Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-15 / 29. szám

Jól vizsgázó gyülekezet REMÉNYTELJES KEZDET „Első szavam ez a drága szó: Hála a mi szerető mennyei Atyánknak, aki meg­engedte és cselekedte, hogy a zuglói gyülekezet megérje ezt a napot. Ujjongó szívvel tekint körül és elmondhatja: a templom belsejében minden kész” — így kezdte el igehir­detését július 1-én, vasárnap KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK a zuglói gyülekezetben. A zuglói gyülekezet több mint húsz éve építi temp­lomát. Alig kezdték el a munkát, bombák zuhantak a fővárosra. Az éppen csak tető alá hozott épület kisebb-na- gyobb sérülésekkel élte át a háborút. A belső építést most befejezték. Közben a temp­lom környéke is alaposan megváltozott. Űj, modern vá­sárcsarnok épült. A temp­lomot szép park veszi körül. Rendezték az utakat, szabad­téri színpadot létesítettek. El­tűntek a Bosnyák téri kis elárusítóbódék. Most zsúfolásig telt a temp­lom. Elöl, az első három sor­ban ülnek a presbiterek. Szombat délutánonként több­ször találkoztam velük, amint munkaruhába öltözve fűré­szeltek, mázoltak, kőműves munkát végeztek. Ugye nincs még egy ilyen szép új temp­lom Budapesten? — kérdezte egyikük lelkesen. Valóban szép templom. Tágas, világos. Az oltár mögött hatalmas tölgyfa-kereszt. Az oltártér padlózata gyönyörű mozaik. Modem formák és vonalak. De mindenki érti és szereti. Ez a mozaikpadlózat egy- . ségbe foglalja az oltárt, a jobboldalt álló keresztelőku­tat és az egyelőre ideiglenes formájú szószéket. Az oltártér ívét, ajtó- és ablaknyíláso­kat fehér kőlapborítás veszi körül. Mind házilag készítet­ték el. Szívvel, hozzáértéssel. Legutoljára a mennyezet ge- rendázatának beborítása ké­szült el. Körüllécezett farost­lemezek borítják, kazettásán. Világosbarna, meleg szín. A mennyezetet három részre ta­golják haránt a pillérek.. A három tér-részben három egy­szerű szimbólumot helyeztek el: jászol, három kereszt, nyi­tott sír — karácsony, nagy­péntek, húsvét. Az egyszerű, nyugodtan haladó vonalak felszegeit fekete falécecskék- ből alakultak ki. A terv és kivitelezés a gyülekezet lelké­szének, BOROS KÁROLY- NAK a munkája. KÁLDY ZOLTÁN püspök igehirdetésében, melyet I. lTim. 3, 16. alapján tartott, többször utalt erre a három Szimbólumra. Azért építünk templomot — mondotta —, hogy az a Jézus Krisztus hirdet- tessék benne, aki nem messziről néz bennünket, hanem emberré lett ér­tünk, aki nemcsak gond­jainkat, bajainkat, hanem bűneinket vette magára a Golgotán s aki feltáma­dott, legyőzte a bűn és halál hatalmát, mennybe ment értünk. A templom nemcsak az a hely, ahol Krisztust prédikál­juk, hanem ahol megvalljuk a benne való hitet. Volt egy idő — az ún. „keresztyén Ma­gyarország” — ideje volt ez —, amikor kicsit hittünk, ki­csit szerettünk, kicsit remény­kedtünk és lehetőleg minél kevesebb áldozatot igyekez­tünk hozni gyülekezetünkért. Ma ez nem elég. Csak az a keresztyénség marad meg, amelyik erő­sen tud hinni, forrón tud szeretni és nagyon tud reménykedni, amely ál­dozni is kész. Textusunk a gyülekezet éle­te felől is mond valami lénye­geset — folytatta a püspök. Párhuzamosan fut benne két vonal, a földi és a mennyei. Jézus Krisztus olyan Urunk, aki szeretetének hatalmával a mennyeit és a földit összeöleli. Olyan életet kell élnünk, amelyben nem választjuk el egymástól a vallásos és a világi életünket. A templomba mindenki ma­gával hozza azt ami a világ­ban öröme, bánata, sikere, vesztesége, gyásza vagy gond­ja. Ezt a terhet kell megosz­tanunk. Nem hagyhatjuk azon­ban azt sem a templomban, ami velünk az istentiszteleten történt. Az igéből az emberek felé szeretetet, szívességet, türelmet, jóságot, a Lélek gyümölcseit kell vinnünk. A prédikáció úgy hang­zik ma gyülekezeteink­ben, hogy számol a tény­nyel: a templomban világ vagyunk, a világban pedig egyház. A vallásos és a világi élet különválasz­tása lehetetlenné vált. Le­gyen hála érte Istennek. Jézus Krisztus szeretete hatalmával összeölelte a kettőt. Csak úgy van értelme a templomnak, ha benne Jézus Krisztust prédikáljuk. Mel­lette hitünkkel és életünkkel vallást teszünlj, ha a temp­lomból kifrtenét, szólgáló ele­tet élünk. Kívánom a zuglói gyülekezetnek, hogy sok jó gyümölcsöt tudjon teremni, tagjai mindenütt segíteni kész emberekként éljenek, hogy boldog legyen az egyház és boldog a mi drága magyar né­pünk.” Istentisztelet után KÁRPÁTI SÁNDOR gyülekezeti fel­ügyelő köszöntötte a püspö­köt. Mindenkinek kedves a temploma — mondotta. Ne­künk is kedves. Ezért akad­tak mindig munkás kezek a gyülekezetben, akik szebbé és jobbá akarták tenni a templomot. Sok nevet lehetne felsorolni. De csak a másod­felügyelő és a lelkész nevét említi. Köszönetét mondott a fel­ügyelő a püspöknek, hogy bi­zalommal nézett a gyüleke­zetre, amikor az válságos helyzetbe jutott. Megköszön­te, hogy Boros Károly sze­mélyében jó lelkészt delegált Zuglóba. Ha a gyülekezet nem szerette volna meg őt, ma nem tarthatnánk itt. Voltak nehéz napok, de büszkén él lehet mondani, hogy Boros Károly nemcsak férfiasán, ha­nem keresztyén módra visel­kedett. Kérte az egyházkerü­letet, hogy támogassa tovább­ra is lelkészük munkáját és rajta keresztül a gyülekeze­tei is. Kárpáti Sándor meggondolt, meleg szívvel mondott szavai mély benyomást keltettek. A püspök így válaszolt: „Ez a gyülekezet magára talált, együtt van, jó úton jár. Érett keresztyének vagytok. Jól vizsgáztatok” — mondotta. A gyülekezet felügyelője hitével is oszlpp a gyülekezetben. Jól vizsgázott a gyülekezet lel­késze, jól vizsgázott az egy­házkerület is, mikor bizalom­mal és reménységgel foglal­kozott a zuglói gyülekezet gondjaival. A püspök az ünnepség után a gyülekezeti teremben még hosszan beszélgetett a gyüle­kezet presbitereivel és tagjai­val. Meglátogatta a szeretet­otthon lakóit. Az együttlétet olyan légkör hatotta át, mint aminő egy jól megállóit érett­ségi vizsga után alakul ki. Benczúr László Amikor a falu végén kigyúl egy ház, vagy egy szénakazal, valamennyi ház kapujából aggódva figyelik a tűzoltók munkáját. Mert jól tudják, hogy a szél nagy úr, a lán­gok könnyen elérhetik az ő házuk tetejét is. Ehhez ha­sonló gondolatokkal vesszük kézbe mi is mostanában az újságokat, vagy nyitjuk ki rádiónkat. Diákköri földrajzi ismereteinket alaposan fel kell frissítenünk, amikor az alig ismert országok és né­pek harcairól hallunk, mint például Korea, Vietnam, Kon­gó, Nyaszaföld, Goa, Laosz, Algéria. Aggódó, tiltakozó vagy ör­vendező szavaink azonban e népek harcaival kapcsolatban mindenképpen indokoltak. Aggódás és tiltakozás, ha tűz­veszélyes szikrákat sejtünk a hírek mögött, mert ezek ben­nünket is fenyegetnek, és ör­vendezés, ha valahol siker ko­ronázza a békés szándékokat, mert ez minket is jó remény­séggel tölthet el. Igen, így le­het egy nagy faluvá ez a vi­lág, így szűnnek a népek vagy fajok közötti különbsé­gek, így tűnnek a távolsá­gok. Egymásra utalva. AZ ELMÚLT NAPOKBAN két olyan esemény történt, amelynek nyomán felszaba­dult sóhajtás törhetett fel minden békeszerető ember szívéből. Az egyik a laoszi megegyezés, a másik a hét és fél éve folyó kegyetlen algé­riai háború befejezése, Algé­ria függetlenné válása. Laoszról hosszú évek óta sokat hallottunk. Ez idő alatt gyakran tapasztaltuk, hogy az idegen befolyás, a hatalmi vagy stratégiai célok és a bel­ső viszályok miatt újra meg újra kátyúba jutottak a meg­oldást kínáló tárgyalások. Volt okunk.tehát az aggoda­lomra, éppen a fenti példára gondolva. A nagy falu népe most fellélegezhetett: a távoli, ázsiai országban feloldódott a merevgörcs, elhamvadtak 'a veszélyes szikrák. Az egyet­értés váltotta fel a helyüket. Ez már így önmagában is nagyszerű dolog, méltán okoz örömöt mindnyájunknak. Algériában a háború meg­kezdése óta százezrek pusztul­tak el az arab lakosság kö­zül. Mi a messze távolból is döbbenten figyeltük a pusztí­tások híreit, a harcok követ­kezményeit, az OAS kegyet­lenkedéseit Isten „egy vérből teremtett nemzetségéről” volt szó! És most ez a meggyö­tört, minden életbiztonságot nélkülöző nép szavazhatott erre a kérdésre: akar-e füg­getlenül, szabadon élni. A lelkes igenlő szavazatok 130 éves gyarmati sors végére tesznek pontot. Tudjuk, hogy sok küzdelem áll még az al­gériai nép előtt, de ez a kez­det biztató. A mi számunkra azonban a laoszi egységkormány meg­alakulásának és az algériai Lipcsében június végén rendezték meg a 38. Bach- ünnepséget. Ennek keretében emlékeztek meg a világhírű lipcsei énekkarnak, a Tamás templom énekkarának, 750. éves jubileumáról. A Tamás templom kórusát tizenkét is­kolásgyermekből az ágoston- rendi szerzetesek alapították 750 évvel ezelőtt. A refor­máció idején az iskola és az énekkar patronálását Lipcse városa vette át.' Világhírűvé Bach János Sebestyén, a „Ta­más templom karnagya” tet­te, aki 1723-tól élete végéig, 1750-ig működött itt. Nagyon sok lemezgyfljtő szerezte meg Bach „János passió”-jának lemezét, amely nálunk is kapható. A hatal­mas zenei művet ezen a le- ’ mezen a Tamás-templom énekkarának kitűnő tolmá­csolásában hallhatjuk. Az ének- és zenekart Günther Ramin professzor, a Tamás­templom néhány évvel ezelőtt elhunyt híres karnagya ve- j zényli. Az ő elődjének, az ugyancsak nagyhírű Straube professzornak volt a tanítvá­nya Zalánffy Aladár, Deák nagyobb tanulságokat rejt magában. Mintha az egész emberiség érzékelné, hogy la­zul a merev szorítás, hogy a tűzoltók jó oltóanyaggal dol­goznak: meg lehet oldani a kérdéseket békés úton, tár­gyalóasztalok mellett! A BIZTONSÁGNAK NEM A FEGYVERKEZÉS és nem a fegyverekkel való kísérlete­zés az útja, hanem éppen azok a fórumok, ahol a fegy­vereket félreteszik és a halál fenyegetése helyett az élet le­hetőségeit vitatják meg. Ä két reményteljes esemény vá­lasz a kétkedőknek is, akik szerint kudarcra van ítélve a „genfi szellem” és igazában csak a háború oldja meg a kérdéseket. Most éppen a zöld asztalhoz ülés lehetőségei kell, hogy foglalkoztassák a „nagy falu” minden háztulaj­donosát vagy lakóját. Újszerű térképismeretünk sajnálatos tapasztalata azon­ban az is, hogy sok még az országok között és az országo­kon belül is a nyitott kérdés, a tűzveszély. A laoszi és aa algériai kérdés keresztyén re­ménységünk szerinti megoldá­sának jó példának kell len­nie mindenki számára. Bár­csak a jó példán elindulva, A népek felelős vezetői bebizo­nyítanák a borúlátóknak: le­hetséges megegyezni, egymáá mellett élni különböző társa­dalmi rendekben élő népek­nek is. Megbecsülve egymást és megbecsülve mindenek fe­lett a békét, amely sok szen­zációs eredményre nyithat még lehetőséget századunk1 emberének. Mi bízunk is a reménytel­jes kezdet jó folytatásában} Szirmai Zoltán téri templomunk áldott em­lékű főorgonása. A Tamás-templom mai kar-'- nagya, Erhard Mauersberger professzor, a jubileum alkal­mából következőket írja a „Neue Zeit”-ben megjelent cikkében: „Természetesnek kell tartanunk, hogy Bach János Sebestyén műveinek ápolása énekkarunk főfelada­ta. Amikor műveit megszó­laltatjuk, nem valami hal­dokló tradíciót akarunk élet­ben tartani, amely felett el­járt az idő. Bach muzsikája az élet muzsikája. Ha fárad­tak vagyunk megpihentet. Örülni tud az örvendezőkkel. Nincs benne bágyadt, beteges vonás, valami ősi egészség hatja át.” Nagy tetszést váltott ki, mikor a Bach-társaság ünne­pi ülésén a művelődésügyi miniszterhelyettes bejelentet­te, hogy az NDK nemzetközi Bach-versenydíjat létesített. Először 1964-ben osztják majd ki a díjakat a zongora, orgo­na és csembaló—verseny győz­tesei között. 1968-ban hegedű, cselló és énekverseny meg­rendezésére kerül sor. Ülést tartott az Egyházegyetem Tanácsa Amint arról már hírt adtunk lapunkban. 1962. június 29-én gyűlést tartott az Egyetemes Presbitérium. A gyűlésen D. Dr. VETŐ LAJOS, egyetemes püspök és MIHÁLYFI ERNŐ egyete­mes felügyelő elnökölt. Az elnöklő püspök tájékoztatta az Egyetemes Presbitériumot egyházunk helyzetéről. Bevezetőjé­ben kifejezésre juttatta, hogy az Ökumenikus Tanács közgyűlé­sén elhangzott nyilatkozatot egyházegyetemünk egésze nevé­ben vallja, Isten iránti hálával számolt be arról a püspök, hogy egyházunk élete zavartalanul és megfelelő mederben folyik. Túl az anyagi segítségen, amit az államsegély jelent, különösen is nagyra kell értékelnünk azt a jóviszonyt, amely államunk és egyházunk között fennáll. Egyházegyetemünk különböző osztályai, a Diakóniai, Sajtó, Nyugdíj osztályok és a lelkészképzésünk hűségesen és lelkiis­meretesen tudják végezni szolgálatukat. Lelkészképzésünkkel kapcsolatban külön is kiemelte, hogy az elmúlt napokban öt fiú és egy leány fejezte be tanulmányait a Teológia Akadémián. — Egyházi nyugdíjasainkkal kapcsolatban megállapította, hogy noha az adott körülmények között egyházunk mindazt meg­teszi, amit megtehet, mégis nagy aránytalanság áll fenn az állami és az egyházi nyugdíjasok között. Ennek a különbség­nek megszüntetése és a lelkészi nyugdíjak emelése céljából egyházunk vezetői kedvező megoldáson fáradoznak. A beszámoló külföldi kapcsolatainkról is tájékoztatja az Egyetemes Presbitériumot. Különösen nagyjelentőségű volt Dr. Gerhardt May bécsi püspök látogatása. Ez az első látogatás — hangoztatja a jelentés —, amelyet osztrák evangélikus püspök Magyarországon végzett. Jelentős és jó kezdeményezést ígért az a diáklátogatás is, amelyet Werner Schmauch professzor ve­zetésével tett tizenegy teológiai hallgató nálunk. A küszöbön álló külföldi programból megemlítette, hogy KÁLDY ZOLTÁN püspök részt vesz a Helsinki VIT-en és augusztusban Párizsban az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülésén. A továbbiakban az Egyházegyetem osztályai részéről hang­zottak el beszámolók. A Teológiai Akadémiáról DR. OTTLYK ERNŐ dékán tett je­lentést. Elmondotta, hogy Akadémiánk az elmúlt hetekben be­fejezte a költözködést és így Egyházegyetemünk központi épü­letében nyert elhelyezést. Külön megköszönte Káldy Zoltán püspöknek e téren végzett fáradságos, de eredményes munká­ját. Ugyancsak a köszönet szavával fordult az Állami Egyház­ügyi Hivatal felé, amely az Üllői úti Teológia és Lelkésznevelő Intézet kialakítását, valamint a költözködés minden költségét rendkívül államsegély címén kifizette. Jó elhelyezést nyert Teológiánk könyvtára is és a teológiai munka mind tudomá­nyos, mind pedig gyakorlati téren igen kedvezően, egyházunk céljainak megfelelően folyhat a jövőben, A többi osztály munkájáról összefoglalóan Isten iránti hálá­val szólhatunk. Minden osztály munkája zavartalanul folyik, a jó rendnek megfelelően, amely azt bizonyítja, hogy egyházunk népe felismerte a jelenben végzendő teendőit és bizalommal van az egyházvezetés iránt. Ezt a hűséges munkát és szolgálatot kívánják végezni a jövőben is és ehhez kérjük Urunk áldását és segítségét. 750 éves a lipcsei Tamás templom kóruscí AZ ADÓSLEVÉL 1. Ez még a pengős világban történt, ennek- élötte vagy huszonöt esztendeje... Egy-egy aszályos év után nyomorúságos idő követke­zett a jalusi emberekre... Hol itt, hol ott ütötték meg a dobot a faluban, adótartozá­sok, illetékek és miegymások miatt... Hol volt akkor még falusi népünk betegségbiz­tosítása, öregségi nyugdíj, kultúrház, üdül­tetés, külföldi utazás... Legfeljebb a gró­fok álmodhattak ilyesmiről, de a mezőgaz­daságban dolgozók élete örökös bizonytalan­ság volt... „Három millió koldus országa” volt Magyarország és akiknek nem kellett a munkanélküliség keserves sorsát viselniök, 'azoknak is kilátástalanná tette életüket egy égy elemi csapás és az alacsony gabona­árak ... Mindenkinek egyedül kellett meg­harcolni saját maga kis életéért, nem érez­hette akkor még a közöség hatalmas erejét és reménységét... Ekkortájt elszaporodtak az adóslevelek is, mert a bajbajutottak, kénytelenek voltak kölcsönért folyamodni... Előfordult némely helyen az is, hogy az ek­lézsia^ így segített a megszorult embereken, helyesen értelmezve Krisztus Urunk paran­csolatát: „Aki tőled kér, adj neki és aki tő­led kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól" \Máté 5,42.). A kölcsönkérők, rendszerint, amint ked­vezőbb helyzetbe jutottak, becsülettel eleget is tettek kötelezettségüknek, néha azonban előfordult, hogy némelyik megmakacsolta ma­gát és szentnek se akart fizeni... így tör­tént ez a mi eklézsiánkban K. Nagy Sán­dorral, akinek neve elé éppen azért írták a K. betűt, mert szeretett mindennek konokul ellentmondani... Akkoriban kerültem a gyülekezetbe és mi­vel az eklézsia épületei igen siralmas ál­lapotban voltak, már az első presbiteri gyű­léseinken arról tanácskoztunk, hogyan te­remtsük elő a tatarozáshoz szükséges anya­giakat. Ekkor került elő az eklézsia ládájából K. Nagy Sándor adóslevele. Tekintélyes összeg­ről szólt a kötelezvény és miután úgy tud­tam módos ember az aláírója, diadalmasan közöltem a gyűléssel. — Ezzel az őszeggel meg tudjuk tataroz- tatni a templomunkat... — Azt ugyan nehezen — ellenkezett a ku­rátor. — És ugyan miért nem? — kérdeztem kí­váncsian. — Azért, mert arra az összegre Tisztelendő úr keresztet vethet — adta meg a felvilágo­sítást a gondnokunk. — Talán nem tud fizetni? — érdeklődtem tovább. — Tudni tudna, csak nem akar! — Majd szépen megkérjük... — makacs- kodtam tovább. — Kértük mi azt már eleget, ettől ugyan a Tisztelendő úr egy fillért sem lát erőskö- dött a kurátor. — Mégis azt mondom, hogy fizetni fog — zártam le a vitát, pedig akkor még egyálta­lán nem tudtam, miképpen fogom jobb be­látásra késztetni fizetni nem akaró hívün­ket ... 2. Másnap mondom az egyházfinak, hívja el K. Nagy Sándort a lelkészi hivatalba. Nem kellett sokáig várnom, déli harangszókor meg is jelent. Tisztességgel köszönt, majd mikor helyet foglalt a felajánlott széken, némi kis aggodalommal a hangjában meg­kérdezte — Miért hivatott a Tisztelendő úr? — Nagy sora van annak __ — kezdtem ig en óvatosan —. Tegnap este tanácskozott a presbitériumunk és elhatározta, hogy meg- reparáljuk a templomunkat... — Mi közöm van nekem ehhez? — Majd mindjárt megmondom, csak hall­gassa meg nyugodtan... Tehát: arról ta­nácskoztunk, hogy tatarozzuk a templomot, és amikor a maga adóslevele előkerült, amelyre most bizony szükségünk lesz, hogy kérjük a kifizetését... akkor ... akkor... nekem meg kellett magát védelmeznem... — Naffene, mitől védelmezett meg — kér­dezte egyre izgatottabban. 1 i-.'.v.- ~ — A kurátorunk azt mondta, hogy maga nem akar fizetni... hogy maga soha nem' fogja megfizetni. .. — Ezt mondta? — Ezt! És akkor én azt mondtam: MAGA BECSÜLETES EMBER, maga meg fogja azt fizetni, maga nem akarja az eklézsia ká­rát ... Az eklézsia segített magán, amikor gondban volt, most magának kell segíteni az eklézsián... Szóval én azt mondtam: MAGA MEG FOGJA AZT FIZETNI... — De MEG ÁM! Tisztelendő úr — mondta igen ünnepélyesen K. Nagy Sándor és tud­tam, hogy most aratta lelke nagy győzelmét eddigi konokságán és ettőlfogva el is ma­radhat neve elől az a betű... 3. A történeti hűség kedvéért el kell még mondanom, hogy K. Nagy Sándor nemcsak ígérte, de becsülettel, igen rövid idő alatt meg is fizette adósságát,.. Csodálkozott is kurátorunk és váltig azt kérdezgette, mi­lyen „varázslattal” tudtam legyőzni K. Nagy Sándor „nehéz természetét” ... Pedig nem volt benne semmi varázslat..'. Egyszerűen csak erősen hittem abban, hogy minden ember leikéhez hozzá lehet férkőzrúj csak meg kell keresni a hozzá vezető utat.. Azóta is, ha egyházlátogatást végzek fa­lusi, vagy városi gyülekezeteinkben, mindig elmondom ezt a históriát, annak bizonysá­gául, hogy VAN BECSÜLETÉRZÉS A Ml NÉPÜNK ■LELKÉBEN csak merni kell hinni és építeni erre a becsületre. .. Halász Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents