Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-07-01 / 27. szám
A Szentlélek gyümölcse: szeretet HAAN LAJOS (1818-1891) 3. A szeretet türelme I. Kor. 13, 4/a GYAKORI JELENETEK: a villamosmegállónál többen akarnak elsőnek felszállni, valaki indulatosan szól és máris folyik a szócsata; — a gyermek akadozva mondja fel este a leckét, édesapja keményen összeszidja; — az üzemben egy munkás elfelejt valamit, s viharzanak körülötte az indulatok. Lehetne még hosszan folytatni a hasonló eseteket. De felvetődik a kérdés: miért ez a türelmetlenség? Súlyos anyagi körülmények terhelik az életünket? Szó sincs róla. Mindenkinek megvan a munka- lehetősége és megélhetése is. Vagy túl sok a munka? Nemrégen még vágyálom volt a nyolcórás munkaidő. Esetleg a meggyorsult élettempó váltja ki a türelmetlenséget? Valószínű, de sokan sajnos inkább a maguk hasznáért és előnyéért sietnek, mint mások javára, a közösség érdekében — talán jobb beosztásért. kényelmesebb lakásért, elismerésért, vagy csak a szórakozásra szánt idő biztosításáért. Ezért válik minden, ami gátol valamennyire is az öncélú vágyak kielégítésében, szörnyű idegesítővé, s törnek elő a haragnak sebeket osztogató szavai. Altalanos tétel, hogy a mai dolgozónak kikapcsolódásra van szüksége. Talán sohasem volt annyi alkalom pihenésre, üdülésre, mint ma. Rengetegen élnek is ezzel a lehetőséggel. De gondoljunk arra is, hogy a napi hajszából való kikapcsolódással együtt, szüksége van a keresztyén embernek egy bizonyos bekapcsolódásra is: bekapcsolódni az Isten igéjének az áramkörébe. Ott válik teljesen nyilvánvalóvá, hogy a türelmetlenségnek egyetlen oka van: a szereteti enség. Olyanok vagyunk, mint az adós szolga, akinek megfizethetetlen adósságát elengedte ura és mégsem tud várni türelemmel, amíg a szolgatársa száz dénámyi tartozását lerója néki. A mi türelmünk határai rendkívül szőkék: mi- "* lyen kevés is kell ahhoz, hogy elveszítsük türelmünket, néha egy szó, egy hangsúly is elég hozzá. Ugyanakkor egész a sírig pusztán Isten hosszútűréséből élünk. Jézus csodálatos türelemmel szenvedte el kishitű, kapkodó, nagyravágyó, tehetetlen tanítványait. Az egész szenvedéstörténet páratlan szeretetének hosszútűrésérői beszél. Jól tudjuk mi mindezt, hiszen sokszor hallottuk már, de „bekapcsolódás” nélkül nem használ. Olyan csendre van szükségünk, amiben megnémul számunkra minden külső zaj és minden bennsó hang, ami elszigetel Istentől és az Ö türelmes szeretetével töltekezünk meg. Megértve, hogy Ő nem akarja, hogy a bűnös elvesszen, hanem hogy megtérjen és éljen. Nem akarja, hogy türelmetlenségünkkel másoknak fájdalmat okozzunk és magunkat testi- leg-lelkileg tönkretegyük. Nem akarja, hogy elvesszünk. Ki tudja, mióta vár ránk? És mi lennénk türelmetlenek, szeretetlenek mások iránt? Kétségtelen, hogy a hétköznapi munkáséletben a csendet felváltja a zaj és a felülről kapott türelmet a mi türelmetlenségünk. Jó azonban, hogy lehet újra meg újra „bekapcsolódni” egy-egy Rá- gondolással, egy sóhaj tásnyi fohásszal, egy szikrányi hittel. A SZERETET TÜRELME RÁÉR meghallgatni a másikat, megérteni. a panaszát, törődni vele, foglalkozni vele és segíteni néki. Nem sajnál időt szakítani azokból az órákból, amiket magára, az élvezetére fordítana. A szeretet tud várni türelemmel, hogy a mások jobb belátásra jut, belátja hibáját és más emberré lesz. Nem felejti el, hogy Isten is türelemmel vár reá. Csak a szeretet hosszútűrésével lehet békés házaséletet élni, gyermekeket nevelni, jó barátságban állni munkatársakkal. lakótársakkal és minden ismerőssel. Mert nem az a döntő kérdés, 'hogy ki a hibás, hanem hogy kinek van türelme. Ez a türelem viseli el a gyengébb képességűeket, az ügyetleneket, gyámoltalanokat és nehéz természetűeket. Nem könnyű feladat ez, de a türelmes Isten ezt is lehetővé teszi. TÜRELEMMEL KÖZELÍTHETÜNK csupán az elesettek, megtévedtek, iszákosok, és mindenféle megkötözöttségek- ben, szenvedélyekben és nyomorúságokban vergődők felé megmentésükre. Talán ez a legnehezebb szolgálat. De a szeretet lehet-e közönyös irányukban? És a türelem nem a beléjük vetett bizalmat jelenti-e? Így világosodik meg előttünk. hogy a szeretet türelme egyáltalában nem valami gyámoltalan passzivitás, tétlen ráérés és meddő várakozás. Csak akkor nyugodt, ha a maga érdekéről van szó. Viszont csupa sietés, vidám lendület, amikor másnak szolgál, másnak használ, másnak áll a rendelkezésére és mások javára cselekszik. És mindezt kitartóan, nem adva fel a harcot a másikért. Ma, amikor egy új közösségi élet van kialakulóban, igen sok fordul meg azon, hogy megvan-e bennünk a szeretet türelme. Mi nemcsak a jelentőségét ismerjük ennek, hanem a forrását is. Merítsünk ■ belőle rendszeresen és gyakoroljuk a mindennapi életünkben. Higgyük el. még magunknak is ezzel használunk a legtöbbet. Sok kárba veszett időt, elfecsérelt energiát és gyógyszert takarítunk meg vele. De legfőképpen ez az ŰR akarata és másoknak A múlt század második felében Békéscsaba két kiváló történészt tekinthet magáénak, akik egyháztörténeti tevékenységük mellett a Békésmegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat élén két évtizeden át vezető szerepet játszottak a megye szellemi életében. Haan Lajos békéscsabai lelkészt, a Magyar Tudományos Akadémia és a dor- pati Tudós Társaság tagját és Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelőt. Mindketten a maguk idejében modernek voltak. Nem elégedtek meg azzal, hogy beletemetkezzenek a régi idők emlékeibe, de nyitott szemmel figyelték a jelent, és élénken foglalkoztatta őket a jövő. De modern volt Haan a történetírásban is. Monográfiái munkájának legfőbb értékét az adja meg, hogy leírásaiban kiterjeszkedett nemcsak a kiemelkedő egyéniségekre és a velük kapcsolatos eseményekre, de a társadalom egészére, főleg a nép életére is Különösen ismerte a népet. Még írásmodora is elárulja, hogy Haan az alföldi parasztvárosnak a papja. Ethnográ- fiai feljegyzéseivel megelőzte korát. Kiadott munkáiban a néprajzi feljegyzéseket nagyrészt kihagyta, csupán kéziratokban hagyta meg számunkra, abban a meggyőződésben, hogy olvasó közönségét nem fogja érdekelni. Maga Zsilinszky Mihály is, aki egyébként veje és legnagyobb a java. Bártfai Lajos MARTIN LUTHER KING LELKÉSZ ISMÉT BÍRÓSÁG ELŐTT NEW YORK (ADN). A fasiszta faji gyűlölet ismét bíróság elé citálta MARTIN LUTHER KING lelkészt, a faji egyenjogúságért vívott harc Egyesült Államok-beli vezérét. Albany- ban (Georgia állam) tartóztatták le annak a nagy letartóztatási hullámnak bevezetéseként, melyet a város azon 750 színes bőrű lakosa éllen foganatosítottak, akik 1961-ben résztvettek egy, a fajüldözés elleni nagy tüntetésben. A King lelkész ellen folytatott eljárás közben a bíróság épülete előtt színesek tüntettek King elítélése ellen. A rendőrség négy fiatalembert őrizetbe vett közülük. A TÜKÖRBEN FELEDÉKENYSÉGÜNK Tudományos fokozatot nyert egy református egyházzenész Örvendetes és egyházi vonatkozásban is jelentős eseménynek lehettünk tanúi június 11-én a Magyar Tudományos Akadémián: Csomasz Tóth Kálmán, református lelkész, a Budapesti Református Teológia egyházzene-tanára, az új református énekeskönyv szerkesztője, megkapta a zene és irodalomtudomány kandidátusa címet. A Tudományos Minősítő Bizottság elnökségi asztalánál mind neves tudósok, a Zene- művészeti Főiskola zenetudományi tanszakának professzorai, az Eötvös Loránd Tudományegyetem irodalomtörténészei és a Tudományos Akadémia tagjai foglaltak helyet. Csomasz Tóth Kálmán kandidátusi értekezésének címe „A XVI. század dallamai.’’ Ez a munka vaskos kötetben megjelent monográfia, ami főként protestáns egyházi énekek keletkezésére, idegenből való átvételére és magyarrá formálódására derít fényt. A kötet háromszázhatvan dallamot közöl, melyek mind ebből a korból származnak. A gyűjtemény már magában is jelentős: a Tudományos Akadémia „Régi Magyar Dallamtár” első köteteként jelenttette meg. A kandidátusi értekezés vitáján hivatalos bírálóként dr. Gárdonyi Zoltán, a zenetudományok kandidátusa és Pirnát Antal, az irodalomtudományok kandidátusa szólaltak fel. Bírálatukban kiemelték, hogy Csomasz Tóth Kálmán a szak- irodalmat hiánytalanul ismeri, az anyagot korszerű módszerekkel tárja fel. tudományos apparátusa pontos és megbízható: műve hézagpótló és igen jelentős zene- és irodalom- történetünk feltárásában. Különösen is kifejezésre juttatta mindkét bíráló, hogy Csomasz Tóth Kálmán értekezését csak úgy írhatta meg, hogy egyformán komoly szakember mind a zenében, mind az irodalomban. Örömteli meglepetés volt számomra, hogy a jelenlevő tudósok és professzorok mind milyen apró részletekig ismerik reformációnk ének- és versköltészetét, és hogy egyházunknak ezt a kincsét menynyire nagyra értékelik. A mű jelentősége a mi számiunkra nemcsak abban van, hogy megmutatja: a magyar reformáció is megteremtette a maga sajátosan magyar gyöngyszemeit, magas szintű kulturális értékeit S&. egyházi énekköltészetben, hanem abban is, hogy bizonyára kihatással lesz gyülekezeti éneklésünkre. Hiszem, hogyha így, egy csokorba kötve ismerjük meg eleink hagyatékát, köny- nyebb lesz a legszebb magyar dallamokat és szövegeket kiválasztanunk és közkinccsé tennünk. Csomasz Tóth Kálmán a nyilvános vitán is helyt állott: a bizottság egyhangúlag odaítélte neki a kandidátusi címet. Mi is csatlakozunk testvéregyházunk híveihez, akik ez alkalomból köszöntik tudós lelkészüket. Életét és munkáját Isten áldja meg továbbra is gazdagon. Trajtler Gábor EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főssíerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vui. Üllői út 21. Telefon: 142—887 Előfizetési ara egy évre 60,— Ft, fél évre 30,— Ft Csekkszámla: Í0412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 623351/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató Egyik barátom megengedte, hogy mosolyogjunk fölötte. Ezt a történetet mesélte el, amit tovább adok. „Jó dolog kedves napsütésben Budapesten a belvárosban sétálgatni. így indultam el én is a Kossuth Lajos utcában a Múzeum körút felé. Körülvett emberek sokasága, amelyben mindenki tudja, hogy hová és miért siet. Én pedig: mint akinek semmi dolga. Besétáltam a bizományiba porcelánt nézegetni, átvágtam a másik oldalra a népművészet remekeihez, megint vissza az Úttörő Áruházhoz s gyerekként a gyerekek között, bámultam a mozgó körhintát, megint vissza a mozi kirakathoz és így kígyózgattam erre is, arra is. Tudat alatt egy dolog szorongatott csak: feleségem reám bízott egy lottócédulát, hogy dobjam be valahol. Nehogy elfelejtsem, kezemben tartottam s vártam az alkalomra. Hát sehogy se akadt utamba a zöld lottós láda. Már az Astoria szálló elé érkeztem, kezemben libegtettem a kékszínű, sokreményű cédulát, valójában közben el is felejtettem, csak az maradt tudatomban, hogy egy lendület kell alkalmas időben s így vittem, vittem, kissé össze is gyűrtem s amikor a körút és az utca sarkára érkeztem, teljes nyugalommal bedobtam — a zöld — szemétgyűjtő ládába... S mint aki megszabadult egy nyomasztó tehertől, ballagtam tovább ... A Dohány utca sarkánál jutott eszembe, hogy talán egy millió forintot vetettem el magamtól és hová... ? Megálltam, röstelkedtem, hiszen ott hevert — a szemét között. Otthon mondhatnám: elintéztem, Édesem, de ez hazugság és azonkívül — hátha éppen most? Ha pénteken délben bemondja a rádió éppen azokat a számokat? Kész tragédia! Nem, így nem lehet. És bizony visszamentem. Én, a tekintélyes korabeli férfiú, szép család, komoly pozíció birtokosa, én, teljes nagyságomban, ismét megálltam a szemétgyűjtő láda előtt, déli, nyári napsütésben, hullámzó emberek sokaságának szemeláttára. Megálltam a szemétgyűjtő előtt és először csak belenéztem. Meg is láttam a kék csücskét. Szerencsére a pesti emberek 5—10 perc alatt nem dobálóznak sokat az ilyen ládák mélyére. Magamban verejtékeztem, hátha valaki megállít és megszólít. De be kellett nyúlnom, magától nem jön vissza. Szinte vártam egy hangot: mit teccik csinálni... A kezem csak villant egyet, pillanatnyit kotort, amíg megmarkolta a cédulát, de hogy milyen sok tud lenni egy mozdulatnyi idő! Lehet, hogy bámult rám egy-két ember, talán több is, lehet, hogy senki sem ügyelt, de én azért mégis csak azt éreztem, hogy fütyül a rendőr, megáll a forgalom, csönd lesz köröskörül, surrog a híradó filmfelvevője és én ott állok megszégyenülten és mindenki csak rajtam nevet, mert olyan feledékeny vagyok ... Rövid leszek. A lottócédulát a zöld ládába dobtam, feledékenységemei helyre hoztam, nyerni nem nyertünk, mert mindenki nem nyerhet, de legalább bal nem lett belőle. Azt a bizonyos szemétgyűjtő-ládát azonban azóta elkerülöm, mert emlékeztet. Pedig nem ő volt a hibás .. Van olyan feledékenység, amelyet már nem lehet jóvátenni. Aki tegnap elfelejtett imádkozni, az ma már nem mondhatja el a tegnapi imádságot. Aki tegnap elfelejtett jót cselekedni, mert magán vagy máson járt az esze, az tehet még valami más jót, de a tegnapi mulasztást már nem lehet behozni. Aki tegnap elfelejtett megbocsátani, holott tegnap kérték a bocsánatot az már ma... Akinek tegnap mondták: szeress és nem ... Aki tegnap hallotta: teremts békességet és nem ... „Mindennek rendelt ideje van..(Prédikátor kve 3,1) i Bálint Gábor tisztelője volt, amikor életrajzában Haan Lajost összehasonlította az akadémikus fiatal történetírókkal, nem emelte ki eléggé benne a nép nyelvén író ethnográfus-t, éppen az ő falusiasságában értékes történetírót. Műveit magyar, latin, szlovák és német nyelven írta. Egyháztörténeti munkái közül elsőnek említjük Bél Mátyás életrajzát, melyet 1878- ban a Magyar Tudományos Akadémia ülésén székfoglalója alkalmából olvasott fel. Bél Mátyást magyar vonatkozásban a 18. század legnagyobb tudományú emberének nevezte. Számos új adaton felépülő dolgozata egyike a legrégibb Bél Mátyás életrajzoknak. A csabai nép iránti szere- tete késztette arra, hogy szlovák nyelven kiadja Cithara Sanctorum című hymnológiai tanulmányát, 1878-ban. Ennek a 83 oldalból álló könyvnek a megjelenését hatalmas adatgyűjtő munka előzte meg. A nagy gyülekezet lelkészének anyagilag is meg volt adva a mód arra, hogy heteken át tartó kutató munkát végezzen hazai és külföldi múzeumokban, könyvtárakban. Felkutatta a magántulajdonban levő régi énekeskönyveket s olyan könyvek birtokába jutott, melyek már korábban is ritkaságszámba menők voltak. Sajnos 1891-ben bekövetkezett halála után e gazdag gyűjtemény a többi értékes könyvével együtt eltűnt, vagy legalább is elszóródott. (Így többek közt Luther Kiskátéjának második kiadása 1917-ben kezeink közűi siklott ki.) Az összegyűjtött anyag pontos ismertetése mellett igen jelentősek Haannak hymnológiai megjegyzései, melyekkel ugyancsak megelőzte a maga korát. A lí>. századból való kottás énekeskönyvek dallamairól ezt írja: „Látjuk ezekből az énekdallamokból, hogy ősrégi hangnemekben mozognak, ezért viselik magukon az érték és igazi áhítat jellegét. Az újabb harmonizálók elhagyják a régi hangnemeket és ennek megfelelően dur-ban és moll-ban szerkesztenek, amint ezt az újabb énekek dallamainál is megfigyelhetjük. A régi dallamoknak szelleme és jellegzetessége távol esik az újabbakétól, ami különbséget a kevésbé muzikális fül is felfogja.” Ezt írja Haan 1873-ban, amikor a német egyházakban az egyházi hangnemekre való visszatérés ép- penhogy csak megindúlt s nálunk utána 30 évnek kellett eltelnie, míg Bartók és Kodály ezen hangnemek értékére felhívta a zéneértők figyelmét. Figyelemre méltóak Haannak egyes liturgiái megjegyzései is. Haan Lajosnak neve a német evangélikus egyházakban akkor bukkant fel, amikor megírta Dürer Albertnek, a 16. század nagy festőjének származásáról szóló tanulmányát. Nyilvánosságra hozta és okmányokkal igazolta azt az előzetesen már ismert feltevést, hogy a Dürer család Magyarországból származik. Arról a visszhangról, melyet a kutatás eredménye akkoriban Németországban keltett, a Békésmegyei Közlöny 1879. jan. 16. száma a következőkben számol be: „Pár hónappal ezelőtt Dürer család eredetéről, mint a Hon írja, B. Csaba tudós lelkésze, Haan Lajos füzetet adott ki, melyben azon már ismert elméletet igyekszik bebizonyítani, hogy Dürer eredeti neve Ajtós volt, s e név, Ajtós, B. Csaba (helyesen Gyula) mellett létező községből ered. Dürer legalaposabb ismertetője, az Al- bertini múzeum igazgatója, Thaudig, egy lipcsei híres képzőművészeti folyóiratban egész cikkeket szentelt ezen elméletnek, melyet maga is valószínűnek tart.” Külföldi vonatkozású műve még a jénai egyetem 300 éves jubileumára írt, 1858-ban kiadott „Jena Hungarica” című latin nyelvű tanulmánya, melyben közli mindazon magyar egyetemi hallgatóknak a nevét és életrajzi adatait, akik a 16. század közepétől kezdődőleg a jénai egyetemen végezték a tanulmányaikat. Minden történelmi munkája .közül legtöbb időt szentelt és legnagyobb gondot fordított monográfiái munkáira, elsősorban Békéscsaba és Békés megye történetének megírására. Mindössze 27 éves volt, amikor Békéscsaba történetét megírta. A rendelkezésére álló rövid Idő alatt, mint Zsilinszky Mihály mondja a róla írt életrajzában, az ősrégi Csaba települési viszonyaira vonatkozólag nem nyújthatott annyit, amennyi a tudományos szempontoknak megfej lett volna, annál érdekesebbek és értékesebbek környezetében végzett megfigyelései, és erre vonatkozó feljegyzései. Megírt történetét 1854-ben és 1861-ben lényegesen kibővítette. ez azonban csak kéziratban maradt meg. Mindkét kézirat fontos kútforrás a néprajzi kutatók számára. A puszták világának felfedésével, a török hódoltság idejében elpusztult falvak megjelölésével, a régi népies elnevezések eredetének felkutatásával nagy szolgálatot tett a történeti kutatóknak. De éppen olyan nagy jelentősége van annak is, hogy a török hódoltság idejében az ország különböző részében szétszóródott, sőt külföldre került 16. és 17. századbeli magyar és latin nyelvű okmányokat összegyűjtötte, lemásolta és a „Békésmegye hajdana” című munkájának második kötetében teljes terjedelemben közzétette. Amikor Haan Lajosnak történelmi munkásságán végigfutottunk, talán mindannyiunk lelkében felvetődött az a kérdés: ilyen nagy irodalmi munka mellett maradt-e Haannak ideje a hívek lelki gondozására, a nagy gyülekezet összetartására? Erre a kérdésre a békéscsabai gyülekezet múltjára vonatkozó adataink adnák meg a választ. E feljegyzések amellett szólnak, hogy a múlt század második felében a békéscsabai gyülekezet egyike volt a leghitbuz- góbb gyülekezeteinknek az országban. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy ez a hit- buzgóság a nép spontán megnyilatkozása, helyesebben Isten Szentlelkének műve volt. • Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Haan idejében a lelkészek szolgálata hasonlíthatatlanul más természetű volt, mint a maiaké. Mai értelemben vett rendszeres családlátogatás akkoriban nem volt. A lelkészek meglátogatták a jó ismerősöket, betegeket, egyébként a kúra pasztorálist az utcán gyakorolták. Bibliaórákat nem tartottak, mert a hívek csaknem minden házban maguktól jöttek össze éneklésre, bibliaolvasásra, vagy a postil- lák olvasására. Szervező munkában, rendezésekben nem vettek részt. Érthető, hogy ilyen körülmények között bőségesen volt idejük önművelésre, tanulmányozgatá- sokra. Ennek a csendes, zavartalan gyülekezeti életnek hátterében áll előttünk Haan Lajosnak lelkipásztori alakja. Semmi kétség aziránt, hagy Haan ebben a munkákörben is hivatásának élő, a népet végtelenül szerető, hűséges lelkipásztor volt■ „Pap volt — írja róla Zsilinszky Mihály — nemcsak az oltár előtt, de a társadalmi életben is.” Ha alapos, pedáns ember volt a történelmi munkásságában, még lelkiismeretesebb volt lelkipásztori szolgálatában. Csak rá kell tekintenünk apró, gyöngybetűkkel írt prédikációira, már is az a benyomásunk, hogy ennek a lelkésznek a legnagyobb öröme Isten igéjének hirdetése volt. Tudományos munkássága mellett is kedélyes, humoros. Volt ideje arra is, hogy kötetnyi, anekdotta gyűjteményt hagyjon maga után, papokról, egyházi személyekről. Megnyerő modorával, kitűnő társalgó képességével bámulatos módon tudta összetartani nemcsak híveit, de az ő kis tudós társaságát a Régészeti és Művelődéstörténeti Társulatban, melynek tnegindítója és fő mozgató ereje volt. A puritán lelkületű pap, a tudós férfi, és az örökösen tréfálkozó gyermek egyesült ebben a lényben. Amikor írásait kezünkbe vesszük és olvasgatjuk, az öreg krónikás jelenik meg előttünk, aki minden bizonnyal még hosszú időkig fog regélni régmúlt időkről. Linder LászlS j , i f
