Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-04 / 23. szám

Prágai Keresztyén Békevilággyülé» eléy

Megbocsátás és figyelmeztetés

Június 13—18. között döntő jelentőségű találkozás színhelye lesz a csehszlovák főváros, Prága: Béke- világgyülésre jönnek össze a világ keresztyénéi. Az egyetemes keresztyénség történetében a világ keresz- tyénsége még soha nem fogott össze ilyen szervezetten és céltudatosan az emberiség mai legégetőbb kérdése: a béke ügyében. Hírt adtunk arról, hogy az ökumenikus Tanácsban együttműködő magyarországi egyházaink alapos teológiai előkészítő munkát végeztek, hogy ezzel is és ők is hozzájárulhassanak a Prágai Keresztyén Béke-világkonferencia sikeréhez. Lapunk e helyén most több cikkben vetjük fel azokat a kérdéseket, melyek ennek a nagyjelentőségű konferenciának tárgyalási anyagát képezik. Célunk nem egyszerűen tájékoztatás, hanem az a törekvés, hogy az emberiség békéjéért hordozott keresztyén felelősséget levigyük a gyülekezetekig, a gyülekezeti tagokig. Ugyanakkor pedig megnyerjük a gyülekezetek és a gyülekezeti tagok együttműködését és támogatását. Kérjük azért kedves Olvasóinkat, imádságaikkal és munkájukkal, észrevételeikkel és javaslataikkal járuljanak hozzá a Prágai I. Keresztyén Békevilággyűlés törekvéseihez, hogy az megteremhesse gyümölcseit

Amikor már csak rövid idő Választ el minket a Prágai Keresztyén Békevilággyűléstől, nem mehetünk el szótlanul az egyik munkabizottság témája mellett, amely így hangzik: A béke és Németország. Hadd idézzek fel néhány személyes emléket és képet, amelyekből az viiáglik ki, hogy miként találkoztan én Németország- 4gal.

Az első kép 1944 márcinsá- txH való. Középiskolás diák voltam, s március 19-én nagy (kirándulást tettem a budai hegyekben. Hazafelé jövet megdöbbentő kép tárait elém. Az utcakereszteződéseknél ho- tnokzsákos géppuskaállásokat, rohamsisakos német katonákat láttam; Ezt az elém táruló képet akkor csak félelmetesnek véltem. Ma már tudom, bogy ez a nap hova vezetett.

A második kép 1945 februárjából való. A pesti oldalon *nár megkezdődött az élet, míg a budai oldalon, a Várban fanatikus német egységek Várták a német „felszabadító sereget”; s reménykedtek a ^győzelemben.” A fanatikusok ntán csak romok, füstölgő háztetők maradtak. Egyik legkedvesebb helyem, a budai Vár ma is erről a pusztulásról beszél és hatalmas figyelmeztető felkiáltójelként meredezik Budapest felett.

A harmadik kép 1958 jú- Uuséiból való. Akkor jártam elsőízben a Német Demokratikus Köztársaságban. Pusztulással és romokkal ott is találkoztam még, de ott találkoztam először

a békeszerető német emberrel, aki tanult a második világháború borzalmaiból, aki építeni akar és nem pusztítani, boldog életet akar a gyász és halál helyett. És ott, ebben a békés hangulatban találkoztam azzal a másik hanggal is, amelyik tovább akarja folytatni a második világháborút, amelyik modern, iszonyatos fegyvereket követel ahelyett, hogy bűnbánatot tartana.

Ezek a képek elevenednek tneg most bennem a Prágai Keresztyén Békevilággyűlés előtt*

A mai Németország a maga kettészakítottságában, a második világháború maradványa. Nyugati fele tele van robbanóanyaggal, és ez figyelmeztetés az egész emberiség számára.

A két Németország a máso- ffik világháború befejezése ntán kétféle fejlődésen ment át, Az egyik,

a Német Demokratikus Köztársaság megtalálta, a helyes utat, a felelősség, a bűnbánat útját. Magáénak ismerte el a második világháborúban okozott mérhetetlen szenvedést, őszinte bűnbánattal közeledett minden nép felé bocsánatot kérve. És az oly sok szenvedést látott népek tudtak őszinte testvérkezet nyújtani efelé a Németország felé. Ez a Németország barátokra talált, megkezdte az újjáépítést abban az értelemben is, hogy olyan új Németországot épített, amely teljesen elszakadt a régi Németország átkától, és a béke útját járja.

A másik Németország, a Német Szövetségi Köztársaság viszont abba a csizmába lépett, amellyel a németek többször is végigtapostak Európa testén s amely végül is vesztüket okozta.

Ez a Németország ma is félelmetes árny, amelyre a két világháború között Thomas Mann a klasszikussá vált figyelmeztetésével hívta fel a figyelmet: „Európa vigyázz!”

Ezzel a kettősséggel kapcsolatosan meg kell látnunk, s másokkal is be keli láttatnunk, hogy ez a kettősség nem lehet végleges;

Németországot nem lehet kettészakitani. A két német államnak magának kell megtalálnia a testvéri egységet.

Ez természetesen nem köny- nyű, mivel a két német állam sok tekintetben különbözik egymástól. Sok szeretetre, türelemre és szívós; kitartó munkára van szükség ezen a téren is, mert csak így találja meg a két német állam kormánya és népe a boldog jövendőt, az egysége* Németországot.

De vájjon hogyan lehetséges ez? Semmiképpen nem úgy; hogy fegyvereket csörtetnek, hanem

csak békés úton, tárgyalás sok útján és őszinte egymáshoz közeledéssel.

Ma még nagy különbség van a két német állam között felépítés; felfogás tekintetében, de el kell jutniok a megértés és egység egyetlen helyes megoldásához. Ennek a megoldásnak a megtalálásában a többi államnak is segítőkezet kell nyújtania, sí nem szabad egyetlen államnak sem olyan magatartást felvennie, amellyel a szakadékot még jobban kimélyíti.

Ebben a munkában meg kell találnia helyét az egyháznak is, hiszen a német kérdés, a béke ügye nemcsak politikai ügy;

Bár politikailag határ van a két Németország között, de egyházi szempontból a kettő egy. A két Németországnak közös egyházi területei vannak. Nagy feladat és felelősség nehezedik a német egyházra.

Úgy keil szólnia, úgy kell

tevékenykednie, hogy az egyetértés és egység mun- kálója legyen. A múlttal kapcsolatosan Isten ítéletét kell hirdetnie a német nép számára, de ugyanígy kell hirdetnie a bűnbánaton túl a kegyelem szavát is.

Ez a feladat azonban nemcsak a német egyház feladata, hanem

feladata a Kelet és a Nyugat egyházainak, így a mi egyházunknak is. Mi magyarok, s így a magyar egyház is, sokat szenvedtünk a németektől. De a népek családjában mi is békejobbot nyújtunk a német nép felé. Tesszük ezt biblikus, keresztyén magatartásból, azért, hogy a gyűlölet, a haragtartás és a megtorlás helyett a testvériség legyen úrrá a földön.

Ezzel a keresztyén magatartással egyidőben azonban elítéljük a fegyverekre támaszkodó fenyegetést, bosszút és minden háborús hangot.

A világ népei nagy erőfeszítéssel harcolnak azért, hogy a különböző népek és nemzetek, fajok és rendszerek békésen éljenek egymás mellett. Az a nép, amelyik igazán szereti a szabadságot, a békét, a boldogságot, a haladást, biztos és nyugodt formában akarja építeni a holnapot, a jövendőt;

Tarthatatlan tehát az a megoldás, amely a két német állam közé ledönthe- tetlen falakat akar emelni, mert így Európa közepén ismét közelebb kerül az égő kanóc a puskaporhoz, s ez a tény az egész világot kataszrófába sodorhatja.

A Prágai Keresztyén Béke- konferencia egész munkája, s maga a Békevilággyűlés is azért szentel különös figyelmet ennek a kérdésnek, mert sötét fellegként látja a veszélyt, amelyet a fegyverek jelentenek és a világ minden keresztyénének a lelkiismeretét figyelmezteti erre a veszélyre; A második világháború katasztrófa-politikájára a Nyugaton élő keresztyénség éppúgy emlékezhet, mint a Keleten élő;

Az egyház pedig, amikor felemeli szavát a háború és a pusztítás ellen, Isten szavát szólaltatja meg. Mert Isten az egyház szaván keresztül is óvni akarja a német népet, de a többi népet is a háború veszedelmétől.

Három kép áll előttem a német néppel kapcsolatosan. Kettő a pusztulás képe, s csak a harmadik a békéé és boldogságé. Akkor, amikor a romos, de újjáépült budai Várra nézek, nem választhatok mást, mint csak a harmadik képet és azt a Németországot, amelyik a háború után végre megtalálta a helyes utat.

Kérjük Istent, hogy a Prágai Keresztyén Békevilággyűlés jó eszköz lehessen a béke munkálásában és a testvériség útján járásban.

Harkányi László

FÖLDÖM TÖRTÉNT

Egyházi személyiségek a Prágai Keresztyén Békevilággyíílésről

A Prágai Keresztyén Béke- konferencia német bizottságé nak meghívására D. dr. Kiivit érsek Drezdában, a Lukács gyülekezet nyilvános előadóestjén szólott a Prágában tartandó Keresztyén Békevilággyűlés célkitűzéseiről. Előadásában kitért az észt egyház életére és szolgálatára. Az észt egyház nagyon nehéz helyzetben volt 1945-ben. A háborúban súlyos károkat szenvedett templomait kellett újjáépíteni.

„Az észt emberek azonban

— mondotta Kiivit érsek

— nem azért építették fel templomaiakat, hogy azokat egy új háború ismét romba- döntse. Ezért harcolunk oly állhatatosan a békéért és ezért megyek én is észt egyházunk képviseletében Prágába, hogy egyetlen alkalmat se szalasszunk el, mely hozzájárulás lehet a megértéshez és a békéhez. Ahol a keresztyének az Ürra néznek, ott nem maradhat számukra meg nem látott az ember. Amikor Krisztusra tekintünk, látókörünkbe kerül valamennyi ember és tudjuk, hogy ők tőlünk, keresztyénektől, valami sajátosat várnak: sajátos cselekvést az emberek megbékéléséhez és a béke megnyeréséhez.”

Az észt egyházi férfiú hangsúlyozta: „Azért jövünk össze Prágában, hogy hangosan és hallhatóan elmondjuk, amit elvár tőlünk az Ür. Minden ember életéhez közünk van. Legyen az éhező vagy olyan, akit az atomhalál fenyeget. Abban akarunk közreműködni, hogy az emberek egymással éljenek és ne elpusztítsák egymást.’’

D. M. NOVAK, CSEHSZLOVÁKIAI PÜSPÖK

Postdamban, a Hotel Ceci- lienhofban tartott keresztyén béketalálkozón a Prágai Keresztyén Békekónféréncia feladatairól és célkitűzéseiről többek között ezeket mondotta: „Mi keresztyének a lehető leggyorsabban meg akartuk szűntetni a gyűlölködést és a második világháború katasztrófája után a cseheket újra meg akartuk békíteni a németekkel.

A megbékélés utáni vágy a Prágai Keresztyén Béke- konferencia forrása. Az evangélium talaján állva, már az első világháború utáni években, csehszlovák körökben az az akarat érvényesült, hogy ledöntsék a megkeseredés falait”. A püspök hangsúlyozta, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia nem valami szervezetet, hanem egy mozgalmat jelent. Semmi sem mutatja ezt jobban mint az, hogy ülésein egyre inkább emelkedik a legkülönbözőbb keresztyén körök nemzetközi részvétele. S ez a munkaüléseknek igazi Kelet—Nyugat jelleget ad.

Nyomatékosan szólott a püspök arról, hogy a keresztyéneknek a hidegháborús előítéletek helyett arra kell készséget mutatniok, hogy, mint a keresztyén szeretet tanúbizonyságai, létrehozzák a kölcsönös megértés láncreakcióját.

A késői remekek, az „Othello” és a „Falstaff” agg Verdije Shakespeare—rel mondott búcsút az operaszínpadnak. És az ifjú Verdi első találkozása az Avon-i hattyúval, megpecsételte első igazi remekművének, a Macbeth- nek a sorsát is. Verdi mindvégig a Macbethet szerette legjobban a művei közül, a legendáshírű Toscanini pedig a legszívesebben vezényelte. A bemutatónak is beillő budapesti felújítás jó nyomon haladt, amikor követte a külföld mindenütt tomboló sikerrel koronázott példáját. Vajon korszerű jelenség, hogy ez a Verdi-opera, amely az ősbemutatón megbukott és azután is csak lassan melegedett fel iránta a közvélemény és soha később se bírt versenyezni a többi Verdi- opera népszerűségével, ma az érdeklődés homlokterébe került? Shakesperae-nek ebben a tragédiájában a pőrére

Macbeth

az Erkel Színházban

vetkezett emberi szenvedélyek leggátlástalanabb féktelenséggel viharzanak. Sehol más művében nem ült még ekkora megsemmisítő diadalt éptestű-éplelkű hősében az állati ösztönerő (— a szimbolikus boszorkányjóslatokkal ég sugallatokkal elnémított- lelkiismeretű —) emberi szellemen, mint itt, ahol a nagy- ravágyás ördöge a gyilkos butaság álarcában a nevetségességig tombolja ki magát. Kegyetlenül keserű szatíra, önsanyargató korbács, amellyel gonosz indulatait kellene a tijztaságra áhítozónak kiűznie magából! A befejező kép: a jó győzelme a rossz felett, a várakozás a jobb emberi belátás, a humánum derűt árasztó szivárványa után —

Shakespeare—Verdi magasrendű, egyedül lehetséges erkölcsi magatartását tükrözi sugallatos erővel! És ez a csodálatos szuggesztió hat ma világszerte olyan elemi szükségszerűséggel! A mai közönség a szenvedélyek feltartóztathatatlan dúlásában nem idegizgató látványosságot érzékel már, hanem a többiekhez, a még felnemébredőkhöz kötött közös emberi sorsát siratja el és amikor ujjongva helyesel a kettős lángeszű alkotás vakítófényű kinyilatkoztatásának, e költőóriások aranykeservéből párázó remény is élteti, mint jótékony vigasz, hogy a szellem békés uralma még tán újból paradicsommá tehetné e siralom völgyét... A forrósikerű, gyönyörű élményt egy olasz vendégkarmester, Lamberto Gar- delli fáradságot nem ismerő betanító munkájának köszönhetjük.

H. CL

GÉP-EMBER A tavasziassá forduló május végét két esemény tette nálunk különösen is mozgalmassá.

Az egyik a május 19—29 közt rendezett Budapesti Ipari Vásár. Ma még nem állnak rendelkezésünkre adatok arról, hogy mennyi látogatója volt és milyen sikeres eredménnyel zárult ez az impozáns kiállítás, mégis jó néhány gondolatot felvetni.

Nem is olyan régen hazánkat a külföldi utazási irodák még úgy tartották számon, mint olyan országot, ahol a legjobb halászlé kapható, s Hortobágy a csikósaival az „igazi romantika”. Igaz, sokkal többre nem is tudták volna az érdeklődök figyelmét felhívni. Budapest is inkább a slágerköltők asztalszagú rímeiben vált „Duna-gyöngyé- vé”, mint a valóságban.

Az elmúlt másfél évtized, ami a felszabadulás óta mögöttünk van, nagyot változtatott hazánk életében. Nem a romantika veszett ki, hanem a népieskedő álromantika szűnt meg. A halászlé és a vadul száguldozó ménes helyett más oldaláról kezdik külföldön emlegetni hazánkat és fővárosunkat.

Nehéz és fáradságos munka, komoly és reális gazdasági tervek, testvéri kezek és segíteni akarás húzódik meg a sikerek mögött. S ma már mi is bátran oda merünk állni a világ gazdasági piacai elé olyan árukkal, amelyeket magyar mérnökök terveztek, hazai anyagból magyar munkások állítottak elő. Az elmúlt évek fáradságos, de sikerekkel koronázott társadalmi, politikai és gazdasági összefogása újabb sikerét tette le szocializmust építő népünk a világ közvéleményének asztalára az idei ipari vásáron. S Budapest nemcsak mint „Du- na-gyöngye” került be a külföld köztudatába, hanem mind sűrűbben együtt kezdik emlegetni Lipcsével. Brüsszellel, Zágrábbal és a többi, immár hagyományossá vált nemzetközi vásár-városokkal.

Az idei vásár nemcsak árubőségével, rendezésével és színvonalával múlta felül az elmúlt esztendők ipari vásárát, hanem a kiállító cégek sokrétűségével is. Álljon itt néhány számadat ennek bizonyítására. A tavalyi 1030 belföldi és 398 külföldi kiállítóval szemben az idén 1093 belföldi és 432 külföldi kiállító jött Budapestre. A külföldi kiállítók között éppenúgy megtalálhattuk a szocialista országok legújabb és legmodernebb ipari eredményeit, mint jó néhány nyugati cég követségbe” küldött áruit.

Amikor összehasonlítást tettünk a nyugati cégek és a magyar munkás termelte áruk között, úgy éreztük, nem vagyunk többé kis ország, ahol a puszták romantikáját vagyunk hivatva ápolni a nagy és gazdag szomszédok örömére. Felnőttünk és elfoglaltuk helyünket a nemzetközi piacon. Egyik államférfiúnk ezt így fogalmazta meg: „Ez a vásár tulajdonképpen a magyar ipar vizsgája.” És mi, akik nem üzletkötési szemmel, csak a szépet keresve és az újért, jóért lelkesedve kerestük fel az idei Ipari Vásárt, úgy éreztük, hogy nemzeti összefogásunk, népünk ereje és szocialista társadalmunk élniakarása jelesre vizsgázott.

Még egyet a vásárról. Akik látták a vásárt, azoknak feltűnhetett valami. Ipari és kereskedelmi vállalataink az idei vásáron nemcsak a gépeket, a termelt áruk mintapéldányait állították ki, hanem bemutatták azt is, — képekben, filmen, ábrákban, grafikonokban, — aki termelte, kiagyalta, megszerkesztette azt a gépet: az embert. Szocialista kultúránk és az ember szellemi ereje eggyé olvadt a géppel, rádióval, bútorral. Mindenütt érezhető volt a fizikai erő és a szellemi munka teljes harmóniába fonottsága. Ez is új! Ez is nagyszerű!

Bezárta már a kapuit a vásár a sokszínű és soknyelvű, tíz napon át hullámzó embertömeg előtt. Sok hozzáértő szem előtt vizsgáztak a kiállított áruk. A mi népünk újra csak megmutatta az egész világnak: békében élve, szabad hazában munkálkodva mit tud az emberré vált munkás alkotni. Újabb csatát

nyertünk: a munka frontjäd

a béke csatáját. S a ládákba csomagolt, a négy világtáj felé elinduló „béke-követek” hír* detik . hazánk életkereteiét) békevágyát és hitet tesznek egy új, szabad fejlődésről és sikerről, amelyet szocialista országunk teremtett és valósított meg a szomszédos baráti országok segítségével és támogatásával.

*

A másik esemény a könyvbarátok nagy táborát mozgatta meg. Május 28. és június 4. között rendezték meg az ünnepi könyvhetet. Ez a mozgalom — minek is lehetne másnak nevezni, hiszen gyermek és felnőtt, falu és város egyaránt résztvevője és élvezője, — túlnőtt jellegénél és eredményénél fogva fővárosunkon.

Az ünnepi könyvhét keretei már hagyományosak. Pavilonok, sátrak, könyvterjesztők sürgése-forgása. Célja: olvasni, olvasni! Ma már szinte frázisnak hangzik, amikor azt mondjuk, hogy népünk megtanult olvasni. Évekkel ezelőtt a zsibogón „ára” volt egy-egy ponyvaregénynek, ma már senki sem adna érte egy fillért sem. De nemcsak olvasni tanultunk meg, hanem meg is szerettük a könyvet. És ma már nemcsak tartalmilag, hanem külsőleg is igényt tartunk arra, hogy könyvkiadásunk is haladjon igényeinkkel és kultúr-éhségünkkel. Nemes igény, színvonalas követelmény! Mindezeket szem előtt tartva készítették elő szakembereink az idei könyvhét gazdag termését.

„A könyvek ünnepe” — Sí szépet szerető emberek ünnepe!

A könyvhétre kiadóvállalataink 62 új művet jelentettek meg 900 ezer példányban. (Ezek a számok csak a könyvnapokra megjelent könyveket tartalmazzák!) Criási szám! S mindez azt jelenti, hogy nemcsak építő, hanem olvasó nép is lettünk. És ezt sem kell kisebb büszkeséggel hirdetnünk! Hiszen a megjelent és elfogyott könyvek ezrei látásunkat, tájékozódó képességünket, szépérzésünket, tudásunkat növelik! A legkisebbeknek való meséskönyvektől kezdve a szépirodalmi alkotásokon át a tudományos műveltséget szolgáló elméleti értekezésekig, mindent megtalálhattunk az idei könyvhéten. Kinek-kinek ízlése és érdeklődési köre szerint. És tegyük hozzá, hogy nagyon olcsón. Ez sem mellékes dolog. Élő bizonyítéka annak, hogy társadalmunk kultúrpolitikája az egész nép művelődését szolgálja.

Bizonyára sok új könyvvel gyarapodtak az idei könyvhét terméséből családi könyvtáraink. Becsüljük meg és szeressük a szép könyvet, mert a magányban társunk, utazásban pihentetőnk, tanulásban segítőnk!

•

Mi, evangélikus keresztyének, nagyra becsüljük népünknek ezeket az eredményeit is. Hiszen közvetlenül vagy közvetve a mi munkánk is hirdeti hazánk erejét és békevágyát egy-egy ipari alkotásban.

Gépek és gyárak mögött látjuk az embert, Isten teremtményét, aki erejével és szolgálatával küzd és fárad; hogy holnapunk még szebb legyen.

Örömmel vesszük kezünkbe a könyvet, hiszen általa tágul látásunk. A könyv a szépség élvezetét nyújtja.

— Nagy Kapl: Korálkönyvet keresünk megvételre. Evang. Egyházközség, Diósgyőr, Vár u. 7.

— A somlőszöllősi evang. egyház- község keres megvételre 200—500 kg súlyig harangot. Lehet repedt is.

— Templomok homlokzati tatarozását vidéken is vállalom. Bánfy Zoltán építész. Bp., I., Attila, u. 103—105. Telefon: 360—671.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó:

Gádor András

Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest. Vili. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Sajtóosztályt telefon- 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. — Ft; fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—Vili. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott

611340-2 — Zrínyi Nyomda