Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-09-16 / 38. szám
KP. BCRM. BP. TZ. Van szív az emberekben SZOMBAT ÉJJEL VOLT. Az emberek heti fáradságuk Után tértek pihenőre. Irán falvaiban is csak úgy, mint a földkerekség egyéb részein. De itt, Iránban, húszezer ember nem ébredt fel. És tízezrekre rúg azoknak a száma, akik ugyan felébredtek, de zúzott, törött testük halálos veszedelemről árulkodik. A romok alól kimentettek élet-halál tusája kezdődik, s ha fel is épülnek, rettenetes emléket hordoz testük és lelkűk egyaránt. Iránban szeptember 3-án éjjel megmozdult a föld. Olyan méretű földrengésről szereztünk tudomást, amely az utóbbi évtizedek legszörnyűbb pusztítását végezte. És olyan hatalmas területen, mint fél Magyarország. Megmozdult a föld. Az elemek szunnyadó ereje felszabadult és irtózatos pusztítást Végzett. Iránban a szörnyű tragédia áldozatainak emlékére nemzeti gyász van. Folynak a mentési munkálatok. Az emberi jószándék, együttérzés, segíteniakarás megható példái születnek. Négy-öt napig a romok alá betemetett, szabadulást váró élő holttestek kerülnek napvilágra. Egy-egy orvosra több mint kétezer sebesült jut. De minden erőt megfeszítve folynak a mentési munkálatok. A kórházak pillanatok alatt megtelnek, a kötszer, gyógyszer másodpercek alatt elfogy és a hajléktalanok megmaradt nyomorúságukkal kopogtatnak szállásért. És ami ilyenkor bekövetkezik: a temetetlen holttestek és hőség nyomán járvány, fertőzés, betegségek ólálkodó szörnyei csapnak védtelen áldozatukra, a tehetetlen népre. A baj sohasem jár egyedül. Cinkosai az első jeladásra várnak csupán, hogy megrohanják a szerencsétleneket és végzetes mészárlást rendezzenek. IRÁN A TERMÉSZET-SÚJTOTTÁ VESZEDELEM ORSZÁGA! Gyász, könny, félelem, pánik és rettegés nyugtalanságában vergődik. Iránnak ma minden segítség kevés! És ha az iráni földrengés volt is az utóbbi évtizedek legtöbb áldozatát szedő földrengése, mégsem volt egyedül álló katasztrófa, amely mostanában pusztított. Lapozzunk bele az emlékezetünkbe! Itt áll az 1960-as adagiri földrengés. És emlékezzünk a chiliéi katasztrófára! A nyárvégi olaszországi földrengésre. És azokra az elemi csapásokra, amelyek méreteiben nem voltak ugyan ekkorák, de megállásra késztettek, hogy gondolatainkban felkeressük a sújtott vidékeket és részvétünket osszuk a szerencsétlenekkel. Hamburgban a tenger gátja szakadt meg idén. A múlt évben kétszer, az idén egyszer pusztított Japánban a Tájfun. Indiában sok millió embert veszélyeztetett az éhínség. Ne soroljuk tovább! Az emberi életre ezer felől leselkedik a természet gonosz szelleme és jaj, ha elszabadul! Ezer veszélyeztetettség közepette élünk. Mi keresztyének abban hiszünk, hogy Isten ura a természeti erőknek és imádságunk azért fakad, hogy Isten őrizze meg legdrágább teremtményét, az embert a természeti csapásoktól. Az aszállyal járó éhínségtől, vagy nélkülözéstől, a földrengés, szökőár, a pusztító orkánok, és egyéb veszedelmektől. A hivő ember Isten segítségében, jóakaratában és kegyelmében reménykedve éli életét. Nem magyarázzuk és nem a spekuláció módszerével akarjuk ezeket a kérdéseket megközelíteni. A tudományos világ magyarázata pedig hitünket nem ássa alá. De nekünk, és véleményünk szerint azoknak is, akik nem a hit oldaláról közelednek ezekhez a kérdésekhez, óriási figyelmeztetés mindez. Ezer veszélyeztetettség közepette él az embervilág. JÓLESIK LÁTNUNK A SZÖRNYEN SÚJTOTT ORSZÁGOK FELÉ kinyújtott samaritánus kezeket. Hogy repülők startolnak a baj pillanatában és tekintet nélkül arra, hogy milyen viszonyban voltak a népeik egymással, az emberi szolidaritás orvost, gyógyszert, technikai és egyéb segítséget nyújt. A bajban, az elesettségben ismerjük fel az őszinte és baráti szándékot. Mily szép vonás ez! Amikor a vasárnapi lapot kézbe vettem, amely először adott hírt az iráni katasztrófáról, láttam, hogy megdöbbennek körülöttem az újságolvasók. Szinte éreztem, hogy a budapesti emberek hátán futkos a hideg. Engem verejték öntött el. Hogyan lehetne rajtuk segíteni? De ha ilyen sokfelöl leselkedik ránk a még le nem győzött természet, akkor legyen szabad szerényen felvetni egy kérdést. Miért van az, hogy egy „ezeregyedik” veszélyt mi magunk sorolunk a számtalan mögé? Az életünk, amelynek rövidségét a zsoltáríró így foglalja össze: „A mi esztendeink napjai hetven esztendő, vagy ha föllebb, nyolcvan esztendő..., amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk ...” (Zsolt. 90,3.) — így igaz. Miért van az, hogy olyan pusztító eszközökkel kacérkodunk, amelynek rombolása hasonló az iránihoz? Kérdés ez. Halk, de szíven találó. Azt hiszem, a választ néhányszor megadtuk már. Nem, nem akarunk így áldozatul esni. És tapasztaltuk, hogy a mi népünk, a magyar nép s a mi egyházunk, a magyar evangélikus egyház is megadta már sokszor a választ. FIGYELMEZTETÉS IRÁN. Régen úgy mondták volna: „memento az emberi romlottság miatt.” Talán annyiban igaz is így ez, hogy ma az emberi „romlottság” súlypontja a tömeg- pusztító eszközökkel való játékban van. A veszélyeztetettségünk kiterjesztésében. Az együttérzés, az emberi szolidaritás nagyszerű példái fellelkesítenek. Mégis csak van szív az emberekben! A szívre apellálunk ennél a kérdésnél is! Hogy az erőket, a lehetőségeket, a tudományt és a technika minden eszközét használják fel a természet erőinek megfékezésére. A legnagyobb diadal az lesz, ha az „ezer” leselkedő veszélyt „kilenc- százkilencvenkilencre” csökkentjük. És a legnagyobb vereségünk az lesz, ha az „ezeregyedik” veszély „iráni foltokat” gyűr földünk arculatára. Rédey Pál A józan értelem alapján Lk 14, 28—23. Az ember természeténél fogva igyekszik életkörülményeit minői kedvezőbben kiépíteni. Már a családalapítás is idetartozik s ezért is mondjuk házasságnak. Még nagyobb méretekben történik az országépítés, amikor egy egész nép igyekszik életét célszerűbben és okosabban elrendezni. A mi századunkban pedig az egész emberiség s minden ember életének világméretű újjáépítése indult meg. Ez a történelmi folyamat minden népet és minden egyes embert érint. Olyan „torony- építés”-ben veszünk részt, amilyenhez fogható még nem történt, amióta élet és ember van a földön. És hozzá nem is úgy, ahogy erről az evangélium beszél, hogy ti. akinek kedve és tehetsége van, az épít tornyot, akinek nincs kedve, vagy a számításai nem engedik meg, az nem épít, s csak szemlélője annak, hogy más hogyan épít, mit épít s még hozzá esetleg csúfolódik is. Az evangéliumokban feldicsért ész, okosság és értelem azt kívánja, hogy az ember életét a földön tökéletesen újjáalakítsuk. Esztelenül és oktalanul élni nem lehet jó többé senkinek sem. Legyünk tehát valóban és valóságosan a világosság emberei, akik az ember mai hallatlan tudományát az élet minden területén a legnagyobb boldogság és tökéletesség elérésére okosan és tervszerűén hasznosítják. Ennyit Krisztus Urunknak arról a kijelentéséről, hogy aki tornyot akar építeni, először üljön le és számitsa ki a költségeket. Ugyanilyen figyelemre méltó Jézus Krisztus másik felolvasott mondása is, az ti., mely a háborúra készülődő királyokról szól. Jézus Krisztus reálisan nézte a királyokat s a hozzájuk hasonló hatalmasokat. Olyat egyáltalán nem tételezett fel róluk, hogy döntéseikben, intézkedéseikben. elhatározásaikban valamiféle emberség, szeretet, pl. a „Ne ölj” isteni parancsolata vezérelné őket. Inkább azt tételezte fel róluk, hogy a háborút, a rablást és a mészárlást önmagukért szeretik, s könnyen belefognak valamilyen háborús vállalkozásba, ha megcsillan előttük a győzelem esélye. Nem is azt mondja tehát Jézus, hogy ti jóságos királyok, gondoljátok meg, hogy ölni Isten parancsa tiltja, hanem megállapítja, hogy azok számolnak azzal, vajon megéri-e, hogy háborúba kezdjenek, fognak-e győzni a rendelkezésükre álló seregekkel vagy sem, s miután tanácskozásaik ilyen vagy olyan eredménnyel jártak, háborúba kezdenek, vagy pedig békét kötnek. Vessük fel a kérdést: vajon ma a háború és a béke kérdésében jelent-e Jézus tanítása valamit? Érvényes-e annak alapszempontja? Segíthet-e nekünk ez az evangélium abban, hogy a békét biztosítsuk, az általános és teljes leszerelést előmozdítsuk s a háborúkat kiküszöböljük az emberiség történetéből? Nem alaptalan rajongás-e ilyenekre egyáltalán gondolni? Nem úgy van-e, hogy háborúk mindig voltak s azért mindig lesznek is, tehát hiába küzdünk ellenük? Nos, éppen az ilyen gondolkodásnak tökéletes ellentéte a jézusi, evangéliumi gondolkodás. Jézus Krisztus itt világosan kimondja, hogy a háborúkat csinálják, emberek, „királyok” s más hatalmasságok csinálják. Csinálják aszerint, hogy azoknak a kimenetelét előre kedvezőnek látják-e vagy sem. Tanácskoznak is, hogy előre pontosan megtudják, van-e értelme fegyveres erőiket hadba indítani. Ha úgy látják, hogy nem érdemes, akkor nem csinálnak háborút, hanem béketárgyalásokba kezdenek, s megegyeznek háború nélkül. Tehát csak az embereken múlik, van-e háború, vagy békében élnek-e a népek és az egyes emberek. Ennek felismerése és belátása rendkívül lényeges, szinte első feltétele annak, hogy meggyőződéssel tudjunk a háború ellen, a békéért fáradozni. Ha eddig ezt nem láttuk volna be, a Jézus Krisztustól magától származó evangéliumi tanítás felnyithatja a szemünket. Nagyon figyelemre méltó s ma is nagyon időszerű a jézusi evangéliumnak az a kifejezése is, hogy a háború és béke kérdésében tanácskozásokon szoktak állást foglalni. Ilyen tanácskozások ma is vannak. Tanácskoznak Genf- ben, New Yorkban, Moszkvában, Helsinkiben, Párizsban, stb. De most már nemcsak a királyok tanácskoznak, hanem tanácskozik a nép is, mégpedig többnyire királyok nélkül, a háború ellen, s a béke érdekében, ahogyan ez legutóbb a Moszkvai Leszerelési és Béke-Világkongresszuson vagy a Helsinki Ifjúsági Világtalálkozón, avagy idehaza is számtalan egyházi és nem egyházi békegyűlésen, népfrontgyűlésen, stb. történt és történik. Az ilyen tanácskozások nagyon hasznosak és szükségesek. Vegyünk is szívesen részt rajtuk, ha tehetjük. Hiszen most nálunk minden ember királyi jogokat gyakorolhat: az ő szavától is függ, hogy háború lesz-e vagy béke. Aktuális ez a mai evangéliumi tanítás azért is, mivel ma sem győzi meg jobban az emberek tekintélyes részét más a tekintetben, hogy le- gyen-e háború vagy sem, mint hogy ha számol a háború következményeivel, tehát, hogy előveszi a jobbik eszét. Gondolkodik. Kiszámítja, mibe kerülne ma egy háború. Egy világháború, az atomkorszakban, a rakéták és világűrhajók korában! Elgondolja, hogy . egy .háború micsoda mérhetetlen pusztulással, szenvedéssel járna. Talán az egész emberiség halálát és el- nyomorodását hozná magával. Űgyhogy egyszerűen nem lehet ma már úgy gondolkodni, hogy a két háborús fél közül az egyik vereséget szenved, a másik meg győz. Hiszen mindkét fél mindenestől a teljes pusztulásnak tenné ki magát háború esetén. Még az úgynevezett semlegesek is elpusztulnának. Ma nekünk tehát nem arról kell tanácskoznunk, hogy tízezer főnyi hadsereggel le lehet-e győzni egy húszezer katonából álló hadsereget. Hanem arról, hogy a földet benépesítő hárommil- liárd ember mint valami örült, belerohan-e a millió hőfokú atomhalálba, ebbe a földön lángoló pokolba. Vagy pedig bámulatos tudományos vívmányai, szorgalmas, okos munkája segítségével új, soha nem látott szépségű, boldog és gazdag világot fog-e magának és utódainak építeni. Befejezésül irányítsuk figyelmünket arra a mondatra, amivel ez a bibliai szakasz befejeződik: „Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom”. Az új, szebb, épülő jobb világ mindenkitől önzetlenséget követel. Tőlünk, keresztyénektől is. El sem lehet képzelni, hogy a háború erőit legyőzzük, ha nem vetünk be minden erőt a békeharcba. És nem lehet ott emberségesebb, jobb új világ, ahol az emberek legfőbb élettörvénye a kapzsi önzés, a Mammon-imá- dat, az aranyborjú szolgálata. Ez az önzetlenség az ára a jobb, szebb új világnak. Ha erre az emberiség nem képes, nem lesz béke és nem lesz boldog, szebb új világ. Íme, ilyen aktuális Jézus Krisztusnak ez az igéje is. Valóban ma is, ránk is érvényes. Dr. Vető Lajos Álnév Az elképzelhető legfélelmetesebb dolgok egyike a — tetszhalál. Kiterítve fekszik valaki, mint a holt. Ügy beszélnek róla, mint halottról, úgy bánnak vele, mint halottal. Szeretnék is már kivinnf a temetőbe és csendesen — elfelejteni... Pedig nem halt meg. Él! Nem kevésbé félelmetes lehetőség az ellenkezője: „élő”- nek gondolunk valakit, mert közöttünk van, hivatást tölt be, dolgozik, tevékenykedik* de mindezt csak gépiesen, aJ- vajáróan hiszen — „önmagád nak csak árnyéka” már. „Az a neve, hogy él”, — ahogyan az Ige mondja — de ez a név álnév csupán... Ki ez a „valaki”, aki álnevet visel, akiről hamis képet alkot a környezete, aki — önmagáról is hamis képet alkot magának? Lehetek én, lehetsz te, lehet az a gyülekezeti közösség, amelyhez tartozunk. És ki alkotja meg rólunk ezt az értékítéletet? Nem más, mint a feltámadott és élő Ür Jézus, mert — nem találja „élőknek” cselekedeteinket! Cselekedetekből senki sem itdvözül, de cselekedeteink hitünk gyümölcsei. „Tudom a te dolgaidat” — üzeni az Űr — azaz: ismerem cselekedeteidet, hogy nem hitből valók. Különben nem volna annyi meg nem értés, viszály, békétlenség, türelmetlenség, irigység és harag életedben! Lehet ragyogó a tanítás, lehetnek korrektek az istentiszteleti formák, művészi az orgonajáték, szárnyaló a karének, ha mindez — nem az élő hit gyümölcse, álnevet visel egész keresztyénségünk. Az értékítéletet megalkotó Űr azonban a kegyelem szavát is kimondja: „Légy éber! Elevenedj meg! Ez azt jelenti: Az Űr korrigálja a — „holttányilvánítási”. Észreveszi azt, amit emberek nem vesznek észre, hogy a holttest — még él!! Alig észrevehető, gyenge a légzés, de felerősíthető a szív. Transzfúzióval. Vérátömlesztéssel. Az Ő áldott tranfúziója a kegyelem. Ahogy a zsoltáríró mondja: „Jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív!...” Amíg még úgy beszél rólunk, hogy „ismeri cselekedeteinket”, addig még nem mondott le rólunk, addig még felerősíthet a kegyelem. Addig még nem mondja el másik ítéletét: „Nem tudom, honnan valók vagytok!” Álnév alatt jöttök, hamis papírokkal, melyeken nem szerepel a kegyelem hitelesítő pecsétje! Levetni az álarcot, letenni a hamis nevet, összetépni a hamis papírokat és — Eléje állni alig pihegő légzéssel, felerősítésre váró árveréssel. Ez az egyetlen kiút, hogy „teljesekké” tudja tenni cselekedeteinket ... Ez a megújító reform új névadással is jár: „Járni fognak velem” — mondja Jézus, Ezért Krisztussal járni = a szoros kapu tevékenysége, az új név — az ÉLET — égisze alatt... Zoltai Gyula Országos Esperesi Értekezlet Balatonszárszón Szeptember első hetében kétnapos megbeszélésre gyülekeztek össze magyarországi evangélikus egyházunk egyházmegyéinek esperesei balatonszárszói üdülőnkben. DR. VETŐ LAJOS püspök és KÁLDY ZOLTÁN püspök tájékoztató előadásai után beható megbeszélésen tisztázta az értekezlet egyházunk mai helyzetét és feladatait. A számos hozzászólásból kicsendült, hogy egyházunk esperesei teljes mértékben egyetértenek püspökeinkkel egyházunk helyzetének, szolgálatának, feladatainak látása és vállalása tekintetében. Illll|llil!lllllllllllllllllll!lllllllllll!lllllll!lllllllllllílll!l!lllll!l!lllllll!|!|||llilllllll!llllllllll|l|!l!|!|!|!|l|l|||!ll|||||||!l||||||||||imil||||!l||!l!|||;! IMÁDKOZZUNK Lukács 13,22—27. Uram, az én életem röpke percekből tevődik össze. Azt gondolom van még időm, s azután elsuhannak az órák, azt sem tudom mivel. Engedd úgy számlálnom napjaimat, hogy ítéleted fényénél is értelmük legyen. Bocsásd meg, Istenem, hogy mindig égetően sürgős, amire várok és annyira ráérek azzal, amit tőlem várnak. Taníts meg rá, hogy neked minden sürgős, amikor segítésről van szó. Segíteni a rászorulón, tanítani a tudatlant, vigasztalni a báhkódót, jobbá tenni az életet és menteni a világ békéjét. Taníts meg rá, hogy a ma feladatát soha máskor el nem végezhetem többé. Segíts meg, hogy megbecsüljem azt, akivel együtt járom az utat, míg „úton vagyok” vele. Legyek melegszívű testvér, barát, gyermek és szülő. Engedd meg, Uram, hogy kihasználhassam a jelent, ne üres és haszontalan tékozlásra, hanem mindarra, aminek értelme van előtted és gyümölcsöt hoz a holnap számára. Amit elkezdek, segíts azt jóvégre vinnem, hogy a jószándék ne forduljon visszájára, hanem jó célra jusson, s amit elrontok, abból is hozz jót elő kegyelmesen. Ha Szentlelked nincs énvelem, eltévedek, segíts, hogy tegyem hivatásomat örömmel és járhassak és megmaradhassak az élet útján. Ámen. > I A ( V
