Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-02 / 36. szám

Csak előre! Fii. 3,7—14. Újjászületett keresztyén ember élettartalmát adja ez az ige. Úgy, hogy szinte szemünk láttára alakul ki, a Krisztus által Saulból Pál. Egy régi farizeus, a törvényt mindenek fölé he­lyező, azt vakon követő Saul Krisztus kegyelme, szeretete ál­tal Pál lett. Ez a névváltozás döntő lényeget is kifejez, neveze­tesen azt, amit az ige egy más helyen így mond „a régiek el­múltak, imé újjá lett minden”. Hát ez hogyan lehet? 1. „Azokat a Krisztusért kárnak ítéltem”. Azokat, amik voltak, maradéktalanul mindent a régiből. A hagyományos gondolatokat, az előítéletekkel terhelt életet, a megmerevedett „sovinista” vallásosságot, a vele járó társadalmi szokásokat és világszemléletet stb. Mindent, amit nagynevű, de előre haladni nem tudó őseitől örökölt. Pedig Isten hányszor késztette őket, a történelmet alakító események s próféták által gondolkodásra, eszmélődésre, reformálásra a régiek felől. De Saul is ment a saját igazsága, konvencionálist, hagyományos „igazsága” útján — miközben úgy hitte, hogy ez Isten útja. A szándék lehet hogy jó volt, de az út feltétlenül a cél mellé vezetett, a kereszt bizonysága szerint. Bizony így jár mindenki, aki saját igazsága, vélekedése, vagy a megszokott hagyományos gondolkodásban megreked, mert Isten szüntelenül munkálkodik, s mindent előre visz. 2. De a Krisztusért ítéletet tudott mondani a régi felett Pál. Erre késztette őt Jézus, aki felnyitotta szemét a múlt helyes látására. Helyesei} tudta értékelni a múltat s végső következte­tését bátran vállalta, mert kilépni a régiből és bátran élni az újban, ahol merőben másként látta embertársait, korát, sze­gényt és gazdagot, zsidót és görögöt. Mindezt az örök életre be- irányzottan ismerte fel. Így tudott a tegnapi embertelen Saul egyszerre embertársaiért élő, nagy felelősséggel és szeretettel élő Pállá lenni. Vajon erre késztet-e ma benünket ez a Krisz­tussal való találkozás? Arra, hogy ami a hátunk mögött van, elfelejtjük s cél egyenest igyekszünk azon az úton, melyet Isten elénk ad. Pálnak sem volt könnyű felszámolni a múltat. Sok emberrel került szembe emiatt, de áldozatok árán is vállalta az újat, mert azt úgy ismerte fel, mint amit Isten adott eléje. Nem is csalódott. 3. Ezért csak egyet cselekedett. De ez az egy, dús életprog­ram. És elég. Bűneimet, megítélt múltamat elfelejteni, teljesen elhagyni, az én látásomat elvetni és felvenni a Krisztusét — aztán nekilendülni mindannak, amit ö láttat előttem. Persze ebben sohasem lehetünk tökéletesek, de bukdácsolásaink, sőt bűneink közben is magunk mellett tudhatjuk Öt, aki kegyelmé­vel bennünket is megragadott azért, hogy előre vigyen a na­ponta megtisztító szeretetével. Mindig csak előre. Szabó István ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1962. szeptember 2-án HÍREK HÉTRŐL—HÉTRE Alázatosság, engedelmesség I. Péter 5, 5. Heti igénk két vezérszava ez: alázatosság, engedelmesség. Az utóbbi egyképpen szól fiataloknak és öregeknek egyaránt. Az ember inkább parancsolni szeret, mint engedelmes. kedni. Jobban szeretünk pattogó parancsokat mondani, mint a nékünk szóló parancs előtt meghajolni. Amikor a gyermek értelmes lesz, sokkal többször mondja ezt a szót: nem, mint a másikat: igen! Láttam gyermeket, kit az apja megfenyített és már kéle volt az arca, mégsem kért bocsánatot. Ismertem házastársakat, akik ezerszer mondták egymásnak keményen: nem! Nos, Isten azt akarja, hogy engedelmes emberek legyünk! De akarja azt is, hogy: „ ... alázzátok meg tehát magato« kaf’. Hozzá kell ehhez rögtön tennünk, hogy az ember nem szí­vesen alázza még magát. Az alázatosságra nézve általában az a felfogás, hogy az nem férfias dolog. ' Isten az utóbbi évtizedekben elég sok leckét adott, hogy jói megtanuljuk: az Istenhez vezető út az alázatosság útja! Alázzuk meg magunkat és gondoljunk arra, hogy hitünk szerint minden dicsőség az övé. Ez a dicsőség itt nagyon töre­dékesnek látszik, de egyszer majd eljön a színről-színre látás ideje! Addig is boldog ember, akinek van „honvágya”, aki tudja mit jelent hazafelé tartani. A Kierkegaard sírfeliratán olvasható: Még egy kevés idő és Jézussal beszélek végre. Boldog ember, aki alázatosan tart haza■ Fülöp Dezső NAPRÖL-NAPRA VASÄRNAP: HÓS. 14,5; CSEL. 15,11. — Isten üdvözítő fca. gyeimének reánk nézve nincs feltétele: ingyenvaló. Az ára: Jé­zus Krisztus keresztje. — Csak az ingyen kegyelembe vetett hit tart meg bennünket az örök életre. Lk. 18,9—14; I. Kir. 6,1—13. HÉTFŐ: ZSOLT. 103, 15—16; I. KOK. 15,42—44. — Múlan­dóság alá vetett életünk számára egyedüli igaz reménysége az, hogy Urunk ama napon, feltámaszt minket a halálból romol- hatatlanságban, dicsőségben és erőben. — Tűnő életed, fogyó napjaid s a halál ne riasszanak: feltámadunk! Mk. 9,33—37; I. Kir. 8,22—30. 54—61. KEDD: ZSOLT. 22,27; JN. 6,58. — Az úrvacsorában Jézus Krisztus szent teste és vére mennyei eledel, ami nem az ideig- való földi életre, hanem az örökkévalóra táplál bennünket. —» Legyen számunkra Urunk valóban „kenyérré”, az „élet elede­lévé”. I. Sám. 17,40—51; Zsolt. 76,1—13. SZERDA: V. MÓZ. 5,29; LK. 6,46. — Isten szent akarata számunkra parancs, amely engedelmességet követel tőlünk. — Atyánk szavai ezért nemcsak halló füleket, magasztaló ajka­kat, de engedelmes kezeket is keresnek, amelyek meg is cse­lekszik azokat. Lk. 7,1—10; I. Kir. 10,1—29. CSÜTÖRTÖK: NÄHUM 1,7; MT. 6,13. — Testünk és lel­künk kísértései, megpróbáltatásai idején áll mellénk Urunk, szabadító irgalmasságával. — Legnehezebb perceiben is bízzál benne: „erős várunk” Öl Csel. 12,18—25; I. Kir. 11,1—13. PÉNTEK: I. MÖZ. 1,28; I. TIM. 4,4—5. — Teremtő Iste­nünk akarata, hogy az életet átplántáljuk utódainkban, hogy a földet, birtokba vegyük s a természet adottságait és erőit az em­ber szolgálatába állítsuk. — Földi életünket, feladatainkat ezért sohasem szabad megvetni, vagy lekicsinyelni, mert Isten szentelte meg azokat igéje által, hogy hálaadással éljünk ve­lük. II. Sám. 16,5—14; I. Kir. 12,1—24. SZOMBAT: ZSOLT. 102. 18; LK. 7,13. — Jézus nem volt érzéketlen emberi életünk fájdalmai iránt. Segítő irgalmassá­gával mutatta meg leginkább, mennyire szeret bennünket. — Csak egy kicsi lenne bennünk az Ö idulatából. — mennyi köny- nyet tudnánk felszárítani! Ézs. 57,15—21; I. Kir. 12,25—33. Csizmazia Sándor Deák tér de. 9 (úrv.) Ha- tenscher Károly, de. 11 (úrv.) ár. Kékén András, du. 6 Trajt- Éer Gábor. Fasor de. 11 ifj. Har­mati Béla, du- 6 ifi. Harmati Béla. Dózsa György út de. fél 10 (úrv.) Üllői út 24. de, fél n Grünvalszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 9 Grün- vaűszky Károly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Je­nő, de. 12 Grünvalszky Károly. TChaly Kálmán u. de. 11 (úrv.) Rédey Pál, dm 6 Szirmai Zol­tán. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 8L Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 Boros Károly. Rá­kos falva de. 9 Szabó István. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. n Gádor András. Váci út de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9 Nagy István. Újpest de. 10 Blázy fcajos. Pesterzsébet de. 10. Sorok- »är-Ujtelep de. 8. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom tiu. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11 Kamer Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9 Sehreiner" Vilmos, de. 10 (német) Szelényi Zoltán, de. 11 Várady Lajos, du. 7 Szelényi Zoltán. Torockó tér de. 8 (úrv.), fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Vámos József, du. 5 Vámos József. XII. Tarcsay Vil­mos u. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, du. fél 7 Rutt- kay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Budakeszi de. 8 Uzon László, de. 11 Uzon 8 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. László, du. ' 6 dr. Rezessy Zol­tán. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9 Visontal Róbert. Albertfalva de. 7 Vlsontai Róbert. Budafok de. 11 Visontal Róbert. Nagytétény du. 3 Visontai Róbert. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnapon az oltár- térítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Lk. 17, 7—11, szó­széki igéje Filippi 3,7—14. Dél­után szabadon választott ige.- TEOLÓGIAI AKADÉ­MIA szeptember 5-én, szerdán az Egyetemes Egyház Üllői úti imatermében (11. emelet) délután 4 órai kezdettel tartja tanévnyitó istentiszteletét, dél­után 5 órakor pedig tanév­nyitó ünnepélyét. * DR. ERICH FASCHER, a berlini Humboldt Egyetem protestáns teloógiai fakultásá­nak dékánja, feleségével együtt az ökumenikus’ Tanács vendégeként üdülésre Magyar- országra érkezett. Augusztus 23-án Fascher felkereste az ökumenikus Tanács székhá­zát, ahol D. Dr. Vető Lajos pöspök, a tanács alelnöke, dr. Kenéz Ferenc főtitkár fogadta. A kialakult baráti beszélge­tésben a résztvevők kicserél­ték tapasztalataikat a közös egyházi kérdésekben, s' öröm­mel nyugtázták a két baráti nép kapcsolatainak mélyülé­sét. Dr. Erich Fascher augusztus 27-én látogatást tett a Teoló­giai Akadémián. M EGY NAGY TUDÓS SZÜLETÉSNAPJA Szeptember 1-én tölti be 75. életévét századunk egyik leg­nagyobb ószövetségi tudósa, a Hallei Luther Márton Egye­tem Teológiai Fakultásának volt professzora, D. EISS- FELDT OTTÓ. A Halléban járt magyar teológusok szeretet­tel gondolnak a már nyugdíj­ban levő, de fáradhatatlanul tovább dolgozó volt profesz- szorukra és melegszívű patró- nusukra, akinek a tudomá­nyos munkáját nemcsak az egyházban becsülik igen.nagy- ra, hanem a Szászországi Tu­dományos Akadémia is, ami­kor tagjai közé választotta. Mint tudós és mint ember, egyaránt példaképe marad mindazoknak, akik közelebb­ről megismerték és megszeret­itek. Megjelent HÉTRŐL HÉTRE címen az evangélikus áhítatos könyv Ára; 12,— forint Megrendelhető a Sajtó- osztályon, Budapest, VIII., Puskin u. 12. MEGHALT D. HERMANN RUDOLF PROFESSZOR D. Hermann, aki még né­hány esztendővel ezelőtt aktív, rendszeres teológiai profesz- szor volt a kelet-berlini Hum­boldt Egyetem teológiai fakul­tásán, 75 esztendős korában meghalt. Hermann professzor­nak szoros baráti és tudomá­nyos kapcsolatai voltak több magyarországi evangélikus egyházi emberrel és mindig nagy érdeklődéssel kísérte egy­házunk életét és teológiai munkánkat. * — A SOMOGYDÖRÖCSKEI gyülekezethez tartozó somogy- szili evangélikus leányegyház­község népe temploma fel­szentelésének közeli egy és negyed százados évfordulójára készülve, 1958-tól kezdve, há­rom részletben tatarozíatta templomát. A kívül-belül meg­újított templomot felszentelé­sének emlékünnepén, augusz­tus 20-án, ünnepi istentisztelet keretében adták át rendelte­tésének. * — CSALÁDI HÍR. — Ifj. Fülöp Dezső és Rozály Gi- zella szülőknek első gyerme­kük született, aki a kereszt- ségben Dezső nevet kapta. * — BUDAPESTI LELKÉSZCSA­LÁD a háztartás önálló vezetésére idősebb, megbízható nőt keres. Cím a kiadóhivatalba. * — SZŐRME- és irhabundák javí­tása, átszabása a legújabb model­lek szerint. Bart szűcs, Bp., VII. Lenin krt. 23. Telefon: 222—531. * — NYOLCHÖNAPOS kisfiam mellé egész napra gondozónőt ke­resek, szeptember 1-től. Telefon: 140—594. Délután 5-től. * — BUNDÁK—IRHÁK divatos át­szabása, tisztítása — festése. So­mogyi szűcsnél. Bp., V. Kossuth Lajos u. 1. Udvarban. — ISTEN HArfáSA (Gerhardt Pál élete) című könyvet megvá­sárolnám. Értesítést ár megjelö­lésével a kiadóhivatalba kérek. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. Üllői út 24. Telefon: 142—887 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft , Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 624357/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató — BÖRCSI SZERETETOTTHO­NUNK részére keresünk konyhai munkát vállaló főzőnőt. Ajánlato­kat kérjük Győr, Evangélikus Egyházközség gondnokságához küldeni. (Győr, Petőfi tér 2.) — TEMETŐBEN ELHELYEZHE­TŐ sír-kerítő használt vasrácske-» rítés egy darab 14 méteres és egy 12 méteres hosszúságban kap­ható. Megtekinthető: Evangélikus Lelkészi Hivatal, Budapest—Rá­koskeresztúr, Pesti u. 119. ALBRECHT GOE& Nyugtalan éjszaka Egész szeptemberben nem jutottam ki a városból. Pedig szép, enyhe volt az ősz hosz- szú sétákra csalogató. A napi robot azonban fogva tartott; jártam a tábori kórházat, a ka- • szárnyakat és legénységi szállásokat, amint ez már a tábori lelkészi szolgálathoz hozzátarto­zik, s persze akadt dolgom a fogdában és a ka- tonatemetöben is. Ijesztően megnőtt ez a te­mető akkoriban, negyvenegy nyara óta, ott Winnica mellett tizenöt hónap alatt. Az őszi virágokat már megcsípte a dér a sírokon; siet­nem kellett, ha még látni akartam, valamit az ukrajnai ősz szelíd bájából. Október végén errefelé néha már beáll a tél. Az októberi szél ragyogó tisztára seperte a kék eget mire útnak indultam. Botrányosan „civil” vágyak űztek a szabadba: szabad leve­gőre vágytam, ki a határba, ahol gazt égettek a krumpliföldeken és messziről virítottak a napraforgótáblák, zsírosán fénylett az új szán­tás és nagy csend ült a Bug partja felett. Egy igazi katona persze szolgálat után moziba megy, vagy a kocsmába; csakhogy én ebben sem, aminthogy másban sem lettem soha igazi katona. „Reménytelen eset maga”, intett le­mondóan legutóbb Dőld törzsorvos, mikor megvallottam, hogy esti sétámon a fasorban azon kaptam magam: Homérosz sorait idéz­getem. Akárhogy is legyen: ebből a szép napból, gyorsan szálló felhőivel, megmentek magam­nak annyit, amennyit, csak lehet s emberhez méltóan töltöm el. Legjobb, ha mindjárt reg­gel elindulok. Félegykor van ebéd s az étke­zés a poroszoknál hivatali ténykedés. Félórát kell ülni a tisztikaszinóban, arca fagyott ud­varias mosollyal s mereven, mint aki nyársat nyelt; de ezt a reggelt nem adom oda. Egyébként sem történt semmi különös a kórházban, ami végett otthon kellett volna maradnom. A haslövéses, akit tegnap este be­hoztak, mint a nővér telefonon jelentette, haj­nalban meghalt. Éjszaka még bementem hoz­zá, de már nem volt magánál. (Elnézést kell kérnem, amiért önkénytelenűl is a förtelmes kórházi nyelvet használom: „A comblövéses. a tüdőlövéses, a vakbeles” — így beszélnek a sebesültekről. Magam kerülöm, ha lehet, de azért rájár a szám). Szóval az említett sebe­sült meghalt, szőke vesztfáli fiú volt. Délután majd előkerestetem a zsoldkönyvét s megírom hozzátartozóinak a szomorú levelet, aminek megírása hivatali teendőimhez tartozik. Mindez elmaradt mögöttem. Elmaradtak a házak, a cukorgyár már kívül esett a városon, előttem kitágult a határ. Itt nem voltak ro­mok, sem üvegcserepek, se szemét és hulladék. Ép volt még a világ, mint a teremtés napján és jó. Sötétbarnán, lilás árnyalattal fénylett a szántóföld. Túl rajta fényes keretként a fo­lyó partján kevés sás és itt ott egy egy fűzfa. A folyón túl a dombon a régi kolostor, sok hagymatornya mint furcsa gumós növény, most aranyfehéren csillogott a reggeli nap­fényben. Jól kiléptem, mintha e sétával birtokot sze­reznék magamnak. Csend ült a tájon körös­körül, a szél suhogott csak; emberi hang nem törte meg a csendet, ha csak az enyém nem, amint magamban mormoltam: üdvözlégy ősz, üdvözlégy szabadság! A szabadság persze nem volt egészen veszélytelen ezen a tájon. A ma­gányos sétákat nem jó szemmel nézték. Mióta kiderült, hogy hazúgság a felszabadításról való minden üres fecsegés s mind nyíltabban kibontakozott az ország kíméletlen kizsákmá­nyolása, akcióba léptek a partizánok s hónap­ról hónapra eredményesebben. Ha valahol, ép­pen a tábori kórházakban kellett erről tudo­mást szerezni. Nem múlt el hét, hogy ne hoz­tak volna be meglőtt katonát. Akárhogy is: nem hagyom abba ezt a sétát ebben a friss szélben. Nem fordulok vissza, elmegyek még addig a napraforgótábláig s nagy ívben a Bug partján jövök majd visszafelé. Persze, időközben biztosan történt valami s talán már kerestek is. Csak hadd keressenek. Megjövök úgyis, a „mintafegyenc” önként visszatér cellájába. Hány óra? Mindjárt fél tizenkettő. Benéz­hetnék még gyorsan a fogdába, mi van Roih- weiler ügyével. Rothweiler főhadnagyot egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után hozták be hozzánk tegnap délután; az ereit vágta fel. Bosszantó ügy. Már négy héttel ezelőtt letartóztatták öncsonkítás gyanújával. Ártat­lannak tartottam, s úgy véltem, nem ok nél­kül. Persze ezzel az új kísérlettel eljátszotta minden lehetőségét. Egy öngyilkosságnak si­kerülni kell, különben csak bajt okoz és meg­torlást von maga után. Ebben a háborúban senki nem élhet úgy, ámint szeretne s még kevésbé halhat meg úgy, amint szeretne. Itt a folyó. Libák és vadkacsák úsznak raj­ta, s a szél ezüst tarajt bodroz a hullámo­kon. Minden oly szép és minden békét su­gároz. Nem, most nem nézek be a fogdába, most semmi esetre sem. Nem rontom el ezt a szép órát. Elég fogda lesz utána a kaszinó étterme is. Átvágok a rövidebbik úton s ne­gyed egykor befordulok a kórház kapuján, épp akkor lép ki az osztályáról a szemész és rámköszön: Jó étvágyat! A napos káplár megállított: „Lelkész Űr, legyen szíves a törzsőrmesterhez fáradni, most mindjárt.” Az iroda ott volt átellenben. Mielőtt belép­tem, elém jött Hirzel törzsőrmester s kis szemrehányással a hangjában mondta: „Lel­kész Ür, már régóta keressük.” Persze, gondoltam bosszankodva, egy pár órára sem lehet a magánéletbe visszavonulni. Azután megkérdeztem: „Történt valami?” „Egy távirat érkezett Proskurowból.” „Ugyan mit akarhatnak?” „Sürgős ügy lehet. Kénytelenek voltunk az Ön nevében azonnal igent mondani.” Ezt olvastam: „Térparancsnokság Prosku- row kirendeli az evangélikus tábori lelkészt, érkezése szerdán tizenhét órakor. Jelentkez­zen a III. Ügyosztálynál. Gépkocsiról Prosku­row gondoskodik. Visszaérkezés csütörtökön lehetséges.” Szerdán, ez ma van. „A kocsi Proskurowból már útban van”, jelentette Hirzel. Ha 14 órakor útba indul, kényelmesen odaér.” „Persze, persze.” Csak fél füllel 'figyeltem oda. III. Ügyosz­tály, ez a hadbíróság. Most már tudtam, mi­ről van szó: egy halálos ítélet végrehajtásá­nál kell részt vennem. „Rendben van törzsőrmester.” — „Jelentette már a parancsnoknak?” „Igenis, épp az előbb járt erre.” „Köszönöm.” „Jó étvágyat, lelkész úr.” „Köszönöm, hasonlóképpen.” Felsiettem a lépcsőn, egyenesen a Kaszi­nóba, hogy lehetőleg még a főtörzsorvos előtt érkezzem. Mégis elkéstem s bocsánatkérést mormolva ültem helyemre. A parancsnok felnézett a tányérjáról: „Be­szélt már Hirzellel?” „Igen, főtörzsorvos úr, épp most, találkoz­tunk.” „Hm, kellemetlen feladata lesz.” „Magam is úgy vélem. A dolog nem egé­szen világos. Hiszen Proskurownak van saját lelkészi hivatala.” „Én sem értem a dolgot. Hirzel próbált telefonálni, de nem sikerült neki. Na, majd meglátja, ha odaér.” Az ebéd a szokott némaságban ment végbe. Klaus katolikus kollégám, akivel szívesen beszéltem volna meg a dolgot, az asztal má­sik végén ült. Jessent, a belgyógyászt, aki mellettem szokott ülni, még ebéd közben el­hívták az osztályára. A kávét két kerek asztalnál szolgálták fel. Itt rágyújthattunk s néha megpróbáltunk valami beszélgetésfélét. Ma azonban nem maradlhattam tovább; ha kettőkor, vagyis egy óra múlva indulnom kellett, akkor leg­főbb ideje volt, hogy összecsomagoljak. „Engedélyt kérek a távozásra.” (Folytatjuk) Fordította; Groó Gyula % r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents