Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-02 / 36. szám

Az imádkozó zsoltára AKI EZT AZ IMÁDSÁGOT ÍRTA, csüggeteg hangulatban volt. Valami bántotta a szí­vét Inkább elszaladni szere­tett volna az Isten elől, mint hozzá menni. Nem volt imád- koznivaló kedve. Ezért biztat­ja magát olyan nagyon: „Hoz­zád emelem szívemet.” Mire jó a régi imádság és a meg­tanult ige! A hangulatomtól függetlenül is Istenhez von! Onnan gondolom, hogy így van ezzel az imádkozóval, inert olyan lassan közeledik a célja felé.. Annyira mondo­gatja: „benned bízom”, mint aki dideregve éj; félve megy az éjszakában, mégis fütyöré- szik és azt mondja: „nem fé­lek”. Istennek kedves mégis ez a félénk közeledés, mert ez az ember mégis többet gondol Istenre, mint önmagára. Las­san el is felejtkezik önmagá­ról és arra gondol, akinek gondja van minden emberre és az egész világra. Még elő sem jött a saját kérésével, már megérkezett Istenhez. Bátortalansága tanulékony szívet takar. Gondjai szűk cellájából indult el, s Isten gondjával lett eggyé: „érjenek célhoz, akik benned bíznak.” Ha Istennel kapcsolatba kerü­lünk, ő mindig kiemel önma­gunkból és azonnal arra ta­nít, hogy magunkon túl néz­zünk. A Miatyánkban is így tanultuk. Már az eljövendő országra kell gondolnunk, mi­előtt a ma kenyérgondjához megérkeznénk. Csak egy az égető, az igazi kérdés: vajon életem lesz-e igaz emberi élet, s én igaz ember, tudok-e majd az igaz úton járni? Mégha külsőleges gond visz is valakit Isten szí­ne elé, mindig ide kell eljut­ni az igaz imádkozónák. Sok mindent meg akarunk kérdő­jelezni az Isten előtt, s ekkor ő minket magunkat kérdője­lez meg! Nincs más út. Re­videálnom kell egész utamat és egész életemet: „ifjúságom vétkeiről és bűneimről ne em­lékezzél meg.. S AMIKOR IDE ELJU­TOTTAM, rögtön a jövendő érdekel engem: mi lesz ez­f— Zsoltár 25. -» után? „Utaidat Uram mutasd meg nekem ...” Milyenek le­hetnek az Isten útjai? Isten útjai nem külön utak. Nem egy ember, vagy egypár em­ber titkos útjai, hanem nyil­vánosak. Meg van rá híva minden ember. Néha mere­deknek látszik, keskenynek, de sohasem zsákutca. Felfelé visz. Keskeny út, mert nem az andalgó, csak a céltudatos találhat rá. A mi imádkozónk azt kéri: „utaidat Uram mu­tasd meg”, s ez az út mégsem titokzatos jelekből ismerhető meg. Világos jelzése van, akárcsak a túrista utaknak, amelyeknek nyomán minden­ki célba találhat. Nem álom­látásokból, hanem a világos igéből található meg. Ami sze­retet szerint való, ami igaz, ami nyílt, ami- becsületes, az ennek az útnak az ismertető jele. Isten gyermeke mindig erre az útra küldetett. Az éle­tem mindennapos útja, mely talán apró gondokkal és örö­mökkel kirakott, ez az az út. Kövek és virágok tarkítják, az Isten feladatai és ajándékai. Valaki egyszer panaszkodott, hogy sepregetésben telik el az élete. Luther Márton azt mondja: amikor a konyha­lány kisepri a konyhát, ép­pen olyan istentiszteletet cse­lekszik, mint a püspök, ami­kor kormányozza az egyhá­zat. HA AZ ISTEN ÜTJA, ILYEN világos út, mért kell az embernek mégis kérve kér­ni: „utaidat Uram mutasd meg...”! Érdekes, akár mi­lyen ellentét, ez így van. Az ember sokszor a legegyszerűbb és legvilágosabb utat és meg­oldást sem akarja elfogadni. Tiszta és elfogulatlan szív kell hozzá. Hogy kicsiny dolgokból vegyünk példát, hányszor lát­juk azt a gyermekeinken. Sok­szor a legegyszerűbb dologban is mást akarnak, mint ami a javukra lenne. És nem látjuk — hogy a nagy dolgokból ve­gyünk példát — a legesztele­nebb dolog a háború, vagy az Az élő lelkiismeret Fáradhatatlan és rettenthe­tetlen ébresztgetőink egyike Albrecht Goes, akinek Nyug­talan éjszaka című elbeszélé­sét e számunkban kezdjük meg közölni. Albrecht Goes evangélikus lelkész, 1908-ban született Langenbeutigenben, Württem- bergben. 