Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-07-15 / 29. szám
KT. BERM. BP. TS. Mindennapi kenyerünk! Megmozdul a falvak népe. Július van: az aratás ideje. A legnehezebb munka, amelyet mégis a legszívesebben végez dolgozó parasztságunk. Hiszen a jövő évi kenyérért fáradozik ma minden dolgos kéz. Az időjárás, az idei termésre kissé mostoha volt, de Isten gondviselő kegyelme és a kenyérért fáradozó erős kezek mégis teli magtárakkal ajándékozzák meg népünket. Amikor ezekben a napokban mi keresztyének a Miatyánkot bmádkozzuk, akkor e mondat elmondása közben: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma’’ — az aratásra gondolunk. S amikor most e kérésnek a mondanivalóját leszűkítjük a mindennapi kenyérre, nem hallgathatunk azokról sem, akik fáradoztak, hogy asztalainkra új kenyér kerüljön. Ajkunk a Miatyánk elmondásán túl is tele van hálaadással Isten iránt, Aki adja az aratás lehetőségét, a magtárak kincsét és mindehhez az erőt! ARATÖK! Míg ezek a sorok születnek, addig ők izzadnak a jövő évi kenyérért Az én kenyeremért is! A jövő aratói kombájnon ülve, figyelő szemmel keresik a tábla végét. Kezük biztosan és határozottan fogja a kormány kér eket s míg a motor zúgását figyelik, szemük előtt kirajzolódnak a boldog arcok. Mert tudják, hogy kimondhatatlan öröm az, amikor a gyermekeink kezébe kenyeret adunk, amikor öregeink reszkető kezébe odahelyezzük a fehér kalácsot. Nagyon kell vigyáznunk minden szem gabonára. Ezért a kombájnok mellé odaállnak az aratásnak hagyományos beta- takarói: a kézzel aratók nagy csapata. Féltve és vigyázva vágják a rendet, hogy senki asztalára ne kerüljön kisebb kenyér, Kezük-munkája a záloga a jövő évi kenyerünknek. Minden kaszasuhintásuk egy szelet kenyér, egy boldog mosoly. Az új kenyérért fáradoznak, hogy minden otthon asztalára odakerülve hirdesse a boldog jelent és reményteljes jövőt. „Urunk, amikor a mindennapi kenyérért könyörgünk, tekints fezekben a hetekben különösen is azokra, akik kint a mezőn a jövő évi kenyerünkért fáradoznak: az aratókra! Áldd meg kezeik munkáját, adj erőt nékik, hogy gondviselő munkád rájuk bízott részét hűségesen elvégezzék!” KENYÉR! A lágyan hullámzó búzatenger még ki nem pergetett kalászaiból, már az új kenyér fénye csillan felénk. Látjuk hz izzadó homlokok verítékét a pirosra sült cipóban. Megvágott teste úgy fehérük, mint az égen magasan kúszó bárányfelhő. Ebben a fehérségben benne az emberi akarás minden mozdulata, a boldogság, a testvériség, a béke! „A mindennapi kenyérért kömyörgünk! Az aratás gazdagságáért és sikeréért. Dús kévékért és kövér szemekért. Fehér kenyérért és boldogságért. Mindenki asztalára adj kenyeret, hogy a világ egyetlen pontján se kelljen éhenhalniok embereknek! Kegyelmeddel és gazdagságoddal látogass meg minket!” ISTEN! A felénk integető mosolygó kalászokban mi keresztyének■ Isten szeretetének és gondviselő kegyelmének a nagyságát és erejét látjuk. Fülünkbe cseng Jézus Krisztus szava: Én vagyok az életnek kenyere. Aki ezzel az Úrral „táplálkozik”, aki ennek az Úrnak a kegyelmeként él a mindennapi kenyérrel, az a maga szűk területén túl is tud tekinteni, hiszen 'Jézus Krisztus nemcsak az én, hanem a mi kenyerünk is! Aratás idején, éppen ezt a felelősséget is kell látnunk. Hiszen a világon még ma is milliók élnek mindennapi kenyér nélkül, kikért meghalt Jézus Krisztus. Nekünk keresztyéneknek meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy a nélkülöző emberiség is hozzájusson a mindennapi kenyérhez! Szavunkkal oda kell hatnunk, hogy a földkerekség minden embere, bármilyen néphez, fajhoz is tartozzék, Urunk rendelése és akarata szerint részesedjék szeretetének drága földi kincséből: a kenyérből! Mert nem elég naponta elimádkozni a Miatyánkot, benne a negyedik kérést, hanem amit kérünk Istentől, azért munkálkodunk is kell. Mert önző módon nem lehet a Miatyánkot imádkozni! „Urunk, aratás idején minden ember kenyeréért könyörgünk! És azért, ami szükséges ahhoz, hogy a mindennapi kenyeret el is tudjuk fogyasztani: a békéért. A mi hazánkban az idei aratás ideje egybeesik a világ békeszerető népeinek a konferenciájával. Hazánk népének békevágyát áldd meg gazdag aratással, bő terméssel, hogy mi így tudjunk hozzájárulni a Te szent akaratodhoz: a békéhez! A mindennapi kenyér jelentsen boldogságot minden embernek az Általad teremtett földön. Amen.” Karner Ágoston Vallom a béke evangéliumát! D. Dr. Vető Lajos evangélikus püspök leszerelési és békevilágkongresszusról — mondotta a moszkvai „Úgy szólván kezdettől fogva részt vettem korunk egyik legnevezetesebb történelmi összefogásában, a Békevilágtanács vezette békemozgalomban. Hiszen magyar népünk képviseletében részt vettem már 1949-ben a párizsi békevilágkonferencián, majd a Békevilágtanács több stockholmi fontos gyűlésén, a népek bécsi békevilágkongresszusán, s az itthoni békemunkában is. Valahogy a szülő szereteté- vel és reménységével nézem tehát az óriássá nőtt s még egyre izmosodó béke-világ- mozgalom minden megmozdulását. Különösen nagy jelentőségűnek tartom azonban a most kezdődő leszerelési- és békevilágkongresszust éppen azért, mivel az Moszkvában, az emberiség békés jövőjét építő szocializmus szellemi és politikai központjában lesz. A Szovjetunióban a béke-vi- lágmozgalomnak' még nem volt ehhez hasonló nagyszabású gyűlése. Az tehát az érzésem, hogy a mostani leszerelési- és béke-világkongresz- szus különösképpen is hozzá fog járulni az emberiség békéjének megszilárdításához és biztosításához. Közelebbről azt remélem, hogy a leszerelési- és békevilágkongresszus tényleg közelebb viszi az emberiséget a radikális leszereléshez, ami nélkül nem képzelhető el az emberiség tartós békéje, s ami viszont magától hozza meg a hidegháború enyhülését, az általános bizalom és jóakarat, az emberszeretet és az általános jólét megvalósulását. Mint a magyarországi evangélikus egyház vezető püspöke, azért várok és azért remélek sok jót a moszkvai leszerelési- és béke-világkongresszustól, mivel hiszem és vallom az evangéliumot, vagyis a jó hirt arról, hogy Isten a békét s az emberiség tökéletes boldogságát akarja. Nem is marad el az áldás és siker ott, ahol ilyen nagy jóért, az emberiség békéjéért munkálkodunk. Ez nem csupán az én egyéni meggyőződésem, hanem elmondhatom tiszta lelkiismerettel, hogy az egész magyarországi evangélikus egyház akaratát fejezi ki.” Törődik velünk az Isten Jeremiás 29, 11. VANNAK IDŐK, amikor a Biblia egyes kijelentéseire jobban rávilágít a történelem Ura. Ilyenkor korok és nemzedékek szinte életközelségbe kerülnek régmúlt idők és emberek gondjaival és reménységeivel. így van a mai nemzedék a fenti jeremiási mondattal, amely két és félezer esztendővel ezelőtt íródott olyan embereknek, akik kétségek és reménységek között hányódtak-vetődtek és valami biztató isteni ígéretre vártak mindennapi életük és a holnap kérdéseiben. Itthon, a magyar földeken, szorgos parasztkezek és gépek aratják mindennapi életünk fontos szükségletét: a kenyeret, az életet. Moszkvában az emberiség jobbik, nemesebben gondolkodó és érző képviselői vívódnak szintén az életért: földünk holnapjáért. Az élet megtartása és szeretete nincsen kötve sem világnézethez, sem fajhoz, sem korhoz. Az életet mindenki egyformán .szereti és akarja. - Mégis úgy gondolom, hogy nekünk keresztyéneknek ilyenkor kell jól értenünk és hangosan hirdetnünk azt, amire a Szentírás ólyan világosan tanítani akar bennünket a fenti jeremiási mondatban is, hogy ISTEN TÖRŐDIK AZ EMBERREL. Az egész Szentírás arról tanúskodik, hogy milyen drámai harcot folytat Isten az emberért, mert ő nem akarja a bűnös ember halár lát, hanem, hogy megtérjen és éljen (Ez. 33,11). Nem egyszerűen az ember leikével vagy a szívével törődik, hanem az egész emberrel és annak minden szükségletével. Nemcsak a választottjaival gondol, hanem az egész teremtett világgal, amelyre a teremtés után azt mondta, hogy „jó” és „szép”. Nem valami tőlünk elvonatkoztatott, különleges világot szeret és tart fenn, hanem ezt • a mi világunkat, amelyben az emberiség békétlensége, gyűlölködése, a bűne sokszor szinte robbanásig feszíti az ellentéteket. Ebben a világban kell elhangoznia annak a keresztyén bizonyságtételnek, hogy az Isten törődik vele, gondolatai és szándékai vannak felőle. BÉKESSÉGNEK ÉS NEM HÁBORÚSÁGNAK A GONDOLATAI ezek, mondja Jeremiás. Békességet és nem a rosszat akaró gondolatok ezek. Azt akarja ezzel először is mondani, hogy maga az Isten nem akar háborúságban élni velünk, tehát nem az ítélet „damokles-kardját” tartja fölöttünk mind amiatt a rossz miatt, amit ma fölhalmoztak ebben a világban — atomfegyverekben és hidegháborús propagandában. — De azt is jelenti, hogy aki az ő követségében akar járni és élni, az a békesség szándékával közeledhetik az embertársához, mert az a parancsolatunk van Tőle, hogy aki szereti az Istent, az szeresse az embertársát is! (1 Ján. 4,21). Hiszen amikor Isten a békességről beszél, akkor nemcsak arra a békességre utal, amely közte és az ember között a bűnbocsánat által létre jön. Az emberek, népek békés, kiegyensúlyozott, fegyver- és fé- jellem nélküli élete is benne van abban a jó gondolatban, amit Isten táplál felőlünk! És ezt még csak aláhúzza a prófétai ige, amikor arra utal az utolsó mondatban, hogy ISTEN AZ EMBERI REMÉNYSÉGET BETELJESÍTŐ ISTEN. És itt megint ne gondoljunk általános dolgokra. Nagyon is konkrét és kézzelfogható reménységeket tart Isten számon. Azt, hogy ha házat építetek, békében lakhattok abban. Ha kerteket ültettek, élvezni fogjátok a gyümölcsét (29,5 k). Dolgozzatok, „igyekezzetek a városnak jólétén”, mert mindenki a maga helyén ezzel munkálja a saját maga és mások békességét és jólétét. A szántóföldeken arató parasztok, az üzemekben dolgozó munkások itthon így bizonyíthatják meg a békébe vetett reménységüket, amelynek a beteljesítésére Istentől ígéretünk van. Dr. Pálfy Miklós IMÁDKOZZUNK Lukács 16, 10—12. Uram, hűséges Istenem! Csak álmélkodnom és csodálkoznom kell a Te színed előtt azon, hogy nem fáradsz el velem törődni és foglalkozni. Számtalan jellel erősíted napról-napra, amit Igédben is elmondasz felőlem: nem vagyok közömbös Számodra, drága áron tettél magadévá és azt szeretnéd, ha gyermekedként teljes bizalomban és engedelmességben élnék. Nemcsak Fiadat adtad értem. Megadod naponta mindazt, amire testemnek, lelkemnek szüksége van. Még életem kudarcaival, nehézségeivel is közelebb tudsz vonni magadhoz. Sokszor csak akkor látom mennyire drága ajándékod az egészség, a mindennapi kenyér, az emberek közelsége, a munka, a belső és külső békesség, a hazám, az otthonom, a gyülekezetem, amikor egyik-másik ajándékodra felhő vet homályt. Kérlek, ajándékozz meg nyitott szemmel, ajándékaid meglátására. Ajándékozz meg bizakodó és engedelmes szívvel, hogy mindannak, amit az élet nagy gazdagságából reám bíztál, jő sáfára lehessek. Jézus Krisztusban nagy belső szabadsággal ruházod fel gyermekeidet. Tarts meg engem is ebben a szabadságban. Ne engedd, hogy azzal visszaéljek. Fordítsd tekintetemet önmagámról a másik ember felé, hogy meg tudjam érteni testvéreim örömét, bánatát, reménységét, gondját és vágyakozását a boldogságra. Segíts megértenem a kort, amelyben élünk. Add, hogy napi munkámat, célkitűzéseimet el tudjam helyezni a mi nemzedékünk kérdéseinek összefüggésében. Tarsd távol tőlem a meggondolatlan, felelőtlen beszédet. Nyisd fel ajkamat naponta hálaadó és könyörgő imádságra az egész keresztyénséggel együtt az emberiség békéjéért és boldogulásáért. Adj hűséget napi munkámban. Szabadíts meg a felületességtől, a saját kényelmem szeretetétő!, a halogatástól, mert ezzel megszomorí- talak és másokat károsítok meg. Az örökélet teljességével akarsz egyszer megajándékozni, segíts, hogy hűségben állhassak helyt már most. Ámen. Szolgáljunk szabadon! Isten Igéjében mindig tanít minket, mert azt akarja, hogy életünk jó úton haladjon és hasznossá váljék. (Ézs. 48,12—» «•> Hasznossá csak akkor válik az életünk, ha felismerjük azt az alapvető tényt, hogy ebben a világban nem egyedül élünk, hanem az emberek nagy közösségében. Isten úgy alkotta meg ezt a közösséget? hogy minden láncszemnek meg van a maga rendeltetése? feladata, s egymás nélkül nem élhetünk. Nekünk is vad feladatunk embertársunkkal szemben, segítenünk kell egy= máson. Ez az, amit szolgálat^ nak nevezünk. Szolgálni kétféleképpen le1 hét: szabadon és kényszer hatása alatt. Kétségtelen, az. eni*: béri élet leghatalmasabb mozgatói közé tartozik a szabadság utáni vágy. öncélúvá is válhat az embernek szabadság után való vágyakozása. Pedig a szabadság ném lehet pusztán célja, hanem inkább következménye valaminek. A keresztyén ember szabadsága annak a következménye, hogy Krisztus széttépte azt a drótsövényt, amelyet bűneink fontak körénk. Ezzel a szabadsággal soha nem élhetünk vissza. (Gál. 5,13—14.) Elhatározásainkat és cselekvésünket nem szabad a bűnnek korlátoznia. Nem szabad önző életfolytatással egyéni életünk bástyái mögé bezárkóznunk; Tekintettel kell lennünk másokra is. Ez a másokra ügyelés; hogy ki, mikor, miben szorul reánk, szolgálatunk kezdete és kiindulóponjta. Csak az a keresztyén ember él igazán szabadon, aki szolgálata kötelességeinek teljesítésében. leli örömét. A szolgálattól elválaszthatatlan a hűség. (Lk. 16,10—12.) A hűség állandóságot jelent; Nem hangulatok által keltett érzelmi felbuzdulás, vagy ro- konszenv az irányítója szolgálatunknak, hanem az a belátás, hogy csak így haladhatunk Isten útján. A hűséghez hozzátartozik az is, hogy szolgálatunk mezején mindig a lehető legtöbbet tesszük, anélkül, hogy fizetségre, vagy elismerésre tartanánk igényt. Egy bölcsnek ezt a hármas kérdést tették fel: „Melyik idő legfontosabb az emberi életben, ki a legfontosabb ember, és mi a legfontosabb tennivaló?” A bölcs azt felelte: „Az egyetlen fontos idő a jelen, mert csak a jelenben cselekedhetünk. A legfontosabb ember az, akivel a jelen pillanatban van dolgunk, mert senki sem tudhatja, lesz-e még valaha más emberrel dolga. A legfontosabb tennivaló pedig az, hogy ez iránt az ember iránt szerete- tet gyakoroljunk, mert az ember életének egyetlen célja az,’ hogy minden ember iránt sze- retetet tanúsítson.” Szívleljük rues ezt mi is. Kú. n Ernő %
