Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-05-14 / 20. szám

Az ember - végtelen érték IGETANULMÄNY MT. 18, 11-14. ALAPJÁN Az ember Fia azért jött, hogy megtartsa az embert! Jézus mondja ezt önmagáról és ebben á rövid mondatban benne van az életprogramja. Ugyanennek a Máté írása sze­rint való evangéliumnak egy másik szakaszában ugyanezt az életprogramot így fogal­mazza meg Jézus: azért jött, hogy szolgáljon. Ennek a szol­gálatnak ez a tartalma és az értelme’: megtartani, megmen­teni, üdvözíteni az embert! Amiről itt szó van, azt Jé­zus egy képpel, egy példával szemlélteti. A nyájat őrző pásztor példájával és képé- . vei, aki szeretettel, gonddal terelgeti nyáját. Bölcs meg­fontolás és józan körültekin­tés jellemzi a munkáját, de ha kell hűsége nem ismer határt. Az életét is kockára veti juhaiért. Azért, mert reá­bízták azokat, mert felelős­séggel tartozik érettük. Az egész Szentírás. az Ötes- tamentom, de az Üjtestamen- tom is szívesen használja ezt a képet: a nyájat őriző pász­tor képét. Hiszen abban az időben Izrael népének jó ré­sze pásztoréletet élt. Palesz­tina hegyi legelőin .»nyájak százai fehérlettek. Mindenki megértette és mélyen átérezte, mit jelent az, hogy az Úristen az ő népének szerető pásztora. Minden hivő ember szívét megindította a 23. zsoltár. író­jának forró vallomása: ,.Az Űr énnékem őriző pásztorom, — semmiben nem szűkölkö­döm”. s tanítványai is felü­gyeltek. amikor Jézus azt mondotta önmagáról: „Én va­gyok a jó pásztor, a 'jó pász­tor életét adja a juhokért!” A példa, amit Jézus a pász- itoréletből felhoz. — képtelen­ség. A valóságban nincsen idyen pásztor. Senki, aki jó­zanul vet számot a tényekkel és a lehetőségekkel nem teszi azt, amit ez a példabeli pász­tor: otthagyja a kilencvenki­lenc juhot, azért, hogy meg­mentse a nyájtól eltévedt egyetlenegyet. Hiszen amíg a sziklás ösvényeken kapasz­kodva megkeresi és megtalál­ja — ha megtalálja — azt az egyet, — talán egy szakadék mélyén, talán tövisbokrok közé akadva, régen szétszó­ródhatott az egész nyáj. Meg­léphették a farkasok, meg­riaszthatta zivatar, megdézs­málhatták tolvajok. Érdemes-e az egyetlenegyért kockára vetni a kilencvenkilencet? — Jézus azt mondja: érdemes! Így kell tenni, mert ez a mennyei Atya akarata. Ebben telik neki magának is nagy öröme. — Mit akar vajon Jé­zus ezzel a különös tanítással ma nekünk mondani? Mindenekelőtt ezt: az ember — végtelen érték Egyetlen­egy ember is akkora érték, hogy érdemes érette sokat, nagyot kockára vetni. Hát még mekkora érték akkor az emberiség! A népek nagy csa­ládja, emberek, gyermekek, asszonyok, öregek és virágzó ifjak milliói és százmilliói! Istennek ez az embervi­lág olyan drága volt, hogy nem sajnálta hitünk sze­rint érette odaadni legdrá- gábbját, egyszülött Fiát, Jézust. így lett Ö a jó pásztor, aki életét adta juhaiért. A testvé­rünk lett, hogy mindnyájan a mennyei Atya szeretett gyer­mekei lehessünk és maradhas­sunk, — hogy így megmarad­hassunk, hogy ebben, az Atya- szeretetében megtartson min­ket. Jézus úgy közli ezt a taní­tást, mint az Atya. mint az Űristen megmásíthatatlan aka­ratát. „A ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy egy is el­vesszen!” Aligha lehetne en­nél súlyosabban, tömörebbén megfogalmazni ezt a tanítást: Nem akarja, hogy egy is el­vesszen! Akkora értéke van egyet­len emberi léleknek, em­beri életnek, hogy Isten törvényt hoz érette, kije­lenti , akaratát, s mozgó­sítja egész hatalmát, hogy érvényt szerezzen annak. Valaki egyszer — torz tré­fául talán — kiszámította: „mennyit ér” az ember. Fel­mérte mennyi vizet, foszfort és meszet, sót és vasat tartal­maz az emberi test. S ezek­nek az anyagoknak értékét megadta pénzben. Pár forint jött Rí csupán. Iszonyú rá- gondolm, hogy a közelmúlt­ban, a háború és a fasizta rémuralom idején nem egy­szer valóban így „értékelték” az embert: mit ér a munka­ereje s ha már az sem. a csontja, a bőre, a tűzrevetett testének hamuja. E napokban a világ figyelme az Eichmann- perre irányul. Nem egy em­ber s nem is egy szörnyeteg ül ott a vádlottak padján csu­pán, hanem egy rendszer, egy elv, egy gondolkodásmód. Az embertelenség s az emberi élet megvetésének, az ember méltósága és embersége meg- gyalázásának elve és rendsze­re. S iszonyú elgondolni, hogy az embertelenség, az em­bervesztés elvének bajno­kai és szóvivői a világban sokfelé ma is szabadon terjeszthetik nézeteiket s készülhetnek az ember­pusztítás újabb szörnyűsé­geire. Ma hidegháborút szítanak, s holnapra atom­háborút szeretnének gyúj­tani. Emberek, akik egy gombnyomással emberek millióit semmisítenék meg, — annak az embernek mii- lióit, akiről a mennyei Atya azt mondotta: nem akarja, hogy egy is közü­lük elvesszen! S mily hát­borzongató, hogy az em­berpusztítás elvének vallói közül némelyek még ke­resztyénnek is mondják magukat! A keresztyén emberek, az egyháznak komoly önvizsgá­lattal, bűnbánattal kell meg­kérdeznie magától: Jézusnak ezt a tanítását az ember vég­telen értékéről, Istennek em­bermentő akaratáról, története során mindig / komolyan vet­te-e? Engedelmeskedett-e en­nek a tanításnak? Hitvallást tett-e mindig Isten embersze- retetéről s gyakorolta-e maga is ezt az embersz^retetet? Gyakorolta-e csak a legutóbbi évtizedekben, a háború és az embervadászat rettenetéi kö­zött? Ha önvizsgálatunk ko­moly, csak mélységes bűnbá­nat lehet az eredménye. Vétr kéziünk, nagyon sokat mu­lasztottunk, hallgattunk, ami­kor szólam kellett volna a tétlenkedtünk, amikor csele­kedni kellett volna. S ha bűnbánatunk komoly, akkor kell, hogy mai felelős­ségre és cselekedetekre indít­son. Mit kell tennünk azért, hogy érvényt szerezzünk a magunk körében Isten, a mennyei Atya embermentő akaratának? Mert Jézus Isten akaratát intelemként és pa­rancsként köti a tanítványok lelkére. A ma keresztyén gyü­lekezetének is szól az ige: Is­ten nem akarja, hogy egy em­ber is elvesszen! Megteszünk-e ma mindent az ember megmentéséért? Hordozói, hitvallói, cselek­vői vagyunk-e az emberi­ség mai kérdései között Isten embermentő akara­tának? Vállaljuk-e a fe­lelősségből a reánk eső részt, az ember életéért és jövendőjéért, az atomkor­szakban? A világ keresztyénségének számos képviselője, akik ezt a felelősséget vállalni ás hor­dozni akarják, néhány hét múlva Prágában jön össze a Keresztyén Békekonferencia világgyűlésére. Gyülekezeteink kellő komolysággal és öntu­dattal készülnek-e erre az alkalomra, imádsággal és élet­tel? Ennek a mozgalomnak egyik legteljesebb munkálója. Vogel, berlini teológiai pro­fesszor még 1959 végén, hat­van tételt adott ki a keresz­tyén ember békeszolgálatáról s- ezekben többek között ezt írja: „A keresztyének, amikor bizonyságot tesznek Isten örök békeakaratáról egy­úttal imádkoznak és dol­goznak a földi békéért is és politikai felelősséget is vállalnak azért, hogy a magúk eszközeivel előse­gítsék az ennek megvaló­sítására irányuló törekvé­seket”. Isten embermentő akaratát Jézus e szavakkal hirdeti meg: „A .ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy egy is el­vesszen e kicsinyek közül”. A bibliai elbeszélés összefüg­géséből kitűnik, hogy Jézus e szavait megelőzően kis gyer­mekeket állított példaként ta­nítványai elé s azt is lelkűk­be kötötte; „Vigyázzátok, hogy ­e kicsinyek közül egyet se vessetek meg”. A gyermek, a maga védtelenségében, olta­lomra és gondozásra szorultsá­gában, kicsinyességében és gyengeségében még a legkér­gesebb szívű embert is meg szokta indítani. Iszonyú arra gondolni, hogy éppen gyermekek ellen minő vétkeket követtek el a fasiszta rettenet évei­ben! Auschwitz múzeumá­ban gyermekjátékok és gyermekcipők ezreit őrzik! Jézus nagyon szerette a gyermekeket — vajon ké­sei tanítványai mindig kö­vették Öt ebben? — Az egész Újszövetség értel­mezésében azonban nyilván­való, hogy amikor — igen gyakran — itt a „kicsinyek­ről” esik szó, akkor nemcsak a gyermekekre kell gondolni. E megjelölésen Jézus igen gyakran azokat az embereket értette, akiket korának társa­dalma megvetett, kirekesztett, elnyomott és ^zsákmányolt. Jézus éppen ezeket az embe­reket gyűjtötte nagy szeretet­tel maga köré. Meg is vádol­ták érette, hogy „bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik”! Jézus azonban mit sem törődött a hatalma­sok és gazdagok, az elbizako- dottak és kevélyék bírálatá­val s tántoríthatatlanul ment a maga útján. Fáradhatatlan szeretettel hívogatta és gyűj­tötte, vigasztalta és gyógyít- gatta az ő „kicsinyeit”. S ta­nítványainak azt mondotta: az ítéletben majd azt fogja számon kérni tőlük: meg­látogatták, segítették, ol­talmazták-e ezeket a kicsi­nyeket! Még egy pohár vi­zet is számon tartanak a mennyben — mondotta Jézus —, amit az Ö nevé­ben adtunk az Ö kicsi­nyeinek. ‘ Ma Jézus, ha közöttünk -jár­na. úgy gondolom, az úgyne­vezett színes népeket, a gyar­mati sors áldozatait, a sza­badságukért küzdő elnyomot­takat számlálná az Ö kicsi­nyei közé. S nyilván azok az igazi tanítványai. akik mint nemrégiben ezt néhány dél­afrikai lelkészről olvashat­tuk — leülnek egy asztal­hoz e megvetettekkel és jogfosztottakkal —, akik az amerikai Little Rock­ban és másutt közösséget vállalnak a faji üldözés áldozataival, akik életük kockáztatásával szállnak síkra Kongóban vagy Al­gériában az elnyomottak és kizsákmányoltak jogai­ért. Mert ma is az a mennyei Atya akarata,, hogy az ö „ki­csinyei” közül egy is el ne vesszen. És az az igazi tanít­vány, aki az Ö embermentő akaratának szolgálatában áll. Nyilvánvaló, hogy Jézus ak­kor, amikor arról szólt, hogy ö azért jött. hogy megtartsa az embert, elsősorban az em­ber üdvösségére, örök életére gondolt. Isten úgy szerette a világot, hogy Fiát adta érette, hogy senki, aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Bizonyos, azon­ban az is, hogy az ember örök életét s annak ajándé­kát nem lehet elválasztani földi életétől s annak megtar­tásától. Embertelen evangéliumot hirdetne az a keresztyén- ség, amely csak üdvössé­get ígérne és akarna adni az embernek s mit sem tö­rődne földi sorsával. Jé­zus mindig egyszerre tö­rődött az egész emberrel, testi és lelki mivoltával, egészségével, boldogságá­val, földi és örök békessé­gével és sorsával. Tanítvá­nyainak ebben is követni kell Öt. Isten szeretete az egész em­bert akarja megmenteni. Nagy örömről szól Jézus példabeszéde, a megtalálás és megmentés öröméről. Csak az értheti ezt meg, aki öröm­könnyel hajolt már gyógyuló nagybeteg ágya fölé, aki ölelt már magához halálos vesze­delemből megmentett kedvest, aki látta már a vétke bilin­cseiből szabadult szív szárnya­lását. Isten szívének nincsen nagyobb öröme ennél, tanítja Jézus. ©mó Gyula Krisztus szolgálatának folytatói Lukács 24, 44—49. A befejezett, teljesen kész műalkotás mondható csak iga­zán szépnek, megragadónak. A torzó — mégha oly nagyszerű is — hiányérzetet kelt s láttán az ember azt kutatja, hogy mi az, ami sohasem valósult meg, milyen látványban, gyönyörű­ségben lenne részem, ha a művész valóraváltja megálmodott terveit, vágyait? S valamiképpen ugyanez mondható az emberi életre is: az élt, alkotott igazán, maradandó módon, aki mara­déktalanul elvégezte — ha még oly kicsiny, de sohasem jelen­téktelen — feladatát, aki nem maradt csupán ígéretnek, ha­nem beváltotta mindazt a reménységet, amelyet családja, a közösség, a társadalom fűzött hozzá. Krisztus életműve befejezett, harmonikusan egész. Befeje­zett és harmonikusan egész, mert rövid néhány esztendő alatt elvégezte mindazt, amit küldetése kezdetén magára vállalt* amit Atyja reábízott. Elvégezte a megváltás, az ember üdvös­ségének szolgálatát s ezt úgy cselekedte, hogy ahhoz már hozzátenni, azt kiegészíteni nem kell és nem is lehet. Nem ma­radt csupán ígéretnek. Benne öltött testet és lett szépséges valósággá az ótestámentumi gyülekezet évszázados álma, az Ábrahámnak, Izráel népének adott régi isteni ígéret. Általa kapcsolta Isten magához örök időre és időtlen időkig mara­dandó módon az embert Az igaz emberi élet mindig vonzó, mindig van folytatása.’ S ez a folytatás az utódokban való élet. Az az élet, amely továbbviszi, mások számára is készségesen átadja a már egy­szer valóra vált ígéreteket. Ez a nagyszerű szolgálat Krisztus mennybemenetele után a tanítványokra várt és azóta is azok­nak a megtisztelő feladata, akik magukat az Ö követőinek' tartják. S mint hajdan is, kérjük Isten Szentjeikét erre a szol­gaijaira. v. HÉTRŐL—HÉTRE Kiöntöm az én telkemet! Zak. 12, 10. Mennyit keressük életünkben a szolgálatunkat, mert érez­zük, hogy valamit vár tőlünk a mi Atyánk. Mennyi szolgálatot, teszünk tönkre és ahelyett, hogy dicsőségére volnánk az ő ne­vének, gyalázatára leszünk. Pünkösd körül értjük meg, hogy ennek a szolgálatnak csak egy lehetősége van: a Lélek. Éle­tünk a Lélek megújító ereje által lehet csak szolgáló életté. Lélek nélkül nincs szolgálat! Ezért tölti el örömmel szívünket az ige ígérete: kiöntöm rátok az én Lelk.emet. Az én népemre, Dávid házára, Jeruzsálem lakosaira. A Szentlélek boldog való­ság, ezért kell valóságnak lenni a keresztyén életnek is. Lehet Istennek szolgálni, mert Istenünk kitölti az Ő Lelkét. A ke­gyelem és könyörületesség Lelkét adja. Mikor a Lélek aján­dékában részesülünk, akkor a hozzánk lehajló kegyelemben és a rajtunk könyörülő szeretetben részesülünk. A Lélek első­sorban arról győz meg, hogy Atyánk kegyelmes Isten! Ez a bizonyosság azonban a szolgálat útját is megszabja. A Lélek vezetése által a feladatom ez lesz: legyek képes segí­teni másokon könyörületességgel. Pünkösd a szolgáló keresz- tyénséget teremtette meg. A Léleknek ma is újra és újra erre az útra kell minket ráállitania. Szolgálni a szeretet és könyö- rület leikével. K. E. NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLT. 119, 96; t PÉT. 1, 25. - Mennyel Atyánknak a parancsolatai az üdvösséget szolgálják. Hiszen, aki szereti a Fiút az keresi az Úr parancsait és igyekszik azo­kat be is tölteni. V. Móz. 34, 1—8; Jóéi 2, 12—17; Mk. 1, 15. HÉTFŐ: V. MÓZ. 26, 10-11; FIL. 2, 9-10. - Milyen ke­gyelmes hozzánk az Űr! Gondviselő szeretetét naponként meg­tapasztaljuk! Irgalmasságát szüntelenül érezzük! Szerctetével befödöz minket! Ján. 14, 15—21; Jóéi 2, 18—27; II. Kor. 1, 20—22. KEDD: MAL. 3, 2; JÁN. 5, 22-23. — Isten nem ítélni küldte el Fiát, az Űr Jézus Krisztust a világra, hanem azért, hogy hirdesse az Atya szeretetét & irgalmasságát. A Fiúért ítéltetünk meg és Érette kegyelmez meg Atyánk! Ján. 15, 17—21; Jóéi 3, 1—5; Róm. 8, 14—15. SZERDA: I. MÓZ. 28, 15; II. PÉT. 1, 19. - Nem hagy el bennünket az Ür! Szentlelkével vezet és utat mutat. Erősíti szívünket és megtartja hitünket. Vezeti egyházát a békesség útján. I. Kor. 2, 12—16; Zsolt. 42. CSÜTÖRTÖK: MIK. 7, 7; I. JÁN. 4, 1. - A könyörgő imád­ságát meghallgatja az Isten! Megszabadít a kárhozattól és megnyitja a könyörgő előtt a reménység útját. Ján. 7, 37—39; Zsolt. 43. PÉNTEK: SÓF. 1. 14; I. KOR. 15, 25. - Az Ür napja közel — hirdeti a próféta. A „nagy találkozásra” a Szentlélek készít fel. aki az igén és a szentségeken keresztül munkálkodik. Zsid. 11, 32-40; Ap. Csel. 1, 1-14. SZOMBAT: ABDIÄS 15/a, 21/b; EF. 4, 30. - Jövel Szent­lélek Űristen! Hívd és gyújtsd össze népedet! Szentelj meg, és tégy bennünket a Te népeddé! Tartsd meg Anyaszentegyháza- dat! Munkáld annak egységét! Igéd és szentségeid által lépj ve­lünk közösségre! Ezs. 41, 17—20; Ap. Csel. L, 15—26; Ján. 14, 23-27. b, á. ISTENTISZTELETI REND — Húsvét utáni 6. vasárna­pon az oltárterítő színe: fehér. A vasárnap oltári igéje: Rm 14, 13—19; szoszéki igéje: Lk 24, 44—49; délutáni igéje: Ezs 44, 1-5. — A húsvét utáni 6. vasár­nap latin neve: Exaudi. Ezt a nevet a 27. zsoltár 7. versének latin kezdöszavától kapta: Hallgass meg. Uram .. — Az evangélikus egyház félórája lesz a Petőfi Rádió­ban 1961. május 14-én, reggel 8 órakor. Igét hirdet D. dr. Vető Lajos püspök. — LELKÉSZIKTATÁS. A mezőberényi II. kerületi egy­házközség új lelkészét, Fábry Istvánt május 7-én iktatta hi­vatalába Mekis Ádám, a ke­let-békési egyházmegye espe­rese. * — BELED. Jó pásztor va­sárnapján teljes tisztújítás és az új tisztségviselők beiktatá­sa volt a gyülekezetben. Weltler Rezső, a Győr-soproni egyházmegye esperese ez al­kalommal iktatta tisztségébe a gyülekezet új felügyelőjét, Jakab Imrét, a gyülekezet 15 éven át buzgón szolgáló gond­nokát, továbbá Bödecs Gyula és Dancz Imre gondnokokat az anyagyülekezetben és Vá­sárosfalu gondnokát: Németh Jenőt és Ed ve' gondnokát, Pál- fy Miklóst. Ugyancsak ekkor iktatták tisztségükbe az egy­házközség 60 tagú egyházta­nácsát, — BÁNK. Az ez évben kon­firmált 21 gyermek első úrva­csora vétele emlékére műve­szi hímzésű fehér brokátse­lyem oltár- és szószékterítőt ajándékozott a gyülekezetnek. * — A BUDAI Egyházmegye Cantate-estje. A Budai Egyházmegye már hagyományossá vált Cantate- estjét az idén a kelenföldi templomban tartotta április 30-án, vasárnap este. Az egy­házmegye négy énekkara, a kelenföldi, óbudai, a buda- hegyvidéki és a budavári ének­karok külön-külön is, majd egyesítve adtak elő mai, éló egyházi zeneszerzők műveiből. Az énekkarokat Sulyok Imre, Arany Sándor, Csorba István és Mossóczy Vilmos vezényel­te. Orgonáit Peskó György or­gonaművész. Igét hirdetett Kendeh György kelenföldi lelkész. Az egyházzenei áhitat után Várady Lajos esperes kihir­dette az egyházmegye kórus­mű pályázatának eredményét. Az Ádám Jenő professzor el­nökletével működő bíráló bi­zottság egyhangúlag hozott ha­tározata alapján az első díjat Sulyok Imre, a második díjat dr. Gárdonyi Zoltán, a har­madik díjat ugyancsak Sulyok Imre nyerte el. Dicséretben részesült dr. Sághy Gyula és Csorba István műve. A pá­lyázatra 17 mű érkezett. * — BUDAPEST-ANGYAL- FÖLD. Május 14-én, vasárnap, délután 5 órakor szeretetven­dégség lesz a gyülekezetben (Bp., XIII., Fóti út 22.). A szeretet vendégséget az anyák napja jegyében tartják. A gyülekezet híveit, barátait és az érdeklődőket ezúton is sze­retettel hívja a gyülekezet ve­zetősége. 4: — HALÁLOZÁS. Horváth Franciska 56 éves korában Acsádon hosszú szenvedés után elhunyt. Április 18-án temették el nagy részvét mel­lett. Az igaznak emlékezete áldott * — PÉNZBESZEDÖT KERES a Budapest-angyalföldi evan­gélikus egyházközség. Buda­pest. XIII., Fóti út 22. Tele­fon: 200—606. Jelentkezés hét­köznapokon délelőtt 9—13 órá­ig. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Saitóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és ttiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest. VIII. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Saitóosztályi telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60, - Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 poo példányban nyomtatott 6t28ífaf£ Zrínyi Nyomda*- B<p, BUDAPESTEN, 1961. MÁJUS 14-ÉN Deák tér de. 9 (úrv.i Hafenscher Károly, de. li (úrv.) dr. Kékén András, du. 5 Hafenscher Károly, du. 6 szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 ifj. Blázy Lajos. de. 11, du. 6 ifj. Blázy La­jos. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 10 Fodor Ott- már, de. 11 Fodor Ottmár, du. 5 szeretetvendégség. Karácsony Sán­dor u. 31. de. 10 Grünvalszky Ká­roly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlo­vák) dr. szilády Jenő, de. három­negyed 12 Grünvalszky Károly. Thaly Kálmán utca de. 10 Drenyov- szky János. de. 11 Bándi Sándor suppl., du. 6 szeretetvendégség: Berki Feriz. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre. Utász u. de. 9 Takács József. Vajda Péter u. de. fél 12 Takács József. Zu/gló de. H Szabó István, du. 4 szeretetvendégség: Berki Fe­riz. Rákosfalva de. 8 Boros Ká­roly. Gyarmat u. de. fél 10 Szabó István. Fóti út de. 11 Nagy István, du. 5 szeretetvendégség. Váci út 129. de. 8 Gádor András. F*angepénde. fél 9 Nagy Isb--' yán. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Ujte- lep de. fél 9. Rákospalota-MAV- telep de. 8. Rákospalota-Nagy- templom de. 10. Rákospalota-Kis- templom du. 3. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákosliget de. 10. Rákoshegy de. 9. Rákoskeresztúr de. fél li, du. fél 3. Pestújhely de. 10 Kürtösy Kálmán. Rákos­szentmihály de. léi 11 Karner Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 Bárdossy Ti­bor, de. 11 Mezősi György, du. 7 Schreiner Vilmos. Torockó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Vámos József, de 10 (úrv.) Fülöp Dezső, du. 5 Vámos József. XIII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, du. 6 Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Diana út de. fél 9 Károlyi Erzsébet. Kelen­föld de. 8 (úrv.) Kendeh György, de. 11 (úrv.. koní.) Kendeh György, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út, 138. de. 9 dr. Re­zessy Zoltán. Nagytétény de. 8 Vi- sontai Róbert. Kelenvölgy de. 9 dr. Benes Miklós. Budafok de. H dr. Benes Miklós. Csillaghegv de. ÉéL Hk Csepel dte. cki. & >

Next

/
Thumbnails
Contents