Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-06-17 / 25. szám

A Szentlélek gyümölcse: szeretet

ÜRES SZAVAK

EZ A 13 VERSBŐL ÄLLÖ FEJEZET a keresztyénség legrégibb taní'.ása a szeretetről, Jézusnak a Ján. 13,34—35-ben található tanítása után. Az egyház gyermekkorának napjaiban a szeretetnek olyan értékes katechizmusa volt ez az első keresztyének számára, amelyből a közösségi életre nézve mindent megtanulhattak, s ma is tanulhatunk. Az egyház leghatásosabb eszköze. Embereket ugyanis le lehet győzni fegyverrel, más meggyőződésre bírni észokokkal, igenre kényszeríteni lelki „dresszurával”, de meghódítani csak szeretettel lehet.

HIMNUSZ-CÍMET VISELI ÉZ A FEJEZET. Es méltán. Néhány képben, ellentétpárban olyan meggyőző bizonyságtétel ez a szeretetről, amelyhez hasonló sem a Bibliában, sem az irodalomban sem található.

Ebben az első versben o beszéd és a szeretet értékét hozza párhuzamba az apostol. Nem kárhoztatja a beszédet. A beszéd, az emberi szó jó, hasznos, .áldott kegyelmi ajándék. A beszéd értékére az ember akkor ébred rá, ha némaság veszi körül. Gyülekezetünkhöz tartozó házaspár mondotta el, hogy 5 éves koráig egyetlen fiúgyermekük nem tudott beszélni. „Ügy vártunk a veszédére, hogy azt mondtuk, ha átkozódna, ha panaszkodna, ha egész nap égy mondatat ismételgetne, ékkor is boldogok lennénk, Csak megszólalna.” Ilyen érték a beszéd. De az apostol ébben a versben arról szól, hogy a beszéd aranyfedezete mindig a mögötte álló, az általa közvetített szeretet. Ha szeretet tölti ki a szó keretét, akkor ajándékká lesz mára és felejthetetlen emlékké holnapra. A szeretet nyelvét minden ember megérti. Szavakká sokszor nem is tud formálódni, mert talán nem áll másból, mint egy mosolyból, egy résztvevő könnyből, egy egyforintos ibolyacsokorból, de érték, mert a szeretet illata árad belőle.

„Csendesen kórházi ágyamra ült és megsimogatta láztól yerejtékes homlokomat, s nekem az a simogatás többet ért minden prédikációnál, mert éreztem, hogy a lelkiI. Kor. 13, 1.

pásztorom szívével ajándékozott meg engem.”

Ha nem a szeretet mondatja velünk a szót, a hirdetett igét, a jó útra terelgető tanácsot, akkor csak kongó, lassan elnémuló hang — emlék marad belőle és semmi más.

AZ APOSTOL TUDJA, TAPASZTALTA azt, amit mi is tapasztalunk, hogy a szeretet hiánycikk az egész világon, s ami hiánycikk, azt az ember igyekszik pótolni pótanyaggal, vagy hamisítvánnyal. A szavak szépségét, a beszéd jó csengését próbáljuk szeretetnek feltüntetni, de ez meddő kísérletezés, mert a szeretet ízét, gyümölcsét soha nem tudja megadni a pótanyag. Lehet egy beszéd, prédikáció a szeretet szavaitól terhes, de ha maga a szeretet hiányzik belőle, akkor csak pengő érc és zengő cimbalom. A leg- esetlenebbül nyújtott szeretet is többet ér a legékesebb szónoklatnál. Ahogyan a legínye- sebben megírt étlapnál is szebben beszél egy tányér krumplileves, amely elveri az éhes ember éhét.

Hogy mennyire hiánycikk a szeretet, mutatja, hogy nincs ott, ahol kellene lennie. Embereknek kellene és nincs. Néha egy kutyával, vagy egy törpe papagájjal szemben több szeretetet tanúsítanak az emberek, mint feleségükkel, testvérükkel, vagy munkatársukkal szemben.

NINCS AKKOR, AMIKOR KELLENE. Amikor gyógyír, vagy életmentés lenne. Hány temetői sírból kiáltanák a halottak, ha megtehetnék: „Ne most ápold a síromat, ne most költs virágokra ... miért nem akkor szerettél, amikor veled voltam ... akkor halálba kergettél szeretetlenséged- del.” Nincs már szavakban sem egymáshoz szeretetünk. Ügy panaszkodunk egymásra, hogy milyen nyersek, türelmetlenek, gorombák vagyunk egymáshoz. Ki ne ismerné ezeket a mindennap használt kifejezéseket: „Várjon sorára, I mit tolakszik?”, „Nem tud vi- " gyázni a más lábára, maga neveletlen.” „Ne avatkozzon a dolgomba, magát senki sem kérdezte.” Ilyen lelkülettel nem lehet közösségi életet élni. Minket a mi Urunk Jézus

Krisztus arra tanított, hogy mi keresztyének mindenben ismerjünk határt, csak a szeretetünk legyen határtalan mindenkivel szemben. Jézus ügyét és az anyaszentegyhá- zat nem kell félteni, mert neki gondja van rá, de a látható egyház, a gyülekezet köntösében .megjelenő egyház, fennmaradásának a feltétele nem az, ami kísért minket, hogy elég: jól, vagy rosszul hirdetni az igét. Soha nem volt elég. Ha nem tanuljuk meg újra a szeretet nyelvét helyesen beszélni, akkor semmivé zsugorodunk.

EGY ÚJPESTI KERESKEDELMI ISKOLAI TANÁRRÓL, néhai kedves ismerősömről hallottam, hogy 1944- ben egy szüleitől megfosztott kislány sorsáról tanácskozott a szomszédság, hogy mit is kellene vele tenni. Sok jó akaratú javaslat hangzott el, többen sírtak felette, némelyek még azzal is vigasztalták, hogy ne féljen a haláltól, mert akkor rögtön találkozni fog szüleivel a mennyországban (a leányka zsidó volt), s akkor arra tévedt — nem véletlenül — a fent említett tanár, aki egy ideig hallgatta a beszélőket, majd megértvén a helyzetet, szelíden kézenfogta a félelemtől remegő gyermeket, s a körül- állóknak csak ennyit mondott: „Majd én viselem tovább a gondját, bízzák csak rám.”

Hiánycikk a keresztyéneknél is a szeretet, de nekünk van honnan importálni ezt a hiánycikket: Attól, Aki azt mondotta: „Kérjetek és adatik néktek.”

Balczó András

RÓMA A RÉGI

D, G. May püspök Magyarországon

Beiratkozás vallásoktatásra

A Művelődésügyi Minisztérium rendelete értelmében az 1962—63. évre a vallásoktatásra való beiratkozások a következő időpontokban lesznek: 1962. jún. 26-án (kedden) dn. 2—6-ig és jún. 27-én (szerdán) de. 8—I-ig.

A vallásoktatásra a jelentkezés ugyanúgy történik, mint az elmúlt években.

Lapunk legutolsó számában már hírt adtunk arról, hogy egyházunk vendégeként Magyarországra látogatott D. Gerhard MAY osztrák evangélikus püspök. MAY püspök négy napot töltött fővárosunkban. Hivatalos látogatást tett a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöki hivatalában, ahol Káldy Zoltán püspök munkatársai körében fogadta a püspököt és feleségét és közvetlen, hittestvéri hangnemben megbeszélést folytatott vele a magyar és osztrák evangélikus egyházak közös prblémáiról, a szomszédságból adódó közös kérdésekről és feladatokról.

May püspök június 3-án igét hirdetett a Deáktéri ev. templomban, hétfőn délelőtt előadást tartott a pesti és budai egyházmegyék lelkészei előtt.Délután látogatást tett az Evangélikus Teológiai Akadémián, ahol Dr. Ottlyk Ernő dékán ismertette a professzorok munkáját. Az alábbiakban May püspök lelkészek számára tartott előadását ismertetjük az Ausztriai Evangélikus Egyházról.

MAY PÜSPÖK ismételten hangsúlyozta, hogy sok rokon vonás fedezhető fel a magyar és osztrák evangélikus egyház történetében, hiszen a Habsburg uralkodóház célkitűzései azonosak voltak mindenütt: Szilárd katolikus társadalom kialakítása, amelyben a katolikus földesurak viszik a vezető szerepet, Ausztriában talán még erősebb és kegyetlenebb eszközökkel folyt az ellenreformáció mint nálunk. Viszont a felvilágosodás eredményeként egyre erősebb lett az elszakadási vágy Rómától 'Los von Rom-mozgalom) az osztrák tartományokban. Ez a folyamat még ma is tart Ausztriában, bár más előjelekkel.

Tanulságos volt számunkra az a statisztikai adat May püspök előadásában, hpgy ma

VISSZAÉLÉS A NÉPEK REMÉNYKEDÉSÉVEL

. Alig múlt el egy esztendeje, hogy a világűrben megjelent az első ember. Azóta ezt az „országutat”, a csillagok és föld közötti, eddig ismeretlennek nevezett teret, négyen száguldottak be. Az emberiség elismeréssel adózott a hős vállalkozóknak és kifejezte azt a reményét, hogy az űr meghódítása nem elválasztja, hanem összefűzi a népeket egymással. Válóban úgy állt előttünk akkor, hogy van egy közös „ellenség”, az „ismeretlen”, amelynek legyőzése érdekében összefoghat a világ. A „végtelen térben’’ eltörpültek a földi ellentétek indulatai.

. Azt hittük, hogy a nemzetek közötti feszültség, nézeteltérés, az ebből folyó fegyverkezés és a hidegháború „földi fogalmak’. A szűkebb -pilágunkhoz tartoznak, itt okoznak félelmet és rettegést, de van egy olyan „területe” a világnak, ahol mindez már nem kísért, ahová nem pusztító erejével hatol be az ember, legfeljebb a békés kutatás céljából. Sőt, arra is mertünk gondolni, hogy a rombolásnak és megsemmisítésnek, vagy pusztán a megrontásnak korlátái vannak. Más szóval: ide korlátozódik mindez az öt világrészre, ahol a legújabb statisztika szerint valamivel több, mint 3 milliárd ember él, reménykedik, vagy kétségeskedik. De úgy látszik, számításaink és elképzeléseink csalódása min dennapivá válik. Míg egyik oldalról elismeréssel kell adóznunk az emberi tudomány szédületes fejlődésének, addig más oldalról a tudományos lehetőségek bumerángjai miatt reszkethetünk. t Június 4-én, hétfőn a csendes-óceáni atomfegyverkísérlet-sorozat keretében magas- légköri kísérlet volt.

Az egyszerű emberben álig tudatosult az eddigi tömeg- pusztító fegyverek, a korszerűsített és hatásfokában már szinte kifejezhetetlen új fegyvertípusok veszedelme, amikor ismerettárunkba újabb fogalom tolakodott: a magaslégköri atomrobbantás, vagy ahogyan idegen szóval mondjuk: a magnetoszférában végzett robbantási kísérletek.

Magam tájékozatlan vagyok ennek a fizikáját illetően. Erről azonban valószínűleg sokat fogunk még tanulni. De egyet máris érzek, azt, hogy ez valami szörnyűség lehet. Eddig hallottunk földalatti és földfeletti kísérletekről. Elborzadva szereztünk tudomást arról, hogy milyen félelmetes erő rejlik az anyagban. Tanultunk a következményekről is. Hogy a sugárveszély az élő világban milyen elváltozásokat okoz. Most mindez a veszély, a bennünket körülvevő levegő-tengert is sokszorosan fertőzötté teszi. Erről a kísérletről sok mindent lehet mondani. Azt is, hogy a „védekezés biztosítéka”, azt is, hogy a „hatalom egyetlen eszköze”. Mondatnak is ilyen és hasonló dolgokat ott, ahol igazolni akarják magukat az emberiség előtt a levegő kalózai. De egyet nem lehet erről mondani. Azt nevezetesen, hogy ez az ember, vagy az emberiség érdekében történő kísérlet. Ezzel a kísérlettel nem lesz biztonságosabb az életünk, sem nem lesz több a kenyerűnk, jobb a ruházatunk, vagy emberibb a lakásunk. Ellenkezőleg! Azt nyilván érezzük, hogy mind ezeket kockára teszi életünkkel együtt. Szörnyű valaminek tartjuk!

Amikor a „nagy kék országutat” a világűr bátor hajósai beszáguldottak, nyugodt derű és reménység támadt szívünkben. Bizakodtunk, hogy a szovjet javaslat e téren járható út lesz. A világűr csak békés célok, kutatások területe lesz. Az Egyesült Államok vezetője hasonlóképpen nyilatkozott. Ezek után mertünk távolabbi következtetéseket megengedni: először a világűrben történik megegyezés, aztán fokról fokra kerülünk közelebb, egészen a mi kis szűk világunkig. Így reménykedtünk. De micsoda démoni erők játszhatnak közre ahhoz, hogy a legegészségesebb kezdeményezéseket borítják fel? Hogyan válthat bizalmat, megértést ilyen lépés? Mit szóljanak a kis népek, akik szívszorongva várják a nemzetközi kérdések megoldása mellett saját biztonságukat és reményteljes jövőjüket. Nem, itt bűnös visszaélés történt a bizalommal.

Ami pedig a kérdés etiku- mát illeti, ehhez is kell néhány szót fűznünk. Nem hiszek abban, hogy sok-sok millió ember, aki őszintén és meggyőződéssel akarja a békét, félrevezetett ember lenne. A béke vágya, óhaja nem hazugság! Igaz, hogy sokszor szürkének, kopottnak hatnak már a szavak róla, de mégis minden szív legodaadóbb dobbanása ez. Mert életet jelent és mert tudnak számol ni az emberek, és fel tudják mérni a másik lehetőség következményeit. Tehát, ha mi azt mondjuk, hogy eljegyeztük magunkat a békével, ez igy igaz. És erről az útról nem akarunk letérni, de nem is akarjuk letéríttetni magunkat. És úgy érezzük, hogy a keresztyénség is rátalált ezen az úton Isten akaratára. Akkor pedig talán szabad egyszer már azt várnunk, hogy higgyenek nekünk. Próbáljanak hinni! Ezt nem elfogadni, megbecsülni, ezzel visz- szaélni rettenetes dolog. Bűn. Ez a bűn hozza magával az összes többit. Azt is, amelynek egyik láncszeme a csendesóceáni kisérletsorozat és végül a magaslégköri atomrobbantás.

Szeretnék még egy dolgot kifejezni. És ezt legalább úgy tudják ott is, ahol most a kísérletek folynak, hogy ez az átvállalás nem gyávaságból történt, hanem felelősségből. És ennek erkölcsi értéke sokkal nagyobb, tisztább és becsületesebb, mint a Karácsony-szigetek körüli „hősködés”. A lelkiismeretünk Isten és ember előtt e kérdésben csakis így marad tiszta. A lelkiismeret szavából fakad nálunk a béke, a leszerelés, a tárgyalásokra való felhívás a békés együttélés sok-sok fogalma. És ez tiszta szívből jön. Ehhez kérjük újra, meg újra Isten segítségét és áldását. És mindannyiszor bűnnek tartjuk, ha ezek ellen látunk mesterkedést vagy ezt a kibontakozást aknázzák alá mint napjainkban a csendesóceáni térségben.

De még ezek után sem hunyt ki a remény minden szikrája belőlünk. Nem esünk kétségbe. Nagy merénylet történt ellenünk, de elhárítható a katasztrófa. El kell jutnia mindenkinek a világon arra a felismerésre, hogy az élet csak békében folytatható. Erre a felismerésre kérjük Isten segítségét.

Rédey Pál

420 ezer lelket számlál az osztrák evangélikus egyház, tehát kb. akkora, mint a miénk, de 1900-ban csak 100 ezer volt, 1950-ben viszont már 400 ezer és az elmúlt 12 esztendőben is 12 ezerrel nőtt az evangélikusok száma Ausztriában. Ez a tény annál feltűnőbb, mert ma Ausztriában — csakúgy, mint a nyugati országokban — a politikailag opportunisták és reakciósok a katolikus egyházban látják a „jövőt”.

May püspök nem említette, de mi tudjuk, hogy a nemzeti szocialista eszme milyen romboló hatást végzett az osztrák emberek között is. De jellemzésként fontos az a megállapítása, hogy a hitleri eszmék 45 ezer embert szakítottak ki az evangélikus egyházból Ausztriában a 350 ezerből és ezek — éppen a vatikáni propaganda politikai vonatkozásai miatt — 1945-ben és utána nem az evangélikus, hanem a katolikus egyházba tértek vissza! Minden bizonnyal közrehatott ebben a Katolikus Néppárt megalakulása Ausztriában és minden nyugati államban, amely kimondottan Kelet-ellenes politikát folytat a Vatikán irányításával.

Az evangélikus egyháznak ma 163 gyülekezete van Ausztriában, amely 6 esperesség- re tagozódik 250 lelkész szolgálatával. Ezzel szemben a reformátusok száma 18 ezer, akikkel azonban úrvacsorái közösségben él az evangélikus- ság, közösen gondozzák a lelkészek egymás híveit és külön Protestáns Szövetség fogja össze őket az ökumenitás szellemében.

Rendkívül érdekes volt May püspök beszámolójának az a része, amely a lelkészképzésről szólt. A Bécsi Evangélikus Teológiai Fakultásnak jelenleg 55 hallgatója van, és ebből 17 a nőhallgató, akik nem részesülnek tanulmányaik elvégzése után fölszentelésben és csak a „másodrendű” egyházi állásokban helyezkedhetnek el. Ügy látszik azonban, hogy osztrák evangélikus testvéreink is csakhamar belekerülnek abba a „szükségállapotba”, hogy kénytelenek lesznek a nőket is gyülekezeti lelkésszé tenni, mert a gyülekezetek száma ma is szaporodik és ehhez a szaporodáshoz képest kevés a hallgatók száma. így is 2000 lélek esik egy lelkészre, míg nálunk 1000 lélek esik egy lelkészre.

Rendkívül nehéz időket kellett átélni az evangélikus egyháznak Ausztriában a két világháború között, amikap a Dolfuss—Schuschnig-rend- szer egy katolikus rendi-állam létrehozásán fáradozott. Az „akkori katolikus bíboros ezt a rendszert úgy jellemezte* mint egy új ellenreformációt.’*

A nemzeti szocializmus az egész keresztyénség kiirtására törekedett és így a közös üldöztetés korszakában új és békés viszony alakult ki a

2 evangélikus és katolikus hívek között.

1948 óta azonban lényegesen megváltozott ez a helyzet. ' A Vatikán parancsára újból kiéleződött a helyzet az evangélikus és katolikus egyhá2 között.

„Ausztriában a házasságok 50 százaléka vegyesházasság s ezek 75 százalékát kötik evangélikus templomban. Keserű falat ez a római egyháznak. Támadásainak egész erejét éppen ezért a vegyesházasságokra irányítja. És itt igen nagy visszhangot keltett a római egyház ún. egyetemei zsinatának a meghirdetése* Sok százezer ember, aki egyébként vallásilag közönyöst azt mondta a bejelentés rév hogy erre van szüksége korunknak: Egyesíteni kell aá összes vallásokat.” Mintha csak a nálunk sokszor tapasztalt katolikus propaganda-fogások eszközeit hallottuk volna, amikor May püspök a vef gyesházasságra lépni akará katolikus fél érveléseit ismertette! A leggyakoribb érv» hogy mindkettőnknek egy Istene van azokkal szemben* akik nem hisznek az Istenbe* s közben nem is sejti az illető, hogy asz antikommunisitá keresztesháború ideológus* lett! Viszont nagyon jól ld tudja használni ezt az osztrák politikai sajtó, amely néhol katolikus vallásos meggyőződéséről, máskor viszont liberális alapon szegődik ennek á vatikáni propagandának * szolgálatába. S ebből a szempontból a nyugati sajtó félreérthetetlenül a Vatikán szolgálatában áll. Mert ha pl. 10® szót mond az ember arról» ami bennünket Rómától elválaszt és kettőt, ami vele közös, akkor a sajtó az utóbbit közli és minden mást elhallgat. „Az ún. Una Sancta* mozgalom (Egység-mozgalom) és más mozgalmak, amelyek a katolikus és protestáns megbeszéléseket szorgalmazzák» rendkívül komoly támogatási kapnak a Vatikán részéről. A megbeszélések tanulsága viszont, hogy Róma semmit sem enged a maga álláspontjából» viszont az evangélikus tárgyaló partnereket elbűvöli á katolikusok szellemessége. Dé nemcsak a vegyesházasság terén vannak ilyen problémáink-. A katolikus lelkigondozás más területein is benyomul híveink életébe ennek a katolikus propagandának a visszataszító jellege: haldoklók megnyerése a katolikus egyház számára a haldoklás pillanatában, hiszen a katolikus kórházi nővérek szent kötelességüknek tartják, hogy eretnekeket megnyerjenek a katolikus egyháznak ... Ezért kötelességemnek tartottam már Űj-Delhi előtt kimondani: A római egyháznak azzal keli megbizonyítani a Vatikáni Zsinat előtt irántunk való jószándékát, hogy megreformálja a vegyes házasságokra vonatkozó rendelkezéseit. Űj- Delhiben ilyen tartalmú javaslatot is tettem ... ahol megértették ugyan szándékaimat bizonyos körökben, dé nem lett a dologból semmi: Ütóbb megbeszélésem volt két katolikus, a holland és francia megfigyelővel, akik azt mondták, hogy ők örültek volna, ha Űj-Delhi ilyen nyilatkozatot tesz. Azt is mondták ezek ketten, hogy püspökeik is azon a véleményen vannak, hogy a katolikus egyháznak a vegyesházasságra vonatkozó törvénye revízióra szorul.” Sajnálatos mulasztásnak minősítette May püspök; hogy az Egyházak Világtanácsa legalább olyan határozott nyilatkozatot nem tett ebben a kérdésben, mint Vissert* Hooft főtitkár Amerikában;

•

May püspök megnyilatkozásaiból újra meg újra kiérez- hettük nemcsak a saját egyháza iránt táplált odaadó szeretőiét cs hűségét, hanem a nagyon mélyről jövő megértést is egyházunk iránt, amely egészen más társadalmi helyzetbed igyekszik méltóan teljesíteni Urától kapott feladatát.

Dr. Pálfy Miklós

é

*