Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-08-12 / 33. szám
KP. BÉRM. BP. 72. KÖZÖSSÉG- ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁSBAN (Helsinkiben, a Lauttasaari templomban elmondott prédikáció 1962. VII. 29.) „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét... A jónak cselekvésében pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Azért amíg időnk van cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen a mi hitünk cselédeivel”. (Gál 6,2.9—10.) AZ ELSŐ SZAVAM A HÁLA. Hála legyen Istennek, hogy magyarországi evangélikus egyházunk képviseletében itt Helsinkiben —■ amely egy hétig az ifjúság városa lesz — hirdethetem néktek, finn evangélikus testvéreknek és a Világifjúsági Találkozóra eljött és itt jelenlevő keresztyén ifjaknak Jézus Krisztus evangéliumát. Mindig öröm nekünk magyaroknak, ha a rokon finn néppel találkozhatunk és ezen belül mindig öröm nekünk magyarországi evangélikusoknak, ha finn evangélikusokkal lehetünk együtt. Ez a rokoni találkozó most még kibővül a népek nagy családjával való testvéri találkozássá, ami a mi időnkben rendkívül nagyjelentőségű esemény. Annak külön is örülünk, hogy a magyar ifjak és leányok itt Lautta szigetén kaptak szállást. Ök is azért jöttek a nagy ifjúsági találkozóra, hogy segítsék a béke és barátság ügyét. A V1LÁG1FJÜSÁGI TALÁLKOZÓ alkalmával jóval több mint 100 nemzet fiai vannak itt Helsinkiben: európaiak, ázsiaiak, afrikaiak, amerikaiak, ausztráliaiak, fehérek, feketék és sárgák, keresztyének és nem -keresztyének, hívők és nem-hívők és különböző világnézetüek. Jöttek sokan, Nyugatról és Keletről egyformán. Azzal a céllal vannak együtt, hogy megismerjék egymást, beszélgessenek egymással és közösen keressék meg azt az utat, amely a népek békéjéhez és barátságához vezet. Van-e az egyháznak és benne a hívő keresztyéneknek feladata és szolgálata azokban a kérdésekben, amelyekkel a világ ifjúságának képviselői foglalkoznak, és amelyek egyben az egész ma élő emberiségnek kérdései? Vgn-e feladatunk a béke és barátság előmozdításában? És ha van feladatunk, mi az? Kérdésünkre a felolvasott ide így felel: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Ennek az igének az alapján az egyház feladatát és benne a hívők szolgálatát ebben kell látnunk: közösségvállalás az emberekkel és felelősségvállalás, illetőleg részvállalás az emberiség égető nagy kérdéseinek megoldásában. Sokan szeretnék ezt az igét úgy értelmezni, hogy az csak a keresztyén gyülekezeten belüli helyzetre vonatkozik. Tehát ebben az esetben ezt jelentené: ti, keresztyének, gyülekezeti tagok „hordozzátok egymás terhét”, vagyis viseljétek el a másik hívő bűnét és osztozzatok gondjaiban és segítsétek kísértései legyőzésében. Kétségtelenül igaz, hogy a gyülekezet tagjai első sorban a „hittestvér”-ek „terhei”-nek hordozására vannak kötelezve. Erre figyelmeztet Pál apostol, amikor azt írja, hogy a hittestvérekkel „kiváltképpen” jót tegyünk. Mégis nyomorúságosán szűk körre akarják szorítani „az egymás terhe hordozásának” kötelezését azok, akik azt csak a „keresztyén körön belül” akarják érvényesíteni. Pál apostol nem szűkíti le soha a szeretetet valamiféle exkluzív „hittestvér-szeretet”-té, hanem szünet nélkül kitágítja emberszeretetté. És ha mégis hangsúlyozza a jó cselekvést a „hittestvérek” felé, azt csak azért teszi, hogy kimondja: nem maradhat a szeretet soha sem általánosságban, hanem annak mindig konkretizálódnia kell, első sorban azok iránt, akikkel együttélünk, akikkel szinte minden nap találkozunk, tehát éppen a gyülekezetben. De itt nem lehet megállni! A kört tágítani kell! Tágítani kell az egész emberiség felé! Így mondja ezt Pál apostol: „Cselekedjünk jót mindenekkel” vagyis gyülekezeti tagokkal és gyülekezeten kívüliekkel, hívőkkel és nem hívőkkel, különböző fajú és világnézetű emberekkel. Tehát abból a körből, amelyben az egyháznak és benne az egyes hívőknek „az egymás terhe hordo- zásá”-nak parancsát be kell tölteniük, senkit sem lehet kizárni, sőt inkább abba mindenkit be kell vonni. MINDEZT ÍGY IS MONDHATJUK: közösséget kell vállalnunk az egész emberiséggel, melyet Isten egy vérből teremtett. Sajnos, sokszor az egyházat is kísérti a „tartózkodás törvénye”, melyről Schweitzer Albert beszél. Ennek hatására határvonalakat vonunk ember és ember közé ott, ahol összekötő hidakat kellene építenünk. Meg kell figyelnünk az embereket, amikor a vasúti állomáson a vonatra felszállnak: mindenki az üres fülkét keresi, mert mindenki szeret egyedül utazni, amikor nem kell a másikkal együtt lenni, vele beszélgetni, esetleg problémáiba belekapcsolódni. A mi időnk az egyedül utazó életformának nem kedvez. De az „egyedül-utazó egyház”-nak sem! Az egyháznak szolidaritásban kell élnie a 1 mai emberiséggel. Éspedig azzal az emberiséggel, amelyet * atomháború fenyeget, amely békére vágyik, amely meg akarja j oldani a faji problémákat es amely barátságban és békesség- | ben akar élni egymással. Az egyház az emberiséggel való kö- ! zösségvállalást csak úgy tudja kifejezésre juttatni, ha nem ' „üres fülké”-ket keres, hogy ott önmagával foglalkozzék, ha- ' nem egy padra ül le a különböző világnézetű emberekkel, hogy í velük együtt segítse előre az emberiség nagy kérdéseinek ] megoldását. Ezért vannak a Világifjúsági Találkozón kérész-■ tyén püspökök és ifjak is. Igen, „hordozni” akarjuk egymás terhét olyan értelemben is, hogy hordozzuk és pedig a nem- í keresztyénekkel együtt a mai nemzedék terheit, gondjait, és problémáit. Az emberiség gondjainak „hordozása” azonban nem valami elméleti közösségvállalást jelent. Nem is pusztán azt jelenti, hogy az egyház az emberiséggel együtt „elviseli" az emberiséget nyomó terheket, pl. az atomháború fenyegetését. A kö- , zösségvállalásból fakad a felelősségvállalás, illetőleg a részt- vállalás az emberiség égető nagy kérdéseinek megoldásában. Itt kell felfigyelnünk az ige szavára: „A jónak cselekvésében pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Azért, amíg időnk van, cselekedjünk jót (Folytatás a 2. oldalon) A keresztyén szó az evangélium alapján állja meg a helyét! Isten igéjének kimeríthetetlen a gazdagsága. Az egyháznak minden' korban még kell keresnie és meg kell találnia e gazdagságnak azt a részét, amelynek hirdetésével leginkább szolgálhatja az ember boldogításán át az Isten dicsőségét. A középkori egyház Pál apostol szeretet-himnuszának háromságából — „most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet: e három” — a reményre helyezte a fő súlyt. Tanítása leginkább a halál utáni élet kérdéseivel foglalkozott és arra ösztökélte híveit, hogy jó cselekedetekkel igyekezzenek biztosítani jövendő életüket. A reformáció korának keresztyénsége viszont a fent említett háromságból inkább a hitet hangsúlyozta. Azt tanította, hogy az ember a törvény cselekedetei nélkül hitből igazul meg. Eszerint rendezte hitéletét és a keresztyén életfoiytatásnak a középkoriénál magasabb és tisztább fokát érte el. A mai keresztyénség anélkül, hogy elhallgatná a hit és remény döntő fontosságát a keresztyén életben, a gyűlölet mindenütt romboló munkája láttán rá keli döbbenjen arra, hogy ma a szeretet himnuszának háromságából a szeretetet kell hirdetnie mindenekelőtt és felett. Azt a szeretetet, amelyről Pál apostol maga mondotta: „ezek közül pedig legnagyobb a szeretet”, mint az igazi hit és helyes reménység elmaradhatatlan gyümölcse. Miért olyan fontos ma ez? Talán nem természetes, hogy szeretjük egymást mi, akik olyan büszkén valljuk magunkat a szeretet vallása híveinek? Sajnos, bizony nem természetes. Jézus is, az apostolok is, kénytelenek voltak a szeretet parancsára figyelmeztetni akkori híveiket és nagyon sok szomorú példa bizonyítja, hogy ez a figyelmeztetés számunkra sem felesleges. Rengeteg és jogos vád éri ma a keresztyénséget, hogy múltbeli magatartása miatt éppen azért csalódtak benne és ábrándultak ki belőle sokan, mert nem látták életében megvalósulni a hirdetett szeretetet. És mai keresztyén életünknek is leg- szégyenteljesebb megnyilvánulásai közé tartozik, hogy szeretetünk még a keresztyén embertől a keresztyén emberig, a keresztyén egyháztól a keresztyén egyházig sem ér el. Hogyan érhetne hát el a keresztyén embertől és egyháztól általában az emberig? Nehéz a szeretet mindaddig, amíg csak a parancs kötelezését halljuk, de nem érezzük az Igéből kicsendülni az örömhírt, az örömüzenetet is, amely képessé tesz a szeretet parancsának teljesítésére. Ez az örömüzenet mai Igénk megfogalmazásában így hangzik felénk: „aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született”. Azt jelenti ez, hogy Jézus szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával Isten gyermekeivé, egymásnak tehát testvéreivé tett. Ennek a hitnek birtokában Isten parancsai könnyűvé válnak számunkra és testvéri szeretettel tudjuk bizonyítani mennyei Atyánk iránti hálás, örömíeljes köszönetünket azért, hogy gyermekeivé tett bennünket. _ . Petor Janos Beszélgetés D. A. Ludovit Katina püspökkel Lapunk szerkesztője beszélgetést folytatott az egyházunk vendégeként Balatonszárszón nyaraló D. A. Ludovit Katina szlovák evangélikus püspökkel. A beszélgetésből kedves olvasóinkkal az alábbiakat ismertetjük: 1. Püspök úr már járt Magyarországon 1953-ban; 1956-ban pedig' Teológiai Akadémiánk díszdoktorává avatta. Üdülése végén, most, amikor több mint két hetet töltött Magyarországon, megkérdezzük, tapasztalt-e valami említésre méltót 1956-hoz viszonyítva egyházunk és népünk élete szempontjából?- AZ EMLÍTETT ESZTENDŐK nagyon fontosak a mi népeink történetében, mivel az első világháború befejezése óta hivatalosan ekkor újítottuk meg kapcsolatainkat és együttműködésünket. Már akkor nem csupán beszéltünk egyházaink életéről, hanem lehetőségünk volt arra is, hogy gyülekezeteket látogassunk meg, találkozzunk evangélikus emberekkel, és beszélgessünk velük. Most újra megadatott nékem és feleségemnek az a megtiszteltetés, hogy több mint két hetet tölthettünk a balatonszárszói evangélikus üdülőben és találkozhattam ismét a magyarországi evangélikus egyház vezetőivel, sok lelkésszel és családjaikkal- Az itteni egyház életéből gazdag tapasztalatokkal térek vissza. Két vasárnap meggyőződtünk arról, hogy milyen komolysággal hirdetik Isten igéjét és vesznek részt a hívek az istentiszteleteken. Meghatott, amikor az Istenhez intézett imádságban áldáskórés hangzott el a szlovákiai evangé-. likus egyházért. Mint püspököt, meglepett az a tény, hogy az egyik lelkésztestvér vasárnap este elmondta, miszerint aznap négy helyen végzett istentiszteletet. Meglátogattam három gyülekezetei és lelkészcsaládot. S azok mind, akikkel találkoztam a Balatonnál, szívélyesen meghívtak, hogy látogassuk meg őket. Figyelmünket nem kerülte el az, hogy Révfülöpön igen érdekes új templomot építenek. Mindebből fogalmat alkothatunk magunknak arra vonatkozólag, hogy a magyar- országi evangélikus nép helyesen érti feladatát: hűségesen hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát a békesség szolgálatában. — DE NEM SZERETNÉK a KÉRDÉSRE csupán egyoldalú választ adni, mint hogyha csak a magyarországi egyházi munka érdekelt volna. Amikor a Balaton körül utaztunk, megszámlálhatatlanul sok villát, víkendházat, üdülőt, úttörőtábort stb. láttunk. Itt valami egészen nagy dolognak kellett történnie, hiszen már gyermekkoromban azt hallottam, hogy a Balatonnál csak a hazai és külföldi mágnások nyaralnak. Most pedig az épületeken és a villákon azt olvastuk, hogy azok a magyar dolgozó nép üdülői. Az, aki munkájával szolgálja hazáját és népét, itt talál felüdülést. Amikor láttam, hogy ezek az emberek milyen örömmel gyűjtenek erőt a további munkához; arra kellett gondolnom, hogy ez a jövőnek a földje. A RÓMAI KÖRBŐL VALÖ ÁSATÁSOK HELYÉN, TIHANYBAN, meggyőződhettem afelől, hogy itt nagy az érdeklődés a történelem, a múlt iránt is; a tudomány és minden iránt, amire a mai társadalomnak szüksége van, és hogy az állam sokat áldoz ezekre a feladatokra. Ha a Balaton két partját nem is köti össze híd, most már új komp is összekapcsolja a magyar tenger tájait. A BALATONFÜREDI híres kórházban keresi egészségét sok paraszti és ipari dolgozó. Hasonlóképpen üdülést • és egészséget keresnek a magyar dolgozók a HÉVÍZI fürdőben, ahol az utóbbi időkben modern gyógyintézeteket létesítettek. Hiszem, hogy ez a munkatempó, annak értelme és eredménye, nyitogatja hazátok előtt a szép jövő kapuját. Szinte nem hittem a saját szememnek, hogy Budapesten már nincsenek a háborúnak és az ellenforradalmi kártevésnek nyomai. Őszintén elmondhatom, örülök, hogy a magyar evangélikus népnek is megvan a maga hozzájárulása ehhez a munkához és hogy Isten áldását kívánhatom erre a munkára. Kapcsolataink és tapasztalataink kicserélése segítségünkre lesznek a mi hasonló feladataink elvégzésében is. 2. Olvasóink mindig nagy érdeklődést tanúsítanak a testvér evangélikus egyházak iránt. Megkérhetnénk-e Püspök urat, hogy rövid tájékoztatást adjon a Csehszlovákiai Szlovák Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház mai életéről és szolgálatáról? — IGEN NAGYRA ÉRTÉKELEM, hogy ezt kívánjátok tőlem. Teljes megnyugvással mondhatom el, hogy a mi egyházunk nemcsak érti a maga küldetését a mai korban, hanem Krisztus evangéliumának fundamentumán teljesíti is azt. A MODRAI EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI FAKULTÁSON lelkészi utánpótlást nevelünk, a segédlelkészi vizsgák letétele után az új jelölteket felavatjuk és elhelyezzük a nagyobb gyülekezetekbe vagy az esperesek és a püspökök kisegítésére. Kétévi szolgálat után a segédlelkész papi vizsgát tesz és akkor a gyülekezetek megválaszthatják lelkészüknek. Érdekes, hogy vannak nálunk olyan asszonyok is, akiket a leiké- szi _ szolgálatra szabályosan felavattunk. Az egyháznak, hogy betölthesse küldetését, (Folytatás a 2. oldalon) * i *