Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-15 / 29. szám

A Szentlélek gyümölcse: szeretet 5. ÖNZETLEN SZERETET ANNAK A SZERETETNEK, amelyet Pál apostol az I. Ko- rinthusi levél 13. fejezetében, mint a gyülekezet békés egy­ségének — tágabb értelemben talán azt is mondhatnánk — mint az emberi társadalomban való együttélésnek „kiváltkép­pen való útjaként” mutat a keresztyéneknek, van egy jel­lemző sajátossága: az önzet­lenség. Nem mindig a szere­tet következménye, és nem mindig krisztusi indulattól hajtott szeretet következmé­nye, de ahol az utóbbi van, ott feltétlenül önzetlenség is van. Ne tévedjünk, s ne gondol­juk, hogy minden szeretet ilyen. Emberi életünk a szere­tet ezer szálával van átszőve. Pál apostol azonban távolról sem egyszerűen ezt ajánlja „kiváltképpen való útként”. Bi­zonyos, hogy ez a mi életün­ket ezer szállal átszövő szere­tet igen nagy dolog.' Színt, fényt, örömet, sok tekintetben értelmet ad az életnek. Anél­kül azonban, hogy ezzel szép­ségét és jelentőségét csorbíta­nánk, észre kell vennünk, hogy mögötte többé, vagy ke­vésbé felismerhető formában meghúzódik az „Én”. Valami módon affelé irányul, aki, vagy ami érték a számunkra. Benne mi is nyerünk, kapunk valamit. De van kimondottan önző szeretet is. Végered­ményben maga az önzés is szeretet, az „Én” szeretete, ön­szeretet. Az az út, amelyről Pál apostol ír, az önzetlen szeretet útja, amely „nem ke­resi a maga hasznát”. Ha az önzés magunk felé hajlás, az önzetlenség: magunk eltékoz- lása. Jézusra kell gondol­nunk. Ö maga volt a tékozló szeretet. Adott, adott szünte­lenül. Végre életét adta oda másokért, az emberért. Nem, ö nem példánk csupán az önzetlen szeretetre, Ö sokkal több. ö maga ez a szeretet, aki felindíthat minket is erre. AZ APOSTOLNAK ez az útmutatása nem pusztán ke­gyes, de a valósággal nem számoló beszéd. Sőt nem is egyszerűen az első század ke­resztyén gyülekezeteinek éle­tében érvényes és járható út csupán. Az önzés tönkreteszi az emberi együttélést, aláás sa a társadalmat. Az önzet­lenség, bármi legyen is az in­dítéka, megnemesíti, széppé s boldogabbá teszi azt. Még a legszorosabb emberi kötelék­ben, a társadalom alapsejtjé­ben, a családban is menthe­tetlenül megromlik az élet, sőt néha felbomlik az egész kötelék, ha tagjai felett az önzés lesz úrrá. Az önzetlen­ség viszont meghitt légkört, boldog családi közösséget te­remt benne. Ha már itt a leg­szorosabb emberi kötelékben, a társadalom alapsejtjében, a családban is menthetetlenül megromlik az élet, sőt néha felbomlik az egész kötelék, ha tagjai felett az önzés lesz úrrá. Az önzetlenség viszont meghitt légkört, boldog csa­ládi közösséget teremt benne. Ha már itt a legszorosabb emberi kötelékben ennyire érvényesül az önzés romboló s az Önzetlenség épitő jellege, mennyivel inkább a tágabb közösségekben. A kérdés végeredményben éz: milyen vágányra állítjuk életünket? Az „Én” szempont­ja alá helyezzük-e azt — mint azt egy régi szólás mu­tatja: „Először jövök kétszer én, azután egyszer más” — vagy a „másokért”, a „közös­ségért” szempontja alá? Csak a magunk haszna, java, ked­ve, érdeke, vagy az ember­társ, a felebarát, a közösség java, haszna, kedve és érde­ke? Az önzetlen szeretetnek ez az útja semmiképpen sem emberi életünk ünnepi, vagy vallásos oldalára érvényes csupán, mint ahogy nem is lehet azt soha elválasztani két részre: ünnepek istentisz­teletére és hétköznapok mun­kájára. Szeretetünk nem templomok ünnepi hangulatá­ban, hanem mindennapi éle­tünk önzetlenségében, hétköz­napok munkájának, hivatá­sunknak, foglalkozásunknak végzésében válik sokszor na­gyon is kézzelfogható valóság­gá. Hogy van-e bennünk sze­retet, az itt mutatkozik meg. SZOKATLANUL HANGZIK, de bármi is legyen élethiva­tásunk, foglalkozásunk, ezzel vagy a köznek javát, vagy a magunk hasznát szolgáljuk. I. Kor. 13,5/a. Ebben az értelemben az első rendbeli eszköz, a munka le­het az önzetlen szeretet szol­gálatában. Szocializmust épí­tő társadalmunkban új fényt, színt kapott ez a szó: közös­ség. Az egyén érdeke aláren­deltetett a köznek. Nekünk keresztyéneknek nemcsak lát­nunk kell ennek igazságát, nemcsak értékelnünk kell ezt, hanem magunknak kell éppen szeretetünktől indíttatva a köz javát keresni. A keresztyén szeretet hiányáról árulkodik az, ha valakit egész munká­jában csak az érdekel, hogy mikor teheti el az érte járó _ bért. És ha valaki szívvel, j lélekkel látja el munkáját, mert tudja, hogy a közösség­nek szolgál, ez, ha nem min­den esetben is, a szeretetről tanúskodik. Amikor egyhelyütt Pál apos­tol önzetlen szeretetre inti a filippibelieket (Filippi 2,4 kk.,) ezzel az emlékezietéssel zárja gondolatát: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézus­ban is ...” A szeretet önzet­lensége mindig Reá emlékez­tet s újra meg újra ezt a célt tűzi elénk: „Az az indulat le­gyen bennetek, amely őbenne volt!” Bánfi Béla Felekezetek Lengyelországban A legújabb statisztikai ada­tok szerint a lengyelországi keresztyének 95 százaléka a római katolikus egyházhoz tartozik. — A pápai főható­ságtól elszakadt lengyel nem­zeti katolikus egyház tagjai­nak száma mintegy 50 000 hi­vő. — Az ugyancsak a római egyházból kivált úgynevezett Őkatolikus Máriavita egyház lélekszáma mintegy 25 000. — A lengyelországi ortodox egy­ház négy püspökségben mint­egy 400 000 lelket számlál. — A protestáns egyházak közül legjelentősebb az evangélikus egyház, mintegy x 110 000 lélek­kel, 300 gyülekezetben, 1001 lelkésszel, püspökük a nálunk is jól ismert dr. Andrzej Wan tula, aki az egyházi béke­munkában (Prágai Konferen­cia) is jeles szerepet játszik — A reformátusok száma mintegy 5000, a metodistáké 8000, a baptistáké 6000. Egyéb kisebb protestáns felekezetek­hez még mintegy 5000 lélek tartozik. A lengyelországi ortodox és protestáns egyházak jó mun kával vesznek részt az egy­házi békemozgalomban és élénk kapcsolatot tartanak fenn sok külországbeli egy­házzal. G. Adjunk hálát A KERESZTYÉN LELKIISMERET KÖVETELI léséért és a tavasz minden szépségéért. Imádkozzunk és dolgoz­zunk! Imádkozva dolgozzunk és dolgozva imádkozzunk! Ne felejtsük el igénket: „Az imádságban állhatatosak le­gyetek, vigyázván abban há­laadással. Fülöp Dezső A SZELÍD SZEMŰ NÁZÁ­RETI Jézus Krisztus a szere­tet Istenének nyilatkoztatta ki Istent. Az emberiségért ön­magát odaadó, az emberért élő és meghaló és feltámadó Jézus Krisztusban nem lehet felfedezni semmiféle vérszom­jas vonást. Vele nem lehet igazolni sem elnyomást, sem nyomort, sem háborút. Vele csak az emberszeretetnek, az embermentésnek, a békének az útján lehet járni. TANÍTVÁNYAI híven kö­vették a Mestert, s az Ö nyomában voltak a szeretet­nek és a békességnek az em­berei. Amikor a 4. században Nagy Konstantin császár meg­honosította a trón és oltár szövetségét, a keresztyén egy­házat a császári hatalom leg­főbb támaszává tette. Ettől kezdve voltak, akik kárt okoztak az egyháznak azzal, hogy keresztyén létükre az elnyomás eszközeivé szegőd­tek. A fonákjára fordították a szelíd szemű Názáreti aka rátát, s ezért nem is voltak a Jézus igazi tanítványai kö­zül valók. Az első világháború idején írta Rade marburgi teológiai tanár, hogy a keresztyénség a világháború első vesztese. A német császár porosz ál­lamegyházának, Ferenc József „apostoli” királynak, az angli­kán államegyháznak a főpap­jai, az orosz cár pópái egy­más ellen, egymás romlásáért, országok tönkretételéért ost­romolták Istent, aki pedig az egész emberiséget egy vérből teremtette, s az emberiségnek nem az elpusztulás, hanem a felemelkedés jövőjét szánta. Az első világháború egyik jel­szava volt német részről: „Is­ten, verd meg Angliát!” Ide vezetett az, amikor egyes ke resztyén vezetők elszakadtak az evangélium világosságától, kezet emeltek a népek béké­je, az emberiség haladása el­len. AZOKNAK VOLT IGAZUK akik az egyház útját az Isten igéjének hűsége jegyében lát­ták, akik Isten üdvözítő evan­géliumából következtetést A TÜKÖRBEN Egy levél Ügy írom le, ahogyan hallottam. „Mérnök ember vagyok és hatvan éves. Feleségem ötven­öt éves, gyermekünk nincsen. Szép budai lakásunk van s a Balaton mellett egy kicsi nyaralónk. Van egy Skodánk is, amelyet magam vezetek. Két hónappal ezelőtt nálunk tartózkodott a húgom is, is, mert a sógorom kórházba került szíve miatt. Egy reggelen, mondtam a feleségemnek és a húgomnak, hogy valamiféle nyomást érzek a szívem tájékán, telefonálok a vállalathoz s bemegyek az SZTK-ba, hadd nézzék meg. Nem szabad ebben a korban a szívvel játszani. Kocsival mentem, de a rendelőben sokan voltak s mert nem lakunk messze, ismét hazahajtottam. Vártam otthon vagy két óra hosszat, közben, hármasban megittunk egy fe­ketét s kezdtem szedelőzködni. A húgom így szólt: „Vigyél magaddal az SZTK-ig, onnan hazamegyek villamossal.” De a feleségem tartóztatta, ráér ebéd után is, így végül egyedül maradtam. De a feleségem még megkért, hogy ha készen va­gyok az orvosi vizsgálattal, vegyek pár dolgot a KÖZÉRT- ben, vigyem haza, pár perc az egész. Ebben megegyeztünk. Megcsókoltam őket és elindultam. A rendelőben eközben leapadt a betegek száma és én is sorra kerültem. Levetették a kabátomat és ráfeküdtem az asztalra. Az orvos kezdte a vizsgálatot, s megkérdezte, hogy volt-e panaszom eddig a szívemre? Mondtam, hogy még soha... Erre azt mondta, hogy maradjak csak nyugodtan, odament az asszisztensnőhöz, valamit mondott s az asszony kiment. Az orvos még tett-vett körülöttem, végül nagyon egy­szerűen és nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélne, megfogva határozottan a kezemet, csak ennyit mondott: — Mérnök úr, nem kell megijednie, de kap egy injekciót. Már telefonáltattam a mentőkért, s beviszik a János kórház­ba. Önnek nagyon komoly szívtrombózisa van. Teljes moz­dulatlanságot kérek, nyugalomra és kezelésre van szüksége. Ha ma nem jön be vizsgálatra, az talán tragikus lett volna.. Csak ennyit mondott s jöttek a mentők. A mentőautóban behűnytam a szemem s gondolkodtam. Mi mindent akartam ma csinálni és mi minden történhetett volna egészen másképpen. Még az is