Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-01 / 27. szám

/ ÖRÖMÜNNEP NAGYVELEGEN A BAKONY EGYIK ERDÖ- KOSZORÜZTA KIS VÖLGYÉ­BEN, festői környezetben fek­szik Nagyveleg. Mikor a bo­rairól híres Mór felőli ország­úton közeledünk a falu felé, a házak fölé magasodó temp­mennem, amíg gyűlölet, irigy­ség, idegesség, bosszúvágy, s ezekhez hasonló rossz indula­tok hevítenek. Jézusi érzületünkkel min­denekelőtt legszűkebb emberi környezetünkben teszünk bi­A megújított nagyvelegi templom lom fenyőfákkal és rózsalige­tekkel övezett képe tűnik először szemünkbe. Szentháromság vasárnapján örömünnepe volt a nagy­velegi evangélikus gyüleke­zetnek. Ünnepi istentiszteleten ekkor adott hálát, hogy ősi templomát külsőleg is telje­sen rendbehozathatta. A templom 1784-ben épült, a Türelmi Rendelet értelmé­ben torony és harangok nél­kül. 1936-ban a templomot teljesen átépítették és tornyot emeltek hozzá. Ennek az ese­ménynek 25. évfordulóján, az elmúlt évben, amikor a temp­lom belsejét meszelték ki, a gyülekezet elhatározta, hogy templomát külsőleg is meg­újítja. Közegyházi támogatás­sal a gyülekezet áldozatkész­sége ez év tavaszán a ter­vet valóra is váltotta. Az álig 700 lelkes gyülekezet lelkésze, Kajos János vezetésé­vel szinte a szívét építette bele templomába. A GYÜLEKEZET ÖRÖM- ÜNNEPÉN RÉSZT VETT D. DK. VETŐ LAJOS püspök .és Selmeczi János esperes is. Az orgonát Peskó György orgona­művész szólaltatta meg. Az ünnepi istentisztelet vitán szolgálatát az egyház­megye esperese végezte. Isten igéjének üzenetét D. Dr. Vető Lajos püspök szólaltatta meg János 4,24 alapján. Hangsú­lyozta, hogy: „az az érzület legyen bennünk, amelyik a Jézus Krisztusban volt. Mi­nél inkább ez a lelkűiét van bennünk, annál inkább le­szünk tükreivé, tükörképeivé a tökéletes Istennek, az Ö szeretetének mindenekelőtt. Ez vonatkozik életünk min­den megnyilvánulására, az imádságra is. Az igazi imád­ság elsősorban nem külső cselekedet, betanult, vagy fej­ből kitalált szavak mormolá- sa: az imádja Istent lélekben, aki a szeretet leikével él ezen a világon. Jézus Krisztus élete ilyen tökéletes imádság volt. És ő arra hív minket most is, hogy az ő lelkületé- vel éljünk ebben a világban, s az ő szolgáló szeretetével dicsőítsük Istent. Erre nevel minket ez a templom is. Kí­vülről hozattátok rendbe most. Ez figyelmeztessen arra, hogy kifelé, a világ felé bi­zonyságot kell tenni evangé­likus x keresztyén mivoltunk­ról, jézusi emberszeretettel, embertársaink, s a népek békéjének szolgálatával. Hógyan történik ez? A LELKI ÖNVIZSGÁLAT­NAK AKKOR VAN ÉRTEL­ME, ha szemügyre veszem magamat, s nézem, olyan lel­kűiét. szeretet van-e bennem, mint amilyen a Krisztus Jézusban volt. Addig nem is szabadna az emberek közé zonyságot. Ahogyan az isteni Szentháromságban megvan az egység, a szeretet lelke úgy tartja meg egységben a csa­ládi közösséget. Ennél a köméi azonban nem állunk meg. Krisztus Urunk és az apostolok nem zárkóztak be valamilyen szűk családi vagy gyülekezeti kör­be, hanem embertársaik bol­dogságát szolgálták. Így szol­gálja ma is a keresztyén em- ber társai javát,. Azét a kö­zösségét, amelyben él. Ha­zánkét, hogy abban minden­kinek jusson mindennapi ke­nyér, s amit ezalatt értünk Luther tanítása szerint. Ilyen lelkülettel fáradozunk az egész emberiség javára is. El­lene vagyunk a háborúnak, a felfegyverkezésnek, egymás megrövidítésének, kizsákmá­nyolásának, ugyanakkor szó­val és jó munkával előmoz­dítjuk népünk javát, békéjét, boldogságát. TEHETÜNK-E MÁST, HA JÉZUS LELKE VAN BEN­NÜNK, mint azt, hogy ellene vagyunk a háborúnak, s vé­gezzük kötelességünket ha­zánkban, a szocializmust építő Magyar Népköztársaságban? Hiszen mennyi örvendetes jele van máris ennek a má­sodik világháború óta! Föl­tűnt ezalatt a néhány óra alatt, amelyet ebben a falu­ban töltötem, hogy milyen jól öltözöttek itt az emberek. Eszembe jutott, hogy 20— 30 évvel ezelőtt milyen sok rongyos, elhanyagolt gyerek és felnőtt élt ebben az ország­ban. És ez máris megszűnt itt is, és mindenütt e hazá­ban. Az odaadó országépítő munkára kötelezi ezt a gyüle­kezetei ez a templom belső falára elhelyezett márvány­tábla is, mely megörökíti azoknak az 1848—49-es hon­védeknek a nevét, akik az akkori szabadságharcban en­nek az egyházközségnek a tagjai közül hősi halált haltak és az akkori lelkész emléke, aki évekig bújdosni kénysze­rült, mivel támogatta a sza­badságharcot. A templom az imádságnak a háza. Legyen ez a megújí­tott templom is helye és for­rása annak az imádságnak, amely jézusi lélekkel, igaz em­berszeretettel hirdeti Isten di­csőségét.” Istentisztelet és díszközgyű­lés után a püspök szokása szerint hivatalvizsgálatot vég­zett. Nagyvelegi testvéreink öröm­ünnepe mindnyájunk közös öröme. Legyen Isten áldása a megújított templomon és gyülekezetén. Atombombamentes világot követelünk! FÁBÓL VASKARIKA Ghana fővárosában Accrá­ban ülésezik az az egyhetes atombombaellenes értekezlet, amelyre a világ minden tájá­ról több mint száz személyi­ség érkezett, s melynek jel­szava: „Atombombamentes vi­lágot követelünk!’’ Az értekez­letet Nkrumah ghanai elnök nyitotta meg. Arra szólította fel a világ népeit, rázzák fel az emberiség lelkiismeretét, hogy biztosítani lehessen az atomfegyver-kísérleteknek és a tömegpusztító fegyvereknek az eltiltását és a hagyományos fegyverzet csökkentését. Bízunk abban, hogy azok, akiknek• hivatásszerűen fel­adata, hogy minden jó ügy mellé mozgósítsák az embe­rek lelkiismeretét, a keresz­tyén egyházak lelkészei, szol­gálatuk egyik legfontosabb te­rületének tartják, hogy felráz­zák a reájuk bízottak lelkiis­meretét az „atombombamen­tes világ” érdekében. Türelem Olvastam egy türelmes, egy­szerű, alázatos édesanyáról, aki .nagyon sokat szenvedett részeges, alkoholista férjétől. Egy alkalommal az történt, hogy a férj • két barátjával egész éjszaka dorbézolt, ivott, és hajnaltájt az a gondolata támadt, hogy két részeges társát a lakására vezeti és majd megmutatja, hogy ő ott­hon hogyan tud parancsolni. Előre hatalmasan hahotáztak azon, hogy az asszony hogyan fog sírni és panaszkodni. Amikor hazaértek, a férj azonnal parancsolgatni kez­dett, hogy ételt, vizet kér ma­gának is, meg a barátainak is. Az asszony egyetlen pa- nasszó nélkül, türelmesen tet­te meg mindazt, amit a részeg férje parancsolt. A két barát pedig, amikor látták, hogy az asszony nem sír, nem panasz­kodik, megszégyenülve el­ment. Az asszony zokszó nélkül ellátta, megmosdatta és lefek­tette férjét. Másnap a kijózanodott férj nagy keserűséggel a szívében sírni kezdett és bocsánatot kért a türelmes, szerény, jó asszonytól. Kérte a feleségét, hogy segítsen rajta, hadd vál­tozzék meg. Nagyon nagy szükségünk van türelemre otthon, a csa­ládi körben. Szükségünk - van türelemre az utcán az emberek között, vagy amikor sorba állunk a vagy Közért-pénztárnál, busz-megálló előtt. Jézus is türelmes volt és ha az ő követői akarunk len­ni, legyünk mindig, mindenütt türelmesek. Fülöp Dezső FÁBÓL VASKARIKA: A KÉPTELENSÉG, az, aminek nincsen értelme, ami lehetet­len, nem volna szabad, hogy legyen. Sajnos néha mégis — ran. Ilyen képtelenség, fából vaskarika Jakab apostol leve­le — de az egész Szentírás egybehangzó tanulsága szerint is — a gyümölcstelen, csele­kedetekben életté nem váló hit. „Mi haszna annak, ha va­lakinek hite van? Vajon meg­mentheti őt a hit?” — ti. Isten előtt, az ítéletkor — ezt a fogas kérdést veti fel Jakab apostol, levelének legmagva­sabb szakaszában (2,14—24). Az evangélikus ember Pál apostol és Luther Márton ta­nításán iskolázott füle felfi­gyel erre. Hogyan? Hát nem egyedül kegyelemből, hit által üdvözülünk? Vagyis úgy, hogy hitünk kezével megra­gadjuk, szívünkre szorítjuk Isten ingyen való irgalmassá­gát, megbocsátó szeretetét. S most jön ez a Jakab apostol és azt állítja, hogy „cseleke­detekből igazul meg az em­ber, és nem csupán hitből”. Vajon nem állítja ezzel a feje tetejére Pál apostol tanítását, aki azt vallja: „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (Róma 3,28)?! Vajon nem mond ez el­lent a páii igére támaszkodó reformatori tanításnak, amely szerint „az emberek nem iga- zulhatnak meg Isten színe előtt a saját erejükből, tulaj­don érdemeik vagy cselekede­teik alapján; hanem ingyen, Krisztusért, hit által igazul- nak meg, ha hiszik, hogy Isten kegyelmébe fogadja őket...” (Ágostai Hitv. IV. cikk.) NEM MOND ELLENE SEM ENNEK, SEM ANNAK, csak másik oldaláról világítja meg ugyanezt a kérdést. A Szent­írás s benne az Űjtestamen- tom végtelenül gazdag, tehát sokszínű, sokoldalú könyv, mert a gazdag Isten könyve. Isten igazságának végéreme- hetetien gazdagságát a gyarló emberi elme — s az aposto­loké is ilyen volt — mindig csak egyik oldaláról tudja megragadni. „Most tükör ál­tal, homályosan látunk”, vall­ja Pál is egy helyen (I. Kor. 13,12). Isten sokrétű igazságá­nak más és más pontjára ke­rült a hangsúly az apostoli igehirdetésben, a szerint, hogy kikhez szólt az annak idején. Más a Pál hallgatósága és más a Jakabé. Nem egy fron­ton küzdenek az egy jó ügyért, ezéx-t mások a fegy­vereik is. Pál a zsidóságból és pogányságból frissen meg­tért, vagy megtérőben levő hallgatókhoz ír, akik úgy vél­ték: a törvényt — a tízpa­rancsolatot, a zsidó ritust, vagy a „szívbeírt” erkölcsi parancsot — betöltő cseleke­deteikhez kell hozzáragasztani a Krisztus érdemét. Így együtt a kettő, az ember erőfeszítése és az Isten ajándéka szerzi meg az üdvösséget. S ezeknek kiáltja oda Pál: Nem! Egye­dül Isten ingyenvaló irgalmá­ból nyerünk üdvösséget! Sem megalapozni, sem megtetézni nem kell és nem is szabad ezt a drága ajándékot semmiféle 2 isztújítás az Ökumenikus Tanács közgyűlésén A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa június 25-i közgyűlésén általános tisztújítást tartott. Megválasztotta tisztikarát és elnökségét az elkövetkező 1882—1963—1964. évi időszakra. Békefi Benő református püspök terjesztette be a Tanács javaslatát. Beterjesztésében javasolta, hogy az öku­menikus Tanács azzal fejezi ki elsősorban is köszönetét az el­múlt periódus tisztikarának, hogy az új periódusra ugyanazt a tisztikart választja újra. A Tanács a javaslatot elfogadta és egyhangúlag megválasztotta újabb három évre az előző tiszti­kart. E szerint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Taná­csának tisztikara az 1962—1964-ig terjedő periódusra a követ­kező: Elnök: dr. Bartha Tibor református püspök; ügyvezető elnök: D. dr. Vető Lajos evangélikus püspök: aíelnökök: Káldy Zoltán evangélikus és Szamosközi István református püspök: főtitkár: dr. Kenéz Ferenc református lelkész; titkár: Gádor András evangélikus lelkész; ellenőr: Dusicza Ferenc reformá­tus konventi főtanácsos; jegyző: Tóth Károly református kon- venti osztályvezető. Az elnökségbe a Győry Elemér református püspök nyugdí­jazása folytán megüresedett helyre a Tanács Békefi Benő re­formátus püspököt választotta. Az elnökség tagjai lettek még: Darányi Lajos református püspök, Nagy József, a baptista egy­ház megbízott elnöke, Hecker Ádám, methodista szuperinten­dens és az ezen a közgyűlésen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába újonnan felvett Magyar Othodox Egy­ház adminisztrátor-esperese: dr. Berki Feriz. Az ökumenikus Tanács számvizsgáló bizottságának tagjai: Nagy József, a baptista egyház megbízott elnöke, Péter Lajos, az Evangélikus Egyetemes Egyház pénztárosa és Deák Bála, a református egyház számvevője. Az új tisztikar működésére, illetve a tisztikar további működésére Isten gazdag áldását kérjük. emberi cselekedettek Ezt a páli hangot vette fel a maga idejében Luther, amikor a középkori egyház cselekedet­kegyessége ellen küzdött. Jakab a keresztyénség má­sodik nemzedékének írja le­velét. Azoknak a gyülekeze­teknek, amelyekben immár kissé hagyományossá lett a keresztyénség. Amikor „hit­ről” szól, erre a szokásokban, hagyományokban testet öltött vallásosságra gondol Jakab. S olyan emberekre, akik bizo­nyos önelégültséggel hivatkoz­tak is erre: mi keresztyének vagyunk. Van hitünk, hivő emberek vagyunk. Talán némi lenézéssel is tekintettek a kö­rülöttük élő egyéb emberek­re: pogányokra, zsidókra, akik­nek „nincsen hitük”. S ezek­től a hitükkel kérkedő, hivő voltukkal hivalkodó emberek­től kérdezi meg éles szóval: mutasd meg nekem a te hite­det — ha igazán hit az — a cselekedeteidből! (18. v.) Mu­tasd meg, hogyan válik életté magatartásodban, szavaidban, tetteidben, embertársaiddal való együttélésedben a te hi­ted. Mert a hit, ha igazi, olyan mint a jó fa: édes és kelleme- tes, másoknak is élvezetes és hasznos gyümölcsöket terem. MERT VAN NEM IGAZI HIT IS. Méghozzá kétféle­képpen is. Az egyik fajta a hamis hit. Amikor valaki hi­tének a tartalma helytelen. Téves, Isten igéjének mértéke alatt helyt nem álló ez a hit. Tévhit, tévtanítás, eretnekség. S az ilyen hitet helyre kell igazítani. Jakab azonban most a másik fajta nem igazi hit­re gondol. Arra, amelyik ta­lán jól tudja a kátét és is­meri a Bibliát. Idézi is mind­kettőt sűrűn. Helyesen sz,ól hitünk igazságairól s nem té­ved el a hittételek erdejében. És mégsem igazi hit. hanem holt hit. Mert „a hit, ha nin­csenek cselekedetei, halott ön­magában”. Olyan mint az. üres csigaház, amely úgy mu­tat, mintha valódi lenne — csak éppen az élet hiányzik belőle! Ebből a „hitből” nem fakadnak cselekedetek. Ez a hit csak tudomásulvétel, ■'el- , hívás, aminek ■ nincsenek a ’ „hivő” életében nyilvánvaló következményei. Hát van ilyen hit?, kérdez­hetné az, ember álmélkodva. Van olyan hit, amely elfogad­ta Isten ajándékát és nem ad­ta azonnal tovább? Van olyan hivő ember, akinek nem lett forró a szíve Isten szereteté- től s nem melegít, világít ez­zel a tűzzel másoknak? (Máté 5.14—16!) Lehetséges, hogy akad, ember, aki nem szórja szét két kézzel, adakozva azt az örömet, békességet, irgal­masságot, tisztaságot, béke- tűrést, amit Istentől a Jézus Krisztusban kapott? Igen. van ilyen „hit”, van­nak ilyen „hívők”, vallja Jakab s félelmetes példát em­lít: az ördögök hite ilyen! „Te hiszed, hogy van Isten’ — ezzel még nem sokra mész. Ezt az ördögök is hiszik — és rettegnek Isten harag já- lól!” — így lehetne visszaadni a 19. vers értelmét. Szörnyű dolog, a „hivő Ördögök” képe, az ördögi hit gondolata. A valóság azonban, sajnos, túl­szárnyalta Jakab képzeletét. Á nemrég méltó büntetését elnyert emberi szörny, Eich- mann is — istenhivőnek val­lotta magát. S a történelem során hány tömeggyilkos, go­nosztevő hivalkodott „vallá­sosságával”?! Sőt sokszor épp e „vallásos”, helyesebben vak­buzgó emberek támadtak ke­gyetlen fanatizmussal hitük nevében a más hitű, más né­zeten levő emberekre s gyil­kolták őket halomra. Elég csak egy nevet említenünk: az inkvizíció! S e tekintetben a protestánsoknak is akad szégyellnivalójuk. De nem mindig nyilvánul meg ilyen valóban ördögi módon az a nem igazi hit, amitől Jakab óv. Néha csak abban mutat­kozik. hogy — egyáltalában nem látható. Behúzódik csiga­házába, építgeti önmaga ke­gyességét, elzárkózik a külső „gonosz” világtól. Holt hitté lesz. ami képtelenség, fából vaskarika. MERT A HITNEK A MIN­DENNAPI ÉLETBEN ÁL­LANDÓ CSELEKVÉSSÉ — nem is csak egyes „jócsele­kedetekké”, hanem folyama­tos magatartássá, mozgássá —* kell lennie. Két félreérth.etet- len példát is említ Jakab erről levelének ebben a szakaszá­ban. Az egyik Ábrahámnak a bibliaolvasók előtt jól is­mert alakja. Ugyanazt az igét idézi róla a 23. versben, mint Fái is: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek és tulajdonítta- tott neki igazságul” (I. Mózes 15,8; Róma 4,3). Hitt Ábraháms vagyis bízott Istenben s bizo­dalma engedelmességben mu­tatkozott: elindult a hívó szó­ra az idegen földre, ahova az Űr küldötte. Rálépett egy út­ra s járt azon napról napra, Minden nap és minden lépés új elhatározást kívánt, amik­ben a hite vizsgázott. S ez az út végül is a Mória hegyéra vezetett, ahol „az ő fiát, Izsá­kot az oltárra vitte” (21. v.)-. A hite értelmetlen, holt hit lett volna, ha ezt az utat nem járja végig. Azért tudta vé­gig — igazán végig! — járni* mert volt hite! S hogy hité volt, azt abból látjuk, hogy ezt az utat végig járta. A másik példa még köze­lebb jön hozzánk. A 15—16; versben Jakab szinte torzké­pet rajzol arról az álszent em­berről, aki a szűkölködő, se­gítségre szoruló embert kene­tes szavakkal és — üres kéz­zel bocsájtja el. A képhez nem kell magyarázat. A ta­nulság azonban szívenütő: ép­pen az Irgalmasság, a feleba­rát! szeretet; a másik ember gondjának felvétele, kenyeré­nek, jólétének, békéjének, igazságának, szabadságának ügye az a terület, ahol a hit­nek tevékenykednie kell. Né­mely „kegyes” fül számára milyen megbotránkoztatóan vallja Jakab: meg kell adni a másik embernek mindazt, ami­re a testnek szüksége van. Nemésak a léleknek, hanem a testnek is, vagyis az egész em­bernek, akiben bizony nem lehet szétboncolni a testet és a lelket, mert az együtt fázik, vagy melegedik, együtt örül, vagy szenved. Adjátok meg nekik — kiáltja Jakab mesz- sze csengő szóval — mindazt, amire szükségük van. Ma ta­lán így mondaná: Elnyomot­taknak felszabadulást. Afri­ka—Ázsia népeinek függet­lenséget, éhező százmilliók­nak emberi életet, igazságo­sabb társadalmi rendet, e föld javainak méltóbb elosztását. S persze mindebben meg kell keresnünk kinek-kinek a ma­ga részletfeladatát, azt ami e nagy dolgokból reánk tarto­zik, amit ezekben éppen mi tehetünk. S azt azután tenni kell egész szívvel. Különben a hitünk — bizony fából vas­karika. Groó Gyula Tatarozás alatt — zavartalanul Tatarozzák a Deák téri templomot. Hatalmas geren­dákból készült állványzat kö­rülötte. Elvándorolt mellőle az autóbuszmegálló és a járó­kelők aggodalmasan térnek át a másik járdára, ha erre ve­zet az útjuk. Az állványzat egy időre eltakarja szemünk elől az épület szép arányait. Miközben bent tovább hang­zik az ige, kívül a széppé- tevés munkája alatt eltűnik a templom szépsége, amelyhez annyira hozzászoktunk. Nem fölösleges ez a mun­ka. A szél, a viharok, a fő­város füstje mind nyomot ha­gyott ezen a templomon is. Ennek is szépnek kell lennie, mint minden épületünknek! Nézem ezt az állványokba öltözött templomot s. arra gondolok: ilyen a . keresztyén ember is. Élete változásai nyomot hagynak rajta. Válto­zik körülötte a világ is. Üj gépek, új eszközök, új világ­rend születik körülötte. Új emberek alakulnak ki és szü­letnek abban a társadalom­ban, amelyben él.. Jaj nekünk, ha embersé­günk épületén nem végzünk tatarozást! A tegnap állásfog­lalását újra meg újra meg kell néznünk, fölül kell vizsgál­nunk, hogy ma is jó legyen! Minden nap újra kell a Krisz­tusra tekintenünk es minden nap újra harcolnunk kell ön­magunkkal, hogy szeressük az Embert. Ha egy épületet nem tata­roznak: előbb-utóbb összedől, A keresztyén ember „belső tatarozás” nélkül: élő halotti Drenyovszky János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents