyéniség, mint Pál apostol is, az írás fölé kerekedjék. Számára egy az írás próbaköve, hogy vajon Krisztust hirdeti-e, vagy sem. „Mivel minden írás Krisztusra mutat, Szent Pál sem alcar másról tudni, csak Krisztusról. Amelyik nem Krisztusról tanít, az még nem apostoli, ha mindjárt Szent Péter, vagy Szent Pál tanítaná is . .

HA PRÉDIKÁLJUK AZ

IGÉT, a biblia betűrengetege sem tehet bennünket rabbá Sohasem szabad az összefüggésből kiragadottan értelmezni egy-egy részt. Az egész írást krisztusi összefüggésé- ben kell látni és annak igazi mondanivalóját sohasem lehet bármilyen közösség egyedül üdvözítő monopóliumává ten ni. Az egyház feladata nem az ige bilincsbe verése, meg rövidítése, felhígítása, vagy megüresítése, hanem annak alázatos szolgálata, megszólaltatása, sáfárlása. Az a feladatunk, ahogy Luther mondja „Hogy kopogtassuk, rázogas- suk az írás könyveit, az ige fáját, mint gyümölcsfákat mindig találunk zamatos, el rejtett, édes, ízes gyümölcs re” és ezt tovább kell adni.

Ha nekünk mai pásztorok nak, igehirdetőknek nehéz úrrá lennünk azon a kísértésen, hogy ne önmagunkat adjuk az igehirdetésben, akkor olyan kimagasló egyéniségnek mint

abba a hibába, hogy az e»a=

berek igényeihez igazodjék. Az a feladatunk, hogy úgy hirdessük az igét, hogy abból a ma embere eligazítást kaphasson. Így kerül előtérbe ma a népek egyenlőségének, az embertest vér iségnek, a békének a kérdése is szolgálatunkban. Luther sem hirdet- ta sohasem elvontan az igét. Nem dolgozott tisztán csak bibliai fogalmakkal, hanem kora kérdéseire is bátran alkalmazta az igét, sok gyakorlati tanácsot, eligazítást adván az akkori német népnek. Az ő prédikációit nem lehetne mindenkor, minden további nélkül átfordítva alkalmazni a ma emberére. Nem elvontan, hanem kortársaihoz és kora viszonyaihoz alkalmazva prédikálta az igét.

Csodálatos megbízatás, nehéz, de magasztos feladat evangélikus igehirdetőnek lenni. Keresni az ige betűje mögött az örök Krisztust, az örök evangéliumot. Ebben a munkában meg nem restülhetünk és ennek a megbízatásnak eleget maradéktalanul sohasem tehetünk. A jó pap holtig tanul — elv ezen a ponton külön hangsúllyal bír. Ha azonban az igében elmélyedünk, az új feladatokat tár elénk naponta és csakis így lesz az számunkra és mások számára is a kegyelem és az élet forrásává.

Benkő István

Leletek a Szentföldről

Az izraeli kormány régiségkutató osztálya közli, hogy csaknem teljesen feltárták az újtestámentomban említett Korazim városát, mely a ga- lileai dombokon, túl a Gene- záret taván fekszik.

Ezen a nyáron ásták ki a város központját, többek között egy zsinagóga maradványait, egy lakónegyedet „az utcáik és házak kusza komplexumával”, továbbá egy negyedet műhelyekkel, olaipré- selőkkel, és más létesítményekkel. A város peremén a házak úgy épültek, hogy falaik egyúttal városfalul szolgáltak. A város az archeológusok szerint legalább kétszer elpusztult. Egyszer emberek pusztították el, máskor pedig a földrengés.

Ismét üzembehelyezték azt három nagy kő-víztárolót, melyet még Salamon király létesített 3000 évvel ezelőtt Bethlehem és Jeruzsálem ellátására. Segítségükkel öntözhették annakidején a gazdasá. gokat is. Az eredeti források, amelyek a három medencét táplálták, rég kiapadtak ugyan, de a Hebronon végzett fúrások új forrásokat nyitottak. Egy hónapi munkával 55 kilométeres szükségvezetéket fektettek le a fórrá, soktól az időközben újra rend- behozott tárolókig. Most újra azokba az ősrégi medencékbe folyik a víz, amelyekről Salamon a Prédikátor könyvében (2,7.) mondja: „Csinálék magamnak v í z t a r tó tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét”.

Nem kevesebb, mint 37 300

bronzpénzt találtak az archeológusok Caesareától (Izrael) északra. A lelet súlya 35 kilogramm. Az érmék egy, a Krisztus születése előtti harmadik századból való, zsinagóga szögletében hevertek.

Néger-templomokat gyújtogattak Amerikában

Csak nemrégiben történt, hogy Kennedy elnök kemény Szavakkal bélyegezte meg a déli államokban elharapódzott templomgyújtogatásokat, s most Georgia államban immár negyedszer esett újabb néger-templom a gyújtogatás

áldozatául. A gyújtogatóknak az a szándéka, hogy megfélemlítsék a néger lakosságot, s ezzel arra kényszerítsék, hogy ne vétesse fel magát a novemberben tartandó parlamenti választások névjegyzékébe.

Szolidaritási mozgalom az amerikai fajüldözés ellen

Az amerikai Egyesült Államok több északi államában tekintélyes egyházi vezetőférfiak most olyan szervezet létrehozásán fáradoznak, amely segítené Dr. Martin Luther King protestáns lelkésznek a

faji megkülönböztetés elleni mozgalmát a déli államokban. A vállalkozásban önkéntesen résztvevők kötelezik magukat, hogy felhívásra azonnal a déli államok kritikus helyére utaznak.

Amerikai egyházi küldöttség látogatott a Szovjetunióba

Az amerikai protestantizmus tizenhárom vezető képviselője háromhetes látogatást tett a Szovjetunióban. A látogatás az Orosz Orthodox Egyház moszkvai patriarchátusának meghívására történt, s 1963 elején szovjet teológusok egy csoportja adja vissza a látogatást Amerikában. A cserelátogatásokon kívül sor kerül lelkészek, teológiai hallgatók és egyházi kiadványok cseréje is. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat hangsúlyozza mindkét félnek azt az elhatározását, hogy közösen síkraszáll- nak az általános és teljes leszerelésért. Mindkét fél kinyilatkoztatja elhatározását, „hogy minden erejével azon

fáradozik, hogy az atomhatalmakat rábírja a megegyezésre az atomkísérletek betiltása és nemzetközi ellenőrzése tárgyában”.

Megjelent HÉTRŐL HÉTRE

címen az

evangélikus áhítatos könyv

Ára: 12,— forint Megrendelhető a Sajtó- osztályon. Budapest, VIII., Puskin u. 12.