Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-09-02 / 36. szám
ELÉGEDETTSÉG \Tárk evangélista tömör szemléletességgel írja Le a négyezer ember megelégíté- séről szóló történetet. Jézus szánakozással tekint a sokaságra, akik már harmadnapja vannak vele és hallgatják őt, de nincs ennivalójuk és ez minden lelki jót is rornba- dönthet bennük. „Ha éhen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton...” Sok időszerű tanítása van ennek a történetnek. Most egyet emeljünk ki ezekből: megelégedett emberek vagyunk-e? A megelégedettség nagyon is szubjektív fogalom és sok tényező befolyásolja. Anyagilag kedvező körülmények között élő ember talán családi életének problémái miatt elégedetlen, a kiegyensúlyozott családi életet élő pedig anyagi- vagy lakás-problémái miatt aggódik. És sorolhatnánk tovább a sokféle tényezőt, amelyek elégedetlenséget okozhatnak: más emberek, nehéz körülmények, betegségek, munkakör, amely nem elégít ki, stb. Tézus bibliai magatartásá“ ból egy alapvető igazságot leszűrhetünk: a kiegyensúlyozottsághoz és megelégedettséghez nem elég a „lelki táplálék”, a szívbeli értékek — kenyér is kell. De ez fordítva is igaz! — Tegyünk meg mi is mindent azért, hogy több legyen a kenyér és a kenyérre való. Tegyünk meg mindent azért, hogy ezen a földön tanítványaitól kapott kenyérre is. így van nekünk, keresztyéneknek is szükségünk az áhítatra, igére figyelésre, önmagunkba nézésre, a belső békesség munkálására csakúgy, mint a földi élet biztonságához, jólétéhez Szükséges minden erőfeszítésre, fáradozásra. Hogy minél többen mondhassák: megelégedett ember vagyok! Szirmai Zoltán Új tanév Néhány nap és vége az „arany” vakációnak. Tanulók és tanítók, tanárok mind búcsút intenek a nyári pihenésnek és a szép táboroknak. Szeptember 3-án ünnepélyes tanévnyitó lesz minden iskolában. A sajtó beszámol arról, hogy az idén több mint kilencezerrel növekszik az óvodai helyek száma. Az általános iskolákban várható tanulólétszám meghaladja a2 1 460 000-et. Ebből 180 500 lesz Mindnyájunk boldogulása Kolumbiában még mindig üldözik a protestánsokat ^úétköznapi t&táátet KEREK FERKÓT KETTEN SZERETTÜK igazán. Az édesanyja, meg én, az ideggyógyász. Más nem is értette őt meg. Mi azonban beleláttunk. Az édesanyja a szivébe, én meg oda, ahol meghasadt az énje. Valahová az agytekercsek mélyére, ahol a fehéres-szürke pép a velő érzelemmé, értelemmé és akarattá kovácsolódik, illetőleg felbomlik ezer szóra, tettre és érzésre. Mások kinevették és igen gyakran gúnyolták Ferkót, mi azonban részint fájó, de odaadó' szívvel szemléltük, részint pedig kerestük a gyógyítás útját. Ferkó betegségét sem tudtam pontosan meghatározni. A mi szakmánkban is van „szemetesláda”, ahová berakjuk az ismeretlen a bizonytalan .eseteket. Ferkó betegségére is ráhúztuk a „szkizofrén” fogalmat. Szegény gyereken úgy. állt az orvostudomány által szabott ruha, mintha kinőtte, vagy bele se nőtt volna. Sokszor szorította és le kellett vennünk róla, gyakran azonban lötyögött rajta. Tipikus esetnek véltük. Bizony koian rá kell jönnie az idegorvosnak, hogy ahány lélek, annyiféle betegség állhat fenn. Kerek Ferkó nem volt már gyerek. A legénytől! természetellenesen később serkent, így azután arcának lányos külseje volt. Kék szemének csillogása kifogástalan értelemro tanúskodott. Világosbarna hajának apró hullámai jómegjelenésű fiatalembert varázsoltak elénk. Amikor először jelent meg nálam ünneplő ruhájában, ősz hajú édesanyjának karján, inkább az asszony betegsegere gyanakodtam. A mama szeme vörös volt es duzzadt. Hogy az álmatlanságtól-e, vagy a sírástól, azt akkor nehezen lehetett megállapítani. e amint a kezében összegyűrt zsebkendőre esett a tekintetem, azonnal tudtam, hogy ez a szegény asszony éjjel-nappal sír. ......... Fe rkó hangokat hall. Időnként különös, parancsoló hangokat. Ma például, mielőtt hozzám jöttek, azt parancsolta lelkének titokza- tos ura, hogy a templomban, az istentisztelet közben menjen ki az oltárhoz. Sőt, menjen az oltárkertbe és onnan beszéljen a gyülekezet- hez. Éppen akkor, amikor a pap. Ferkó tudja, hogy ilyet nem lehet tenni, küzd is ellene. De a hang irgalmatlan és könyörtelen. A hang nem akar tudomást venni arról, hogy mi illik és mi nem illik. Kerek Ferkó kétszer is elmaradt emiatt az istentiszteletről. De ahogy elérkezett' annak az ideje, olyan nyugtalanság vett erőt rajta, mint kutyán a zivatar előtt. A hang űzte. hajtotta. Menni, menni kell! Oda az oltár elé. Amíg ezt meg nem teszi, olyan fájdalmas kényszer alatt áll, hogy ebbe belepusztul. Az ajkát már véresre ha- rapdálta, az öklét kékre verte. Hétközben egészen csendes. Csak vasárnap, vasárnap jön rá ez a betegség. — Doktor úr, segítsen — szepegte Ferkó anyja —, mert ezt nem lehet kibírni. Szegény fiam! Nagyon szenved. Tudja, egyetlenem. Az apját már oly rég eltemettük, hogy nem is emlékszik rá. Vele meg így kínlódhatom végig az életet. Ugye segít rajtam? Ferkó némán ült ezalatt. Kezét összetéve lába között tartotta. Ekkor szerettem meg és most már ketten aggódtunk érte özvegy anyjával. TELTEK, MÚLTAK A NAPOK, a hetek. Már-már azt hittem, győztem Ferkó betegsége felett, kigyógyítottam lelki bajából, amikor újra megjelent előttem sötéten, megviselten Kerekné. Fiát is hozta. Nem engedte magányosan eljönni. Ferkó lelkén újra úr lett a titokzatos másik éni Erőszakosan, kíméletlenül hajtotta. Azt az undokságot parancsolta, hogy varangyosbékát egyen. A fiú gyerekkora óta undorodott a békától. Minden fajtától, de különösképpen a varangyostól. És lám, ez a gonosz, kegyetlen másik én most a legundorítóbbra ad parancsot. — Edd meg! Ferkót hányinger környékezi. Menekül. De a hang mindenütt a nyomában. — Edd meg a varangyost! — Nem bírom! Belehalok! — Meg kell enned! Addig nincs nyugtod. Ferkó sír. Behunyja a szemét, befogja a fülét, De a hang sokkal mélyebbről fakad. Egészen mélyről, a meghasonlott lélek mocsarából. Nincs menekvés. Ferkó öklendezve oP szorong anyja mellett. — Segíts anyám, az Istenért, segíts! — Jaj, de segítenék, édes fiam! Hiszen iP vagyok melletted. Senki sem bánt, senki sere parancsol semmit neked. — És a nagy dara1' gyermeket ölébe veszi. Amaz vacog a féle lemtől és az undortól. — Itt van. aki mondja — s karjával bizony tálán irányba mutat. — Hát te nem hallod' Nem hallod, hogy szünetlenül mondja: edd meg, edd meg! — Nem, kicsi fiam. Semmi hangot nem hallok. Próbálj itt aludni az ölemben, én megvédelek mindenkitől — simogatja az özvegy felnőtt fiát. — És tudja doktor úr, az a rettenetes, hogy semmit nem látok és semmit nem hallok, de ezt nem tudom megmagyarázni a fiamnak. Ezt nem tudom elviselni, ebbe belepusztulok — kulcsolja imára a kezét Kerekné és hangosan zokog. FERKÖT BEUTALTUK AZ IDEGSZANATÓRIUMBA. Odakerült, ahol annyi másik társánál is keressük az okot, hogy minek a következtében bomlik meg az én tudata. Kórlapjára pedig az ismert gyűjtőfogalom került: Szkizofrénia — tudathasadás. Ferkót meg kell szabadítani a kényszerképzetektől és vissza kell őt adni az életnek, de különösen özvegy édesanyjánálj, mert hiszen rajta kívül senkije sincs. Megint teltek a hetek, a hónapok. Talán egy év is elmúlt. Eközben gyakran nyugtattam és vigasztaltam Kereknét, Ferkót pedig mindjobban megszerettem. Hozzám nőtt ez a szőkésbarna, értelmes tekintetű, nyurga fiatalember. Gondosan ápoltuk, mindent megtettünk érte. Ki akartuk szabadítani lelkét az ismeretlen erő polipkarjaiból, hogy átadhassuk ennek a tört szívű édesanyának. Igazán mindent megtettünk érte, ezt tiszta lelkiismerettel mondom. Ügy vette át az özvegy tőlünk a hosszú egyedüllét után, mintha feltámasztottuk volna. A napfény ragyoghat úgy tavaszi égen, mint az asszony arca a boldogságtól. Egy pillanatra sem állt meg a nyelve a hálálkodástól. Kereknével aznap madarat lehetett fogatni. — Hála legyen a jó Istennek, hogy ilyen emberek vannak — kezdte. — Tudja, doktor úr, én egyszerű asszony vagyok. Ez idő alatt én mást sem tettem, mint imádkoztam. Magáért és az én kisfiámért. De meg is áldja ezért az Isten. Végignézett örömtől sugárzó arccal Ferkón. Remegő tenyérrel simított el egy pajkos hullámot a gyerek homlokáról. Ruházatán is ta- 'ált igazítani valót. Aztán kézenfogta és úgy ■'ezette el, mint kicsinyeket szokás ősszel az •’kólába. Az én szívem sarkában azonban maradt egy kis bizonytalanság. Nem olyan kór ez, amivel mi egykönnyen meg tudunk birkózni. Előttem viharzottak el az igazán tragikus esetek sorai. És jaj, Ferkó gyógyulásában sem vagyok egészen biztos. Alattomos ez a baj. Ha kikergetjük az ajtón, bejön az ablakon. De egy szóval sem rontottam el Kerekné ünnepét. — Hót csak menjenek Isten hírével és ha netán baj találna lenni, ismerik a házamat — búcsúztattam őket. A baj hamarabb jött, mint Kerekké. Alig telt bele kis idő, kurta kis újsághír hozta tudomásomra, hogy Kerek Ferkó vonat elé dobta magát. PÁR NAP MÚLVA MEGJELENT az özvegy is. Sírástól csukló hangon panaszolta el a szerencsétlenséget. Ferkó nem találta a helyét. Nyugtalan volt. Szavát alig lehetett hallant Valamire készült. Készült, mint az emberek, vagy a fecskék ősszel a nagy útra. Csupa remegés volt izgalmában. Mintha most megértették volna egymást a titokzatos hanggal. Most olyant parancsolhatott, amit szívesen csinált. Jött csak és ment körülöttem, aztán eltűnt az én kicsi fiam. Ami belőle megmaradt, az csak emlék, mert a gyors darabokra tépte. — Doktor úr, e? rettenetes! — Igen, ez rettenetes, Kerek néni — engem is a sírás fojtogatott és megfogtam vézna kezét. Hideg volt és nedves, a zsebkendőbe már nem fértek a könnyek. — Mivel érdemeltem ezt? Mivel — jajdult fel ismét. — Hogy mivel, azt nem tudom, Kerek néni. Vannak dolgok, amiket mi sem tudunk. Bennünk is csak a készség van meg a segítségre. Megyünk, megyünk egy kitaposott úton. amely egyszercsak elvékonyodik, aztán sötét erdőbe ér. Ott meg kell állnunk. Nem látunk a sötétségben. Ferkóval is mindent megtettünk, amit tudtunk. De vannak nálunk nagyobb erők is. Ferkó lelke felett egy ismeretlen erő volt az úr. Most ő győzött. Mi most csak tapogatjuk ennek az erőnek a gyengéjét. Talán egy szép napon eljön annak az ideje, hogy megadhatjuk a kegyelemdöfést ennek a nyavalyának is. Azért imádkozzon, hogy ez mihamarább eljöjjön. Hogy sok-sok Ferkót megmenthessünk az élet számára. Kerek néni sokáig ott szipogott még nálam. Végül teljesen megnyugodott. Aztán megígérte, hogy gyakran fel fog keresni, mert , olyan jólesik velem elbeszélgetnie. Kissé úgy érzi, a Ferkó ép leikéből maradt nálam valamennyi, azzal itt tud találkozni. Rédey Pál * t Senkinek ne kelljen „kidőlnie az úton” azért, mert az erőszak vagy a szegénység megrövidítette az életét. Minden, amit e téren teszünk. Isten életigenlő akaratával egyező. Minden kutatás, minden feltalálás, újítás vagy tökéletesítés, amely az életet szolgálja, ezt a nagy célt munkálja: elégedett lehessen az ember a „külső életében”; Ide sok tennivalónk van a ^ „belső életünk” táplálásában is. Tegyünk meg mindent, azért, hogy elégedett emberek élhessenek körül- löttünk. Tegyünk meg min-j dent azért, hogy a családi otthonok szeretete, békéje • ne; szenvedjen csorbát, ne szakítson el egymástól családtagokat a „belső elégedetlenség”. Hogyan tehetünk ezért vala-' mit? Több megértéssel, több1 őszinteséggel, több egymással' törődéssel, több felelősséggel. Hogy ne az ideges vagy haragos hangulatok jellemezzék az együttéléSt, hanem a szeretet! és az ebből folyó megbékélés. De a családi életen kívül | is sokszor fáradozhatnánk a belső megelégedettség munká-i lásán, önbizalom hiánnyal, i csalódottsággal, megf áradás-1 sál küszködök között. A jó i szó, a bátorítás jó gyógyszer.1 És Isten sok „jó szóra” tanít minket; A négyezer vándornak szűk-1 sége volt a Jézussal töltött három nap minden komoly I tanítására, áhítatára. De szüksége volt a Jézustól és ) NAPJAINKBAN TELJESSÉGGEL természetesnek tű- )nik az, hogy hazánk lakosságának legszélesebb rétegeit [érdekli a politika. Érdekli, (mert akár egy külföldi hírt iröppent világgá a rádió, akár (valamely hazai eseményről^ .tudósítanak a lapok, tudjuk, (érezzük, hogy rólunk, közös .dolgainkról van szó. S az olyan közös ügyről, mint a béke, a haladás, mindnyájunk boldogulása, mindennapi életünk szellemi, anyagi előrehaladása, mindnyájan szívesen ’beszélgetünk, Vitatkozunk s • mindezekért, a hozzájuk hasonlókért még szívesebben • dolgozunk. , Az elmúlt napok megint a (kezünkbe adtak egy olyan .okmányt, amely mindnyájunkkal érdekel s sokunkat foglalkoztat, gondolkozásra késztet. (Mert igaz ugyan, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt 'Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei elsősorban )a párt tagjai számára születetek meg, íródtak le s az ő száll mukra jelent ennek elsődleges ^elkötelezést. S igaz ugyan az |)is, hogy az ott lerögzítettek ^elsősorban a különböző psrt- tfórumokban kerülnek megvi- ! tatásra, de — és ez, ami napijainkban nagyon természetes- isé, magátólértődővé lett — az i irányelvek megállapításai, cél- I kitűzései, tervei mindnyájun- I kát érintenek, mindnyájunk (jelenbeli s jövőbeni életére — I külön-külön és együttesen — (valamiféleképpen hatással 1 vannak, lesznek. „A céljaiban, szemléletében és1* erőfeszítésében mindinkább^ egységessé váló magyar népí| küzd a szocializmus teljest győzelméért.” S az ilyenekre:!’ A második ötéves tervben „azff életszínvonal emelkedik, s(j ezért a lakosság több nagy») tápértékű élelmiszert fogyaszt,^ jobban és szebben ruházkodik,» kényelmesebben rendezi be(< otthonát.” „A nemzeti jövede-ff lem tekintélyes részét lakás-á építésre, egészségügyi, szociá-J lis, kulturális és kommunális^ intézményeink bővítésére for-} dítjuk.” „El kell érnünk, hogy/j az ötéves tervben előírt 25001 helyett 300 000 lakás épüljön.”/) Béke, szocializmus, jólét —) hát hogyne érdekelne mind-j nyájunkat, ha erről hallunk,} olvasunk, s mindenekfeleúk hogyne örülnénk, ha ennek aS terveit készítgetik s céltuda-fj tosan meg is valósítják. Hálj hogyne örülnénk még akkor? is, ha nem tartozunk azok so-\ rába, akik a terveknek, a? munkának a nehezebb, fele \ lősebb részét felelősen maguk- ? ra vállalják, elvégzik. Maguk-\ ra vállalják és elvégzik úgy,? hogy közben egy egész nép v sőt egy, a népeket átfogó na-? gyobb közösség érdekeit tart-( ják szemük előtt. 1 EZ A FELISMERÉS, ÖRÖM< indít mindnyájunkat arra. hogy a helyeslésen túl, nem < mint kívülállók, hanem mint * érdekeltek, kivegyük a ma- ( gunk részét az előttünk álló' feladatokból, hogy megtegyük ( mindazt, amit e tervek ránk-' bíznak, hogy újólag bebizo-1 nyítsuk: a mi hazánkban al politizálásnak ilyen, a közös- ( ség érdekeit szolgáló jelentésed értelme van. ( I ENNEK BIZONYÍTÁSÁRA éppen elegendő, ha az ilyen I mondatokra gondolunk: „Min- 1 den erőnkkel támogatjuk az 'általános és teljes leszerelést.” Vámos József az új elsőosztályos. A középiskolákban az 1962—1963-as oktatási évben a nappali tagozaton 200 000 diák tanul! A számok mindig beszélnek. Sok szív és kéz fogott össze az elmúlt hónapokban, hogy új iskolákban, új tantermekben kezdődjék meg a tanítás. Szülők és nevelők készültek egyesült erővel. Édesanyák nagy gonddal és imádságois szívvel indítják el gyermekeiket az iskolákba. Mindent meg kell tennünk, hogy gyermekeink gond nélkül, vidáman lépjék át most a tanév küszöbét. Tanítók és tanárok szeretettel várják régi és új tanítványaikat. Az új tanév mindig Isten ajándéka. Mindnyájunknak. Szülőknek és gyermekeknek. Ajándék, amelyet hálás szívvel kell fogadnunk. Gyermekeink minden nap érezzék meg szeretetünket és felelősségünket. Tanulmányaikról nemcsak az órákon és a vizsgákon adnak számot izguló 6zíwel, hanem Isten is számon kéri őket. Nem lehet könnyelműen és komolytalanul venni a tanulást. Az új tanév mindig reménység is. Reménység nélkül nem lehet elindulni ismeretlen vidéken, új úton. Ez az év is még ismeretlen előttünk. A ma örömét a holnap gondja, küzdelme árnyékolja. Kölcsönös bizalomra és meg-, értő szívre van szükség. Sokan bíznak egészségükben, erejükben, tudásukban és szerencséjükben. Ez a bizalom nagyon emberi: magamban bízok. A hivő bizalom és reménység Istenre épít. Aki megáld és megerősít. A nyári pihenés és kikapcsolódás örömével, a jó eredmény reménységével induljon minden diák kicsi faluban és nagy városban, általános iskolában és gimnáziumban, egyetemen az új tanév felé. — Az ige biztat most: „Erőt ad a meg- fáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja.” (És 40, 29.) Nemcsak az iskolákban indul meg újra az élet. A gyülekezetekben is. A lelkészi munkatervek most készülnek, Megkezdődnek a bibliaórák, gyermekbibliakör. — A presbiteri gyűléseken megvitatják az anyagi kérdéseket is. Űj tervek, új gondolatok születnek azoknak szívében, akik vezetik a gyülekezetek életét és szolgálatát. Zengjük örvendező szívvel: „Gyorsan folyó időmet az Űr nem adta hiába, de azért, hogy erőmet gyakoroljam jó munkában; hogy mint drága vagyonnal, éljek vele haszonnal.” (.453, é.) Záborszky Csaba Bogotában konferenciát tartottak a vallásszabadság kérdé- i] séről s ezen részt vettek, a kolumbiai protestánsok vezetői is, akik elmondták, hogy a Protestáns Egyházat ma is üldözik Ko- v Ittmbiában. Ennek következtében több mint 100 protestáns em-jt bér meghalt, több tucat protestáns templomot leromboltak és ff 200 protestáns iskolát bezártak. Ab állami iskolákban is tildö- V zik a protestáns tanulókat. A Tudjuk, hogy a protestánsok ilyen „középkori” üldözésévelff a miág egyszerű katolikus hívei nem tudnak egyetérteni. Mégisjh föltesszük a kérdést: Mikor döbben rá a Vatikán arra, hogy^S ezek a módszerek enyhén szólva „elavultak” és főként nem ál- Z • halmosak arra, hogy bizalmat keltsenek a katolikus klérus ér- ff zelmei és módszerei iránti ■ ^ ............... ................................... •laiimitiftiiiiiiiiiiiiillllllllllllllllllllllilllllllllllllllfIliül Van nak, akik igy gondolkodnak A keresztyén igehirdetés elfajulásának egyik ékes példáját zolgáltatja a következő tény. A Nyugat-Németországban megfenő „Református Űjság” amerikai forrásból származó hírt -tt közzé New York-ból az alábbi szöveggel: „Guy Leonard baptista lelkész és J. F. La boon római katolikus káplán azt a feladatot kapták az amerikai flottaparancsnokságtól, hogy részesítsék lelkipásztori gondozásban azoknak a rakéta-tengeralattjáróknak a legénységét, amelyek a „Poláris’-típusú interkontinentális rakétákkal vannak fölszerelve. A két lelkésznek ott kell lennie a fedélzeten, ha a tengeralattjárók gyakorlatoznak. Tényleges bevetéskor azonban a kikötőben kell maradniok (!), mert ilyenkor csak a hadászat; szempontból nélkülözhetetlen legénység egyik tagja fogja tartani az istentiszteletet, aki erre a célra magnóra fölvett prédikációs szövegeket és összeállítható liturgikus fölszerelést vehet igénybe. Ürvacsoraosztáskor oltárként használhatja azt a szekrénykét, amelyeben a kellékek vannak. Az oltárra elhelyezendő keresztnek az egyik felén feszület van (a katolikusok számára), a másik felén nincsen semmi (a protestánsok számára). Leonard lelkész kijelentette, hogy ennek a tengeralattjárónak a legénysége, amely hat van napig tud a víz alatt maradni, jól ismeri a rájuk bízott modem elrettentő fegyverek sajátos problémáját.” Mindehhez alig lehet valamit hozzáfűzni! Hová jutottál ke- esztyénség, ha ennyire eszközévé tudtál válni a modern tö- neeDUSztításra készülő katonáknak?!