lehetséges lett volna, hogy felveszem a húgomat magam mellé a kocsiba s elindu­lunk a forgalmas úton, hirtelen valami izgalom támad, vagy talán még az sem, én csak kapok egy szívrohamot, ráesem a kormányra, a kocsi elfordul, nekimegyek embereknek, akik gyanútlanul járnak az úton, vagy fölfutok a járdára, belehaj­tok egy kirakatba s ki tudja hányán kerülnek a halál, a sze­rencsétlenség, a bénaság hatókörébe. De nem történt semmi ilyen, csak fekszem a mentőautóban s visznek a kórházba, hogy meggyógyítsanak. Most már a második hónap végére járok s azt mondják, hogy hamarosan haza mehetek. Kezdődtem még egyszer az életet, mert az, ami velem történt, olyan; mintha a halálból jöttem volna vissza. De vajon miért történt ez így?, Csodálatos... Igen, én elhiszem, hogy vannak csodák . 1. A húgom evangélikus és egyszer, amikor meglátogatott, hozott egy kicsi fehér kartonlapot. Az egyik sarkában szép, kék nefelejcsek voltak festve. A kép mellett pedig egy mon­úat^állt, amely így szól: „Alig egy lépés van köztem és a halál között”. A húgom azt mondja, hagy ez a Bibliában van meg­írva. Ahogyan én nézem az életet, úgy látom, hogy ez a mon­dat rá van írva az élet eseményeire. Kár, hogy kevesen tudják .. Bálint Gábor vontak le az emberek és né­pek földi békéjének és földi előrehaladásának a támogatá­sára. Aki az embert szereti, az emberek foglalata, összes­sége, tehát a népek ügye mel­lé áll. Az embert szeretni azt jelenti, hogy a jövőjét is vé­deni kell, az ember előtti táv­latokat is biztosítani kell. Minden időben vétkeztek Isten és az emberiség ellen azok a keresztyének, akik az elnyomó háborúkat valami­lyen formában igazolni pró­bálták, a keresztes hadjára­toktól kezdve az atomhábo­rúig. De ma sokkal súlyosab­ban esik latba minden kö­zöny, nemtörődömség, fásult­ság a háború kérdésében, mert alapvető változásról van szó. A keresztyén lelkiismere­tet felrázza a legújabb tények végiggondolása, és nem hagy­ja nyugodni a felelőtlenség bűnében. IDÖILEG nincs határa a nukleáris háborúnak. Nem kezdődik hadüzenettel, mert hiszen az egész hadigépezet lehető leggyorsabb bevetését követeli meg a modern tech­nika fejlettsége. A tartama és a befejezése is kiszámíthatat­lan, mert hiszen a következ­mények is beláthatatlanok. Nemcsak az emberi szór galom, tudás gyümölcsei és maga az emberi élet semmi­sülhet meg, hanem az egész természet is veszélyben forog. TERÜLETILEG is határta­lan a termonukleáris háború mert a világrészeket is átszelő rakéták, világűr felől érkező pusztító fegyverek hatása a lakott föld bármely térségé­re érvényes. Megszűnnek a hadműveleti területnek és i mögöttes országrésznek a fo­galmai, sőt a semleges orszá­gok lakosságába és területére is kihathatnak az atomháború következményei. MÓDSZEREK tekintetében is új helyzet állt elő. A régi úgynevezett hágai egyezmé­nyek a polgári lakosság vé­delméről beszéltek. Sajnos, a korábban kialakított hadijog szabályai elavultakká lesznek ott, ahol a legnagyobb ható­erejű robbanóanyagok pusztí­tanak, mert hiszen azoknak hatósugarában minden élet megsemmisül, tekintet nélkül a háborút szabályozni akaró korábbi nemzetközi megálla­podások szövegére. SZEMÉLYILEG is elmo­sódnak a határok. Nincs kü­lönbség sem civil, sem kato­na között, hiszen a bombák | a korszaka! hatása egyforma mindenkire nézve, ez pedig a megsemm}^ sítés. A keresztyénekre nézve ugyanaz a veszély, mint a nemkeresztyénekre. Minden ember egyformán érdekeltté' válik éppen ezért a veszély elhárításában. HA MINDEZEKET VÉGIG­GONDOLJUK, megértjük; mennyiben változott a hely­zet a korábbi időkhöz képest a háború veszélyének elhárí­tásáért folytatott küzdelem­ben. Korábban is idegen volt a jézusi lelkűiéitől minden olyan magatartás, amely vért,- pusztulást, halált kívánt vol­na, de ma, az atomkorban ennek a magatartásnak a kár- hozatos volta még nyilván­valóbbá lett. Ha ma világo­san látjuk azt a veszélyt« amelybe az Isten által terem­tett, megváltott és megszen­telt, tehát mindenképpen sze­retett ember került, akkor keresztyén lelkiismeretünk nem / maradhat tétlen. Véde­nünk kell az embert és vé­denünk kell az Isten által az embernek adott természetek a lakott földet is az emberi gonoszságnak azzal a meg­nyilvánulásával szemben« amely az atomháború veszé­lyével való játszás vonalán jelentkezik. A KERESZTYÉN LELKI­ISMERET EZÉRT KÖVETEL tetteket, eredményeket a le­szerelés ügyében. A jézusi lel­kületű keresztyén magatartás csak örülni tud minden olyan lépésnek, amely előbbreviszi a következetes, teljes leszere­lést, a fegyvermentes világ kialakítása érdekében tett lé­péseket. Ezért örülünk szív­ből annak, hogy Moszkvában összegyűltek a békeszerető emberek képviselői, a világ minden tájáról, hogy határo­zottan követeljék a leszerelés ügyének előbbrejutását. Ter­mészetesnek tartjuk, hogy az egygházak képviselői is köz­tünk vannak, mégpedig nerrt is kis számban. Aki ma a családját, gyüle­kezetét, népét és az emberi szereti, annak nem lehet for­róbb vágya annál, minthogy megvalósuljon az a nemes célkitűzés, hogy a fegyverek­ből kapákat csináljanak, a kardokból ekét, az atomerőt állítsák békés célok szolgála­tába s az emberiség feje fö­lül tűnjék el az atomhalál lidércnyomása, szülessék meg az emberiség történelmének legszebb korszaka, a háborúk kiküszöbölésének, a békének Dr. Ottlyk Ernő Bombák és virágok (Nicosia, Ciprus) A kon­stantinápolyi ökumenikus patriarcha erélyesen tiltako­zott'az ellen a bombatámadás ellen, amelyet '•— nyilván gö­rög — szélsőséges elemek két nicosiai török mósé ellen kö­vettek el. A patriarcha a terrorcselekményt, mely mind­két mósét súlyosan megron­gálta, „gonosz és bűnös cse­lekedetnek” minősítette, amely joggal keltett „általános fel­háborodást és megvetést”. A ciprusi gyülekezetek mély részvétüket fejezték ki Makariosz érsek, Ciprus el­nöke és Averoff görög kül­ügyminiszter is elítélte A terrorakciót; A rendőrség Törökország­ban is görögellenes tünteté­sektől tartott és biztonsági óv­intézkedéseket tett. Csapato­kat rendelt az istambuli öku­menikus patriarchátus, a gö­rög templomok és a görög konzulátus védelmére. A török egyetemi hallgatók magatar­tása azonban példamutatóan békés volt. Az ország többi' részén a terrorcselekményt követő napokban virágokat és koszorúkat helyeztek el ke­resztyén templomokban, NEM TVJDOK MÁS LENNI Valaki azt mondta, nem szabad már adnom, hogy ez csak, rossz szokás és abba kell hagynom. Hallgattam a vádat, nem tudtam felelni: aki nem ad semmit, hogy tud az szeretni? aki mindent megtart, az lenne á gazdag? Az, kinek a földjén sok-kepés az asztag? Aki mindent megtart és nem ad, mert nem kapott, annak van igaza s én tévednék nagyot? Néztem a vádlóra és kezdtem temetni... többé nem adok már, nem fogok szeretni. De álmodtam éjjel, hogy nagy volt a lárma s halálra ítélve én cellába zárva hallgattam a lármát. Bűnömet hadarták, az öklüket rázták és esküm akarták, hogy gyűlöljek, legyek önző, ahogy sokan, fojtsam csírájába mi szívemben fogan. Tartsam meg a garast — mennyit tudnék venni! De én csak hallgattam. Nem tudok más lenni. Nem tudok nem-adni, a szeretet éltet, sok, drága figyelem, hidd el, ez az élet. — Csacsi — mondták szembe. — Bolond — meg mögöttem. örült — egymás között, — öljük meg — köröttem. Megfogtak, felvágtak, szívemet kitépték, hogy mi lehet benne, kíváncsian nézték. A két fél szív köré tömeg vont keretet, s félszíveken ez állt: szeretet — szeretet. Volt ki félve futott, nem akarta látni, volt kit hideg rázott, úgy elkezdett fázni, volt akiből elszállt a holnap félelme s feltárult előtte az élet értelme. Felébredtem arra, hogy szívem zokogott, s mint álmomban: adott, szeretett, dobogott. Gyarmatüy Irén 1 Sokszor hallottuk ezt a fel­szólítást: Imádkozzunk! Hal­lottuk a templomban szolgáló lelkipásztortól, aki az oltár előtt, vagy a szószéken szólt így: Imádkozzunk! És akkor az egész gyülekezet ■ lehajtott fővel, állhatatosan imádko­zott. Régen, gyermekkorunkban, esti harangszókor édesanyánk meleg- szava csendült így fe- ; lénk: Imádkozzunk! És akkor családunk minden tagja a ko­pott asztal mellett hálaadás­sal köszönte meg Isten jósá- i gát. Mi az imádság? A klasszikus meghatározás . ez: Az imádság beszélgetés ; Istennel. Sok példát tudunk i az Istennel beszélgető hűsé- . ges imádkozókra. Eszünkbe . jut Mónika, aki nem szűnt ■ meg imádkozni fiáért, Augus- , tinusért, akiből később Agos- ! ton püspök lett. Magunk előtt- látjuk az imádkozó apostolo­kat, később Pált, aki imád­, Ságban hordozta sok gyüleke­- zet ügyes-bajos dolgát. De- különösen Jézusra gondolunk, , Megváltónkra, példamuta- 1 tónkra, aki éjszakákon át tér- I depelve imádkozott. i Az imádság egyfajta harci i módszer, mellyel megharcol- 5 juk életünk nehézségeit. Az t imádság mélységeit munkál­- kodva, menetközben éli át ■ igazán az ember. Most újra ) Pál apostolra utalunk, aki : rendkívül sokat imádkozott, j mert rendkívül sokat dolgo- , zott. Amint a kerékpáron 5 ülni csak úgy lehet, hogy hajtom és mindig előbbre 1 megyek, az imádság is olyan, : hogyha csak ül az ember a- bibliai ismeretein, semmire- nem megy. Az imádkozó ember átéli, r hogy szereti az Isten, hogy- örökkévaló szeretet hordozza,- ezért az imádkozó ember ön- c kéníelenül is hálaadó- imádságot mond. Mondjanak hálaadó imád- % ságot a gyülekezetek és azok­- nak népe elsősorban és min- { denekelőtt a Jézus Krisz- 1 tusért. Jézus Krisztus által Y békéltette meg magával az s az Isten az emberiséget. Ügy, s hogy nem tulajdonított bűnt * az embernek. Jobb fordí- " tással: „Isten a Jézus Krisz­■ tus által nem hibáztatta az n embert a bűn miatt.” Így ~ lett Jézus üdvösségünk szer- ' zője. Mondjunk hálaadó imádsá- ~ got szép magyar hazánkért, k ennek termőföldjéért! A dol- gozó milliókért, akiknek mun- >" kája révén kerül asztalunkra a mindennapi kenyér és akik- nek köszönhetjük, hogy villa- ;, mosra, buszra ülhetünk, ru- i- házkoühatunk sib. ;1 Mondjunk hálát a sugárzó a napfény melegéért, a nyiló í. I virágokért, a madarak ének-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents