Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-08-26 / 35. szám
Hit által igaxulunk meg Róma 4, 2—8. v. Evangélikus egyházunk legdöntőbb tanítását erre az igére alapozza. Sokszor tér vissza hozzá, hogy erőt nyerjen az üdvösségért való harchoz. Minél becsületesebben harcol az üdvösségért, annál inkább van szüksége az Isten igéjéhez kötött hitre. Amikor Luther Márton 1545-ben megjelentette az összes műveit, az együttes kiadáshoz írt előszavában a következőket, hangoztatja: „Én komolyan vettem a dolgot, mint aki borzasztóan féltem az ítélet napjától, de bensőmben mégis arra vágyódtam, hogy üdvözüljek.” A hit által való megigazulást mindig ez a feszültség igazolja az egész életen keresztül. Félelem a bűnöm miatt, vágyódás a kegyelmes Istenhez a szabadulás elnyerésére. Hinnem kell, hogy Isten mindent azért tett, hogy üdvözüljek. Ez a hit le tudja győzni a törvény szigorúságát is és örömmel tesz annak eleget. Nem fél Isten igazságos ítéletétől sem, mert az szabadulást biztosít számára. A reformáció egyháza a hit által váló megigazulásról mindig tisztán és világosan beszélt. Igehirdetésünk azért volt oly gazdag és teljes, mert a hit által Istenhez jutott embert mutatta meg az ige üzenetén keresztül. Ennek a hitnek a jelentőségéről beszélt oly megragadóan Bornemissza Péter a XVI. század legnagyobb magyar igehirdetője. „Az igaz hitben, iroez három dolog kévántatik: először, hogy értsem Isten akaratját, az mint kijelentötte az törvénybe és az evángéliomban és amint azokat magyarázták az próféták és az apostolok. Másodszor el is higgyem, hogy azok mind igazak és az Isten azonkívül különbet nem akar. De ez értelme és hitek vadnak az képmutatókban is és az ördögökben is... Azért mitőlünk Isten többet kéván és főképen im ez harmadikat: Hogy higgyem én az én magam bűnöm bocsánatát és kiki magához kapcsolja, hogy Isten őneki is megbocsátja minden bűneit asszerint, amint 6 maga Isten ígérte az evangéliomban ingyen áz Ö-Szent Fiának érdeméért... Akinek ily bizodalma vagyon, ezt mondjuk igaz hitűnek.” Ennél érthetőbben ma sem lehet megfogalmazni a hit által való megigazulás lényegét. A hit által megigazult élet bátran és határozottan előre S eiet. Pál apostol Ábrahám és Dávid példáját említi. Minden kegyelemből nyertek megigazult szívet. ígéret hordozói ttek Isten megváltó szeretetéből. De hordozói voltak annak az új életnek is, melyet Isten rajtuk .keresztül véghez vitt. Megigazult életük az emberek közösségében vált teremtő erővé az alkotásban, népük felemelkedése és boldog, békességes jövőjének megteremtésében. Ha egyszer rendeződött a dolgunk és szabaddá tett Isten kegyelme minden bűntől, olyan erő és alkotó készség birtokába jutottunk, amely életünk megérett cselekedeteit, mint hitünk gyümölcsét bátran kínálja fel embertársaink és az egész emberiség boldogulására. Hit által igazulunk meg. Isten ajándéka ez. Mintahogy életünk és örökéletünk is ajándék. Nincs más feltétele csupán a bizodalmas hit. Boldogok lehetünk, hogy Isten ma is hit által vezet az <3 útjain minket. Legyünk hálásak érte és mutassuk meg, hogy hitbén járó életünk mindenütt értékes gyümölcsöket terem. Gyümölcséről ismerik meg a hitünket áz emberek. Isten is ezt keresi majd megigazításunk napján. Jurányi István ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN, AUGUSZTUS 26-AN Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler <£ábor, de. 11 (úrv.) Koren Emil, <jlu. 6 Trajtler Gábor. Fasor de. 11, , du. 6. Dózsa György út de. fél 10. P6í út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor n. de. 9. Rákóczi út 57/t>. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12. Thaly Kálmán n. de. 11 J Rédely Pál, du. 6. Kőbánya de. 10. .Utász a. de. 9. Vajda Péter u. de. ■ fél 12. Zugló de. 11 (úrv.) Szabó István. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Szabó Jfetván. Fóti út de. 11 Nagy István. Váci út de. 8 Nagy István. Frangepán u. de. fél 9. Újpest de. S0 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Újtelep de. 8. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákos- palota-MAV-telep de. 8. Rákospalota- Nagytemplom de. 10. Rákos- palota-Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Kamer Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9 Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Schreiner Vilmos, de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 7 Szelényi Zoltán. To- rockó tér de. fél 9 Szelényi Zoltán. öbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Ftílöp Dezső, du. 5 Vámos József. XII. Tarcsay Vilmos n. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, du. fél 7 Barcza Béla. Pesthidegkút de. fél U Rutt- kay Elemér. Diana út de. fél 9 Barcza Béla. Kelenföld de. 8 Uzon László, de. 11 Uzon László; du. 6 (úrv.) Uzon László. Németvölgyi út de. 9 (úrv.) Uzon László. Nagytétény de. 8. Kelenvölgy de. 9 Vi- sontai Róbert. Budafok de. 11 Vi- sontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. HÍREK- Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Jn. 9, 24—38, szószéki igéje: Km. 4, 2—8. Délután szabadon választott ige. •- EVANGÉLIKUS EYGHÄZ FÉLÓRÁJA lesz a Petőfi Rádióban 1982. augusztus 26-án reggel fél 8 órakor. Igét hirdet: D. dr. Vető Lajos püspök.- MIKLER GUSZTÁV szentendrei lelkész és felesége augusztus 1-én Szentendrén ünnepelték házasságkötésük 25. évfordulóját. A hálaadó istentiszteleten Fülöp Dezső óbudai lelkész hirdette Isten igéjét. *- HAMAR GYULA, a volt soproni Tanítóképző Intézet 82 éves nyugalmazott igazgatója és a 92 éves MÉLYKÚTI ERNŐ nyugalmazott sopron- bánfalvi tanító gyémántdiplomát kapott. A gyémánt-diplomát a Győr-Sopron Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának rendezésében tartott ünnepségen nyújtották át. D. dr. Vető Lajos püspök meleghangú levélben köszöntötte a magas korban levő kiváló pedagógusokat. HALÁLOZÁS. Id. Rácz Sándor, meszleni lelkész, életének 63., boldog házasságának 32., lelkészi szolgálatának 37. évében augusztus hó 13-án, súlyos szenvedés után, csendesen elhunyt. Augusztus hó 15-én temették el nagy részvét mellett a meszleni evangélikus templomból. „Tudom, hogy az az én megváltóm él...” Jób 79, 25- GYAKORLOTT KANTOR, szlovák, német nyelvtanulással, nagyobb anyagyülekezetben, vagy filiában kántorságot vállalna. Megkereséseket a kiadóhivatalba kérünk.- gondozási munkában középkorú házaspár vagy nő előnyös alkalmazást talál szolgálati lakással a Budai Evangéikus Szeretetotthonban. Cserelakás vagy lakrész szükséges. Ajánlatok: Budai Evangélikus Szeretetotthonok Központja, Bp., II. kér. Báthori László u. 8. címre levélben.- SZŐRME és irhabundák javítása, átszabása a legújabb modellek szerint. Bart szűcs, Bp.. VII. Lenin krt. 23. Telefon: 222- 531.- EGYEDÜLÁLLÓ evangélikus dolgozó nő albérleti szobát keres. Cím a kiadóban.- BUDAPESTI LELKÉSZCSA- LAd a háztartás önálló vezetésére idősebb megbízható nőt keres. Cím a kiadóhivatalban.- BÖRCSI SZERETETOTTHONUNK részére keresünk konyhai munkát vállaló főzőnőt. Ajánlatokat kérjük Győr, evangélikus egyházközség gondnokságának küldeni. (Győr. Petőfi tér 2.) EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm. Üllői út 24. Telefon: 142-^887 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 624224/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató II népegyházak mindenütt megszűnnek Nagy Konstantin római császár (308-—337) uralkodása alatt kezdődött el a keresztyénség történetében az a korszak, amikor nemcsak az üldözések zárultak le, hanem a keresztyénség a római birodalom államvallása lett. Ettől kezdve Európában az emberek „beleszülettek” az egyházba és szívük szerint akár keresztyének voltak, akár nem, a hivatalos egyház annak tekintette és így kezelte őket. Népegyház lettek az egyházak. Az egyháznak ez az ún. „nagykonstantinuszi korszaka” egészen a 20. századig tartott. Náfunk a felszabadulást követő esztendőkben döbbentek rá egyre többen, hogy evangélikus egyházunknak ez a nagykonstantinuszi korszaka lezárult s ma már nemcsak vallja ezt a hivatalos egyház, hanem annak minden konzekvenciáit levonva kormányozzák egyházainkat. Most olvassuk, hogy a skandináv egyházakban is kezd egyre jobban tért hódítani a meggyőződés, hogy „a konstanti- nuszi korszak államegyházaival és népegyházaival együtt a végét járja” — jelentette ki a népfőiskolák lelkészeinek és képviselőinek a konferenciáján Bartholdy Christian dán lelkész, a dán belmissziónak, a dán pietista ébredési mozgalomnak a volt vezetője. A népegyházak mindenütt felbomlóban vannak — mondotta, legvilágosabban figyelhetjük meg ezt Franciaországban. Ügy tűnik, hogy olyan egyháztörténeti korszak küszöbén állunk, amelyben Krisztus egyháza megint azzá lesz, ami eredetileg is volt: kisebbség. DR. E. WOLF PROFESSZOR 60 ESZTENDŐS. — Dr. Wolf, a Göttingeni (Nyugat-Németország) Teológiai Fakultás rendszeres teológiai professzora, augusztus 2-án ünnepelte 60 születésnapját. Mint tudóst és nevelőt mindig az egyház és ökumené legaktuálisabb kérdései foglalkoztatják^ „Egyház a világban” — e téma körül csoportosítható mindaz, amit mint professzor és a világkeresztyénség különböző fórumain otthonos ember hirdet, előad és ír. Az evangélikus társadalmi erkölcs kérdései. amelyek iránt igen nagy. érdeklődést tanúsít, magától értetődően tették a Prágai Keresztyén Békekonferencia lelkes hívévé és aktív harcosává. HÉTRŐL—HÉTRE Az igaz reménysége Péld. 14, 32 Valaki nemrégen azt írta, hogy a sok tudomány mellett sürgősen kezdjünk el beszélgetni az érzésekről is! Tehát a szeretetről! Arról a szeretetről, mely önmagáról megfelejtkezve segít és nem vár érte cserébe semmit. Arról a szeretetről, mely Isten nevében volt a legnagyobb, aki egyszülött Fiát értünk adta. Az együttérző szeretetről van szó, mely összetart családokat, nemzeteket és amely békességet teremthet a földön. Teremtsen is! A szeretet mellett heti igénk a reménységet helyezi előtérbe. A hivő ember számára a reménység fundamentuma az élő Isten. A reménység nem véletlenül adódik. A reménység oka a szolgálat. A reménység a szeretet és szolgálat gyümölcse. Csak a másokkal együttérző embernek adja meg Isten a reménység ajándékát. Amikor a reménységünk elolvad, akkor mindig önzők vagyunk. Sorsjegytől a Szent Antal képig sok mindenben reménykednek az emberek. Mi az élő Istenben reménykedünk. Istenben reménykedünk — igénk szerint — halálunk órájában is. Szent a réeménységünk, hogy eljön az idő, amikor a fegyverekből kapákat készítenek az emberek. Végső reménységünk, hogy sírunk felett a Megváltó megáll. Fülöp Dezső NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: JER. 7,5.7; GÁL. 5,25. — Isten bennünk \a-_ kozik Szentlelke által. — Joggal elvárhatja, hogy lelkünk királyi vendégéhez méltóképpen viselkedjünk. Lk. 19,41—48; L Jn. 5 j __4 HÉ TFŐ: ÉZS. 63.7; AP. CSEL. 6,4. — A gyülekezet életér ben sohasem az a fontosabb, amit mi tettünk Isten ügyéért, hanem az, amit Isten tett a mi ügyünkért. I. Tim. 2,1—7; I. Jn. 5,5—12. KEDD: DÁN. 10,19; AP. CSEL. 9,15. — Isten választott küldöttei, belső- és külső-harcok árán jutnak el, az Istenben való hit erejére és az Űrnak engedelmeskedő lélek békességére. — Ne félj, ha Isten szolgájául hívogat; Ö nemcsak a szolgálat küzdelmeivel, de erejével és békességével is megkínál. Nehe- miás 4.1—15; I. Jn. 5,13—21; SZERDA: ZSOLT. 116,8; I. THESS. 5,W. — Krisztus értünk adatott a halálba. Vele az élet lett a miénk, s így szabadított meg minket a halál félelmétől. — Gyakran ámítjuk magunkat, hogy Vele járunk, pedig az élet jelei helyett a halál bélyegeit hordozzuk. I. Péter 2,13—17; II. Jn. 1—13. CSÜTÖRTÖK: SOFÓNIÁS 3,9; AP. CSEL. 15,8. — A Szentlélek rejtett munkája indít arra, hogy együtt tudjunk imádkozni Istenhez és egy szívvel szolgáljunk Neki. — A népek életében található meg nem értés és torzsalkodás ugyan miféle „lélek” munkája? Rm. 13,1—7; III. Jn. 1—15. PÉNTEK: ZSOLT. 145,9; MT. 15,32. — Jézus könyörüle- tessége univerzális: „egész” emberségünk, vagyis nemcsak lel-. künk, de testünk bajaiban is keres minket, s ezen túlmenően nemcsak egy népet, egy fajt. de minden teremtményt átölel. —. Tudunk-e eszközei lenni Krisztus könyörületességének, „irgalmas felebarátja” lenni embertársainknak? Jer. 18,1—6; I. Kir, 2,10—12. 3,5—15. SZOMBAT: ÉZS. 50,8—9; KOL. 1,18. — Halálunkban a templomtól, igehirdetésektől és az úrvacsorától örökre elszakadunk, de nem az Istentől. Feltámadott Urunk ott is „közeP van hozzánk s általvisz minket örökéletre. Rm. 9,1—5; I. Kir, 5,9—32. Csizmazia Sándor Bölcs az ember — ameddig az igazságot keresi. Barga, amikor azt hiszi, hogy megtalálta azt. (Goethe) • Az arany próbája — a tűzben van. Az emberé — az aranyban (Kínai közmondás) Tanulni és nem gondolkodni — semmit sem ér. Gondolkodni és nem tanulni — veszélyes. Az egyház súlya Jézus Krisztus. Amelyik egyházban Ö nem lakozik, azt pehelyként fújja el a szél. * Van, aki gondolatban azért hős, mert a gyakorlatban tanúsított gyávaságát csak így tudja elviselni. * Örömöd tárgya megmondja, ki vagy. * Ne várd, hogy angyal szóljon hozzád. Nyisd föl a Bibliádat. odern Csomósok Tamásikodóknak azokat az embereket szoktuk nevezni, akik névadó ősük módján enyhe vagy túlzott kétkedéssel fogadják az élet különböző jelenségeit. Azt is tudjuk »óluk, hogy e magatartásuk miatt éppen sajátmaguk gyötrődnek a legtöbbet, mert kétkedésük nem sokban — többnyire semmiben se — viszi előbbre akarásukat, tetteiket s ezért sokszor válnak re- ménytvesztett, tehetetlen emberekké, Olyanokká, akikkel szemben egyetlen segítő mozdulatunk lehet: meggyőzni ókét Nemrégiben egy társaságban javakorabeli férfinak mutattak be. Aki összeismertetett bennünket egymással, ezt azzal tette, hogy rögtön megjegyezte: új ismerősöm a szülőfalum melletti kisvárosban él, dolgozik. A falujától messzeszakadt Városi embert mindig valami enyhe, érdeklődő izgalom fogja el, ha valamit hallhat gyermekkorának, ifjúságának színteréről. Arról a darabka földről, ahová férfi s öregkorában is vissza-visszavágyik. S ilyenkor az sem jelent sokat, hogy a hírthozó csak a szomszédban lakik: hiszen ennek az érdeklődésnek nem szabhat határt tizenegynehány kilométer. Hiszen, a messzeségből kicsivé zsugorodnak az amúgysem nagy távolságok, elmosódnak a szomszédba vezető országutat szegélyező kilométerkövek. Mi sem természetesebb hát, hogy magam is faggatni kezdtem Kovács Bélát — nevezzük így az illetőt —, előbb a saját városkája felől érdeklődve. Megkérdeztem tőle, hogy olyan dúslombúak-e a főutca fái, mint tizenöt évvel ezelőtt, amikor utoljára jártam ott, hogy végigpöfög-e reggel és este a főtéren a kes- kenyvágányú vonat — „kávé- daráló masina” — kis mozdonya? (Ugye milyen furcsákat, kicsit nevetséges dolgokat is tud kérdezni ilyenkor az ember.) Később közös ismerősöket kezdtünk — nem kis erőfeszítéssel — keresni, hogy újsütetű barátkozásunk az ő révükön is erősebbé, emlékezetesebbé váljék. Találtunk is néhányat amúgy hir- telenében s közöttük olyanokat, akik ismerőseink voltak. Igen, így: voltak. Voltak, mert elvitte őket valami betegség, a fiatalabbakat a háború. Ez utóbbi szó aztán néhány perc múlva megint helyet kapott valamelyikünk szavai között. Pontosain akkor, amikor szomorúan állapítottuk meg, hogy szülőfalum lakossága az elmúlt húsz év alatt nemhogy szaporodott volna — ahogyan ez természetes —, hanem mintegy 2000 lélekkel csökkent. Csökkent — s itt bukkant megint elő az előbbi fordulat —, mert majd ezer embert elvitt a háború s ugyanennyinek önkéntes vagy kényszerű vándortarisznyát kötött a hátára a háborút kirobbantó, ostobaságában sem nevetséges, hanem iszonyatosan embertelen, kegyetlen, barbár nacionalista „öntudat”, politika. Vagy nevezzük nevén a gyereket: abban a faluban ahol születtem, ahol felnevelkedtem, 2000 embert — fiatalt és öreget, asz- szonyt és férfit — ölt meg, tett földönfutóvá a nácizmus s törvényszerű velejárója: a legparányibb emberpalántát is elérő háború. Rettenetes és elgondolkoztató egy ilyenfajta számvetés. Ügy annyira az, hogy ezek- u.tán nem programszerűen, hanem teljességgel természetesen következett a csöndes óhaj, s a csöndességében is olyan erős kívánságot magában foglaló mondat: többé ez ne forduljon elő! Mégegyszer ilyesmi nem köszönthet ránk! Azután már csak néhány szót váltottunk s hamarosan elbúcsúztunk egymástól. Gondolom, hogy mindketten azzal a benyomással: érdemes volt egy félórácskára meghallgatni a másikat, figyelni a másik szavára. De ha így történt — kérdezhetné joggal tőlem valaki —, akkor vajon miért került ez az epizód egy olyan cikkbe, mely címe szerint a modem Tamásokról akar néhány mondatot elsorolni? Elmondom azt is. Ügy kerülhetett ez az epizód e sorok közé, hogy a közös, a szűkebb pátria szeretete, az emlékezés alkalma által hozzám igen közel került ember a „mégegyszer ilyesmi nem köszönthet ránk!” óhaj, kijelentés után az előbbinél is csöndesebben csak egyetlenegyet kérdezett tőlem. Ezt kérdezte: „Hiszel te ebben? Valóban így lesz?” S tette ezt azzal a szorongó, a biztosat is magatehetetle- nül, bizonytalannak elfogadó hangsúllyal, érzéssel — mondhatnám — hittel, mely elfogta egykor, azon az emlékezetes napon — igaz, hogy más körülmények között, de ugyanilyen módon — Tamást, a kétkedőt, a „hitetlent”. Akkor röviden — mert nagyon szaladt az idő — csak annyit mondottam, válaszoltam, hogy hiszek. _Hiszek, mert ha azt akarom, hogy a mi generációnk ne kerüljön az időelőtti halottak listájára, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink az élet rendje szerint felnövekedjenek, felnövekedve maguk is családot alapítsanak, akkor nem tehetek mást. Azaz: mindent meg kell tennem, hogy másképp ne lehessen, hogy a világ rendje ahhoz igazodjék, ami mindnyájunk javára, boldogulására van. Megértem, nagyon is értein, a kétkedő Tamások szorongó kérdéseit. Meg kell értenem, mert az elmúlt fél évszázad mindent bizonyított, csak azt nem, hogy az emberek, a népek békében élhetnek egymás- mellett. Megértem, mert vannak ma is, akik gátlástalanul, tettekkel is azt próbálják bizonygatni, hogy a különféle nemzetközi problémákat csak fegyver útján lehet „megnyugtatóan” elrendezni. Megértem, mert meg kell, meg lehet érteni őket. De tudom azt is, hogy a Tamásokat cseppet sem nyugtatja meg se a magam, se a mások puszta megértése. Számukra a kérdés megmarad annak, ami volt: szorongató, életbevágóan súlyos tehernek. S megmarad mindaddig, amíg nem nyitja meg szemüket látásra az az egyszerű tény, hogy ma már más a helyzet, mint volt a történelem folyamán bármikor is. Ma már az erő azok oldalán van, akik akarják a békét, akik céltudatosan, szívósan munkálkodnak, becsületesen dolgoznak is érte. Röviden: a mi korunk mindennél jobban bizonyítja azt, hogy azokra bízta a kérdések megoldását, akiket ez egyedül illet; ránk, a mindennapok emberére, az Andrásokra. a Bélákra, a Magdolnákra, a Zsuzsannákra és éppen a Tamásokra. Adja Isten, hogy a napjainkban méginkább sűrűsödő „bizonyságok nagy fellege* meggyőzhesse erről azokat is, akik ma még mindenben kételkednek, tamáskodnak. Vámos József a »