1930—1952-ig teljesí­tett lelkészi szolgálatot a württembergi egyházkerület­ben. 1953 óta Stuttgartban egészen irodalmi tevékenysé­gének él, közben azonban rendszeresen prédikál is, A Nyugtalan éjszaka 1954- ben jelent meg először s azóta számos kiadást ért meg a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban is, de lefordították an­gol, francia, olasz, dán, svéd, finn, holland, spanyol és -ja­pán nyelvre s legutóbb kiad­ták Lengyelországban is. Az elbeszélés megrázó háborús él­ményéből született s egyetlen hatalmas kiáltás lángoló tilta­kozás a háború, az emberte­lenség, a gyűlölet ellen. Mert Albrecht Goes a béke, a népek megbékélésének és békés együttélésének elszánt és első vonalban küzdő har­cosa. E harcát a néki adott nemes fegyverrel, az irodalom, a tiszta művészet, a szép szó eszközével végzi. Nem rejti véka alá azt a meggyőződését, hogy a békéhez, az igazi meg­békéléshez vezető út egyik megkerülhetetlen állomása a múlt felszámolása. Kérlelhe­tetlen és gyökeres leszámolás mindazzal, ami a békében va­ló élet nagy újrakezdésének akadálya: militarizmussal és nacionalizmussal, faji gyűlöl­ködéssel, önigazoló önigazság- kereséssel, elbizakodottsággal és gyanakvással. S hogy ez a szellemi „lomtalanítás” a gon­dolkodás és az indulatok, be­gyökeresedett előítéletek és lappangó érzületek e kímélet­len tetemrehívása, „nagytaka­rítás” a téveszmékkel évtize­dekig fertőzött emberek háza- és szívetáján, milyen éles el­lentmondást válthat ki, arra ékes példa éppen a Nyugta­lan éjszaka történetéből ké­szült játékfilm vesszőfutása. A filmhez Albrecht Goes előjátékot írt. Ebben az előjá­tékban, amely napjainkban, az adenaueri Nyugatnémetor szágban játszódik, a gyüleke­zetében munkálkodó egykori háborús tábori lelkészt ma­gasrangú állami hivatalnok keresi fel. Arra akarja rábír­ni: vállaljon ismét tábori, ka­tonai lelkészi szolgálatot az új nyugatnémet hadseregben. A lelkész kereken elutasítja az ajánlatot, majd mikor láto­gatójában megdöbbenéssel is­meri fel a Nyugtalan éjszaka történetének egyik szereplőjét, az egykori náci vérbírót, ki­utasítja házából a hívatlan vendéget. — A bonni hideg- háborús köröket természete­sen kínosan érintette a lelep­lező előjáték, amely többek között rámutatott arra, hogy az egykori náci vezetők mi­lyen jól elhelyezkedtek Nyu- gat-Németországban. S emel­lett élesen állást foglalt az újrafelfegyverkezés és az ezt „ideológiailag” támogató újra­szervezett katonai lelkészség ellen. Mindezek miatt a bonni kormánykörök, miután a film létrejöttét már meg nem aka­dályozhatták — ugyanaz a ha­ladó filmművészeti csoport ké­szítette, amelyik a „Rosema- rie”-t, a „Csodagyerekek”-et stb. is —, azt követelték, hogy legalább az előjátékot töröl­jék. Most mutatkozott azon­ban meg a költő bátor el­szántsága. Kijelentette: vagy jön a film előjátékkal, vagy egyáltalában nem engedi ját­szatni. S az egykori nácik mai védelmezői végülis kénytele­nek voltak engedni. A film nagy sikert aratott minden­felé. Albrecht Goes hazánknak s egyházunknak is őszinte ba­rátja. Egyik levelében említet­te, hogy a háború alatt járt Budapesten — egy másik kö­tetében közölt s lapunkban is megjelent elbeszélése hazánk­ban játszódik. Amikor szíves készséggel hozzájárult a Nyugtalan éjszaka magyar nyelven való megjelentetésé­hez, örömét fejezte ki afelett, hogy műve sok más nyelv mellett most magyarul is meg­szólalhat. Groó Gyula atomfegyver — és az emberi­ség között akadnak, akik ír­nak és szólnak ellene. Mégis harcolni kell ellene újra, meg újra. Egyszerű, világos, tiszta utaid Uram mutasd meg ne­kem. A zsoltár végén ez áll: „Jó és igaz az Űr, útba iga­zítja a vétkezőket. Igazságban járatja az alázatosakat (a ta­nulékonyakat). A mi imádko­zónk onnan indult el, hogy nyomta valami, lehet, hogy az életét, lehet, hogy csak a szívét. És oda jutott el, hogy neki megújult életet kell él­ni. Erre a leckére mindig rá­szorulunk. Uzon László Németország jövője A Német Nemzeti Kongresszus ülést tartott Ber­linben június 16—17. napjain. Mintegy 3000 részt­vevője volt ennek a kongresszusnak, köztük 350 nyugatnémet és nyugatberlini polgár is. A részvevők megvitatták és munkaprogramként elfogadták a kongresszus elé terjesztett dokumentumot, amely ezt a címet viseli: „A Német Demokratikus Köztársa­ság történelmi feladata és Németország jövője.” Ma már ez a dokumentum nemzeti akcióprogrammá lett az NDK-ban és mély benyomást keltett egyházi körökben is. Ez a körülmény arra indít bennünket, hogy röviden ismertessük ennek a dokumentumnak a tartalmát és értékeljük nemcsak a német, hanem a magyar evangélikus egyház szempontjából is. A BÉKE A NÉMET NÉP MINDENNAPI KENYERE A Nemzeti Dokumentum el­ső része megállapítja, hogy a német nép mindig sok nagyot Qflízz warn auiza A kocsiban gyermek, pihen a kósza szél, szikrázón süt a'nap, a kicsi meg beszél. Formálja a betűt, erőlködik nagyon, kézzel, lábbal beszél, magyaráz a napon. — Mit mondasz, kicsikém, azt, hogy szép az élet? tejet, vizet, napot, hogyha akarsz, kérhetsz? Azt mondod, hogy neked, a nagy világ semmi, csak reá mosolyogsz s már be tudod venni? Vállalkozást kezdtél, úgy hívják, hogy Élet, megéri a harcot, aki mást mond téved... — Jaj, édes vigyázzál, nem játék az élet, sokra vállalkozol, az erőd meg véges, hisz még nem tudsz járni, beszélni és írni, sírva mosolyogni, s mosolyogva sírni, meg kell még tanulnod, hogy a kés az éles, és van olyan csillag, mely a naptól fényes, hogy mennyi egy hónap és egy emberöltő, hogy pénzzel fizetnek és szívvel a költő, hogy jönnek majd percek, s veled lesznek végig és sok-sok szürke év nem ér fel az égig. ...Nem értesz meg, látom, így nem is kell kérni, felejtsd el mit mondtam, előre kell nézni, érted van a napfény, néked szól az ének, bátraké a világ, csak a gyávák félnek. Ne higgy nekem pajtás, öreg vagyok, látod és már szemüveggel nézem a világot! • Karosszékben öreg, pihen a kósza szél, szikrázón süt a nap, a kisöreg beszél. Formálja a szókat, egyre mozog szája, de bárhogy figyel rá, nem érti a lánya. — Mit mondott édesem, hogy az élet nehéz, hogy ember bevegye, gondolatnak merész, botor, aki hiszi, hogy bármit is kérhet, s csak akarnia kell és mindent elérhet! Azt mondja megtanult beszélni és írni, sírva mosolyogni és mosolyogva sírni, megtapasztalta már, hogy a kés az éles, s nem tiszta ragyogás mindaz, ami fényes ... ... Ezt mondja-e vajon, legfeljebb csak sejtem, öreg száj mozgását oly nehezen fejtem. De rámnéz melegen. — Nem értesz meg, látom, ne is figyelj reám, öreg vagyok, lányom, hallgasd a gyermeket, maradj mindig tiszta, menj mindig előre, de nézz reám vissza. Gyarmathy Irén Szimpla Ott állunk néhányan a Ked­venc eszpresszó pénztára előtt csendesen várakozva, amíg reánk kerül a sor. Most jöttünk a munkából, jól esik ilyenkor egy süte­mény, egy pohár üdítő ital, vagy egy pohár feketekávé. Kedves szünete ez az életünk­nek, mielőtt továbbmennénk, vagy hazamennénk. Két fiatal áll előttem: egy fiú és egy leány. Beszélgetnek és egymásra mosolyognak. Jól esik reájuk nézni, hiszen a legkedvesebb szépség — a fia­talság. Odaérünk a pénztárhoz. A fiú előttem áll és leteszi a pénzt az asztalra. — Kérek egy duplát és egy szimplát! Megkapja a blokkot, aztán a kisleánnyal együtt vidáman beszélgetve várják a kávét a pult előtt. Már én is odaérek és szinte egyszerre kapjuk meg a ká­vét. Mindhárman megfogjuk a poharat és újra együtt va­gyunk az egyetlen üres kis­asztalnál. Bontjuk a cukrot, amikor meglátom: mindkettő előtt — dupla feketekávé áll. Nem értem. Hiszen csak egy duplát és egy szimplát fizetett a fiú. — Biztosan visszaviszi — mondottam magamban. Csak nem károsítja meg azt a sze­gény asszonyt, aki a munka lázában eltévesztette és na­gyobb pohárral mérte a ká­vét. Nem vitte vissza! De láttam, hogy mindketten összenéztek. Elhallgattak. Gyorsan felhajtották és kisur­rantak az ajtón. — Hát érdemes volt?! Pár fillérért? Szomorúan néztem utánuk és eszembe jutott — a hetedik parancsolat. T-ív forint A könyvesboltban vagyunk. Fiatalember válogat a köny­vek között. Már döntött is. Valóban jól vásárolt: két ko­moly könyv van a kezében. Siet a pénztárhoz. Hallom, hatvan forintot fizet. Utána visszajön és vár a csomagoló- nál. Megtörli a homlokát, lát­ni lehet, hogy nagyon siet. Biztosan várják már valahol. Ekkor egy hang megszólal a pénztár felől. — Tessék visszajönni, egy tízforintossal többet fizetett. A fiatalember kezébe veszi a sima tízforintost és csodál­kozva néz a pénztárosnőre. — Köszönöm —, biztosan összeragadt! A pénztárosnő nyugodt moz­dulatokkal számolja tovább a pénzt. Kedvesen, jókedvűen, barátságosan. Persze, a becsület mindig ilyen: nyugodt, vidám és mo­solygó. Így is lehet! — mondom magamban, mert boldogok a tisztaszívűek... És mielőtt kilépek az ajtón, még egyszer visszanézek és ezt a pillanatot csendben kü­lön megköszönöm. (alföldi) és szépet alkotott a béke esz­tendeiben.- Szorgalmának a gyümölcseitől nem a „rossz szomszédok” fosztották meg, hanem az az uralkodó réteg, amely rablóháborút indított más népek ellen. A számlát azonban mindig az egész nép­nek kellett vérével és köny- nyeivel kiegyenlítenie. A konszernek és bankok urai, a porosz junkerek és nagybir­tokosok gazdagodtak meg a háborúkon és inflációkon! A második világháború után a nyugati hatalmak ket­tészakították a német népet és ma német földön „két né­met állam ellenségesen áU szemben egymással. Mind­egyikük alapvetően más Né­metországot, alapvetően kü­lönböző német hagyományokat testesít meg. Az egyik német állam, a Német Demokratikus Köztársaság az elmúlt tizen­két évben egyre újabb kons­truktív javaslatokat tett az el­lenségesség felszámolására, a megegyezésre, a békés együtt­élés és a gyümölcsöző együtt­működés biztosítására. A má­sik német állam, a nyugatné­met NATO-állam ebben az el­múlt tizenkét évben több mint százszor válaszolt a szo­kásos imperialista elbizako­dottsággal és fölényeskedéssel minden megegyezési javaslat­ra az ellenségesség és gyűlö­let kiélezésével, amely a* egész világot a nukleáris har­madik világháborúba döntet né”. De a jövő a békéé és a szó-: cializmusé — nemcsak Német­országban, hanem az egész vi­lágon. És „a német népnek úgy kell a béke, mint a min­dennapi kenyér, mint a lever gő a lélegzetvételhez.” NEMZETI ÖNKRITIKÁRA VAN SZÜKSÉG A német burzsoázia három ízben méretett meg a történe­lem által, és a német nép ve­zetésére könnyűnek és alkal­matlannak találtatott. „Két világháború katasztrófája után a történelem kétségtelenül be­bizonyította, hogy az imperia­lista agressziós politika csak szerencsétlenségbe vezeti... Németországot.” A két ször­nyű nemzeti katasztrófa ta­nulságai csak azt eredményezd hetik, hogy gondosan megvizs­gálják a múltat és kíméletlen önkritikát gyakoroljon maga az egész nemzet, „hogy így le­győzze a múltat és levonja a' helyes tanulságokat a jövőre nézve”. AZ EGYETLEN JOGSZERŰ NÉMET ÁLLAM A nemzeti bűnbánatot és önkritikát csak a mai Német Demokratikus Köztársaságban gyakorolja maga a német nép egésze. Nyugat-Németország- ban újra uralomra jutott az egész burzsoázia és a hitleri rezsim militarista, fasiszta, klerikalista körei. A potsdami egyezmény határozatait egye­dül az NDK hajtotta végre és mint az egyetlen békeállam, az egyetlen jogszerű német ál­lam is, mert „itt azok az erőid vannak hatalmon, amelyek a német nép vezetésére történeid mileg hívatottak, és amelyek­nek a politikája összhangban van a nemzet érdekeivel.’* Ezt a történelmi tényállást a Nyugat-Németországban ural­kodó imperialisták és milita­risták sem tagadhatják le; még kevésbé változtathatják meg’’. A SZOCIALISTA NÉMETORSZÁG FELÉPÍTÉSE Nagy harcok árán sikerült Németországnak ebben a ré­szében a nép kezébe adni a hatalmat és a békés alkotó munka eszközeit. Az NDK polgárai szabad önrendelke­zéssel a német nép békés, sza­bad, demokratikus és szocia­lista jövőjének az alapjait rakják le, ahol az állam, a gazdasági élet, a kultúra és művelődési intézmények veze­tése nyitva áll minden tehet­séges és szorgalmas ember előtt — társadalmi származá­sától függetlenül. Az NDK- ban a gondolkodás a legfőbb állampolgári kötelesség. „Ter­vezz velünk, dolgozz velünk; kormányozz velünk!” „Az osz­tályellentétek megszüntetés« folytán a munkásosztály, a parasztság és a többi dolgozó réteg szövetségével kialakult a nép politikai-erkölcsi egy sége’’. BÉKÉT A KÉT NÉMET ÁLLAM KÖZÖTT A dokumentum hangsúlyoz­za, hogy „a két német állam békés és józan együttműködé­se, békés és józan együttélése különböző társadalmi rendsze­rük és életfelfogásuk ellenére is lehetséges”. De ez azt kell jelentse, „hogy a két német állam normális gazdasági, kul­turális és politikai kapcsola­tokat tart fenn egymással, hogy különböző területeken együttműködik, és hogy a kölcsönösség és teljes egyen­jogúság alapján tiszteletben tartja egymás jogait és józan • érdekeit”. Legjobb lenne vi­szont, ha a két német állam addig is ún. szövetségi vi­szonyt teremtene a maga szá­mára, amíg a nyugat-német békeerők az egyesülés feltété» leit megteremtenék. A BÉKE ORSZÁGA Befejezésül hangoztatja a dokumentum, hogy külpoliti­kai téren minden erőfeszítés arra irányul, hogy „soha töb­bé ne legyen német földön háború ... Egész Németország legyen a békés munka gazdag és virágzó országa! Polgárai legyenek büszkék, boldogok és megbecsültek a világ népei között! Erre törekedni, ezért dolgozni és harcolni — ez a Német Demokratikus Köztár­saság polgárai és minden bé­keszerető német feladata!’’ MIT MONDUNK MI KERESZTYÉNEK MINDERRE? Kevés szóval sokat kellene mondanom: Amióta Németor­szág Európa térképén szere­pel, ilyen őszinte, a német nép erényeit és hibáit leplezetle­nül föltáró dokumentum még nem látott napvilágot. Azért nem, mert a német nép veze­tése azoknak a kezében volt, akik a magasabbrendű ember­fajtát dicsőítették önmaguk­ban, akik a német faj uralom­ra termettségét hitték és akik egyházi szemponból is úgy gondolkodtak, hogy a refor­máció hazájának nemcsak 1517-ben, hanem 1914-ben és 1939-ben is igaza volt. Mi sem jellemzőbb ennél, mint ami-: kor a Porosz Egyesült Evan­gélikus Egyház Országos zsi­natán 1875-ben Kögel udvari főpásztor a következőket mon­dotta: „A porosz állam alap­jai a trón, a bajonett és a ká­té.” Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy ez a né­met nemzeti dokumentum nemcsak a német evangéliku­sok, hanem a mi szempon­tunkból is fontos megállapítá­sokat tartalmaz és érdemes ar­ra, hogy következő cikkünk­ben elsősorban evangélikus egyházi szempontból vissza­térjünk reá. Dr. Pálfy Miklós m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents